Az itt lévő festmények közös jellemzője, hogy mindegyiket nagyon részletesen festették, nagy figyelmet fordítva az arcok tökéletességének és annak, hogy az alakjuk minden egyes vonala tökéletes legyen, legyenek teltkarcsúak vagy nyurgák, a lényeg a megjelenésükön volt. Közös még bennük talán, hogy sohasem tudják befogni a szájukat, még alvás közben is mozog, nem egy közülük még beszél is ami nagyon megnehezíti a csellengőket keresők figyelmét, hiszen az éjszaka csöndjében ez úgy hat, mintha valakik pusmognának. A képek háttere olyan, mintha mindegyik egy porcelánokkal teli, díszes és tökéletes világban készült volna. Talán így is van. Ezek a hölgyek titkolják, hogy mi volt a családi, társadalmi szerepük az életben, mindannyian csak társalkodónő szerepét töltik be egy másik fél oldalán és legyezőjük mögé rejtőznek, ha olyan kérdés kerül elő, melyre nem kívánnak válaszolni. Tökéletes babaarcuk, finom kezük, méregdrága ékszereik mind arra szolgának, hogy jelezzék mennyire elkényeztetett és tökéletesen fényűző életük volt. Többnyire hozzájuk futnak be a keringő pletykák és örömmel indítanak ők maguk is újakat, hiszen egyikük se szeretné, ha az itt élők unatkoznának és könnyű életet élnének. Nehezen engednek maguk közé bárkit is a "pórnép" közül, viszont ha számukra érdekes információkat tud akkor készek áldozatot hozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=807324#post807324][b]Bossányi Karola - 2020.05.01. 18:39[/b][/url]

- Karola, hé várj már! - hallottam, ahogy a nevemet ismétli az utánam siető háztárs, de nem voltam toppon ahhoz, hogy leálljak fecserészni vele. Éppen elég dolgom volt, még tanulnom kellett a vizsgákra, s egyre inkább éreztem magamon a nyomást, ráadásul még ott voltak az egyéb, nyomasztó gondolatok is.
- Mi van Félix? - kissé talán dühösebben szóltam a kelleténél, de néha akadtak ilyen napjaim, s azt hiszem, ezeken a napokon jobban járt mindenki, ha nem is szólt hozzám. Láttam is tekintetében a döbbenetet, arcára is kiült a meglepettség, s úgy tűnt, rosszul esett neki a reakcióm.
- Semmi, csak ezt elejtetted - mondta, ahogy felém nyújtotta az egyik pergament, amin néhány feljegyzésem volt.
- Jajj, köszi - nyögtem halkan, igazából rögtön el is szégyelltem magam, hogy felemeltem rá a hangom, ő azonban nem szólt egy szót sem, csak sarkon fordult és ott hagyott, még mielőtt bocsánatot kérhettem volna tőle. Remek, biztosan megsértettem őt.
Kifújva magam elő a levegőt, a vizsgák miatt még mindig frusztrált hangulatban indultam tovább, s fordultam be a folyosón, amikor megpillantottam az Ördögöt.
Már csak az őt körüllengő füstfelleg, a fejéről felívelő szarvak, s a kezében tartott vasvilla hiányzott, hogy teljes legyen az összkép. Maga Theon Delacroix rondította a folyosó összképét, s ha ez nem lett volna elég, éppen egy srácot taperolt és csókolt. S hogy ez elég volt-e ahhoz, hogy felidegesítsen? Teljes mértékben.
- Theon Delacroix! - hangosan szólítottam a nevén, a vele enyelgő eridonos kábultan kapta felém a pillantását, talán egy kicsit zavarba is jött, de ez mellékes. Pillantásom fókuszában az Ördög állt, meg is szaporáztam felé a lépteimet, majd megtorpanva mellettük, dühösen emeltem tekintetem a szőkéről a másikra.
- Hagyj magunkra! - még magamon is meglepődtem, hogy milyen határozottan szóltam rá a fiúra. - Veled dolgom van! - mondtam a szőkének, miközben pillantásom haragosan fúrtam a szemeibe, majd elkapva a karját, egy kicsit arrébb próbáltam húzni őt. Közben az eridonos is úgy látta, hogy jobb, ha lelép, talán mert szégyellte, hogy megláttam, vagy csak megijedt tőlem (amit kétlek).
- Mit művelsz te itt? Hm? Miért viselkedsz úgy, mintha bárkivel bármit megtehetnél? Kihasználod, és bántod a jó embereket! Gusztustalanul visszaélsz mások bizalmával! Tegnap Beni, és most meg ez a srác? Normális vagy te? Mit műveltél Benivel? - olyan ideges voltam, hogy nem tudtam visszafogni az indulataimat Theonnal szemben. Megérdemelte volna azt, hogy jól leátkozzam a fejét, de jogában állt, hogy kimagyarázza, miért ekkora seggfej.