37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. október 14. 20:22 | Link



Ha valaki azt hitte, hogy majd idén már nem lesznek problémáim a mágiatörivel, hisz már a kezdetektől itt vagyok, tévedett. Nagyon nagyot. Pont ugyanannyira nem élem az egészet, mint tavaly. Sőt, talán picit jobban. Hosszú, órákba nyúló, unalmas órák, tele évszámokkal meg jelentéktelen emberek jelentéktelen tetteivel. Ráadásul már az első két hét után iratnak is velünk egy röpdogát a héten. Jó lenne ha tanulnék rá kicsit, lévén, hogy az órákon való figyelés nem sikerült eddig. Guess what, éppenséggel nem ezt teszem. Szerintem nem is én lennék, ha nem halogatnám az egészet az óra előtti utolsó szünetig. De hát mit tudnék tenni? A kastélyban való mászkálás és semmit, de még annál is kevesebbet tevés sokkal, de sokkal izgalmasabbnak tűnik. Ne ítélkezz, amíg nem próbáltad!
Körülbelül úgy késő délután felé tévedek be a második emeleti társalgóba, egyenesen a nagyteremből jőve. Alig lézengenek itt páran, a legtöbben még mindig vacsoráznak, itt még csak azok pihengetnek akik ugyanolyan gyorsan betömték magukba a cuccot, mint én. A küszöbön betoppanva lepacsizok egy évfolyamtársammal; még múlt évben lettünk jóba, mikor tanítottam neki valami nagyon egyszerű trükköt amivel jól lehet csajozni. Nem akarok hencegni, de azóta már többször láttam ugyanazon lány társaságában, ez nem lehet véletlen. Az eredmények magukért beszélnek. Hölgyek, urak, ha társkeresési tanácsra van szükségetek tudjátok hol találtok.
Nemsokkal utánam jelenik meg egy elsős levitás lányka, és egy sarki asztal előtti fotelben foglal helyet egy könyv társaságában. Jól ismerem már Karolát. Az évnyitón összefutottunk, meg aztán többször is segítettem neki tájékozódni kastélyon belül. Hirtelen ötlettől vezérelve lépek oda mellé és csapok le az előtte lévő asztalra egy pakli kártyát, olyan erővel, hogy ha nem látott mikor jöttem, jó eséllyel összerezzenjen hirtelen.
- Nagyon szép estét Karola - foglalok helyet a vele szemben lévő fotelben szélesen vigyorogva. - Van egy gyűrűd kölcsön? Kisujj eskü visszaadom - teszem fel a minden bizonnyal cseppet sem várt kérdést. Szokásom random hülyeségekkel fárasztani az embereket, de ez most más. Csak úgy ég bennem a kreativitás, úgyis megígértem már, hogy egyszer mutatok egy bűvésztrükköt neki is.
Hozzászólásai ebben a témában


avi: Felix Mallard
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2019. október 15. 21:18 | Link

Cameron

Álmomban nem ettem még ilyen finom almás pitét, mint ami a vacsoraasztalnál gőzölgött. Pedig odahaza a házimanónk volt az egyik legügyesebb szakács, akit csak ismertem, ő is isteni finom falatokat tudott készíteni, de ez a pite egész biztosan vetekedett az övével. Olyannyira ízlett, hogy rögtön két szeletet fogyasztottam el, hála Jutkának, akibe már egyetlen falat sem fért a csirkecomb után.
A kiadós vacsora után már egy almát sem tudtam elfogyasztani, csupán néhány korty vizet gördítettem le a torkomon, aztán felkapva az almát, kezemben egyik kedvenc olvasmányommal indultam el a társalgó felé, hogy ott pihenjem ki a vacsorát.
A gondolataimat sikerült elrabolnia a kötetnek, hisz nagyon érdekelt, hogy vajon ki lehetett a kincstolvaj, aki kiürítette a könyvtárszobában elrejtett széf tartalmát. A regény egyébként mugli világra épült, s Benettől kaptam kölcsön, hogy így is ismerkedhessek a varázstalan világgal. A kalandon kívül persze volt minden ebben a történetben, dráma, romantika és még több izgalom. Kíváncsi voltam, hogy vajon Margareth összejön-e Valmonttal, s hogy bevallja-e neki Valmont mindazt, amit a nő bátyjával tett.
Olyannyira lekötött ez a világ, hogy nem is nagyon vettem észre, kik lézengenek a társalgóban. Kiválasztva az egyik kényelmes, ablak melletti fotelt, ledobtam magam, s már nyitottam is fel a könyvet, hogy tovább olvashassam az izgalmas sztorit.
Már a negyedik fejezetbe kezdtem bele, éppen egy nagyon izgi rész jött, amikor szó szerint a frászt hozta rám Cameron azzal, hogy olyan nagy erővel lecsapta elém azt a pakli kártyát.
- Merlin szakállára! - sikkantottam fel, mire néhányan felénk is kapták a pillantásukat.
- Cameron, a szívbajt hoztad rám - amint megláttam a fiú vonásait, máris megenyhült a szívem, rá nem tudtam haragudni, amennyire sikerült kiismernem, tudtam hogy kicsit szórakozott, legalábbis nekem néha annak tűnt.
- Egy gyűrűm? Miért, meg akarod vele kérni a kezem? - nevetve reagáltam a furcsa kérdésre, de nagy szerencséjére mindig volt rajtam egy gyűrű, amit még a szüleimtől kaptam, egy egyszerű, apró virágmintás fehérarany gyűrű.
- Szerencséd, mert van, de biztos hogy jól meggondoltad, itt mindenki előtt akarod?- még mindig nevettem, bár volt egy olyan érzésem, hogy Cameronnak egész más tervei vannak ezzel a gyűrűvel.
Megpróbáltam lehúzni, s némi erőlködés után sikerült is (hiába, sok volt az a két pite így estére).
- Tessék, de nagyon vigyázz rá. Mire is kell? - kíváncsian néztem fel rá, bíztam benne, hogy nem csinál semmi rosszat, ezért is adtam neki oda a gyűrűmet.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet