Ő meg ezalatt üldögél egy úri dáma portréja alatt, és tortát kínál. Van nála pár tányér meg villa meg kés meg torta, és hozott magával színes ceruzát és papírt is, és amíg éppen nem jön senki, rajzolgat mindenféle ronda, de legalább színes dolgokat.

Születésnapja van!

És mivel navinés és babonás a lelkem, hát úgy gondolta, nagykorúságnak első cselekedete legyen jó - másnak is jó, meg így talán biztosít valami szerencsét is magának, mondjuk a ma délelőtt megírt bűbájtan dolgozattal kapcsolatban. Szóval tortát osztogat, csokitortát, és így még társasága is van. Különben dzsiggelhetne egyedül, nem olyan népszerű ő - de így örömet is szerez, meg beszélgethet is. Este tervei szerint a klubhelyiségben osztogat majd sütit, az első szabad hétvégén meg meglátogatja a kocsmát, mert már lehet - nem vonzza a kocsma, nem azért, de ez amolyan kötelesség friss nagykorúak esetén, nem?

 - Szép napot, tanár úr, kér egy kis tortát? - áll fel a közeledő láttán, és egyből letanározza, feltételezi, biztos az. Őt nem tanítja, de attól még jár neki a sütemény... most veszi észre, hogy kicsit furcsa az emberünk a folytonos cukorkaevésével, de főleg az átkozódásaival, úgyhogy bizonytalanul hozzáteszi, hogy

 - Öhm.. jól érzi magát, tanár úr..?

 - Csokitorta. Étcsokis. - rázza a fejét, hogy nem, ez nem mindenízű, de belegondolva, az de jó ötlet már. Lehet olyat csinálni? Mert akkor neki kell.

 - Öhm.. igen, kérek, kösz.. - gondolkozik el egy kicsit, mert ki utasít vissza bármilyen édességet, ugye, aki nem bolond, de viszont az emberünk épphogy enyhén bolondnak tűnik a cukor miatt. Micsoda dilemma. De győz a szeme, és mire befejezné a szót, már oda is dugják elé az egész dobozkát. - ..önöm. -  fejezi be, és gondosan a torta mellé teszi a cukrot. Ha kifogy a sütiből, akkor házalhat ezzel is, és reménykedni mindig lehet, hogy egy tanár mondjuk nem hányásízűt fog ki.

 - Köszönöm szépen! - mosolyodik el teljesen őszintén, pedig gyakorlatilag kötelező ezt kívánni annak, aki tortát osztogat. Oda se neki, ő mindig örül a jókívánságnak, függetlenül attól, hogy ezt komolyan gondolják-e vagy sem. Elég nyamvadt szegényke, nem?

 - Finom. De tényleg. - vágja már rutinosan a következő szeletet, teszi tányérra és nyújtja oda. Mert valljuk be, haszonlesők mindig vannak, elvek viszont nincsenek - ma kért tortát az a lány is, aki a múltkor kicseszett vele bűbájtanórán. A kis navinés meg adott neki. És még csak rá se köpött. Elvégre, ő már felnőttnek számít, és megpróbál ennek megfelelően is viselkedni.

Ebből látszik, hogy még gyerek. Egy felnőtt juszt is rácsuházott volna vagy kétszer.

 - Nem, nem igazán. - mosolyog a lelkesen tortázó emberünkre, aki egy gyerek örömével eszi a süteményt. Látod, a kis navinés annyira elkötelezett ebben az örömszerzésben, hogy ő maga még nem is evett belőle egy szeletet sem. Bele se karistolt a tejszínhabba a tetején. Tényleg, amúgy van villa is, adott is egyet a tanárnak. Hát mondjuk nem kötelező használni, az is igaz.. amúgy meg, tényleg kapott rendes ajándékot. Nyestétől például karkötőt, és tudja, hogy miközben készítették, rá gondoltak. Jó esetben nem is csúnyákat.

 - Tizenhetedik. - milyen büszke rá, pedig ha szerencsés az ember, ez csak úgy jön, nem is kell tenni érte semmit. Mégis, örül neki, mint majom a farkának. Hivatalosan ő már felnőtt, érted, mindent megtehet, amit nem szégyell, attól függetlenül, hogy érettségben megakadt valahol tizenöt éves kora körül. De hát ez így szokott lenni.

Jön valaki, és ő már majdnem reflex-szerűen pattan fel, és nyitja a száját, hogy kínáljon egy kis súlyfelesleget. Nem jut el odáig, láthatólag néma és nem szívélyes kommunikáció folyik a frissen jött meg a tortázó között, és ebbe ő nem folyik bele. Amúgy is, tudja, ki az, aki most fordult be a sarkon, és ösztönből nem is adna neki tortát. Nem biztos, hogy a kis navinés ezt jogosan tenné, vagy inkább nem tenné, de akkor is durcás lesz, ha felügyelőt lát. Ez van.

 - És, igazam volt? Jó a torta? - kérdi inkább gyorsan, kicsit falsul ezt a buta kérdést, hogy mondjon valamit. - Van ám még, ha esetleg kér. - üsse kő, megszegi a szabályt, hogy egy embernek egy jár, és még talán ő is beleeszik a saját tortájába. Már órák óta itt színezget, kicsit ráunt már a portrék pletykáira. Nem túl kreatívak; ő sokkal ügyesebben tudna mondjuk terhességre következtetni valaki cipője alapján.

Rachel

Nevetek a válaszán, aztán lezártnak is tekinthetjük az éneklős témát. A portrékat is elhallgattatja, így nyugodtan beszélgethetünk.
- Egész biztos sokan vannak - mondom ismét nevetve. Az meg már más kérdés, hogy az újabb téma miatt, lehet jobb lenne mégis csak, ha hangoskodnának, mert ha bárki erre jár, és meghallja, hogy nem vagyunk a legjobbak, akkor bajba is kerülhetünk. Megint más kérdés, hogy minden bizonnyal ki tudnám magyarázni a dolgok, de jobb szeretem, ha nem kell ilyen módszereket alkalmazni. Egy ideje amúgy is fontosabb az őszinteség nekem, mint a kihágások következményei elől való menekülés, azonban vannak még helyzetek, amikor mégis ez utóbbi kerül előtérbe és nem az igazmondás. Nem vagyok szent. Pedig próbálok javulni. Belátom, hogy a sok apró füllentés, amit életem során felhoztam, nem volt szép dolog, s talán pont emiatt kaptam akkor pofont a sorstól amekkorát. De a berögzült szokásokat akkor is nehéz levetkőzni.
Az ő kihágásait nem ismerem, és nem is kérdezek rá. Ha akar beszélni róla, majd elmondja. Engem viszont inkább érdekel, hogy miért is hívott ide. Mert lássuk be, ez azért egy elég fura találka hely. A helyszínválasztást a válasz után sem értem, de egyáltalán nem zavar. Sőt! Miután kiderül, hogy van nála papír és ceruza is, elveszem azokat, majd kényelmesen leülök a földre.
- Pardon? - nézek rá felhúzott szemöldökkel, amikor azt mondja, hogy aztán szép legyen. Mégis mit gondol ő rólam?
- Melyik lábadra szeretnéd? Pontosan hova? Mekkorát? - kérdezgetek tovább, aztán ha megkapom a válaszokat, akkor olyasmit, teszek, amit esetleg furcsállhat.
- Ülj le - kérem, majd az említett vádlira illesztem a lapot, ha kell feltűrve a nadrágot, aztán hasra fekszem és úgy nézem egy darabig a lábát, próbálva ráképzelni a sárkányt.
- Van speciális kívánságod a sárkány kapcsán? Norvég tarajos, mennydörgő, kínai...? vagy inkább valami mítikus? - faggatom tovább, épp csak felpillantva rá.

 - Ó, semmi baj. - legyint elnézően a villájával, amiről szerencsére előtte leette a süteményt, mondjuk így meg nem túl elegáns beszélni, de már mindegy. - Csak kriksz-krakszok. Elütöttem velük az időt két tortakínálás között. - azért ez elég sokat elmond a kis navinésről, nem, hogy úgy képzeli el sok idő eltöltését, hogy rajzol, mint a kisgyerekek. És azt is, amit a gyerekek szoktak, azaz házacskát jobb oldalán fával, bal oldalán meg virágoskertet kerítéssel, ami után tó van, és ha nagyon kreatív kedvében van, még kacsát is rajzol bele. Nap, felhők, egyvonalas madarak elszállóban. Ez valami univerzális dolog lehet. Sose tudott mást, és nem is nagyon akart. Illetve nem is, egyszer az iskolában produkált egy egész elfogadható ceruzarajzot egy váza napraforgóról. A rajzolás - sem - az erős oldala.

 - Hát persze. - néz a másikra lelkesen és értetlenül; hát ki nem várja, hogy végre nagykorú legyen, nem? Elméletben most már azt csinálhatsz, amit nem szégyellsz; a gyakorlatban persze nem változik semmi, iskola van még évekig, a szülei tartanak el, a nyári szünetekben be kell segítened a házimunkában; na de már teljes joggal durcázhatsz a nevelőtanároknak, hogy te ugyan azt már nem, te már nagykorú vagy, neked nem parancsolgathatnak. Elmehetsz inni, amit nem kifejezetten akarsz, de ez egy elég erős nyomás a korabelieken, mondván, ha már lehet, akkor illik is nem elfogadni többet a gyerekpezsgőt; pedig az sokkal finomabb. A szabadság látszata a tizenhét év - azzal a furcsa megkötéssel, hogy ha hazamegy a nyári szünetre, ott még mindig kiskorúnak számít. Valljuk be, az sokkal kényelmesebb és egyszerűbb.

 - Mindenki örül, ha végre nagykorú lehet. - nyilatkoztatja ki jókora naivitással, és nekikezd a tejszínhabnak, amibe egész nap szeretet volna diszkréten belemászni. - Ezek a manók nagyon ügyesek. Meg aranyosak is. Csak kérni kellett, és lám, itt az eddigi legjobb tortám. - rendes, igazi tejszínhabbal!! - Mit lehet adni nekik, amivel nem sértem meg őket? Úgy egyáltalán, milyen köszönőajándékot lehet adni egy manónak? - mégse süthet nekik süteményt, körberöhögik. Nagyon udvariasan, kétsége sincs, de körberöhögnék.

Choi Min Jong

- Szépet! Na jó, biztosan tetszeni fog! - felelte mosolyogva a lány, majd elnevette magát, hiszen maga az egész helyzet nagyon muris volt.
- Nos, a jobb lábamra szeretném oldalra, a térdem és a vádlim közé, de a vége tekeredjen a vádlimra, szóval öhm...érted! - próbálta elmagyarázni Rach a kívánságát, igaz régebben ezt említette, így remélte, hogy a srác fel tudja idézni valamennyire, hogy mire is gondolt pontosan.
- Tehát a jobb lábszáram alsó oldalára. - ismételte meg rövidebben a Rellonos, és közben kicsit mosolygott is magán, hogy ilyen nehezen tudja kinyögni, mit is akar.
A zöldike helyet foglalt Choi előtt a földön, és karjával átkarolta a térdét, közben pedig a fiúra nézett, aki a vádlijára illesztette a lapot, aztán hasra feküdt és látta, hogy nagyon elgondolkodott. Gyanította, hogy azon tűnődik, mit hozhat ki ebből az egészből, és valószínűleg próbálta elképzelni, hogy milyen sárkány illene rá.
- Különösebb speciális kívánságom nincs, de szeretném, ha fekete színű lenne és nonfiguratív. Nem igazán szeretem a színes tetoválásokat, illetve csak néhány tetszik azokból, de a sárkány ne legyen az! Kb. ennyi az elképzelésem, ha gondolod, akkor készíthetsz több fajtáról is vázlatot, aztán majd meglátjuk. - válaszolta Rach, miközben kicsit aggódóbb hangnemre váltott, remélte, hogy Choi megérti, hogy mit akar pontosan, mert idáig eléggé úgy tűnt, hogy csupa halandzsa, amit összehord neki. Kicsit hülyén érezte magát emiatt, de próbálta nem kimutatni ezt, belegondolt abba, hogyha valamit nem ért a srác, akkor majd úgyis visszakérdez. Általában nem esett nehezére kifejeznie magát, de most egy olyan helyzetben volt, hogy ő maga sem tudta, mit akar pontosan, mármint, hogy milyen sárkányt, ezért is bízott abban, hogy Choi egy olyan rajzzal lepi majd meg, ami neki is elnyeri a tetszését és utána már csak a megvalósítás van hátra.

