Az itt lévő festmények közös jellemzője, hogy mindegyiket nagyon részletesen festették, nagy figyelmet fordítva az arcok tökéletességének és annak, hogy az alakjuk minden egyes vonala tökéletes legyen, legyenek teltkarcsúak vagy nyurgák, a lényeg a megjelenésükön volt. Közös még bennük talán, hogy sohasem tudják befogni a szájukat, még alvás közben is mozog, nem egy közülük még beszél is ami nagyon megnehezíti a csellengőket keresők figyelmét, hiszen az éjszaka csöndjében ez úgy hat, mintha valakik pusmognának. A képek háttere olyan, mintha mindegyik egy porcelánokkal teli, díszes és tökéletes világban készült volna. Talán így is van. Ezek a hölgyek titkolják, hogy mi volt a családi, társadalmi szerepük az életben, mindannyian csak társalkodónő szerepét töltik be egy másik fél oldalán és legyezőjük mögé rejtőznek, ha olyan kérdés kerül elő, melyre nem kívánnak válaszolni. Tökéletes babaarcuk, finom kezük, méregdrága ékszereik mind arra szolgának, hogy jelezzék mennyire elkényeztetett és tökéletesen fényűző életük volt. Többnyire hozzájuk futnak be a keringő pletykák és örömmel indítanak ők maguk is újakat, hiszen egyikük se szeretné, ha az itt élők unatkoznának és könnyű életet élnének. Nehezen engednek maguk közé bárkit is a "pórnép" közül, viszont ha számukra érdekes információkat tud akkor készek áldozatot hozni.

Ezzel a macskával az élet soha nem unalmas. Másfél éve van nálam, de még mindig meg tud lepni, mikor a létező leglehetetlenebb helyekről a leglehetetlenebb időkben a leglehetetlenebb tárgyakkal szökik meg. Most például lenyúlta a kedvenc ananászos zoknim egyik felét, meg a rózsaszín-kék csíkosnak a másik felét és elinalt, mielőtt elvehettem volna tőle. Már a fél kastélyon végigkergettem, de túl gyors és túl kicsit és biztos vagyok benne, hogy ismer olyan rejtekutakat, amiket én nem. Vagy teleportál, más magyarázat nincs arra, hogy egyszer látom aztán eltűnik a szemem elől. Démoni egy macska, tudom, de hát az az aranyszívem ugye. Nem tudom nem szeretni egyszerűen, még ha néha az agyamra is megy. Kifulladva állok meg egy sarkon, muszáj kicsit pihennem, mert különben a gyengélkedőn ébredek legközelebb. Sajnos már korántsem vagyok olyan fitt, mint fénykoromban valamikor, a kinézet megmaradt, az erő elszállt. Hát így múlik el a világ dicsősége.
Befordulok a sarkon és látom, amint egy fekete farok eltűnik jobb felé. Ez a kis szemét fogadjunk csak arra várt, hogy ismét üldözőbe vegyem. De még ha nem foglalkoznék vele érteném is, hogy miért akarja ilyenekkel felhívni magára a figyelmet. De egy rossz szava nem lehet, mert én igyekszem a lehető legtöbbet törődni vele. De persze mikor játszanák vele sosem érdekli, csak a legalkalmatlanabb időpontokban képes ilyenekre.
- Matiiiiild, Matild az Isten ba... Ó, szia! - Hirtelen szakad bennem a káromkodás, mikor meglátom a háztársamat a folyosóm. - Nem láttál véletlenül errefelé egy koromfekete ördögi tekintetű macskát két színes-nyálas zoknival a szájában? - érdeklődöm meg barátságosan. Hátha tud segíteni, mert én már végképp elvesztettem szem elől a szőrgombócot. Több szem többet lát, ha nem látta is hátha segít megkeresni. Tudom, hogy még nem beszéltünk nagyon sokat, de általában macskakeresésre mindenkit be lehet fogni. Sajnos a tapasztalat beszél belőlem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=816291#post816291][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2020.08.28. 15:12[/b][/url]

Ezzel a macskával az élet soha nem unalmas. Másfél éve van nálam, de még mindig meg tud lepni, mikor a létező leglehetetlenebb helyekről a leglehetetlenebb időkben a leglehetetlenebb tárgyakkal szökik meg. Most például lenyúlta a kedvenc ananászos zoknim egyik felét, meg a rózsaszín-kék csíkosnak a másik felét és elinalt, mielőtt elvehettem volna tőle. Már a fél kastélyon végigkergettem, de túl gyors és túl kicsit és biztos vagyok benne, hogy ismer olyan rejtekutakat, amiket én nem. Vagy teleportál, más magyarázat nincs arra, hogy egyszer látom aztán eltűnik a szemem elől. Démoni egy macska, tudom, de hát az az aranyszívem ugye. Nem tudom nem szeretni egyszerűen, még ha néha az agyamra is megy. Kifulladva állok meg egy sarkon, muszáj kicsit pihennem, mert különben a gyengélkedőn ébredek legközelebb. Sajnos már korántsem vagyok olyan fitt, mint fénykoromban valamikor, a kinézet megmaradt, az erő elszállt. Hát így múlik el a világ dicsősége.
Befordulok a sarkon és látom, amint egy fekete farok eltűnik jobb felé. Ez a kis szemét fogadjunk csak arra várt, hogy ismét üldözőbe vegyem. De még ha nem foglalkoznék vele érteném is, hogy miért akarja ilyenekkel felhívni magára a figyelmet. De egy rossz szava nem lehet, mert én igyekszem a lehető legtöbbet törődni vele. De persze mikor játszanák vele sosem érdekli, csak a legalkalmatlanabb időpontokban képes ilyenekre.
- Matiiiiild, Matild az Isten ba... Ó, szia! - Hirtelen szakad bennem a káromkodás, mikor meglátom a háztársamat a folyosóm. - Nem láttál véletlenül errefelé egy koromfekete ördögi tekintetű macskát két színes-nyálas zoknival a szájában? - érdeklődöm meg barátságosan. Hátha tud segíteni, mert én már végképp elvesztettem szem elől a szőrgombócot. Több szem többet lát, ha nem látta is hátha segít megkeresni. Tudom, hogy még nem beszéltünk nagyon sokat, de általában macskakeresésre mindenkit be lehet fogni. Sajnos a tapasztalat beszél belőlem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=816527#post816527][b]Havas-Mezei Margaréta - 2020.09.02. 10:10[/b][/url]

Szorongató érzést kelt a tudat, hogy szinte bizton állíthatom; egyik vizsgám sem sikerült. A szüleim nem lennének rám büszkék, Teó is biztosan ráncolná a szemöldökét az egészre, hogy mégis miért nem, amikor tudom őket. Valóban így van és meg is érteném a haragjukat, amiért ellébecoltam a vizsgákra való tanulást, de olyan sok minden kimaradt, hogy a lehetetlennel éreztem egyenlőnek azt, hogy bepótolhassam az elmaradt tananyagot. Későn érkeztem vissza az iskolába, és bár ezek mind kifogásnak hatnak, sőt, mégsem tudtam megemberelni magam, hogy teljes mértékben a vizsgák közeledtére koncentráljak. Most pedig ott vagyok, hogy mindegyikre lelkiismeretesen bemegyek, igyekszem a legjobbat kihozni magamból, mégsem érzem a vizsgák utáni elégedettséget, mint amit eddig mindig.
Hátamat a falnak vetve, kezeimet magam mögé nyomorgatva állok a falnák, és a lehető legkevesebb feltűnést szeretném kelteni a fel s le sétáló diákok körében, amikor a semmiből tűnik fel egy fekete szőrpamacs lábamnál. Csak pillog fel rám, fejét oldalra biccentve, szökkenve egyet felém nyomul a lábamnak, én pedig ugyanolyan félrebillentett fejjel figyelem, hogy mégis mi a fenét művel. Akaratlan mosolyodom el, végül óvatosan guggolok le elé, hogy mutatóujjammal cirógassam meg állát.
- Nagyon aranyos vagy - másik kezemet hajlítva pihentetem térdeimen, államat támasztom rá, amíg cirógatom a macskát, aki aztán igencsak tudja halmozni az élvezeteket, vagyis tudná, mert a következő pillanatban, a legnagyobb csendben ugrik fel és szalad tovább - esküszöm - felkapva két színes valamit, mintha csak megcsípték volna. Vállam felett figyelem, ahogy a feketeség eltűnik a sarkon, majd rá pár másodpercre hallom meg a hangot, amely talán éppen őt szólongatja. Visszafordítom fejemet, pillogok párat, ahogy az előttem álló pár cipőt figyelem, végül - de nem túl időben - feleszmélek és felpillantok, hogy lassan álljak háztársam elé.
- Szia! Szóval zoknik voltak - ráncolom szemöldökömet az igencsak hitelen jött kérdésre. - Aranyosan szökkent tovább, mielőtt meghallotta volna a hangodat, mintha csak tudta volna, hogy jössz. Megharagudott rád? - aprón biccentem oldalra fejemet, mert valóban érdekelne, hogy egy macska miért szívatja ennyire a gazdáját. Pedig ugye biztos, hogy a gazdája csinált valamit, és véletlenül sem a macska.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=816811#post816811][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2020.09.10. 21:45[/b][/url]

Ühüm, szóval látta őt. Bár már sejthető volt, hiszen az ember általában nem szokott csak úgy véletlenül leguggolni a folyosó közepén, hacsak nem akar megsimogatni egy elkószált állatkát. Bár lehet csak én gondolom így és amúgy vannak olyanok, akiknek ez a hobbija. Nem szólok én bele, hogy egyeseknek milyen fura dolgai vannak, mert tudom, hogy én sem vagyok teljesen százas. Bár ha az lennék sem lennék már, mert egy olyan családban, ahol én felnőttem ez a szó szinte az ismeretlen kategóriába sorolható.
- Igen, szereti ellopkodni őket, mert színesek és könnyen rabolhatok - forgatom meg szemeim mosolyogva. Más macskák dobozokkal meg papírzsepivel szeret játszani, az enyém a zoknijaimmal. Amekkora csónak lábaim vannak kész csoda, hogy belemászni nem szokott. De nem véletlenül vagyok én a hozzánk legközelebb eső és a városban legnagyobb zokniválasztékkal rendelkező bolt törzsvásárlója. Mindig tönkreteszi őket és mindig a kedvenceimet. Néha komolyan nem tudom eldönteni, hogy áldás vagy átok ez az állat. Mert amúgy meg nem adnám semmiért, csak néha ilyenkor ingyen is az ördögnek. - Mert szinte biztos vagyok benne, hogy tudta is. Már a lépteimet is felismeri vagy tíz méterről.. - És valóban, nem kell hogy hallja a hangom, úgyis tudja, ha jövök. Bár valószínű, hogy ő kicsit messzebbről hallja a hangokat mint mi, vagyis az átlagos emberek, mert nekem azért elég jó fülem van ehhez. Legalábbis szeretném ezt hinni. Tudom, hogy hiába tökéletes a hallásom azért még nem vetekedhetek egy állattal. Pedig elég menő lenne, ha olyan képességeim lennének mint mondjuk Matildnak. Nyilván meglenne a hátránya, mint mindennek, de ugyanakkor az előnye is és az a fontosabb.
- Nincs kedved segíteni megkeresni? Mármint csak ha ráérsz. Hátha neked hamarabb megadná magát - pislogok segítségkérően Margarétára. Hátha belemegy a buliba. Mármint elhiszem hogy van jobb dolga, mint a hülye macskám kergetni, de igazából lehet, hogy még tökre élveznénk is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=816884#post816884][b]Havas-Mezei Margaréta - 2020.09.13. 12:48[/b][/url]

Kicsivel több időre van szükségem, hogy feleszméljek mégis mi a fene történik. Nagyon sokszor eszembe jut, hogy én igazából egy másik univerzumból jöttem, csak a testi kivetülésem él a Földön, mert olykor annyira elvarázsolt vagyok, hogy szégyellem is magam mennyivel több idő kell pofonegyszerű dolgokhoz is. Na, nem azért, mert olyan nehezen oldanám meg őket, egyszerűen elkalandoznak a gondolataim, és sokkal érdekesebbnek tűnnek, mint az a dolog, ami akkor előttem van.
- Óóó, mennyire aranyooo- nem az. Rossz cica, amiért lopkodja őket - komolyodom el hirtelen, bólintok is egyet mellé, mert komolyan haláli édes ez a cica, mert fogalmam sincs miért lopkod egy macska zoknikat egyébként, de legalább elfoglalja magát, nemde? Mondjuk lehet nem ezzel kellene, hiszen Marcinak szüksége lehet a zoknijaira, mégis... akaratlan araszolnak lejjebb kékjeim, hogy megnézzem van-e rajta zokni egyáltalán, nem az utolsó kettőt lopta el, de a nadrág kitakarja. Azt meg nyilván nem fogom arrébb lökdösni, hogy láthassam. Feltűnésmentesen húzom el a számat, majd emelem vissza kékjeimet Marci arcára. - Igazából ez nem olyan rossz dolog szerintem, mármint... feldobja a napjaidat legalább - gondolkodom hangosan, majd azonnal be is fogom a számat, ahogy eljut a tudatomig a mondat. Mert lehet ő ennek nem örül, plusz Matild éppen kihasználja ellene ezt az egészet, szóval Marcinak ez annyira nem vicces, míg nekem akaratlan kerül mosoly ajkaimra, ahogy eszembe jut a macska, amint elszalad a zoknikkal. Azt meg kell hagyni, hogy nagyon színes zoknik voltak, ha én lennék Matild lehet én is elgondolkodnék egy lopáson. Legalább lenne dinnyés zoknim mondjuk, és tudnék dinnyés sminket csinálni! Az mennyire...
- Nagyon szívesen! - csillannak fel kékjeim azonnal. - De tényleg csak akkor, ha... ha nem baj. Nem szeretnék láb alatt lenni és még messzebb kergetni esetleg... - azzal a lendülettel sütöm le pillantásomat, jobb kezem automatikusan siklik bal felkaromra. Másik lábamra helyezem testsúlyomat, ahogy az igencsak csekély védekezőmechanizmusom beindul. Igen, a jobb kezem mellkasom elé helyezése nekem már annak minősül. Pár másodperc után merek csak felsandítani háztársamra. Nincs jobb programom, Marci kedves, és még izgalmas is lehet... csak össze kellene szednem magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=817106#post817106][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2020.09.18. 17:46[/b][/url]

Elnevetem magam a hirtelen hangsúlyváltáson. Végülis, ki hogy látja ezt az egészet. Az ő szempontjából valóban aranyosnak látszódhat, míg nekem inkább kellemetlen a helyzet. - Egyébként igen, tényleg kis cuki, csak néha egy sunyi dög. - fontosnak érzem hozzátenni, hogy azért Margaréta is érezze, hogy szeretem ám és nem rossz cica, csak néha csinál butaságokat, mint minden háziállat. Vagyis azt hiszem ez így van rendjén, nem? Amelyik állat nem csinál butaságokat az nem is igazi állat. Szerencsére még vannak zoknijaim, amik megúszták egyben, mint például a mai unalmas türkiz pár, de az egyenruha alól úgysem látszódik ki, így úgy döntöttem jó lesz. Szerintem mindig az aktuális kedvenceimre hajt, én nem tudom hogy, de valahogy megérzi, hogy melyiket kell lenyúlnia.
- Véééégülis - nyújtom el a magánhangzót, ahogy általában a lányok szokták. - Ez még eszembe sem jutott. De találhatna magának valami kevésbé költséges hobbit. - Mert így ugye a legtöbb ilyen sulikör után visszatérünk a szobába, ahol visszakapom a szanaszét rágott, nyálas és lyukas zoknijaim, amik helyett mindig be kell szereznem az újabb és újabb darabokat. Így nekem nem éri meg annyira ez a kis szórakozás. De legalább mindig van mit kérnem  névnapra, szülinapra vagy karácsonyra, mert zokniból a sok soha nem elég.
- Ó dehogyis! A lányokkal mindig jobban kijött, valamint ha valaki számára idegen akarja elkapni akkor némi simizés ellenében hagyja magát. - Látom rajta, hogy kicsit zavarban van, amit egy kedves mosollyal igyekszem ellensúlyozni. Kicsit lehet hirtelen akasztottam magam a nyakába, de azt hiszem, ha nem is miattam, hanem sokkal inkább Matild miatt mégis szívesen jönne velem. Én csak bátorítani tudom, ha nincs jobb dolga.
Ha ezen a kis kitérőn túl vagyok akkor a hős szerepét magamravállalva előre indulok a feltételezett irányba. Hátrasandítok a vállam felett, hogy lássam követ-e a lány, amennyiben nem megtorpanok, hogy bevárjam őt. Ha viszont ott lépked nyomomban ajkamra elégedett mosoly költözik és kékjeimet a Matildra utaló nyomok keresésére emelem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=817792#post817792][b]Havas-Mezei Margaréta - 2020.09.27. 20:42[/b][/url]

Zavartan mosolyogva figyelem, ahogy felnevet. Nem rosszalló nevetés ez, inkább jókedvű, így én is elhiszem, hogy nem mondtam rosszat. Valóban, külső szemmel aranyos lehet, azonban, ha velem csinálná, bármennyire cuki is, lehet én sem boldogan szaladgálnék a macska után, hogy visszaszerezzem az ellopott zoknijaimat. Biztos nagyon jó szórakozást nyújtanék az iskola falai között mászkálóknak, de én akkor sem élvezném, szóval teljesen megértem Marcit is. Halvány mosolyt eresztek meg felé, bólintok is, mert persze, most, hogy jobban belegondoltam a dolgokba, megértem, hogy bosszantó is lehet.
- Akkor már tudom mivel lepjelek meg… mondjuk úgy, hogy mindig. Zoknit kapsz - kuncogok fel halkan. Ha már ennyire tovább vittük a témát, egyértelművé válik, hogy nem ez az első olyan alkalom, ahol Matild ilyen cserfes módjára lopkodja el Marci zoknijait, és valamiért van egy olyan érzésem, hogy nem is az utolsó. Ha ennyire örömét leli benne, akkor nagyon nehezen szoktatsz le erről egy állatot, nem? Nem tudhatom, soha nem volt háziállatom, de az még nekem is világos, hogy a cicákkal soha nem egyszerű, elég öntörvényű állatok, és ha egyszer megkedvelnek egy tevékenységet, akkor sok sikert, hogy megmutasd nekik, mennyire nem jó muri. Szegény Marci.
- Akkor nagyon szívesen segítek! - váltja fel zavaromat azonnal a lelkesedés. Kedves tőle, hogy elhív magával, pedig eddig mindössze, ha pár szót váltottunk. És mégis… melegséget érzek belül, boldogsággal keverve, amiért sikerült nem elrontanom, és tudom, hogy apa és Teó is büszkék rám, amiért megpróbáltam és sikerült. Én is büszke vagyok, így szinte ugrálva követem Marcit, aki éppen pont megláthatja, mivel hátra fordul. Széles mosollyal érkezem mellé, kezemet hátam mögé dugva kulcsolom össze ujjaimat egymással.
- Kedves tőled, hogy elhívtál magaddal. Tényleg köszönöm - mosolyodom el halványan, de kékjeim a padlót fürkészik. - Valahogy majd meghálálom - másik oldalamon tűrök el egy rövidebb lila tincset arcom elől, hogy folytathassam a sétát, amikor ráeszmélek, hogy így aligha leszek nagy segítség a fiúnak, szóval hirtelen - talán túl hirtelen - kapom fel a fejemet és kezdem el fürkészni azonnal a folyosót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=819011#post819011][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2020.10.09. 19:51[/b][/url]

Örülök, hogy végre mosolyog. Mármint eddig nem tűnt úgy, mint aki olyan könnyen feloldódna, de ha már mosolyog, az jó jel. - Végülis nem sokára karácsony van úgyis, meg egyébként bármikor is jöhet egy jó zokni. - Mert ugye egy cuki mintás zokni mindig jöhet. Meg egyébként igazából bármi. Szeretek vásárolgatni, de ennél már csak azt szeretem jobban, ha a barátaim tudják mire van szükségem, és meglepnek vele. Mert bár ajándékozni is jó, de ajándékot kapni talán még inkább. Nem vagyok önző, hiszen én tényleg olyan vagyok, aki az utolsó utánit is odaadja, ha szükség van rá.
- Ennek igazán örülök. - Csapatban dolgozni sokkal jobb, mint egyedül, hiszen nem elég, hogy jóval hatékonyabb, mintha egyedül esnék neki a munkának, de annyival szórakoztatóbb is. Komolyan, aki feltalálta ezt a csapatmunka dolgot annak jár egy nagy-nagy pirospont, mert nem is tudom, mi lenne ha ez nem létezne. Tutira unalmasabb és sivárabb lenne az életem. Meghát akkor nem létezne ilyen, hogy zenekar, meg kamara, és az meg még rosszabb lenne!
- Ó, ugyan, én köszönöm! Ha megtaláljuk, nekem kéne meghálálnom valahogy, nem? Mármint beáldozod a szabadidőd, hogy az én macskám után rohangálj, ezt nem mindenki tette volna meg - fejtem ki véleményem tekintetét keresve. Nem is értem, hogy miért hálálkodik nekem. Kékjeimet ezután ismét a padlóra függesztem, ideje lenne találni valami nyomot, hogy Matild vajon merre csavarog éppen. Mert így valószínűleg csak koslatunk utána hiába, aztán majd egyszer ha feladjuk felbukkan ott, ahol nem is számítanánk rá. Nem lennék meglepve.
Ekkor azonban, mikor már épp nekikeserednék a dolgoknak meglátom az egyik zoknim. Nyálas, koszos és gyűrött, mégis összetéveszthetetlenül az egyik bűnjel. Végre! - Arra megyünk, látod, elhagyta az egyiket - emelem fel a földről fintorogva az anyagdarabot. Nem tudom megítélni, mennyire sínylette meg a kis kirándulást, mindenesetre mostmár jó kezekben lesz nálam.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=819334#post819334][b]Havas-Mezei Margaréta - 2020.10.14. 18:45[/b][/url]

Serényen bólogatok minden szavára. Bár nekem a legtöbb zoknim fekete és fehér, de van pár, amik igencsak... különlegesek. Van egy dinnyés, amin azok a fura mozgó szemek vannak, van kukacos, aminek szintén mozgó szemei vannak, de azokat leginkább télen hordom, csak akkor, ha egyedül vagyok a szobában. Nem biztos, hogy jó benyomást keltenék a furcsa zoknijaimmal az előtt, aki éppen betéved valamiért a szobába, de melegek és puhák, szóval a téli estékre tökéletes társat biztosítanak.
Szélesen mosolyogva követem Marcit, hogy megtalálhassuk a cicáját. Nem rossz az elképzelés, mert több szem többet lát, bár tartok tőle, hogy így sem lesz olyan egyszerű megtalálni a ludast. Főleg, ha nem is akarja, hogy megtaláljuk. Mint azokban a filmekben, amikor a gonosztevő félreérhető jeleket hagy maga mögött, de a nyomozó okos és rájön, hogy túl egyértelműek, szóval nem azokat a nyomokat követi, hanem valami tök másikat. Oké, mondjuk most egy cicáról van szó, de akkor is nagy lelkesedéssel sétálok Marci mellett, mert ez a gondolat, mintha nyomozók lennénk, csak még jobban feldob.
- Igazából... nem annyira volt programom, csak lézengtem a folyosókon, hogy teljen az idő, de azért... - sandítok oldalra egy zavart mosoly mellett. - Ez jobb elfoglaltság - aprót vonok vállaimon, mert ha rajtam múlik, nekem aztán ezt nem kell meghálálni, viszont én igenis hálás vagyok neki, amiért a béna próbálkozásomat elfogadta, és ennél jobban még a képzeletemben sem alakulhatott volna. Főleg úgy, hogy észbe kapok és még a fejemet is felemelem, hogy hasznossá tegyem magam. Mosolyogva figyelem, ahogy Marci felemeli a nyálas zoknit.
- Legalább tudjuk, hogy jó irányba megyünk. Kilyukadt? - emelem a zokniról Marci arcára a tekintetem, amiben őszinte érdeklődés csillan. Mert ha igen, akkor az nagyon szomorú, de ha nem, akkor örülhetünk neki, mert egy egyszerű mosás és jobb lesz, mint újkorában. - Úúú, ha igen, akkor veszek neked másikat, de meglepi lesz milyet! Bár remélem azért nem lyukadt ki - kékjeim kezdetleges csillogása azonnal elmúlik, ahogy befejezem a mondatot, kissé zavartan pillantok Marcira. Remélhetem csak, hogy nem vette rossz néven, pillantásomban is megcsillan a bűnbánat. Én nem úgy gondoltam...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=819547#post819547][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2020.10.18. 19:32[/b][/url]

Hogy jobb, vagy nem jobb program egy kerge macskát kergetni a folyosón lézengésnél az már egyéni vélemény, de örülök, ha szórakoztató társaságot nyújtok számára és megmentem egy dögunalmas délutántól.
Fintorogva szedem szét a nyálgombócot, hogy alaposabb vizsgálatnak vethessem alá. Így egyelőre nem tudom megítélni, hogy vajon miféle sérüléseket szenvedett el. Széles vigyor költözik arcomra, mikor azt mondja, hogyha kilyukadt, akkor vesz nekem újat. Azt hiszem, jobban járnék egy ilyen üzlettel, mert így kapnék egy tök új és biztosan nagyon cuki zoknit ehelyett az agyonhasznált darab helyett. Forgatom össze-vissza, minden irányból meglesem, de egyelőre nem tűnik úgy, hogy bármi maradandó kért szerzett volna. - Jó hír a pénztárcádnak, a zoknim megúszta egyben a kis kirándulást - nevetek rá a lilahajúra.
A zsákmányt zsebre teszem, hogy aztán a megérzéseimre hallgatva tovább sétáljak a folyosókon. Nem is tudom, mit keresek, talán fekete szőrszálakat, esetleg karmolásnyomokat szegény pórul járt diákokon, vagy bármit, ami segít igazából. - Neked van állatod? - kérdezek rá, csak hogy ne kínos csöndben sétáljunk egymás mellett. Meg amúgy érdekel is, hogy van-e valamiféle saját tapasztalata a kiskedvencekkel. Mert ha neki is van valamiféle kedvence, akkor esetleg összeereszthetnénk őket játszani néha, vagy ilyesmi. Szívesen találkoznék vele máskor is. Jó, ez úgy hangzott mintha tetszene nekem, mármint aranyos lány, de még nem vagyok túl azon, szóval eszembe sem jutna, hogy úgy nézzek egy lányra.
Elmélázásom közepette felbukkan előttem egy fekete szőrfolt. Igen, ez ő lesz, megismerem a csámpázását! Akkor lendülettel vetődöm rá, mint kviddics sztár a kvaffra, de Matild ügyesebb nálam, és elszalad. Hangosat koppanok a kövön, míg az a dög tovább szalad a másik bűnjellel a szájában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=820568#post820568][b]Havas-Mezei Margaréta - 2020.11.01. 17:45[/b][/url]

Úgy vagyok ezzel a cica keresősdi dologgal, hogy így is nagyon sokan furának tartanak már. Bár nem áll szándékomban még egy lapáttal rátenni erre, de nekem tényleg jó program az, hogy segíthetek valakinek megkeresni az állatkáját. Már csak azért is, mert segítek, hasznos lehetek valakinek, talán még barátok is leszünk a közös élmény hatására, plusz tényleg sokkal izgalmasabb, mint a kastélyban téblábolni fel s alá, amíg már annyi kilométer van bennem, hogy mérni sem lehetne már. Sokkalta izgibb.
- Ez valóban jó hír - bólintok egy határozottat, ahogy Marci végez a zokni vizsgálatával. Nem különösebben érdekel a pénztárcám, a lényeg, hogy a zoknija megmenekült a cica éles fogaitól és karmaitól, ha már a nyálától nem sikerült. Teljesen ki vagyok békülve azzal, hogy hátam mögött összekulcsolt ujjakkal sétálok háztársam mellett csendben, el is merülök gondolataimban, miközben figyelem a padlót, a falat, minent, hátha észreveszek valami nyomot, így ennek hatására rezzenek össze kicsit, amikor Marci megszólal.
- Nincs - biggyesztem le alsó ajkamat azonnal. - De nagyon régóta szeretnék cicát amúgy. Vagy teknőst. A teknősök nagyon cukik, és egy narvál is jó lenne, csak nehezen tudnék neki helyet biztosítani - halkítom el hangomat ráncolt szemöldökkel, végül vállat vonva emelem vissza csillogó kékjeimet Marcira. Mosolyogva lépek párat, mielőtt megszólalnék. - Neked van mási- MERLINRE! - kiáltok fel, ahogy meglátom Marcit elvetődni a macska irányába. Vagy rá. Kezeimet kapom szám elé azonnal, mert Marci a kövön koppan, míg Matild nagy vígan szalad el. Azonnal Marci mellé térdelek. - Jól vagy? - hangom aggodalmas, kékjeim is valószínűleg aggodalmat sugároznak. Nem mondhatom, hogy halkat csattant a földön, de azért… - Ezt a vetődést nagyon sokan megirigyelnék tőled - varázsolok elbűvölő mosolyt ajkaimra, ahogy Marcit fürkészem. Sajnálom, hogy nem vezetett eredményre a vetődése, de így, hogy már túl vagyunk rajta, nagyon nehezen fogom vissza a feltörni készülő nevetésem, így alsó ajkamba harapok, hogy valahogy mégis sikerüljön. Nem szeretném kinevetni, és nem is őt nevetném ki, hanem magát a helyzetet lényegében, de akkor sem szabad. Barátokat szeretnék szerezni, nem elüldözni őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=820685#post820685][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2020.11.02. 21:48[/b][/url]

- Cicát és teknőst is tarthatsz egyszerre, szerintem nagy bajuk nem lenne egymással. – Vagyis véleményem szerint a teknősök meg a macskák jól megvannak egymással, a teknős nyugodt habitusa jól kiegészíti a macskák örök játékosságát. Már ha épp olyan a macsek, mert vannak ám olyan lusta disznók, akiknél még a tekik is sokkal izgalmasabbak és energikusabbak. – Ez a narvál téma tök izgi! Majd ha nagy leszel lehet egy ilyen akváriumszobád, tudod – vigyorgok rá. Mekkora menő lenne már! Esküszöm, állandóan nála lógnék, csak hogy láthassam, hogy hogy úszkál a kis, vagyis inkább nagy állatkája. Szerintem ez valamilyen életcélja lehet neki is, nem lennék meglepve. Mondjuk az szerintem tök menő, hogyha ilyen álmai vannak.
Nem igazán hallom, hogy mit akar kérdezni, mert én mint egy szuperhős repülök rá a macskára, akit egy pillanatra meg is érintek, azonban elszalad, mielőtt ténylegesen magamhoz ölelhetném. Na igen, szép nagyon koppanok, mert a kő kemény amire én ekkora lendülettel ráesek. – Sose voltam jobban – nyögöm félig fájdalmasan félig nevetve. Én az az ember vagyok, aki olyan jókat tud derülni a saját nyomoromon. – Nevess ki nyugodtan, nem fogok megsértődni – kuncogok, miközben ülő helyzetbe tornázom magam. Tudom, hogy most nevethetnéke van, hiszen ki a fenének ne lenne, mikor valaki aki előtte mellette sétált egyszer csak repül egyet majd koppan a kövön? Én olyan gátlástalanul röhögnék ki bárkit miután felsegítem, hogy azt öröm lenne nézni. És nem zavar, hogyha rajtam nevetnek, ha okot adok rá.
Úgy látom, nincs nagy bajom különösebben, csak egy kicsit poros lettem, meg lehet, hogy lesz néhány lila és zöld foltom holnapra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=821042#post821042][b]Havas-Mezei Margaréta - 2020.11.11. 16:28[/b][/url]

Szólásra nyitom ajkaimat, mert végül is igaza van. Valószínűleg egy teknős tökéletesen kijönne egy cicával, mindössze itt a legnagyobb kérdés az, hogy én elbírnék-e egy cicával. Mert a teknős oké, nem csinálna sok mindent, de azért egy cica kicsit elevenebb, én meg... hát, mint a mellékelt ábra is mutatja annyira nem válok Marci hasznára sem, mint macskakereső szakember. Mondjuk ez még változhat, szóval elrakom talonba az ötletet, és amint lehetőségem van találkozni anyával, neki is felhozom majd. Tuti, ami biztos.
- Úúú - csillannak fel szemeim azonnal az ötletre. - Mekkora menő lenne egy akváriumszoba! Akkor nagyon sok narválom lehetne! - teljesen feldob a téma, míg Marcit inkább ledobja. Vagyis ő dobja le saját magát annak érdekében, hogy elkaphassa a macsekot, de az gyorsabb nála. Aggodalommal telve térdelek mellé, hogy minden rendben van-e, majd amint megállapításra kerül, hogy igen, halkan nevetek fel. Kezemet rakom szám elé, miközben rázkódnak vállaim, igyekszem visszafogni, hogy ne törjön ki teljesen, mert eléggé furán venné ki magát, ahogy a fekvő Marci mellett nevetgélek, mint valami hülye, szóval mélyeket lélegezve rendezem vonásaimat, mielőtt ráemelném kékjeimet.
Mosolyogva követem, ahogy ülőhelyzetbe kerül, pillantásomat veszem el róla, hogy elpillantsak abba az irányba, amerre Matild futott el a zokni másik felével. Nos, ez sokkalta nehezebb lesz, mint elsőre gondoltam volna. Hátrabillentve magamat kerülök guggoló pozícióba, kezemet nyújtom háztársam felé, miközben lassan felegyenesedek. - Segítek - mosolygok rá szélesen, és ha elfogadja a felé nyújtott kezet felhúzom a földről. - Ha sietünk, még utolérhetjük. Addig kitalálok valami becserkészési tervet - bólogatok is párat szavaimra teljesen komoly ábrázattal, mert nem szeretném, ha Marci még nagyobbakat vetődne mellőlem. Mármint nagyon szép vetődés volt, csak talán túlságosan is fájna neki másnap, ha még több sérülést szerez. - Muszáj egy terv, mert ez már háború! - dehogy az, halkan fel is nevetek saját ostobaságomon, majd kissé elpirulva, amiért kimondtam hangosan, fordulok az útvonal felé, amerre Matild eltűnt. Tiszta elszánt vagyok!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=821246#post821246][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2020.11.14. 22:08[/b][/url]

Lelkesen bólogatok, hogy valóban kevés annál menőbb dolog jut eszembe mint egy saját akvárium szoba. Mármint kérlek, kinek van még ilyen? Azért felvet néhány problémát ez is, például hogy hogy lehetne etetni az állatokat meg takarítani a helyüket, de nem akarom ezzel lerántani a hangulatot, hogy visszarángatom a valóság talajára hülye kérdéseimmel. Így is sikerült viszont ahogy koppanok egy nagyot, de hát ez van. Mint szokták mondani egyszer fent, egyszer lent. Bár én amúgy sem voltam valami fent eddig sem igazából, szóval legalább nem estem olyan nagyot. Vagy valami ilyesmi.
- Igazán köszönöm – fogadom el mosolyogva a felém nyújtott segítőkezet, hogy aztán felállva leporoljam magam. Jó, nincs akkor kosz a folyosókon hogy tényleg indokolt legyen az a mozdulat, de már csak úgy megszokásból is csinálom azt hiszem. – Nos igazad van. Mármint abban is, hogyha sietünk még utólérjük, meg abban is, hogy szükség van egy tervre. – A fogaskerekek úgy kattognak agyamban, hogy kész csoda, ha nem hallja az egész folyosó. Matild leginkább a kaját szereti, meg a simizést. Meg a lányokat. Hát hogy ez miért nem jutott hamarabb eszembe, persze!
- Ez háború, azonban miénk a győztes terv! Csak annyit kell tennünk, hogy előre mész, valószínű a következő folyosón megtalálod és megsimogatod. Onnantól kezdve már a tiéd – vetem fel a csodás ötletet, amiben biztos vagyok, hogy működni fog. Elvégre annyira kedves lány, hogy biztosan hamar a bizalmába fogja fogadni, főleg ha úgy közelít felé, hogy meg szeretné simogatni. A kis szeretetterroristám biztosan nem fog nemet mondani erre, ismerem annyira a szőrgombócot hogy tudjam, mi a jó neki. Az mondjuk már más kérdés, hogy mit szól ehhez Margaréta, de remélem, hogy igent mond a tervre. Az nagyon jó lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=821487#post821487][b]Havas-Mezei Margaréta - 2020.11.17. 20:55[/b][/url]

Marci lelkesedése teljesen rám ragadt, már ami az akváriumszobát illeti. Igazából bele sem tudok gondolni, hogy mégis ez hogy lehetne kivitelezhető, egyáltalán hol, mert egy majdnem tropikáriumban az ember nem szívesen lakna, de olyan klassz lenne egy saját narvál! Nagyon-nagyon az lenne, és ez minden realitásomat elnyomja, mintha soha nem is létezett volna, bár kicsit visszaránt a valóságba, ahogy Marci koppan a padlón.
Mosolyogva nyújtok neki - szó szerint - segítő jobbot, majd egyenesedeme fel vele, miközben igyekszem nem rá esni, ahogy húzom felfelé. Az remek lenne, aztán jönne pár iskolatársunk, hogy kicsi a rakás, mi meg kilapulnánk legalul. Na, azt biztosan nem fogom megkockáztatni, szóval minden erőmet beleadva támasztom ki magam és segítek Marcinak. Bár nem nehéz, szó sincs erről amúgy, viszont én amúgy sem a szerencsémről vagyok híres, így nem szeretem kísérteni a sorsom. Jobb a békesség mindenkinek.
Egyetértően bólogatok felé, mert örülök, hogy ugyanazon a véleményen vagyunk: kell egy terv. De nem is akármilyen. Egy olyan, ami tutira működik. És nem is kell rá sokat várnunk, mert Marci felkiált, én megszeppenve kapom rá kékjeimet a folyosóról, amerre a macsek eltűnt, majd szélesen elmosolyodom. - Szóval azt mondod, ez működhet? - elmélázva tűrök egy tincset fülem mögé, másik lábamra helyezem testsúlyomat, miközben bólintok egy nagyot. - Rendben, próbáljuk meg, de nem vállalok felelősséget azért, ha megint elszalad, mert nem tudom feltűnt-e, de nagyon gyors cicád van - nevetek fel halkan, majd utolsó mosolyt eresztek meg háztársam felé és indulok el immár egyedül a következő folyosó felé, ahol Matild annak közepén mosakszik, mellette az igencsak viseletes zokni. Szegény Marci. Kissé félrebiccentett fejjel közelítek felé, és nagyon nagy önuralom kell ahhoz, hogy ne nevessek fel, mégis mennyire nyugodt ahhoz képest, hogy ketten is kergetjük. Pár méterre tőle guggolok le és támasztom térdemre államat.
- Nem tudom mondták-e már, de halálian aranyos vagy egyébként - nyújtom ki felé kezemet, majd guggolva kezdek el hozzá közelebb araszolni. Hatalmas tekintetét emeli rám, pár pillanatig méreget, aminek hatására meg is állok, mielőtt ismét elszalasztanánk. Most ilyenkor jön az, hogy órákig ebben a pozícióban kell lennem, amíg az állat nem kezd el bízni bennem? - Bár az aranyosságod nem hiszem, hogy minden esetben kompenzálja majd a rosszaságodat - lehunyt szemekkel nevetek fel, amik arra pattannak ki, hogy Matild kinyújtott kezem ujjaihoz dörgölőzik. Kedves mosoly ül fel ajkaimra, azonnal cirógatni kezdem fejét, vállam felett sandítok hátra Marcira, szabad kezem hüvelykujját emelem fel, majd fordulok vissza Matild felé és emelem fel könnyedén a nyálas zoknival együtt. - Kicsit nyálas, kicsit megviselt, de szerintem egyben van - nyújtom Marcinak a visszaszerzett zoknit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=821830#post821830][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2020.11.22. 22:21[/b][/url]

Helyeslően bólogatok, hogy bizony, szerintem ez simán beválhat, de persze lehet, hogy nem lesz igazam. – Dehogyis, ha elszalad megeheti a fene, majd visszajön egyszer – vonom meg vállaimat. Elég sokat hajkurásztam már ma ahhoz, hogy ne legyen kedvem további terveket kiagyalni csak azért, hogy ő macskasága  nem hajlandó azt tenni, amit én szeretnék. Persze, akkor túl egyszerű lenne az életem, ha mindig minden úgy működne ezzel a döggel is, ahogy elterveztem. Így is, hálásnak kéne lennem, hogy egyáltalán van nekem.
- Ügyesen – kacsintok rá, mielőtt eltűnne a folyosón. Halkan közelebb araszolok a sarokhoz, és a fülemet hegyezve próbálom kitalálni, hogy hol tartunk a műveletben. Nehezemre esik megállni, hogy ne kuncogjak fel hangosan azon, hogy milyen kis édesen beszél ezzel az álszent macskával. Még hogy aranyos, mi? Jó, be kell ismernem, hogy elég szépen tud nézni, de azért na. Nem mindig olyan aranyos ám.
Néha kikémlelek, de csak óvatosan, hogy az állat ne lásson meg lehetőleg. Aztán meglátom Margaréta felém mutatott hüvelykujját, és lelkes vigyorral lépkedek közelebb, miközben a lány feláll kezében Matilddal és a szétzilált zoknimmal. – Egy istennő vagy – nyomok cuppanós puszit arcára hálám jeléül. Kicsit meggondolatlan mozdulat, de én igazából majdnem mindenkivel ilyen közvetlen vagyok. Fontos számomra, hogy éreztessem a barátaimmal, hogy szeretem őket, és mostantól Margaréta abszolút helyet kapott a barátlistámon. – Köszönöm – jut eszembe aztán, hogy kicsit egyértelműsíthetném is, hogy miért osztogatom itt a puszikat. Alaposan szemügyre veszem a zoknim, amennyiben a fekete gombóc nem tépi szét szegény lányt. Bár ahogy látom most már maga a megtestesült ártatlanság.
- Elinduljunk vissza a klubhelyiségbe? – vetem fel a nagyszerű ötletet, és ha igent mond, akkor végre kibővülve visszasétálunk a Navinébe.