36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 14 15 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2015. november 9. 14:20 | Link

Chloé M. Saint-Laurent



Ha a lány ismerné Dwayne származását, tisztában lenne honnan, milyen körülmények közül érkezett az országba, nem, hogy rangon alulinak minősítené, egyenesen az orrát felhúzva sietne el mellette, ahogy a maguk alá piszkító hajléktalanokkal szokás. A csirketollakkal teleszórt farm, a gázolajillatú munkagépek és a szúnyoghálós konyhaajtóban halomban álló mocskos gumicsizmák mind-mind lenyomatot hagytak a viselkedésében, kiöltek belőle mindenféle finomkodást, megkeményítették az izmait - ezáltal pedig olyan kasztba helyezték őt és a családját, amiről Chloé bizonyára hallani sem akar.
Minő szerencse, hogy ilyen távol az otthonától ezek nyomban nem látszanak rajta. Tény, hogy a ruházata rendezetlen, a haja kócos és csapzott, a beszéde pedig bicskát nyitogatóan vidéki... de itt mégis egy auror, a törvény, a gyöngék és nők védelmezője.
A fekete bárány.
   -  Eridon.
Ismétli meg kissé lassabban, végignézi, ahogy a lány mutogatásba kezd, a szemének fókusza azonban szinte nyomban elkalandozik a vékony testen. Erőlködve emeli vissza a tekintetét a lány arcára, az arckifejezése nem számottevően, de  megváltozik, lekövetve a vegetatív idegrendszere a véla jelenlétére adott reakciót. Nem több ez, mint egy érdekes, állatias csillanás a tekintetében - esetleg egy rándulás az arcélén, ahogy az állkapcsa megfeszül. Meglehet, hogy a lány észre sem veszi... pedig vélaként nem először találkozhat hasonlóval.
   -  C'mon.
Flegmán int egyet, jelezvén, hogy kövesse, majd ő mutatja az utat az Eridonba.
Vagy máshová.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Chloé M. Saint-Laurent
INAKTÍV


V é l a
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 94
Írta: 2015. november 9. 15:40 | Link

Dwayne Warren

Sejtette Chloé, hogy nem lesz ez egy könnyű szülés. Sőt, sokkal inkább a szenvedős, órák hosszáig tartó. Reménykedett benne, hogy egy lányt sodor útjába a sors, de mivel a sors előszeretettel tréfálja meg őt, így nem nőnemű egyedet küldött. Férfiak. Velük mindig is nehéz dolga volt vélaságából adódóan. Valahogy sose arra koncentrálnak a közelében, amire kellene, hanem valami más világba kerülnek elvesznek a lány szépségében. Az ismeretlen férfi is ennek az áldozata lett. Az első egy percben talán még képes volt figyelni arra, amit Chloé nagyon szeretett volna elmondani, de idővel látni lehetett rajta, hogy eltűnt vélalandbe. A fiatal lány egy szemforgatás közepette figyelte a férfi arcát, rezzenéseit. Nem olyan buta ő, az ilyesmit azért észreveszi. A férfi tekintete fel-le pásztázik a fiatal és gyönyörű testen. Pedig mindenki tudja, hogyha valakivel beszélgetsz, akkor illik a másik fél szemeibe nézni. De Chloéval szemben ez elég nehézkes. A lány már hozzászokott, bár még mai napig olykor fennakad rajta, de az esetek többségében élvezi helyzetét. De az a szituáció most nem az utóbbit váltja ki belőle. Egy nagy sóhaj, de ekkor a férfi olyasmi választ ad, mely felvillanyozza az elveszett báránykát. Ha a minimális angol tudása nem csal, akkor most azt mondták neki, hogy menjen vele, kövesse, vagy ezek valamely szinonimája. Biccent egyet, hogy rendben, megy vele, miközben egy széles és őszinte mosoly terül el arcán. Ezután táskáját megigazítva indul a férfi után. Majd megtorpan. Köhint egyet, így jelezve a férfinak, hogy álljon meg. Jobb kezében lévő táskáját leteszi, majd jobbját a férfi felé nyújtja.
- My name is Chloé Marie Saint-Laurent. - Nagyjából ezzel ki is fújt az angol tudása, de bemutatkozni több nyelven tud, így angolul is. A kézfogás reméli, hogy semmi plusz érzést nem vált ki a férfiban, vagy esetleg nem lesz még jobban "megbabonázva". De sosem lehet tudni.
Szülei mindig arra tanították, hogy sose bízzon az idegenekbe, így érzi, hogy ezt nem szabadott volna. De hát egy iskolában vannak. Itt nyilván senki nem fogja őt bántani. Még egy rossz arcú és rosszul öltözött férfi sem. Ugye?!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2015. november 9. 17:38 | Link

Chloé M. Saint-Laurent



A lány követni fogja őt. Ennyit fog fel és azt, hogy ez jó. Néhány pillanatig még tétlenül bámulja őt, majd ellép mellette és továbbindul a kihalt folyosón. A lépteik egy alvó sárkány szívének ütemével konganak, a portrék csak néha pillantanak utánuk, mielőtt ismét belefeledkeznének a festett semmittevésbe.
A köhintésre úgy torpan meg, mintha egyenesen falnak ment volna; megütközve fordul a lány felé, mintha egyáltalán nem értené, mi a fészkes megveszekedett francért álldogál már megint, ha egyszer már ilyen készségesen követni kezdte?! Hát mit gondol ez a rohadt némber, ráér ő egész nap?
De hová is indultak? Arra már nem emlékszik.
A türelmetlenség hirtelen, gyorsan elillanó dühöt szül valahol a mellkasa táján. Ez azonban egyetlen szemforgatásban nyilvánul meg mindössze, majd azonnal el is tűnik, ahogy a tekintetét visszaemeli a lányra.  
   -  Chloé - rekedt hangon ismétli meg, hibásan és olyan vidéki akcentussal, mint egy meggörbült ekevas. Válaszra nyitná a száját, ám ekkor a lány megmozdul.
Valamiért pedig pont ez az a mozdulat, ami felébreszti a bűnös vadászösztönt, amiről még csak sejtelme sem volt, hogy benne van. Egyet tud csak: kell neki.
Fenyegető hirtelenséggel ragadja meg a kezét, majd anélkül, hogy kérdezne, ránt rajta egyet, hogy továbbcibálja a folyosón.
Valahová. El.
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2015. november 9. 17:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Alexander Magnus
INAKTÍV


Illúziómágus
offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 94
Írta: 2015. november 9. 19:30 | Link

Jóképességű kollégám és Miss Saint-Laurent

Nem szokása Warren után kutatni és ellenőrizni minden egyes lépését - bár meg van győződve róla, hogy ez sokszor nem jönne rosszul. Most sem ezt teszi, inkább csak a véletlen az, mely miatt épp ebben a szárnyban, épp ezen a szinten és pont ezen a folyosón készül befordulni. Ritkán mozdul ki az irodájából, a tömött, fiatal varázslóktól és boszorkányoktól nyüzsgő környezet nem éppen az, amire be van rendezkedve. Elvégre ő illúziómágiát tanít, nem pedig tanár, ami nagy különbség. Utóbbi pedagógus: nem csak tanít, hanem nevel is. Ezt részéről ő kötelezően nem kívánja vállalni, elvégre ez nagyban múlik azon, hogy milyen tanítványok kerülnek a kezei alá.
Szóval befordul a sarkon, s pont elkapja azt a cseppet sem természetes és békés jelenetet, mikor Warren megragadja a szőke hajú diáklány karját, majd defenzorhoz méltatlan akaratossággal valósággal ráncigálni kezdi. Összehúzott tekintettel indul meg a páros felé, hogy aztán határozottan Warren vállára tegye a kezét.
- Azt hiszem, a kisasszony tud magától is közlekedni.
Tekintete Chloé felé fordul, de józan marad - a kollégával ellentétben neki nincs semmiféle átok miatt fennálló immunitása a bájitalra, amivel befolyásolómágiák ellen ellátják az iskolai és minisztériumi alkalmazottakat. Vékony illúziófalat emel az eridonos boszorkány köré, inkább Dwayne számára, mintsem a maga megsegítésére, tompítva a vélamágia hatását, az fegyvertelen férfi segítésére is.
- Segíthetek valamiben?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

„Light thinks it travels faster than anything but it is wrong. No matter how fast light travels, it finds the darkness has always got there first, and is waiting for it.”
Chloé M. Saint-Laurent
INAKTÍV


V é l a
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 94
Írta: 2015. november 10. 12:24 | Link

Dwayne Warren & Alexander Magnus


A mit sem sejtő fiatal lány követi a férfit, de érzi, hogy valami nem stimmel. Az a fránya, csúnya női megérzés. Valahogy a legapróbb porcikája is jelzi, hogy forduljon meg és fusson. De nem, Ő nem hallgat rá. A férfiben a megmentő egyént látja, aki megmutatja neki hőn áhított úti célját. Buta, naiv de jól nevelt lány. Magában elnyomva az érzéseket áll meg és mutatkozik be. De mikor a férfi újra felé fordul más. Az arca tükröz valamit, amit Chloé nem tud értelmezni. De annyit le tud szűrni, hogy bármi is az, nem jó. A férfi nem mutatkozik be, csak elismétli az imént hallott női nevet. Chloé hátrál egy lépést, de ekkor váratlan dolog történik. Az ismeretlen megragadja a karját és rángatni kezdi. A fiatal lány a tőle telhető legnagyobb erővel próbálja kirántani karját a szorításból. De kevés ő ehhez. Vékony, cseppet sem erős testalkatából adódóan még egy másik lány is könnyű szerrel elbánna vele. Pedig mennyire hasznos lett volna neki, ha apukája ad neki pár leckét, hogyan is állítsa meg a férfiakat, kikre ilyen hatással van vélasága.
- Tu fais quoi? - kérdi tanácstalanul, de tudja, hogy úgysem fog érkezni rá válasz. Táskájával kezdené püfölni a férfit, amikor segítsége érkezik. Egy ismeretlen férfi jelenik meg a folyosón és megpróbálja lecsillapítani támadóját. Chloé jó pár lépést hátrál, ha végre elengedik a karját, majd az új alakra néz.
- Oui! - feleli a kérdésre, még ha azt nem is neki címezték. - Az eridon helyiséget keresem. - közli kissé akadozva. Még éppen időben érkezett a fekete hajú idegen. A fiatal lányban már kezdett felmenni a pumpa és érezte, hogy hamarosan csúnya dolgok fognak itt történni. Ha pár perccel később érkezik a férfi, akkor valószínűleg átváltozik és támadója nem maradt volt sértetlen. Tudja, hogy féken kell tartania magát. Nem művelhet egy iskolában ilyesmit. Igyekszik is ő normális maradni, de ilyen esetben semmit nem tud ígérni. Utál ő átváltozni, utálja magát azért, amit akkor művel. De nem tud ellene tenni semmit. Ő véla, és ez a vélaságával jár. Így mindenki jobban teszi, ha nem idegesíti fel Őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2015. november 10. 16:12 | Link

Chloé M. Saint-Laurent, Alexander Magnus



Az ujjai mélyen a fehér bőrbe nyomónak, a tenyere könnyen átéri a vékony csuklót, amit összetörhetne, ha akarna. összepréseli az ajkait, a riadt kérdést elengedi a füle mellett, tovább cibálja a folyosón ezt a csinos kis rongybabát, a dámák freskójának méltatlankodását pedig egyáltalán nem hallja meg.
Egy kéz szorítja meg határozottan a vállát, ő összerándul az érintésre, mintha puskával lőttek volna el a füle mellett, ennek nyomán a keze azonnal lehull a lányéról. Az ujjai lenyomata piros foltot hagy a bőrön.
   -  Na mivan má' na mi?!
Agresszív mozdulattal fordul a férfi felé, a gyilkos tekintetből bárki könnyedén leszűrné: Dwayne Warren fejében valaki átesett egy csatlakozón, vagy kihúzott egy olyan USB kábelt, amit nem kellett volna piszkálni. Ingerülten rázza le magáról a férfi kezét és hátrál el tőle egy lépést, a szeme rövid ideig időzik Magnuson, mielőtt visszatérne a lányra.
Ne beszélj hozzá, megértetted?! - ez lenne a következő, ami az eszébe ötlik és erre nyitja a száját, Magnusnak címezve. Rohadvány, felvuvalkodott sznob, hogy gondolja, hogy idejön és nyilvánvalóan közéjük áll?! Pont most, amikor már tök jól elérte, hogy a csaj kövesse?
Igen, ezt mondaná... mikor az illúzióból vont fátyol közéjük hullik.
Az USB kábel visszakerül a helyére.
Pislog. Ez az első, amit tesz, szaporán és értetlenül. Leereszti a vállait, kissé megrázza a fejét, egyet lép hátra, a férfire, majd a lányra néz.
A homokóra megjelenik a képernyőn.
   -  Mi?

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Alexander Magnus
INAKTÍV


Illúziómágus
offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 94
Írta: 2015. november 10. 19:15 | Link

Dwayne Warren és Miss Saint-Laurent

Szenvtelen és rezzenéstelen arckifejezéssel néz vissza Warrenre. Nincs semmi fenyegető, kirobbanó vagy baljós a megjelenésében, sem a gesztusaiban. Egyszerűen mechanikusan teszi a dolgát, egyik mozdulat követi a másikat, természetes és magától értetődő egyszerűséggel. Sehol egy felesleges gesztus, sehol egy hivalkodó rebbenés a szája sarkának vagy szemöldökének ívén. Még akkor sem, amikor a bőr és izmok alatt hányódó zavart férfiösztön agresszívan rándul össze a tenyere alatt, amikor felzargatja.
Sosem volt a tomboló erőszak híve, nem is tehetséges benne annyira, mint az amerikai. A gondolatai hátsó szekciójában pihenő brit öntudat azért irritáltan felszusszan, bámulva a tőle távolodó kollégát. Enyhén felvont szemöldökkel figyeli azt a látványos hatást, amely beáll Warren viselkedésében, amint felhúzta az illúziófalat. Egy gonosz kis hang - az, amelyiket egyértelműen és kitartóan elnyomott egész életében, vagy legalábbis sosem hagyott érvényre jutni, leszámítva fiatal korának következményekkel nem számoló éveit - azt suttogja, milyen szórakoztató lenne le-felvonni a varázslatot, elgyönyörködve a férfi kiszolgáltatottságában.
Aztán rá kell jönnie, hogy legfeljebb az első egy-két másodpercben tartaná "ideális időtöltésnek". Még csak nem is szórakoztatónak - aztán pedig az sem. Valahogy sosem lelte élvezetét végső soron az ilyesfajta dolgokban.
- Miss... - itt megvárja, hogy Chloé kiegészítse őt a nevével, majd azzal együtt folytatja a mondatot, a defenzornak címezve.
- El szeretne jutni a klubhelyiségébe.. ami nyilvánvalóan a másik irányban van.
Épp csak futólag átsiklik a pillantása a pirosas foltokon, de ebből nem fog jelenetet rendezni. Nem most. Néha mégis csak jól jön az a jól védett közös iroda.
- Engedje meg, hogy elkísérjük. - Valahogy inkább kijelentés már ez a mondat, a szórend és a mondat grammatikája ellenére is, mintsem ajánlat vagy kérés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

„Light thinks it travels faster than anything but it is wrong. No matter how fast light travels, it finds the darkness has always got there first, and is waiting for it.”
Chloé M. Saint-Laurent
INAKTÍV


V é l a
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 94
Írta: 2015. november 11. 09:44 | Link

Dwayne Warren & Alexander Magnus

A férfi szorítása nyomot hagy a fiatal lány hó fehér bőrén. Jól kivehető az ujjak nyoma, ahol az imént még szorosan fogták kezét. Szerencsére hamar szabadult a megbűvölt alak szorításából, és most másik kezével simogatja a "sérültet". Nem mintha ez bármit is segítene abban, hogy a foltok eltűnjenek róla most azonnal. Azonban idő kérdése és talán újra fehér és hibátlan lesz az a terület is. Chloé hátrál és igyekszik minél távolabb kerülni a két férfitól. Igaz az egyikük megvédte őt, de ennek ellenére tart tőle. Egy ilyen kellemetlen élmény nyomot hagy benne. Sose viselte jól, ha valaki így közeledett hozzá. Azt szerette és élvezte, amikor szépeket mondtak neki, virágot, esetleg csokit kapott. A komolyabb udvarlók még olykor egy szép ékszerrel is meglepték. Ritka eset az ilyen, mint a mai. Az elmúlt 20 évében mindössze háromszor esett meg, hogy ilyen támadólag léptek fel vele szemben. Mindhárom alkalommal egy rövid időre elment a kedve mindenféle kapcsolattól a másik nem képviselőivel.
Megmentője nagyon jó hatással van a rossz kinézetű társára. Hamar lehull a lepel, melyet Chloé nem is ért, minek köszönhető. A támadója értetlenül bámul hol rá, hogy a másik férfire. Ezt végül szóvá is teszi, egy "Mi?" kérdéssel. Ő erre nem válaszol, viszont mikor nevére kérdeznek rá, arra készségesen felel. Igaz mindezt csendesen, szinte suttogva teszi.
- Saint-Laurent. - néz megmentőjére, majd elsuttog még egy köszönöm-öt is, melyhez egy fejbiccentés társul. Ezután lejjebb húzza pulóverének ujját, hogy eltakarja a foltokat kezén. Arra a kijelentésre, hogy elkísérik kissé ódzkodva reagál.
- Inkább egyedül. - Már nincs kedve társasághoz, nem akar kíséretet, nem akar férfival egy légtérben tartózkodni. Jelenleg inkább félelmet érez, sem mint mást.
- Vagy csak Ön? - kérdi a megmentőjére pillantva. - Kérem! - szinte könyörgő tekintettel néz a férfira. Majd ha úgy alakul, akkor tisztes távolságból követni kezdi, remélve, hogy végre a helyes utat mutatják neki.
Utoljára módosította:Chloé M. Saint-Laurent, 2015. november 11. 09:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2015. november 17. 13:56 | Link

Chloé M. Saint-Laurent & Alexander Magnus



Zavartan pislog ismét hol a lányra, majd a férfira, mintha eddig nem lett volna teljesen tudatában annak, hogy ők is jelen vannak. Az illúzióból vont fal működni látszik, azonnal lecsillapítja az állati dühöt és akaratosságot, és bár pillanatokkal korábban azok még racionális érzelmeknek tűntek, most nem tud érdemben mit kezdeni velük.
A szó legszorosabb értelmében nem mondható megbabonázásnak az, ami vele történik ilyenkor. Ellenben például azzal, akit Imperius- átok ér, ő pontosan emlékszik a tetteire, tudja, hogy a gondolatok, amik megrohamozták az agyát, honnan indultak és hová temette őket vissza. Épp emiatt riasztó és kínos az élmény: bár tisztában van a tetteivel, mégse ura önmagának.
Egészségtelen kásaszínűvé váló arcát elfordítja a lánytól, szédelegni kezd, érzi, hogy a szíve még mindig hevesen ver.
   -  Véla? - a kérdését egy az egyben Magnusnak címezi, angol nyelven, a hangja zaklatottan többször megremeg - Itt? Micsinál itt?
Nem, ez nem jó. Bőven elég az a néhány félvéla, aki már itt van, több ilyen lénynek nem kéne betennie ide a lábát, hacsak nem vállalják, hogy ő esetleg... nos, kárt tesz bennük. A reakciója egyébként őt is meglepi. Nina és Zója közelében legfeljebb elbűvölten nyáladzani kezd, ám erőszakosan még nem fordult egyik felé se.
De ezzel a problémával biztos, hogy nem itt fog szembenézni, hát el is nyomja az agya legrejtettebb zugainak egyikébe.
   -  Vidd el te - mormogja rekedten - Egyedül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Alexander Magnus
INAKTÍV


Illúziómágus
offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 94
Írta: 2015. november 17. 19:22 | Link

Dwayne Warren és Miss Saint-Laurent

Némán áll valahol a két másik között - de nem kell túl sok időt beleölnie, hogy átlássa, mi történt itt pontosan. A szituáció ugyanis kevésbé lehetne egyértelműbb. Egyébiránt a gyakorlatiasság határain túl (azaz annak ellenőrzésén, hogy nem esett-e a lánynak maradandó baja) nem igazán zsongja körbe. Elég csak ránézni, és még a bájital hatásával együtt is megállapítható, hogy véla, hiszen az csak a mágiájuknak kényszerítő, bódító hatásának élét veszik el, nem a férfiak tényleges látását. Aki így is könnyedén hódol és behódol a női szépségnek, az már más lapra tartozik. Két gyermeke van és egy felesége, akivel több, mint húsz éve házasok, aligha lesz szépérzéke rabja egy bakfisnak, legyen az bármily esztétikus.
Némileg megnyugtató, hogy Warren amint a fal felhúzódik, visszazökken a maga egyszerű ártalmatlanságába, legalábbis Chloé szemszögéből biztosan az lesz.
- Igen, az. - Bólint, ős azon ritka alkalmak egyike ez, amikor valójában nem tudja igazán hibáztatni a férfit, ismervén annak érzékenységét a vélákra. (Két gyermeke van egy félvélától, és az edictum  - amit minek olvas tulajdonképpen? - is szóba hozta már egy másikkal, most pedig ez...)
- Nem tudom, erről beszélnünk kell majd az iskolavezetőséggel.
Ha más nem, valamiféle varázstárgyat kell szerezniük a lánynak, amely elnyomja a származásából adódó kisugárzását, mert egy dolog, hogy a tanárok, segédek és prefektusok kapnak belőle, de a többi diák nincs ellátva ezzel az amúgy meglehetősen drága bájitallal. Azok pedig reagálhatnak akár ugyanígy, mint Warren.
Micsoda felelőtlenség! Égbekiáltó. És ostoba átgondolatlanság - ha már az intézmény hirdetni akarja nyitottságát és liberális hozzáállását a taníttatott diákokon keresztül, legalább a megfelelő óvintézkedéseket megtehetnék azok érdekében.
- Rendben, kövessen, miss Saint-Laurent, visszakísérem a klubhelyiségébe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

„Light thinks it travels faster than anything but it is wrong. No matter how fast light travels, it finds the darkness has always got there first, and is waiting for it.”
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. november 21. 20:47 | Link



november 19., takarodó után pár perccel
- zene -


Már fürdés után voltam, s lépteim visszhangoztak az üres folyosókon - ezen kívül már csak az esőcseppek kopogása hallatszott az ablakok üvegein. A portrék nagy része már aludt, s szuszogva zárták ki a külvilágot, amire én, ez a magányos árnyék a folyosó csendjében nem voltam képes.
Nem véletlenül jártam erre, s ténferegtem szerencsétlenül a nyugati szárny ezen folyosóján. A múltkor, amikor erre jöttem, hallottam pár lánytól az eridonos jelszót, ezért császkáltam apró és lassú léptekkel pont ezen a folyosón. Az az érzés hozott ide, ami már tegnap este is belém költözött, ami már múlt héten ilyenkor is itt volt bennem, csak nem tudtam kifejezni. Azzal is tisztábban voltam, hogy valószínűleg most sem fogom tudni, mert nem leszek elég bátor ahhoz, hogy be merjek merészkedni az Eridonba. Hiába tudom, hogy lesz másik alkalom is, amikor megpróbálhatom kifejezni magam, mégis jól esett, hogy itt lehetek, noha tisztábban voltam vele, hogy ő már valószínűleg a folyosókat rója, hogy olyan kóborlókra találjon rá, mint én. Csak jólesett egy kicsit közel lenni ahhoz a helyhez, ahol él. Talán csak pár perce vágott át ezen a folyosón, azon a kövön, amin állok; a levegő őrzi az emlékét.
Valószínűleg Lángra lobbant lány portréja fölött állhattam meg, s néztem ki az ablakon. Egy emelettel lejjebb van a klubhelyiség és a portré, és én akár be is mehetnék. De ne teszem.
Szinte megsejtettem a keresett ember lépteit a falak közt, ahogy valószínűleg egy teljesen másik szárnyban, talán pont az északiban nézi ő is az esőt. Nem volt rossz ebbe belegondolni. Bár nem ugyanazokat a cseppeket látjuk, lehet, hogy mégis ugyanazt nézzük épp. Ennél több kapcsolat egy ideje úgysem volt köztünk, s ez is csak azért lehetséges elméleti síkon, mert nem tudja, hogy erre gondolok. Lehet, hogy akkor még az esőcseppekről is elfordítaná a tekintetét, ha tudná, hogy az én szemeim is azokat nézik? Vagy csak megint a képzeletem és a kamaszkorom túláradó érzelmei játszanak velem?
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2015. november 21. 21:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Claire Anne Livingstone
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 109
Írta: 2015. november 23. 18:02 | Link

Ricsi

Ma kaptam egy baglyot a nagyapámtól. Szokatlan, sosem kaptam még. Pontosabban persze, kaptam már, de úgy, hogy a nagyival közösen írták. Elmesélték, mi van otthon, mi van a bácsikámmal, küldtek sok-sok finomságot, pár kedves szót és ennyi. De nagyapa külön sosem írt még ezelőtt.
Megijedek, amikor meglátom rajta a nevét, csak az övét, nagyiét nem, így hát, mint egy őrült, úgy bontom fel a levelet.
A levél elolvasása után sokáig csak ültem az ágyamon és bámultam a szemközti falat. Azután egy hirtelen ötlettől vezérelve felvettem a papucsomat, köntösbe bújtam, és már kívül is voltam a klubhelyiségből.
Ezelőtt soha nem csatangoltam éjszaka az iskolában, hiszen szigorúan büntetik az ilyet, de most nem érdekel.
Megyek és megyek, magam sem tudom, hová tartok, csak pakolom magam elé a lábaimat, nagyapa levelét még mindig a markomban szorongatom.
Egyszer csak megtorpanok, mély levegőket veszek.
Nem lesz semmi baj! Semmi baj! Semmi baj! Semmi baj! Semmi baj!
Leülök a padlóra a hátamat a hideg kőfalnak vetem.
Próbálok lehiggadni, de rettegek, rettegek a gondolattól...
Behunyom a szememet és jó erősen összeszorítom. Ez biztosan csak egy álom. Hirtelen nyitom ki újra, de még mindig a sötét folyosón, a hideg kövön ülök, egy lenge kis pizsamában, nagyapa levelét szorongatva. Amikor rosszat álmodok, akkor szoktam ezt csinálni, hogy felébredjek. De ez most a valóság.
Amikor újra behunyom a szememet, motoszkálást hallok. Összerezzenek, gyorsan körülnézek. Fogalmam sincs, hol vagyok. A lélegzetemet visszafojtva hallgatózok, de semmi. Biztosan csak képzeltem, különben is olyan sötét van, hogy bárki is jönne erre, nem látna meg. Na, de én sem őt.
Újra behunyom a szememet, muszáj gondolkoznom, nem szabad pánikba esnem, de újra hallok valami zajt, most már sokkal közelebbről, mint legutóbb.
Feláll a hátamon a szőr, de körülnézek megint és kis híján felsikoltok, amikor pár méterre tőlem meglátok egy alakot.
Kint zuhog az eső, ezt csak most hallom meg. Eddig, mintha kizártam volna a külvilág minden zaját, hogy a fejemben és nagyapa levelében legyek.
Villámlik és ekkor ki tudom venni, hogy ez az alak itt mellettem egy fiú, nem egy tanár, és valószínűleg nem is prefektus, ha csak így álldogál egy ablak előtt.
Feltápászkodom, közben próbálok egy kisebb zajt kelteni, hogy felhívjam magamra a fiú figyelmét, és odaköszönök neki.
- Szia! - suttogom.
El is osonhattam volna, de segítség kell, mert tényleg fogalmam sincs, hogy hol vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. november 23. 18:54 | Link




A távolból hallatszott a felhőkben összecsapó töltések zaja. Talán ő is hallja. Talán pont elkerültük egymást. Mintha mágnesek lennénk, akiknek mindig meghatározott távolságra kell lenniük egymástól; így keringünk mi a kastélyban egy ideje.
Jó volt elképzelni, hogy talán tudatlanul is ugyanazt tesszük, és legalább egy ilyen kis dolog összeköt minket. Annyira jó, hogy a folyosó gyér fényében, melyet csak néha-néha világított meg egy-egy villám, nem figyeltem fel semmi különösre. Mert mire is figyelhetnék másra, mint az elképzelt reményeimre, amik olyan gyorsan alszanak ki, mint az égen a csupán pillanatokra látszó villámok fénye?
Apró zajt hallottam magam mellől; fejemet gyorsan kaptam oda, s bár hiú dolog volt a részemről, de csalódtam, mikor egy lány alakját pillantottam meg a hirtelen jövő fehér fényben. Egy kicsit elhittem, hogy Ő az, de nem. Ő most valahol magányosan rója a folyosókat, maga elé bámulva igyekszik elkerülni az éjszakai mászkálókat, hogy ne kelljen megbüntetnie senkit. Teljesen máshol van, mint én. Volt egy olyan érzésem, hogy ehhez hozzá kéne szoknom.
Szia, köszönt a lány, én pedig pár pillanatig csak néztem rá. Még egy eltévedt lélek lenne, akinek fogalma sincs, hol a helye? Igaz, nem méláztam el azon, mi lehet ittlétének okai, de már láttam néha a folyosókon, sőt, talán közös óránk is volt, lévén egy évfolyamon vagyunk, de a nevét nem tudtam, s arca is csak homályosan rémlett. Igaz, ha ismertem is volna... nos, abban a pillanatban csak egyetlen arc lebegett a szemeim előtt.
- Szia. - mondtam én is. Nem voltam tisztábban azzal, hogy miért szólított le, de jó pár pillanatig nem is tudtam kapcsolni, hogy volt oka.
Aztán visszatértem egy kicsit a valóságba. Nem volt a legkellemesebb, mert ebben a fekete-fehér világban pontosan tudtam, hogy Ő nem gondol rám. Nem nézi az esőt, és nem az jár a fejében, mint nekem, hogy vajon én is épp ezt nézem-e. Pontosan tudtam ezt, és elfogadnom is el kellett tudni. Mégis nehéz volt, bár ezzel gondolom nem lepek meg senkit.
Ahogy álmodozásomból kissé visszarántott, ismét a lányra fókuszáltam, mintha érzékelőrendszereim újra bekapcsoltak volna. Egy eltévedt lélek, vagy csak egy éjszakai kóborló, akinek nincs ennél jobb dolga.
- Keresel valamit? - kérdeztem egy gyors mérlegelés után. Hiszen azt, hogy segíthetek-e, vagy hogy mi a baj, esetleg hogy "mi van?", nem kérdezhettem meg így, lévén nem szokásom se más embereken segíteni, se a bajaikat kutatni. Bunkó persze szoktam lenni, de azt inkább hanyagoltam most, mert nem lett volna értelme.
Tekintetem egy pillanatra az esőcseppekkel pöttyözött ablakra vándorolt, majd vissza a lányra. Nem, Ő nem nézi most ezt.
Vajon mire gondolhat?
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2015. november 23. 18:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Claire Anne Livingstone
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 109
Írta: 2015. november 23. 19:20 | Link

Ricsi

Kissé tolakodónak érzem magamat, mert úgy tűnik a fiú nagyon bele volt merülve a saját gondolataiba. A néhai villámlások miatt olykor látom az arcát. Egyáltalán nem ismerős, de azt tisztán látni rajta és a tekintetéből, hogy ő is ugyanannyira elveszett ebben a pillanatban, mint én. Szomorú arccal mered rám, de egy kis kíváncsiságot is észreveszek a szemében. Ki ne lenne kíváncsi arra, hogy egy másodikos lány, éjnek éjjelén, mit keres a sötét, kihalt folyosókon, amikor nem szabadna itt lennie?
És ő vajon mit keres itt? Vagy mégis kit keres itt?
- Igen, keresek. Pontosabban nem keresek, csak úgy itt vagyok. - félek bevallani neki, hogy eltévedtem, és a saját dolgaimat nem akarom egy idegen vállára rárakni. No meg nem hinném, hogy kíváncsi rá.
Előre-hátra billegek a sarkamon és egy kicsit összébb húzom a köntösömet. Igaz, hogy nem látunk a másikból semmit sem, de egy kissé hűvös van itt, pláne, hogy ilyen lengén vagyok öltözve.
- Te keresel itt valamit? - a kérdés csak véletlenül csusszan ki a számon, miért is érdeklődöm, hiszen én szólítottam meg, semmi közöm hozzá.
- Na jó, ne haragudj, hogy megzavartalak csak... szóval... nem tudom, hogy hol vagyok. Úgy értem, hogy nem figyeltem, merre jövök és olyan sötét van, hogy semmit sem látok, nem tudom besaccolni, hol lehetek.
Nem mintha vissza akarnék menni most a szobámba, nem akarok más emberek között lenni. Egyedül lenne a legjobb, hogy kitaláljam, hogyan tovább.
Utazzak haza, hogy tudjak segíteni? De akkor mi lesz az iskolával? Viszont, ha itt maradok, azt örökké bánni fogom. Úgy érzem, szétdurran a fejem.
Villámlik egy hatalmasat odakint és egy hosszú pillanatig fénnyel tölti be a folyosót.
Mégiscsak ismerem ezt a fiút. Sokszor szoktam őt látni órák között. Ha jól emlékszem R betűvel kezdődik a neve. Erre nem, de az arcára tisztán emlékszem.
Leülök a földre, nem bírok állva maradni. A bőgés határán állok, de hogy ezt elkerüljem inkább bemutatkozom neki, mert biztos, hogy nem tudja a nevemet.
- Egyébként Claire vagyok és most tudtam meg, hogy a nagymamám haldoklik.
Ezt muszáj volt kimondanom hangosan is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. november 23. 22:03 | Link




Finom nesz, ami a folyosó csendjébe vegyült, a gondolataim mégis ezerszer hangosabbak voltak a cseppeknél. A szavai visszhangoztak a fejemben, emlékek jöttek elő ebben a némaságban, amiket sehogy sem tudtam visszatartani. Csak apróságok, mint a haja színe, vagy a szemeié, mégis felkavarták a kint hulló cseppeket, és a folyosó ködszerű csendjét.
Nem keresek, csak úgy itt vagyok. - mondta aztán a lány, én pedig szenvtelen, érzelemmentes arccal néztem rá, sőt, valószínűleg még a szememben sem csillant semmi, ami utalhatott volna a gondolataimra. Akkor, ha nem keres semmit, minek szólított le?
Eszembe jutott, hogy sok embernek szüksége van a kommunikációra, akár idegenekkel is. Ez nekem furcsa, de néha emlékeztetnem kell magamat arra, hogy mások sokkal nyíltabban beszélnek az érzelmeikről és a gondolataikról, mint mondjuk én.
Visszakaptam a kérdést, ám kicsit átfogalmazva. Valahogy betalált a dolog, mintha a lány egy céltábla közepét találta volna el, úgy fúródott belém a kérdése. Mintha kipréselték volna belőlem a levegőt; megdermedtem. Hát végül is mit keresek én itt? Ő úgysincs itt. Csak... jó kicsit ott lenni, ahol lenni szokott.
- Itt nem keresek semmit. - feleltem halkan jó pár másodperc elmúltával. Itt tényleg nem keresek semmit. Magamban keresek. Válaszokat.
Végül aztán a lány kibökte, hogy mégis miért van itt, és miért is lépett velem kapcsolatba. Tehát nem tudja, hol van. Hát, ha úgy vesszük, én sem igazán tudom, hogy hol is vagyok. Mármint, tudom a helyet, az időt, de mégsem tudom, hol vagyok igazából, vagy hogy hol kéne lennem. Hogy hol a helyem. Hogy az Ő agyában és szívében hol a helyem. Ha van helyem egyáltalán. Remélem, csak a kétségbeesett kamaszkor szól ki belőlem.
- Nyugati szárny, második emelet. Az Eridon alattunk van egy folyosóval. Így rémlik? - pillantottam rá ismét a lányra. Nem azért segítettem neki, mert annyira szeretek hőst játszani, vagy mert pusztán a jó szándék vezérelt. Roppant egyszerű megfontolásból határoztam meg a helyet; hogy esetlegesen távozni tudjon, ha úgy gondolja. Én most jól elvoltam itt, és nem szívesen adtam volna át a helyem a lánynak. Oka volt, hogy pont itt voltam.
A másik a földre ereszkedett, leült. Felmerült bennem a gondolat, hogy rosszul lehet, azonban mikor megszólalt (remegő hangja árulkodott lelkiállapotáról is), mindent megértettem, noha megdöbbentem, mivel... azért az ember ezt így egy teljesen ismeretlennek, akinek még a nevét sem tudja... hogy képesek az emberek ilyen nyíltak lenni? Nem értem. Sosem fogom megérteni. Ilyen könnyen kiadni a gyenge pontokat és vakon megbízni valakiben...?
- Tudom, milyen, ha meghal valakid. - nyögtem ki végül, ugyanis inkább ezt az opciót választottam a színvallás helyett. Viszont tudtam azt, hogyha most kimondanám az igazságot, a lány valószínűleg teljesen összetörne, és bár nem szokásom kifejezetten ügyelni az emberek lelkének épségére, most mégis megkíméltem a földön ülőt a dologtól.
- Ricsi vagyok. - mutatkoztam be én is, bár igazából teljesen mindegy volt, hogy tudja-e a nevemet, vagy sem. Valószínűleg úgyis csak "az este kóborló srác" maradok, vagy még az sem; és ennek örültem volna a legjobban.
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2015. november 23. 22:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Claire Anne Livingstone
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 109
Írta: 2015. november 24. 11:57 | Link

Ricsi

Nem valami együtt érző ez a fiú, de nekem nem is erre van most szükségem, hanem arra, hogy kimondja valaki az igazságot. És ő kegyetlenül megtette.
Igen, az emberek meghalnak, ezt jól tudom, jobban is, mint egy átlagos ember. Na de, hogy a sors ennyire igazságtalan legyen hozzám. Elvette tőlem a szüleimet, mielőtt még megismerhettem volna őket. Most pedig készül elvenni tőlem megint valakit, aki a világon az egyik legfontosabb ember a számomra. Hogy lehet ilyen kegyetlen az élet? Miért mindig azokat az embereket veszi el, akik nem érdemelnék meg? A nagymamám a világon a legkedvesebb, leggondoskodóbb ember, miért vinné őt el a halál idő előtt?
Végig folyik egy könnycsepp az arcomon, gyorsan letörlöm, nehogy a fiú meglássa. Nem mintha ebben a sötétben látnánk bármit is a másikról.
- Ígérem mindjárt eltűnök innen, csak adj nekem pár másodpercet, hogy összeszedjem magamat. - kérlelem őt, és reménykedem benne, hogy megérti.
- Sajnálom, hogy idegenként neked mondom el a bajaimat, csak... a fejemben nem tűnt valóságnak, hallanom is kellett.
Ricsi. Tudtam, hogy R betűs neve van. Sokszor szoktam őt látni, a folyosókon. Abból, amit látni szoktam belőle ő olyan kis magának valónak tűnik.
Örülök, hogy van itt valaki rajtam kívül. Ha egyedül lennék biztos nem tudnám visszatartani a kitörni készülő hisztériát. De így könnyebb lenyelni a könnyeimet és arra koncentrálni, hogy nem szeretnék bőgni és sajnáltatni magamat egy idegen előtt.
- Na, jobb lesz, ha megyek. - suttogom, de nem tudom mozgásra bírni a lábaimat. Itt most jó, itt úgy érzem elbújhatok a szörnyű valóság elől.
- Ha nem keresel itt semmit, akkor miért vagy itt? - kérdezem, inkább az ő bajaival lennék elfoglalva, mintsem a sajátommal. Bár nagyapa arra kér a levélben, hogy mielőbb válaszoljak neki, de biztosan megérti majd, hogy csak egy kis időre volt szükségem, hogy átrágjam a dolgokat. - Vagy te olyan fajta vagy, aki szereti feszegetni a határait?
Magamban azért esdeklem, hogy válaszoljon és beszéljen, mert nem akarok innen felállni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. november 24. 17:36 | Link




Nem mondhattam neki, hogy sajnálom, hiszen fogalmam sem volt, ki ez a lány, vagy hogy ki a nagymamája. Az, ha ilyenkor azt mondják neked, hogy sajnálják, amúgy sem a legjobb érzés. Csak olyan, mintha szánnának.
Azt ígérte, mindjárt eltűnik, ezt az információt csupán tudomásul vettem, ahogy bámultam ki az ablakon. Ma sem világítja be a Hold fénye az eget, csak felhők mögé rejtőzik. Hogy is lehetne ez másképp?
Mikor ismét megszólalt, vállat vontam. Általában nem vállalom magamra mások terhét, nem remegtem bele, hogy a nagymamája meg fog halni.
- Nekem nem baj. - jegyeztem meg halkan. - Az ilyeneket amúgy is jobb kimondani.
Mert valahol értettem, hogy Claireből miért kívánkozott ki a dolog. Az átlag embereknek erről beszélniük kell, ha egy idegennek, akkor egy idegennek, de mindenképpen szükség van a szavakra a feldolgozáshoz, hogy néha kimutasd a gyengeséget. Tudom, mert én is itt rontottam el valamit, ami miatt ott tartunk most Vele, ahol. Egyszerűen nem mondtam ki, így nem is tudtam feldolgozni, és a dolgok csak gyűltek...
A probléma forrása igazság szerint én magam vagyok. Ezzel tisztábban voltam. Sőt, azzal is, hogy nem okoztam helyrehozhatatlan károkat, és hogy van megoldás erre is. Mégis, maga a tudat, hogy egyáltalán nem is keres, elbizonytalanított, megkérdőjeleztem magamban rengeteg mindent, ami ezzel kapcsolatos. És most itt álltam, az Eridon klubhelyisége fölött, mégsem tettem semmit azért, hogy megbeszéljük a dolgot. Pedig most kellene.
Menni akart, mégis a földön maradt a lány. Én sem lettem volna képes most csak úgy elsétálni, túlságosan ide voltam kötve. Van, hogy az ember egyszerűen leblokkol, holott tudja, mit kéne tennie. Félelem, ez gátol meg a legtöbbünket rengeteg mindenben, s bár ezzel sokunk tisztábban van, az érzés mégsem enged minket cselekedni. Ez a helyzet most velem is, talán Clairerel is.
Hogy miért vagyok itt? Lesütöttem a szemeim. Mégis mit felelhetnék erre?Hogy elkeseredésemben jöttem ide, annak teljes tudatában, hogy nem teszek majd semmit? Jól esik annak az illúziója, hogy képes vagyok megoldást találni, vagy hogy megvan a lehetőségem arra, hogy most bemenjek a szobájába, és ott várjam meg. Ezen a vékony határvonalon egyensúlyoztam, az cselekvés illúziója és a tehetetlenség realitása közt.
- Azért vagyok itt, mert... - kezdtem, aztán megakadtam. - Nem szeretném elmondani, miért. - fejeztem be végül. Nem szeretek a benső dolgaimról beszélni; hát hogy is mondhatnám ki, hogy azért vagyok itt, mert hiányzik nekem valaki? Nem is lenne érthető a legtöbb ember számára, hogy miért vagyok akkor azon a helyen, ahol biztos nincs. Pedig számomra logikus.
- Nem feszegetem a határaimat, csak este jobban tudok gondolkodni. Szép a kastély, mikor teljesen néma.
Ilyenkor csak a napközbeni ricsaj emléke verődik vissza a falakról. Ilyenkor a legszebb ez a hely; amikor nincs benne senki, mikor visszahúzódnak a saját kis életterükbe. Tényleg szép. Főleg, hogy tudom, hogy rajtam és pár kódorgón, meg tanáron kívül most ő az egyik, aki úgyszintén kint jár. Talán azért jó érzés ez, mert kicsit olyan, mintha egy légtérben lennénk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Claire Anne Livingstone
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 109
Írta: 2015. november 24. 17:51 | Link

Ricsi

Van valami ebben a Ricsiben, ami rettenetesen megfogott, kíváncsivá tett. Olyan zárkózott próbál lenni, de valahol, mintha látnám rajta, hogy valójában szívesen beszélne valakivel, csak nem meri. Talán azért, mert fél. Sokszor érzem azt én is, hogy mások biztosan nem értenének meg, hiszen a többiek nem olyanok, mint én, ezért jobb csendben maradnom. Viszont olykor muszáj kiadnom, mert tudom, hogyha nem tenném, akkor egyszerűen szétdurrannék tőle.
- Tudom, milyen érzés, amikor tele van a fejed és a szíved, de inkább nem mondanál semmit. De hidd el, ez nagyon rossz út! Tapasztalatból mondom ezt. Bár nyilván egy lánynál másmilyen, de egy idő után biztos, hogy te is besokallnál a sok kimondatlan szótól. - próbálok valami okosat mondani.
- Viszont, ha nem akarod elmondani, nem kell. Én sem vagyok valami beszédes kedvemben.
- Mit szólnál, ha ideülnél mellém és csak csendben ülnénk egymás mellett? - vetem fel neki az ötletemet. - Olykor, még ha nem is mondasz semmit, jó, ha van melletted valaki. És nekem most nagyon jó lenne, ha nem kellene egyedül lennem. Ráadásul kifejezetten kényelmes itt.
Lehet, hogy most kicsit furcsának gondol, de ez vagyok én, mindenki ezt hiszi rólam. Viszont annak tényleg örülnék, ha nem hagyna magamra, mert bár nem ismerem, mégis jó lenne nem egyedül ücsörögni itt.
Eszembe jut Balázs, hogy elfogom mondani neki holnap, mi történt velem az éjszaka, aztán meggondolom magam. Ő prefektus, nem örülne, ha ilyeneket tudna rólam, hogy éjszaka a kastélyban császkáltam. Pedig olyan jó lenne, ha most ő lenne itt velem.
De Ricsivel kell beérnem, amivel semmi problémám, talán még jobb is, mintha Balázs lenne itt.
- Egyébként nem kell elmondanod nekem semmit, de ha szeretnéd, szívesen meghallgatlak. - előbújik belőlem a segítőkész énem és egy pillanatra - de csak egy pillanatra - sikerül elfelejtenem a saját problémámat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. november 26. 17:45 | Link




Claire szavaira egy erőtlen mosoly jelent meg az arcomon, ami aztán hamvaiban elhalt. Mintha nem tudnám, milyen következményei lehetnek annak, ha magamba folytok mindent - az a pánikroham elég maradandó élmény volt, hogy megtanuljam a lehetséges következményeket. Mégis, vannak olyan dolgok, amiket az ember tényleg nem akar kimondani, mert egyszerűen meg akarja tartani magának a gondolatot. Nem akartam volna megosztani az idillt egy másik emberrel, még akkor sem, ha tudtam volna, hogyan is kell pontosan. Akkor elmúlt volna az érzés.
- Én is tapasztaltam már, milyen, amikor besokall az ember. - közöltem halkan, bár nem állt szándékomban elmondani, hogy üvöltve pánikoltam a réten, nagyjából azt sem tudva, hol vagyok. Nem, ez nem olyan dolog, amivel dicsekszik az ember.
Annak ellenére, hogy Claire azt állította, nincs beszédes kedvében, mégis nagyon úgy tűnt, hogy igen. Ebből arra következtettem, hogy minden bizonnyal eridonos lehet - bár a barátom rá az élő ellenpélda, de az eridonosokon kívül kevés ház diákjaira jellemző az, hogy amikor nincsenek beszédes kedvükben is többet beszélnek, mint én alapjáraton.
A felajánlásra elfordítottam a tekintetem az esőtől, hiszen valami olyasmi járt a fejemben, hogy Sebby semmiképpen sem gondol rám. Jó, ha saját magát össze tudja kaparni. És ezzel nincs is semmi baj, nem mondom, hogy ez esik rosszul. Csak hiányzik.
Felmértem magamban, hogyha most visszaindulnék a faluba vagy a körletembe, akkor is arra vágynék, hogy itt legyek ezen a folyosón, és legalább egy kicsit úgy érezzem, hogy megvan a lehetőségem a cselekvésre. Jó pár pillanatig néztem Clairere, mielőtt bólintottam volna.
- Legyen. - mondtam aztán halkan, hogy pár pillanat múlva leüljek mellé... igaz, ez azért erős túlzás. Nem voltam hozzá túl közel, de nem is nagyon távol helyezkedtem el, hogy aztán a jobb térdemet felhúzzam, s rátámasszam a könyököm. Kézfejem a hajamba túrt, ahogy elgondolkodva fixíroztam magam előtt egy pontot.
A lány ismét nyafogópajtinak ajánlkozott, belőlem pedig kiszaladt egy sóhaj. Hát persze. Annyira tipikus. Az embereknek fogalmuk sincs, hogy valaki miért nem akar beszélni a problémáiról - mert most hogy magyarázhatnám el egy számomra tök ismeretlen lánynak, hogy "hellószia, meleg vagyok, és a barátom nem akar találkozni velem"? Ez sokkal komplikáltabb annál, hogy én nekiálljak magyarázni.
- Valaki hiányzik, ennyi. - közöltem aztán, remélve, hogy talán nem forszírozzuk tovább ezt a témát, hanem annyiban hagyhatjuk esetleg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Claire Anne Livingstone
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 109
Írta: 2015. november 26. 18:22 | Link

Ricsi

Szinte lélegzet visszafojtva várom, hogy leül-e mellém vagy sem, mert ha visszautasítja az ajánlatomat, akkor nincs mit tenni, mint visszavonulni. Bár sok kedvem nincs ahhoz, hogy ágyba bújjak és lefeküdjek aludni, hiszen úgysem tudnék. Ahhoz meg végképp nincs kedvem, hogy máshová csatangoljak, félek, hogy esetleg észrevesz valaki.
Így nagy kő esik le a szívemről, amikor kis morfondírozás után, de leül mellém.
Azon gondolkozom, hogy vajon mi bánthatja őt ennyire, hogy ilyen reményvesztettnek tűnik. Azt mondja, hiányzik neki valaki, de csak emiatt nem lehet ennyire maga alatt. Hacsak nem valami tragikus dolog történt.
Tudni szeretném, mi van vele. És nem azért, mert kíváncsi vagyok, hanem azért, mert segíteni szeretnék neki. Jobb érzés lenne neki is, hiszen kibeszélhetné magából, tanácsot kapna, amit esetleg felhasználhatna, és jobb lenne nekem is. Egy kis jó cselekedet ma, és legalább már volt értelme annak, hogy felkeltem reggel, vagy egyáltalán annak, hogy kilógtam a körletemből.
Viszont érzem rajta, hogy nem szeretne beszélgetni, nemhogy a bajáról, hanem semmiről, így csak bólintok egyet és csendesen nézek magam elé.
Nem tudom, hány percig ülünk így, mire megszólalok.
- Gyakran szoktál kiszökni éjjelente? - kérdezem, hiszen nem bírok lakatot tenni a számra.
- Valahol mindig is csodáltam azokat, akik kimertek jönni. Mondjuk sosem értettem, hogy miféle plusszot adhat ez az embernek, de most már kezdem felfogni.
Próbálok másról beszélgetni, mintsem a bajáról, ha nem akarja elmondani, nem feszegetem, nincs közöm hozzá.
Abban viszont teljesen igaza van, hogy a kastély másmilyen ilyenkor. Egy másik oldalát mutatja meg, és gyönyörű, csodálatos.
- Meddig szoktál ilyenkor kint lenni? Nem félsz, hogy elkapnak?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. november 29. 15:52 | Link




Ahogy néztem magam elé a félhomályban, és csak törtem a fejem, hogy mégis mi lehet igaz egyáltalán abból, amit feltételezek... fáradtam. Igencsak fáradtnak éreztem magam, noha ezt nem feltétlen fizikailag értettem. Az elmém fáradt el a túl sok opció kutatásában. Bámultam magam elé. Ennyire voltam most már csak képes.
Sokáig ültünk így, mire Claire ismét szólásra nyitotta a száját.
- Nem olyan gyakran. - feleltem. A csodálatát nem igazán tudtam hova tenni, ugyanis nem tartottam túl nagy dolognak, hogy ki merek lépni egy ajtón egy időpont után, mindazonáltal a legtöbbeknek furcsa szabályt szegni. Én mondjuk sosem a mások által meghatározott értékrend szerint éltem. Egy takarodó ideje nekem igencsak relatív és nem is nagyon érdekel.
- Van, hogy másnap reggelig, de néha csak egy kicsit. Kedvfüggő - mondtam halkan, még mindig az előttem lévő követ bámulva - Nem félek tőle. Nekem nem ijesztő, ha megjelenik egy prefektus.
Sőt, szinte várom, gondoltam még magamban. Na persze nem mondjuk egy rellonos vagy egy navinés prefektust vártam annyira, hanem egy eridonost. De persze itt hiába vártam, mert erre, ha jól tudom, ritkán szokott csak jönni, vagy egyáltalán nem. Eddigi összeráncolódott homlokom kisimult, miközben kintről egy villám fénye festette fehérre egy pillanatra a kastély falát. Holnap úgyis látom majd. Lehet, hogy nem kéne stresszelnem.
Még egy ideig csöndben ültünk, miközben az eső még hangosabban kezdte verni az ablaküveget. Végül is, lesz ami lesz. Meglátjuk. És legalább bizonyosságot kapok majd a folytatás felől, nem? Végtére is, de. Ez pozitív dolog. Vagyis jó lenne meglátnom a pozitív oldalát.
A fáradtságom később elemi erővel tört rám. Ahogy Clairere pillantottam, laposat pislogtam felé.
- Most elbúcsúzom. További szép estét. - motyogtam pár perccel később, hogy aztán felálljak a helyemről, s egy biccentés kíséretében útra keljek a kastély falai közt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2016. január 18. 11:25 | Link

Hámori Vanda

Széles vigyorral az arcán lép ki sötét varázslatok kivédése óráról. Jobb válláról drága bőr hátizsák lóg, mely rosszul becipzározott kisebbik zsebéből kikandikál varjúpennájának szénfekete hegye. Nem törődik vele, zölden fénylő tekintetét egy pillanatra sem veszi le az előtte sétáló szőke lányról. Pillantása hosszasan időzik a hullámos, a háztársnő minden lépténél fodrozódó tincseken, majd lejjebb araszol; az íves, csinos vállakról át derekára, le csípőjére, hogy végül gömbölyű tomporán állapodjon meg. Fejét oldalra billenti, ahogy szemügyre veszi a jobbra-balra riszáló hátsót.
Az órák közti szünet kezdetét jelző, pletykáló-viháncoló diákoktól zsibongó folyosót most aligha hallja, a mellette sétáló évfolyamtársak beszélgetéséből teljesen kimarad. Vigyorra álló szája felett, az orcái kellős közepén aprócska mélyedések jelennek meg, amik csak a lehető legritkább esetben bújnak elő. Ők szavak nélkül árulják el a szemlélőnek, ha a fiatalembernek különösen jókedve van.
- Hé, Vanda! – kiált rá az előtte sétáló lányra, míg gyorsít léptein, hogy valamelyest behozza őt, s mellé érjen. Jobbjával belekapaszkodik hátizsákja pántjába, balját farmernadrágja zsebébe rejti. – Ember, honnan szalajtottak ennyi diákot?!
Halkan morran rá a szembejövő forgalomra, amitől csak nehezen tud a Hámori lány mellé kerülni. Összepréselt ajkakkal vesz lendületet, és vállával nekiütközve egy látásból ismert levitás mestertanoncnak, felveszi Vanda járásának ritmusát. Séta közben egyik kedvenc együttesének legújabb dalát dúdolja, és csak olykor-olykor pillant le a másikra. Aztán, még mielőtt elérnék a lépcsőházat, megköszörüli torkát és lassítva léptein, legtermészetesebb mosolyával fordul háztársnőjéhez.
- Tudod, ezer meg egy éve ismerjük már egymást, és mindig érdekelt, milyen vagy bizonyos helyzetekben – mondja, hangja és stílusa is pimasz. A mosoly arcának jobb felére húzódik, mely alól kivillan hosszúkás, hegyes szemfoga. – Adj már egy kis ízelítőt...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hámori A. Vanda
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 21
Írta: 2016. január 18. 11:59 | Link



Ahogy vége van az órának, minden erőmmel arra összpontosítok, hogy mielőbb eltűnjek, elkerülve a nagy tömeget. Ma valahogy semmi kedvem csacsogásokat hallgatni, úgy érzem magam, mint akit ép elméjének ellenére bezártak a diliházba - ezzel csak az a gond, hogy javarészt ilyen a hangulatom tanítás közben. Lépteimet megszaporázom, ahogy szlalomozok az emberek között, egy percig sem figyelve, ki próbálna meg feltartani, vagy ki keresi a szemkontaktust, hogy azután lecsaphasson mint valami dögkeselyű. Ilyen ez a popszakma.
Igyekezetem ellenére a nevemet hallom a hátam mögül, és szinte érzem magamon az ismerős hang gazdájának tekintetét is. Nem fordulok hátra, még csak nem is lassítok, nem mintha nem lennék tisztában azzal, hogy Noel a hátráltató diákhad ellenére is könnyedén be fog érni. Csak sóhajtok egyet, és ujjaim szorosabban zárnak össze a jobb kezemben lazán tartott füzet gerincén.
- Mit akarsz, Ombozi? - szakad ki belőlem a kérdés, mikor mellém ér, és felpillantok az arcára, de látszólag az egyelőre nem akarja elárulni, mi a fenéért kell együtt elhagynunk a terepet. Vagyis az, hogy jókedvűen dudorászik a kérdésem ellenére, nem árulkodik közlési kényszerről, így csak sokatmondóan forgatom szemeimet, és újfent arra koncentrálok, hogy mielőbb elérjek a lépcsőházba.
Ám a válaszra ezek szerint csak eddig kell várnom. Egyáltalán nem hat meg, hogy Noel lelassítja a lépteit, sőt, egy pillanatig még a megkönnyebbülést is érzek amiért lemorzsolódni látszik, de nem ez történik. Pimasz hangja és mondókája megtorpanásra késztet, hogy aztán rávillantsam semmit nem értő "Miiiiivan?" tekintetemet. De most komolyan, tényleg? Ismét csak egy szemforgatást tudok produkálni - mivel gondolom nem az érdekli, hogyan sakkozom, és csak azután pislogok rá újfent, bár annyira nem kellene szugerálnom azt a mosolyt az arcán.
- Mondanám, hogy meghat a kis vallomásod, de nem. - még egy gúnyos félmosolyt is kap bónuszba, bár próbálom hangomon éreztetni a szomorúságot, amit elvileg az eset miatt érzek.
- Bár ha jobban meggondolom... - a hatás kedvéért tartom vele a szemkontaktust, tűnődésem alatt.- ... nem, mégsem. - határozottan megrázom a fejem, és el is fordulok, hogy folytassam az utamat.
- Ha kanos vagy, keresd fel a háremhölgyeidet. Vagy már mindenki rád unt? - ártatlanul bököm oda a vállam felett a kérdést, amit nyilván nem puszta baráti érdeklődésnek szánok. Remélem azért nem rontottam el a jókedvét ezzel a kis rámutatással.
Utoljára módosította:Hámori A. Vanda, 2016. március 2. 20:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. március 2. 19:04 | Link


- 03:00 -

Minden egyes áldott éjszaka egy és ugyan az. Mindig. Nincs változás, nincs eltérés. A szoba sötét, a lány kuporog az ágyon. Az ajtó nyílik, megjelenik benne a lehető legnagyobb félelme, közelít hozzá. Aztán felriad mielőtt megtudná mi az álom vége. Tulajdonképp ez az egyik legnagyobb szerencséje, hogy fel tud belőle kelni.
Egy ideig még feküdt az ágyon, majd mikor belátta, hogy remegése nem fog csillapodni, felkelt. Előbányászta a szekrényéből az egyetlen Nimródtól lopott pulcsiját, ami bőven leér a térdéig, és úgy indul meg a már megszokott útján Norbihoz. Nem mondhatni, hogy sietne, de éppen azért nem is pocsékolja az időt.
Már nem nézelődik az úton, nem próbálja megjegyezni mi hol, merre, mikor kell merre kanyarodni. A lábai szinte maguktól viszik, mintha most oda szorult volna le az agya - mert hogy a fejében most semmi nincs, az is biztos. Semmi gondolat, semmi érzelem. Teljesen ki van ürülve, mert egy elhasznált befőttesüveg, amit már megszabadítottak tartalmától viszont szépen kimosták annak reményében, hogy egyszer majd újra használva lesz.
A lány maga kívülről sem mutat jól. Bőre az átlagosnál is sápadtabb, szemei karikásak, és ha az ember mindettől el tud vonatkoztatni, tisztán láthatja rajta, hogy fáradt. Nem testileg, nem azért mert felriadt az éjszaka közepén. Lelkileg ki van merülve, leszívták a rémálmai, leszívta az, hogy folyamatosan ellenálljon az apjának - amit egy ideig még nem fog abbahagyni. Nem engedi a büszkesége.
Úgy közlekedik a folyosókon, mintha egy szellem volna, csak megjelenik, aztán a következő fordulóban már el is tűnik, nem hagyva maga után semmit. Nem igazán érdekli a külvilág, most valahogy tényleg nem érdekli semmi. Ha mellette robbantanának el egy atombombát, azt ugyan úgy nem tudná felfogni, mintha mögötte lépkedne valaki.
Utoljára módosította:Farkas Kamilla, 2016. március 2. 19:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. március 2. 19:34 | Link

Kamilla

Nem volt tőle boldog, amikor ennyire elhúzódott az őrjárat, de szerencsére most nem volt vizsgája másnap, így nem harapta le annak a makacs rendbontónak a fejét, aki miatt kénytelen az egyik házvezető szobája előtt szobrozni, amíg az vissza nem ért a csuda tudja honnan.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal baktatott a folyosón, most már végre az Eridon felé véve az irányt, mikor léptek zaját hallotta meg a közelből. Eredetileg nem erre akart jönni, mert tudott egy rövidebb utat, de végül csak rákanyarodott a folyosóra, ahol meglátott egy alakot, amint előtte haladt, indokolatlanul nagy pulóverben és eléggé céltudatosan. Kicsit megszaporázta a lépteit, hogy utolérje, aztán pár lépéssel mögötte megszólalt.
- Állj meg, kérlek! - mondta, de közben ment tovább, megpróbálva a lány elé kerülni, bár egyelőre nem tudta volna megmondani ki az, mert csak a hajat látta belőle és a nagy pulóvert. Viszont mikor elé került és útját állta, akkor jött rá, hogy Kamillába botlott bele.
- Szia - köszönt neki, de a hangja inkább bizonytalan volt semmint bármi más, mert még ebben a gyér fényben is tisztán látszott, hogy a másik nincs jó állapotban. Kicsit tétován állt meg hát tőle pár lépésre, nem engedte egyelőre tovább, inkább a kérdezés mellett döntött. Persze eszébe sem jutott, hogy esetleg megbüntesse.
- Valami baj van? - érdeklődte, közben a lány arcát kutatva pillantásával. - Nem akarom azt mondani, hogy rémesen festesz, de kénytelen vagyok - mondta aztán őszintén, miközben még mindig azon pörgött gondolatban, hogy most mit is kéne csinálnia.
Utoljára módosította:Sebastian Jared Selwyn, 2016. március 2. 19:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. március 2. 20:08 | Link


Azt azért már meghallotta mikor megszólaltak mögötte, nagyon is. Hirtelen rándulnak össze izmai majd megtorpan, viszont nem fordul. Fejét lehajtja, szőkés tincsek szöknek arcába. Egy picit azért megkönnyebbül, mikor rájön, hogy nem épp egy teljesen idegen prefektussal van dolga.
- Mit kell csinálnom? - felnéz, nagy szürkéit rá függeszti. Biztosra veszi, hogy ennek büntető a vége, bele is van törődve a dologba.
- Szia. - halk sóhaj, normális esetben még mosolyogna is hozzá, de most egyszerűen nincs hozzá ereje. Ezért is utálja ennyire az éjszakákat. Mert nappal valahogy még bírja, tök profin beadja úgy mindenkinek, hogy semmi baja, csinálja a sok hülyeséget, aztán leszáll a nap, próbál aludni, nem megy neki, és elgyengül. Nagyon.
A kérdésre összeszorítja ajkait, és bár arcára még mindig nem ül ki semmi, belül olyan, mintha szilánkokra törne. Elég sokszor eljátszotta már ezt, elege is van belőle. Megrázza fejét, nem mintha számítana arra, hogy Jared el is hiszi. Csak még mindig benne van ez, hogy könnyebb letagadni, mint beszélni róla. Szemeibe sós cseppek gyűlnek, amiket igyekszik ki is törölni onnan.
- Megölelhetlek? - csuklójára húzza a pulóver ujját, fázik, most hirtelen elmondhatatlanul fázik. Szeretné, ha Jared nem nem kérdezne semmit, csak most nem, mert ő most egyedül egy ölelésre vágyik, hogy érezze, hogy valaki törődik vele.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. március 2. 20:32 | Link

Kamilla

- Semmit - jelentette ki némi gondolkodás után, mert evidensen nem fogja megbüntetni azt, akit már ő is vitt fel az Eridonba macskázni, ráadásul ennyire látszik rajta, hogy valami baj van.
Rá is kérdezett, de a lány csak hallgatott és nemet intett a fejével, pedig egyértelmű volt, hogy ez nem igaz. Bár tény, Jared sem mondta volna el csak úgy bárkinek, hogyha valami a szívét nyomja, de most határozottan azt érezte, hogy ezzel a helyzettel valamit kezdeni kellene, mégsem hagyhatja csak úgy itt a lányt, mintha nem is találkoztak volna. Aztán a másik sírni kezdett, Jared pedig kikerekedett szemekkel pislogott rá, miközben próbálta kitalálni, hogy most mi legyen, de csak annyi jött volna a nyelvére, hogy "lécci, ne sírj", úgyhogy még jó, hogy a lány beelőzte.
- Öhm... persze - adott aztán engedélyt, hogy a másik megölelje, pedig határozottan zavarban volt, mert nem szokták őt csak úgy ölelgetni, sőt, a listáján, akinek ezt megengedi, csak négy ember van, a bátyja, Agatha, Ricsi meg Radúz. Aztán mikor a lány megölelte, akkor csak még inkább zavarba jött, határozottan sután viszonozta a dolgot, de tényleg igyekezett, mert hát a rellonos mégis csak sírt. Ráadásul annyira törékenynek tűnt a másik, ahogy fogta őt... Ezen a ponton már komolyan elgondolkodott, hogy vajon a rellonosoknak adnak-e enni rendesen, mert eddig akárhánnyal találkozott közelebbről, mind ilyen kis vékonyka volt. Na jó, Rémit leszámítva.
- Jól van na... Semmi baj - simogatta meg kissé tétován a lány hátát, hogy nyugtassa, de valahogy nem tudott igazán mit kezdeni a helyzettel. Mármint, hogyan illik megölelni egy lányt? Mi van, ha rossz helyre teszi a kezét vagy ilyesmi? Elég sok vívódásba került neki, mire végre ténylegesen vissza tudta ölelni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. március 2. 21:02 | Link


Hálás azért, hogy nem fogják be vécét takarítani, vagy mosogatni a manóknak, vagy ilyenek. Jelen pillanatban nem látszik rajta, de tényleg hálás. Ugyan úgy ahogy azért is, hogy az eridonos prefektus nem kérdez tőle semmit, nem kezdi faggatni, sőt, még nem is sürgeti. Az érzés, hogy meg akarja ölelni, hirtelen jött, teljesen magától. Megkönnyebbülten szusszan fel, ahogy engedélyt is kap rá, pedig meg volt győződve arról, hogy a fiú ott fogja hagyni és hülyének fogja nézni.
Homlokát belefúrja a másik felsőjébe, úgy kapaszkodik belé, mintha ő lenne az egyetlen dolog ami még a földön tartja. Újra elkapja a remegés, mintha fázna, vagy épp elmondhatatlanul rettegne valamitől. Beleharap alsó ajkába miközben próbálja visszafojtani az egyre jobban rátörő zokogást, nem akar rá akaszkodni, nem akar púp lenni a hátán. Mégis valahogy úgy érzi, hogy számíthat rá, és most jobb helyen, jobb ember mellett nem is lehetne.
- Ne haragudj. - lehunyja szemeit nyöszörög bele a prefektus mellkasába. Nem igazán zavartatja magát a másik ügyetlensége miatt még ott az elején. Ő ilyen ember, ő a legapróbb dolgokból is megérzi, ha valaki törődik vele, és ezt értékeli is.
Aztán ahogy az ölelés körülötte biztosabbá válik, fokozatosan múlik el a remegése, biztosabban áll meg a lábain. Még mindig nem mond semmit, pedig hirtelen annyi mindent kezdett érezni, gondolni, és mindet ki szeretné beszélni magából, hogy túltegye magát rajtuk és ne legyenek többé, és.. Annyira képtelen rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. március 2. 21:27 | Link

Kamilla

A lány meglepő erővel kapaszkodott belé, Jared pedig csak pislogni tudott továbbra is, de mikor megérezte, hogy Kamilla milyen erősen reszket, akkor mintha elfújták volna a bizonytalanságát, mert rájött, hogy tényleg szükség van a segítségére. Most már rendesen megölelte a lányt, hagyta neki, hogy odabújjon hozzá és néha végigsimított a hátán, hogy egy kicsit megnyugtassa.
- Nem kell bocsánatot kérned - felelte halkan és így is gondolta. Talán nem voltak eddig világra szóló barátok, de jól elvoltak, amikor találkoztak, még ha ez többnyire a macska miatt is volt, ez pedig már elég volt ahhoz, hogy ne hagyja magára, ha szükség volt rá. Álldogált hát vele tovább, míg Kamilla kicsit meg nem nyugodott, akkor viszont lazított az ölelésen és úgy szólalt meg.
- Szeretnél beszélgetni? Vagy szeretnél egy kakaót? Nem lenne jó, ha így találna itt minket egy másik prefektus, mert akkor kénytelen leszek megbüntetni téged - mondta, miközben azon gondolkodott, hova is vihetné a lányt, amíg egészen megnyugszik. Elég nyilvánvaló döntés volt, hogy fel az Eridonba, úgyhogy meg is osztotta vele az ötletét.
- Gondolom most nem szeretnél visszamenni a házadba, akarsz feljönni velem az Eridonba? - kérdezte, miközben igyekezett megoldani, hogy a lány szemébe tudjon nézni. Kellett volna neki a megerősítés, hogy tényleg jó neki, ha felviszi, nem pedig csak magával rángatja, mert azt hiszi, hogy neki is jót tesz egy bögre forró kakaó ha valami baj van. - Nem foglak kérdezgetni, ha nem akarod - tette még hozzá, mert talán ez is döntő érv lehetett a másik szemében. Sebby mindenesetre nem az a fajta ember, aki akkor is faggat másokat, ha azok nem akarják beavatni a dolgaikba.
Utoljára módosította:Sebastian Jared Selwyn, 2016. március 2. 21:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. március 2. 22:23 | Link


Valahogy biztonságot jelent most neki ez az egész, ezért is csillapodik le a helyzethez képest igenis hamar. Ahogy beszuszogja az illatát, könnyeit felszívja a másik felsője gerince mentén pedig végigfut a hideg minden egyes alkalommal, mikor végigsimít a hátán, az egész valahogy olyan, mintha már ezer éve ismernék egymást. Az egész olyan jó. Mikor Jared ismét beszélni kezd, jobbjával elengedi, megtörli az arcát, hogy azért ne nézzen már úgy ki, mint akin átment egy tehéncsorda. Nem mintha különösebben érdekelte volna Sebastian véleménye a külsejével kapcsolatban, csak azért na, emberek között illik valahogy kinézni. Még akkor is, ha épp éjjel van és a közelben valószínűleg egyedül ők ketten vannak ébren.
- Neked nem baj? - megint csak felpislog rá, ahogy leereszti kezeit és egy egészen aprócskát megrándulnak ajkai egy mosolyféle felé. Tényleg nem szeretne ráakaszkodni a saját problémái miatt, és bár valamiért tisztában van vele, hogy ha a másik másnap vizsgázna, valószínűleg nem ajánlgatná fel itt neki, hogy ébren marad vele, mégis, lehet, hogy fáradt. A normális emberi lények ilyenkor fáradtak szoktak lenni. Aztán meg kell győződnie róla, hogy nagyon is komolyan gondolja ezt a dolgot, ami valljuk be, nagyon is jól esik neki.
- Igen, az.. Jó lenne. - újabb bólintás miközben megint mosolyoghatnékja támad, de még mindig nem jelenik meg az a görbület az arcán.
- És nem is mondod el senkinek? - nem mintha attól félne, hogy majd másnap reggel az lesz az első dolga, hogy kiáll az iskola közepére, és majd teli torokból kiabálja, hogy "Kamilla sírt az éjszaka". Bár elképzelve egész viccesen néz ki, az tény. Pislog rá mint egy megszeppent kislány, mert igen, Kamilla ilyet is tud. Meglepő, mi?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 14 15 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet