A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.

▪ Jonathan Gerhard van den Bergh ▪


[...]Úgy hallottam, egy prefektusi jelvényt keresel. Lehetséges, hogy tudok róla valamit.[...]

Madarat lehetett volna velem fogatni. Össze-vissza ölelgettem szerencsétlen baglyot aki a levelet hozta, és amikor nevetve az ágyra huppantam, véletlenül Lysandert is levertem onnan. A nyávogás miatt tollait borzoló madarat visszatartottam, és gyorsan lekörmöltem egy sietős választ, majd szemrehányó tekintetétől becidrizve kiengedtem az ablakon. Az este további részében szobám magányában simogattam a macskám, és izgatottan vártam a másnapot.

[...]Találkozzunk holnap 4-kor a Társalgóban![...]

15:43-kor lépek be a megadott helyiségbe, és alaposan körbebámulok. Alig lézengenek páran, mégis nagy a hangzavar a sok portréalaknak köszönhetően. Tisztán hallható két festett mellszobor szóváltása, akik valamilyen mára már a feledésbe merült sértődöttség miatt, a szoba két szemközti faláról ordítoznak egymásnak. Bizonytalanul süppedek bele egy fotelba az ajtótól nem messze, és ujjaimmal a térdemen ideges-izgatottan dobolva várom, hogy az óra négyet üssön.
Nem tudom pontosan ki az akivel találkozom. Illetve nyilván tudom a nevét, a házát, úgy nagyjából azt is, hogy hogyan néz ki, de még sosem beszéltem vele. Keringenek róla pletykák, amik alapján kicsit tartok tőle, viszont mégis ő az aki segítő szándékkal megkeresett, így csak nem lehet olyan rémes mint ahogy a pletykák állítják. Azok különben is mindig túloznak...

Ekkor a mögöttem lógó festményről egy gyümölcsárus hölgy magyarázni kezd nekem a "mai fiatalok étkezési szokásairől", így eltereli a figyelmemet, és folyamatos bólogatásra késztet. Aham, igen, igen, ez borzalmas, de komolyan, borzasztó. - hagyom rá a nénire, kiszakadva a gondolataim közül. Hallgatom a panaszáradatát, a sok "bezzeg az én időmben" kezdetű felkiáltást, és mindenközben észrevétlenül, sebesen nekiiramodnak a falon az óra-, és percmutatók.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=738994#post738994][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.10.29. 20:10[/b][/url]

▪ Jonathan Gerhard van den Bergh ▪


[...]Úgy hallottam, egy prefektusi jelvényt keresel. Lehetséges, hogy tudok róla valamit.[...]

Madarat lehetett volna velem fogatni. Össze-vissza ölelgettem szerencsétlen baglyot aki a levelet hozta, és amikor nevetve az ágyra huppantam, véletlenül Lysandert is levertem onnan. A nyávogás miatt tollait borzoló madarat visszatartottam, és gyorsan lekörmöltem egy sietős választ, majd szemrehányó tekintetétől becidrizve kiengedtem az ablakon. Az este további részében szobám magányában simogattam a macskám, és izgatottan vártam a másnapot.

[...]Találkozzunk holnap 4-kor a Társalgóban![...]

15:43-kor lépek be a megadott helyiségbe, és alaposan körbebámulok. Alig lézengenek páran, mégis nagy a hangzavar a sok portréalaknak köszönhetően. Tisztán hallható két festett mellszobor szóváltása, akik valamilyen mára már a feledésbe merült sértődöttség miatt, a szoba két szemközti faláról ordítoznak egymásnak. Bizonytalanul süppedek bele egy fotelba az ajtótól nem messze, és ujjaimmal a térdemen ideges-izgatottan dobolva várom, hogy az óra négyet üssön.
Nem tudom pontosan ki az akivel találkozom. Illetve nyilván tudom a nevét, a házát, úgy nagyjából azt is, hogy hogyan néz ki, de még sosem beszéltem vele. Keringenek róla pletykák, amik alapján kicsit tartok tőle, viszont mégis ő az aki segítő szándékkal megkeresett, így csak nem lehet olyan rémes mint ahogy a pletykák állítják. Azok különben is mindig túloznak...

Ekkor a mögöttem lógó festményről egy gyümölcsárus hölgy magyarázni kezd nekem a "mai fiatalok étkezési szokásairől", így eltereli a figyelmemet, és folyamatos bólogatásra késztet. Aham, igen, igen, ez borzalmas, de komolyan, borzasztó. - hagyom rá a nénire, kiszakadva a gondolataim közül. Hallgatom a panaszáradatát, a sok "bezzeg az én időmben" kezdetű felkiáltást, és mindenközben észrevétlenül, sebesen nekiiramodnak a falon az óra-, és percmutatók.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=739304#post739304][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.11.01. 22:55[/b][/url]

Az én esetemben egy szóbeszéd sem lehet igazán túlzó. Hogy tényleg olyan gazdag és befolyásos vagyok-e, mint mondják? Természetesen. Valóban görög szobrokat megszégyenítő a külsőm? Úgy van. Igaz-e, hogy egy beképzelt, fellengzős, szívtelen ficsúr vagyok? Ó, de még mennyire. Ugyan ez utóbbiakat én nem állítanám magamról, ettől azonban még tény és való mind.
Pár perc késéssel lépek be a társalgóba, hiszen szeretem, ha várnak rám. Semmi nem akadályozott, hogy időben ideérjek. Simán csak nem akartam. Ahogy körbenézek a helyen, igazából egyből kiszúrom a kis prefektuslányt. Láttam már talán a folyosón, azonban arról fogalmam sem volt eddig, hogy eszik-e vagy isszák. Mostmár tudni fogok róla egyet, s mást.
- Ugye te vagy Mária? - lépek oda hozzá.
- Jonathan Gerhard Van den Bergh - mutatkozom be. Nem mintha szükséges lenne, csak szeretem kiejteni a nevemet meg hallani a saját hangomat. Leülök a lány melletti fotelba és már szolgálom is ki magam némi teával. Igen, előfordul az is, hogy valamit nem a házimanókkal készítettek el. Néha nincs kedvem a ronda kis képükhöz.
- Szóval úgy tudom, kiírtad a Levitában a faliújságra, hogy keresed a jelvényed - csapok is a dolgok közepébe, Masa elé tárva értesüléseim forrását.
- Talán tudom, hol van - megyek át aztán sejtelmesbe.
- Mikor hagytad el? - kérdezek rá a részletekre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=739496#post739496][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.11.03. 11:06[/b][/url]

▪ Jonathan Gerhard van den Bergh ▪
Kiélvezem a viszonylagos csöndet miután a gyümölcsárus átbattyog egy másik képkeretbe, annak lakójával vitatni meg problémáit. Amikor felpillantok az órára, elsápadva realizálom, hogy majdnem egy negyed órán keresztül hallgattam a néni történeteit. Egy pillanatra ugyan megfordul a fejemben, amikor az óra elüti a négyet, hogy rossz helyre jöttem, de hamar megnyugtatom magam, hogy biztos csak valami dolga van, azért nem ért még ide. Mert ez itt akárhogy nézem is, a társalgó. Ugye?

Pont nem az ajtót nézem, hanem az egyik képben folyó párbajt, amikor belép a terembe. Már csak akkor veszem így észre, amikor megáll mellettem, és a nevemen szólít. Kizökkenve, az előbb látottak hatása alatt állva még mindig mosolyogva fordulok felé.
- Igen, én vagyok.
Megörülök, amikor bemutatkozik, egyrészt azért, mert így biztos lehetek abban, hogy nem csak összekeverem valakivel, másrészt azért, mert tényleg itt van, tényleg segít nekem.
- Köszönöm, hogy írtál és hogy eljöttél. - vágom rá gyorsan, miközben teát tölt magának.

- Igen... - szomorodom el, ahogy megemlíti a faliújságot. Meg sem kérdezem ő honnan tud róla, ha bent járt a körzetben akkor azért nem mondaná el, ha pedig egy levitás elmondta neki, az meg nem is érdekes.
Tágra nyílt, csillogó szemmel nézek fel Jonathanra, szavak nélkül lekommunikálva az "imádlak amiért vagy" érzést. Már nyitnám a számat, hogy rákérdezzek, hol, de nem fejezte be mondandóját, és a részletekről érdeklődik.
- Hát az a baj, hogy nem tudom teljesen pontosan. Vasárnap este, a vacsoránál biztosan megvolt, egy lány elkérte, hogy megnézhesse. De ő visszaadta, arra biztosan emlékszem, csak utána az nem tiszta, hogy feltűztem-e, és ha igen, rendesen, vagy egyszerűen zsebre vágtam. - Utóbbi nem lenne nagyon felelősségteljes, így valahol próbálom győzködni magam, hogy feltűztem magamra. - Akkor láttam utoljára. - Szomorú mosolyra húzódik a szám, és bánatos szemekkel pislogok a mellettem ülőre.

Fél lábamat magam alá húzva fordulok el, hogy szembe legyek vele, és úgy bámulom, mintha az egész világom tőle függne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=739609#post739609][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.11.03. 23:22[/b][/url]

- ¤ -
Zippzhar Mária Stella
- ¤ -
Mikor hálálkodni kezd, amiért ráírtam és amiért megtiszteltem őt a jelenlétemmel, csak amolyan "ugyan, nem tesz semmit" mosollyal felelek, álszerényen, némileg talán túl is játszva. Imádom ezeket a helyzeteket. Amikor a másik csak úgy issza a szavaimat, reménykedve pislog felém és tőlem függ. Néha nem kevés munkám van abban, hogy így alakuljanak a dolgok, máskor az élet csak úgy ezt hozza. Mint most.
- Biztos nagyon megijedhettél, mikor nem találtad - feltételezem, szinte együttérző arccal, pedig csak arról van szó, hogy szeretném nyújtani a percet. Szeretnék még a jelenleginél is nagyobb súlyt adni a veszteségének. Amíg pedig a jelvényének hiánya csak tovább erősödik benne, én jóízűt kortyolok a teámba. Különben egy levitástól hallottam a faliújságos hirdetményről. Mindenről tudok, amiről tudnom érdemes és ami a hasznomra szolgálhat. Elég időt töltöttem már itt a tanodában ahhoz, hogy egy megfelelő informátori kört alakítsak ki, illetve, hogy tudjam, mikor hol érdemes ott lenni, ha értesülni akarsz a kastély történéseiről.
- Mi történik, ha egy prefektus elveszti a jelvényét? Igényelhet újat? Vagy kap érte valamilyen megrovást? - érdeklődöm csevegő hangon, egyik lábamat kényelmesen átvetve a másikon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=739868#post739868][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.11.06. 20:08[/b][/url]

▪ Jonathan Gerhard van den Bergh ▪
- Hát igen - biccentek, és akaratlanul is újra lepereg előttem ahogy feltúrom a szobám, mindegyre rménykedve, hogy a következő könyv, ruha, vagy füzet alatt megtalálom amit keresek. A felhúzott térdemre támasztom az állam, miközben kezeimmel átkulcsolom a sípcsontomnál, ezzel önkéntelenül is mutatva a védtelenségem. Nem tűnik fel, hogy bármilyen érzelme megjátszott vagy eltúlzott lenne, egyszerűen benne látom a helyzet megoldását, így hiszek neki. A pletykákra vele kapcsolatban immár semmit sem adok, és bár van benne valami kicsit furcsa, gyanakodás nélkül osztom meg vele, amit tegnap kiderítettem.

- Beszéltem tegnap ezzel kapcsolatban Elle nénivel, a házvezetőnkkel, - miközben beszélek, az államat felemelem a térdemről, hogy érthetőbb legyek - és azt mondta, hogy ha nem kerül elő, lehet igényelni másikat, bár eltarthat egy ideig mire rendeződik a dolog. Ettől függetlenül ugyanúgy prefektus maradok, és végezhetem a dolgomat, de mozgósítják akit csak tudnak, hogy megtalálják ha csak lehetséges.
A megrovásra kicsit elhúzom a számat, hiszen bár Elle néni nem mondott semmit, fogalmam sincs az Igazgató Úr hogyan döntene. - Elvileg nem kapok semmit...- rázom meg végül a fejemet, majd rátérek az engem leginkább érdeklő részre.

- A leveledben azt írtad lehetséges, hogy tudsz róla valamit, és ezért hívtál ide... - kezdek bele vontatottan - Tényleg tudsz segíteni? - szalad fel egy icipicit a szemöldököm, hiszen nem értem miért nem hozta fel magától, vagy úgy egyáltalán, miért nem ezzel kezdte. Lehet nincs is nála, csak hallott valamit, és azért nem mondta még. Önmagamat győzködöm, és egyszerre intem türelemre, miközben legszívesebben felállnék, és izgatottságomban egyszerűen csak rákiabálnék: "Mondd már el!"

