A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=726613#post726613][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.06.25. 23:33[/b][/url]

A szerelmem randevúra hívott a társalgóba. Van egy olyan mondás, hogy ha kuplerájba mész, ne csodálkozz, ha... nos tudjátok. Ugyanez a helyzet most. Mármint nem az, hogy kuplerájba mennék és ott történne, ami történne, hanem hogy a lány tetézi az amúgy is fennálló pletykákat azzal, hogy elhív engem egy ilyen mélyinterjúra. Ráadásul ilyen nevet is ad neki. Nem tudom, ezek után mire számít.
- Szia édes - köszönök rá a kanapén terpeszkedve, tenyérbemászóan negédes mosollyal edictumos szerkesztőtársamra, egyetlenemre, szívem választottjára. Elképzelésem sincs, miért élvezem ennyire ezt az eszement szóbeszédet, ami a cikk nyomán ütötte fel a fejét. Biztosan az szórakoztat, hogy látom a navinésen, mennyire kivan tőle.
- Mesélj, mit hoztál nekem! - nézek a papírokra és fordulok oldalvást a helyemen, hogy rákönyökölhessek a háttámlára és arcomat öklömre támaszthassam, ezzel még csábítóbb testhelyzetre váltva, szinte duruzsolva a leányzónak. Aztán persze jól elvigyorodom a játékon.
- A kávét két cukorral és egy kevés tejjel iszom - közlöm vele, immáron visszaváltva saját, valódi, hamisítatlan, lenéző és parancsolgató stílusomra. Hiszen ilyesmiket ígért. Kávét meg süteményt. Nem mintha ne kaphatnám meg bármikor bármelyiket. Csak meghúzom a csengőt a szobámban és jön a házimanóm. Ami az iskola házimanója, csak én kisajátítottam, de ez most mellékes. Elég az hozzá, ez a felajánlás inkább egy gesztus, viszont ami jár az jár. Én pedig behajtom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=726767#post726767][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.06.27. 19:56[/b][/url]

Még hogy szolgáljam ki magam! Úgy nézek én ki, mint aki csinált már ilyesmit valaha életében? Látszik rajtam, hogy nem igazán akarom befogadni ezt a javaslatot. Kifejezetten semennyire. Inkább körbenézek és észereveszem azt az eridonos fruskát, aki olyan nagyon pillogott felém a múltkor a folyosón. Most is találkozik a tekintetünk. Rámosolygok.
- Hoznál nekem egy csésze kávét tejszínnel és két cukorral? - kérdezem tőle nemes egyszerűséggel, elbűvölő hangon, bármiféle üdvözlés vagy akármilyen magyarázat nélkül. Tudom, hogy egyikre sincs szükség. A szöszi főnix nem foglalkozik most olyan elhanyagolható részletekkel, mint hogy ott van előttem egy kanna az asztalon, valószínűleg kávéval benne és csak el kéne készítsem magamnak; vagy hogy miért pont őt kérem erre. Helyette pislog párat, mert teljesen megilletődik attól, hogy csak így hozzászóltam, aztán már készíti is el az italt a saját készletéből. Mindezt kicsit ügyetlenül, de végül a kezemben köt ki a csésze.
- Köszönöm - bólintok neki egy kacsintással, miközben kiejtem azt a szót, amit egyébként ritkán szoktam, dehát kezdetben muszáj jobban bevonni mézzel azt a madzagot. Dobok még egy mosolyt felé, aztán már kortyolok is a kávémból és hallgatom a navinést.
- Mármint a viselkedés-elemző egy mugli, vagy valaki, aki a muglik viselkedését elemzi? - kérek némi pontosítást, szemöldökömet értőn összevonva.
- Előbbi esetben nem is érdekel, mivel foglalkozik. Utóbbiban viszont, gondolom, megfigyeli a varázstalanok viselkedését, szokásait, mozdulatait, kifejezéseit és levon belőle bizonyos következtetéseket a csoport egészére nézve. Mint amikor állatokat tanulmányoznak - vonok vállat és látszik rajtam, hogy nem hogy egy szemernyit sem zavar, hogy a mulgikat állatokhoz hasonlítottam, de pontosan ezt is akartam tenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=727206#post727206][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.07.03. 22:52[/b][/url]

- ¤ -
Rozsos Annamária
- ¤ -
A kávémat kortyolgatva, elegáns lazasággal üldögélek a kényelmes kanapén. Egyik lábam a másikon átvetve. Éppen csak a kisujjamat nem tartom el a csészétől. A navinésnak pedig alig lehet még halvány fogalma róla, micsoda csemegét fogott magának az én személyemben. Ha úgy egy éve interjúvolt volna meg, koránt sem adtam volna olyan érdekes válaszokat. Diplomatikus lettem volna. Mióta azonban az apám a tudtomra hozta, hogy véleménye szerint semmi érzékem a politikához és csak ahhoz értek, hogy bálokon fényezzem magam, azóta csúszok lefelé a lejtőn. Bár ki tudja, mások szerint ez talán fejlődés. A lényeg, hogy már nem áhítozom a régen vágyott babérokra és nem szándékozom tovább édelegni boldog-boldogtalannal. Nincsen már gátam, kimondom, amit gondolok. Vagy amit azt hiszem, hogy gondolok. Ezek a gondolatok pedig általában lenézőek, bántóak és kirekesztőek.
A következő kérdésekre adott első válaszom nem más, mint egy elszélesedő mosolyból kitörő, őszinte nevetés. Mintha csak a világ legjobb viccét mesélte volna el nekem a lány. Még körbe is nézek közben, vajon más is hallotta-e ezt az eszméletlenül szórakoztató felvetést.
- Biztos van létjogosultsága, azt viszont kizártnak tartom, hogy ez abban állna, hogy egy varázsló tanuljon egy muglitól. Inkább csak rávilágít arra, mi az, amitől legjobb óckodnunk - felelem, kávémmal kis köröket írva le, miközben magyarázok, aztán kortyolok ismét, hogy végül a csészémet letegyem elénk az asztalra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=727611#post727611][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.07.06. 23:44[/b][/url]

Miközben a kis navinés interjúztat, az idő nagy részében egyáltalán nem is rá nézek. Inkább figyelem a társalgó többi népét, még akkor is, amikor éppen mondjuk felelek egy kérdésre. Mikor végzek a kávémmal elfintorodom magán a tényen, és visszalebegtetem az üres csészét az asztalra. Nem fogok előre hajolni, olyan kényelmesen vagyok.
- Mintha a muglik képesek lennének két gallyat keresztbe rakni, ha elromlik valamelyik elektórnokis kütyüjük - horkantok és gondolom, mindenki sejti, hogy nem a paródia kedvéért vagy bármi hasonló okból mondtam az elektronikust így, ahogy, hanem bizony azért, mert ilyen szinten nem vagyok otthon a varázstalan dolgokban és megnevezéseikben. Csakazértsem akarok semmit tudni róluk.
- Attól kell félnünk egy ilyen helyzetben, hogy lesüllyedünk egy bizonyos szintre, ahol ott is tartanak minket - világosítom fel róla, most kivételesen rápillantva, és minden szavamat áthatja a végtelen sekélyesség. Talán kicsit már én is unom a saját szövegemet, a hangomat viszont egyáltalán nem, ahogy azt sem, hogy én legyek a középpontban, szóval ez valamicskét javít a beszédem elcsépelt mivoltán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=728590#post728590][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.07.12. 00:15[/b][/url]

- Mm? - pillantok vissza a lányra, unott arccal. Elmerengtem kicsit és nem teljesen jutott el hozzám a kérdés, azonban valahogy visszaidéződik valahonnan hátulról a fejemben, így mégis tudok rá válaszolni.
- Arra, hogy ha sok időt töltünk velük, a végén még elkezdünk leszokni a varázslásról, ezzel eldobva magunktól a lényegünket - magyarázok, hevesen gesztikulálva, ami főleg azt jelenti, hogy köröket írok le a kezemmel, csinos ábrázatom viszont továbbra sem tükröz semmiféle elhivatottságot vagy lelkesedést.
- Mondjuk - állok le szép lassan a válasszal, ezzel az elhúzott szájú kis szóval fejezve be nagy kifejtésemet a témáról. Ezzel egy időben nekiállok szabályosan felhúzni magam azon, mennyire nem hiszek abban, amiről beszélek, vagyis hát azon, milyen mérhetetlenül nem érdekel ez.
- Mit tudom én? - vonok vállat, fintorogva, nyeglén, egyszersmind ingerülten, majd körbenézek a társalgó népén. Sok bájolgó, vidámkodó bugris. Kezd herótom lenni tőlük meg a fene nagy jókedvüktől, vagy éppen a nyávogásuktól az óráik meg a tanulás miatt. Mégis kit érdekelnek?
- Ugye értelmes kérdéseid is lesznek? - förmedek a navinésre. Végülis ő van a legközelebb. Övé a megtiszteltetés, hogy belé törlöm a lábam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=728828#post728828][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.07.13. 23:23[/b][/url]

Különös állapotban vagyok. Az elmúlt nagyjából egy évben egyre inkább abban vagyok. Amolyan félállapotban. Őrzöm még azt a stílust, azt a mázt, ami eddig az életem része volt, azonban egyre inkább le is vetkőzöm azt. Nem akarok már megfelelni, nem akarok már jópofizni, csak a megszokás hajt még ilyen cselekedetek felé. Ugyanígy fáraszt az is, hogy úgy tegyek, mintha kemény véleményem lenne dolgokról, amikről különben egyáltalán nincs.
- Nem - adom meg meglepő válaszomat egy unott vállrántással és csak nézem a társalgóbelieket. Én, Jonathan Gerhard Van den Bergh, Gerhard Hendrik Van den Bergh fia az imént kijelentettem, hogy nem olyan nagy baj, ha egy varázsló muglikkal vegyül és esetleg távolabb kerül a mágiától. Nem tudom, hol vannak ilyenkor az újságírók (szóval a szerkesztőtársaink), hogy lejegyezzék ezt a történelmi és igencsak megdöbbentő pillanatot. Akármilyen lagymatagnak és jelentéktelennek is tűnik.
- Mert szeretem, ha kérdésekre válaszolhatok - mosolygok rá a lányra, kimondva a teljes igazságot. Ez ennyi. Nem a tudományt akartam szolgálni, nem a navinés lektornak akartam kedveskedni, egyszerűen szeretem jártatni a számat. Szeretem, ha figyelnek rám. Ilyen egyszerű.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=729492#post729492][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.07.17. 23:45[/b][/url]

Persze, hogy szereti, akkor legalább pár pillanatra úgy érezheti, ő is valaki. Éppen, hogy ez felmerül bennem, ő is hozzáteszi ezt a gondolatot. Hm. Legilimentor vagyok vagy csak ennyire sablonos? Mindenképpen az utóbbi, azonban ezt soha nem fogom beismerni még magam előtt se. Bár azt se hittem volna, hogy idáig eljutok az önismeretben, ahol most tartok, szóval legjobb lenne soha nem mondani, hogy soha.
- Semmiség - legyintek a hálálkodásra, miközben azért felüti bennem a fejét persze a van-mit, ám egyáltalán nem olyan jelentékenyen, hogy ne volna nagyrészt őszinte az én nagyvonalú gesztusom.
- És... végeztünk? - vonom össze furcsállva a szemöldököm. Nagyon lezárásszagú ez a köszönetnyilvánítás, pedig még csak most kezdtünk volna belemelegedni. Már ha egy ilyen kis lagymatag interjúba bele lehet. Vagy ez csak amolyan kis intermezzo volt és mindjárt záporoznak tovább a kérdések?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=730140#post730140][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.07.24. 23:20[/b][/url]

Folytatjuk, rendben. Tényleg frucsa lett volna ez a rapid lezárás így. Elhúzott szájjal veszem tudomásul, hogy nekem nem csinál teát. Egy sóhajjal nézek körbe, kit nevezzek ki legújabb szolgámnak. Ó, szerencsére itt van egy ülésnyire az a nagyon fiatal rellonos srác, aki imád ugrálni körülöttem. Megérintem a vállát, rámosolygok és rendelek tőle egy feketeteát tejszínnel. Boldogan áll neki elkészíteni. Ilyenkor mondjuk igazán értékelem, hogy ennyiféle ember él a világon. Részemről nevetségesnek tartom még csak az elképzelést is, hogy kiszolgáljak valakit, mások meg repesnek az örömtől, hogy leshetik valaki kívánságait, vagy ha gondját viselhetik. Így mindenki boldog.
Jó, hogy még csak kevergetem az szervírozott teámat, mert ha nem így lenne, valószínűleg félrenyelném vagy kiköpném a feltételezésre, hogy én már biztos jártam abban a ketyereboltban. Így viszont mindenféle veszély nélkül alkalmam nyílik egy erőtlen nevetésre. Még hogy én...
- Tudom, hogy ott ilyenekkel is foglalkoznak - határolódom el az üzlettől és annak tevékenységétől ezzel a hideg mondattal, miközben belekortyolok meleg italomba, ami mellé még süteményt is hozott az ifjú háztárs.
- Nem ismerem a bolt választékát, de... lássuk csak, miket ismerek - morfondírozok arról, hogy en bloc miféle mugli dolgokról tudok. Közben harapok az egyik sütiből.
- Ott van ugye a feleton. Vannak ezek a mozgókép vetítők. Mindenféle masinát használnak közlekedésre: kocsikat, amik valamilyen gyúlékony folyadékkal mennek... ööö... ezeket a hatalmas fémdobozokat szárnyakkal... hasonlók - legyintem le, mert több ilyen utazásra alkalmas holmit nincs kedvem felsorolni. Államat dörzsölgetve gondolkozom a többin.
- Van valami olyan műszerük, ami hasonlít az írógépre, csak van világíró táblájuk hozzá és nem csak írnak rajta... meg aztán ők a házaikban is mindenre ezeket az elektórnikus eszközöket használják - sorolom unott hangon, néha változtatva kicsit ülőhelyzetemen, közben teáscsészémmel babrálva, vagy éppen arcélemet simogatva szórakozottan meg persze jólesően.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=730735#post730735][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.07.31. 23:23[/b][/url]

Teámat leengedem számtól, miközben szemöldökösszevonva figyelem, ahogy a navinés megfullad. Nem túl szép látvány. Körbenézek a társalgóban, ahol kínosan sokan pislognak felénk. Elengedek feléjük egy "minden rendben, nincs itt látnivaló" mosolyt, aztán kortyolom tovább a teámat, míg Annamari rendeződik. A végén még elterjed a pletyka, hogy a társalgóban kértem meg a kezét egy tea mellett, amit ő meglepetésében rögtön félre is nyelt. Ezt mondjuk én inkább hinném el, mint azt, hogy rajtam mulat. Hiába tudom pontosan, hogy nem kértem nőül.
- Semmi baj - felelek kegyesen bocsánatkérésére a haldoklásért.
- Ó, ez igazán bűbájos tőled, de nem, kösz - utasítom vissza ezt a visszautasítható ajánlatot negédes mosollyal, miközben teámat lötykölöm kicsit a csészémben, és most a másik lábamat vetem át azon, ami eddig felül volt. Aztán, ahogy nekiáll a kiselőadásának arról, hogyan ügyetlenkedte végig az első éveit, ásítok, kézfejemmel tompítva azt. Nem megjátszom, csak úgy rámjött. Talán nem is a meséje miatt, de azt nem tudhatjuk biztosan.
- Természetesen - vágom rá az újabb kérdésre.
- Környezetszennyezés, önsorsrontás... - sorolom, kisebb szüneteket tartva, aztán tekintetem kissé üvegessé lesz, ahogy tényleg jobban elgondolkozom ezen a témán.
- Mondjuk az érdekes, hogy van mostanában valami eszközük, amivel szinte bármilyen információra szert tehetsz egy pillanat alatt és nem kell elmenni érte se a könyvtárba, se máshova - próbálom körülírni a jelenséget, amiről nagyjából ennyi fogalmam van, mint amit elmondok.
- Valamiféle tudáshalmaz, amihez bárki hozzáférhet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=731131#post731131][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.08.03. 23:22[/b][/url]

Az elismerőnek ható felcsattanásra egy önigazoló szemöldökemeléssel felelek, mintegy egyet értve a navinéssel, hogy hát igen, én ilyen nagy igazságok megmondhatója vagyok, ez nyilvánvaló. Nincs min meglepődni, azonban ettől függetlenül teheti nyugodtan, újra és újra csodálattal adózva nekem a megszólalásaimért, bölcsességeimért.
Ismét horkanó nevetést hallatok, mint pár perce tettem.
- Nincs - nekem mugli eszközöm? Nonszensz.
- Páraknak van körülöttem, de fogalmam sincs, mik azok - legyintgetek a kezemmel, doxyként hessegetve el még csak a kütyük gondolatát is, nem hogy azt a badarságot, hogy én ennél többet tudjak róluk. Noha ez egy hosszabb válaszra sikeredett, mint arra a lány számított. Meg valójában lehetne még hosszabb is, ha az igazat mondanám, hiszen azt ugyebár csak látom, hogy az egyik háztársam a fülébe dugja és bólogat rá, szóval valószínűleg zenét hallgat; a másik meg nyomkodja és nevet, úgyhogy biztos megint ilyen idétlen képeket néz egy kijelzőn; viszont az rosszat tenne az imázsomnak, ha kitudódna, hogy akár csak ennyi figyelmet is szentelek ezeknek az eszközöknek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=731819#post731819][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.08.12. 23:16[/b][/url]

- ¤ -
Rozsos Annamária
- ¤ -
Egyesek úgy vélik, a világ végének közeledtét olyan események jelzik, mint a természeti katasztrófák, sáskajárás, meteorzápor, az elsőszülöttek elhalálozása, azonban mind tévúton járnak: akkor van itt a vég, amikor én mugli gúnyákban, okostelefonnal a kezemben, a fülemben valami rémes kornyikálással lejtek végig a tanoda folyosóin. Valahogy így: KATT


- Ugye most csak hülyéskedsz? - teszem fel mosolygó, nyugodt hangú kérdésemet, miután úgy hallgattam végig monológját a mugli létbe kóstolgató mágusokról, mintha egy viccet mesélne, aminek a végét várnám. Mert valahogy így is volt.
- Vannak ilyenek? Vannak ilyen varázslók? - legyintgetek kezemmel, összevont szemöldökkel várva a feloldozást, amely úgy érkezne meg, ha azt mondaná, hogy nem, ilyenek nincsenek. Hiába kezd ijesztő mértékben kopni az a megvetés és indulat, amit a varázstalanok vagy éppen a pórnép iránt érzek, azért a gyomrom még nem állt rá arra, hogy mindent bevegyen.
- Ha már ilyen kiváncsiak, azt is kipróbálhatnák, milyen idő van egy sárkány szájában - adok egy új ötletet ezeknek a leleményes vállalkozószelleműeknek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=739304#post739304][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.11.01. 22:55[/b][/url]

Az én esetemben egy szóbeszéd sem lehet igazán túlzó. Hogy tényleg olyan gazdag és befolyásos vagyok-e, mint mondják? Természetesen. Valóban görög szobrokat megszégyenítő a külsőm? Úgy van. Igaz-e, hogy egy beképzelt, fellengzős, szívtelen ficsúr vagyok? Ó, de még mennyire. Ugyan ez utóbbiakat én nem állítanám magamról, ettől azonban még tény és való mind.
Pár perc késéssel lépek be a társalgóba, hiszen szeretem, ha várnak rám. Semmi nem akadályozott, hogy időben ideérjek. Simán csak nem akartam. Ahogy körbenézek a helyen, igazából egyből kiszúrom a kis prefektuslányt. Láttam már talán a folyosón, azonban arról fogalmam sem volt eddig, hogy eszik-e vagy isszák. Mostmár tudni fogok róla egyet, s mást.
- Ugye te vagy Mária? - lépek oda hozzá.
- Jonathan Gerhard Van den Bergh - mutatkozom be. Nem mintha szükséges lenne, csak szeretem kiejteni a nevemet meg hallani a saját hangomat. Leülök a lány melletti fotelba és már szolgálom is ki magam némi teával. Igen, előfordul az is, hogy valamit nem a házimanókkal készítettek el. Néha nincs kedvem a ronda kis képükhöz.
- Szóval úgy tudom, kiírtad a Levitában a faliújságra, hogy keresed a jelvényed - csapok is a dolgok közepébe, Masa elé tárva értesüléseim forrását.
- Talán tudom, hol van - megyek át aztán sejtelmesbe.
- Mikor hagytad el? - kérdezek rá a részletekre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=739609#post739609][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.11.03. 23:22[/b][/url]

- ¤ -
Zippzhar Mária Stella
- ¤ -
Mikor hálálkodni kezd, amiért ráírtam és amiért megtiszteltem őt a jelenlétemmel, csak amolyan "ugyan, nem tesz semmit" mosollyal felelek, álszerényen, némileg talán túl is játszva. Imádom ezeket a helyzeteket. Amikor a másik csak úgy issza a szavaimat, reménykedve pislog felém és tőlem függ. Néha nem kevés munkám van abban, hogy így alakuljanak a dolgok, máskor az élet csak úgy ezt hozza. Mint most.
- Biztos nagyon megijedhettél, mikor nem találtad - feltételezem, szinte együttérző arccal, pedig csak arról van szó, hogy szeretném nyújtani a percet. Szeretnék még a jelenleginél is nagyobb súlyt adni a veszteségének. Amíg pedig a jelvényének hiánya csak tovább erősödik benne, én jóízűt kortyolok a teámba. Különben egy levitástól hallottam a faliújságos hirdetményről. Mindenről tudok, amiről tudnom érdemes és ami a hasznomra szolgálhat. Elég időt töltöttem már itt a tanodában ahhoz, hogy egy megfelelő informátori kört alakítsak ki, illetve, hogy tudjam, mikor hol érdemes ott lenni, ha értesülni akarsz a kastély történéseiről.
- Mi történik, ha egy prefektus elveszti a jelvényét? Igényelhet újat? Vagy kap érte valamilyen megrovást? - érdeklődöm csevegő hangon, egyik lábamat kényelmesen átvetve a másikon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=740102#post740102][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.11.08. 20:33[/b][/url]

Pontosan azért nem kezdem a lényeggel a mondókámat, mert tudom, hogy ő arra vágyik a legjobban. Az a bizonyos mézesmadzag. Részemről szeretem nem csak egyszer elhúzni a másik előtt, hanem még egy párszor. Nem csoda, hogy nem feltételez rólam semmi rosszat, hiszen kiválóan alakítom a nyájasan érdeklődőt. Aztán kezdem közeledni látni a percet, amikor lassan a tárgyra térhetünk.
- Úgy hiszem, tudok, igen - bólintok és kortyolok a teámból.
- Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy a megfelelő emberhez kerül vissza. Remélem, ezt megérted - magyarázom faggatózásomat, miközben komótosan előveszem talárom belső zsebéből a levitás prefektusi jelvényt és átnyújtom neki. Amit mondtam, annak persze nyilván semmi értelme, hiszen köztudott, kik a prefektusok és tudjuk, hogy ő az, úgyhogy nincs mit ellenőrizgetni, csak jól hangzott.
- A Nagyteremből kifele jövet találtam rá - mesélem el neki ezt az igen színes és izgalmas történetet a féltett kincsének megleléséről, aztán miután átadtam az értéket, hátradőlök ismét és iszogatom tovább a teámat, várva a nagy örömködést és legfőképpen a végtelen hálát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=740423#post740423][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.11.11. 12:14[/b][/url]

Igen, igen. Ez vagyok én. Jonathan Gerhard Van den Bergh, a Becsületes Megtaláló. Ilyen szép nagy betűkkel. Finom, öntelt mosollyal bólogatok a hálálkodásra, amiről úgy érzem, végtelenül kiérdemeltem. Igaza van a kis prefektusnak, hiszen ki tudja, mi lett volna, ha bárki más akad rá? Lehet, hogy az illető rögtön visszaadta volna neki, mindenféle fölösleges kör nélkül? Úgy, hogy nem teszi ki idegőrlő várakozásnak a levitást és meg sem próbál hasznot húzni a helyzetből? Belegondolni is szörnyű! Micsoda pazarlás lett volna!
- Ne aggódj, szólni fogok! - biztosítom erről habozás nélkül és mivel csak ezt a mondatot vártam, kiiszom az utolsó korty a teámat és már állok is fel a helyemről.
- Örülök, hogy segíthettem. További kellemes napot - engedek meg azért még magamnak egy ilyen mélyen udvarias és kicsit sem őszinte búcsúzást, így vésve magam a prefektus emlékezetébe, hogy egy percig se habozzon majd teljesíteni, amit egyszer kérni fogok tőle. Mások bélyeget meg varázslókártyákat gyűjtenek, én méregdrága ereklyéket, valamint szívességeket. Néha őrlődöm is, melyikeket szeretem jobban. Dehát nem muszáj választani, nem igaz?
Igazítok taláromon, biccentek a levitásnak és felszegett fejjel távozok a társalgóból.