36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. március 6. 18:08 | Link




Az este nem aludtam éppen jól. Az agyam folyamatosan pörgött, s minden apró zajra felébredtem - éber félálomban forgolódtam pár óráig, hogy aztán hajnali ötkor felkeljek, és mással kössem le magam.
A rúnatan vizsgával meglepően hamar végeztem. Elég könnyű volt - előbb kijöttem. Legelsőként léptem ki a teremből, bár a fáradtságtól szinte járni nem bírtam, úgyhogy egy közeli helyiség felé vettem az irányt. A társalgóban nem volt senki, mindenki vizsgát ír gondolom. Beljebb léptem hát, és levetettem magam a kanapéra, de már ekkor éreztem, hogy mindjárt elnyom az álom; fejemet egy párnára hajtottam...
Az öntudatlanság lassan szippantott magába, egyre mélyebbre süllyedtem ebbe az állapotba, mígnem elszenderedtem, aztán mély álomba merültem.
Egy sötét helyiségben találtam magamat. Körülnéztem - egyetlen fénycsóva vetült rám, mintha reflektorfényben ülnék, s körülöttem vaksötét volt. Semmit sem láttam. Nyomasztott a hely, fogalmam sem volt, hogy kerültem ide, de féltem felállni az ülő helyzetből. Valahogy mégis tudtam, hogy fel kéne állnom onnan, de tagjaim lefagytak, és csak ültem ott; furcsa, motoszkáló zajokat hallottam, ami miatt görcsös félelem markolt a gyomromba. Muszáj lenne felállnom.
Összeszedtem magam, és megpróbáltam kinyújtóztatni a lábamat, a kezemet - de amikor átléptem a szabályos kör alakú fény határát, a saját testrészeim teljesen eltűntek a szemem elől. Ijedten kaptam vissza végtagjaim, és pillantottam fel a fény forrását keresve - olyan volt, mintha egy kör alakú lyukból jönne az éles, fehér fény. Ismét kinyújtottam a kezem, most nem ért bele a sötétségbe, és felfedeztem, hogy fekete-fehéren látok.
Nyikordult valami, felpattantam. Meg kéne szólalnom.
- Hahó... - kiáltottam bele a szörnyű hangokba, mire egy halk suttogás hangzott fel valahonnan. - Hahó! Ki az? - kérdeztem. Nem jött válasz.
Mögöttem valami gurult a padlón, mintha fémből lett volna, így arrafelé fordultam, de nem mertem kilépni a fényből. Szívem eszeveszetten dobogott. Még a végén itt fogok meghalni.
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2016. március 6. 18:13
Hozzászólásai ebben a témában



Adrian Blythe
INAKTÍV


Rian
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 273
Írta: 2016. március 6. 20:11 | Link

Szépvölgyi Richárd

Ahogy meglátta - meg-nem-látta - a sötétséget maga körül, rögtön tudta, hogy álmodik.
Neki soha nem esett nehezére elkülöníteni az álmokat a valóságtól; inkább furcsállta, amikor valaki az ellenkezőjéről mesélt, hogyan érezte teljesen élethűnek és valóságosnak az alvás közben látott jeleneteket, hogy mennyire rettegett attól, ami történhet. Rian pont fordítva tapasztalta mindezt - ő a valóságtól félt, s az álmokban érezte otthon magát.
Megpróbált szétnézni maga előtt, de semmiféle fénypontot nem látott; csak azt tapasztalta, hogy teste emberinek érződik, valamint hogy áll. Megfordult hát, hátha arra több szerencséje lesz, s ekkor pillantotta meg a fénysávban ülő monokróm fiút. Puhán, néma léptekkel indult el felé, könnyedén gördülve meztelen talpának boltozatán; valamiért mindig mezítláb kezdte az álmokat, és bár ha nagyon erősen koncentrált, tudott adni magára egy cipőt, még nem érezte szükségét.
Az egész légkör nyomasztó volt, s látta a fiún a félelmet, ő maga azonban csak kényelmetlennek érezte - ezt igazából soha nem tudta hova tenni, hogyan jelenhetnek meg eltérő minőségű érzelmek, ha ez elvileg az ő álma, de minden ilyesmit csak feljegyzett a többi furcsasághoz, amit ilyen téren tapasztalni szokott.
Noha gyakran beszélt az álomalakokkal, egyelőre nem szólt, csak a sötétségben meghúzódva várt. A fényben ülő fiú próbált barátkozni a környezetével, de látszott rajta a szorongás, egyértelmű volt, mennyire fél - aztán jöttek a hangok.
A nyikorgásra kissé megrezzent, de inkább a meglepetés miatt, viszont Rian hátán is végigfutott a hideg a suttogás hallatán, egyfajta kellemetlen, mélyről jövő ellenérzés, a valami-nincs-rendben tapasztalata. A hang felé fordult, de továbbra sem látott semmit, csak a fénykörben lévő, immár álldogáló fiút, aki szemmel láthatóan egyre rosszabbul érezte magát - a további zajok pedig cseppet sem segítettek az állapotán.
Nyitotta a száját, hogy mondjon valami nyugtatót, ám be is zárta szinte nyomban, hiszen a hangja csak tovább rémisztené a másikat, amíg nem látja, akivel beszél. (Rian úgy tapasztalta, álmai szereplői meglehetősen emberien viselkedtek legtöbbször.) Ahogy elképzelte a jelenetet, az is elég ijesztően hatott volna, ha egyszer csak megjelenik mondjuk a keze, de a teste többi része nem látszik...szóval inkább más módszerekhez folyamodott. Koncentrált, tekintetét a fényre függesztette, s minden gondolatával azt sugározta felé, hogy kezdjen el terjedni - mivel Rian meglehetősen közel állt, a fény csak egy-két métert mozdulna, ami már felölelné az ő alakját is.
 - Nem foglak bántani - szögezte le, ha láthatóvá vált, két kezét az ártatlanság univerzális jeleként maga elé emelve; hangja egyenletes, kellemes zöngéje nyugodtan hömpölygő folyamként csendült a furcsa zajok kontrasztjában.

Hozzászólásai ebben a témában

Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. március 6. 20:55 | Link




Ezek a hangok... az összes apró kis zaj egytől egyig végigfutott a gerincemen, és minden egyes apró sejtemet összeugrasztotta. Mintha hideget éreztem volna valahol halványan, de nem pontosan tudtam eldönteni, mim fázott és miért. Csak annyit éreztem biztosan, hogy egyre alaptomosabb zajok voltak körülöttem, és ez az egész egyre inkább olyanná vált, mintha a fénycsóván kívül légüres tér lenne körülöttem. De hát ez nem lehetséges.
Bár, tulajdonképpen mégis csak lehetséges. Hiszen akkor sem fulladnék meg.
Szinte el sem tudom hinni, hogy a sötétség lehet ennyire tömör. Sosem láttam még ilyet - instant feketeség, amibe mintha semmi sem tudna belehatolni, csak ez a fehér világosság, ami engem vesz körbe, és fekete-fehérnek mutat. Lehetséges egyáltalán, hogy egy ilyen tömör valamiben hangok keletkezzenek?
Egy fekete lyukba kerültem volna?
A fénycsóva mozdult egy aprót. Tekintetem rögtön a kör szélére ugrott, de az nem mozdult tovább - talán öt centi lehetett, ennyit tágult, és nem értettem, miért. Hol az istenverte fenében vagyok? És mik ezek a lassú, vontatott hangok körülöttem? Ezt árulja el nekem valaki, mert mindjárt szívrohamot kapok.
Hirtelen egy fiú lépett be a fénykörbe, én pedig halálra rémültem, és majdnem kiestem a biztonságot adó világosságból. Megszólalt, s mintha hangja mögött a zajok eltörpültek volna, s bár hirtelen összerezzentem, a fiú és a jelenléte mégis nyugtató volt és kellemes, mintha egy pillanat erejéig eltűnt volna az engem fenyegető veszély a sötétből. De a zajok csak elhalkultak, nem pedig elnémultak.
- Ki vagy te? - kérdeztem, miközben csak néztem rá, s hangom visszhangot vert, ellentétben az előbb az övével. Sőt, ha jobban hallgatom, minden visszhangzik, csak ez a hang nem tette eddig. - Hol vagyunk?
Nagyon reménykedtem benne, hogy a másik tudja, merre lehetünk. Bár... az is lehet, hogy a tömör sötétségből belépő ismeretlenekkel talán nem kéne barátkoznom. A távolban mintha megint egy halk suttogást hallottam volna, kirázott a hideg. Csak ki akartam jutni innen, de a sötétségbe nem mertem kilépni. Féltem, hogy elvesznék, és sosem találnék vissza a fénycsóvához, vagy hogy az kialudna. Megint felnéztem - honnan világít ez a fény? Vagy miért világít egyáltalán?
Olyan jó lenne, ha legalább ezek a hangok nem lennének. A sötét kevésbé ijesztő, mint az ismeretlen hangok, amik körülvesznek. Mintha erősödtek volna; mintha megint egyre hangosabban hallottam volna őket. Tagjaim megfeszültek. Nem akarom, hogy bárki sikoltson, de valamiért úgy sejtettem, talán hamarosan fog.
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2016. március 6. 21:06
Hozzászólásai ebben a témában



