KATT

---

Futva, sőt rohanva igyekeztem a tanterem felé. Már nagyon nagy késésben voltam és az lesz a csoda, hogy ha a tanárnő egyáltalán még megtartja az órát. Késésem oka egyszerű, de mivel Madcap létezése titok, így valami frappáns választ kell kitalálnom. Sajna a kis drágával túl sokáig repkedtünk a hegyek között, felett, valamint túl sokáig cöcörögtem az ápolásával.
Vörös hajszerkezetem, ami jelenleg copfba van csak úgy lobog utánam. Átöltözni azért felszaladtam, de a talár alatt a "játszós" ruháim vannak. A cipőmet is azért gyorsan leváltottam, mert a lótrágyának igen erőteljes bukéja lett volna.
Szó szerint majdnem beesek az ajtón, itt már kissé visszafogom a rohanást és csak gyorsan sétálok a tanterem felé. Végigmegyek a kis folyosón, majd megérkezem a tanteremnek hívott valamibe. Még sose voltam itt ezelőtt, szóval kissé ámuldozva bámulok körbe, miközben egy monológ is elhagyja ajkaimat.
- Elnézést a késésért, de lefeküdtem aludni tanítás után és elfelejtettem időbe felkelni. -
A monológ után tekintetemmel a tanár nőt kezdem el keresni, hogy egyáltalán itt e van már és ha igen, akkor vajon mennyire dühös a késésemért.

---

VB karácsonyi ajándékkereső
2018. december 23.

Úgy fest mégsem késem el, ugyan is a tanárnő sehol sincs. Egy hatalmas sóhaj hagyja el a számat, majd körbenézek a terembe. Tuti jó helyen járok, de  itt hol akarunk gyakorolni? Ekkor ajtót pillantok meg, amin hamarosan a tanárnő is kilép. Széles mosollyal fogadom, és a mentegetőzésemre is válaszol, amit ezek szerint hallott. A válaszára még egy Odettes mosolyt küldök felé, majd besétálok az ajtón amin be lettem tessékelve. Egy dombos helyre érünk, ahol minimum 40 fok van. Mondjuk számíthattam melegre ha már egyszer piromágus leszek, amihez a tűz kapcsolódik, ahhoz pedig a meleg. A dombra érve a tanárnő leül és én is követem a példáját. Lehuppanok törökülésbe a fűbe és szinte rutinszerűen tépek ki egy szálat és kezdek el vele szórakozni.
- Odett. Zoét igazából nem is nagyon használom. Csak az Edictumosok hívnak Zoénak, sajna nem sikerült leszoktatnom őket róla. Pedig a suliba több Zoé van, mint Odett.. ésszerűbb lenne a kevésbé gyakorit használni. No mindegy. –
A kérdésre, amivel egy szóval is lehetett volna válaszolni én egy több mondatos monológot modtam el. Talán ebből is már sejteni fogja a tancinéni, hogy kemény fába vágta a fejszéjét velem. Mosolyogva vártam a folytatás, ami egy kérdésáradat volt. A mosoly szépen lassan lefagyott az arcomról, és helyét a csodálkozás vette át. Elég sok idő telt el a kérdések feltevése és az én reakcióm között. Utóbbi mindössze annyi volt, hogy hatalmasakat pislogtam és megvakartam a fejem búbját. Szemeimből a teljes értetlenség sugárzott, de nagy levegőt vettem és nekiálltam válaszolgatni.
- ŐŐŐ… -
Erős kezdésnek ennyit tudtam kinyögni, majd még 2x eljátszottam az őőő-zést.
- Szóval második válasz: Nagyjából így mint most… alacsonyan, vörös hajjal, pici lábakkal, nagy barna szemekkel, széles mosollyal. Húú és lehet csináltatok addig egy tetoválást is ide. –
Az ide szónál felemelem a kezem és a csuklómra mutatok.
- Harmadik válasz: Hááát gondolom a tűzzel, hővel ilyesmivel fogok tudni „bohóckodni”. Negyedik: Mikor kezdjük? –
Sajna ezeknél értelmesebb válaszokat nem tudtam megszülni. Alapból is ha valaki ilyen magas labdákat dob fel – legyen az akárki – muszáj lecsapnom őket.  Na meg ezeken a dolgokon még sosem agyaltam… most meg fél perc alatt nem fogok tudni megszülni egy épkézláb választ. Ha eddig nem, akkor most már biztos rájött a tancinéni, hogy egy idiótával van dolga. De jobb ezt előre tisztázni, mert ha nem fogja bírni akkor most még kirakhat az elementalisták sorából.

Nem sikerült bármiféle nevetést vagy ilyesmit előcsalogatnom a tanárnőből, a vicces válaszaimmal. Lehet, hogy csak nekem voltak viccesek? No mindegy. Egy kicsit lelombozott, hogy a tancinéni nem veszi a poénjaimat, szóval majd visszafogom magam. Vagy pedig éppen ellenkezőleg, még jobban rajta leszek az ügyön.
Hamarosan egy pergamen keveredik elő, amiről meg is tudom mire kell. Nem égethetek meg vele senkit... végül is nem akartam én hamvasztani, tehát nem lesz ebből gáz. De védekezésre használhatom, ami nagyon tetszetős. Csak aztán nehogy én legyek majd, akire mindig rábízzák a tűzgyújtást egy kellemes kis esti sütögetéskor. Lehet le kellene tagadnom olyankor, hogy "Á dehogy, ez valaki agyacskájának a találmánya... nem vagyok én piromágus.". Egyrészt örülök neki, hogy a tűzzel tudok ilyesmiket csinálni, de eddig amit hallottam, azok alapján szinte mindenki piromágus. Például olyanról nem is hallottam, aki a földdel tud babrálni. Pedig az is mennyire tuti lehet. Hegyet-völgyet gyártani. Nincs kedved megmászni a hegyet, akkor lebontod. Mondjuk valószínűleg hülyén néznének az emberek, ha egyik napról a másikra eltűnne a Himalája. Poénos lenne!
Elveszem a pergament, aláfirkantom, majd visszaadom a tanárnőnek. Ezután felállunk és megkapom az instrukciót. Kinyújtom a kezem, majd izgatottan nézem végig, ahogy egy tűzgömb landol a tenyeremben, vagyis afelett.
- Tyűha! -
Ennyit sikerül kinyögnöm, majd nem kicsit kérdő tekintettel pillantok a tanárnőre.
*Hogy most nekem ezzel kezdenem kéne valamit?! Te Úr Isten! Hogyan?! Mi?! Ez most komoly?!*
A tanárnőről a gömbre pillantok, majd filózni kezdek azon, hogy vajon mit is tudok én ezzel kezdeni. Első gondolatom az volt, hogy mennyire menő lenne ha ebből tudnék gyártani egy "sárkányt". Elhatároztam, hogy ezt meg is valósítom, de nem tudtam, hogyan álljak neki. De valamit akkor is próbálkoznom kellett. Eleinte csak megpróbáltam a gömböt másik formává alakítani. Kicsit húzogattam, összenyomtam, megpróbáltam ketté választani.
Egy hatalmas sóhaj hagyja el ajkaimat, majd kikapcsolom az agyam, mintha ott sem lenne a tanárnő és csak a gömbre koncentrálok. Nagyon akarom azt a sárkányt, és nagyon csalódott leszek ha nem fog összejönni. De nem akar semmi sem történni. Felettébb felbosszant és nagyon dühös leszek, és ekkor....egy lángoszlop indul meg az ég felé, egyre csak nő és nő, és egyre csak szélesebb és szélesebb. Forgószélhez hasonlóan kering egyre gyorsabban, de az a fránya fejforma csak nem akar kialakulni. Abbahagyom a koncentrálást és az oszlop újra gömbbé változik.
- Az fenébe veled! -
Dühösen dobom el a gömböt, ami nagyobb volt, mint mikor a tanárnő a kezembe adta. A dobást követően egy durranás hallatszik és az egyik fa hamarosan lángokban áll.
- Hoppá... -
Szám elé kapom az egyik kezemet, majd aggodalmas tekintettel nézek a tanárnőre. Most vajon rosszat csináltam?!

Kicsit büszkeséggel tölt el, hogy a tanárnő közli, hogy nem piskóta amit művelek. Igazából éreztem én, hogy nem ilyesmire gondolt, amikor a kezembe adta. De szerettem volna bizonyítani, mind neki, mind magamnak is. Kíváncsi voltam, hogy így, az első órámon mire is vagyok képes. Jó mérce lesz majd, ha már az év vége felé leszünk. Akkor is majd megpróbálkozok egy ilyen kis cukisággal. Sose lehet tudni, lehet, hogy addigra már össze is fog jönni a feje is.
Valóban kissé elkeseredek,hogy semmi izgi nem lesz még az elején, csak ilyen kisebb cuccok, de mondjuk újat nem mondott vele a tanci. Tisztában voltam én azzal, hogy eleinte tényleg csak 'bohóckodni' fogunk.
Tanárnő hamarosan kiadja az újabb instrukciót: házi, amit majd gyakorolnom kell, de csak itt benn. Mondjuk megértem. Lehet nem lenne vicces ha leégetném a fél erdőt vagy a sulit. Gondolom nem örülnének neki túlzottan, és akkor innen is repülnék, ki sem merem mondani hova.
- Rendben, csak itt benn, vettem. -
Rámosolygok a tanárnőre, majd félrebiccentett fejjel figyelem a továbbiakat.
- Felmelegítés, vibráltatás. Rendben...-
Nagyon magabiztosnak tűnök, de ismét belül ordít valami, hogy most akkor mi? Mit csináljak? Hogyan? Aztán lenyugtatom magam. Sajna az új feladatoknál mindig ilyen vagyok. Túl spilázom a dolgokat, pedig nem is kellene.
Fújok egy nagyot, majd tenyeremet függőlegesre állítom, kicsit előrébb nyújtom, majd erőteljes koncentrálásba fogok. Néha kicsit megmozgatom az ujjaimat, meg a tenyeremet, de semmi. Lehangolva nézek a tanárnőre, majd újra próbálkozom. Várhatóan most sikerülni is fog valami, és talán levegő elkezd felmelegedni a tenyerem környékén, vagy csak vibrálni, vagy valami.

//Melegedni kezd. Tanács a gyakorláshoz: próbáld meg majd úgy csinálni, mintha te magad lennél az, ami felmelegszik, aminek forrósodnia kell. Ha segít, a piros színt képzeld hozzá. És még ami nem mellékes, mint a nonverbálisoknál. Figyelem koncentráció, és kitartás, szorgalom, neked pedig, mint elementalista tanoncnak, szükséged van az átélésre, mintha te magad lennél az, amit csinálni szeretnél.//

---

Izgatottan, nagyon izgatottan vártam a következő órát. Eléggé felpörögtem a múltkori teljesítményemtől, és most nagyon vártam, hogy még tovább tudjak fejlődni. Ahogy a tanárnő kérte gyakoroltam. Eleinte nem nagyon akart menni, de rájöttem, hogy azért mert nem koncentráltam eléggé. Az agyam mindig máshol járt. Hogy egész pontos legyen lenn a faluba, egy étterembe és annak is a konyhájában. Félreértés ne történjen nem a konyhán van a hangsúly, hanem a benne ténykedő kócos szakácson. Azt hiszem lassan kijelenthetem, hogy Bánfai Odett végre nem szingli. Úr Isten, de fura ezt kimondani vagyis leírni. Bár még nem akarok elkiabálni semmit sem! Tehát lényeg ami lényeg: elég nehéz úgy babrálni a levegővel, hogy közben nem is ott jár az agyam. Azonban amikor végre sikerült kikapcsolni a gondolataimat, és a pillangók is kireppentek a pocimból, akkor végre összejött aminek össze kellett jönnie. Sikerült felmelegítenem a levegőt. Hosszú gyakorlás után megértettem, mit is akar a tanárnő azzal, hogy éljem át, mintha én lennék amit csinálok. Lelki szemeim előtt az lebegett, hogy most az én testemből árad ez a forróság, és ha "meggyulladok", akkor forrni fog körülöttem a levegő. Mondjuk ezt duplán is el tudom érni, ha ott van mellettem Csongi. Akkor is forr a levegő, csak akkor másképp. Tényleg sokat segített, hogy magam elé képzeltem a piros színt, meg olykor egy hatalmas máglyát. A vége felé már egészen jól belejöttem, és csodásan elszórakoztam vele. A levegő felmelegítése nagyon jó tud lenni akkor, amikor nagyon hideg van.
Széles mosollyal sétálok be a terembe, majd célirányosan tartok a mi kis külön termünk felé. Viktorral - a másik piromágussal - még nem nagyon sikerült összefutnom, de remélem hamarosan erre is sok kerül.
- Jóóóóó napoooot! -
Jól elnyújtva, hangosan köszönök, majd tekintetemmel a tanárnőt kezdtem keresni.

A tanárnő előbukkan a lávafolyó mögül, majd azonnal észre is veszi, hogy mennyire jó kedvem van. Mondjuk nem volt nehéz, mivel sugárzok a boldogságosságtól, és arcomról levakarhatatlan a széles mosoly. A tanerő kérdésére hamar válaszolok is.
- Azt hiszem kapcsolatban vagyok, és ez annyira hihetetlen és jóó!!! Úr Isten, sose éreztem még ilyen jól magam a bőrömben! –
Lehet kicsit hosszúra sikerült a válasz, de így szóban is kifejthettem, hogy mi a nagy mosoly oka. A válasz után a tanárnő int, hogy kövessem,amit én jó diák módjára meg is teszek. Hamarosan megérkezünk ugyan oda, ahol múltkor is voltunk. Követve a tanárnő példáját én is leülök törökülésbe, majd figyelem, hogy most mi is jön. Megkapom az instrukciót, hogy mutassam meg, hogy mire is jutottam a gyakorlás során. A tenyérösszecsapás után megjelenik a már jól megismert gömböcske.
- Vettem! -
Közlöm, majd a gömbre figyelek, ami a tenyereim között helyezkedik el. Lehunyom a szemem és megpróbálom kizárni a külvilágot. A piros színt képzelem magam elé, miközben csak a szívverésem ritmusára igyekszem koncentrálni.  Lassan de biztosan kezdem úgy érezni, mintha a saját testem kezdene el felforrósodni. Olyan érzés, mintha egy lángoló sparherd lennék, vagy egy felmelegedett serpenyő, amibe ha bele tesznek egy tojást, azonnal megsül.
Az eddigi gyakorlásaim alatt is mindig így kezdődött a dolog, szóval eddig jó vagyok szerintem… remélem. Nagyon nehezen jutottam el idáig, sok melóm van benne, szóval remélem nem volt felesleges. Nem merem kinyitni a szemem. Nem akarom látni, hogyha esetleg elrontottam. Reményeim szerint a gömbben is elkezd gomolyogni a „levegő” a forróság miatt.
- Nos? -
Teszem fel a kérdést a tanárnőnek, még mindig csukott szemmel, és immár összeráncolt homlokkal, a leszúrástól félve.

A feladatot valóban jól teljesítettem. Erre utal az is, hogy a tanárnő megdicsért. Igaz, ő mondja tovább a feladatot, de anya azt tanította, hogy ha valaki megdicsér akkor azt meg kell köszönni. Szóval elsuttogok egy köszönöm-öt, amit hallani nem lehet, de ha a tanárnő tud szájról olvasni, akkor megérti.
Az új feladat hallatán kicsit megrökönyödöm. Tanultam, de nem gondoltam, hogy itt is számon lesz kérve.
- Hmmm.... -
Egy mély sóhaj tör ki belőlem, majd elmerengek egy picit a messzibe. Próbálom felidézni a tanultakat.
- Nos, volt a Pilaqua. Ez az amikor gömböt képzünk a vízből. Undaquaval hullámokat tudunk képezni. Caeli Ventivel szelet tudunk előidézni. Cealionis Coloris és Caelionis Visibilis a levegőt láthatóvá teszi. Terramontevel dombokat lehet képezni a talajon. Termerga pedig az ellenkezője, amikor megsüllyeszteni lehet a földet. Na és akkor most jöjjön a tűzzel kapcsolatos két ige. Az első a  Flemma Ignis, amivel lángot tudunk kelteni. A másik pedig Ignoxium, amivel nem valós tüzet tudunk "csiholni". -
Gyorsan fejben elmormolom őket még egyszer, hogy meg e van a 8. Remélem a feladat sikeresen teljesítve és akkor tovább léphetünk a következő feladatra.
- Na akkor most mit fogunk művelni?! -
Kíváncsi tekintettel, teljesen bezsongva várom a tanárnő következő utasítását.

A tanárnő kérdésére, egy jó hosszú, nyújtott Őőő hagyja el a számat. Néhány perc gondolkodás után kissé félénken, és emiatt halkan nyögök ki valamit. Messze nem reménykedem benne, hogy amit mondok az jó is, de egy próbát megér.
- Hát igazából mindkettő ugyan azt takarja. De, hogy pontos legyen az előbbi az megszínezi a levegőt, utóbbi pedig láthatóvá teszi. Nem nagyon tudom ezt egyelőre elképzelni, mert tökre ugyan úgy hangzik a kettő. De ezt tetszett mondani órán. -
A mondandóm, végére kicsit felbátorodtam, és nagy hévvel vártam a gyakorlati feladatot. Az elméleti részekkel sose voltam jóban. Levitás létemre nem erőlködöm túlzottan azért, hogy kitűnő tanuló legyek. Sokkal inkább a tettek embere vagyok.
Azonban amikor meghallom a tanárnő feladatát, szemeim szinte kiguvadnak.
- Miiiii???!?! -
Nem kicsit rettentem meg a feladattól. Arról nem volt szó, hogy nekem minden elemmel tudnom kell bánni. De egye fene, egy próbát megér. Maximum nem sikerül, na és akkor mi van. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal próbáltam lenyugtatni magam. Egy nagyon nagyot sóhajtok, majd felállok és az első gömbhöz lépek. Itt egy újabb sóhaj, majd két kezem közé fogom a kis vackot.
Elmormolom az első igét, ami a Pilaqua. Ha jól értelmeztem a dolgot akkor most ebből a gömbből egy vízgömbbé kell változni. A gömb belsejében elkezd valami kavarogni, de egyelőre nem túl biztató a dolog. Lehunyom a szemem és most a logikát követve egy sötét kék színt képzelek magam elé. Próbálom felidézni a víz csobogásának hangját. Reményeim szerint a víz lassan de biztosan gömbbé alakul, és egyre nagyobb és nagyobb lesz.
A következő gömbhöz lépek, azt is a kezem közé veszem, elmondom a Undaqua varázsigét. A gömbben egyelőre nyugodtan hömpölyög a víz. Lehunyom a szemem, ismét magam elé képzelem a kék színt, majd egy nagyon rossz emléket próbálok felidézni, amitől ideges leszek. Eszembe jutnak a Bécsben töltött éveim, hogy mennyire sokszor én szívtam meg, amikor nem is én voltam a hibás, csak rám terelték a gyanút azok a ... . Talán ezeknek köszönhetően a víz hullámozni kezd, és amennyire dühös lettem, talán még egy cunami is kialakulhat belőle. Na de viccet félretéve, ismét egy újabb gömbhöz lépek. Végiggondolom, hogy mi a következő varázslat. Ismét becsukom a szemem. Caeli Venti igét elmondom, majd világoskék színt látom magam előtt. Mivel a dühöm még mindig tart így ha sikerül a varázslat, akkor a gömbben akár erősebb széllökések is kialakulhatnak. Tovább haladok, de tovább lépek a föld varázslatokhoz. Két kezem közé fogom a gömböt, szem lecsuk, Terramonte kimondása, barna szín magam elé képzelése. A barna mellett a földrajzi tanulmányaimban tanultok jutnak szembe, ahogy a lemezek összeütköznek, így felgyűrik a talajt. A hegységek két fajtáját, azaz a gyűrtet és a vetődöttet. Talán ez segít abban, hogy a gömbben egy dombocska kialakuljon. Ha sikerült akkor a következőhöz lépek, eljátszom ugyan azt, mint a domb elején, de most azon agyalok, hogy hogyan alakulnak ki a medencék és a völgyek.
Végre eljutottunk a tűz varázslatokhoz. Ez az én terepem.
Kimondom, hogy Flemma Ignis, és a jól megszokott piros színt képzelem magam elé. A lángkeltésről a szerelem jut eszembe, erről pedig azonnal Csongi. Lelki szemeim előtt látom a fiú arcát, mosolyát, az egész lényét. Jól eső borzongás fut végig egész testemen. Talán még el is mosolyodom, és reménykedem, hogy így a gömbben megjelenik egy csodálatosan szép lángocska, olyan, mint ami bennem is ég.
A következő gömbhöz mosolyogva lépek oda. Elfelejtem becsukni a szemem, mert még mindig Csongi arca lebeg előttem. Kimondom, hogy Ignoxium, majd egy átlátszó lángot próbálok Csongi arca helyére képzelni. Csak így tudom elképzelni a "műtüzet". Ha ez is sikerült, akkor a tanárnőre pillantok.
- A maradék két varázslatot nem tudom megcsinálni. Még csak elképzelni se tudom őket, nem hogy megvalósítani. Kérem segítsen! -
Nagy ártatlan tekintettel pislogok rá, és nagyon reménykedem, hogy tud mondani valami okos segítséget, mert egyelőre semmi ötletem.

/Egyik varázslat leírását se zártam le, a tanárnőre hagyom, hogy eldöntse sikerült e vagy nem./

A tanárnő bátorítása sokat segített, bátrabban állok neki a feladatnak. Menet közben olykor a tanárnőre pillantok és az arcáról azt lehet leolvasni, hogy jó az, amit ügyködök. Ez igen sokat tornáz fel az önbizalmamon. Egyre bátrabban mondom ki az igéket és talán egyre jobban is sikerülnek a varázslatok, de ekkor elérek ahhoz a kettőhöz ami nem megy... legalábbis én úgy érzem, hogy nem fog menni. Ezt a tanárnőnek is bejelentem, aki kinyög egy "He?"-t. Ez annyira aranyos de egyben furcsa is volt, hogy elnevettem magam. Nem szép dolog kinevetni egy tanárt, és lehet le is leszek érte szúrva, de egyszerűen kicsúszott. A kérdésekre nem válaszolok, csak egyre inkább kezdek zavarba jönni és kezdek elpirulni. Még sose próbáltam, de félek a kudarctól. Számításaim azonban bejönnek, és a tanárnő megmutatja, hogy hogyan is kellene ezeknek kinézni. Így már világos, és végre össze tudom tenni a képet. Végignézem mindkét varázslatot, meghallgatom a tudnivalókat, majd biccentek egyet, hogy "Oké, értem!".
Kezem közé fogom a gömböt, majd elmormolom, hogy coliris. Ismét lehunyom a szemem és most egy színskálát képzelek magam elé. Ezen kívül eszembe jut a légszennyezés, ami manapság igen "divatos". Ha minden jól jön össze, akkor a gömbben sok sötét színű részecske lesz és kevesebb világos. Ha ez sikerült akkor az utolsó gömbhöz lépek, azt is megfogom, majd lehunyom a szemem. Elmormolok egy visibilist és próbálok valamit alkotni. Itt is a légszennyezés jut az eszembe, így talán több sárga szín lesz jelen a gömbben, mint fehér.
Félénken tekintek a tanárnőre valami megerősítést várva.
- Nos?!  -
Szemeimben izgatottság csillog és nagyon remélem, hogy ezek is úgy sikerültek, ahogy sikerülniük kellene.

- Nonverbálisan?!?!!?!!??!!??! - török ki magamból, mint koszos malac az ólból. Az előbb már egyszer rám hozta a szívbajt, de most még egyszer rákontrázott. A tanárnő tuti ki akar engem nyírni. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy ez szerepel a céljai között. Szívinfarktust hozni Bánfai Odettre, hogy eggyel kevesebb gondja legyen.
Egy nagyon nagy sóhaj törik ki belőlem, majd újra az első gömbhöz lépek. Kezeim közé veszem, majd nagyon koncentrálva, jobban, mint az előbb, becsukott szemmel, hallgatva próbálom elérni ugyan azt, mint az előbb. Elsőként a tüzet veszem előre, mivel az az én terepem. Ha már az sem megy, akkor a többi sem fog. Magamba vagy tízszer elmondom a varázsigét, és tényleg nagyon koncentrálok, lelki szemeim előtt lobog egy tűzpiros láng. Először az Ignoxiummal próbálkozok, majd a Flemma Ignis-szel. Utóbbinál ismét Csongi jut eszembe, és remélem tényleg azonnal fellobban az a láng. Ezután rátérek a levegős bűbájokra, mivel azokat az előbb csináltam, és még friss az emlék, és ezektől félek a legjobban. Magamba elmormolom - ismét kb. 10x -, hogy Caeli Venti, majd talán a gömbben megjelenik egy apró szellőcske. Ezt követi a két rettegett varázslat, amik talán sikerültek. Ha nem is olyan "jól", mint az előbb, de talán megint színes lett a levegő a gömbben.
A következőnek a földes cuccokat vettem, mivel azok voltak a legkönnyebbek a tűz után. Ismét a hegységképződés folyamat játszódott le bennem, miközben megállás nélkül mondtam magamban a varázsigét. Ha sikerült akkor a következő gömbhöz lépek. Magamba mormolom, hogy Termerga, és most a medencék, völgyek kialakulása játszódik le lelki szemeim előtt. Ha ezzel is megvagyok akkor lépek a következőhöz. Már csak a víz van vissza. Egy újabb nagy sóhaj következik, majd megfogom a gömböt a kezeim közé, lehunyom a szemem, magamban ismételgetem, hogy Pilaqua, aminek következtében remélem egy vízgömb keletkezik. Végül pedig az utolsó gömb jön, és az utolsó varázslat. Undaqua - mondogatom magamban, és hatalmas hullámokat képzelek el, amik verdesik az tengerpart szikláit.
Reménykedem, hogy minden varázslatot sikerült elvégeznem nonverbálisan is.
Kérdően pillantok a tanárnőre, és türelmetlenül várom a reakciót.


//Feladat kipipálva, köszönöm az éves munkádat
Vizsgán találkozunk //

---

Izgatottan vártam az idei tanév első óráját. Sajnos amíg Franciaországban voltam nem tudtam gyakorolni. Abban a suliban minden ilyesmi használata tilos volt. Tehát 1 hónap kilőve, amikor is össze tudtam volna szedni magam, és kicsit gyakorolni. Vizsgák alatt csak akkor gyakoroltam, amikor az elemi mágia vizsgára készültem. Viszont most pár napja kicsit megpróbáltam feleleveníteni a dolgokat, és elég sok időt töltöttem a terem "falai" között.
Szinte rutinszerűen sétálok be a terembe, és azonnal a számomra kijelölt ajtó felé veszem az irányt. Kezemben egy félig elfogyasztott szendvics kukucskál. Másik kezemet a testem mellett lóbálom. Oldalamon egy táska lóg, de nem a jól megszokott bűbájjal ellátott feneketlen, hanem egy sima "mezei" táska. A táskából egy üveg innivaló, és egy tábla csoki lóg ki. Ez akar lenni az ebédem, amit elfelejtettem elfogyasztani, amikor kellett volna. Most pótolom. Tanárnő minden bizonnyal nagyon fogja értékelni.
Hatalmasat harapok a szenyóba, majd az ajtó hangosan becsapódik mögöttem.
- Jó napot kívánok!!! - kiáltom el magam, valami megerősítésre várva, hogy van már itt valaki, vagy nincs itt senki, és nagy magányomban kell elfogyasztanom a szendvicset. Azért a franciaországi etikett órák megtették félig a hatásukat. Tudom, hogy úgy illendő köszönni, hogy "Jó napot kívánok!", nem pedig úgy, hogy "Jó napot!", azt csak akkor szabad, ha már olyan személyes a viszony közöttünk. De a teli szájjal nem beszélünk dolog, csak nem akart megragadni... Vagyis megragadt, csak nem érdekel.
A megszokott dombocska felé indulok, majd odaérve letelepedek törökülésbe. Tovább rágcsálom a szendvicset, majd teljesen türelmesen várom a tanárnőt.

A szendvics lassan de biztosan fogyatkozik, én pedig kezdem érezni, hogy jól laktam. Már csak pár falat van vissza, de a tanárnő még nincs sehol. Késik. Hozzászoktam előző évben, hogy nem annyira a pontosságról híres, mert vagy előbb volt itt, vagy késett. Bár lehet, hogy én jöttem előbb olykor, vagy én késtem. De lényeg ami lényeg, hogy ennyit még sosem csúsztunk. Lenyelem az utolsó falatomat, és akkor végre betoppan. Pedig pont most akartam elindulni a tanáriba, hogy megkeressem. Gondoltam, hogy elfelejtett.
Megérkezett de eléggé szétszórtnak tűnt. Úgy festett, hogy vacillál azon, hogy leüljön vagy ne. De végül csak leült velem szemben, és egy egyszerű kérdést szegezett nekem. Semmi köszönés, semmi ilyesmi, csak a kérdés.
- Hát én úgy tervezem, hogy maradok mestertanoncnak. -
Azt már nem tettem hozzá, hogy ez valóban így is lesz e, az a jövő titka. Én szeretnék maradni még két évet, de a sors majd eldönti, hogy így is lesz e. A sors egyik neve pedig anya és apa.
- Szeretném majd eltanulni a pálcakészítés mesterségét. Bár azon is agyaltam, hogy valamit az elemi mágiával is szeretnék kezdeni. Bár nem tudom, hogy mit lehetne. Na meg persze azt sem, hogy maga szerint vagyok e olyan szinten, hogy tudjak kezdeni vele valamit. -
Egy kicsit belekeveredtem a mondatba, de sebaj. Remélem a tanárnő megérti, hogy mire is vagyok kíváncsi, kapok is rá választ, aztán ezen tovább is léphetünk, és végre nekiállhatunk az idei anyagnak.