A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=404551#post404551][b]Várkonyi Arnold - 2014.10.15. 23:09[/b][/url]

Az ember csak egy pár percre hagyja magára a holmiját őrizetlenül, míg meglátogatja a mosdót, és nyújtózkodik kicsit a két hatalmas könyv között, amit épp tanulmányozott, és máris valami idegen leányzó startol rájuk. Mármint, nem a könyveimre, az minden bizonnyal a legkevésbé sem hozza lázba, pláne, hogy csak valami baromi vastag, könyvtári darab, még véletlenül sem egy aprócska regény, amivel a normálisabbak elütik az időt. Jó, hát… nem véletlen tartozom a kékekhez, no.
Az ajtóban még a kezemet törölgetve ütközik meg a tekintetem a lángvörös hajú lányon, aki elorozta a gitáromat, amit egyébként magam sem tudom, miért hurcibáltam keresztül a fél kastélyon. Enyhén oldalra billentett fejjel, és ráncolt homlokkal bámulom, hogy mégis mit csinál, a nyilvánvalón kívül, hogy játszani fog rajta, de… hozzászokhatnék végre, hogy itt mindenki ilyen közvetlen.
- Szép gitár – mosolyodom el, amikor átszelve a nagyobbacska helyiséget ott termek mellette, és rögtön le is telepszem mellé, törökülésbe helyezkedve. Hallgatom még pár pillanat erejéig a dallamot, amit játszik, de nem ismerős, hát rákérdezek. – Hm, nem hallottam még sehol, saját szerzemény? – érdeklődök. Nyilvánvaló, hogy jobban bánik a kicsikével, mint én, olyan könnyedek a mozdulatai. Egy kicsit talán még irigylem is emiatt, bár nem vágyom zenei babérokra – most már –, talán túlélem. Vagy korrepetálást kérek az ismeretlen vöröstől.
A fotel oldalának támasztom a hátam, és a nyitott könyveket is elpakolom, amit az ülőalkalmatosságon hagytam, bár nem hiszem, hogy akárki rápályázna a helyre, hacsak nem szeretné a koncertet közelebbről hallgatni. Páran felkapták a fejüket, és érdeklődve néznek a párosunk felé, inkább az élénk hajú lányra, hisz tőle származik ez a kellemes háttérzene, de különösebben senki nem törődik vele. Akik eddig olvastak, most is a könyveikbe mélyednek, és a beszélgetők duruzsolása sem halt el. Az viszont kétségtelen, hogy feldobja a hangulatot egy kis élő muzsika, habár lehet, csak engem boldogít az ilyesmi különösképpen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=410454#post410454][b]Várkonyi Arnold - 2014.10.26. 19:43[/b][/url]

Az ujjaim ritmusra dobolnak a lábamon, közben pedig a lányt nézem. Figyelemreméltó, ahogy játszik, teljes beleéléssel, és ahogy pengeti a húrokat, mintha mi sem lenne természetesebb a világon. Mindig is éreztem némi irigységet azok felé, akik valamilyen tehetséggel áldottan születtek, és bár ezt is fejleszteni kell, és rengeteg foglalkozást igényel, nekik valahogy zsigerből jön. A lánynál is úgy tűnik, mintha így lenne. Én biztos görcsösen és sokkal szerencsétlenebbül fognám a hangszert, ellenben vele, bár ki tudja, lehet, hogy csak a sok-sok gyakorlás…
Ez már csak annyiból is látszik, hogy amikor abbahagyja, úgy tekint rám, mintha valami földönkívüli lennék, és kell néhány pillanat, amíg teljesen visszazökken a valóságba. Hát, én nem akartam belerondítani, komolyan mondom!
- Lehet, hogy elrohant órára és itt felejtette. Vagy valami sürgős elintéznivalója akadt, aztán úgy gondolta, nem akar egy nagyobbacska hangszerrel az oldalán végigrohanni a kastélyon – sorolom a lehetőségeket, amik így hirtelenjében eszembe jutnak, bár egyik sem tükrözi a teljes valóságot. Már csak azért is megérte itt hagyni árválkodni a gitárt, hogy ilyen véletlenekbe ütközzünk. Idővel persze majd elárulom, hogy az enyém, de ez így sokkal szórakoztatóbb.
- Biztosan – nevetek fel.  – Honnan tudod, hogy nincs itt a tulaja? Lehet, hogy csak meghallotta, milyen jó kezekbe került, és nem bánja, ha kicsit játszol rajta – vetem fel az újabb eshetőséget. Persze semmiképp sem kioktatni akarom, teljesen ártatlan gondolatok csupán, amit megosztok vele, ezen felül pedig akár le is lepleződhettem legutóbbi megnyilvánulásom miatt. Nem, mintha akkora titok lenne, hogy én vagyok a felelőtlen gitártulajdonos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=412296#post412296][b]Várkonyi Arnold - 2014.10.28. 18:13[/b][/url]

Egészen különleges vagy váratlan indokból is magára hagyhatták volna szegény gitárt, persze, bár a legtöbb embernek szokása tovább gondolni, és figyelmen kívül hagyni a legkézenfekvőbb eseteket, amik egyébként ebben az esetben teljesen lényegtelenek, ugyanis én vagyok az a galád, akiről épp elméleteket gyártunk nagy serényen. Úgy nézek a lány kezében lévő hangszerre, mintha még sohasem láttam volna, pedig már hosszú évek óta én vagyok a gazdája, nem is mai darab a drága. Emlékszem, mennyire féltettem az öcsém elől, amikor még kisgyerekek voltunk. Talán nem is hiába maradt ilyen szép állapotban.
- Végül is, ki tudja – bólintok egyetértőn, holott én aztán pontosan tudom, hogy a történet nem igazán így kezdődött, és ha nem lenne az eszmei értéke ilyen nagy… Merlinre, egy szó nélkül odaadnám neki!
- Ne is törődj vele! Csak játssz tovább, közben kioldalazunk és már meg is van a szajré. Amúgy tényleg elég ügyes vagy – kanyarodok kicsit vissza az előző feltevéshez, a bókolás és dicsérgetés pedig még mindig nem az erősségem, tessék eltekinteni felőle! Próbálkozom. Vigyorogva nézek vele körül, én kicsit feltűnőbben, mert nem aggódom attól, hogy a keresett személy kiszúrna. Amikor ismét játszani kezd, a fotel oldalához dőlök, és ritmusra mozgok jobbra-balra.
Egy pillanatra lehunyt szemeim közül a jobb oldalit kinyitom, amikor a dallam hirtelen abbamarad, és igyekszem a lehető legártatlanabbnak tűnni. Nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam. Vártam már, mikor esik le neki, és olyan… aranyosan mulatságos volt ez így. Remélem, nem sértődik meg! – Hát őőő, ami azt illeti, de, az enyém – vallom be. – De játssz kedvedre, sokkal tehetségesebb vagy, mint én. Engem már lehet kilökdöstek volna innen, ha próbálkozom – vigyorgok továbbra is, most már egy kicsit zavartan, mert nem tudom, mi a reakciója erre a kis közjátékra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=559749#post559749][b]Várkonyi Arnold - 2015.12.31. 16:46[/b][/url]

Vaskos könyvvel a kezemben lépdelek ráérősen a folyosón, amiben az egyetlen pláne, hogy az a kötet bizony nyitva van, tekintetem pedig serényen ugrál sorról sorra. Tökélyre fejlesztettem már a sétálás közben olvasás mesterségét, így az utamba kerülők többsége megússza épségben, és ha mázlim van, nem egy két méteres, nagyon morcos rellonos lesz az egyetlen kivétel, akinek telibe nekikoccanok. Kellemetlenül indulna a mai nap, az már egyszer biztos. Ugyanakkor nagyon jó vagyok abban is, hogy kimagyarázzam magam mindenféle ostoba helyzetből, bár ez lányoknál nyilván klasszisokkal egyszerűbb. Hímtársaimra valahogy nem hatnak a kiskutyaszemek.
Könyökömmel ügyeskedem le a kilincset, és vállammal lököm be az ajtót, és csak miután be is csuktam magam mögött, lesek fel, ujjammal bökve a sor végére, mintegy jelzésként, hol tartottam. Üres. A társalgó ebben a koradélutáni órában teljes mértékben üres, hát értetek már ilyet?!
Elégedett vigyorral a képemen foglalok helyet a legszimpatikusabb széken az asztalnál, és előpakolom a felszerelésem, hogy nekiállhassak a tanulásnak, úgy igazán. Néha még magamat is megijesztem azzal, hogy mekkora stréber vagyok. De hát, ha egyszer annyira érdekes! Bal tenyerembe támasztom a fejem, és néha papírra vetek egy-két fontosnak vélt információt jegyzetelés gyanánt.
Az ajtó nyílására felkapom a fejem, de fel sem fogom, hogy valaki épp a nyugalmamat készül megzavarni. Aztán köszön. Meglepetten nézek fel, és Adrian nagyon tündibündi vigyorára azonnal fel is szalad a szemöldököm, de megvárom, míg végigzongorázzuk, hogy érdeklődést tettet irányomba. Hasonlóan cukormázas mosollyal hallgatom a gyors egymásutánban elhangzó kérdéseket, majd: - Mit akarsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=560628#post560628][b]Várkonyi Arnold - 2016.01.03. 21:45[/b][/url]

Nem most jöttem le a falvédőről, és elég régóta vagyok már az iskola diákja ahhoz, hogy tudjam, mi rejlik a hirtelen, teljességgel indokolatlan kedvesség mögött. De azért belemegyek a játékba, magamban pedig igencsak jót derülök azon a képen, ami éppenséggel elém tárul. Esetünkben nincs egyébként semmi különös: egy lusta rellonos, akinek meggyőződése, hogy palimadárnak nézhet egy levitást, ráadásul felsőbb évest, érted! Amúgy pedig még azt is túlzás lenne kijelenteni, hogy olyan behatóan ismernénk egymást, bár abban egészen biztos vagyok, hogy még az Adrian által kedvelt személyekre sem láttam ilyen szépen vigyorogni. És ez a szempilla rebegtetés..! Már majdhogynem megtisztelve érzem magam!
- Megvagyok, kösz. Mint azt láthatod, tanulnék. Szóval azt állítod, tévedek, és nem akarsz semmi mást? – tömör válasz a kérdésére, csak, hogy még véletlenül se jöjjek ki bunkóként az egészből. Fél szemöldököm enyhén feljebb szökik az ártatlan, kérdő arckifejezés megkoronázásaként, így várom, hogy kinyögje végre, miért is lettem én egyik pillanatról a másikra oly érdekes.
- Tudtam! – mutatok rá vádlón, de a képemen győzelemittas vigyor jelenik meg. Mintha az év rejtélyét oldottam volna meg, hosszas nyomozás árán. – Őszintén… nem is értem, miért nem egy korodbeli lánynál próbálkozol. Feleennyi erőfeszítés, és annyit se tudna kinyögni, hogy „azonnal”. De, mint láthatod… nem vagyok lány. És a legkevésbé sem jön be a módszered.
Grimaszolok egyet, mintha olyan nagyon sajnálnám, hogy így van, aztán egy vállvonás kíséretében már vissza is térnék a könyvemhez. Miért van olyan érzésem, hogy itt még nem ért véget a dolog…?