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=740102#post740102][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.11.08. 20:33[/b][/url]

Pontosan azért nem kezdem a lényeggel a mondókámat, mert tudom, hogy ő arra vágyik a legjobban. Az a bizonyos mézesmadzag. Részemről szeretem nem csak egyszer elhúzni a másik előtt, hanem még egy párszor. Nem csoda, hogy nem feltételez rólam semmi rosszat, hiszen kiválóan alakítom a nyájasan érdeklődőt. Aztán kezdem közeledni látni a percet, amikor lassan a tárgyra térhetünk.
- Úgy hiszem, tudok, igen - bólintok és kortyolok a teámból.
- Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy a megfelelő emberhez kerül vissza. Remélem, ezt megérted - magyarázom faggatózásomat, miközben komótosan előveszem talárom belső zsebéből a levitás prefektusi jelvényt és átnyújtom neki. Amit mondtam, annak persze nyilván semmi értelme, hiszen köztudott, kik a prefektusok és tudjuk, hogy ő az, úgyhogy nincs mit ellenőrizgetni, csak jól hangzott.
- A Nagyteremből kifele jövet találtam rá - mesélem el neki ezt az igen színes és izgalmas történetet a féltett kincsének megleléséről, aztán miután átadtam az értéket, hátradőlök ismét és iszogatom tovább a teámat, várva a nagy örömködést és legfőképpen a végtelen hálát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=740285#post740285][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.11.10. 21:57[/b][/url]

▪ Jonathan Gerhard van den Bergh ▪
Nagyon nagy önuralomra van szükségem ahhoz, hogy ne kiáltsak fel. Hirtelen ez az egy (azaz három) mondat megoldotta minden gondomat. Mint aki nem is hiszi el amit lát nyúlok és veszem át a kis kitűzőt, hüvelykujjammal végigsimítva a hűvös "P" betűn. Némán, csillogó szemmel emelem a szemem elé, eltartom magamtól, majd fel a fény elé, de nem káprázik a szemem, valóban visszakaptam. Tenyereimbe zárva mellkasomhoz szorítom, miközben csukott szemmel, megkönyebbülésemben kiszökik belőlem egy mély sóhaj. Gondosan tűzöm fel a taláromra, a szívem fölé, és csak utána fordulok a fiú felé.
- Köszönöm! Nagyon hálás vagyok amiért megtaláltad! - s ez így is van. A korábban szótlanul végighallgatott rövid magyarázata cseng a fülemben újra és újra. Nagyterem előtt... Bárki megtalálhatta volna ott, és csak szerencsém volt, hogy éppen olyan akadt rá, aki becsületesen visszaadta.

Bár a faliújságos cetlire nem akartam kiírni jutalmat a megtalálónak, most mégis elkezd motoszkálni a fejemben, hogy vajon vár-e ezért cserébe valamit. De mégis hogyan kell megkérdezni az ilyet? Zavartan, a szemébe bele-bele nézve, majd azt elkerülve nyöszörgök ki valami kérdés-féleséget.
- Szólj ha van valami amiben segíthetek cserébe... - ez talán megfelel, talán nem, de piros arcom biztosan elárulja, hogy nem igazán érzem magam biztos terepen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=740423#post740423][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2018.11.11. 12:14[/b][/url]

Igen, igen. Ez vagyok én. Jonathan Gerhard Van den Bergh, a Becsületes Megtaláló. Ilyen szép nagy betűkkel. Finom, öntelt mosollyal bólogatok a hálálkodásra, amiről úgy érzem, végtelenül kiérdemeltem. Igaza van a kis prefektusnak, hiszen ki tudja, mi lett volna, ha bárki más akad rá? Lehet, hogy az illető rögtön visszaadta volna neki, mindenféle fölösleges kör nélkül? Úgy, hogy nem teszi ki idegőrlő várakozásnak a levitást és meg sem próbál hasznot húzni a helyzetből? Belegondolni is szörnyű! Micsoda pazarlás lett volna!
- Ne aggódj, szólni fogok! - biztosítom erről habozás nélkül és mivel csak ezt a mondatot vártam, kiiszom az utolsó korty a teámat és már állok is fel a helyemről.
- Örülök, hogy segíthettem. További kellemes napot - engedek meg azért még magamnak egy ilyen mélyen udvarias és kicsit sem őszinte búcsúzást, így vésve magam a prefektus emlékezetébe, hogy egy percig se habozzon majd teljesíteni, amit egyszer kérni fogok tőle. Mások bélyeget meg varázslókártyákat gyűjtenek, én méregdrága ereklyéket, valamint szívességeket. Néha őrlődöm is, melyikeket szeretem jobban. Dehát nem muszáj választani, nem igaz?
Igazítok taláromon, biccentek a levitásnak és felszegett fejjel távozok a társalgóból.