A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=63611#post63611][b]Dolánszky Alex - 2013.02.15. 21:11[/b][/url]

Dalmi hangulatváltozásaitól agyrázkódást kapok, ami rögtön kettőre növeli az okok számát, miért is kell gyorsan eltűnnünk a nagytermi vizslató szemek elől. Ha egy lány patáliát akar csapni, a meghitt négyszemközti szembesítést preferálom.
- Bocsánat - nyújtom el a szót, érzékeltetve, hogy nem értem, mi a baj. Csak kedves akartam lenni. De lehet, hogy megint hülye vagyok, és gúnyolódásnak veszi majd, nekem meg a fejem veszi. Ráadásul nem derült ki, tényleg van-e baj, vagy sem.
Végül ez utóbbi kérdés megválaszolódik, mert bár még mindig könnyes a szeme, legalább mosolyog. Akkor örül, nyilván. Ez nagyon rejtélyes. Nem tudom, volt-e konkrét tervünk arra, hova akarunk menni így, hogy a gyengélkedő kiesett. Nekem biztos nem volt, úgyhogy csak hagytam vezetni magam. A társalgóban lyukadtunk ki.
Már megint. Úgy érzem folyton szembesítve vagyok korlátozott helyzetemmel, mintha magamtól ugyan elfelejteném. Nyilván nem direkt, és sejtem, hogy vannak jogtalan kifakadásaim, amikor csak paranoiás vagyok valós sérelem nélkül. Szóval nem kapom fel a vizet.
- Á, jó nekem itt, köszi, kényelmes - hárítom a kanapéra ülés ötletét, és pláne a segítséget. Hagyom, hogy leüljön, én pedig a közelébe parkolom magam.
Beszélgetést kéne kezdeményeznem, de hirtelen nem tudom, mivel rukkoljak elő. Bár gyakorlatilag napokon belül megkezdődnek a vizsgák, ez nem túl fantáziadús téma, és miért is akarnék a tanulásról beszélni, amikor vizsgaidőszakban úgysem lesz más téma senkivel? Ő választotta ezt a helyet, ami számomra azt jelzi, hogy végre nem csak futólag beszélgethetünk, és talán megismerhetem egy kicsit. Aztán persze eszembe jut a legkézenfekvőbb, és az engem jelenleg legjobban érdeklő kérdés:
- Mi volt a bájitalodban? Mit éreztél?
Ha választ kapnék, az bizony sok mindent megmagyarázna. Illetve lehet, hogy ő sem tudja, mi történhetett vele. Nekem egyelőre az a gyanúm, hogy kedélyállapot-módosítót nyomtak a fiolájába.
- Én egy kis bizsergésen kívül semmi egyebet nem éreztem. Látszik rajtam valami?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=64259#post64259][b]Dolánszky Alex - 2013.02.16. 23:29[/b][/url]

- Ne mondj ilyet, dehogy vagy ostoba! - bűntudatom van, amiért rossz érzéseket keltettem benne ezzel. Én hülye, hülye idióta!
- Ne haragudj, bunkó vagyok - mondom őszintén. Legszívesebben megfognám a kezét, de nem tudom, vagyunk-e annyira jóban. Az rendben, hogy megölelt ott a bájitalos kócerájnál, de az csak ennek az egyszerre sírós-nevetős bájitalnak a hatása lehetett, semmi egyéb, nem kell felfújni. Szóval inkább nem teszem, nehogy tolakodónak higgyen vagy ilyesmi.
Semmit nem értek, és attól, amit mond, csak még inkább zavaros az egész. Amikor találkoztunk, még olyan vidám volt. Az sem segít, hogy nem tudom, a rejtélyes bájital-e az okozója ennek az állapotnak, vagy én vagyok tényleg ennyire kretén, hogy akaratlanul megríkatok egy lányt, aki majd kicsattant a jókedvtől még fél órája. A könnyes mosolygósság (ez totál paradox! nem tűnik fel senkinek?!) miatt felhatalmazva érzem magam, hogy tényleg rátegyem a kezem az övére. Mármint nem a szája előttire, hanem amelyik lent van. Csak lassan. Azt hiszem, közben zakatol a szívem, de remélem, hogy ez kívülről nem látszik. Jól van, na, kijöttem a gyakorlatból.
Folytatódik az akadozó magyarázat, és értelmet is nyer egy-két dolog: szóval a bájital a külsőmet változtatta meg? Nem vettem észre, elvégre nem volt tükör, amiben megnézhettem volna az arcom. Remélem azért nem történt akkora változás! Már eléggé megszoktam az ábrázatomat, és meg is vagyok vele. Azt hiszem, hülyén venné ki, ha kerítenék egy tükröt, vagy legalább egy tálcát, aminek a hátuljában megnézhetem magam, ezért csak remélni tudom, hogy minden rendben a fejemmel. De aztán...!
Milyen érzés, ha valaki sokkot kap? Ilyen mértékű őszinteségre nem számítottam, és egyelőre nem is tudok mit kezdeni vele. Egy pillanatra lefagyok, de aztán összeszedem magam, és visszahúzom a kezemet, amint újra beindulnak az agykerekeim. Nyilvánvalóan valamelyikünk bájitala mondatja ezt vele. Nem, ezt nem az önbecsülés hiánya miatt gondolom, ez reális rálátás. Szeretném azt hinni, hogy hirtelen csak úgy magától bekattant neki, hogy én vagyok álmai férfija, de nem ringatom magam ilyen ábrándokba.
- Akkor... most... mi lesz? - nyökögöm, mert tényleg fogalmam sincs, mi a teendő. Lehet mégis meg kéne látogatnunk a gyengélkedőt, de amikor először hoztam fel ezt az ötletet, már akkor sem aratott sikert. Erről jut eszembe: már megint tahó vagyok. Hát ilyen választ érdemel?
- Mármint... Dalmi te nagyon szép vagy és aranyos, és normális körülmények között repesnék az örömtől, hogy ezt mondod, de... félek, hogy ez csak ideiglenes, és a főzet miatt van, amit megittál. Nem valóságos.
Amint ezt kimondom, akkor veszem észre igazán, hogy mennyire letör a helyzet. Szerelmi bájital kell ahhoz, hogy egyáltalán érdekeljek valakit? Király.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=64673#post64673][b]Dolánszky Alex - 2013.02.17. 19:00[/b][/url]

"Tudod mit? Felejtsd el, amit mondtam." - egyfelől késszúrás a szívbe, másfelől ennek így kell lennie. Mi értelme lenne az egésznek, ha egyszer csak elmúlik a bájital hatása? Meg aztán ne viselkedjek úgy, mint egy bébi. A lányoknak nem kötelességük szerelmet vallani, a fiúknak illik udvarolniuk. Nem? De. Nahátakkor. Nem gondoltam volna Dalmira konkrétan úgy, ha nem jön ez a bájitalos mizéria, úgyhogy nincs okom annyira letörtnek lenni. Csak így hirtelen...
Megakadtunk ebben a dologban, és nem is tudom, mivel söpörhetném az egészet a szőnyeg alá, de Dalmi (ó, Dalmi, hála neked!) maga veti fel, hogy zárjuk le a témát.
- Oké, igen, menjünk - bólogatok. - Te kialszod magad, aztán majd lesz valami.
Hát. Ennyit tudok nyújtani. Már mozdulok, hogy induljak, de még megállít.
- Őőő, persze - mondom neki, és kitárom a karjaimat, hogy megölelhessen. Próbálom nem szorítani annyira, hogy összetörjem, csak annyira, hogy tudja, itt vagyok vele. Sajnálom, hogy így elszúródott a vidám napja.
Amikor elenged, indítványozom, hogy menjünk tényleg, és együtt ballagunk át a túlsó szárnyba a Levitáig. Út közben végig úgy tűnik, mintha minden rendben lenne vele. Kíváncsi vagyok, mi lesz holnap.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=271234#post271234][b]Dolánszky Alex - 2014.04.10. 19:24[/b][/url]

A déli szárny első emeletéről a nyugati szárny másodikjára tértünk át, nem mondtuk ki, de menekülvén az őszinteség terméből, ami - mint kiderült - mégsem olyan ártalmatlan, mint akkor hittem, amikor még csak egy könnyed általános csevejbe bocsátkoztam az eridonos Annával, vagy magam ücsörögtem ott egyedül. Még akkor sem volt gáz, amikor Tiffanyt vallattam a helyen, bár akaratlanul, hiszen akkor jöttem rá, mire is jó a terem azon kívül, hogy minitársalgó.
Szóval átpucoltunk a sima, nagy, megszokott társalgóba az ebédlő fölött, nehogy a további piszok nagy őszinteséget és nyers megfogalmazásokat a kapcsolatunk bánja. Mondjuk ki tudja? Dalmi utolsóként elejtett megjegyzése megragadt a fejemben. Ha tényleg úgy értette, ahogy remélem, hogy értette, akkor azért az egy dologért megérte. Még ha idiótának is tart, és még ha én egy kicsit kevésbé édesnek és ártatlannak, mint eddig hittem. Ezzel még együtt tudok élni.
Azon már túl vagyok, hogy mindenáron bizonyítani akarjam, mennyire nincs szükségem mások segítségére. Hagyom, hogy végigtoljon a folyosókon, és beirányítson az ajtón. Amíg ő behúzza, én átveszem az irányítást a kerekesszékem fölött. Ahogy általában, a társalgó most sem üres, de elég nagy ahhoz, hogy az emberkupacok ne zavarják egymást a beszélgetésben. Ráadásul mivel órák vannak, csak azok az ötödévesek és egy-két idősebb lóg itt, akiknek lyukasuk van.
- Neked nincs órád? - jut eszembe a kérdés, mert arra nem jutott idő a "hogy lehetsz ilyen szemét, hogy itt hagysz a Bagolykőben" témájú beszélgetésünk közben. Akkor elmondtam neki, hogy valószínűleg fogok még itt tölteni egy évet, mert nem tudok rögtön leérettségizni idén - ahhoz túl keveset tudok. De nem mondhatom biztosra, mert addig még sok víz lefolyik a Dunán, nem tudom, mi lesz. Nem tettem hozzá - és most már nem is kell, nem kényszerít rá az őszinte szoba -, hogy ő volt az, aki itt hagyott engem, szóval nem tartom jogosnak a felháborodást. És hogy nem lehet annyira bolond, hogy azt gondolja, a szobanövényként eltöltött egy évem után hajlandó lennék messzebbre menni tőle, mint amikor kikéredzkedem a vécére pisilni.
Az egyik ablakhoz igyekszem a földön heverő párnákat kerülgetve, ahol egy ezüstszín fotel helyezkedik el az ő számára, bár részemről nincs ellenvetés, hogy inkább az ölembe üljön. A párkányon kancsó és csészék. Belenézek az edénybe. Rágógumihoz hasonló illatú teaszerűség lehet benne. Töltök két csészébe próba - cseresznye alapon.
Felmerül újra a fertődi hétvége. Ingyen, Dalmi szüleinél (sosem találkoztam Dalmi szüleivel erijsdfoianfr), együtt.
- Alapszakos - bökök magamra két hüvelykujjal. - Engem nem fognak csak úgy elengedni egy hétvégén sem.
Kicsit ciki érzés, hogy a barátnőm mesterszakos nagyobb szabadsággal, és én hiúsítom meg a romantikázás tervét. Eridon... - morgom magamban. Nem a főnixek házával van bajom, van ott jó pár jó arc. Hanem azzal, hogy így már nincs esély együtt aludni vagy legalább random pillanatokban meglepni egymást a másik szobájában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=271553#post271553][b]Dolánszky Alex - 2014.04.11. 10:00[/b][/url]

A nem múló vad vigyor a bliccelésének említésekor nem esik valami jól. Egyrészt nem jellemző rá a lógás, amivel én nagyon egyet is értettem, másrészt az sem tetszik, hogy egy nálunk alig idősebb gyerek "tanítja" őket, ő meg mindenféle... csajos eszközöket akar bevetni a büntetés megúszására.
- Aha - mondom talán kicsit mogorvábban, de nem teszek rá megjegyzést. Nem alakul valami jól ez az egész. És amikor tőle szokatlan módon a kedvesség álcáját levetve szabadul meg a teájától, csak egyre rosszabbul kezdem magam érezni. Valami nincs rendben, és a régi Dalmi is gyakran elzárkózott a problémák megbeszélésétől, de ez az új... agyrázkódást okoz, nem viccelek.
Hogy lefoglaljam magam, a kelleténél eltökéltebben vetem bele magam más innivaló keresésének feladatába. Visszagurulok egy kis asztalhoz, amit egy kanapé és további fotelek vesznek körül. Felemelve a fedelét, belenézek a kannába.
- Töklé? Jó hideg - jelentem ki, és ha megfelel a kisasszonynak, magamhoz szorítva visszagurulok az ablakhoz, ahol vár.
Talán jót tett a kis szünet, most végre ismét eleveztünk a kényes témáktól. Bár lassan felmerül bennem, mi számít nem kényes témának, aminek említésére nem szól be, nem olt le vagy nem sértődik meg majd.
- Hát, én eddig abban a hitben éltem, hogy nem lehet. Tudtommal hazautazni csak a szünetekben szabad - mondom neki. - Elég ciki, ha három év alatt még nem sikerült rájönnöm, hogy leléphettem volna hétvégére. Mondjuk amúgy is elég macerás számomra az utazás, meg nagyon ingerem sem volt elmenni másfelé.
Most már van, ha egyszer van program. Illetve nem tudom, jó ötlet-e elmennem hozzájuk így, hogy abban sem vagyok biztos, hogy egy év után megint rendben van-e köztünk minden. Ha Fertődön jövünk rá, hogy nem klappolunk, az egy jó kis kínos hétvégét jelent vele és a családjával.
Elhessegetem a képet, és miután felhörpintettem a tényleg rágógumi ízű teát, töltök magamnak a még mindig hideg tökléből. Hirtelen nem jut eszembe, mit mondhatnék, ami merőben új érzés. Dalmi mellett eddig nem volt gondom arra, miről beszéljünk, illetve nem volt ismert a kínos csend fogalma sem, ami mondjuk akkor ér, amikor egy tanárral találkozol a villamoson vagy ilyesmi. Gondolkodj! Suli kilőve, filmezés megbeszélve, múlt téma szintén tiltott terület, akármennyire is érdekel. Levita? Eridon...
- És milyen a pirosaknál? Vannak már jó haverjaid? Milyen a szobád, milyen a hangulat? - kérdezem örömmel, hogy csak sikerült valami értelmes témába kezdenem, és még a válasz is érdekel. Sajnálom, hogy nem lehetek ott. Vajon átkérheti magát az ember? És hajlandó lennék ott hagyni a barátaimat a Levitában?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=272922#post272922][b]Dolánszky Alex - 2014.04.12. 16:38[/b][/url]

Tényleg fogalmunk sincs, mik a szabályok a szabad hétvégékre. Ez lol.
- Nem biztos, hogy nekem van igazam, majd megkérdezem a hávét - ígérem, de lehet, tényleg jobb a nyár.
- Meg nyáron jöhetsz te is hozzám - mondom neki. Mielőtt szakítottunk volna, úgy is terveztem, hogy meghívom magunkhoz egy hétre, de érthető módon az a buli megdöglött.
- De hát ott a... - mutatok a fotelra magam előtt, kicsit távolabb, de ugyanúgy az ablak mellett a falnál. Most úgy jön le, mintha bunkó lennék, mert nem figyeltem arra, ül-e vagy áll. Késő, mert ő már kiválasztotta magának a kanapét a tökleves asztalnál. Hát fogom a csészém, és megadóan odagurulok. A karfa túloldalán parkolok le, így elég közel vagyunk egymás mellett, de nem kell elhagynom a verdát. Így hallgatom a mesét a főnixek bázisáról.
- Pedig az ágyad csak rád vár - jegyzem meg. - Lin kiköltözött a Rainbow-ból, most csak Katnissék foglalják a helyet.
- Runa, nem t'om. Most már kevésbé visszahúzódó, mint volt. Tavaly egyszer Keikoval becsiccsentve jöttek órára. Valamit elbénázott a süteménnyel. Inkább kínos volt, mint vicces - mondom, de utólag már röhögök rajta. - És engem szólt le Hornyák, hogy másnapos vagyok, pedig tényleg nem voltam.
- Nem nagyon vagyok ott a partijaikon, de csináltak csajbulit halloweenkor, meg most a temetőbe is lementek valamelyik nap bátorságpróbázni, vagy mi. Mi elvagyunk Tollanddal, tanul, ahogy szokott. Ó, kaptam tőle karácsonyra egy növényt, ami úgy működik, mint a telefon.
Még nem adtam oda senkinek örökbe. Noé mugli, kiesik, pedig király lenne vele csacsogni olyan messzeségbe, Lin meg pár ajtóval arrébb lakik, bár vicces lenne beszélgetni esténként. Felajánljam Dalminak...?
- Ja, van egy új szobatársunk is, Rentai Bálint. Félig koreai. Ő is idén végez, és le fog érettségizni ő is.
Lin sztoriját kihagytam a szórásból. A halálos betegsége nem csevegőtéma, amúgy meg elvagyunk, a szokásos. Valami rellonossal akadt össze, de nem tudok semmi konkrétat, pletykálni meg nem akarok, pláne nem róla.
- Képzeld, már a hatodik vaterás telefont teszem tönkre. Mármint a gameboyom, tetrisem és a saját telefonom óta - mesélem állandó hobbim legújabb fejleményeit. - Épp időben jöttem rá, hogy inkább használt vackokon kéne kísérletezni. De a lényeg, hogy még mindig nem értem el semmilyen haladást velük. Meg sem mozdulnak. Hiába olvasok a témában - mondjuk az itteni könyvtár felhozatala elég szegényes elektromosságból, inkább csak érintik itt-ott. De rúnák nélkül úgy látszik, képtelenség működésre bírni az elektromos dolgokat a kastélyban.
Mikor mindezt elmesélem, jövök rá, hogy lehet, nem is érdekli a téma. Amikor együtt voltunk sem nagyon érdeklődött felőle, és azt sem kérdezte, hova akarok menni továbbtanulni, minek az érettségi, mert leragadt annál, hogy elmegyek a Bagolykőről. Elterelem hát a szót a saját hülyeségeimről az ő hobbijára.
- Kedvenc könyv? - kérdezem. - Olvastál valami lehengerlőt az utóbbi időben?
Ha megvernek sem emlékszem rá, mi volt a kedvenc könyve régen, csak hogy falta a könyveket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=275275#post275275][b]Dolánszky Alex - 2014.04.14. 22:08[/b][/url]

Érdeklődve hallgatja a tavalyi első rúnatanunk sztoriját. Újra felvidul. Ennek igazán örülök, és csak remélni tudom, hogy nem romlik el megint a kedve egy pillanat alatt. Sajna a várakozásokkal ellentétben a történetnek nincs hatalmas csattanója.
- Nem kaptak semmit, csak rájuk pirított a tanár. Első és eddig utolsó alkalom volt végül is.
Linen és Tollandon kívül nemigen beszélgettem hosszan, mióta csak elment Dalmi, és most újra megjött a kedvem, hogy meséljek. Lehet, hogy gáz ennyit dumálni magamról, de nem látom az arcán, hogy bánná, hát folytatom.
- Az egész úgy kezdődött - biztos nem emlékszik -, hogy unalmas pillanataimban, asszem az első vizsgaidőszakban jó lett volna lekötni magam valamivel. Nem vagyok olyan pénzes, hogy felrúnáztassam a cuccaimat, ezért gondoltam, biztos meg lehet oldani valahogy, hogy az elektromos dolgok működjenek a mágiával túlságosan átitatott helyeken, mint itt a Bagolykőn. De még a faluban is meghal minden elektromos ketyere. Szóval utánaolvasgattam könyvekben meg próbálkoztam, de nem valami sok a szakirodalom itt erről, és úgy tűnik, ha bűbájokkal bombázom az elektromos szerkezeteket, azt nem bírják sokáig. A legelső netes telefon gyakorlatilag szétspriccelt a kezeim közül, amikor próbálkoztam vele - idézem fel a meghökkentő eseményt. A többi leginkább csak füstölt, szétesett vagy az otthoni kipróbáláskor derült ki, hogy végleg megadta magát.
- Most már nem is igazán hiányzik, hogy mondjuk tetriszezzek, csak egyszerűen érdekel, hogy lehetne megoldani a dolgot. Ezért kell az érettségi. Mert mugli műszaki tanulmányok is kellenek majd, ha ezzel akarok foglalkozni a jövőben.
A kérdésemet, ahogy van, elengedi a füle mellett, helyette egész más dolgot vet fel. Ezt nem intézhetem el egy egyszerű igennel. De azzal sem szeretném traktálni, mennyire rossz volt nélküle. Amúgy sem vagyok nyomulós, de mindenféle flörtölési kedvemet kiölte belőlem a harcokkal teli kezdet, így most nem vagyok lelkes udvarló. Végül kikerülöm a dolgot, persze amint kimondom, már azon kattog az agyam, hogy ha eddig nem szúrtam volna el, most majd igen. Bele lehet fáradni a folyamatos készenlétbe, hogy mikor ejtesz ki egy rossz szót vagy teszel egy rossz lépést?
Odakönyökölök a karfára én is, így még közelebb van az arcunk egymáshoz.
- És én neked? - megerőltetek egy mosolyt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=275546#post275546][b]Dolánszky Alex - 2014.04.15. 14:10[/b][/url]

Nem tudom, Keiko miért akarna csínyekre tanítani bárkit is, hát csak hümmögök egyet erre a megjegyzésre. A következő kérdésére született vacak poénomat a Levita elhagyásával és az egyenesen arányosan csökkenő észbeli képességekkel kapcsolatban pedig megtartom inkább magamnak.
- Azon, hogy a Bagolykőn vagy más mágikus helyeken is lehessen például mobiltelefont használni. És ha ez működik, akkor a két energiatípus ötvözésével foglalkozni. Úgy hallottam, Pécsett van egyetem, aminek van ilyen szakja, elektromágia a neve. Talán, ha az elektromosság szolgálatába lehetne állítani a mágiát, a mugliknak lenne megújuló erőforrásuk, vagy ki tudja? Lehet, hogy nem is lesz ilyen hasznos, még nem tudom, mert alig lehet róla anyagot találni itt.
Úgy tűnik, mégsem veszett el belőle a gondolkodó, amikor eridonossá avanzsált.
- Na, erről beszélek. Ez lenne a második lépés, ha nem működik, hogy ellenállóvá vagy valamennyire működőképessé tegyük az elemeket. Az ötlet jó, de én még kicsi vagyok hozzá.
Megrázza a fejét, nyilván sok neki a témából, így hát váltunk. Az egyik pillanatban zsémbel és undok, a másikban ilyen...? Igazodjon ki ezen, aki tud. Talán azért volt Morgó, mert felidegelte az őszinte szoba. Más felől, akinek nincsenek titkai, az nem akad ki ennyire azon a helyen. Hosszasan szuggerálom, hogy megérthessem, mi zajlik a kis fejében, amikor egyik pillanatban olyan rideg, a másikban pedig ilyen elesettként viselkedik, mint akinek annyi múlik azon, mit válaszolok erre az egyszerű - és egyértelmű - kérdésre.
- Igaz - adok helyt a kifogásnak. Ő kérdezte előbb. A reakciója láttán kicsit megenyhülök, de azért nem múlik el a feszültség teljesen belőlem. Tényleg nem akarom elszúrni, de ezt az ingatag talajt is utálom, amin haladni vagyunk kénytelenek.
- Jó - válaszolom neki, de nem fogok vele kezet, mint valami haverral, inkább elkapom a kacsót és nyomok rá egy puszit.
- Nagyon hiányoztál - jelentem ki egyszerűen. Szeretném megsimítani az arcát, ami most olyan közel van, de nem akarom elrontani az egészet. Az érkeztekor megkönnyebbültem, hogy ugyanúgy vagyunk, mint voltunk, de azóta megint felfordult az egész.
Most ő jön, aztán én a következő kérdéssel. Először szükségesnek érzem lefektetni a szabályokat.
- De bármit kérdezhetek, és nem fogsz kibújni alóla vagy megharagudni, igaz? És rendesen felelj, felületes és általános válaszok nem érnek.
Azért ez még nem olyan nagy kockázat, tekintve, hogy csak olyat kérdezhetek, ami rám is értelmes, márpedig a legtöbb kérdésem csak rá vonatkozik. Miért ment el? - még ha adott is erre valami úgy-ahogy választ, szerintem humbug volt, nem értelmes, nem logikus. Milyen átok? - soha nem felelne rá, legutóbb sem felelt.
A feltehető kérdés a semmiből bukkan fel a fejemben, és amint eljut a tudatomig, meg is ijedek az erejétől. Valószínűleg felháborodás lesz belőle, de ennél jobb alkalmam nem hiszem, hogy lesz megkérdezni azt, amiről nem is tudtam, hogy bennem motoszkál.
- Volt valakid az elmúlt egy évben?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=276288#post276288][b]Dolánszky Alex - 2014.04.15. 23:39[/b][/url]

Rövid, egyenes válaszok. És a lány száznyolcvan fokos fordulatot vett. Engem nem vallat feleletért, valszeg nyilvánvaló is a válasz. Mondjuk, ha meg kellett kérdezni, hiányzott-e...? Nem, akármennyi Edictum rejtvénysarkat megoldhatok, az efféle dolgok megfejtései nem hullanak az ölembe.
Végszóként a csengő is megszólal. Az elmaradt órákat beszélgetéssel pótoltuk. Én szabályosan - lyukas óráim voltak -, ő pedig úgy látszik, rákapott a lógásra, aminek nem nagyon örülök, de nem vagyok az örege, hogy megmondjam, mit csináljon. Esélyem sem lenne. Höhö.
Nem sokkal a szünet kezdete után megérkeznek a tömeg előhírnökei. A nyugodt csöndet innen is, onnan is csevegés zsivaja váltja fel. Dalmi indulásra kész, a kezét nyújtja. Az asztalról még felemelem a csészémet, felhörpintem a töklé végét, a használt poharat ott hagyom, és megfogom a felém nyújtott kezet.
- A Levita szóba sem jöhet, igaz? - kérdezek rá, de tudom a választ. Eljött onnan, állítólag pont azért, mert nem akar az ottani rosszalló, értetlenkedő tekintetek kereszttüzébe kerülni, még ha ezek a fajta tekintetek csak a képzeletében léteznek is. Bosszantó ez az új felállás.
- Én kiperkálnám azt a két doboz cigit - jegyzem meg félig poénkodva. Világossá tette, hogy szóba sem jöhet, hogy kivegyük a Márk által ajánlott szobát a faluban. Ilyenkor a tetőtéren is tuti vannak, meg persze a tanulószobában is. Egy szertárban ücsörögni nem valami meghitt, viszont a kastély minden szegletében lesznek emberek most, hogy vége a délutáni tanításnak is.
Elindulunk kifelé, de mivel nálam van a fél keze, megállíthatom menet közben, hogy az ölembe vonjam, és úgy szállítsam ki magunkat. Így a tekerés is sokkal könnyebb.
- Na, megbántad végre, hogy házat váltottál? - kérdezem vigyorogva, amint kihajtunk a társalgóból. Még nem akarok búcsúzni, ez az egész nap a miénk lehetne, úgyhogy elindulok balra, aztán majdcsak beleütközünk egy elhagyatott helyre, ahol folytatni lehet a beszélgetést.