Kicsit megütközve néz a másikra; hát mi az hogy már így kordában tartja a gyerekét, hát mégis mi folyik itt. Azért kis késéssel leesik neki, hogy ezt csak viccből mondták, de az ember sose tudhassa. Mindenesetre, neki ilyen gondjai nincsenek; baromi messze lakik az otthonától, és még mindig nem biztos benne, hogy ez jó vagy sem.

 - Öhm.. igen? - hm, ugyanolyan, mint ő. Hm, ez sokat segített, de tényleg. Csak bűbájtanon hat barna kislányka van vele egy teremben, igaz, egyik se olyan szerencsétlen, mint ő. Hiába jár ide négy éve, te jó ég, egyszerűen annyira sokan vannak, és többségében annyira nem érdeklik a többiek, hogy a diákok nagyobb részét arcról se ismerné fel. Esetleg valami furcsább cipőről talán, de az meg nem mindig vethető be. - Nem. - rázza meg a fejét határozottan, pedig most tudja is,hogy ezt nem kell komolyan venni, szóval picit mosolyog is hozzá.

 - Mi... - néz összezavarodva a másik drámai nagyjelenetére, ami, jó nagyjelenethez méltóan, a semmiből jött. Kicsit túljátssza, fut át az agyán, és maga lepődik meg ezen a legjobban. - Majd kitalálok nekik valamit. Ha mást nem, rajzolok majd valamit. - igyekszik nagyon komoly képet vágni erre a gondolatra, mert igazából ez a tökéletes ajándék a manóknak. Kézzel készített, míg rajzolták, rájuk gondoltak; elég értéktelen is, de szívből jön; és ronda, mint az állat, amolyan passzív-agresszív ajándék, mint maga a kis navinés.

 - Igen, szerintem is. - bólogat lustán és elégedetten, amolyan igazi jóllakott napközis módjára, mert az utolsó krémfoszlányokat szedegeti össze a villájáról, és a torta valóban jó volt; túl jó ahhoz, hogy a következő ilyet csak egy év múlva kapja meg. Persze, akármikor kérhet a manóktól egy újabb tortát, és valószínűleg meg is kísérti majd a lehetőség minden második napon, de úgy van annak súlya, ha tényleg csak a születésnapján puszil be egy jó étcsokis süteménykölteményt.

Nagyobb érdeklődés nélkül figyeli, ahogy teljesen kényelmesen szalvétának használják a rajzait, és kénytelen megállapítani, hogy az elmaszatolt barna nyomok csak javítanak az összképen. Kicsit így olyanok, mint a félbehajtott és összenyomott papíron a festékpacák; amorfak meg absztraktak, de kis képzelőerővel bele lehet látni egy foltos lepkét. Vagy egy foltos kecskét (x). A csokinyomok nélkül amúgy csak szimplán sok színes ízék voltak minden lehetőség nélkül.

 - Akkor ezzel is végeztem. - jegyzi meg magának, miközben felkászálódik, és kelletlenül pakolni kezdi a kis tányérkáit, villáit, üres tortapapírját, papírgalacsinná feljavított rajzait. - Lesz ilyen jövőre is. Azt hiszem. - vagy a népnapján, gondolkozik el egy pillanatra, mert a jó csokitorta vonzása elég erős.

 - További szép napot. - búcsúzik el aztán a tanártól, akár az, akár nem, és elindul a nap következő állomása felé. Most a klubhelyiségben tervez kicsikarni magának egy csomó üres jókívánságot mindenféle muffin meg pogácsa közreműködésével, mert ilyen gazdag az ő társasági élete.

Rachel

- Ccöh! - horkanok fel mosolyogva, mert hát nem sokra megyek a "szépet" szóval. Ahogy a további magyarázattal se... - Nem... de őőő... Megoldjuk...
Mert tényleg nem értem, hogy a vádlija fölé és a térde alá, hogy mehetne. Eddig abban a hitben éltem, hogy a vádli van közvetlen a térdhajlat alatt, de lehet rosszul tudom.
- Jah, hogy jah! - mondom végül amikor újra elmagyarázza és végre megértem. Leül én pedig elfekszem. Képzelem milyen látványt nyújthatok. A lapot a lábára helyezem és gondolkozom, próbálom ám elképzelni a sárkányt. Nonfiguratív és fekete. Ez sem túl sok.
- Meg tudod mutatni nagyjából mettől-meddig szeretnéd? - kérdezem még mindig a lábát nézegetve. - Szép lábad van amúgy - jegyzem meg tök mellékesen és ha megmutatja hova és mekkora sárkányt szeretne azt bejelölöm a lapon, aztán elveszem a lábáról és magam elé helyezem, hogy elkezdhessek egy skiccet. Közben pedig tovább kérdezgetek.
- Szárnya legyen? Tüzet okádjon? Tekeredjen, vagy egyenesen álljon? - és még sok-sok hasonló, hogy valami konkrétabb elképzelést kapjak a lánytól, mert mégis csak az ő lábán fog virítani, nem lehet elviccelni a dolgot. Persze ha nem tetszik neki az első, rajzolhatok neki még 100 másikat, de mégis egyszerűbb lenne, ha rögtön az elején tisztáznánk a legfontosabbakat.

Choi Min Jong


A lány értette, hogy a srácnak nem sok fogalma van arról, hogy pontosan mit is akar. Igazából neki se volt teljesen pontos elképzelése róla, de azért némi ötlete már volt.
- Nos, ettől eddig szeretném! - mutatott a térde alá közvetlen oldalra a lábán, szinte a lábszára végéig. Ó köszönöm! - válaszolta kissé elpirulva, amikor Choi megjegyezte, hogy szép lába van, ezt nagy dicséretnek vette.
- Nem kell, hogy szárnya legyen... Pici tüzet okádjon és tekeredjen, a farka vége kulcsolja át a bokámat, valahogy úgy gondoltam. - próbálta magát kifejezni Rach, mivel tudta, hogy nincs egyszerű dolguk.
- Nézd, tudom, hogy nem könnyű, amit kérek tőled, de bízom a kreativitásodban. - jelentette ki kedvesen, mosolyogva a Rellonos, hiszen bízott benne, hogy a srác feltalálja magát és az elmondása alapján megrajzol valami olyasmit, ami neki is tetszeni fog. Ha pedig nem így történne, akkor türelmesen rávezetné, hogy mit is akar pontosan, mivel még rajzolhat több variánst is, szóval nincs minden veszve, csak meglesz előbb-utóbb a végeredmény.
- Ja és mint már említettem, fontos, hogy nonfiguratív legyen. - magyarázta Rachel, hiszen ezek a tetoválási minták tetszettek neki a legjobban. A szülei nem biztos, hogy örülni fognak ennek, de ez őt egyáltalán nem érdekelte. Úgy volt vele, hogyha már megvan a tetoválása, akkor már úgysem tudnak vele mit csinálni, szóval kénytelenek lesznek megbékélni legújabb testékszerével.
- Te mikor csináltattad a piercingjeidet és kivel? - érdeklődött Rachel, hiszen még nem is kérdezett rá erre a dologra, és nagyon kíváncsi volt rá.

Rachel

Bólogatok, jelölök, így már valamivel jobban értem, hogy mit is gondol. A pirulásán mosolygok. De nem teszem szóvá.
- Nekem ne köszönd, én csak megállapítottam a tényt - Mondom neki, aztán a lapra koncentrálok. Igyekszem nagyvonalakban felvázolni egy sárkányt, majd ahogy faggatom és tisztulnak a részletek én is egyre aprólékosabb munkába váltok. Aprókat bólogatva, hogy lássa közben figyelek ám és igyekszem eleget tenni a kérésének.
- Ez igazán megtisztelő - pillantok rá fel végül épp csak egy pillanatra, megvillantva egy vidám mosolyt, aztán visszafordulok a papírhoz, és tovább rajzolgatok, immár hason fekve a folyosón. Már-már elkezdenék dudolászni, amikor feltesz egy kérdést.
- Öhm... Nem is tudom. Az első lyukat a fülembe 14 éves koromban szúrta a legjobb barátom. Totál kiakasztottam vele mindenkit... Úgyhogy jó ötletnek tűnt többet is csinálni. - Mesélem lazán, és el-elmosolyodva az emléken, még ha most kicsit keserűnek is tűnik a dolog.
- Az utolsót egy muglival lövettem, amikor eltanácsoltak a Szöuli Varázslóképzőből. Szimpla dacból - a köztes 3-4-ről meg tényleg nem tudom már. Nem is volt olyan fontos. Bár tudom sokan különösebb jelentőséget nyilvánítanak ezeknek a dolgoknak, nekem csak annyi szerepe volt, hogy "menő" és "kikészíti" az ősöket otthon.
- A nyelvemet pár éve lövettem a szülinapomon, részegen, szóval nem emlékszem... - zavartan megvakarom a tarkómat mert hát khm... Ciki vagy sem... De ez van - De ha emlékeznék rosszul járnának, mert vagy két hétig fel volt dagadva a nyelvem és még beszélni sem tudtam, nem hogy enni...
Elhúzom a számat. Erről amúgy nem szoktam beszélni. Ahogy arról sem, hogy naivan azt reméltem, ennyivel visszaszerezhetek egy lányt. Néha tök idiótának érzem magam. De azért nem bántam meg. Emlékeztet rá, hogy ne kövesem el még egyszer ugyanazt a hibát.

Choi Min Jong


Choi nagyon tárgyilagos volt, de ezt a lány egyáltalán nem bánta, mert legalább nem kellett szabadkoznia a pirulása végett.
- Nos, tényleg így van, szerintem nagyon kreatív vagy, szóval szerintem megbirkózol ezzel a dologgal! - mondta biztatóan Rach, miközben a fiúra nézett, mert valóban úgy gondolta, hogy Choi-nak ez nem kihívás.
- Ó, értem. Miért tanácsoltak el, ha nem titok? - kérdezte a lány félénken, hiszen nem volt biztos benne, hogy a másik erre választ fog neki adni. Benne volt a pakliban, hogy feláll és otthagyja, vagy egyszerűen semmit sem válaszol rá, vagy kioktatja, hogy ne tegyen fel ilyen jellegű kérdéseket, esetleg őszintén felel rá.
- Wow, az jó buli lehetett! Én még nem tudom, hogy mit fogok részegen csinálni, ha esetleg eljutok odáig. Mindenesetre nem vállalok magamért felelősséget az tuti. Időnként azért ki kell rúgni a hámból, annyi biztos, csak hát ésszel, ha lehet. - mondta lelkesen a Rellonos, aki még sose itta le magát úgy, hogy képszakadás legyen, max. annyit ivott, hogy kissé spicces állapotba kerüljön, szóval még sose rúgott be igazából.
A lány remélte, hogy sose jön el az az idő, amikor olyat tesz öntudatlan állapotban, amit később még megbánhat, úgyhogy mindig figyelt arra, hogy mennyi alkoholt visz be a szervezetébe. Persze nem zárta ki, hogy a jövőben bármi megtörténhet, de idáig mindig kordában tartotta magát, ha italozásról volt szó, avagy, ha úgy érezte, hogy kissé a fejébe szállt az ital, akkor inkább megálljt parancsolt magának és nem ivott tovább.
- Én még sosem kerültem a spicces állapotból mélyebbre. - jelentette ki, bár nem tudta, hogy ez mennyire érdekli a fiút, de úgy érezte, hogy ezt még hozzá kell fűznie az előző kijelentéséhez.

Rachel

- Köszönöm - pillantok fel rá hálásan, aztán visszafordulok a rajzoláshoz. Nem hiszem, hogy elpirulok, legalábbis nem érzem, hogy elöntené a melegség az arcom, de azért zavarba hoz. Még annak ellenére is, hogy tudom hogy jól rajzolok. Festek. Festeni jobban tudok, ez az igazság. De a rajzolás se megy rosszul. Igaz ritka, hogy így kérésre alkotok valamit, de most egészen kikapcsol.
- Túl sokat hiányoztam... - mondom vállvonogatva, aztán felpillantok rá - Vagy ha úgy tetszik, volt jobb dolgom, mint órákra járni - mondom vigyorogva, felhúzott szemöldökkel, s remélem sejti, hogy a mosdódekoráláshoz hasonló nagyon jó időtöltéseim voltak. Persze nem csak ilyesmik, de jelentős része a hiányzásaimnak hasonló okokból fakadt. Megint másik részük abból, hogy festeni mentem valahova, vagy gitároztam az út mentén, esetleg csak belemerültem az olvasásba az udvaron és nem hallottam a csengőt, ami jelezte, hogy órára kell menni. De nem megyek bele, hacsak nem kérdez rá.
- Én sem tudtam. De gondolom, nagyon vagánynak képzeltem magam - húzom el a számat, és színezgetni kezdem a megrajzolt alakzatot. - Ha ésszel csináltam volna, viszem az öcsémet magammal, de ő ahhoz túlságosan buligyilkos.
Állapítom meg keserű mosollyal s még jobban elmerülök a színezésben. Aztán ahogy kiegészíti a mondandóját, felpillantok rá, a szemeibe nézek és nagy komolyan válaszolok.
- Helyes. Ne is kerülj mélyebbre. Soha - tanácsolom a lehető legkomolyabban, aztán lepillantok a rajzomra és késznek nyilvánítom.
- Ez hogy tetszik? - kérdezem, ahogy felkönyökölök, majd felülök s felé nyújtom a papírt.

Choi Min Jong

- Ó, értem! Hát sokszor én is inkább mást csinálnék, minthogy órákra járjak... Kár, hogy ezt nem tehetem meg, de azért ha valami rendhagyóra készülsz, akkor légy szíves szólj, és jövök én is! - kacsintott rá a lány cinkosul, mivel nagyon jól érezte magát a mosdó kipingálásánál, szóval szerette volna, hogyha valami hasonlót visz véghez a srác, akkor szól neki és együtt csinálják. Igaz az ismeretségük igen furcsán indult, mert az elején Rach azt hitte, hogy egy sorozatgyilkossal vagy affélével van dolga, és mindaddig tartott a sráctól, amíg ennek az ellenkezője ki nem derült. Mindez annak volt köszönhető, hogy a fiú hevesen, gondolkodás nélkül vitte bele a dolgok közepébe mindenféle magyarázat nélkül, de ez már mind a múlté és maximum egy jót mosolyog rajta, amikor visszagondol erre az emlékre.
- Hát ha buligyilkos az öcséd, akkor nem biztos, hogy díjazta volna ezt az egészet! - válaszolta Rach somolyogva, miután gondolataiból visszatért a valóságba. Idáig nem esett szó a srác családjáról, szóval mostanáig nem is tudott róla, hogy volt egy öccse is, mivel csak a mostani találkozásuk elején említette meg Choi, hogy az öccsének is rossz az énekhangja. Nem is akarta firtatni a dolgot, ezért inkább csöndben maradt.
- Rendben, igyekszem. - felelte Choi-nak, mivel ő is egyetértett azzal, hogy a spicces állapotnál tovább menni már veszélyes móka.
A srác megrajzolta a Rellonos leendő tetoválását, ami nagyon elnyerte a lány tetszését.
- Wow, ez nagyon jó! Ügyes vagy, köszönöm! Ez tökéletes lesz! Annyi lesz csak a változtatásom, hogy a végén a bokámnál tekeredjen a vége, de az már csak apróság! - lelkendezett a lány, miközben elkönyvelte magában, hogy Choi igazán tehetséges és nem semmi teljesítmény, hogy rögtön elsőre megrajzolta azt, amire gondolt.

Rachel

- Öhm... - megköszörülöm a torkomat és kissé zavartan pislogok körbe - Tudod azóta... megkomolyodtam - mondom nem túl meggyőzően, de aztán veszek egy nagy levegőt és megpróbálom máshogy megfogalmazni - Vagyis... Rájöttem, hogy nem sok esélyem van Alapfokú Mágikus Bizonyítvány nélkül... Azzal se. De anélkül abszolút semmi... És a Művészeti képzésre mehetek, amíg az nincs meg...
Fejezem be kissé sután, elhúzott szájjal. Aztán rámosolygok.
- De persze te még fiatal vagy... Mindenesetre jobb ha bejársz az órákra. Tapasztalatból mondom - Nem hiszem, hogy valaha megfordult a fejében, hogy sokkal idősebb lennék. Hivatalosan csak egy évvel járok felette.
Kicsit talán jobb is, hogy másra terelődik a szó. Bár igazán nem vagyok az a fajta, aki ne válaszolna a legtöbb dologra őszintén. Persze más kérdés az, ha mondjuk a félvámpírság kerül szóba. Azt nem kötöm akárki orrára. Csak ha nagyon muszáj, de olyan meg tuti nincs.
- Hehe... Na igen... Ha ő velünk jön, akkor valószínűleg egyáltalán nem iszom. De nem biztos, hogy rosszul jártam volna. Néha az az érzésem, hogy ő vigyázott rám, mindig és nem fordítva. Máskor meg sajnálom, hogy nem sikerült csak egy kicsit elrontanom - vállat vonok ismét. Ez már lassan rossz szokássá válik. De valóban kettős érzéseim vannak Kwonnal kapcsolatban. Persze rengetegszer megvédtem. Mert őt aztán simán elverték volna, hogy elvegyék a pénzét, vagy a drága ruháit. Muglik ellen pedig amilyen szabálytudó sosem rántott volna pálcát.
A témát azzal zárjuk, hogy majdnem megesketem a lányt, hogy nem lesz részeg. Kedvem lenne ténylegesen megtenni, de tudom, hogy semmilyen jogom nincs hozzá. Inkább a rajzot mutatom meg neki.
- Persze... Csak így lapon... furán mutatna, ha a körbe tekeredést rajzolnám meg. De örülök ha tetszik - mosolygok rá, aztán lassan felállok. Leporolom a taláromat, aztán felsegítem őt is, ha igényli.
- Akkor végeztünk? - kérdezem próbálva, nem túl lerázósnak hangzani - Mert akkor hazamennék... - megrángatom a taláromat, hogy értse, megválnék már tőle. Na meg a boltomba is be kéne nézni... De mindez másodlagos.

Choi Min Jong

- Értem. De látod, most itt vagy és csak ez számít, hogy visszatértél az intézménybe. - válaszolta Rach komoly arccal, mert méltányolta azt, hogy Choi nem adta fel és újra a padokat koptatja, hogy elérjen valamit.
- Ó, hát nem lehet köztünk túl sok korkülönbség! - nevetett fel Rach, mikor a srác azt taglalta, hogy ő még milyen fiatal és spec. előtte az egész élet. A lány ezen jót mókázott, alig bírta abbahagyni a nevetést, de aztán leállt ezzel nagy nehezen.
- Bocs, csak nagyon muris volt, ami elhangzott a szádból az előbb! - felelte mosolyogva Rach, miközben a fiúra nézett és elkönyvelte magában, hogy biztosan túl komoly a korához képest, azért mond ilyen furcsa dolgokat.
- Érdekes kapcsolatod lehet akkor a testvéreddel. Egyrészt komolyabb nálad, másrészt azért nekem túl merevnek tűnik, szóval tanulhatna tőled egy kis lazaságot. - válaszolta Rach őszintén, ez bizony a húgára is vonatkozott, bár itt fordítva volt az egész, mert ő sokkal komolyabb volt nála, de ez nem is volt baj, mert még volt mit tanulnia a húgának tőle.
- Igen, valóban furán mutatna. Mindenesetre köszönöm, hogy megrajzoltad nekem, hamarosan meg is csináltatom. - válaszolta hálásan a lány, mert legalább most már volt nála valami, ami alapján véghez tudja vinni régi álmát.
- Igen, végeztünk, köszi a segítséget! - felelte a Rellonos, majd miután felsegítette őt Choi, elköszönt tőle és visszament a szobájába a srác rajzával, amit a naplójába tett, nehogy nyoma vesszen. Elégedettség töltötte el ezzel a találkozással kapcsolatban, hiszen végre hamarosan megvalósíthatja az álmát ezáltal.

Köszönöm a játékot!  

Ethan R. Saint-Venant

Allan Colton Fisher
-megjelenés-

Ethan R. Saint-Venant

Allan Colton Fisher
-megjelenés-

Ethan R. Saint-Venant

Allan Colton Fisher
-megjelenés-

Ethan R. Saint-Venant

Allan Colton Fisher
-megjelenés-