Chloé

Rachel végzett az aznapi teendőivel, elvégezte az elmaradt feladatait, aztán rendet rakott a szobájában, hiszen rend a lelke mindennek. Már az elejétől fogva bevezette ezt a "szertartást", nem hagyta estére az elvégzendő feladatokat, így már késő délutánra kész volt mindennel. Ezt otthon is elvárták tőle, de egyébként is rendszerető típus volt, úgyhogy természetes volt számára, hogy mindig rendet tartson maga körül.
~ Remélem, hogy hamarosan kapok valami hírt a családomról, megígérték, hogy írnak, már eltelt jó pár nap és még semmi, csak egy képeslapot küldtek...~ -bosszankodott magában a lány, hiszen még sosem volt ennyire magára hagyva mint most, a testvérei is mindig mellette voltak, rengeteg időt töltöttek együtt, ez a helyzet pedig idegen volt számára. Pár rokonszenvesebb diákot már megismert az ittléte alatt, Lillával már egész jól összebarátkozott, de a családját ugyebár senki sem pótolhatta, noha tudta, hogy hamarosan jelentkezni fognak, a türelmetlenség kezdett úrrá lenni rajta. Annak ellenére, hogy eleinte kicsit izgult, remekül feltalálta magát és egész jól beilleszkedett a közösségbe, ez pedig nagy megelégedéssel töltötte el.
A Rellonos lány igyekezett megírni a szorgalmi feladatokat, ezen a téren úgy gondolta, hogy sosem árt tovább fejlődni és mindig tanulhat valami újat. Nem volt egy túlbuzgó típus, de ami érdekelte, azt szívesen elsajátította. A húga magolósabb típus volt és valamiféle bizonyítási vágy szállta meg, amely azért nem vált a hátrányára. A bátyja is tanult és művelt volt a maga módján, de ő is abba típusba tartozott, hogy azt tanulta meg könnyebben és jegyezte meg, ami érdekelte.
Rach úgy gondolta, hogy ideje lazítania egy kicsit, ezért ellátogatott a társalgóba, hátha összeismerkedik valakivel, bár azt se bánta volna, ha nem, hiszen jelenleg csupán egy kis kikapcsolódásra vágyott.
Miután elkészült a pakolással Rachel, elindult a társalgó felé. Fekete hosszú ujjú felsőt és farmernadrágot viselt és egy fekete lapos talpú cipőt, ami sportos, de mégis elegáns, őszi balerina jellegű volt. A lány egy kis séta után odaért a társalgóhoz és belépett a helyiségbe, aztán belevetette magát az egyik kényelmes, ezüstös árnyalatú fotelba. Ezután körbenézett, a látvány eléggé elnyerte tetszését, remek kis szoba volt, szép kandallóval és minden berendezésen látszott, hogy az ott levők kényelmét hivatott kiszolgálni.

Chloé

Rach épp elmerült a gondolataiban és élvezte, hogy végre lazíthat egy kicsit, amikor nagy nyugalmából hirtelen nagy zajjal és üvöltéssel betódult egy hölgyemény, társaságában egy kutyával és egy babával. A Rellonos kissé összerezzent, nem számított erre az egészre, de látta, hogy nincs semmi baj, miután az ismeretlen lány köszönt neki és megérdeklődte tőle, hogy nem zavarja -e.
- Szia! Nem zavarsz, lépj csak beljebb! -mondta egy mosoly kíséretében Rachel, miután felállt a fotelból és egy határozott kézfogás kíséretében bemutatkozott:
- Rachel Octavia Amber vagyok, de mindenki csak Rachel-nek, illetve Rach-nek hív. -válaszolt a Rellonos, miközben kihúzta magát és végig a lány szemébe nézett, majd hozzátette:
- Hogy hívnak és honnan van a baba?
Rachel mondandója után nem ült le egyből, megvárta, hogy a lány foglaljon először helyet, hiszen úgy tudta, hogy így illik. Kíváncsi volt, hogy honnan jött a fiatal anyuka és ki volt ő, majd miután végigpásztázta a kutyát, megjegyezte magában, hogy nem néz ki egy veszedelemnek, úgyhogy aggodalomra semmi ok.
Végül is nem bánta, hogy megzavarják nagy nyugalmában, mert mivel a társalgóba látogatott el, számított rá, hogy előbb-utóbb valakivel össze fog majd futni és egyébként sem volt ellenére, hogy új embereket ismerjen meg és ezáltal újabb kapcsolatokra tehessen szert.
Kicsit tolakodónak érezte ugyan, hogy rögtön rákérdezett a babára, de érdekelte a dolog és úgyis szóba került volna hamarosan, hogy hogyan kapcsolódik a szőke lányhoz.
Ahogy végignézett a másikon, az volt az első benyomása, hogy a valószínűleg nagy népszerűségnek örvendő, kellemes megjelenésű szőke ciklon egy határozott személyiség, amivel egyáltalán nem volt baja, hiszen kedvelte az effajta személyeket, mert velük kapcsolatban általában lehetett számítani arra, hogy mit akarnak és nem a köntörfalazás mesterei, tehát nagyjából tiszta vizet öntenek a pohárba, nem azok a teljesen kiszámíthatatlan fajták, mivel határozott elképzelésük van mindenről, melyhez igencsak erősen ragaszkodnak.

Chloé

Rach-nek első benyomásra szimpatikus volt a lány, igaz, hogy nem az a szószátyár típus, de őt ez egyáltalán nem zavarta. Úgy sejtette, hogy biztos, hogy nem echte magyar származású, mivel a kinézete sem olyan és az akcentusából is érződik ez, de nem tudta hirtelen eldönteni, hogy honnan érkezhetett, találgatni pedig nem akart, úgyhogy egyenesen rákérdezett erre:
- Honnan érkeztél ide? Én Magyarországon lakom a családommal, de nem innen származom, félig koreai, félig pedig amerikai vagyok.
A Rellonos jobbnak látta, ha ő is elmondja a másiknak a származását, ha már egyszer csak így rákérdezett erre a témára, végtére is ebben semmi kivetnivalót nem talált.
- Milyen házi feladathoz adnak egy nem élő babát? Egyébként nem is nagyon látszik rajta így elsőre, hogy kamu lenne, de látom, hogy mindent ugyanúgy érez és igényel, mint az eredeti. -reagált a baba dologra kicsit meglepődve, mert még sose látott ilyet, de díjazta, hogy Chloé igyekszik megfelelni "gyermeke" elvárásainak és nagyon odafigyel rá, tehát komolyan veszi a feladatot. Rachel nem tartotta hülyeségnek ezt a dolgot, mert így belegondolva legalább mindenki kaphat így egy kis ízelítőt, hogy milyen lehet egy valódi babával az élet.
- Persze, máris hozom! -pattant fel a helyéről, mert közben kényelmesen elhelyezkedett, ha nem lett volna ilyen meggyőző és bociszemekkel néző a másik, akkor is odaadta volna neki a kért eszközöket, mert egy fiatal anyukának mégsem lehet nemet mondani...
A lánynak egyébként esze ágában sem lett volna ok nélkül más táskájában turkálni, de mivel megkérték, így kiszedte a szükséges cuccokat és a szőkeség elé nyújtotta azokat:
- Tessék, itt van!
- Hogy megy egyébként a nevelés? -érdeklődött Rach, mert úgy látta, hogy a lány egész jól elboldogul Benjamin-nal, de azért kíváncsi volt az ő véleményére is, közben tekintete Szaffin ragadt, aki a baba mellett aludt, mintha vigyázott volna rá - jó kutya!
Rachel sejtette, hogy a babához apa is dukál, de egyelőre nem akart rákérdezni, hogy kit osztottak be erre a szerepre, egyrészt túl sok lenne akkor az már Cholé-nak és valószínűleg nem is ismerné a fiút, hiszen főként a korosztályát és csupán néhány felsőbb évest ismert az iskolában.

Adrian

Rachel meleg szobájában üldögélt, éppen befejezte az egyik szorgalmi megírását, amikor elkezdett kicsit kaparni a torka.
~ A fenébe, már csak ez hiányzott, nem szeretnék lebetegedni! Holy shit! Hol van a sálam? ~ -morgolódott magában a lány, majd előhalászta az egyik szép, színes vékonyka sálját a szekrényéből, majd megkötötte nyakán és utána készített egy meleg citromos-mézes teát.
Remélte, hogy jobban lesz, szerencsére még nem fájt annyira a torka, csak épphogy, de mindenképp meg akarta előzni a bajt, hiszen ki szeret beteg lenni? Hát senki...a kórság pedig mindig rosszkor jön. Miközben a torokfájáson sopánkodott, egy bagoly érkezett egy üzenettel, melyet az egyik barátnője írt neki:

"Kedves Rach,

Mi van veled, élsz még? Igazán írhatnál néha, remélem, hogy nem felejtettél el, nem lenne szép tőled! Hiányzol nekem és a csajoknak, nagyon unalmasak a mindennapjaink nélküled, hiányzik a nevetésed, a mosolyod, a hülyeségeid, egyszerűen minden! Reméljük, hogy hamarosan hazalátogatsz, aztán összefutunk és felelevenítjük a régi szép időket! Mi jól vagyunk, itt minden renden van, egyébként is ismered a mondást: rossz pénz nem vész el.

Na, puszi, írj majd Xoxooo:

Ashley és a csajok"

A lány kicsit elszégyellte magát, valóban nem írt már egy jó ideje barátnőinek, pedig egyáltalán nem felejtette el őket és hiányoztak neki, csak egyszerűen vagy nem volt rá ideje, vagy lusta volt, ami nem mentség. Megígértette magával, hogy másnap életjelet ad magáról és küld egy baglyot feléjük, csak, hogy tudják, minden a legnagyobb rendben van és nem feledkezett meg róluk, valamint beszámol majd nekik az itteni eseményekről is.
A Rellonos fekete hosszú ujjú felsőt, sötét farmert tornacipőt viselt, haját kiengedve hagyta, nyakán pedig a szép, vidám színű sál díszelgett.
Nem volt kedve egész nap a szobájában ücsörögni, egyébként sem érezte magát rosszul, tele volt energiával, úgyhogy elhatározta, hogy tesz egy kört és elmegy valahová. Miután bezárta maga mögött az ajtót, az útja egyenesen a társalgó felé vezetett, vitt magával egy könyvet is olvasgatni.
A helyiségben a kandallóhoz közel az egyik kényelmes fotelben foglalt helyet, majd elkezdte olvasni könyvét és közben élvezte a tűz melegét, ezen a hideg téli estén tökéletes program volt számára a kikapcsolódás ezen formája.

Adrian

A lány nyugodtan olvasgatta könyvét, nem is figyelt fel arra, hogy van még a helyiségben rajta kívül más is, annyira belefeledkezett a történetbe. Amikor az ismeretlen fiú megszólította, annyira megriadt, hogy szinte kirepítette a művet kezéből, de volt még annyi lélekjelenléte, hogy félúton elkapja. Ez történik, ha elmélyül valamiben az ember és hirtelen megzavarják, a hirtelen jött dolgokra sosem lehet felkészülni.
- Hogy mi? Meglincselni? -ez a két kifejezés szaladt ki a száján, miközben csodálkozva fordult oda a másikhoz, nem igazán értette, hogy miért kérdezi ezt a fiú, majd lerakta maga mellé a könyvet és körbepillantott óvatosan, a látvány pedig magáért beszélt, mivel az összes festmény nagyon zabosnak nézett ki, ami pedig arra engedte következtetni a lányt, hogy a srác valami olyat mondhatott, vagy művelhetett, ami nagyon nem nyerte el a tetszésüket. Nem volt betojva, mert nem ő okozta a gondot, és egyébként sem félt ezektől a mű dolgoktól, de látta, hogy az ismeretlen tart tőle, hogy hirtelen levetődnek a falról és támadásba lendülnek. Ebbe belegondolva nagyokat mosolygott magában a Rellonos, mert elképzelni sem tudta, hogy a nagy szájukon kívül mire lehetnének még képesek a feldühödött portrék.
- Látom, elsőre sikerült megkedveltetni magad velük, mit csináltál, hogy ennyire dühösek rád? -érdeklődött vigyorogva Rachel, miközben ülőpozíciót váltott a fotelben, komótosabban helyezkedett el, a könyvét pedig arrébb tolta, hogy még véletlenül se zavarja nagy kényelmében.
- Nos, kérdésedre válaszolva nem igazán tudom elképzelni, hogy meglincselnének, csak a szájuk jár, ne is törődj velük szerintem! Aggodalomra semmi ok, legalábbis én még nem láttam olyan műalkotást, amitől menekülnöm kellett volna, de szitkozódni és árulkodni nagyon szeretnek, szóval lehet, hogy beárulnak majd az egyik tanárnak, erre jobb, ha felkészülsz! -válaszolta "megnyugtatóan" a lány, aki mókásnak tartotta az egész szituációt és teljesen biztos volt benne, hogy a fiú még totálisan újonc, így még nincs tisztában a dolgok itteni menetével kapcsolatban.
- Ha gondolod leszek a testőröd! Bár úgy tudom, hogy a képek interakciói limitálva vannak, átjárhatnak egymáshoz, beszélgethet velük az ember, imitálhatja mind az igazi énje viselkedését, de arról nem tudok, hogy bárkiben is kárt tehetnének! -tette hozzá a releváns információkat Rach, hogy azért valamiféle visszajelzést adjon a fiúnak, mert kicsit megsajnálta, hogy ennyire tanácstalan, de a megvédés dolgot akkor sem tudta kihagyni.
~ Vajon melyik házba sorolták be? Nem igazán tudom elképzelni, hogy Rellonos legyen, szerintem Navine-s, vagy Eridonos lehet, de nem biztos, mindenesetre majd úgyis kiderül. ~
- Ha megdobnám valamelyiket ezzel a könyvvel akkor kipróbálhatnánk, hogy meddig képesek elmenni, mit gondolsz? -kérdezte kedvesen Rachel közben újra a könyv felé nyúlt és magához ragadta, bár biztos volt benne, hogyha célba talál, akkor az igazgatói irodába fog vezetni mindkettejük útja, ez pedig nem vetne túl jó fényt rá és az újoncra, viszont kíváncsi volt rá, hogyan fog reagálni erre a srác, akinek még mindig nem tudta a nevét, mert nem mutatkozott be neki, úgyhogy egyelőre csak egy ismeretlen diák volt számára.
A Rellonos nem bánta meg végül, hogy megzavarták, mert legalább történt valami, a sok szürke hétköznap után gyorsan bele tud fásulni az ember a monotonitásba és az unalomba, ami egy idő után teljesen felemészti, ha nem tesz semmit sem ellene.

Adrian

A Rellonos továbbra sem vesztette el jókedvét, azt viszont megjegyezte magában, hogy a fiú nagyon elemében van, mármint ami az idegeskedést és aggódást illeti, kissé túlpörgött, de azt nem tudta eldönteni, hogy alapból ilyen típus, vagy ez a szerencsétlen eset váltotta ki belőle ezt a negatív viselkedést.
- Nyugi, ne pörögd túl magad! Szerintem nem ez az első eset, biztos vagyok benne, hogy más is hangot adott véleményének ezzel az ízléstelen, pocsék hellyel kapcsolatban. -nyugtatta a srácot, de csak halkan válaszolt neki, nehogy meghallja a felbőszült nagyérdemű, akik a falon lógva juttatták érvényre nemtetszésüket.
~ Nem hiányozna, hogy még jobban felhergeljék magukat, így is az az egyetlen pozitívum ebben a szerencsétlen helyzetben, hogy nem tudnak lejönni a falról ~
- Csak egy jó tanács: szerintem ne mérgesítsd fel őket még jobban, akkor még lehet arra esélyed, hogy megúszd a dolgot, hiszen nem is ismernek. - mondta Rachel, miközben a könyvet visszarakta eredeti helyére, maga mellé, jelezve, hogy esze ágában sincs kihívni a sorsot maga ellen, ezt egy tömör megfogalmazással a fiú tudtára adta:
- Hát nem is arra gondoltam, hogy én vágom hozzájuk! Te is tudod, hogy semmi jó nem sülne ki a dologból, szóval hanyagoljuk ezt a megoldást! Szerintem, ha megtartod magadnak a véleményed, akkor lenyugszanak, nem kell velük tudatni, hogy egy gáz helyen "élnek", tudják azt ők maguktól és fáj nekik az igazság. Egyébként elég fura neved van, ez most komoly? Nehezen tudom elhinni, hogy ez az igazi neved, vagy ha igen, hát akkor ...... -harapta el mondandója végét a Rellonos, miközben szemöldökét felvonva figyelte diáktársát.
- Rachel vagyok, semmi extra, szokványos név, egyesek Rach-nek becéznek. Melyik házba jársz? -érdeklődött a lány, közben könyve halk puffanással a földön landolt, valahogyan sikeresen leverte karjával, de nem igazán izgatta magát, elhever az ott is, mindegy neki, hogy fenn, vagy lenn van, egyszerűen csak padlót fogott.
~ Elég érdekes ez a srác, mintha titkolna valamit, de vajon mit? Miért nem beszél magáról őszintén? Rejtély az egész! ~
- Egyébként jó neveltetést kaptam, talán túl jót is, de nem mindig tartom be a példaértékű viselkedést, ha van rá lehetőségem, akkor úgy cselekszem, ahogyan kedvem tartja, nem szeretem, ha korlátok közé szorítanak. -adott választ egy kis fáziskéséssel Rach, mert a jó neveltetés nem állt távol tőle, csak éppen nem mindig tartotta be az aranyszabályokat.
A festmények újra egymás szavába vágva ricsajoztak, a Rellonos nem zavartatta magát, egyáltalán nem idegesítette a háttérzaj.
- Most jól kimérgelődik magukat, aztán majd elhallgatnak, legalább feldobta valaki a napjukat és van közös beszédtémájuk, nézd a dolgok pozitív oldalát! -jelentette ki a lány, majd pillantása beszélgetőpartneréről a könyvre vándorolt, mely ott pihent a lába előtt a padlón - nagyon jó helyen volt ott egyelőre.

Adrian


A lány látta, hogy valamennyire sikerült megzavarnia és kizökkentenie a fiút eddigi gondolatmenetéből, amin nem is csodálkozott, mert sokszor saját magán sem igazodott ki, de most szentül meg volt győződve róla, hogy elég érhetően fejezte ki gondolatait, de ennek ellenére saját maga is belegabalyodott időnként a mondandójába, ám ezt magának sem szerette bevallani. Az anyja mindig mindennek elmondta a következményét, ez átragadt rá is és igyekezett ennek hangot adni, azaz sokszor nem csak az agyában futott le egy-egy gondolatmenet és annak kihatása, hanem verbálisan is meg lett erősítve és ki lett mondva.
Rachel egyáltalán nem érezte magát kellemetlenül, elég sokféle emberrel találkozott szülőhazájában és itt is, egyszerűen elfogadta a tényt, hogy most egy különösebb emberrel hozta össze a sors.
- Oh, értem, de akkor is fura ez a név, de ha így szeretnéd, hogy hívjalak, akkor Wally leszel. -válaszolta neki, miközben elkönyvelte magában, hogy a fiú nem egy szószátyár típus, amit nem is bánt, mert a festmények zaja úgyis betöltötte az egész teret, így is túl nagy volt már a nyüzsi, de egyelőre nem sértette a füleit ez a fajta háttérzaj.
- Juujj, nem tudod, hogy melyik házba lettél beosztva? Ez komoly? Nos, ha tippelhetek, akkor Navine, vagy Eridon, bár ezek neked úgysem mondanak semmit, de az tény, hogy elég fura nevük van az itteni házaknak. -Rach furcsállta, hogy a srác nem tudja, melyik házba lett beosztva, de nem firtatta tovább ezt a kérdést, mert úgysem jutottak volna egyről a kettőre, inkább más vizekre evezett:
- Mikor érkeztél a kastélyba?
A lány örömmel vette, hogy nem neki kellett lehajolnia a könyvéért, bár tőle még lehetett volna elfekvőben egy kicsit, de Wally megelőzte és mielőtt visszatette a dohányzóasztalra meg is tisztogatta kicsit.
- Látom te is szeretsz takarítani! -mondta nevetve a lány, majd folyatta mondandóját, valamint válaszolt diáktársa kérdésére:
- Köszönöm, hogy felvetted. Egész jó könyv, egy varázslótanoncról szól, aki korán elveszítette a szüleit, a rokonai nevelik fel és nem is tudott a képességeiről. A történet előrehaladtával tesz szert minden tudására, felvételt nyer egy varázslóiskolába, de nehezen megy neki a beilleszkedés, mert zűrös gyerekkora volt, mindig bajba kerül, aztán majdnem kicsapják, nos jelenleg ennél a résznél tartok. A történet nagyon izgalmas és még messze van a vége! -mondta lelkesen Rachel, miközben a könyv fedelét bámulta, már rég olvasott ilyen remek művet, ami egészen hétköznapi, de tele van érzelmekkel, lelki fejlődéssel és tanulságos dolgokkal.
A Rellonos belegondolt, hogy nagy szerencséje van családjával, remek helyre született és nagy szeretetben nevelkedtek testvéreivel, emellett mindenki nagy egészségnek örvendett. Minél többet gondolt a családjára, annál jobban hiányoztak neki, de egyelőre csak várt a nagy találkozásra, mást nem is tehetett volna.
Belegondolt a jó neveltetés témába is, hát itt azért már felrúgott néhány szabályt ezzel kapcsolatban, de akkor is nagyon szórakoztatónak érezte, amiket elkövetett és nem volt lelkiismeret furdalása, mert egyszerűen megérte az egész, hogy ne csupán mintagyerekként viselkedjen. Otthon szigorúbb szabályok között élt, az etikettől kezdve mindenre oda kellett figyelnie, most pedig élvezte azt a fajta szabadságot, ami ott nem adatott meg neki, bár alkalmanként azért a bátyja is tett olyan dolgokat, amikről jobb, ha az ősök nem tudtak. Ettől függetlenül szívesebben lett volna otthon, mert a szigorúbb neveltetés ellenére jól érezte magát a szülői házban, mindig számíthatott a szüleire és mindig megkapta azt a fajta lelki törődést, amit igényelt, ráadásul azért eljárhatott ide-oda a barátaival is, de természetesen mindig is a család jó hírnevének fenntartása volt az első szempont.
- Nem fognak hazaűzni a festmények, attól nem kell tartanod! Tudtommal azért még senkit sem csaptak ki, mert kifejtette a véleményét a hely nem tetszésével kapcsolatban. -mondta Rach a valóságba visszazökkenve, mert nemrég még messze járt gondolataival, időnként ugyanis hajlamos volt elrévedni, de szerencsére ez a folyamat nem tartott sokáig.
Rach alapvetően pozitív beállítottságú volt, de ha rossz passzban volt, és egyéb esetekben akkor nem volt ajánlatos senkinek sem a közelében lennie, mert akkor sokkal sebezhetőbbnek érezte magát és akkor nem foglalkozott vele, hogy kivel hogy viselkedik, de kőbunkó énje szerencséjére csak ritkán mutatkozott meg, ahhoz valóban a padlóra kellett kerülnie, bár most helyette a könyv tette meg ezt a lépést nemrégiben.

Adrian, alias Wally

A lány megpróbálta kibogarászni, hogy vajon melyik házba jár Wally, igazából nagy segítség volt, hogy jellemezte pár szóval a házát, hiszen ezekből már lehetett arra következtetni, hogy melyik területre osztották be.
- Az elmondásod alapján szerintem Eridonos lehetsz, de idővel úgyis ki fog derülni. -mondta mosolyogva Rach, mivel az imént hangzott el, hogy csak pár napja érkezett meg az iskola falai közé, így valóban nem ismerhette még ki magát itt, de akkor is furcsállta, hogy nem tudta, hogy melyik házba sorolták be, ez pedig arra engedte következtetni, hogy vagy nem érdekli, vagy elfelejtette, persze a két dolog kombinációja sem volt kizárva a lehetőségek sokasága közül.
- Ó, mekkora csend lett, csak elfáradt a lepcses szájuk! -jelentette ki örömteljesen a Rellonos, mert így az egész helyiségben újra nyugalom honolt. Mivel nem ismerte a fiút, ezért nem akart neki túl személyes kérdéseket feltenni, hiszen nem tudta, hogy hogyan reagált volna rá, volt már olyan eset is, hogy feltett egy ártalmatlannak tűnő kérdést és a másik inkább megfutamodott, amit egyáltalán nem tudott mire vélni, de ki érti az embereket? Néha nagyon furcsák tudnak lenni, sokszor pedig ok nélkül is meg tudnak bántódni, ha pedig segíteni szeretne az ember, akkor azt meg személyeskedésnek veszik, arról nem is beszélve, hogy a kegyetlen őszinteséggel sem akarnak általában szembesülni.
- Hát igen, nem árt, hogyha nem osztod meg a véleményed a falfestményekkel, mert amint látod, nagyon háklisak tudnak lenni, van úgy, hogy ok nélkül is szidják az embert, ha haragosak.
Rachel visszagondolt arra, amikor a szőkével tilosban jártak és a lepcses szájú banyát letakarta egy lepedővel, ahogyan a papagájokat szokták, hogy elhallgassanak, de sajnos ez az ő esetében nem működött. Szerencsére nem származott semmi bajuk ebből a szerencsétlen esetből, a portré pedig a sötétségnek köszönhetően nem ismerte fel őket másnap és még hálás is lehetett nekik, hogy leszedték róla a fehér lepelt, mert egész éjszaka és délelőtt sem járt arra senki, vagy ha igen, akkor messziről kerülte a zsémbes némbert. Visszagondolva jó móka volt az egész, még egy páncélos sisakot is elvitt magával emlékbe, melyet Karina szerzett neki.
Miután merengéséből újra visszatért a valóságra, észrevette, hogy beszélgetőpartnere kissé unja magát, ezért úgy gondolta, hogy folytatja a társalgást.
- Mivel foglalatoskodsz szabadidőben? -érdeklődött a lány, miközben újra Walley-ra emelte tekintetét, úgy gondolta, hogyha akar válaszol, ha pedig indiszkrét kérdésnek tartja, akkor max benyög neki valami "kedveset", vagy ott hagyja. Rach az eddigi tapasztalatok alapján azt szűrte le a fiúról, hogy zárkózott alkat, nem beszél feleslegesen, nem az a partiarc és megvan a saját maga kis világa, ahol biztonságban érzi magát és melybe maximum a hozzá legközelebb állóknak enged betekintést, bár nem akart analizáló üzemmódra váltani, csak ez jött le neki első benyomásra.
~ Olvasni biztos szeret, verset írni is talán, vagy történeteket, esetleg írásban jobban ki tudja fejezni magát, mint kommunikációban...vajon érdekli a csillagászat és a filozofikus dolgok is? Ki tudja, igazából semmit sem tudok róla, találgatni meg badarság. Lehet, hogy egyszerűbb típus és nem szeret töprengeni mélyebben az élet dolgain, de az is lehet, hogy valamilyen hangszeren is játszik. ~ -elmélkedett magában a Rellonos, egyelőre nem mondta el magáról, hogy mit szeret csinálni, mert lehet, hogy egyáltalán nem érdekli a másikat, bár úgy látta, hogy Wally nem zárkózott el teljesen a kommunikációtól.
- Egyke vagy, vagy van testvéred? Nekem egy húgom és egy bátyám van, szerencsére mindkettejükkel jól kijövök, kivéve, amikor a falnak megyek tőlük. -dobta fel az újabb témát Rachel, hátha szívesen mesél a srác a családjáról, bár ebben sem volt biztos. A lány érdeklődő típus volt, nagyon foglalkoztatta az emberek viselkedése és hogy meddig mennek el bizonyos dolgokban, kivéve közönyös napjain, mert akkor az sem izgatta volna, ha csillámpónik potyognak az égből.

Szakács Ágota-Beáta

Rach befejezte az aznapi leckéit, kissé már zsongott az agya a sok feladványtól, ezért úgy döntött, hogy kiszellőzteti a fejét és elnéz valamerre, hogy emberek között legyen. Nem volt kedve a szobájában ülni egyedül, a barátnői pedig jelenleg nagyon elfoglaltak voltak, szóval nem akarta őket zavarni. Felvette sötétkék farmerét, fekete topját, piros kockás ingét és fekete tornacipőjét, haját pedig kiengedve hagyta. Az útja egyenesen a társalgóba vezetett, ahol ismerős arcok után kutakodott, de szerencsétlenségére egy ismerősét sem találta a helyiségben. Duzzogva visszavonulót fújt, de ott maradt, helyet foglalt az egyik kényelmesnek tűnő ülőalkalmatosságban és várta, hogy hátha erre téved valaki, de nem sok esélyt adott a dolognak, mivel a terem szinte kongott az ürességtől. Egyedül egy kisebb baráti társaság foglalt helyet tőle jóval messzebb, akik nagyon jó kedélyűek voltak, mert rengeteget nevettek. Biztosan mókás volt a téma, az látszott rajtuk, hogy már régóta ismerik egymást és a lánynál valamivel idősebbek voltak, a csapat két fiúból és egy lányból állt, jól elvoltak egymással. Rach-nek is hiányzott a baráti köre, de egyelőre nem tudott mit tenni, mert mindenki elfoglalt volt, úgyhogy elővette az egyik barátnője nemrég érkezett levelét és elolvasta:

"Hella Rach!

Hogy vagy? Jó lenne, ha itt lennél most velünk, nagyon hiányolunk! Igazából nem sok minden történt, mióta nem találkoztunk, örültünk annak, hogy a szünetben haza tudtál látogatni egy kicsit és legalább cseveghettünk egy jót. A bátyád miatt ne aggódj, tud magára vigyázni, nagy fiú már. Nem tudunk róla semmit, hogy hová tünedezik el időnként, de szerintem csaj lehet a dologban, mert mindig boldogan, feldobódva tér vissza, úgyhogy nem hinném, hogy rossz kezekben lenne, bár időnként az is feltűnik, hogy idegesebb a kelleténél, szóval nem tudom hova tenni a dolgot, de ne izgulj, szerintem aggodalomra semmi ok. Tudod, sokat látogatom a családodat, ugyanis én korrepetálom a húgodat német nyelvből, már egész jól megy neki, büszke lehetsz rá. Ezáltal pedig sokszor találkozom a bátyáddal is, a szüleid pedig nagyon hiányolnak, de jól vannak és ez a lényeg. Remélem, hogy hamarosan ütközünk!

Pussz: xxxAshleyxxx

Rachel erős honvágyat érzett, miután elolvasta a levelet, igaz nemrég volt otthon, de újra szívesen hazautazott volna. Örült, hogy barátnőjével minden rendben van, hiányzott neki a sok kellemes együtt töltött idő, a bolondozások, a nevetgélések, a komoly beszélgetések és úgy ánblokk minden. Ezzel az érzéssel ücsörgött az iskola falai között, és arra gondolt, hogy a teremben lévő baráti társaság legalább együtt lehet és nincs magára utalva, ő pedig kissé elveszve érezte magát, de próbálta ezt nem kimutatni a külvilág felé.

Szakács Ágota-Beáta


Rach arra eszmélt fel mély gondolataiból, hogy hirtelen ott termett előtte egy lány, aki le szeretett volna ülni az egyik fotelba. Nagyon udvarias volt, mert még meg is kérdezte tőle, hogy szabad -e a hely, úgy látszik, hogy még nem veszett ki mindenkiből az udvariasság.
- Szia! Ülj le nyugodtan, nem foglalt. -mosolygott vissza a lányra, aki hamarosan az illemszabályoknak megfelelően bemutatkozott neki. A Rellonos viszonozta a kézfogást, hiszen ő is így szokott megismerkedni másokkal.
- Örvendek, Rachel Octavia Amber vagyok. Hívj csak Rach-nek vagy Rachel-nek! -válaszolta neki kedvesen, majd kényelmesen elhelyezkedett a fotelban és maga elé tette a levelet az asztalra.
- Honnan jöttél és melyik házba jársz? -érdeklődött a lánytól, mert kíváncsi volt rá, hogy mit kell róla tudni, ezért teljes figyelmével Beára összpontosított, közben pedig arra gondolt, hogy végre találkozott valakivel, aki rendesnek tűnik és ez enyhítheti jelenlegi magányát.
- Én Amerikában laktam egy ideig, de apám új munkája miatt elköltöztünk Magyarországra, úgyhogy ez van. Egyébként a Rellon házba járok. -mondta el magáról a fontosabb információkat, hogy tisztában legyen vele a lány, mivel ő is ugyanezt kérdezte tőle.
Egy kis idő elteltével újra a levélre pillantott, amely ott feküdt előtte az asztalon. Gőze se volt, hogy mit írhatna vissza a barátnőjének, jelenleg semmilyen fontos esemény sem történt az életében, a bátyjáról pedig nem sok információ derült ki, csak találgatások sora volt, amit Ashley részletezve közölt vele. Ebből nem tudtott semmi értelmesre sem következtetni, tisztában volt vele, hogy a teljes igazságot kizárólag Nathan ismeri. Ő pedig egyelőre nem akarta megosztani ezt vele, hiába puhatolózott nála, amíg otthon tartózkodott, nem is akar erőszakoskodni ez ügyben, úgyhogy inkább úgy volt vele, hogy kivárja a dolgot, hátha máshonnan megtud még néhány infót az ügyről, de egyelőre várakozása haszontalannak bizonyult.

Szakács Ágota-Beáta

A lány kedvesen viszonozta Rachel bemutatkozását, nem is nézett ki rossz indulatúnak, ez pedig nyugodtsággal és megelégedettséggel töltötte el. Nem igazán rajongott a problémás emberekért, most pedig semmi kedve nem volt hozzá, hogy egy kezelhetetlen, ormótlan személyt tanítson jó modorra.
- Az igen! Hogy tetszik Németország? Meddig éltél Milánóban? -érdeklődött a lány Beától, ezek szerint ő is a szülővárosától eltérő helyen élt, bár ha már a születése után vagy kiskorában elköltöztek onnan a szülők, akkor gyorsabban megszokhatta az új környezetét. Neki nem volt egyszerű dolga, mert később történt meg a költözés, ráadásul nagyon szerette a külvárost, ahol élt és jobb helynek tartotta mint a mostani otthonát, de nem volt mit tenni, muszáj volt hozzászoknia az új környezetéhez, mivel semmi más választása nem volt. Azt tervezte, hogyha majd felnő, akkor visszatér a szülővárosába, de erre még sokat kellett várnia. Az ottani barátnőivel a mai napig tartotta a kapcsolatot üzenetek formájában, de a nyílt természetének köszönhetően gyorsan barátokra lelt itt is, akikkel sokat összejárt és mindent meg tudott beszélni. Az iskolában már kevesebb olyan emberre tett szert, akikben teljes mértékben megbízhat és segítőkészek, de azokat, akikkel sikerült komolyabb kapcsolatokat kialakítania, nagyon megbecsülte.
- Nagyjából sikerült beilleszkednem, bár bevallom, jobban tetszett Amerika, de el kellett fogadnom az új helyzetet, szóval ez van. -válaszolt Bea kérdésére, majd folytatta a tanodai tapasztalatival:
- Az iskolába már egész jól megtaláltam a helyemet, a diáktársaim zömében jó fejek, persze kivételek mindenhol akadnak. Neked mi a tapasztalatod? Hogy érzed magad itt? -kérdezett vissza a Rellonos, bár gyanította, hogyha a lány mindenkivel ilyen kedves, akkor már biztosan sok barátra tett szert. Az a ház, ahová járt, amúgy is arról volt híres, hogy összekovácsolta az embereket és mély barátságos szövődtek ott, mivel eleve kedves, barátkozó diákokból állt zömében, persze kivételek ott is akadtak, de azok inkább a félénk, visszahúzódó típusokból tevődtek össze, nem pedig a ridegebb, visszautasító fajtából.

Szakács Ágota-Beáta

A lánynak szimpatikus volt Bea, mert tetszett a pozitív hozzáállása a dolgokhoz és úgy tűnt, hogy elég művelt is, ráadásul intelligencia terén sem szenvedett hiányt. Kevés ilyen emberrel találkozott itt az iskolában, akiben mindhárom tulajdonság megvan, szóval idáig úgy érezte, hogy kellemes társaságba keveredett a Navine-s személyében.
- Gyönyörű lehet Németország az elmondásod alapján, én sajnos még nem jártam arra, de majd javasolni fogom a szüleimnek, hogy nézzünk el oda is! -mondta Rach lelkesen, majd eszébe jutott az amerikai kiruccanása Gwen-nel, ami igazán jól sikerült. Klassz helyeken voltak, exkluzív éttermekben étkeztek, számos izgalmas programban vettek részt, szóval egy percet sem unatkoztak, nagyon megérte kiruccanni oda.
- Wow, awesome!!! Nyaralás alatt születtél? Milyen izgalmas! -vágta a lány őszinte csodálattal, mert nem mindennapi eset, hogy valaki egy kellemes nyaralás alatt jön a világra, avagy váratlan meglepetésként.
- Igen, tudom, hogy számos alternatíva van a kapcsolattartásra, a legjobb barátaim megmaradtak, néhányan pedig lemorzsolódtak, miután elköltöztünk, de ezek szerint azok nem is voltak igazi barátok. Sosem értettem, hogy sokan miért szakítják meg a kapcsolatot, ha már nem egy helyen élnek...számomra ez érthetetlen. Tervbe van véve, hogy a jövőben visszatérek oda, de egyelőre itt kell helyt állnom. -válaszolta Rachel komorabban, mert sose törődött bele abba igazán, hogy új helyre kellett költöznie, de tudta, hogy ez ellen nem tehet egyelőre semmit, úgyhogy legalább látszólagosan el kellett fogadnia a helyzetet.
- Az a lényeg, hogy jól érzed magad, nem is érdemes más után futni, bizonyítgatni, mert aki akar, az úgyis meg fog ismerni és ha elég kitartó, akkor megláthatja az igazi énedet. Jön ez magától, nem kell törni magadat, de hiszen minek ismétlem önmagam, hiszen te is pont ezt mondtad az imént. -felelte Rach, majd feltett egy újabb kérdést:
- Mik a terveid a jövőre nézve?
Kíváncsi volt, hogy Bea azok közé tartozik -e, akik már tisztában vannak vele, hogy mit szeretnének csinálni a jövőben, vagy egyelőre még nem döntötte el, hogy mit akar kezdeni magával a későbbiekben, ő ugyanis az utóbbi típushoz tartozott.

Márky Sebestyén

A lány szívesen társalgott másokkal, ezért is gondolta úgy, hogy ellátogat a társalgóba. Ott ült egy jó indulatúnak tűnő lány, közelebb lépett hozzá, leszólította és társalgást kezdeményezett vele. Piros-fekete inget, sötétkék farmert és fekete sportcsukát viselt. Elbeszélgetettek egy ideig, majd a lány közölte, hogy sürgős teendője akadt, így helyet foglalt a kandalló mellett az egyik kényelmes széken. Hiányzott neki a családja, a barátai, szóval nem volt egyszerű helyzetben, de kárpótolta az a tudat, hogy itt is talált magának barátokat, akikre bármikor számíthat. Jól esett neki a nyugalom, nem mindig szerette a nyüzsgést, jelenleg a pattogó tüzet leste a kandallóban és kényelembe helyezte magát, közben pedig arra gondolt, hogy a következő iskolai szünetben mindenképp hazamegy.
~ Jó lenne újból otthon lenni, nagyon gyorsan elment az az időszak, amikor utoljára a szüleimmel és a testvéreimmel lehettem. Sajnos Nathan semmi újat sem árult el magáról, pedig tudom, hogy valami gondja van, ugyanis nagyon furcsán viselkedik, le sem tagadhatná, hogy valami nem stimmel, mert rá van írva az arcára minden. Sajnos kevés vagyok ahhoz, hogy egyedül rájöjjek, mi a gond, de semmi más segítségem sincs, úgyhogy magamra vagyok utalva. ~
Rachel nagyon sajnálta, hogy ennyire megváltozott a bátyja, hiszen régebben semmi gond sem volt vele, teljesen normálisan és kiszámíthatóan viselkedett, de tuti, hogy történt valami fura, amiért ennyire rendellenesen viselkedik mostanság. Az pedig még furább, hogy el sem árulja, mi a baja, mert régebben semmi titkolni valójuk nem volt egymás előtt a testvéreknek.
Rach nagyon gondterhelt volt emiatt, amit meg is lehet érteni, hiszen a bátyja nagy pálforduláson ment jelenleg keresztül, amit egyáltalán nem tudott sehová sem tenni.

Sebestyén

Rach teljesen belefeledkezett a gondolataiba, élvezte az őt körülvevő csendet és nyugalmat, félig-meddig el is szundított, de hirtelen arra kapta fel a fejét, hogy valami karmolja a lábát és egyre csak közeledik feléje.
- What the hell?!
A Rellonos már majdnem felpattant a helyéről, amikor is egy puha szőrpamaccsal találta szembe magát, aki már az ölében pihegett.
- Ó, egy cica! - kiáltotta izgatottan, majd megsimogatta az állatkát, aki teljes nyugalommal feküdt az ölében, kis idő elteltével pedig elkezdett dorombolni.
Nem sokkal rá megjelent loholva egy fiú is, akiről Rach rögtön levágta, hogy csakis a gazdája lehet.
- Szia! Semmi gond, nagyon aranyos a cica, nem számítottam ma ilyesfajta meglepetésre. Nem karmolt meg, csak épphogy, nem számít. - válaszolta mosolyogva a lány, miközben tovább dögönyözte a cicust, akinek már a nevét is tudta.
- Hogyhogy Lufi lett a neve? - érdeklődött Rachel, nem mintha nem illett volna rá ez a név, de az is tény, hogy nem egy tipikus macskanévről volt szó.
Miután megsimogatta, a fiú elvette tőle az állatot és most már nyugodtság ült ki az arcára.
- Hogy hívnak? Én Rachel vagyok. - mutatkozott be a lány, majd megállapította magában, hogy nem tűnik Rellonosnak a srác, bár ezt még nem merte volna 100%-osan kijelenteni, mert sok olyan diák volt, aki egyszerre több házba is beillett volna a személyisége alapján.
- Nekem egy siklóm van, Nagini. - mondta a fiúnak, majd arra gondolt, hogy már rég vitte el a kedvencét sétálni, nemsokára ideje lesz, hogy kiszedje a terráriumból, hogy végre világot láthasson.

Szakács Ágota-Beáta

Bea egyre szimpatikusabbá vált a lány szemében, nem volt benne semmilyen rossz indulat, nem volt semmilyen hátsó szándéka, úgy tűnt, hogy valóban érdekli Rach véleménye a dolgokról és ami még fontosabb, hogy hogyan érez.
- Ó, nem gondoltam volna, hát ez valóban váratlan fordulata volt a nyaralásának! De legalább emlékezetes és biztos nagyon örült neked, hiszen már jó ideje a szíve alatt hordozott. - felelte kissé meghatottan a zöldike, neki is sokszor elmondta az édesanyja, hogy már nagyon várta a megszületését és hogy végre fizikailag is együtt lehessenek.
- Igen, igazad van, csak furcsa, hogy nagyon jókat tudtunk beszélgetni, beavattuk egymást a bizalmunkba, mindig ott voltunk egymásnak, szóval hogy is mondjam? Olyan igazinak tűnt az egész! De igazad van, ez csak a látszat volt, valóban nem lehetett az, ha utána fittyet hánynak az egészre. - felelte Rachel kissé szomorúan, de amikor Bea felvetette, hogy akár barátok is lehetnek a későbbiekben elmosolyodott, mert jól esett neki, hogy ilyen pozitívan áll hozzá a dolgokhoz és ad neki egy esélyt, hogy bebizonyíthassa, hogy méltó a lány barátságára.
- Köszönöm, nagyon kedves tőled! Szívesen élnék a lehetőséggel. - mondta immár jókedvűen Rach, tudta, hogy kevés olyan ember van a környezetében, aki valóban komolyan is gondolja, amit mond, és úgy tűnt, hogy Bea ezek közé tartozik.
- Milyen tanár szeretnél lenni? Én még nem tudom 100%-ra megmondani, hogy mivel szeretnék foglalkozni a jövőben, de már van egy elképzelésem. Lehet, hogy a fotográfia vonalán megyek majd tovább, ugyanis mindig is érdekelt ez a téma, imádok fényképeket készíteni, elkapni a megfelelő pillanatot és a kedvenceim a fekete-fehér képek, mert azok visszaadják a kép igazi mondanivalóját mindenféle körítés nélkül. - válaszolta Rachel a lánynak, úgy érezte, hogy ezt a szakmát még élvezné is, azt még nem tudta, hogy a szülei hogyan viszonyulnának a dologhoz, de remélte, hogy nem állnak majd az útjába és minden erejükkel támogatni fogják majd saját elképzelésének megvalósításában.
- Nézd, minket sasol az az alak! Próbálja álcázni, de átlátok rajta, remélem, hogy nem tapad ránk. - mutatott a férfi felé, miközben megállapította, hogy a felügyelő épp prédára vadászik, csak arra vár, hogy lesújthasson a megfelelő pillanatban, de ha nem adják meg neki ezt a lehetőséget, akkor úgysem fog tudni mit csinálni velük.

Sebestyén

- Valóban találó név! Be kéne tenni a macska névnaptárba, ha esetleg még nem szerepelne ott. - nézett elismerően a fiúra, neki ugyan nem jutott volna eszébe ez az elnevezés. Tulajdonképpen nagyon szerette a macskákat, apró cuki kis szőrgombócokként tekintett rájuk, de ő maga egyelőre képtelennek tartotta magát rá, hogy saját kedvence legyen, mert nem igazán volt az erőssége a másokról való gondoskodás, mivel még a szobanövények is kihaltak mellette.
- Örvendek, Sebi! - viszonozta a srác bemutatkozását, most már a nevét is tudta, bár nem volt mindig jó a névmemóriája, azért próbálta megjegyezni ezt a nevet is. Túl sok emberrel találkozott, sok diák között mozgott ezen a helyen, és így nehezebb volt megjegyeznie azoknak a nevét, akikkel összetalálkozott és netán pár szót is váltott már.
- Gabonasiklóm van. Nem értem, hogy miért félnek tőlük sokan, hiszen egyáltalán nem ártalmasak, nem is harapnak! Én szoktam sétáltatni is a nyakamban időnként az enyémet. Egyébként jól elvan a terráriumában, a nap nagy részében alszik, időnként meg kell etetni rágcsálóval és annyi. - válaszolta Rachel, igaz úgy érezte, hogy hirtelen egy kiselőadást tartott a fiúnak, de nem bánta, végül is minden fontos információt elmondott a siklójával kapcsolatban. A Rellonos egyik fajtától sem félt, bár még nem volt rossz tapasztalata egyikkel sem, a kígyókat is kedvelte, azoktól sem tartott.
- Hogy állsz mérges kígyókkal, félsz tőlük? Szerintem azok is szépek, bár nem árt velük vigyázni, szóval nem ajánlatos őket felbosszantani! A hüllők különleges állatok, mindegyiknek megvan a maga egyéni jellegzetessége és szépsége. Te bírod őket? - kérdezte a zöldike Sebitől, mivel kíváncsi volt a véleményére, bár, ha szerinte a siklója szép lehet, akkor valószínűleg a többi hüllőről is ez a véleménye.
- Hogy került hozzád a cica? - tért vissza az előző témához hirtelen, mert elgondolkodott, ahogyan a macskára nézett, hogy vajon hogyan kerültek össze ők ketten.

Sebestyén

Rach csodálkozott, hogy a srác még nem hallott a macska névnaptárról, pedig neki sosem volt macskája, de az egyik barátnője felnyitotta a szemét, hogy bizony létezik ilyen is.
- Igen, van ilyen, bár én már semmin sem csodálkozom, azt is el tudnám képezni, hogy kígyó névnaptár is van. Na jó, arra azért nem tenném rá a fejemet, de ki tudja? - kérdezett vissza negédesen, mivel annyi furcsaságról hallott már, hogy kevés dolog tudta igazán meglepni.
- Az biztos, hogy jól ellennének. Ha majd megnő kicsit a cicád, akkor bemutathatjuk őket egymásnak, persze csak ha te s benne vagy. - mondta Rach, hiszen miért is ne ismerhetné meg egymást a két állat...úgyse bántanák egymást, legalábbis ezen a véleményen volt.
- Igen, sokan félnek Nagini-től, pedig tényleg nem egy ártalmas jószág, elég jámbornak mondható. Lehet, hogy ami nekem szép, az másoknak ijesztő. - utalt a sikló külsejére, bár ő sosem félt ezektől a csúszómászóktól, viszont tisztában volt vele, hogy sokan tartottak tőlük. Annyiból jó volt azért, hogy akit utált és tudta, hogy fél a siklójától, néhanapján ijesztgette vele. Az egyik "ki, ha én nem" típusú lánynak egyszer az ágyába csempészte szegény jószágot, pontosabban a takarója alá. Amikor a csaj le akart feküdni és félrehúzta a paplant, hatalmas nagy sikongatások közepette hagyta el a szobáját, mint akit egy vérfarkas üldöz. Pedig a valóságban lehet, hogy szegény sikló ijedt meg jobban a lánytól, amikor az megzavarta a paplan alatti szundikálását. A lány jól értett ahhoz, hogy hogyan álljon bosszút az ellenségein, persze ezt már nem kötötte a fiú orrára.
- Én is sajnálom az állatkertben sínylődő állatokat. Rossz lehet nekik bezártságban tölteni az életüket, ráadásul szinte mindig közszemlére vannak téve. - mondtam Sebinek, mert át tudtam érezni, hogy milyen rossz lehet azoknak az élőlényeknek, hogy bezártságban kell leélniük az életüket.
- A siklómat a bátyámtól kaptam a születésnapomra, szóval meglepetés volt. Az egyik állatkereskedésben vette, tudta, hogy kedvelem ezeket a lényeket, szóval megajándékozott eggyel. Igazán figyelmes volt tőle. - válaszoltam a srácnak.
- Tudják már a szüleid, hogy befogadtad a cicát? Mit szóltak hozzá? - kérdeztem Sebitől, hiszen még nem említette, hogy otthon hogyan fogadták a "jótékony tettét", remélhetőleg pozitívan álltak hozzá az egész dologhoz.

Sebestyén

Rachel sejtette, hogy a fiú nincs tisztában azzal, hogy pontosan mikor van Lufi születésnapja, mert mivel talált macskáról van szó, csak nagyjából lehet megsaccolni, hogy körülbelül mennyi idős lehet. Ez a gondolat a névnaptár kapcsán jutott az eszébe, azt nem tudta, hogy létezik -e ilyen fajta macskanév, de nem tartotta elképzelhetetlen dolognak.
- Jó kérdés, szerintem azzal kell felvenni a kapcsolatot, aki a névnaptárért felelős, úgy tudom, hogy nem csak hasraütésszerűen működik az, hogy melyik névnap melyik napon van. Az egyik barátnőm mesélte, akinek szintén macskája van, hogy állítólag, ha hivatalosan be akarod jegyezni a naptárba a nevet, akkor utánanéznek a név eredetének, ha pedig kitalált név, akkor is megpróbálják olyan hónapra és napra tenni, amihez valamilyen formában kapcsolódhat. Ha pedig nem szeretnéd formálissá tenni, akkor kiszemelsz egy szimpatikus napot és felírod egy papírra. - felelt Rach, remélte, hogy ezzel a kis információval tudott valamennyire segíteni Sebinek. A névnaptár utána a siklóra és a cicára terelődött a szó, Rachel nagyokat mosolygott, miközben elképzelte magában, ahogyan Lufi Nagini farkát kergeti...sejtelme sem volt róla, hogy mit szólna a kis kedvence ehhez az akcióhoz.
- Hát nem tudom, hogy örülne -e neki Nagini, de mondjuk elég nyugodt természet, lehet, hogy le sem tojná. - tette hozzá, miközben kényelmesebben elhelyezkedve a fotelben rátette lábát az előtte lévő kis asztalkára. Tudta, hogy ez iszonyatosan ellentmond az etikettnek és sokan rossz szemmel néznék ezt, de  nem érdekelte, most csak arra koncentrált, hogy neki mi a legjobb.
- Van benne valami, amit mondasz. Amelyik kutya ugat, az nem harap. A legtöbb embernek nagy a szája, de amikor ténylegesen bizonyítani kéne, rögtön inába száll a bátorságuk és inkább visszavonulót fújnak. - helyeselt a srác kijelentésére, ezzel ugyanis teljes mértékben egyetértett és elég sok emberrel találkozott már, akire ez az állítás tökéletesen igaz volt. Belegondolt abba, hogy a bátyja viszont kivétel volt ez alól, mert neki nemcsak a szája volt nagy, hanem a merészsége is, hiszen nem félt nekimenni a nála nagyobbaknak vagy erősebbeknek sem, de ő tényleg a kivételek közé tartozott.
- Van testvéred vagy egyke vagy? - érdeklődött a lány, mert az előbbi elmélkedéséből kiindulva rájött, hogy miért is ne tehetné fel Sebinek ezt a kérdést, hiszen nem ütközött ezáltal semmilyen kényes témába sem.
- Na igen, a cirkusznál minden jobb, ott agyonra egzecíroztatják szerencsétlen állatokat. - bólogatott bőszen a Rellonos, ugyanis szerinte a cirkuszi sorban lévő teremtmények is rabszolgasorsban részesültek és szabadság nélküli életre lettek kárhoztatva.
- Annyira nem rajongok a cirkuszért. - tette hozzá röviden fancsali képpel.
- Ha pozitívan reagálnak az örökbefogadási akciódra a szüleid, akkor nincs mitől tartanod, majd ha úgy érzed, megírod nekik a sztorit, nem kell semmit elsietni. - felelte Rach, mert a fiú helyében ő is várt volna addig, amíg úgy nem érzi, hogy nyugodtan közölheti a szüleivel, hogy egy új szőrös taggal bővült a család.

Sebestyén


- Nos, itt nem hinném, hogy ilyesmivel foglalkoznának, szóval szerintem akkor jársz a legjobban, ha bejegyzel a naptárba magadnak egy napot, amelyiken a cicád nevét megünnepled. - felelte Rach a srácnak, mert azon a véleményen volt, hogy a varázsvilágban egyáltalán nem divat a macskanevek megünneplése.
- Az viszont tényleg pozitív dolog, hogy családtagként tartják számon egyes helyeken a macskákat. - helyeselt, miközben élvezte, hogy végre nincsen semmi dolga és nyugodtan elterülhet a fotelban.
- Az biztos, hogy reagálna, bár nem vagyok tisztában azzal, hogy pozitívan vagy negatívan fogadná -e a társaságát, de szerintem az előbbi feltételezés találna célba. - válaszolta a Rellonos teljes meggyőződéssel, mivel szerinte a siklója teljesen ember és állatbarát, emiatt sem támadna rá más élőlényre.
- Ismerősek ezek az elferdített történetek, persze, hogy ezek a gyáva férgek találják ki, akik az első adandó alkalommal megpattannak, ha baj van. Egyszóval szánalmasak szerintem. - fejtette ki a véleményét Rachel szánakozva a fiúnak, ugyanis ezeket a gyáva, nagyszájú embereket nem tartotta semmire. Számára teljesen életképtelenek voltak, úgyhogy szánalmasnak tartotta őket.
Látta, hogy Sebi végigmérte csöndben, ahogyan az asztalra helyezte a lábát, de díjazta benne, hogy nem tette szóvá ezt, végül is nem az ő dolga volt, nem rá tartozott, és ezek szerint tisztában volt ezzel.
- Klassz, hogy ilyen nagy családod van! - reagált Sebi válaszára, majd hozzátette:
- Nekem egy bátyám és egy húgom van.
- Legalább akkor olvasgathatnak rólad bőven. - helyeselt Rach, mert végül is igaza volt a fiúnak, hülyeség lett volna húzni a témát, legalább így gyorsan megírja nekik és akkor le lesz tudva a dolog.
- Van már valami elképzelésed, hogy mit fogsz csinálni a jövőben? - tette fel a kérdést Rachel, miközben Sebire nézett és érdeklődően várta a választ.

Sebestyén

- Persze, az egyik Navinésnél láttam kutyát, szóval tuti, hogy vannak itt ebek! - válaszolta Rach teljes őszinteséggel. A minap látta épp, hogy egy szőke hajú lány egy nagyobb méretű kutyust sétáltatott kinn a szabadban és ez már nem az első eset volt, hogy kutyás gazdit látott az iskola falai között.
- Igen, olvastam róla, hogy Egyiptomban a macskákat istenként tisztelték. - mondta Rachel Sebinek. A mugli történelemben tájékozott volt, hiszen minden információt fontosnak tartott begyűjteni hőn gyűlölt ellenségeiről.
- Rendben, én benne vagyok a bemutatásban! - felelte lelkesen a lány, hiszen semmi akadályát nem látta annak, hogy miért is ne mutathatná be Nagini-t a cicának, sok rossz nem sülhet ki a találkozásból.
- Na igen, büntetőmunkát senki sem akar. - válaszolta mosolyogva a lány. Idáig szerencséje volt, mert sokszor kinn tartózkodott takarodó utána és volt egy repüléses mókája is a barátnőjével, ami rosszul is végződhetett volna, de a sors kegyes volt hozzá és ép bőrrel, prefektusmentesen megúszták a történteket.
- Szerintem is jó, hogy vannak testvérei az embernek, nagyon hiányoznának, ha nem lennének, akkor totálisan egyedül érezném magam. - jelentette ki a Rellonos, nagyon örült neki, hogy két testvére is volt, mert el sem tudta volna nélkülük képzelni a mindennapjait. Ezek szerint Sebinek is több testvére volt, szóval ebben a témában közös nevezőre jutottak.
- Az ereklyekutató valóban érdekesen hangzik. Én még nem döntöttem el, hogy pontosan mi akarok lenni, de idáig a fotográfia érdekel a legjobban, szóval elképzelhető, hogy abba az irányba fogok továbbmenni. - felelte a lány, remélve, hogy a szülei sem lesznek a dolog ellen, hiszen, ha azt akarják, hogy a lányuk boldog legyen, akkor jobb, ha nem állnak az útjába.
- Hogy sikerült idáig beilleszkedned? Szert tettél már barátokra? - érdeklődött Rachel, bár ahogy elnézte a fiút arra a következtetésre jutott, hogy a természetéből adódóan sok barátja lesz ebben az intézményben.

Sebestyén

- Nos, én is inkább macskapárti vagyok, persze a kutyákat is kedvelem, de valahogy az aranyos szőrgombolyagok közelebb állnak hozzám. - felelte mosolyogva a Rellonos.
- Valóban nagyon levették őket a lábukról. - utalt az egyiptomi korszakra a lány, majd hozzátette:
- Nekem egyébként a viking éra a kedvencem, mindig is tetszett a temetkezési szokásuk és, hogy nem féltek a haláltól, azaz dicsőség volt számukra harcban meghalni, szóval szembenéztek vele.
Tudta, hogy ez nem illett a macskás témához, de ha már a történelemről is csevegek, akkor úgy volt vele, hogy megemlíti ezt az információt.
- Kifejezetten macskák számára is létezik póráz, szerintem simán megveheted a kisállat kereskedésben, ott árulnak ilyen eszközöket. Nagyon kicsi cicáknak még nincs tudtommal, de ha már eléri a felnőtt, kifejlett méretét, akkor vehetsz neki egyet és kinn is tudod sétáltatni. Csak hát nem árt neki minden oltást beadatni, a kinti tartózkodás veszélyes lehet neki a sok fertőzés, macskabetegség és egyebek miatt, szóval szerintem csak azután engedd ki, ha megkapja az összes oltását. - javasolta Rach, mert belegondolva ez tűnt a leglogikusabb lépésnek.
- Biztos, hogy a fotózásban nem mindenki tarol, de a kutatásban biztosan több esélyed lesz, pláne, hogy érdekel is a téma. - felelte neki magabiztosan, biztos volt benne, hogy akit érdekel a jövőbeli munkája, akkor abban profi lesz.
- Van egy pár barátom itt, másodikos vagyok. - válaszolta Rachel Sebinek, majd visszakérdezett:
- Melyik a kedvenc tárgyad?
Nem volt benne biztos, hogy szeret tanulni a srác, de azt gyanította, hogy neki is van bizonyára olyan tárgy, ami könnyebben megy.

Sebestyén

- Ez jogos! - válaszolta a lány nevetve, gondolatban elképzelte, ahogyan Sebit egy hatalmas, dán dog húzza maga után sétáltatás közben a pórázon. Egyértelmű, hogy a srácnak esélye sem lenne megállítani a kutyust.
- Igen, ezzel én is egyetértek, de a piramisépítést azt én is inkább kihagynám! - helyeselt mosolyogva a Rellonos, mivel nem lett volna ínyére az egész napos fizikai munka, meg hát mégiscsak aranyvérű varázsló családból származott.
- Helyes! Érdemes megismerkedni a világukkal, a szokásaikkal, sok érdekes dolgot tudhatsz meg még róluk, de nem mondok ennél többet, majd utánajársz. - mondta Rach a vikingek kapcsán, akikről sokat olvasott és valóban érdekes információkra tett róluk szert.
- Ez jó ötlet, zsebre téve simán elviheted bármerre. - felelte a sárkányka, majd a cicára pillantott, aki még mindig békésen szundikált.
- Ebben igazad van, inkább legyen kevés jó barátja az embernek, mint sok hátba támadós ál barátja, az érdekembereket sosem csíptem. - jelentette ki Rachel, neki már volt bőven tapasztalata ebben a témában, kapott anno hideget és meleget is, sőt, első kézből a saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy milyenek is ezek az emberek. Azóta óvatosan volt az emberi kapcsolatok kiépítésében, de azért nem zárkózott el senkitől sem nyitottságának és barátkozó személyiségének köszönhetően, viszont már sokkal reálisabban mérte fel a dolgokat és nem bízott meg első alkalommal senkiben sem teljesen.
- Én ezek közül a Legendás Lényekre járok, de még fel van véve jó pár tantárgy, ezeket tanulom még: Bájitaltan, Gyógynövénytan, Mugli- és Mágusismeret, Önismeret, Illemtan, Jóslástan és Művészetek. Mi a véleményed a tanárokról? - tette fel válaszadás közben az újabb kérdést, miközben érdeklődve Sebire nézett.

Sebestyén

Úgy látta, hogy Sebi kiszagolhatta, mire gondolhat, de szerencsére vele együtt nevetett, igazából semmi rosszat nem gondolt a fiúról, csak murisnak vélte magát az elképzelést, miszerint egy nagy kutyát "sétáltat".
- Igen, a mágiával minden könnyebb. - helyeselt Rach, bár ő legtöbbször jobban szerette a kihívásokat és amit saját maga által meg tudott oldani, azt meg is csinálta, például egy zár kinyitását hajtűvel és hasonló cifraságokat. A pálcáját jól kezelte, de csak akkor vetette be, ha már tényleg nagy szükség volt rá, vagy éppen unatkozott és mókázni akart.
- Szuper! Kíváncsian várom ezzel kapcsolatban a véleményedet és az észrevételeidet! - mondta lelkesen a Rellonos, örült neki, hogyha mással is meg tudta beszélni azokat a dolgokat, amik igazán érdekelték és még nagyobb örömre adott okot az, hogyha az illetőt is legalább ugyanannyira érdekelte és lelkesítette a téma, mint őt.
Sebi következő kérdésénél kissé elkomorodott, mert eszébe jutottak a régi idők árnyoldalai, a hamis barátok és ígéreteik. Nem tudta először, hogy válaszoljon -e a srácnak, csak bámult rá némán, majd a kezeit tördelte, de végül erőt vett magán, mert a fiú is válaszolt neki, csak annyi volt köztük a különbség, hogy Sebi ez ügyben még nem érte semmi negatívum, nem kellett senkiben sem csalódnia.
- Hát...szóval...mindegy! Belecsapok a közepébe! Volt pár olyan ember, akikben nagyot csalódtam, ők még Amerikában voltak a barátnőim, legalábbis azt hittem róluk, hogy azok. Egy iskolába jártunk, jól elvoltunk, mindig mindent meg tudtunk beszélni és úgy éreztem, hogy számíthatok rájuk. Aztán őket áthelyezték egy másik suliba, mert egy időben elköltözött a családjuk a szomszédos kertvárosba. Érdekes módon utána már egyáltalán nem keresték a társaságomat, beilleszkedtek az új környezetbe, új barátokat találtak maguknak, engem pedig szépen elfelejtettek. Az a vicc az egészben, hogy csak egy órányi távolságra költöztek tőlünk és mégis csak addig voltam jó nekik, amíg egy helyen laktunk. Tudod furcsa dolog, hogy amikor úgy érzed, hogy minden jel arra utal, hogy igazi, elválaszthatatlan barátok vagytok, és közbelép egy kis távolság, akkor vége az egésznek. Azt hiszem, hogy mégsem voltak igazi barátok. Van még néhány barátnőm Amerikában és velük a mai napig tartom a kapcsolatot, a távolság nem akadály, pedig most sokkal messzebb vagyok tőlük, mint anno azok az ál barátok. Na, hát ez van, de az élet megy tovább. - vett egy mély levegőt a mondandója végén, majd újra mosolyt varázsolt az arcára és mintha misem történt volna, folytatta a társalgást:
- Ó igen, jól mondod, a mugliknak valóban vannak hasznos kütyüik. - válaszolta Rach, majd gondolatban hozzátette:
~ Még ha maguk mégsem azok. ~
- Nem ismerem a Tetra... mit? Még nem hallottam erről...mi a lényege? - kérdezte érdeklődve a lány, mivel még sosem volt dolga ehhez hasonló dologgal, de úgy gondolta, hogy mindenféleképpen szélesebb lesz a látóköre, ha megtudja, miről is van szó pontosan, így érdeklő tekintettel várta a fiú válaszát.

Sebestyén

- Látod ebben van ráció, amit mondasz. - válaszolta Rachel, mivel a mágiával való igaz, minden könnyebben ment és talán a kutyasétáltatás is simán megoldható lenne. Ezt nem igazán tudta eldönteni, mert nem volt kompetens a témában, de nagyon valószínűnek vélte, hogy varázslattal mindent meg lehet oldani, ahogy ezt a dolgot is.
- Örülök, hogy érdekel a téma, legalább lesz mit olvasnod a tankönyveken kívül. - felelte a zöldike, majd arra gondolt, hogy ő már egy hónapja nem vett a kezébe semmilyen más könyvet a tankönyvein túl, ami elég lehangoló érzés volt számára, hiszen mindig is szeretett olvasni. Eldöntötte, hogy elmegy majd a könyvtárba és kivesz valami érdekes olvasnivalót.
- Esetleg tudsz ajánlani valami érdekes olvasmányt? - kérdezte a fiútól, annak reményében, hogy hátha tud ajánlani neki egy olyan művet, ami őt is leköti.
- Semmi gond. Igazad van abban, hogy azokkal érdemes csak foglalkozni, akik megérdemlik és akik most is itt vannak az ember mellett. A többi szóra sem érdemes! - legyintett Rach, most már jobban érezte magát, hogy kicsit kiönthette a szívét valakinek, ezáltal a hangulata is jobb lett, annak pedig különösképp örült, hogy Sebi nem firtatta a dolgot, mert valószínűleg látta rajta, hogy eléggé lehangolta ez a téma. Legalább egy olyan emberrel beszélgethetett, aki tekintettel volt az érzéseire és nem firtatta tovább azt, ami számára kényes dolog volt.
- Érdekes játéknak tűnik ez a tetrosz vagy mi. Én is próbáltam már néhány varázstalan dolgot, időnként elszórakozom velük, nagyobb kihívást jelent az, amit nem csak varázslással lehet megoldni. Igazából még nem sok mindent próbáltam, de hajtűvel törtem már fel zárat, de erről többet nem árulok el, a lényeg, hogy sikerrel jártam. - mondta mosolyogva a lány, nem tagadta, hogy csinált időnként szabálytalanságokat, sosem volt az a fenekén megülő, jó kislány típus. Sebiből nem nézte ki, hogy bármi rosszban sántikálna, de tisztában volt vele, hogy "kicsi a bors, de erős" címen semmi sem biztos, és egyébként sem ismeri még a fiút, egy találkozásból pedig nem akart levonni róla téves következtetéseket.

Sebestyén

- Az önsétáltató kutyapórázt remek ötletnek tartom! - lelkendezett Rach, hiszen ez valóban egy remek találmány volt, amit a muglik elől is simán el lehetett rejteni. A póráz tulajdonképpen szabályozta a kutya járását, az nem tudott így hirtelen mozdulatokat tenni, azaz elrántani a gazdáját séta közben, és így kevesebb fejfájást is okozott ez az egész folyamat. A srác egész okos volt, legalábbis ezt szűrte le ebből a beszélgetésből a lány.
- Hogy miket szoktam olvasni? Nos, szeretem a történelmi műveket, a bűnügyi regényeket, a fantasy-t, a sci-fi-t, a horrorkönyveket és minden olyat, ami a személyiségfejlesztéssel kapcsolatos, szóval a pszichológia jellegű műveket is. - válaszolta Rach a könyves kérdésre, persze így könnyebb dolga lesz Sebinek, ha már megadta neki azokat a témákat, amik őt is érdeklik.
- A romantikus könyvekre ennyi a válaszom: Blaaahhh.... - felelte a Rellonos, ezzel szerinte mindent elmondott. Nem igazán részesítette előnyben az egy kaptafás történeteket, másrészt hülyeségnek tartotta a rózsaszín felhővel bevont műveket, mivel az élet egyáltalán nem ilyen, hiszen minden mű végén a boldogan éltek, míg meg nem haltak szöveg volt, holott az igazi párkapcsolat ott kezdődött, miután néhány évet már megélt együtt az adott pár. Persze a lánynak még nem volt semmilyen tapasztalata a szerelemben, mert még sosem találta el Ámor nyila, de nem hitt abban, hogy létezne az a bizonyos mindent elsöprő szerelem, ha pedig mégis, akkor úgy gondolta, hogy az embereket csupán ennyi erő nem kötheti össze, mert egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy két ember egy életen át oda legyen egymásért. Szerinte az egész szerelem dolog csupán fellángolás volt, és egész egyszerűen nem vette komolyan az egészet.
Miután a figyelme tovahalad egy másik irányba, Sebi által gyorsan visszatért a valóságba, és gyorsan reagált a srác kijelentésére:
- A fociról sosem hallottam még, de nem valami biztató, ha ilyen sokat kell futni benne!
- Ó, azt inkább ne is akard tudni! - felelt gyorsan a zárfeltörő kérdésre, hiszen nem szerette volna Sebit belevinni a rosszba, mert olyan kis ártatlannak tűnt, úgyhogy nem akarta, hogy bármi rosszat is tanuljon tőle. Persze ez is egy készség volt, de nem a jó dolgok közé tartozott.

Glenn Grim

A tervek szerint Rach az egyik barátnőjével találkozott volna a társalgóban, csak hogy az illető elfelejtett szólni neki, hogy nem ér rá. A lány megírta a kötelező leckéit, majd a melegre való tekintettel egy zöld színű egyberészes nyári ruhát, hozzá fekete szandált vett fel, haját lófarokba fogta, és elindult a megbeszélt helyre. A társalgóban jelenleg nem sokan tartózkodtak, csak néhány diákcsapat lézengett ott legnagyobb meglepetésére, mert már hozzászokott, hogy ez a helyiség általában tele van, mivel sok diák fő találkozó pontjaként szolgál. Nem volt kedve ácsorogni, ezért levetette magát az első fotelba, ami igencsak kényelmesnek tűnt számára, így várta a barátnőjét. Már vagy fél óra eltelt, de a lány még mindig nem volt sehol. Rach alapjában véve türelmes típus volt, de kezdett elfogyni a türelme, mivel már jó ideje várt a barátnőjére.
~ Ez nem lehet igaz! Tuti, hogy nem fog már eljönni... Azért szólhatott volna! ~ - mérgelődött magában, bár még élt benne némi remény, hogy hirtelen megjelenik majd a lány, de igazából tudta, hogy erre nem sok esély van. Sose szerette, ha felültették, bár most biztos jó oka volt arra a barátnőjének, hogy nem jelent meg a megbeszélt időpontban, talán hirtelen közbejött neki valami, de azért mégiscsak jelezhette volna ezt.
~ Menjek, vagy maradjak? Nem is tudom... Na jó, várok még egy kicsit, hátha... ~ - gondolta magában a lány, mivel nem adta fel a reményt, hogy még megjelenhet a barátnője, de úgy volt vele, hogyha még negyed óra múlva sem tűnik fel, akkor inkább visszamegy a szobájába és befejezi azt az érdekes könyvet, amit nemrég kezdett el olvasni, de annyira érdekfeszítő volt, hogy egyszerűen nem tudta letenni, csak akkor hagyta abba az olvasást, amikor már végképp elálmosodott. Azóta tervezi, hogy végigolvassa, hiszen már nincs sok hátra végkifejletből, de idáig egyszerűen nem volt ideje ahhoz, hogy bejezhesse.

Glenn Grim

Telt, múlt az idő, de még mindig nem történt semmi... Már majdnem úgy döntött, hogy inkább visszavonul a szobájába, amikor a hozzá közel ülő srác, akit idáig valamilyen ok folytán észre sem vett, mivel annyira elmerült a gondolataiban, megszólította. Kedvesnek tűnt, semmilyen rosszindulatot nem vélt felfedezni a szavaiban. Felajánlotta, hogy szórakoztatja, amíg a várva várt személy megérkezik, ez pedig igazán kedves felajánlás volt tőle.
- Szia! Rachel vagyok, nem zavarsz... Tényleg nagyon unalmas a hosszú várakozás. - felelte neki angolul Rach, hiszen végtére is ez volt az anyanyelve. Még mindig visszavágyott szeretett hazájába, Amerikába és nehezen tudta feldolgozni, hogy Magyarországra kellett költöznie az egész családjának csupán azért, mert itt az édesapjának jobb álláslehetősége akadt. Persze ezt is meg tudta érteni, de szíve mindig is a szülőhazájába húzta, nem igazán érezte itt otthon magát, de legalább az némi vigaszt nyújtott neki, hogy szert tett néhány barátra.
- Mi jót olvasol? - érdeklődött a Rellonos, mert látta, hogy a fiú egy könyvet tart a kezében, bár gyanította, hogy inkább valamiféle tananyag, vagy ismeretterjesztő mű lehet, mintsem valami könnyed olvasmány. Ő is imádott olvasni, igaz ő jobban preferálta a pszichológiai jellegű műveket és mindazt, ami egyszerűen érdekelte, a száraz, nyers anyagokhoz már nemigen füllött a foga. Sejtette, hogy a barátnője akarattal vagy anélkül, de felültette, bár azért még élt benne a remény, hogy egyszer csak megjelenik, bár erre továbbra is csekély esélyt látott. A társalgó továbbra is kongott szinte az ürességtől, még mindig csak pár diákcsapat foglalt helyet a helyiségben, ezek szerint a legtöbben a szabadban vagy a szobájukban töltötték a drága szabadidejüket.

Glenn Grim

- Örvendek, Glenn! - üdvözölte a fiút, azt pedig gyorsan elkönyvelte magában, hogy a beszélgetőpartnere teljes mértékben tisztában van az udvariassági formákkal, aminek kifejezetten örült, mert manapság egyre kevesebben törődtek ezekkel a dolgokkal.
- Hm, hát nem is tudom, elég nyers olvasmánynak hangzik. De kíváncsivá tettél, ha tényleg rájössz, hogy mi az, ami megragadott benne, akkor szólj! - felelte mosolyogva Rachel, mivel nagyon érdekelte, hogy egy ilyen száraz műnek mi a legfontosabb mondanivalója.
- Nos, fogalmazhatunk így is... végül is valóban úgy tűnik, hogy felültettek. Nos, az egyik barátnőm volt az. Megbeszéltük, hogy itt találkozunk, de már több, mint fél órája várok rá és még nincs sehol. Gyanítom, hogy nem is fog eljönni, bár még hosszú az este. - válaszolta bizakodóan a Rellonos, bár kicsit cikinek érezte, hogy ennyire felültették, de megfogadta magában, hogy majd kideríti, miért is nem volt képes eljönni a barátnője, na és miért nem szólt neki előre.
- Hát, mindig minden egyébként sem lehet happy. Ezért nem is szeretek előre tervezni, mert általában mindig máshogy alakulnak a dolgok, mint ahogyan az elterveztem. - tette hozzá Rach, miközben Glenn-re emelte a tekintetét. Elsőre nem tudta megállapítani róla, hogy magányos farkas típus vagy sok barátja van,de nem is akart előre ítélkezni. A mostani esetével úgy volt, hogy jobban örült, hogy a barátnője "ültette fel", mert cikibbnek érezte volna, ha egy srác hívja el randizni aztán el sem jön. Legalábbis a lány számára az sokkal nagyobb pofáraesés lett volna, úgyhogy ezt a dolgot jobban viselte. Ő korrekt volt, mert mindig ott volt a megbeszélt találkozó előtt legalább tíz perccel, ha pedig nem tudott elmenni, ami ritkán történt meg, akkor még időben értesítette az illetőt. Persze el tudta képzelni, hogy a barátnője valószínűleg azért nem jött el, mert valami halasztatatlanul fontos dolga akadt és már nem tudott neki időben jelezni.

Glenn Grim

- Igen, én is ezzel nyugtatom magam. Jaj neki, ha kiderül, hogy átejtett! - mondta komoly arccal Rach, bár nem állt szándékában semmi komolyat tenni, de amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Ahogyan mi viselkedünk másokkal, úgy fognak ők is viselkedni velünk. Bár ez a mostani helyzetben pont fordítva volt, úgyhogy a Rellonos szívből remélte, hogy nem tud meg semmi rosszat a barátnőjéről, hiszen minden kiderül előbb vagy utóbb. Nem olyannak ismerte meg, aki hazudozik, bár számára a kegyes hazugság még a megengedett kategóriában volt, bár idáig ezt csak másokon alkalmazta, hiszen tudta, hogy kivel nem ajánlatos ujjat húzni, ebbe a körbe pedig a kedves barátosnéja is beletartozott. Szóval ismerte annyira Rach-t, hogy jobb, ha nem füllent neki és megmondja az igazat, úgyhogy a lány merte remélni, hogy ez a mostani találkozójukra is érvényes. A lány eléggé kiszámíthatatlan volt, de benne volt minden őrültségbe és már többször is bizonyította, hogy méltó Rach barátságára.
- A tervünk jól mondod a csacsogás volt, bár azt terveztünk, hogy ellátogatunk az akváriumba, ha belefér takarodó előtt, ha nem. Egyszer jártam ott régebben, nagyon klassz! - áradozott Glenn-nek, ott ismerkedett meg egy másik barátnőjével, akivel mostanság sajnos ritkán találkoznak, és egyébként is imádta a víz alatti világot.
- Gondolom te jártál már ott. - mondta a fiúnak, hiszen elképzelhetetlennek tartotta, hogy ne fordult volna meg ott a srác, kivéve, ha víziszonyos vagy valami hasonló. Az nem izgatta, hogy abba is beleavatta, hogy esetleg takarodó után mentek volna oda, hiszen nem tűnt prefektusnak és különben se feltételezte volna, hogy beárulná őket. Ha meg igen, akkor így jártak, bár a mostani mókából úgy tűnt, hogy semmi sem valósul meg, mivel a barátnője nem jött el sajnos. Erre gondolva Rach kissé elcsüggedt, de próbálta magát összeszedni, hiszen nem akarta Glenn hangulatát is tönkretenni azzal, hogyha búvalbélelt képet vág.
- Te csupán olvasni jöttél ide? Bár tudom, ez most hülye kérdés volt. - tette fel a kérdést a lány, de máris rájött, hogy tényleg zagyvaság volt eziránt érdeklődni, hiszen mi mást csinálhatna valaki, ha egy könyvvel jön ide? Tuti, hogy az olvasás a fő célja, a társalkodás pedig másodrendű dolog, hiszen ha senki sem lett volna itt a közelben, akkor a fiú nyilvánvalóan most is olvasna.

Sebestyén

- Igen, a siklóm imádja a természetet, általában a nyakamban szoktam vinni erre-arra, de valóban jó lenne valami optimálisabb megoldás neki. - válaszolta Rach miközben bizakodva Sebire nézett, hátha kap talál majd idővel valami megoldást erre a problémára a srác. Az már biztos, hogy leleményes volt, ezt a lány is észrevette, úgy gondolta, hogy még sokra viheti a fiú az életben, ha ennyire szemfüles.
- Nos igen, biztos vagyok benne, hogy dobnának egy hátast, ha kiderülne, hogy mindenről, amit idáig valótlannak hittek valósággá vált... szerintem egykönnyen nem tudnák feldolgozni ezt. - nevetett Rachel, bár nem örült volna neki, ha valóban felfednék a varázslók a muglik előtt a létezésüket, mert az semmi jót nem szülne, de tudta, hogy sokan ezt másképp gondolják, de ő kitartott az elképzelésénél.
- Ó, ez jó! Az én anyukám is imádja a romantikus műveket, bár neki szerencséje van, mert apával imádják egymást és szerintem még a mai napig szerelmesek egymásba. - válaszolta vígan a Rellonos, miközben álmodozón tekintett maga elé, ő maga nem tudta elképzelni, hogy neki valaha is ilyen kapcsolata lesz, mert úgy vélte, hogy a szerelem csak egyfajta illúzió, ami pillanatnyilag elveszi az ember eszét, majd idővel véget ér és valami mássá alakul át, ezt pedig tiszta időpocsékolásnak vélte, bár tudta, hogy az érzelmei ellen semmit sem tehet az ember, max. nem mutatja ki. Lillán is látta, hogy az elején igencsak tagadta, hogy odalenne Ákosért, de látta rajta és az apró jelekből, hogy érez valamit iránta, úgyhogy kár volt ezt titkolni. Egyelőre ő maga nem tudta, hogy hogyan kezelné ezt a dolgot, mert még sosem élte át, de hallott már róla eleget, mindenesetre annak örült, hogy a szülei ilyen szerencsésen egymásra találtak és boldogok együtt. Azt nem tudta, hogy vajon Nathan miért fordult ki magából ennyire, de remélte, hogy ez csupán egy átmeneti állapot és nem valami komoly dolog áll a háttérben. Gondolataiból visszatérve Sebi épp a focimeccsről beszélt, ami valóban nem tűnt túl izgalmas sportnak.
- Hát én lehet, hogy bealudnék, ha ilyen mérkőzést kéne néznem. - válaszolta a srácnak, majd eszébe jutott, amikor Lillával az egyik éjszaka elcsenték a seprűket és a pályán repkedtek, majd jött az a két diák és majdnem balul sült el a történet, ám barátnőjének hála megmenekültek a gyilkos golyó elől.
- Remélem, hogy jól fogod itt érezni magad, bár szerintem könnyen be fogsz illeszkedni. Jó fejek a mentoraid? Nekem sokat segítettek az enyémek, úgyhogy nagyon örültem, hogy ott voltak mindig, ha szükségem volt rájuk, de majd meglátod, hogy mennyit számít ez az egész. - vágott bele egy újabb témába a lány, miközben Sebire emelte a tekintetét.