37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet
Társalgó - Katniss Flechter hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. április 6. 19:37 | Link

Runa

Vidáman, szinte már táncolva haladtam a folyosón kis sasszékkal ugrálva. Micsoda boldog nap. A feltűnő jó kedvemet egy bagoly váltotta ki, aki hírt hozott Rosyról, a legjobb barátnőmről, hogy hamarosan visszatér az iskolában. A gondolatra az arcomon a mosoly, ami már amúgy is az egyik fülemtől a másikig ért, de ha ez lehetséges most még feljebb szaladt. Ez persze nem azt jelenti, hogy az általában a búkomorság jellemző rám sőt, ellenkezőleg, az esetek kilencven százalékában mosolyt lehet látni az arcomon. Útközben egy fülbemászó dallamot dúdoltam. Észre s e vettem és a társalgóban találtam magam. Furcsán kihalt, pedig ez a hely általában zsúfolt és teli van élettel. Ugyan a festmények kitartóan fecsegnek valamiről. Pergő nyelvvel és egymás szavába vágva magyaráznak valami kötési technikákat. Kinek szólnak ezek az egyáltalán nem kedvesen megfogalmazott tanácsok?
-Mi történt?-Kérdezem, a festményeket. Mire az egyikük, elkezdd hadoválni valamit egy fekete hajú lányról, meg arról, hogy milyen bénán köt és, hogy ő próbálta ellátni tanácsokkal, de ez a lány egyáltalán nem hallgatott rá. Még tovább ecsetelte volna a történteket, de udvariasan belé fojtottam a szót, ugyanis most akad fontosabb dolgom is, mint, hogy ennek az amúgy sem jó modorú képnek a locsogását. Erősen meresztettem a szememet, hogy megtaláljam azt az illetőt, akiről a festmények meséltek. Egyszer csak megpillantom őt. Fekete haja puhán omlik a vállára, a teste görnyedten hever és két kezét szorosan a fülére tapasztja, gondolom a kéretlen tanácsok miatt. Óvatosan közelítem meg, még csak az hiányzik, hogy halálra ijesszem szegényt, aki már amúgy is szenved. Nesztelenül suhanok és hamarosan el is tűnik a távolság kettőnk között.Tudom, hogy nem kellene, de a kezem, mintha önálló életet érve felemelkedik és puhán a lány hátára vándorol, ahol körkörös mozdulatokat végez. Nem bírom, ha valakit szenvedni látok. Régen láttam egy játékot. Azt hiszem véres húszasnak hívták. Borzalmas volt, addig játszották, míg a csontjuk fehérje kivillant a bőrük alól. Még most is megborzongok a gondolattól.
-Szia, Katniss vagyok. Mi a baj?-Kérdezem lágyan. Ekkor, észreveszek valamit. Két kötőtű hever a földön nem messze a lánytól. Anyukám szabadidejében gyakran kötött nekem minden félét. Pulcsit, sálat, sapkát, bármilyen ruhadarabot képes volt egy kötőtű és fonalak segítségével készíteni, minden varázslat nélkül. Bámulatos volt. Engem is próbált tanítgatni. Sohase leszek olyan tehetséges, mint ő, de azért az alapokat sikerült elsajátítani. Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy jobb tanár lennék, mint azok a szó szerint lelketlen hárpiák, akiket eddig kellett hallgatnia. Óvatosan felveszem és elteszem a zsebébe, később, ha akarja, akkor jó, ha kéznél lesz, de egyelőre nincs rá szükségünk. Az első, amit most tenni fogok, az, hogy beszélgetek vele. Megkerülöm és legugolok a lány elé. Ahogy belenézek, abba a szempárba beugrik egy emlék. Avtivityzés a könyvtárban, az elhatározás, hogy megismerem őt, ami sajnos nem jött össze. Mérges is voltam magamra. Kaptam egy második esélyt. Még egyszer nem szalasztom el!
-Runa, ugye te vagy az, emlékszel, találkoztunk a Levitában az activity partyn.-Remélem ő is rám ismer. Az arcmemória jobban működik az embereknél, mint a név memória. Tapasztalatból mondom!  A szemei könnyesek és duzzadtak. Egy zsebkendőt nyújtok felé és várom, hogy megszólaljon és, ha kell legyen neki valaki, akinek vagy akivel sírhat...
Szál megtekintése

Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. április 8. 17:15 | Link

Runa

A módszerem beválik, hiszen a kezem alatt levő izmok fokozatosan lazulnak el. Hamarosan már a hangján is látszik, hogy lassan megnyugszik.
-Runa, szakirodalommal nem mész semmire, az elmélet itt nem segít. Bár én nem vagyok a kötés nagy mestere, egy-két dolgot, megmutathatok neked, ha akarod, de elmagyarázni nem tudom.-Hiába, a kötés is azon dolgokba tartozik, ahol az elméleti részt akár sutba is lehet dobni, mert itt egyedül csak a gyakorlati résszel mész valamire.
-A festményekkel pedig ne is törődj, faragatlan népség.-Az egyik már épp tiltakozásra nyitotta volna a száját, de egy gyilkos pillantással belé fojtottam a szót. A kép természetesen rögtön visszavonulót fújt, hiszen még ők is tudják, hogy Katniss-sel nem érdemes összeveszni, mert a vitatkozó fél húzza a rövidebbet! A gyors rendre utasítás után ismét Runára fordítottam minden figyelmemet. Örülök, hogy az Activityre emlékszik, így nem egy ismeretlennek lát.
-Nálunk is az anyukám szokott kötni pulcsit, sálat meg egyéb ilyen cuccokat.-Pici mosoly suhan át az arcomon, mikor hideg téli estéken ültünk a meleg kandalló körül, rajtam az egyik kötött pulcsim és szemben velem anya épp egy sálat készített apának, akinek az ölében ültem. Szorosan hozzábújva öleltem, ő meg vidám történeteket mesélt sárkányokról, varázslókról és gyönyörű hercegekről, akik megmentik a királylányt. Volt, hogy varázspálcájával egyet suhintva életre keltette a szereplőket é ők 3D-ben ugráltak előttem, néha egy-egy meselény még integetett is nekem. Aztán a kószakép elszáll.
-Jó kérdés, igazából nincs konkrét dolgom, csak nagyon örülök és ezért úgy döntöttem, hogy keresek valami nyüzsgő helyett. Te még biztos nem ismered Rosyt, majd, ha jön, bemutatlak neki. –A nyakamban levő nyaklánc Rosy említésére, erősebb sárga árnyalatot öltött, szikrázó fényei ide-oda cikáztak a nyakamon.
-Sőt, ha van kedved egyszer elátogathatsz Rainbowba is.Rosy,Aileen és én lakunk benne. Rosy a legjobb barátom itt.Neked van legjobb barátod?-Kérdezem meg, hiszen valahol el kell kezdeni az ismerkedést, hát akkor innen kiindulva fogunk haladni, de az biztos, addig nem megyek el, amíg meg nem ismerem ezt az értékes lányt, kinek hollófekete haja kísértetiesen hasonlít Hófehérkére. Fura lehet, hogy mesehőshöz hasonlítom, de hát ez van.
Szál megtekintése

Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. április 11. 20:29 | Link

Runa

Az ajánlatomra Hófehérkének, azaz Runának felcsillan a szeme. Ezt a nevet már nem mossa le magáról. Mikor ránézek, egyből eszembe jut ez az idézet: "A haja fekete, mint az ében, ajka piros, mint a rózsa és időtlen-idők álmát alussza..."Imádom a meséket!
-Ami, azt illeti, szeretek sminkelni, meg ilyenek, de nem csak a szépségből áll a világ, mert az igazi szépség belülről fakad!-Tudom, hogy ezt sokszor sokan mondják, és ezért közhelyesnek tűnhet, de valójában ennek a mondatnak hatalmas tanulsága van. Ha, belül romlott vagy, akkor azt semmilyen krém vagy szemfesték sem tudja el fedni.
-Akkor, hamarosan be foglak neki mutatni, persze, csak, ha szeretnéd.-Legszívesebben szaltóznék örömömben, de, ha a testem a nem is, a szívem repdes a mellkasomban!
-Nyakláncom? Rosynak is van egy ugyanilyenje, együtt vettük őket. Rosy ideges volt, így elmentünk a boltba venni valamit. Ott találtunk egy jegesmedvét és egy lovat. Meg pár apróságot is. Egyszer csak megragadta a figyelmemet, ez a nyaklánc. Az a fele, ami a barátnőmnél van, azzal együtt, egy szívet formázott, a két lófej. Rosyval eltörtük és az egyiket én kaptam a másikat meg ő. Mikor felvettük, elkezdett világítani.  Mikor együtt voltunk, akkor meleg színekben pompázott, amikor kiderült, hogy el kell mennie, akkor pedig sötét színek váltakoztak, most, hogy visszajön, megint vidám árnyalatba öltözött.  Varázsnyaklánc, sohasem veszem le.- Mély levegő, emlékeztetem magam. Felemelem a medaliont és Runa elé tartom, hogy jobban szemügyre tudja venni, a lófejet, aminek drágakő szemében megcsillan a nap fénye. Órákig tudnék még erről beszélni, hiszen ez az emlék a kedvenceim között foglal helyet!
-Igen Rosyval és Aileenel lakom egy szobában. Majd, ha régebb óta leszel itt, te is igényelhetsz egyet.  Ráadásul, úgy rendezed be, ahogy akarod. Rád van bízva, csak a képzeleted szabhat határt annak, hogyan rendezed be a szobát. Meg persze, a társaid, de mi Rosyval mindig is egy hullámhosszon voltunk, így ez nem volt probléma.-Hála égnek! Teszem hozzá magamban, mert nem sszeretek veszekedni, pláne azokkal, akiket szeretek.
-Ráadásul, akikkel egy szobában vagy, azokat jobban is megismered, mint másokat.-Ha, belegondolok, hogy hány éjszakába nyúló beszélgetésünk volt, amiben együtt sírtunk, kacagtunk, vagy csak az élet nagy kérdéseire próbáltuk megtalálni a válaszokat.
-Nem baj, ha félénk vagy,én is az voltam, de aztán rengeteg barátom lett, akik felkaroltak,tanítottak és segítettek,ha valamibe bele törött a bicskám. A Levita az egyik legösszetartóbb házak egyike! Egyébként én is szeretek olvasni. Milyen témájú könyveket szeretsz? Nyugodj meg, nem mész az agyamra. Azért vagyok itt, hogy meghalhassalak és segítek neked abban, amiben csak tudok. De, ha nem tudnék, akkor megkeressük az én pótanyukámat, Odettet é ő biztos, hogy fog tudni nekünk válaszolni. Neked van örökbefogadód?- Még, hogy untatni? Engem aztán beszélgetés terén nem lehet lelőni. Bárkivel, bármikor, bármiről, bármeddig képes vagyok eszmecserét folytatni. Örülök, hogyha valakinek tudok segíteni és úgy látom, hogy most találtam magamnak egy úgy nevezett "pácienst", akinek szüksége van rám és nagyon remélem, hogy el fogja fogadni a segítségem és nem érti félre...
Szál megtekintése

Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. április 15. 18:55 | Link

Runa

Elgondolkodva hallgattam Runát. Igenis, sokkal fontosabb a belső, mint a külső.
-Nem te gondolod rosszul! Hidd el, hogy sokkal fontosabb, amit ott találok. Hiszen, az a te mozgató rugód.-Mutatok a szívére. Le kell beszélnem erről a butaságról. Miközben beszélgetünk, mesebeli barátnőm elkezdd feloldódni. A jégből pedig, egy nagyon aranyos ám annál félénkebb ember bontakozik ki. Az önbizalom szintjén van mit javítani. ezen, sajnos mindenki átesik, ki előbb, ki utóbb. Eszembe jutott a csomag, ami segített nekem, hogy kibontsam őt, a tartalmában levő zene pedig nyugalmat adott. Meg van! Támadt egy zseniális ötletem. Ha, a zene nekem segített, akkor lehet, hogy Runának is segít. Azzal elővettem, legféltettebb kincsemet és kinyitottam.
-Nekem segít, mikor félek. –Suttogom, miközben a zene betölti a termet és még az egyébként mindig zsémbes festményeket is magával ragadja az andalító dallam. Az izmaim egyre jobban ellazulnak.
-Rosy? Az egyik legfontosabb ember. Nem is tudom, mi lenne velem nélküle.-Ezt komolyan is gondolom. Együtt ismerkedtünk meg az iskolával és együtt tanultuk meg a varázslás mesterégének minden csínját-bínját. Runa megnézi a nyakláncom és hálás vagyok neki, amiért ennyire óvatosan bánik vele. Mikor a könyvekre terelődik a szó, nagyon megörülök. Bár, azokat a könyveket nem ismerem, amelyeket Runa mondd, de a könyveknél nem is kell jobb téma.
-Ismered a Hunger Gamest?-Ez a kedvenc könyvem, ráadásul a főszereplője az én nevemet viseli. Erre nagyon büszke vagyok.  Egy időben, mindig arról álmodtam, hogy majd egyszer jön egy Peeta nevű srác és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Most, hogy felnőttem már másképp látom a dolgokat, de az álmok világában, örökre gyermek maradok. Az álmokról nem fogok lemondani soha. Imádok álmodni! Hiszen, a szürke hétköznapokban igazi kis színfoltokká válhatnak. Jóslástanon, amikor kifejezetten ez volt a téma, azt az álmot sohasem felejtem el. Örökké szép emlék marad. Ráadásul úgy tűnt, mintha valóságos lenne.
-Hol is kezdjem? Az én örökbefogadóm Odett. Ha, bármi problémám van, őt keresem meg vele. Odett pedig, segít megoldani, vagy, ha kérdésem van, akkor válaszol nekem. Szóval, ha még nincs neked, akkor a Levitában kérj egyet, hiszen ő tud neked segíteni, hogy a végén jobbá válj minden téren. Amolyan pótanyuka.-Igen, ez a legmegfelelőbb szó rá. Odett nagyon sokat segít nekem. Ha, valami bajom van, akkor őt bármikor megtalálom. Egy nap, ha nagyobb leszek én is szeretnék örökbefogadó lenni, mert biztos vagyok benne, hogy csodás érzés segíteni valakinek. Igaz, hogy nem vagyok Run örökbefogadója, de jó érzés segíteni neki.
-Ha, van még kérdésed, szívesen válaszolok. –A kedvességre eső megjegyzés nagyon jól esik. Sokszor mondták, a muglik, hogy más vagyok. Mindig kitűntem a tömegből, de itt végre elfogadnak. Ez nagy boldogság a számomra.
-Hófehérke, bocsánat Runa, milyen tantárgyakat vettél fel?-Hopsz, nem baj, legalább lesz beceneve.
-Nem baj, ha ezen túl Hófehérkének foglak hívni? Annyira hasonlítasz rá, és én nagyon szeretem a meséket. Te, hogy vagy vele?-Hamár lebuktam, akkor induljunk tovább ezen a szálon a beszélgetésben. Remélem, nem fog lenézni, hogy szeretem a meséket, mert utálom, hogy a muglik azt hiszik, hogy a meséket csak a kicsik szerethetik. Butaság! A mesék mindenkihez szólnak!
Szál megtekintése

Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. április 22. 18:03 | Link

Hófehérke


Nehéz szívvel csukom be a dobozom ajtaját, hiszen ezzel a csodás dallam is eltűnik. Az utolsó akkordok még lebegnek a levegőben, majd lassan elhallgatnak, és egy ideig beáll a csönd. Runa megjegyzésére hevesen bólogatok. Erre a tárgyra nincsenek szavak. Sok emlék, a sok segítség! Természetesen az eredmény sem marad el, hiszen Hófehérke máris kivirult, mint mikor anyuval a kertünkben körbe jártunk az elszáradt, haldokló növények között. Elég volt csak egy suhintás és a virág újra élt. Ilyenkor mindig letépett egy orchideát és a hajamba tűzte, varázslattal pedig egy hétig ott tündökölt a hajamban.
-Van egy ország, aminek van tizenkettő körzete a fővárosa pedig Panem.  Egyszer a körzetek lakói fellázadtak és tizenhárom körzet kelt fel királya ellen. A tizenharmadik körzetet elpusztították, a többi tizenkettőt, pedig arra kötelezték, hogy minden évben, a körzetekből kisorsolnak körzetenként egy lányt és egy fiút, tizenkettőtől tizennyolc éves korig. Ez a huszonnégy gyerek vesz részt az éhezők viadalán, ahol életre-halálra kell küzdeniük, de csak egy győzhet. Katniss testvérét Primet kisorsolják, de ő önként jelentkezik helyette.  Ez a sorozat egy három kötetes trilógia, mindegyik kötet egy-egy éhezők viadalát ír le. A sorozat főszereplője Katniss, aki részt vesz mindhárom viadalon. De, azt nem árulom el, hogy mindet meg is nyeri-e, és mielőtt azt gondolnád, hogy úgy is igen, akkor nagyon tévedsz!-Remélem felcsigáztam, hiszen ezt a könyvet nem lehet kihagyni.  Annyira magával ragadó könyv. Peeta, akinek a lénye lehengerel, Ruta, a kicsi lány és nem utolsó sorban Katniss a bátor hős. A névadóm, anyu meglepődött, mikor olvasta, hogy Katniss a főhős is, hiszen nem egy gyakori névről van szó.
-Pótanyut, van a Levitában, egy papír kirakva, hogy Örökbefogadunk. Oda kell fölírnod a neved és ott valaki kiválaszt téged, és küldeni fog neked egy baglyot. –Annyira boldog voltam, mikor Odett kiválasztott, madarat lehetett volna fogatni velem! Büszke voltam, legszívesebben éjjel-nappal csak a nyomában lettem volna, de sajnos, neki is sok dolga van, hiszen egy prefektus!
-Tizenöt? Az szép, azt ugye tudod, hogy ebből mind le is kell vizsgáznod?-Nekem hat tantárgyam volt, de az is eléggé soknak tűnt. Órákat ültem könyvek fölött. Ha, pedig nem akkor annyira izgultam, hogy muszáj volt a dobozomból áradó dallamot hallgatni, hogy ne uralkodjon el rajtam a vegytiszta pánik.  Szerencsémre a tanárok nagyon rendesek voltak és nem a hibákat keresték a feleletemben, hanem az értékelhető dolgokat és igyekeztek mindent kihúzni belőlem, amit csak tudtam. Hirtelen megijedek, az elszólásom miatt, de Runa arcán látott izgatottságtól megnyugodok. Akkor még sem baj.
-Igen, Hófehérke. –Mosolygok rá. Ezen túl így hívom, milyen jó dolog mosolyt csalni valaki arcára. Hova lett az a könnye szemű lány? Eltűnt, szertefoszlott, mintha sohasem létezett volna. Helyette, egy vidám, bűbájos lány ül előttem, aki ráadásul okos is. Megtisztelő, hogy enyém az első becenévadó jog. Hurrá!
-Tényleg? Nekem mindegy, milyen mese. Igazából szinte mindet kedvelem. A gyufaárus lány szerintem is nagyon szomorú, ugyanakkor szép is. Így egyszerre!-Ez a mű szépsége. Andersen zseniális író volt, olyan bájt adott ennek a szomorú történetnek, amit szavakkal nem lehet leírni. Sohasem értettem, miért nevetnek a kamaszok a meséken, hiszen annyi tanulsága és mondani valója van!
-Szereted a zenét? Milyet?- A zene minden nyelven képes szólni. Átjárja az egész testedet a kislábad ujjától egészen a fejed búbjáig. A zenében szabadság van, akár a könyvekben. Talán, ezért szeretem őket, a szabadság érzéséért, amely mindenkinek megadatik. Már csak az a kérdés, hogy élsz-e ezzel a lehetőséggel, vagy nem...
Szál megtekintése

Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. április 29. 18:03 | Link

Hófehérke

Runa szeme csillogásából ítélve, jól sikerült a könyv beszámolóm. Hiába, ez a könyv minden mást túlszárnyal!
-Persze, szívesen kölcsönadom neked, csak kopogj be hozzám a Rainbowba. Nyugodtan hívhatsz Katnek.-Mosolygok rá. sokszor hívnak az emberek Katnak, kicsit olyan a kiejtése, mint az angol macska szónak. Szeretem a macskákat, bátrak, ügyesek és elegánsak. Nekem is van otthon, sőt az igazság az, hogy három is. Hófehérke arcán ezernyi gondolat suhan át, az örökbefogadási témával kapcsolatban. Szinte hallani lehet, ahogy a kerekek pörögnek és zakatolnak a fejében.
-Én melodimágiát, jóslástant,mugli ismeretet,gemmológiát, önismeretet és elemi mágiát tanulok. Kedvencem pedig, az önismeret és a mugli ismeret, de mindet szeretem.-Ezekkre a tantárgyakra is bőven elég lesz készülni a vizsgákon. Bár, az idei vizsga, nem volt olyan vészes. Rosszabbra számítottam, de nem szabad elbíznom magam, mert annak súlyos esés lehet a következménye. Az pedig egy csöppet sem hiányzik, hogy év végén megbukjak! El is bujdosnék szégyenemben. Örülök, hogy a becenevem végül is jól sült el. De, hát mit tehetek, ha tényleg kiköpött mása? A gömböcös mesén elmosolyodok. Ilyesztő? Én mindig viccesnek tláltam. Pláne azt a részt, mert olyankor apu mindig eljátszotta, hogy bekebelez engem és ilyenkor elkezdett csikizni, olyankor az egész ház visszhangzott a kacagásomtól.
-Igazából, minden műfajban otthon érzem magam. Talán egyedül a kemény rockot utálom. Szereted a musicaleket?-De, tényleg a klasszikust azért szeretem, mert lágy, a popot, mert energikus, a musical pedig viszi a pálmát. A színháznál nincs is szebb hely a világon. Akármire van szükséged, ott megtalálod. Nyugalomra vágysz vagy épp tombolásra? Mindkettőt megkaphatod! Varázslat, melyhez bárki hozzáférhet és nem is kell más hozzá, csak lélek. Anyukám színésznő, ezért lehet, hogy elfogult vagyok, de akkor is! Kicsi koromtól fogva körbe vesz. Szerencsés vagyok, hiszen keveseknek adatik ez meg.
-Budapest mellett lakom egy festői környezetben. Van egy kétemeletes házunk, hozzá egy hatalmas birtokkal, amiken lehet lovagolni. Van egy lovam Ezüst Hold, három kutyám és három macskám. Tudom kicsit olyan, mint az állatkert, de imádom őket. Te hol laksz? Vannak állataid?-De, ha ez a sok minden nem lenne elég, még vasárnaponként, mielőtt idejöttem volna, rendszeresen jártam egy menhelyre, ahol jelenleg is százhúsz kutya várja szerető gazdáját. Szegények, milyen szívtelenek voltak velük az emberek. Elütik őket, kidobják vagy éheztetik őket. De, a gondoskodásodért cserébe olyan szeretettel vesznek körül, mint senki más. A vakáció alatt rengetegszer látogatom meg őket. Imádom az állatokat,azért amilyenek...
Szál megtekintése

Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. május 8. 20:55 | Link

Ruu


A tanulás a legfontosabb dolog a világon. Milyen igaz! Sőt, ha szereted az adott tantárgyat, akkor még élvezetesebb. Ám, sajnos vannak olyan dolgok, amiket nem tartasz fontosnak a jövődre nézve. Ezért is nem vettem fel az őszeset. Örülök, hogy még egy taggal bővült a musicalt kedvelők száma, az ismeretségi körömben. Bár most Ru inkább a filmeseket sorol.
-Színházi musicalek közül, melyik a kedvenced?-Ha, nekem tennék fel ezt a kérdést, órákig rágódnék rajta, hogy melyiket mondjam, hiszen mindegyikben van valami, ami megfog, magával ragad és felemel.
-Hát, tényleg, olyan, mint egy mesebeli világ. Ezért szeretem annyira.-Otthon, édes otthon. De, hiányzik már! A hosszú vágták Ezüst Holddal, vagy amikor a kutyáimmal játszok. Az is vicces, mikor este ülünk a tévé előtt és az ölünkben egy-egy macska dorombol. Az enyémben általában Zoli szokott, de persze ez nem jelenti azt, hogy sose simogatnám meg mindhármat. Hófehérke családi állapotát, telje mértékben átérzem. Nem csak azért, mert jó empátiával rendelkezem, hanem az anyukám is csonka családban nőtt fel. Hosszú történet és anyu nem is szokott beszélni róla. Anyu apja otthagyta őket egy sárvérűért. Tudom, hogy ez a szó nagyon csúnya kifejezés, de nem tudok tisztelni egy olyan embert, aki családokat szakít szét! Örök sebet ejtett, anyán. Én sohasem ismertem a nagyapámat, de egy ilyen embert nem i akarok sohasem megismerni. Nagymamám, pedig egyedül nevelte fel anyut. Apának ezért is tartott sok ideig, mire elcsábította őt, aki életet adott nekem. Runa közbe visszatereli a szót az állatokra. A szerencsétlenül járt hörcsög esetén, egy ki mosoly jelenik meg a szám szegletében.
Van kedved elkísérni, egyszer az állatkereskedésbe, én is szeretnék már magamnak egy baglyot, csak nem akarok egyedül menni. Mehetünk akár most is, ha van időd.-Jó lenne, végre, ráadásul Ru ért i hozzá, hiszen neki is van egy. Kérlek, mondj igent...
Szál megtekintése

Társalgó - Katniss Flechter hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet