A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=361845#post361845][b]Nemes L. Izabella - 2014.08.18. 21:36[/b][/url]

Már megint a kastély folyosóit róttam, mellettem pedig szokás szerint a juhászkutya sétált, aki az utóbbi időben nagyon sok helyre elkísért már. Most viszont szorosan mellettem lépdelt, amíg én a befont hajam végét birizgáltam. Mostanában egyre többet kísérleteztem a hajammal és szerettem össze-vissza fonogatni. Most viszont csak egy egyszerűbb fonást alkalmaztam, nem akartam nagyon belemenni a dologba. Szóval, a folyosón ténferegtem, Vatta pedig szorosan mellettem haladt. Egy idő után meguntam a hajammal való vacakolást és a kezeimet leengedve magam mellett tartottam őket. A folyosókon való mászkálás alkalmával volt időm elgondolkozni a vizsgáimon. Már jó sokból átmentem, még sem mindegyikből. Sikerülniük kell, nem okozhatok csalódást anyuéknak. Asztronómia, művészetek, számmisztika... mind-mind sikerült, még is voltak még vizsgáim. Megráztam a fejem és sóhajtottam egyet. Gyors léptekkel szeltem át az egyik folyosót, a következő pillanatban pedig már a nyugati szárnyban találtam magam. Meglepődve néztem le a lábamnál ácsorgó kutyára, aztán tovább lépdeltem. Nem is néztem igazából, hogy merre megyek, a lábaimra hagyatkoztam és hagytam, hogy oda vigyenek, ahová éppen akarnak. Különösebben nem érdekelt, hogy hol fogok kilyukadni, majd legfeljebb kóborlok még egy kicsit a kastélyban, eltévedni úgy sem tudok... vagy igen? Végigtrappoltam az első emeleti folyosókon, fellépcsőztem a másodikra és ott is végigmásztam mindent. Végül egy ismeretlennek tűnő ajtó előtt álltam meg és kíváncsian tekintettem rá. Nem volt ismerős, vagy is nem tudtam, hogy hova nyílik. A juhászkutyával az oldalamon közelebb léptem az ajtóhoz, lassan a kilincsre emeltem a kezem és benyitottam. Vatta rögtön előrenyomakodott és már akkor a szobában volt, mikor én még be sem néztem, hogy mi ez itt, van-e itt valaki, vagy ilyesmik. Bekukkantottam, miután ugye az őrült eb benyomult, de senkit sem láttam. Egy ideig a juhászkutya is csak esetlenül szaglászott, aztán hirtelen felkapta a fejét és az ablakhoz rohant. Megdermedtem az ijedségtől, a következő pillanatban pedig már rohantam is az elhúzott függönyhöz. Reméltem, hogy az ablak nem volt kinyitva, mert akkor csak egy pillanat kell a kutyámnak, hogy kiessen... jajj ne!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=372866#post372866][b]Nemes L. Izabella - 2014.08.29. 18:15[/b][/url]

Ezt nem hiszem el! Már megint olyan dolgot csinált, amit nem lett volna szabad neki. Miért rohan folyton az ablakhoz? Általában, ha beléptünk valamelyik szobába, ő automatikusan az ott lévőhöz rohant, nem pedig az ablakokhoz... most viszont pontosan ezt csinálta. Kedvem lett volna sikítani, de csak egy apró morgással indultam el sebtében az ablakhoz, ahol a függöny mögül furcsa zajokra lettem figyelmes. Mintha valami esne... meggyorsítottam a lépteimet és épp akkor rántottam el a függönyt, amikor egy fej kukucskált ki onnan. A juhászkutya már azelőtt a földre ugrott, mielőtt én odaérhettem volna, így most árgus szemekkel figyelt ránk. Én viszont a fejre és az utána kibukkanó testre koncentráltam. Próbáltam felidézni, hogy ki is ült előttem. Amikor a nevemen szólított, összerezzentem, de lassan rájöttem, hogy kiről is van szó.
- Szia Lavia - mosolyogtam kedvesen. - Öhm... jól, köszi. Te?
Oldalra döntöttem a fejem és egy intéssel leültettem a kutyát. Most már értettem, hogy miért is indult olyan gyorsan az ablak felé. Nem kiugrani akart, csupán csak a lányhoz igyekezett olyan nagyon. Most már nem hibáztattam érte, de azért még sem volt szép dolog tőle, hogy így rám ijesztett. Nem volt éppen a reszortom minden nap kisebb szívrohamokat kapni.
- Igen. Vatta a neve - a neve hallatán a collie megcsóválta a farkát. Hátráltam egy lépést, hogy ha a kis gólyánk szeretett volna leszállni az ablakból, akkor tudjon. Nem számítottam igazából a találkozásra, csak egy csendes helyet akartam keresni, ahol végre nyugodtan egyedül lehettem volna. Persze akkor maradhattam volna a szobámban is, de az a fülledt levegő... pfüjj, nyomasztó. Biztos az iskolai könyveimtől van...
- Vizsgáztál már? - tereltem a témát egy nem túl kellemesebb, de annál beszélhetőbb dologra. Nem igazán akartam erről beszélni, de ezt legalább jól ki lehet filézni, így hát maradtam ennél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=388812#post388812][b]Nemes L. Izabella - 2014.09.21. 12:28[/b][/url]

Elég egy rossz mozdulat, vagy egy szó és ez a kutya már is képes legyilkolni magát, persze nem önakaratból. Korához méltóan nagyon játékos és bohókás kutya, így talán a pirosak közé sorolnám, de mivel ő kutya, így nem jár iskolába, szóval háza sincs. Marad velem és ez így jó.
Egy kisebbfajta sokk ért, amikor a collie rakétagolyó szerűen kilőtte magát mellőlem  és az ablakhoz rohant. Utólag kiderült, hogy csak Laviához rohant olyan boldogan, de én akkor is nagyon megijedtem. Te jó isten, ha az ablak nyitva lett volna... Amikor a lány - a kutyával az oldalán - leszállt az ablakból, végre nyugodtan fellégezhettem és a sokk hatása alól is kikerültem már. Vagy talán szívrohamot kaptam volna... hmm, nem is tudom.
Mosolyogva figyeltem, ahogy a lány megdögönyözte a kutyát, aki heves farokcsóválásba kezdett, aztán beszélni kezdett hozzá. Szemeim felragyogtak, mikor a lány ajkait elhagyó szavak elsősorban a kutyához szóltak, ugyanis az emberek többsége bolondnak nézik azokat, akik beszélnek az állatokhoz, vagy is elsősorban engem. Pedig én mindig bizonygattam, hogy megértik, de hát mások ezt nem vették tudomásul.
- Hűű, gratulálok - ragyogtak fel újra a szemeim, mikor válaszolta a kérdésemre. Nagyon büszke voltam rá, hogy ilyen jó vizsgaeredményei lettek és hát nekem is jól sikerültek... a többség. Igaz, hogy tavaly jobbak lettek, de még így is átmentem mindenből. Aminek kifejezetten örültem.
- Nekem is jók lettek. Sok kiváló és várakozáson felüli. Ja, meg egy elfogadható, de hát... mindegy - nevettem el magam a végére. Laviával sokkal felszabadultabban tudtam beszélgetni, mint másokkal, pedig hát vele is elég kevésszer találkoztam. A kékek többségével kevésszer találkoztam, mert vagy ők, vagy én tanultam... plusz még a kiddics, ott van akkor Vatta, meg most jött a prefektusság is...
- Hazautazol a szünetre? - tettem fel a költői kérdést, amire kapásból igen lett volna a válaszom, már ha nem én kérdeztem volna. Én mindenképp hazamegyek, látnom kell anyuékat és Vivient is. Őt muszáj. Sok mesélni valóm van neki, már ha hazajön...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=389174#post389174][b]Nemes L. Izabella - 2014.09.21. 18:31[/b][/url]

Lavia egész jól fogadta Vatta érkezését és nem is kezdett el sikítozni, ugrálni, meg miegymást csinálni, csak mert "rám ugrott egy kutyaaaa!!!". Na, ezeket az embereket nem értem a legjobban. Hogy miért félnek ennyire a kutyáktól, főleg attól, amelyik vagy hat fejjel kisebb nála. Lavia viszont egészen vidám arccal simogatta a kutyát, aki úgy csapkodott a farkával, hogy egy kisebb mini-hurrikánt hozott létre majdnem. Ragyogó szemekkel figyeltem a kis párost, közben pedig nem felejtettem el úgy vigyorogni, mint egy idióta. Tényleg nagyon aranyosak voltak együtt.
- Anyuék is folyton azzal rágják a fülem, hogy írjam ám a vizsgáim, mert ha nem lesznek jók, akkor nem engednek haza, de ők is csak viccelnek... remélem - döntöttem oldalra a fejem és az ajakamba harapva fájdalmas arcot vágtam. Hű, ha tényleg komolyan gondolták, akkor idén nem megyek haza. Oké, ez nagyon nem valószínű, de anyu nagyon komolyan leírta, hogy miket nem csinálhatok még, ha nem lesznek jók a vizsgáim... fél oldalt teleírt, én pedig azon agyaltam egész nap, hogy vajon komolyan gondolta-e, vagy sem.
- Mindig is el akartam jutni Londonba - morfondíroztam félhangosan, miután Lavia egész hosszan válaszolt a kérdésemre. - Én mindenképp hazamegyek, már ha anyuék hazaengednek.
Az utolsó szót már csak úgy mellékesen mondtam, különben a mosolyom még szélesebb lett, végül átcsapott nevetésbe. Az egyik kanapéhoz sétáltam és elgondolkodva lehuppantam rá. A mosolyom még az arcomon volt, azonban a nevetést már abbahagytam. Vatta rögtön otthagyta Laviát és a lábamhoz furakodva ledobta magát elém, fejét pedig a térdeire fektette.
- Nem - ráztam meg a fejem. - Úgy tudom, hogy kicsi kutyákhoz nem kell kérvény, legalább is eddig még nem szóltak, hogy Vatta miért van itt.
Tényleg nem szóltak még és így utólag belegondolva most már nem is érdekelt, hogy bárkit is zavart volna a kutya jelenléte. A buksijára csúsztattam a tenyerem és lassan végighúztam a kezem a hátán. A juhászkutya farka meglibbent, amikor kezem belefúrtam a bundájába és egy halk nyüszítés hallatszott az állat felől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=408024#post408024][b]Nemes L. Izabella - 2014.10.22. 19:04[/b][/url]

- Ne koncentrálj már ennyire - forgattam a szemeimet Mihaelt nézve. Furcsa volt itt ülni vele szemben és Gazdálkodj okosan!-t játszani két háztársam társaságában. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer még pont Misi lesz az, akit jól elgyepálhatok majd... hát igen, vesztésre áll és ennek én nagyon örülök. Lehet, hogy gonoszan hangzik, de az eddigi Mihaellel való találkáim alatt nem gondoltam volna, hogy ennyire aranyos, mikor ellenem szeretne győzni. Hát az a fej... megmosolyogtat.
- Figyelj már egy kicsit jobban - csóváltam a fejem a fiú kiakadására. Vajon mindegyik Rellonos ilyen aranyos, amikor egy büntetés által velem kell társasoznia és nagyon nyerni szeretne? Hmm, jó kérdés. Ujjaimmal a tábla mellett doboltam az asztalon. Államat a másik kezem tenyerébe helyezve fürkésztem halvány mosollyal az arcomon Misit. Az eddig mozgatott ujjaim hangosan puffantak az asztalra, mikor a mellettem ülő Sárika megmozgatta a szemüvegét és valami roppant édes hangon kijelentette, hogy Misi nem figyel és én teljesen tisztességesen játszom. Az eddig csak halvány mosolyom most kiszélesült, a sárkánysrác kiakadása pedig csak egy újabb olyan pont volt, ami miatt a szám még jobban széthúzódott volna, ha tudna. A fiú próbálkozása a csalás bebizonyítására olyannyira aranyos volt az eddigi kifakadásaihoz képest, hogy most már tényleg nem tudtam mit csinálni. A fejem elfordítva Sárára néztem, miután pedig kinevettük magunkat a lánnyal, sóhajtva felálltam és a fiú fölé magasodva beharaptam az alsó ajkam.
- Na, fejezd be a Morci-Marcit és figyelj rendesen, mert különben észre sem veszed és a következő pillanatban én nyerek - nem volt fontos nekem az, hogy nyerjek, de látva ezt az arcot, amit Mr. Mindenképpenénnyerekmerthanemkitagadnak vágott, egyszerűen olyan érzésem támadt, hogy még jó sokáig el kell húzni ezt a játékot. Sosem mosolyogtam még ennyit Vivi balesete után és ez most igen is kellett nekem. Most tényleg egészen vidám voltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=425179#post425179][b]Nemes L. Izabella - 2014.11.22. 17:42[/b][/url]

- Jaj na ne mondd, ezzel mindenki tisztában van – forgattam a szemeimet. Hátradőlve figyeltem a prefektus minden mozdulatát, láttam, hogy nyerni akar és ez már annyira kikészíti, hogy azon csodálkoztam: még nem láttam az izzadságcseppeket legördülni a homlokán. Anya viszont mindig azt mondta, hogy ami késik, az nem múlik. Szóval akkor most minden vágyam lett Misit izzadva látni. Fantasztikus. Néha olyan idióta ötleteim támadnak, hogy az már szinte elviselhetetlen. És ha azokat valaki meg is valósítja, hát az már felér egy világvégével.
- Figyelj mindenre. Az oké, hogy csak a nőnemű egyedek képesek több mindenre figyelni, de neked most nem kell mindenfelé pislognod – csóváltam meg a fejem. Hát semmi újat nem mondtam, nem igaz? – Takarékbetétkönyv.
Smaragdjaim követték a rellonos ujját, ami végül erre a mezőcskére mutatott. Nem lehet könnyű neki magyarul beszélnie, néha még én sem értem a magyar nyelvet. Ehhez képest fel tudnék sorolni vagy hatot, ami könnyebb, mint az anyanyelvem. Vivi mondta mindig, hogy nehéz volt visszaszoknia, hiszen ő nem Magyarországon járt főiskolára, megszokta már, hogy angolul beszélgettek a csoporttársaival. Akkor persze nekem is angolul kellett vele kommunikálnom, akár hányszor jelentkezett. Most, hogy befejezte az iskolát és hazajött, nehéz neki magyarul beszélnie. Szóval akkor Mihaelnek sem lehet könnyű. Hm.
Az viszont – akár mennyire is gonosz dolog – roppant vicces, ahogy Morci Marci kiakadt. Ahogy a háztársamra nézem, láttam a kislány szemében a csillogást és a boldogságot. Vagy is már megérte leülni Misivel társasozni.
- Jézusom, kinek az elmebeteg ötlete is volt ez a büntetés? – pillantottam vissza Misire, aki éppen próbálta magát behozni. Újra megcsóváltam a fejem és az ablak felé pillantottam. Misi feje egyszerűen túl vicces volt ahhoz, hogy most a röhögéstől ne forduljak le a székről. A kint álló fákat néztem, amik lassan mozogtak a széltől, az ablak előtt pedig hirtelen felbukkant egy rigó, szárnyait verdesve csipoghatott egy kicsit, aztán tovasuhant.
- De jó lenne most kviddicsezni… – hangom halk volt, szinte suttogtam, szemeimet lehunytam és már csak a fiú hangjára nyitottam fel újra. Előredőltem a széken, hogy jobban lássam a táblát és a szabályzatot, amit Misi közben elém csúsztatott. A minikönyvet és a prefektus kérését figyelmen kívül hagyva a tizennyolcezerre koncentráltam. Végigpillantottam a táblán, a rellonos játékpénzére sandítottam és végül bólintottam. Hjaj, hosszú játék lesz ez. Karjaimat összefonva dőltem hátra újra a széken. Sáráék elhallgattak, ahogy Leen szóba került. Egy pillanatra én is lefagytam, az ablak felé pillantottam és sóhajtottam egyet. Levente pislogva felállt, házi feladatról motyogott és elsietett, Sára meg csak egyszerűen, magyarázat nélkül követte. Amint becsukódott az ajtó felálltam, az ablakhoz léptem és kinéztem rajta.
- Elment – és ezzel ki is fújt, fogalmam sincs, hogy hova. Nem álltam hozzá olyan közel, mint például Runa, valószínűleg ő tudja, hogy miért. – Nem tudom, hogy miért és, hogy hova. Ismered Runát? Őt kérdezd, szerintem ő tudja.
Vállaimat megvonva fordultam meg és bámultam rá a rellonosra. Tudom, hogy miért kérdezte, mindenki tudott róluk a Levitában. Viszont a kérdésére nem tudtam volna válaszolni még akkor sem, ha ott rögtön felkötött és megkínzott volna. Nem, tényleg nem.


// Misi drága emlékkari lett, befejezetlen játék :<< //

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=568060#post568060][b]Nemes L. Izabella - 2016.02.28. 11:28[/b][/url]

Zétény
- Rellon buli másnapján; délután

Eléggé nyúzott voltam egész nap, pedig nagyon is jól aludtam az éjjel, nem is értem miért... Szóval miután sikerült visszajutnom a Levitába, egy ideig csak ültem az ágyamon és bámultam ki a fejemből, próbáltam kitalálni, hogy mi lesz ezután. Térdeimet átkaroltam, hátam a hideg falnak feszült, ahogy gondolkoztam a továbbiakon. Végül úgy döntöttem, hogy most már úgy sem tudnék ezen változtatni, felesleges azon rágódnom, mi történt.
Még lementem ebédelni, utána pedig sétálni indultam a kastélyban. Olyan jó volt már végre visszatérni ide, hiányzott minden egyes folyosó, a termek, a Levita, a megszokott környezet. Nem nagyon szerettem innen kiszakadni, jó volt a svéd iskola, de most már inkább maradnék itt. Semmi sem jobb annál, mint mikor az anyanyelveden szólalhatsz meg, és mikor tudod, hogy merre kell menned, ha meg akarsz reggelizni. Voltak ebből gondjaim, főleg az elején, és kicsit rossz érzés volt éhesen bolyongani tíz percig a másik kastélyban.
Egyébként nem is volt célom. Fogalmam sincs hova akartam menni, csak szépen lassan tettem egymás után a lábaimat, fejem kicsit lejjebb hajtottam, szőke hajam az arcomba hullott. Nem akartam egyelőre benyitni sehova, csak élveztem a megszokott hosszú folyosókat, a festmények morgolódását, hogy nem tudnak pihenni ettől a sok gyerektől, egy-kettő meg is mosolyogtatott. Hiába, mindenhol jó, de legjobb a második otthonodban. Végül mégis megálltam az egyik ajtó előtt, aminek kilincsét rögtön le is nyomtam, hogy beléphessek a szobába. A társalgót rögtön felismertem, habár nem volt benne egy társalogni sem kívánó diák, ezt először kicsit furcsának tartottam. Aztán csak vállat vontam, becsuktam az ajtót és az egyik messzebb álló kanapéra dobtam le magam. Lerúgtam a cipőm, felpakoltam lábaimat a puha anyagra és lejjebb csúszva elterültem rajta. Tudtam, hogy hamarosan valaki úgyis meg fog jelenni, hisz ez mégis egy közkedvelt helyiség volt, addig is viszont csak lehunyt szemekkel idéztem fel a múlt éjszakát, ami ismételten azt eredményezte, hogy belepirultam már a gondolatba is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=568187#post568187][b]Nemes L. Izabella - 2016.02.28. 14:39[/b][/url]

Zétény
- Rellon buli másnapján; délután

Ahogy megjósoltam, valaki már nyitotta is ki az ajtót. Nem néztem fel, igazából nem is nagyon érdekelt, hogy ki jött be, majd úgyis el fog menni. Szándékomban állt hallgatni, és úgy tenni, mint aki jó mélyen alszik, álmaiban pedig egy teljesen más helyen jár - ami nem Svédország. Szóval én ugye úgy gondoltam, hogy az idegen majd szépen el fog innen menni és békén hagy, vissza tudok térni eredeti elfoglaltságomhoz, de nem így lett. Lépteket hallottam, egyre közelebb ért hozzám, és mikor már úgy döntöttem volna, hogy akkor én kinyitom a szemem megnézni kinek állt szándékában zaklatni, az idegen megszólalt. Én meg reflexből csaptam hátra a combja felé és elröhögtem magam.
- A hangodból ítélve te sem vagy valami kipihent. Hosszú volt az éjszaka? - végre kinyitottam a szemeim épp akkor, mikor Zétény az egyik párnáért nyúlt. Arcomra gúnyos mosoly kúszott fel abban a pillanatban, hogy kiejtettem számon a kérdést, lábaimmal arrébb húzódtam, hogy fel tudja venni a párnát. Eszem ágában sem volt felülni, hogy ő is odaférjen a kanapéra, meg hát körülöttünk állt még vagy három, de neki feltétlen a földre kellett feküdnie. Mondjuk nekem mindegy, én elvoltam ott a kényelmes heverőn.
- Nem is a barátom - húztam össze magam, már amennyire fekvő helyzetben az ember képes összehúzni magát. Jobb kezem a homlokomra támasztottam, és tüntetőlegesen a plafont kezdtem el bámulni. Azon tűnődtem, hogy tudnám elmagyarázni Zéténynek, hogy Adriannal nincs köztünk semmi, csak sokat ivott, nekem az az egy pohár is megártott, és mivel vele jöttem, vele is mentem. Meg megcsókolt. Ennyi. Csak ezt az én drágalátos barátom sosem hinné el nekem, ha így adnám be neki, szóval kellett egy B-terv is.
- Nincs mit mesélnem - tártam szét karjaim fekve, aztán jobb kezem ismét a homlokomra került. - Elhívott, én beleegyeztem, ittunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Nem tudom mit kellene mesélnem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=568825#post568825][b]Nemes L. Izabella - 2016.02.29. 11:53[/b][/url]

Zétény
- Rellon buli másnapján; délután

Nem hitt nekem. Hát természetesen miért is hitt volna nekem, elvégre nem én voltam a legjobb barátja, akinek még akkor is hiszünk, amikor amúgy nem. De, jó, igazat adtam neki abban, hogy tényleg nem volt ez rám jellemző, és meglephette volna, de hát ki kérem magamnak, ő meg hirtelen eljegyzést csinált a buli elején...! Az elején! Nem is a közepe felé, vagy mikor már kicsit többet ittak, nem, ő józan fejjel térdelt le és tette fel a nagy kérdést, ami még úgy nem is lenne baj, csak... neki már van menyasszonya. Meg hát nekem nem is szólt róla!
- Sokat ivott - rendeztem le ennyivel azt a részt, amelyben kitért arra, mit műveltünk a buli vége felé. Persze, nagyon is tisztában voltam vele, hogy látta mit csináltunk Adriannal, főleg az italos asztalnál ácsorogtunk, az meg elég közel volt a kanapéhoz, amin meg ők ültek. Tudtam nagyon jól, hogy néha odanézett, úgysem bírta volna ki. És akkor így én is felhozhattam volna neki a lánykérést, meg hogy be sem avatott a tervébe, hogy jól a szemére vethessem milyen hülyeségre készült. Elvégre neki mégiscsak ott volt Lyra, még akkor is, ha ki tudja hogyan álltak abban a pillanatban.
- Mi nem látszott úgy rajta? - visszanéztem Zétényre, tekintetemmel az övét kerestem, hogy mocskos módon, de azt használjam zsarolásként, amit úgy szeret: zöld szemeimet. Nem volt valami szép dolog, de ha van valami, aminek ez a gyerek nem tud ellenállni, az a szépség. És én egoista módon próbáltam kihasználni mindazt, amit abban a pillanatban ott ki tudtam használni. Magától amúgy sem folytatta volna a gondolatmenetét, engem viszont eléggé kíváncsivá tett, és tudni akartam mindent arról, mit gondol Adrianról.
- Miért gondolod, hogy melléd kerülök? A levitásokat felülre rakják, az első sorba, hogy mindenki lássa kik teljesítettek idén is a legjobban - csak mosolyogni tudtam azon, amit mondott, természetesen nem vettem komolyan. Nekem teljesen mindegy volt, hogy ki mellé raknak, csak sikerüljön a VAV, és mehessek tovább mestertanoncnak. Apropó, mestertanonc. - Maradsz továbbképzésen?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=570960#post570960][b]Nemes L. Izabella - 2016.03.06. 10:58[/b][/url]

Zétény
- Rellon buli másnapján; délután

Mint úgy mindig, most is sikeresen elértem a célom szemeimmel, és nem is volt több dolgom vele, mint figyelni a szavaira. Persze, ő is megjegyezte, hogy ez mennyire övön aluli volt, még úgy is, hogy csak burkoltan célzott rá, de láttam a szemeiben, hogy azért élvezte egy kicsit. Én is élveztem, mint mindig, amikor így kellett valamit kiszednem belőle, mert magától persze, hogy nem mondta volna el. De nem értettem, hogy miért nem. Nem szokásom kifecsegni másoknak ilyeneket, az meg megint egy másik, hogy nem is tudnám kinek kifecsegni. Nem, mintha nem lenne pár diák, akik lesik Zétény minden lépését és tudni akarnak minden egyes pillanatról az életében, de akkor sem én lettem volna az informátoruk.
- Honnan tudod, hogy nem pofoztam meg? - kérdőn fordultam felé, tényleg érdekelt a reakciója. Ők előbb leléptek, mint mi, és ehhez még az is hozzátartozik, hogy miután mi elhagytuk a termet, senki sem -Zétény meg pláne nem- látott minket onnan, azt sem, hogy merre mentünk. Az ő válasza ettől függetlenül nagyon is érdekelt, hisz utána még ezer meg egy alkalmam lett volna rá, hogy pirossá varázsoljam az arca valamelyik felét, Adrian ne csak a kék felsőtestével villogjon.
- Ne kiabáld el, és különben is. Mi még így is nyertesek vagyunk, nem tudtad, hogy mi írjuk idén is a legtöbb kiválót? - nem, a visszavágás egyértelműen nem volt az erősségem, és ezt most a rellonos is első kézből megtapasztalhatta. Én inkább az a párnákkal támadó fajta voltam, meg most már inkább az elemi mágiára koncentráltam, mint a vizsgákra. Ez persze nem azt jelentette, hogy nem hajtottam annyira a legjobb eredményre, de akkor sem kaptam idegbajt, mikor elfogadható vagy várakozáson felüli lett egy-egy vizsgám. Azt hiszem kezdtem felnőni, és komolyabb dolgokkal foglalkozni.
- Maradok kviddics szakon, ha felvesznek. Meg gondolkoztam a pszichológiában és a gyógyításban, de hármat egyszerre nem akarok, meg szerintem nem is lehetne, lassan döntenem kéne a kettő között. Csak nem tudom melyiket szeretném jobban csinálni - ülő helyzetbe tornáztam magam, helyet adva ezzel a rellonosnak is a kanapén. Jobb lábam felhúztam, átkaroltam a kezemmel, állam a térdemre hajtottam. Zöld szemeim ismét ráemeltem, kerestem a tekintetét, hogy amint megtalálom, visszatérhessek ahhoz a kérdéshez, ami annyira foglalkoztatott.
- Tényleg megkérted Anne kezét? - ez egy nagyon is fontos kérdés volt, elvégre ő már vőlegény, még akkor is, ha a menyasszonyával nem állnak túl jól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=594886#post594886][b]Nemes L. Izabella - 2016.05.18. 21:23[/b][/url]

Frayec napok óta nyugtalanul viselkedik és néha teljesen úgy csinál, mintha egyáltalán nem ismernénk már egymást hosszú idő óta. Holott van annak már talán két éve is, vagy több, a lényeg azonban csak annyi, hogy nem hajlandó velem gyakorolni. Pedig a felügyelőket sem láttam már egy ideje, így most alkalmam nyílna arra, hogy ismét töretlen lelkesedéssel vessem bele magam az elemi mágiába, ahhoz viszont szükségem lenne a rasekra. Aki passzív-agresszív magatartást tanúsít körülbelül azóta, hogy Adriannal szakítottunk.
Fogalmam sincs, mit vártam ettől az egésztől. Egy percig sem gondoltam, hogy könnyű lesz. Hiszen bárhogy is nézzük, ebben az egészben én hibáztam, méghozzá nagyon nagyot. Megbántani senkit sem akartam, mégis én lettem az, aki a legnagyobb pofont kapta. Adrian szavai még napokig visszhangoztak a fejemben, egyszerűen nem hagytak nyugodni. És ott volt még a harmadik fél is, aki a legtöbbet szenvedett úgy, hogy nagyon sok mindenről nem is tudott. Ezt tényleg én rontottam el, de nagyon.
Az egyik ablakban ülök, hátam nekidöntöm az ablak melletti falnak. Felhúzott térdeimre fektetem karjaim, állam megtámasztom rajtuk. Percek óta az üres kandallót bámulom, mellettem Frayec fekszik és tulajdonképpen ugyanezt csinálja. Mindketten hallgatunk, pedig már elég ügyesen kommunikálunk egymással, most mégis inkább hagyjuk, hogy a körülöttünk lézengő pár rellonos és eridonos hangja legyen a hangosabb. Az ajtó néha kinyílik, majd hamarosan be is csukódik, amire nem is figyelek; az emberek jönnek és mennek. Tüntetőlegesen bámulom a fekete kandallót, pilláim akkor sem rebbennek, mikor az egyik lány hangosabban kiált fel. Az utána következő hangos nevetés tanúsítja, hogy semmi olyasmi nem történt, ami miatt nekem feltétlenül a szigorú prefektust kellene játszanom. A hangos nevetésük, a belőlük csak úgy áradó vidámság és szeretet rontja el még jobban a kedvem, a depresszív hangulatomon már semmi sem tudna javítani. Azt hiszem itt az ideje, hogy ismét meglátogassam Michelle-t és önző barátnő módjára elraboljam, hogy kezdjen valamit velem, mert ez így nem állapot. Az ajtó pedig pont ebben a pillanatban nyílik ki ismét, én pedig, mintha csak tudnám, hogy ki lép be rajta, felpillantok. És íme, ott áll Ő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=596252#post596252][b]Nemes L. Izabella - 2016.05.24. 18:27[/b][/url]

Nem így képzeltem az első találkozást. Őszintén szólva sehogy nem képzeltem el, de ez még a vártnál is rosszabbul sült el. Ha valaki azt mondja nekem, hogy Norbi majd üdén és vidáman betoppan azon az ajtón és rögtön velem találja szembe magát, én annak ellenére röhögöm ki, hogy jelen pillanatban még a nevetés fogalmát is elfelejtettem. Legszívesebben sírnék igazából, és ahogy meglátom az eridonost, aki ennél jobban nem is lehetne, ismét érzem a remegést a gyomrom tájékán. Azt azonban nem tudom eldönteni, hogy ez a sírás vagy Norbi látványa miatt van-e.
Igazából fogalmam sincs, hogy mit vártam. Nem szóltam neki a rellonosról, amiatt berágott rám, aztán mi szakítottunk, Norbi pedig nem is festhetne jobban. Nagyon úgy néz ki, hogy bármi is történt köztünk, őt egy kicsit sem érdekli a mostani állapotom, engem viszont nagyon is zavar, hogy teljesen megszűnik a valahol a múlt héten elveszett kommunikációnk. Figyelem, ahogy némán ül le egy fotelba és kezd el olvasni, erre persze már Frayec is felfigyel. Hiába utál már napok óta, ha valami történik, arról ő sem szeretne lemaradni.
Nem vagyok tisztában a következő lépésekkel. Egyértelműen látni sem akar, bár legalább bejött a terembe és nem fordult ki azonnal vissza a folyosóra, ahogy meglátott. Ez viszont nem változtat a tényen, hogy nem fog beszélgetést kezdeményezni, bármennyire is szeretném most ezt. Le sem veszem róla a tekintetem, hátha sikerül bármifajta reakciót kiváltanom belőle; egy pillantás, egy szó, még az is jobb lenne, ha elküldene innen, de legalább beszélne. Tisztáznom kell vele a dolgokat, elvégre erre a találkozásra várok már mióta, hogy beszélhessek vele. És hiába nem képzeltem el semmit, hiába várom most a kezdeményezését bármiben, makacsul bámulja a könyve oldalait. A szívem szakad bele ebbe a látványba.
Miután semmi jelét nem mutatja az érdeklődésnek, elkapom róla a tekintetem és az ablak másik végébe húzódó rasekra pillantok. Frayec szemei megvetéssel vannak tele, már amennyiben egy állat szemei tele lehetnek bármilyen érzelemmel. De mégis ez az egyetlen, ami miatt végül rászánom magam a kezdeményezésre. Csak előtte felkészítem magam az elutasító válaszokra.
- Norbi - kiszállok az ablakból és közelebb lépek hozzá, itt azonban megakadok. Tanácstalanul harapom be alsó ajkam, karjaimat összefonom magam előtt, miközben csak arra várok, hogy rám nézzen. - Beszélhetnénk? - hangom és kezem is megremeg beszéd közben, de bármennyire is gyorsan túlesek ezen a két szón, a java még csak most jön. Minden idegszálammal azon vagyok, hogy ne menjek közelebb hozzá és leguggolva elé mondjam a szemébe mindazt, ami az elmúlt hétben fogalmazódott meg bennem. Kezdve azzal, hogy borzasztóan sajnálok mindent, folytatva a szakítással, a történet pedig remélhetőleg nem egyikünk kiborulásával fejeződik be.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=596274#post596274][b]Nemes L. Izabella - 2016.05.24. 19:32[/b][/url]

Mély levegőt veszek a földet érés pillanatában, mert bármennyire is akarok én beszélni vele - ezek szerint ő velem nem igazán -, nehezemre esik normálisan közeledni felé. Egyelőre egy cseppnyi érdeklődést nem mutat irányomba, ami azért nem is kicsit bánt a történtek ellenére. Bármennyire is szeretnék gyorsan túlesni ezen a dolgon, már akkor bebizonyosodik a reményem ellenkezője, mikor Norbi felpillant. Majdnem összeesek, ahogy belenézek a szemébe, hangja ennél közömbösebb már nem is lehetne és mikor egy kicsit abba a hitbe ringatom magam, hogy mindjárt sikerül majd mindent megbeszélnünk, kétségbeesetten keresem ismét a tekintetét. Az egyetlen dolgot ebben a pillanatban, amitől egyszerre nyugodhatnék meg és kerülhetnék az ájulás határára. Ekkora paradoxonról még nem is olvastam, nem hogy nem éltem át.
- Figyelj, én... - lassan ereszkedem le a fotelba, karjaim még mindig összefonva tartom magam előtt, egy másodpercig lepillantok rájuk, azonban Norbi kérésének eleget téve felnézek rá, mikor ismét beszélni kezdek. Vagyis az elején még hadarok és ismét mindenről magyarázok, de végül sikerül kinyögnöm, amit akarok. - Én sajnálom. Mindent, amit tettem és mondtam, vagy amit éppen nem mondtam, csak akartam, de ott álltál és egyre közelebb jöttél, én meg... A lényeg az, hogy bármennyire sincs erre most szükséged, szeretném, ha tudnád, hogy tényleg bánom a dolgot. És ezt most nem csak azért mondom, hogy megsajnálj vagy valami. Hidd el, arra van most nekem a legkevésbé szükségem - valami halk nevetésféleséget hallatok, majd komoran folytatom a beszédet. - Igazából azt sem tudom, hogy ez téged mennyire érdekel még, vagy hogy egyáltalán valamikor érdekelt-e. Mert engem érdekel és valahol mélyen zavar is, ami történt. Viszont ha visszacsinálhatnám, én... mindent ugyanúgy tennék - hogy erre kapok-e bármilyen reakciót? Nem tudom. Egyszerűen képtelen vagyok most bármit is kiolvasni a szemeiből vagy az arckifejezéséről, de talán ez jobb is így. Míg érzelmeket keresek Norbi arcán és az ölembe ejtett ujjaim tördelem, Frayec az ablakban ülve figyel minket. Tekintetem le sem veszem a fiú arcáról, látni akarom annak minden rezdülését, akár egy halovány jelét is annak, hogy érdekli egy kicsit a mondandóm.
- Adrian és én... - nehezemre esik kimondani a szavakat, mély levegőt kell vennem rövid mondatom közepén. - szakítottunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=596303#post596303][b]Nemes L. Izabella - 2016.05.24. 20:35[/b][/url]

Képtelen lennék a szemébe nézni mindezek után, ha nem kérte volna tőlem pontosan egy ugyanilyen nyomorult helyzetben ezt. Nem tudom, hogy mindezt csak az illem miatt szeretné betartatni velem, vagy így akar elkerülni egy esetleges hazugságot, de sikerül eleget tennem a kérésének és elmondani így, amit el akarok mondani. Sosem tudtam hosszasan beszélni egy adott témáról, mindig is inkább röviden intéztem el a dolgot, de még emlékszem, olyan is volt, hogy egyáltalán nem akartam megszólalni semmilyen helyzetben. Most azonban minden régi szokásom a sutba dobva ered el a nyelvem, és bár az elején még a mondataim sem függnek talán össze, csak sikerül kinyögnöm, hogy mit akartam mondani. És pont ezért kapom Norbitól a második pofont. Mert naivan azt hittem, hogy egy kis tartózkodás után majd megbocsájt, vagy legalábbis úgy tesz, mintha egy kicsit is elkezdene megbocsájtani nekem.
Némán hallgatom a szavait, pilláim néha lesütöm, majd újra feltekintek rá. Nem szeretnék neki több fájdalmat okozni, és még a gyönyörű mosolya ellenére is kénytelen vagyok belátni, hogy igaza van. Mindenben. Ezt az egészet én rontottam el ott, amikor engedtem neki. El kellett volna mennem. Meg kellett volna mondanom, hogy nem lehet. Megakadályozhattam volna, hogy ez lecsapódjon ránk. Még Norbira is, aki a tudta nélkül keveredett bele ebbe a helyzetbe, most pedig úgy száll ki belőle, hogy én jóformán észre sem veszem. Lesütött szemekkel dolgozom fel a kapott információt, és hiába vizsgálom meg minden oldaláról a történetet, neki van igaza. Teljes mértékben, nekem pedig ezt muszáj lesz elfogadnom. Ahogy azt is, hogy ezzel nem csak tönkretettem a kapcsolatom, de örökre elvágtam magam Norbinál.
Abbahagyom az ujjaim tördelését és inkább egymásba fonom őket, pilláim mellett előrehulló hajam is takarja félig az arcom. Most már kezdem belátni, hogy tényleg az előtörő naivságom volt az oka, hogy azt hittem majd meg tudjuk ezt beszélni. Norbi olyanokat vág a fejemhez, hozzáteszem ezt is(!) teljesen jogosan, amitől ismét visszatérek a történet elemzéséhez. A többiekkel nem is foglalkozva bámulom egymásba font ujjaimat, míg az eridonos folytatja a beszédet. Minden egyes szóba beleremeg a gyomrom, a torkomat fojtogatni kezdő gombóc hirtelen nő meg, szemeim megtelnek könnyel. Nem akarom, hogy ennyi legyen. Nem akarom csak így befejezni.
Megrázom a fejem és miután felemelem, letörlöm a könnyeim is. Nem akarok többet sírni. Már semmit sem akarok többé.
- Norbi, te... pontosan mit is érzel irántam? - bár minden erőmmel küzdök a válasza ellen, mert nem akarok még egy olyan helyzetet, mint korábban volt Zéténnyel, valahol titokban mélyen mégis azt akarom, hogy ugyanúgy válaszoljon, mint a rellonos. Paradoxon, mondom én.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=596387#post596387][b]Nemes L. Izabella - 2016.05.24. 22:03[/b][/url]

Végiggondolhatnám én ezt százszor is, átrághatnám magam rajta minden egyes lehetőséget megvizsgálva, mégis ott lyukadnánk ki, ahol most tartunk. Az lenne a legegyszerűbb, ha újrakezdhetném az egész évem. Mert minden akkor csapódott le rám, mikor mestertanoncként beléptem a kapun; a felügyelők miatt összekaptam a szüleimmel, Vivien már nem is tartózkodik Magyarországon, itt van a szakítás Adriannal és most ez a Norbi-dolog. Minden hibám közül, amit valaha vétettem eddig az életben, talán ezt bánom most a legjobban. Norbi szenved, látom rajta, mikor néha engedni látni. Miattam szenved, emiatt pedig én is. Holott én vagyok az egyetlen, aki itt meghozta azt a rossz döntést, csak azért, mert abban a pillanatban engedett valamilyen érzésnek.
Én már nem is tudom pontosan, hogy ki iránt mit érzek. Sosem voltam szerelmes, és mindaz, amit Noel mondott róla, nekem édeskevés volt. Tudom, hogy ha ő igazat mondott, akkor nem voltam még szerelmes, azt azonban nem említette, hogy mi ennek az előzménye. Hogy mikor jössz igazán rá. Hogy mikor tudod biztosra, ez szerelem. Én nem ezt érzem, és lehet, hogy egy ideig még nem is fogom. Norbi szavait csak lassan fogom fel, könnyeim közben ismét elerednek. Akaratomon kívül bántottam meg, pedig ez lett volna a legutolsó dolog, amit vele akartam tenni.
- Norbi, te.. - megakadok, ma már nem is tudom hányadszor. Elhallgatom a mondatom többi felét, képtelen lennék ezek után még bármit is kérdezni tőle. Megkaptam mindenre a válaszom, sőt olyanokra is, amiket nem kérdeztem meg.
Ahogy ismét felpillantok Norbira, már nem találom a szemeit, sem a szép mosolyát. Rám sem bír nézni, amit teljesen megértek, csak a jelenlegi helyzetben nekem nagyon is arra van szükségem, hogy rám nézzen. Akárhogy. Szomorúan, dühösen, megvetéssel teli tekintettel, csak még egyszer utoljára...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=681255#post681255][b]Nemes L. Izabella - 2017.05.15. 21:45[/b][/url]

Alexander 💕

Mennyi ideje is lehetünk itt? Tizenöt perce? Húsz, harminc, harmincöt? Talán már egy órája? Idejét sem tudom már, hogy ez az egész mikor kezdődött, vagy egyáltalán hogyan keveredtünk ide, a társalgóba, ennyi ember közé, mikor nyilvánvalóan valami csendesebb helyet kellene választanunk ehhez, nem pont a legforgalmasabbat, ráadásul délután, mikor mindenki tökre ráér. És az a mindenki pont ezt a helyet választja, hogy tanulás helyett a lábát lóbálja. ITT. Mondjuk megértem, én is sokszor csináltam már ezt és pontosan ugyanabban a fotelban gubbasztok most is, amelyikben szoktam, csakhogy ma nincs nálam se az állatsereg, se valami könyv, de még egy halom jegyzet se, csak a két kezem, amikkel a heves gesztikulálás közepette próbálom kiszúrni a rellonos szemét.
- Na ne mondd már ezt! - idegesen fújtatok és még a szemeimet is forgatom közben, hogy érzékeltessem, mennyire nem tetszik az, amit az előbb mondott. - Ez nem is igaz! Ti, férfiak vagytok azok, akik állandóan csak a testet nézitek! Legyen sovány, karcsú, vékonyabb a kisujjamnál, egy dekagramm felesleg sem lehet rajta, mert akkor már fújj, és hogy belemenjünk a klisékbe, legyen szőke hajú, kék szemekkel, mert az jelenti a tökéletességet...! - Azt hiszem nem valami nehéz felhívni magunkra a figyelmet, már csak Alexander kinézetéből adódóan sem, és biztosan vannak itt olyanok is, akik ismernek a kviddics meccsekről. Még jó, hogy időközben megszoktam a közönséget, így le sem véve a szemem a rellonosról folytatom is tovább.
- Teljesen rá vagytok kattanva erre a szépség dologra, manapság már minden nőt ez alapján ítéltek meg. Ráadásul... Jaj, bocsánat! - úgy kapok a fejemhez, mintha elfelejtettem valamit. - Arról pedig hadd ne kelljen mesélnem, hogy mi a véleményetek a mellméretről. Szerintem nagyon jól tudod, hogy miről beszélek - teszem még hozzá, mielőtt tiltakozni kezdene, aztán dühösen fonom össze a karjaimat magam előtt és mint aki jól végezte a dolgát, dőlök hátra a fotelben. Feljebb húzom eddig is az ülőalkalmatosságon tartott lábaimat, majd egy hatalmas sóhaj után ismét belekezdek, egyelőre nem törődve azzal, hogy ő esetleg akar-e valamit mondani. Pedig nem szép dolog más szavába vágni.
- Na de ha nem is a külső a legfontosabb, ott a másik: mi egy nő dolga. Egy nő ne dolgozzon, hanem legyen otthon, és főzzön, mert egy nőnek a konyhában a helye, nem? Főzni, takarítani, varrni kell és még mit tudom én mit gondoltok, hogy mi egy nő dolga, de azt hiszem nem is akarom megtudni... - ezt még elhadarom neki egy szuszra, majd levegőért kapva hallgatok el hirtelen, csillogó zöldjeimet továbbra sem véve le róla. Arcom egészen kipirosodott a magyarázás közben, de egy ideig most legalább csendben leszek, egyelőre azt hiszem elmondtam mindent, amit akartam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=686035#post686035][b]Nemes L. Izabella - 2017.06.17. 19:02[/b][/url]

Alexander 💕

Hogy hogyan jutottunk el idáig, azt már pontosan én sem tudom. Arra még emlékszem, hogy Alexander hívott, mert mindenképpen tisztázni akarta ezt a helyzetet, de hogy ebből miképp alakult ki ez a heves vitázás, azt már nem tudom. Nem igazán szeretek senki torkának nekiugrani, de most úgy érzem, muszáj megvédenem magam és az igazam, mert egyszerűen nem hagyhatom, hogy úgy érezze, neki van igaza. Egyszerűen csak muszáj nekem győztesként kijönnöm ebből, még úgy is, ha azért fejjel lefelé kell kilógatnom az ablakon, csak hogy nekem adjon igazat. Mert a téma, ami miatt megy a cicaharc, már ősidők óta éket ver a párkapcsolatokba. Na jó, nem egészen, de akkor is lehetne itt estig sorolni, hogy kinek miért és miben van igaza.
Kifulladva hadarok el mindent, ami rögtön így az eszembe jut, aztán mint aki jól végezte a dolgát, dőlök hátra a fotelben. Némán pihegve hallgatom a rellonos okfejtését a másik oldalról, de egyáltalán nem hat meg az, amit mond. Tulajdonképpen megismétel engem, csak a saját szemszögéből mondja, meg kicserélget pár szót, hogy a férfiak által nézett pontokat sorolja fel. Nem igazán tetszik ez nekem, de most már nem fogok közbevágni, csak hagyom, hogy hadd mondjon el mindent. Addig legalább ki tudom fújni magam és gondolkodni is azon, ezek után mit fogok majd mondani.
- Óóó, pedig külön kérlek, sorold még, mire gondolsz. Égek a vágytól, hogy megtudjam milyen szörnyű kritériumoknak kell nektek megfelelnetek - ironizálni próbálok vagy valami olyasmi, de nem is figyelek igazán arra, amit mondok, máris azon jár az agyam, hogy mit fogok legközelebb a fejéhez vágni. Nem akarom ezt annyiban hagyni, de figyelnem kell, hogy mit mondok, mert ha olyanra kerül sor, amit könnyen visszafordít ellenem, semmi értelme sincs ennek az egész 'én győzök' dolognak.
- Egyébként is az teljesen hülyeség, hogy nem lennétek ennyire korlátoltak. Találkoztál te már a mai huszonévesekkel? Néha már én érzem rosszul magam, hogy milyen módon kezelnek néhány lányt. A külső már semmi ahhoz képest, hogy miket kell megtenniük egyeseknek ahhoz, hogy jöjjön értük a szőke herceg és elvigye őket fehér lovon. Még szerencse, hogy nekem már nem kell emiatt aggódnom, mert akkor tuti, hogy egyedül halnék meg - ez utóbbit már csak dühösen morgolódva teszem hozzá, de azt inkább magamnak, mint neki mondom. Mert ugye aki boldog párkapcsolatban él, annak nem fáj a feje semmi miatt. - Manapság stresszesebb elkezdeni járni valakivel, mint sikeresen átjutni a VAV-on - a fejemet csóválva dőlök ismét előre, mert azért mindenkinek mégsem kell ezt hallania. És most tekintsünk el attól a ténytől, hogy valószínűleg percek óta minket bámulnak, mert jobb dolga nyilván senkinek sincs.
- De tudod mi vágja ki nálam teljesen a biztosítékot? Az, ahogy kezelik egyesek a nőket, és most nem arra gondolok, hogy fogyókúrázzon egész életében, csakhogy a pasija felvághasson valamelyik haverjánál, aki nyilván le akar csapni a csajra, mert jól néz ki. Nem, én arról beszélek, hogy mennyire semmibe veszik néhányan őket. Lenézik a lányokat, a jelenlétükben megy az így szeretlek, úgy szeretlek, aztán mikor a csaj lelép, már megy az anyázás és úgy beszélnek róla, mint egy utolsó ribancról, pedig szerencsétlen nem tett semmit. Igen, vannak szükségleteitek, de az a legszomorúbb, hogy valaki ennél tovább már nem megy. Szó sem lehet érzelemről vagy valódi párkapcsolatról, mert az már vagy ciki, vagy tart két hétig, vagy pedig csak arra kell a csaj, hogy a sört hozza és éjjelente ébren tartsa a srácot.
Azt hiszem ennyit még életemben nem beszéltem egyhuzamban egy férfival, mindenféle pirulás vagy szemlesütés nélkül. Igazán büszke lehetnék magamra egy másik helyzetben, piros pont nekem.