Adrian Blythe
INAKTÍV


Rian
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 273
Írta: 2016. március 8. 12:49 | Link

Szépvölgyi Richárd

Elégedetlenül ráncolta a homlokát - mi ez, hogy csak egy-két centit mozog a fénysáv? Máskor olyan valóságtól elrugaszkodott furaságokat tudott bevinni az álmaiba -, de nem zavartatta magát túl sokáig, néhány könnyed lépéssel belopta a hátralévő távolságot.
Némiképp őt is zavarták a hangok, elvégre jellegüket tekintve egyáltalán nem lehetett őket megnyugtatónak nevezni, de inkább csak kíváncsiságát piszkálta ez az egész, minthogy félelmet keltett volna benne. Inkább fogta fel a helyzetet furcsa kalandnak, még akkor is, ha a másik álomalak szemmel láthatóan egyáltalán nem így vélekedett erről az egészről...
Ahogy belépett a fénykörbe, megérzése - miszerint mindenféle hívatlan megjelenéssel csak halálra fogja rémíteni szegény egyébként is tépázott idegrendszerű fiút - igazolódni látszott, ám a nyugodt kísérőszavak talán rendelkeztek némi ellensúllyal.
Rian enyhe aggodalommal figyelte, ahogy a másik összerezzen és egyre szaporábban szedi a levegőt; nem tudta, pontosan mi az, ami ennyire szörnyű a jelenetben, de nem is kellett pontosan tudnia ahhoz, hogy érezze a mélységét.
Kissé megköszörülte a torkát, mielőtt válaszolni kezdett volna, tekintetével végigmérve a vézna, kissé elálló fülű fiút; volt egy halovány érzése, mintha már látta volna a kastélyban, bár ez részéről nem volt annyira meglepő. Álmainak szereplői valamiért többnyire az iskola diákjai közül kerültek ki, mintha tudatalattija szándékosan igyekezne történetbe foglalni a napközben látottakat.
 - Riannek hívnak - mutatkozott be, hadakozva a késztetéssel, hogy kezét nyugtatóan a másik vállára tegye. - Hát, az az igazság, hogy valószínűleg nem sokkal többet tudok, mint te - válaszolta kissé elgondolkozva, nem tudva, mennyit oszthat meg a fiúval. Nem volt benne ugyanis biztos, hogy az álmok pontosan milyen szabályok szerint működnek, hová tűnnek az alakok, ha ő felébred, vagy hogy egyáltalán hogy lehetnek ennyire önállóak és emberiek. Tartott tőle, hogy ha esetleg bevallaná az igazságot, csak rontana a helyzeten - hiszen ha ez csak egy álom, de nem lehet csettintésre felébredni belőle, az esszenciálisan azt jelenti, hogy a fiú akármennyi ideig beragadhat ebbe a jelenetbe, valamint hogy ez az énrész tulajdonképpen csak itt létezik - akármi is legyen az igazság az álomalakokról és a pontos valóságukról -, tehát az álom vége egyet jelentene az elmúlásával.
Nos, ez olyasmi, amivel nem kezd társalgást egy átlagember.
Figyelte, ahogy a fiú a fénysávot vizsgálja, próbálva rájönni, mit keres ott és milyen szabályok szerint működik.
 - Nem hiszem, hogy eltűnne, ha kilépsz. Vagy legalábbis én láttalak a sötétségből is - jegyezte meg, bár azért nem volt ő sem biztos a dolgában, csak tippelgetett. - De az is lehet, hogy követ téged - vetette fel egy vállvonás kíséretében, az emelkedő hangerejű zajok nyomán tekintetével az áthatolhatatlan sötétséget pásztázva. Nem kellett odanéznie, hogy érezze, ahogy a fiú megfeszül mögötte, s az ő hátán is végigfutott a hideg.
 - Tudom, gyenge vigasz, de nem vagy egyedül. Azért vagyok itt, hogy segítsek - szólt, sokkal nagyobb magabiztossággal, mint amit valójában érzett, hangja mégis stabilan csengett.

Utoljára módosította:Adrian Blythe, 2016. március 8. 12:51
Hozzászólásai ebben a témában

Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. március 20. 21:24 | Link




Mitől is félek tulajdonképpen? Mit hiszek, mi vár a sötétben? Démonok? Nem. Azok őszintén nem töltenek el aggodalommal, hiába tűnik hülyeségnek. Az emberektől jobban félek, ami azt illeti. Bizonyos emberektől...?
Gondolatmenetemet a fiú hangja törte meg, én pedig ránéztem. A nevét megtudtam, Riannak hívják, mondta, én pedig bólintottam.
- Richárd. - mutatkoztam be rapidan, szemeim pedig ismét a sötétséget kezdték kémlelni. Mitől is félek én? Amint erre a kérdésre megtaláltam a választ (mert hogy sikerült rájönnöm), még inkább összehúztam magam. Ez nem tetszik. Nagyon nem tetszik nekem.
Rian ismét megszólalt, én pedig ránéztem, mikor meghallottam a felvetett ötletet. Hát igen, azt én is sejtettem, hogy ki kéne lépnem innen, volt valami ilyen megérzésem, csak hogy nem biztos, hogy okvetlenül szeretném megtenni. Viszont ő már volt ott kint, onnan lépett be, és őt sem bántotta semmi, amíg a fénykörön kívül volt.
A stabilitás, amit éreztem a másik hangjából, megnyugtatott valamelyest. Sóhajtottam egyet, s kinyújtottam kezem a sötétbe. Nem éreztem semmilyen hőmérséklet-változást, se emberi alakot magam előtt, se semmit. Kattant mögöttünk valami, mintha padlóléc recsegett volna; ahogy lenéztem a lábam alá, csak egy fehér, semleges anyagot láttam, nem pedig deszkákat. Valahogy ez adott erőt ahhoz, hogy kilépjek a fényből - felemeltem a lábamat, mintha lassítva láttam volna a jelenetet, aztán a törzsem is kikerült a fénykörből.
A villany pedig felkapcsolódott, és egyszeriben egy konyhában találtam magam, ami fogalmam sincs, milyen konyha volt, mégis pontosan tudtam, hogy ez most a Merkovszky-házban lévő konyha. Pedig nem az volt, egyáltalán nem úgy nézett ki. De mégis. Na.
Meghallottam a hátam mögül egy hangot (egy ajtó mögül), hogy Ricsi, megcsináltad a reggelit? Öt perced van!, és ez a hang leginkább Annelie hangjára hasonlított. Közben pedig láttam, hogy Rian is ott áll a helyén, mint ahol az előbb. Mi a fene.
Ekkor a pultra néztem, ahol megjelent nagyjából száz tojástartó, tömérdek sonka, hagyma és társai, rengeteg étolaj, mintha egy hadseregre kéne főznöm. Én meg csak bámultam. Ezt most tényleg mind meg kéne csinálnom? Ennyi idő alatt?
Hozzászólásai ebben a témában




Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet