[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=706758#post706758][b]Lepsényi Zalán - 2017.10.27. 20:37[/b][/url]
"Keep the camera" project
Vizsgaidőszak utolsó heteiben || Viselet || FannivalKezd kifutni alólam a talaj így a nagy záróvizsgához egyre közeledvén. Egyre magabiztosabbnak kellene lennem, elvégre sokat tanultam, ezzel ellentétben épp, hogy egyre inkább feszült és nyugtalan leszek, mert minden egyes nap rájövök, hogy mennyi mindent kellene még az agyamba vernem. Ennyire ideges még sosem voltam egy vizsgám előtt sem, melynek egyértelműen nem az az oka, hogy a VAV egy tárgyakat összesítő nagy vizsga. Nevelőapám, Áron megfenyegetése lehet minden bizonnyal a probléma forrása. Az év kezdetén fogalmam sem volt, hogy miként tudnék egy helyben ülni napokat és nem csinálni mást, csak magolni, de szerencsémre Fanni elég határozottan kéri, hogy magyarázzak el neki néhány dolgot és ezekből számomra is kiderül, hogy mi az, amit csak felszínesen tanultam meg. Meg hát… ha valamit én nem értek, akkor a navinés siet segítségemre és az egésznek az eredménye az, hogy egymást a székhez láncoljuk. Mégis aggodalommal tölt el a megpróbáltatás gondolata, ami tény, hogy természetes ilyenkor a végzősöknél.
Ma reggel nyolcra beszéltük meg, hogy találkozunk a társalgóban és egyeztetünk néhány témakört. Többnyire a kastélyon belül szoktunk találkozni, hol nálam, a szobámban, hol itt a társalgóban, feltéve, ha beszélgetős tanulást tervezünk, hol pedig a tanulószobában, ha többnyire csak arra kellünk egymásnak, hogy ne kalandozzon el a figyelmünk. Nem volt az elképzeléseim között, de úgy alakult, hogy ma is Gwennél aludtam, a csajszi viszont már hétkor elindul az egyetemre, ezért én sem tudok sokáig aludni, hiába próbál nagyon csendben elkészülni, ott motoszkál a fejemben, hogy úgyis lassan nekem is kelni kell. Negyed nyolckor már nincs arra időm, hogy elmenjek futni, úgyhogy elindulok a kastély felé.
Útközben beugrok két kávéért az egyik kávézóba, anélkül én úgysem tudnék működni és szerintem Fanninak is jól jön majd. Ahogy az várható is volt, vannak néhányan előttem, de ez most nem tud megfordulásra késztetni. Megvárom, míg lefőzik a két kávét, az álmos ácsorgás közben pedig a falra pillantok, ahol számos hirdetőplakát kapott helyet, látszólag a legfrissebbek is ott virítanak, úgyhogy sűrűn cserélgethetik. Végignézek futólag rajtuk, azonban az egyiken kissé hosszabb ideig pihentetem a szememet. Egy fényképezőgép rajza adja a dizájn jeles részét, míg egy kisebb ismertetőszöveg ad eligazítást a főbb mondanivalójáról, valamint az alján a fontos adatok is felsorolásszerűen helyet kaptak. Elé lépek és gyorsan végigfutom a sorokat. Érdekesen hangzik, és ha én nem utasítok el valamit kapásból, az egyrészt különlegességnek számít, másrészt előfordulhat, hogy valami jó is kisülhet belőle és hosszútávra leköti a figyelmemet. Közben szólnak, hogy készen vannak a kávék, úgyhogy, önző módon, leakasztom a falról a plakátot és összehajtva zsebre teszem, majd lépek is vissza a pulthoz, hogy fizessek.
A meleg dobozokat két kezemben szorongatva felsétálok a suliba. Megiszom a már éppen nem forró habos kávém negyedét, mikor a társalgóba térek. Két diák van bent, de szerencsére nem az asztalnál, úgyhogy én kényelmesen pakolok le rá. Leülök egy székre, hátradőlök és egyik lábamat keresztbe teszem a másik térdemen. Előveszem a füzeteimet is, de még semmi kedvem nekilátni tanulni, Fanni nélkül nem akarom elkezdeni már csak azért sem, amúgy is lehetetlen lenne az elkövetkező fél órában. Előcsúsztatom addig is a hirdetést, gondosan kihajtogatom és tüzetesebben átolvasom. Sosem szoktam hirtelen teljes lelkesedéssel állni egy ötlet elé, s most is érzem, hogy minden mással kellene foglalkoznom, mint egy régi hobbim felelevenítésével, de megfog a lehetőség és a verseny szelleme. Úgy érzem, hogy szívesen megpróbálnám a projektet, mindazonáltal egyedül semmiképp, akkor feltehetőleg azt mondanám magamnak, hogy van elég dolgom nélküle. Vacillálok és tanakodok, hiszen ez nem egy olyan döntés, amit elkapkodva kellene meghoznom, főleg nem most, tanulás órái között. Az öreg ajtó nyikorgására egyenesedem fel és nézek az érkezőre, Fannira. Leteszem füzeteim mellé a papírlapot és részben felé fordulok.
- Jó reggelt! Végre egy nap, amikor én érek ide elsőnek - köszöntöm és egyben el is vigyorodom néhány másodpercre, hiszen tényleg különleges ez a helyzet. Általában Fanni szokott rám várni és néha még mérgelődni is, amiért késve érkezem reggelente. Nem tudok könnyedén felkelni, hiába próbálom rászoktatni magam a reggeli futásra. Vizsgaidőszakban ez igencsak lehetetlennek bizonyul, de nem úgy, mint most! Fanni pontosan ismeri a reggeli szenvedéseimet, többnyire fél óráig csak bóbiskolok elfeküdve az asztalon, miközben percenként öntöm magamba a kávékortyokat. Gondolkodni esélytelen, esetleg valamit elmagyarázni már nem annyira megterhelő nekem. Aztán persze a fél óra aktiválási időszakom után én is bepörgök és odateszem magam. Ilyen vagyok, ez ellen nem lehet mit tenni, veszekedni sem érdemes és örülök, hogy néhány közös tanulás után Fanni erre hamar ráérzett, s mivel nem csinál belőle problémát, hanem elfogadja, így kialakulhatott köztük a máig tartó agyfejlesztő és magolós rituálék sorozata.
- Vettem kávét - szólalok fel ismét, s megfogom a rendben egymás mellé helyezett kávés dobozok bontatlanját és Fanni elé rakom. Nem vagyok tapló, hogy csak magamnak vegyek, holott tudom, hogy találkozni fogunk, meg hát, Fanni kedves lány, jó fej, szóval ez abszolút normális dolog. Persze nem mindenkit engedek ennyire közel magamhoz. Tulajdonképpen rajta kívül alig vannak ilyen személyek, de még jó is… Kevés barátot akarok, de azok teljes mértékben megbízhatóak. Újra hátradőlök és elkényelmeskedek a félig puha alkalmatosságon. Megdörzsölöm a szemeimet, elvégre meglehet, hogy korábban keltem, de attól még ugyanúgy álmos vagyok nyolc óra előtt öt perccel is, sőt.
- Mielőtt nekiesnénk ezeknek a csodáknak - mutatok a bájitaltan könyvre - vess egy pillantást erre - mondom és ezzel egy időben átnyújtom az általam eddig vizsgálgatott projekt hirdetőplakátját. Nagyjából két hete jöttünk rá egy unalmas délutánon sok óra magolás után, hogy mindkettőnket érdekel a fotózás. Bár én egy ideig szüneteltettem, de máig szívesen ragadok kamerát a kezembe és készítek szép, valamint beszédes képeket. Részben emlékeket örökítettem meg ez idáig, de most, hogy a verseny hirdetésének sorait olvastam, motivált lettem, hogy esetleg merőben más közönségnek is képeket, műveket alkossak, illetve megmérettessem magam, Fannival közösen. Párosként is lehet nevezni, van rá egy külön kategória, s ebben reménykedve nézem a navinés arcát, hogyan is viszonyul az ötlethez. Megértem, ha nem akarja, vagy sok a dolga és nem tudja bevállalni, lehet okosabb döntés is lenne a részemről is. Még én sem határoztam el magam véglegesen, így nem is kérdezek rá direktbe, hanem csupán nyugodtan, csendesen várom Fanni véleményét a projektről.