Jómadarak

Időtöltés gyanánt szoktam a folyosókat koptatni, egy könyvvel a kezemben. Most sincs ez másképp, főleg, hogy az iskola már félig-meddig üres, így nem kell kerülgetnem az embereket. Vagyis, helyesbítek, nem kell az embereknek kerülgetniük engem, mert én biztosan nem megyek arrébb a folyosó közepéről. Az egész kastélyt körbe jártam már kétszer, de sajnos ha egyszer elkezdem nagyon nehezen állok le. Cath-tel nem tudom mióta nem találkoztam, más barátom meg nemigen van, így ismét a könyvekbe bújva töltöm a napjaimat, amíg mindenki vissza nem ér a kastélyba, és ismét elkezdődnek az órák.
Túlontúl hangos hangokra leszek figyelmes, amikor bekanyarodom az egyik folyosón. Könyvemet összecsapom, ahogy közeledek a hangok felé, amik nemigen tetszenek. Akárki csinálja akárkivel, a lóf*sznak is van vége. Értem én az erőfitoktatást, de az emberek hajlamosak a kisebbeket bántani, hogy hamis önbizalomra tegyenek szert. Gusztustalan. Ez az egyik ok, amiért sosem voltak barátaim, vagy olyan emberek, akiket közel engedtem volna magamhoz. A kiabáló társaság mögé érek. Egy háztársam már szólt nekik, hogy mennyire okosak, ám amikor meglát, vigyorogva biccent egyet felém, az ő szemébe is gonoszság villan, ahogy az enyémbe is. Arrébb megy, ez tény, de ő sem hülye, látni akarja a végét, így tőlünk pár méterre, hátát a falnak vetve megáll. Közelebb lépek a társasághoz, szinte már a személyesterükben vagyok, ám annyira el vannak foglalva magukkal, hogy észre sem vesznek. Mire észbe kapok, már repül a következő hógolyó. Mikor az célba ér, ráadásul szegény srác arcában megbököm a srácot, akinek a kezében a pálca van.
Amint megfordul kikapom a kezéből az eszközt, majd hümmögve kezdem el forgatni ujjaim között.
- Üdv, skacok - biccentek feléjük egyet, mikor mindhárom felém fordult már. - Mi lenne, ha nem azt a szerencsétlent bántanátok, hanem egy súlycsoportból választanátok b*szogatni valót? - mosolygok rájuk, szinte már kedvesnek mondhatóan. Nem tudtam nem észre venni, hogy ráadásul egy lány is van a sráccal. Szemtelen kis férgek. Na majd most emberükre találtak. Amúgy is mindháromnak ilyen tenyérbemászó képe van, lehet átrendezem nekik, hogy ennyire ne legyenek balf*szok.
- Izé... - kerekedik ki a középső srác szeme, akinek a pálcája még mindig az én kezemet díszíti. Várom, hogy folytassa, egyik szemöldököm meg is emelkedik biztatóan.
- Ha ezt szeretnéd - a megnyugtató mosoly még mindig ajkaimon van. Az egyik srác hirtelen nyúl a pálca felé, ám esélye sincs. Túl jók a reflexeim, főleg, ha ilyen kis senkiháziak ellen vagyok.
- Ccc - cöcögök neki, mutatóujjammal is mutogatok, hogy tudja hol a helye. - Van három másodpercetek elkotródni innen, különben nem állok jót magamért. Ahogy elnézem a fejeteket még dühösnek sem láttatok, sőt! A nyitott ablak csak az előnyömre válik - jobb kezemet felemelem, így kezdem el ujjaimmal mutatni a másodpercek elmúlását. Az ablak felől erős szél áramlik be a fiúk felé, engem kikerülve. Talárjuk csak úgy csapkod felfelé, szinte már tarkójukat éri. A srác felé nyújtott pálcát, elveszi, majd társaival együtt elmennek. Gyönyörű sprint volt, kérem szépen! Könyvemet a hónaljamhoz teszem, tapsolok kettőt, amin a rellonos srác felnevet, én is elmosolyodom felé. Intek neki egyet, ahogy ő is tovább áll, majd elindulok az "áldozatok felé".
- Jól vagy, haver? - az arcát vizslatom, ami vörösen izzik keze alatt. - Mondanám, hogy rakj rá jeget, de megelőztél - megveregetem a vállát, majd helyeslő válasza után már indulnék, amikor megakad tekintetem a lányon, ahogy fordulok el. Valami annyira ismerős benne, de az istenért sem tudnám megmondani, hogy mi. Végig kémlelem, de fogalmam sincs ki ő, mégis... mintha találkoztunk volna már. Szólásra nyitom a számat, ám megakadok. Mit mondanék neki? Legyintek egyet, majd hátat fordítva nekik folytatom utamat. Intek még nekik egyet, majd eltűnök a folyosó sarkánál.