28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kedves Diákok! Tárgyaitok csereberéjére, azaz leadására október 14-én 22:00-ig van lehetőségetek!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 30 31 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Czettner L. Zoé
Független boszorkány, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. január 25. 17:45 | Link

Shark


Egészen belemerülök a gondolataimban, miközben bámulom a fel-fel csapó lángokat. Minden eszembe jut, az utóbbi hónapok, a rajzolás, a családom, a zene és Benji. Pár perc alatt minden terítékre kerül, amiről mostanában az életem szól. A múlton nem szoktam töprengeni. Azt nem tudom megváltoztatni, az soha nem lesz másképp, minek hát visszagondolni rá? Jövő pedig...nos az én meglátásom szerint jövő sosincs, mindig csak jelen van. Így jelen pillanatban most észre kellene vennem, hogy itt van egy lány és vele foglalkozni, nem pedig más dolgokkal foglalkozni, mondjuk például a tűz bámulásával. De rá kellene jönnöm, hogy ezt nem tudom kontrollálni. Soha nem voltam százas...miért lenne ez most másként?
Azonban a lányka bátor (csak még nem tud róla) és megszólít. Illetve, először csak visszaköszön, amire hümmögök egy sort, de amikor megszólít, nos el kell telni egy fél percnek, hogy újrainduljon a rendszer. Alig láthatóan megrázom a fejemet, mint aki épp most jött fel alfából és felé fordítom a fejemet.
-  Zoé vagyok. És te?
Lassan felé fordulok, de csak a felső testemmel, a lábaimat továbbra is melegítem és magam mögött támaszkodva veszem fel vele a szemkontaktust. Szeretek annak a szemében nézni, akivel beszélgetek. Na meg, most indokot kaptam arra, hogy jobban megnézhessem, hogy kihez van szerencsém. Sok diákot ismerek látásból de tudatalattim egyfolytában azt az infót küldi, hogy egynél már biztosan többször találkoztam vele. Megköszörülöm a torkomat és ismét kérdezek.
-  Navines vagy esetleg? Tudod, elég ismerősnek tűnsz.
Már csak a miheztartás végett is. Nem akarom kikérdezni, nem én vagyok titkos ügynök, egyszerűen csak kíváncsi vagyok, azért tettem a hozzá a második mondatot. Aztán meg, lehet, hogy bakot lőttem az egésszel és akkor már indokolt lesz az, hogy ez idiótának nézzen és gyorsan felhúzza a nyúlcipőt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 25. 20:40 | Link

Zoé

Ahogy a lányt felfedezte és visszatért a lángok bámulásából már nem foglalták le előző gondolatai. Mindegyik az ismeretlenre terelődött, aki szokatlanul ismerős volt számára, éppen ezért kattogott rajta az agya. Teájába bele-bele kortyolt, ami lassan fogyni is kezdett, de ezzel előrébb nem jutott, ugyanúgy gyötörte az érzés, hogy nem tudja. Bemutatkozott és viszont köszönt is, de ahhoz, hogy a másik is elárulja a nevét kellett egy kis idő. Furcsállta is, de arcán nem jelent meg a gondolat, csak nézte tovább. A neve utáni két szó azonban olyannyira meglepte, hogy az arckifejezésében tükröződött.
- Sharlotte, mint már mondtam - tette le teáját és ujjait összekulcsolva maga elé helyezte kezét.  Fel sem tudta fogni az első pillanatokban a visszakérdezéset, majd egyszerű elbambulásnak tudta be.  Nem nézte hülyének, hiszen bárkivel megesik, hogy nem figyel oda. Vele is történt már hasonló így teljesen megérthető volt a szituáció.  Az italhoz is visszatért volna tisztázva a dolgokat, de a bögrére pillantva szomorúan vette tudomásul, hogy elfogyott. Azonnal indult volna csinálni újat, de a kérdésre válaszolt inkább, melyre elmosolyodott.
- Igen, és szerintem Te is - mondta sejtelmesen, de belül remélte, hogy nem mond hülyeséget, mert azzal nagyon beégne. Viszont ezt a pár szót kimondva fel is pattant, és el is indult ismételten az asztalok irányába. Előttük megállt, majd Zoéra nézett és a süteményekre felváltva. Nem tudta eldönteni, mit is tegyen; csináljon a lánynak is valamit, vagy feltűnés nélkül foglalkozzon csak magával. Végül nem az utóbbi mellett döntött, hanem inkább még egy csésze forró ital készítése mellett szavazott. Hamar elkészítette, sietett is egy kicsit, ám határtalan kedvességében és boldogságában ezt nem látta elégnek. Odasétált az egyik szekrényhez, majd feltérképezve, hogyan is kell, hangos nyikorgás keretein belül kivett egy kistányért és ugyanígy vissza is csukta azt. Az asztalhoz visszatérve teasüteményeket pakolt az tányérra, majd a másik bögrét is kezébe véve indult meg a lány felé. Mellette állt meg, de rá nézett, közben mosolygott.
- Tessék, csináltam teát és hoztam sütit is - vetett még egy mosolyt a Navines irányába, majd letette a kezében lévő dolgokat. Ha gondolja majd úgy is elfogyasztja, ha nem, akkor meg mindegy. Lassan ő is visszatért az itókájához és azzal indult vissza a kandallóhoz. Útja közben összesedett egy fekete párnát és a szőnyegre letéve azt rá, ráült. Néha a lángokra, majd a lányra pillantva kezdett neki az újabb keveréknek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Czettner L. Zoé
Független boszorkány, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. január 25. 21:30 | Link

Shark



Hát ez besült. Egy ideig úgy nézek rá, mintha ő lenne az, aki lemaradt egy körrel és nem én. Tényleg bemutatkozott volna? Nem emlékszem...ez mondjuk nem meglepő. Vállat vonok és megpróbálok úgy tenni, mintha semmi nem történt. Nem tudom miért vagyok zavarban, az ilyen dolgok gyakran megtörténnek velem, de azok az emberek akikkel általában ilyenkor beszélek már meg sem lepődnek volna.
-  Bocsáss meg, általában odafigyelek.
Az pedig már nem az én hibám, hogy a gondolataim nincsenek összefüggésben a külvilággal történtekkel. De most már elhatározom, hogy azért is oda fogok figyelni. A tekintetemet rá függesztem és most már teljes egészében odafigyelek, mivel nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki ő.
-  Hát, ahogy vesszük.
Még egy mosolyt is megeresztek. Navinesnek vallom magamat, ez igaz, de mestertanonc vagyok, ami azért nem ugyanaz. De még mindig a ház diákjának vallom magamat. Egy ideig csöndben figyelem, majd kissé meglepődök, amikor a teával és a süteményekkel elindul felém. Persze, a mi házunkba járnak a legtündéribb tündérek akik csak élnek ezen a kerek világon. De ez azért mégis csak több mint amit egy félig idegentől vártam volna. Nyújtom a kezemet a tányérért és a bögréért. A tányért leteszem magam mellé a földre és belekortyolok a teába.
-  Nagyon finom lett, köszi.
A legtöbb embert a csönd feszélyez. Állítólag négy másodperc kell ahhoz, hogy a beállt csönd kezdjen kínos lenni, de engem valamiért nem zavar, soha nem zavart. Végül mégis úgy döntök, elég volt a hallgatásból, felkelek a földről, megfogom a tányért és a bögrémet és odasétálva hozzá, mellé ülök. Ennyit azért megérdemel, ha már hozott nekem sütit.
-  Miért pont a társalgó Shar?
Nem tudom, hogy becézik, viszont ez megtetszett, ha nem tetszik neki, akkor majd szól, de ha nem mond semmit, akkor marad.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 26. 12:39 | Link

Zoé

Az apró botlásra egy kedves, megértő mosollyal felelt. Nem is kattogtatta rajta az agyát túlságosan, elkönyvelte, hogy megtörtént, és kész. Amint végül rákérdezett Zoé a házbeli hovatartozására, szinte azonnal rájött, honnan ismerős. A viszonylagos helyeslést ismét egy mosollyal fogadta, és el is indult teáját pótolni. Azonban úgy döntött, nem csak magával foglalkozik, készít a másik lánynak is. Így is tett, ezután pedig el is juttatta az italt és a süteményeket is hozzá. Ahogy átadta, a köszönetre is csak mosollyal tudott válaszolni. Nem sokkal később a saját bögre ismeretlen teakeverékével sétált vissza a kandalló elé, ahol le is telepedett. Ismét a cikázó lángnyelvek bámulását választotta, hol tekintete leragadhat és elmélyülhet, bár nem is gondolkodott, csak mosolygott a semmibe, ahogyan az a pár deci forró csoda is fogyni kezdett. Nem merült el annyira a tevékenységben, hiszen sokkal jobban lefoglalta az a bizonyos ok nélküli öröm, aminek okát már nem is kereste, tudta, hogy nem fogja megtalálni. Éppen ezért vette azt is észre, hogy a lány közelebb jön hozzá, ráadásul le is ül. Akkor már tudta, sőt, szinte várta a pillanatot, hogy megszakad a csönd, ez pedig be is következett. A hang irányába fordította fejét, majd tekintetét lesütötte, mintha gondolkodna.
- Igazából nem tudom. Csak elindultam, hogy majd lesz valami, és ide jutottam - vonta meg vállát. Nem akarta az unalmas részletekkel untatni, hogy mit miért tett, ennyi tökéletesen elég lesz, meg lehet érteni. A becenevet újabb mosollyal díjazta, bár furcsa volt. Mindenki Lotténak hívja, így ezt még meg kell szoknia.
- Te hogy-hogy itt kötöttél ki? - kérdezett vissza egy korty tea után érdeklődést mutatva. Nem csak színlelve, mert tényleg tudni akarta, mi a válasz. Hasonló-e az övéhez, vagy valami teljesen más? Kíváncsi természete kezdett kibontakozni, ahogy figyelte a mellette ülőt. Egyre több dolgot akart tudni, de ezt természetesen a boldog arckifejezéssel elfedte. Megtanulta már, hogyan kell. Jó lenne színésznek is, de azt teljesen más szituációnak véli.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Czettner L. Zoé
Független boszorkány, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. január 26. 16:05 | Link

Shark


Előbb vagy utóbb ki fog bontakozni a párbeszéd. Véleményem szerint minden kezdet nehéz, de csak rajtunk múlik, hogy a folytatást is az lesz-e. Én viszont nem szoktam kellemetlenül érezni magamat, egyik szituációban sem. Ha valakinek nincs hozzám kedve, akkor majd tovább áll. Jelen helyzetben még túlságosan kezdeti stádiumban vagyunk ahhoz, hogy meg tudjam határozni, hogy az előbb felsorolt kettő közül melyik áll fent. Viszont én megcselekedtem amit a képzeletbeli megkövetelt tőlem, ideültem, kedves és előzékeny vagyok és próbálok emberien társalogni, már amennyire tőlem telik.
-  Szóval, a dolgok csak úgy megszoktak veled történni?
Nem mintha mással nem ez szokott volna történni, de ha valaki szándékosan, mesterségesen akarja előidézni a dolgokat, akkor soha nem sül ki belőle olyan jó, mint amikor a véletlen hozza össze a randit, ez tapasztalat. De lehet, hogy csak én gondolom megint túl a dolgokat mint ahogy az általában történni szokott. Szerencsére a lány annyira még nem ismer, hogy az arcomon felismerje a jeleket.
-  Igazából szerettem volna valakivel beszélgetni, mert a gondolataim már megőrjítettek.
Vállat vonok, belekortyolok a teába, majd bekapok egy szelet sütit. Nem szeretném tovább részletezni a dolgot, mert feleslegesnek éreztem. Nincs az ideje annak, hogy egymás bánatos, koszos lelkét mossuk. Ő sem mondott nekem semmi személyeset én pedig pláne nem fogok ilyen dolgokról beszélni, mert akkor oda lesz az a kis jókedv is, amit a sütemények és az új keletű ismeretség szolgáltatnak.
-  De igazából, igazad van. Ha adsz neki esélyt, a dolgok...csak úgy megtörténnek.
Rámosolyogok, és egy picit magam elé bámulok...hát igen, a legtöbb dolog...csak úgy megtörténik, nincs felette befolyásunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 26. 18:46 | Link

Zoé

Mennyire egyszerű is lenne, ha mindig, minden problémát figyelmen kívül hagyva tudnának az emberek boldogok lenni. De ez nem ilyen egyszerű, és sokan nem is érthetik, nem foghatják fel, de vannak, akik elfogadni sem tudják, hogy bárki a sok gond mellett egy kicsit kiszabadul a burokból, és él. Szükség van rá, bármennyi rossz gyűlik is össze, teljesen más szemszögből láthatjuk, ha egy kicsit megpróbáljuk elfelejteni őket.
- Igen, szinte sohasem tervezek. Mindent a sorsra bízok, had történjen úgy, ahogy kell, hiszen véletlenek nincsenek - mosolyog ismét. Még véletlenül sem akar belekezdeni a végeláthatatlan filozofálásba, de ennyit azért muszáj volt közölnie. Ezt muszáj volt, hogy jobban átláthassa a lány is, milyen ő, bár nem ismerhette. Ebből azonban sok minden kiderül, felesleges magyarázkodások nélkül is.
- Nos, hát itt a tökéletes alkalom. A gondolataimmal én sem szeretek egyedül maradni - nézett újra rá. Teljes mértékben megértette ezt az egyszerű mondatot, de nem csak a szavakat, hanem azt, ami mögötte van. Az a sok frusztráló gondolat, ami magányunkban egyszerre tör ránk, a múlt borzasztó, vagy éppen szomorú képei, érzései, amik visszajönnek olykor, pedig nem szeretnénk. Ez ellen viszont semmit nem tudunk tenni, el kell fogadni. Lehetséges ugyan, hogy a társasággal próbáljuk elűzni őket, de az sem tart örökké, nem lehet mindig valaki mellettünk.
- Nem kell rá esélyt adni. Az mindig meg van, és aminek meg kell történni, az akkor is meg fog, ha nem akarod - nevetett kicsit fel. Akkor már hülyének is nézhette Zoé, mert nem mindenki érti meg furcsa gondolkodásmódját. Aki viszont igen, annak elég gondolkodni valót ad tömör, de annál összetettebb mondataival. Elég furcsa tud lenni, főleg ha valami külső hatás miatt előtörnek belőle a mélyebb gondolatai. Nem az átlagos, "élet nagy problémái" gondolatok, hogy mi legyen a vacsora, vagy hasonlók, hanem az életről megfogalmazódott ideái. Az pedig, ahogyan tálalja őket néha meg is ijesztheti az embereket, akik azután örömmel tűnnek el, nem keresve egy idióta társaságát.
- Kérsz esetleg még valamit? Ott az asztaloknál - nem tudom láttad-e - van egy csomó minden. Sütemények, a teák meg üdítők - kérdezte teljesen új irányba sodorva ezzel a beszélgetést. Természetesen folytatódhat a másik témával is, de egy kicsit biztosan megszakad, minimum pár szóval. Ezeket kimondva fel is állt, és elindult az előbb említett bútordarab felé, mert szüksége volt már valami süteményre is az itala mellé. Pár lépés megtétele után már ott is volt, és ugyancsak teasüteményt szedett volna magának, de ahhoz előbb tányérra volt szüksége. Hamar szerzet magának a szekrényből, és visszatért az asztalokhoz. Ha a lány kér valamit, neki is visz, de addig vár.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Czettner L. Zoé
Független boszorkány, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. január 26. 21:14 | Link

Shark



Minden erőmmel arra koncentrálok, hogy felfogjam amit a kedves háztárs beszél és meg kell mondjam, egyetértek vele. Bár nevezhetjük sorsnak vagy véletlennek, a végeredmény ugyan az. A dolgok megtörténnek...ha akarjuk, ha nem. Meggyőződésem, hogy a sorsunkat nem irányíthatjuk, valahol meg van írva a történetünk és minden el van döntve.
-  Talán igazad van, a megtervezett dolgok soha nem úgy sülnek el, ahogy te akarod. Legalábbis nálam így van.
Most mondjuk erre rácáfolok, mert társaságot szerettem volna, lehetőség szerint valami értelmesebbet és láss csodát megkaptam, egy háztárs személyében. Bár itt egy kis hang a fejemben megszólal, miszerint nem terveztem, pont ide jönni...a pontos terv az volt, hogy lássak a nap folyamán embereket. Ez most akkor egy felsőbb hatalom, vagy csak az elszántságom jele? Azt hiszem, kezdek belezavarodni.
-  Nem lenne baj a gondolatiddal, ha..úgy mint a legtöbb ember, tudnád őket valamilyen szinten befolyásolni. De én szánt szándékkal soha nem tudtam őket a helyes irányba terelni és ráerőszakolni bizonyos dolgokat.
Például, hogy ne gondoljak valamire, vagy, hogy a könyvre koncentráljak, ahelyett, hogy összefirkálnám a lapok széleit. Mindig is csak a baj volt velem. Akkor volt minden tökéletes, ha nem erőszakoltam rá magamat a dolgokra, hanem szépen megjött a kedvem hozzá.
-  Ebben egyet kell értenem veled.
Újabb korty, újabb süti. Lassan elfogy minden, de valamiért el is megy a kedvem a édességtől. Bár egy lány az ilyen dolgokat soha nem veti meg, nekem most mégis sok volt egyszerre...túl fullasztó, annak dacára is, hogy ittam rá teát. Sóhajtva leteszem magam elé a bögrét, és az ujjamat végighúzom a peremén, újra és újra. Valamit mindig muszáj csinálom.
-  Köszönöm, mára azt hiszem, elég volt. De te...te mindig ennyi édességet eszel?
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. január 26. 21:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 29. 18:07 | Link

Zojééé Grin

Nem éppen megszokott, teljesen természetes beszélgetést folytattak, de tökéletesen megértették egymást. Hiszen nem állunk le minden sarkon valakivel az elmélkedésről és a sorsról trécselni, de ez akkor bevált. Valami különös oknál fogva, ha nem is ismerték egymást, a gondolkodásmódjuk hasonlónak bizonyult, éppen ezért értették meg annyira egymást. Legalábbis ő ezt érezte, de, hogy viszonozva van-e a dolog, azt nem tudta.
- Én sem tudom őket nagyon befolyásolni. Csak úgy vannak, és szinte saját életet élnek, lehetetlen gátat szabni nekik, bármely tekintetben - mosolyodott el, az ismételt egyetértésen. Nem tartotta már furcsának a dolgot, megesik az, hogy összetalálkozik két személy, akik nagyjából egy hullámhosszon vannak. Amikor Zoé elmosolyodott, neki is önkéntelenül egy görbület csúszott arcára, valami köszönetképpen. Nem sokkal később  ő is úgy dönt, hogy süteményre van szüksége. Addig is elpusztított már párat, de nem vette észre magát, csak szüksége volt rá. Felpattant hát, miután teáját lerakta a földre. Abban még volt, nem foglalkozott vele. Meghagyta későbbre, legalább lesz oka felállni, és mondani valamit, ha nem találna beszédtémát. Megint érdeklődött, hogy kell-e a lánynak valami, de az nemleges választ adott. Az ő kérdésére elmosolyodott, majd kicsit fel is nevetett.
- Igen, ha megfeledkezem magamról, akkor sokat eszem - nézet fel a tányérról a lányra, miközben el is indult vissza a kandallóhoz. Pár lépés megtétele után eredeti helyére ült vissza, a fekete párnára, ügyelve, hogy ne döntse fel a bögrét, amiben az ital volt. Tekintete ismét a lángokra tévedt, de nem ragadt ott le, inkább továbbment, és a falakon végigfutva a mellette ülőn állt le.
- Nem tudom, mi az oka, hogy nem mutatsz túlzott érdeklődést az édesség iránt, szerintem finom - fordítja fejét mosolyogva Zoé felé - Azért, ha kell valami, csak szólj - tette hozzá kedves hangon, majd visszafordult, és a teát nézte, ami még mindig a földön pihent. Nem hitte, hogy a másik nem képes rá, csak éppen olyan kedvében volt, hogy mindent szívesen csinált. Hirtelen ötletei támadtak saját kérdésére, melyek közül felmerült, hogy magával a süteménnyel van baja, vagy annak minőségével, esetleg megunta, szeretne vigyázni az alakjára, vagy valami teljesen más. Agya önkéntelenül is végigvette a lehetőségeket, miközben bambán nyúlt a bögre felé, hogy kézbe vegye, és igyon belőle. Amint ez megtörtént, további kábulatában a semmibe meredve kezdett iszogatni, csupán a lány nemsokára érkező hangja zavarta meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Czettner L. Zoé
Független boszorkány, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. február 2. 00:13 | Link

Sharki


-  Főleg akkor ha valamilyen felsőbb erő elrendeli...akkor te hiába hadakozol a sorsoddal.
Ez tapasztalat. Az ellenkezőjéről engem úgysem lehetne meggyőzni, még ha akarna sem. Hiszen, ha nem így lenne, akkor nem lenne képességem, nem szerettem volna bele Benjibe, ne lennék most itt...és még sorolhatnám. A végzetnek, vagy sorsnak, vagy nevezhetjük bárminek olyan ereje van, ami fölött ember nem dönthet és nem befolyásolhatja. Örülök, hogy találkoztam valakivel, akivel hasonlóan vélekedünk a világban végbemenő érdekességekről. Ez a dolog kellemesen hat rám, úgy érzem nem vagyok egyedül és nem vagyok csodabogár sem. Hiszen ritka találni bárki hasonszőrűt.
Figyelem ahogy mozgolódik, úgy látom egy percig sem tud nyugton ülni. Hol a teáját rakosgatja ide-oda, hol pedig süteménnyel tömi magát, ami számomra roppant szórakoztató. Én is ilyen vagyok, egy percig sem tudok megálljt parancsolni magamnak, de jelen esetben nekem csak az ujjaim járnak az asztal lapján, mintha a zongora billentyűi lennének, ha elég erősen koncentrálnék, még magam elé is tudnám őket képzelni, de nem akarok ennyire elkalandozni, mert akkor nem tudnék figyelni a beszélgetőpartneremre ami pedig nem vetne rám jó fényt.
-  Nem vagyok annyira édesszájú, illetve, szeretem az édességet, meg a csokit, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem tudnék nélküle élni.
Miközben beszélek, összevonom a szemöldökömet, mivel ez egy jogos kérdés. A legtöbb lány isteníti az édességet, főleg a csokoládét. De én nem szeretek annyira majszolni. Ha valakivel le akarom kötni magamat, inkább a labdámat dobálom, vagy rajzolok valamit, vagy olvasok. A csokievés és a sütizés csak nagyon ritkán kerül be a repertoáromba.
-  Ohh köszönöm, mindenképp tudatni fogom, ha valamire szükségem van, de remélem megtudsz nekem szerezni bármit, néha elég extra kívánságaim vannak.
Felnevetek és megálljt parancsolok az ujjaimnak, bár, úgysem fogom sokáig kibírni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 2. 18:38 | Link

Zojééé

Hihetetlen volt számára, hogy valakivel ennyire képes ugyanazon a véleményen lenni. Ugyanazok a gondolatok, valószínűleg hasonló érzésekből eredően. Ugyanaz a felfogás és értékelésmód. Ilyet el sem tudott képzelni. Igaz, hogy van olyan személy a Bagolykőben, akivel hasonló lehetetlen dolgokat tudnak összehozni, de ekkora egyetértésre soha nem számított senkitől.
Sosem volt a nyugalmasságáról híres, ehhez méltón nem bírt egy helyben maradni sokáig. Ezért volt szüksége mászkálásra, hogy ide-oda vándoroljon asztal és párna között. De a sütemény és tea nagyon jó érvnek bizonyult ehhez a "függőségéhez". A lányra csak mosolyogni tudott, ezzel dolgozta fel kellőképpen a hasonlóságot, és azt, hogy majdnem ugyanolyan az életszemléletük. Persze, vannak dolgok ,amikben biztosan máshogyan vélekednek, de ez a téma, a sors, összekötötte őket, ilyen szempontból.
- Én sem azt mondom, hogy az életem az édesség, elvagyok nélküle is, de olyankor, mikor sok tárul elém egyszerre, akkor képes lennék az egészet eltüntetni - mondta, ahogy visszaült. Fejét is a lány felé fordította, úgy hagyták el száját a szavak. Szereti, ha megvan az a bizonyos kontaktus, ami egyszerűbbé teszi a kommunikációt, bár sok esetben nem szükséges. Akkor sem volt, mert hangján is érezni lehetett a folyamatosan áramló kedvességet és megértést, de mégis jobbnak látta így. A szűnni nem akaró mosolya akkor is kint ült arcán, tudva, hogy nem kell onnan levándorolnia egy jó ideig. Felajánlotta a segítségét, amire már sokkal oldottabb hangulatban válaszolt a másik. Ennek örült és ő is felnevetett.
- Vannak kapcsolataim, de majd meglátjuk - nevetett még mindig vele, az addig kezében lévő bögrét letéve. Nem volt már benne semmi, és ez normális esetben arra ösztökélte volna, hogy menjen oda az asztalhoz, és készítsen újabbat, de akkor nem érdekelte, próbálta figyelmen kívül hagyni.
- Milyen gyümölcsöket szeretsz - már ha szeretsz valamilyent? - kérdezte meg pár másodperccel később. Nem tudta, honnan jött a kérdés, valószínűleg, ahogy lepillantott az epres süteményére, az ihlet megragadta. Ő maga a legtöbbel ki van békülve, de a kedvenceit, mint mindig, ott is előnyben részesíti. Remélte, hogy nem nézi majd hülyének Zoé, mert nem biztos, hogy azonnal tud majd asszociálni erre az indokra, vagy éppen eszébe sem jut.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Czettner L. Zoé
Független boszorkány, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. február 5. 13:01 | Link

Sharki



Érdekes, ma mindenre számítottam, csak egy ilyen beszélgetésre nem. Ráadásul a lány elég fiatal ahhoz, hogy ilyen életfelfogással rendelkezzen, de lám, csalódhatok én még pozitívan a fiatalságban. Az tuti, hogy én ennyi idősen nem voltam ilyen tág látókörű, sokkal inkább elvarázsolt, aki hitt még a csodákban...csodák ma is vannak, de inkább hívjuk őket a meglepetés erejének, az igazi csodák elég ritkák, még a varázslók között is.
-  Ohh olyankor elég nehéz megállni, de amióta itt vagyok, már kifejlesztettem magamban ezt a képességet. Itt mindig rengeteg finom étel van. Ha nem figyelünk oda a végén majd csak gurulni tudunk a folyosókon.
Ahogy elképzelem a jelenetet, rögtön felnevetek. A jónak mindig nagyon nehéz ellenállni, ez tény. Főleg, hogyha ennyi csokiról meg sütiről meg mindenféléről van szó. De azt hiszem én már túl tapasztalt vagyok, egyszer mindenki eléri ezt a szintet, kivéve Zora...ő rengeteg édességet eszik.
-  Akkor mindenképp hozzád fordulok majd, ha szükségem van valamire, de vigyázz mert szavadon foglak.
Előkerül a dorgálós anyucis hangnem. Még az ujjammal is figyelemre intem, a színjáték végén pedig, úgy ahogy szoktam felnevetek, egész jó hangulatom kerekedett így a végjátékra.
-  A legtöbb gyümölcsöt nagyon szeretem, De a kedvencem az dinnye és az eper. És neked?
Összevonom a szemöldökömet. Tényleg ezek lennének a kedvenceim? Mindig más kedvencem van, attól függ melyiknek van épp szezonja. Miközben várom a választ, kipillantok az ablakon és megmerevedek, sötét van. Tényleg ilyen késő lenne? O alakot formáznak az ajkaim miközben felkelek a székről, el fogok késni.
-  Ne haragudj, de mennem kell. Azért remélem még találkozunk, biztos megtalállak a Navineben igaz?
Miközben beszélek már indulok is az ajtó felé. Le fogják harapni a fejemet és ezt nem csak képtelesen értem. Már épp kinyitom a társalgó ajtaját, amikor visszafutok a lánykához és nyomok egy cuppanósat az arcára.
-  Nagyon örültem, Sharlotte.
Bólintok és már szaladok is kifelé, végig a folyosókon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 9. 15:31 | Link

David

Mint egyedüli nő a háztartásban, a legtöbb munka rá marad. Alex is segít neki természetesen, de sokszor kivonja magát mindenből így neki kell mindent megcsinálni. Ezt nem is bánja, hiszen az életben is így el kell majd boldogulni, ez pedig kellőképp felkészíti arra. Tehát mosogatás, takarítás, mosás, hasonlók tartoznak "munkakörébe".
Még az év kezdete előtt, olyan december 28-29. tájban találkozott olyan ruhákkal, amik se nem övék, se nem testvére tulajdonát képezik. Megpillantva őket azonnal előtörtek akkor még friss emlékei, mivel tudta, kiék. Sokszor eszébe jutott, hogy a tulajdonoshoz vissza kellene juttatni őket, de azt személyesen akarta intézni. Viszont nem volt ereje, meg éppen bátorsága írni Davidnek, hogy találkozzanak valahol, és az átadás megtörténjen. Emellett bocsánatot is akart kérni, leginkább testvére viselkedése miatt. Meg úgy mindenért, mert igaz, nem gondolta át akkor sem, és utána sem, mégis így illik.
Nagyon sokáig szépen összehajtogatva tartogatta a ruhákat szobájában, pontosabban az egyik éjjeli szekrényen, mintha valami ereklyékre kellene vigyáznia. Minden nap látta, de próbált nem foglalkozni vele. Egy idő után azonban már zavarta, de maga sem tudta miért, ezért minden esetleges negatív gondolatát leküzdve kezdett el levelet fogalmazni a fiúhoz. Nem tartott sokáig, csak a lényeg volt benne: szombat, este nyolc, társalgó, meg a ruhák visszaszolgáltatása, természetesen ennél valamivel szebben megfogalmazva. Amint végzett, baglya már el is szállt a levéllel, ami remélhetőleg célba is ért. Ám még akkor sem volt biztos, hogy a  történtek után valószínűleg nem túl rózsás kedvében lévő másik fél elmegy majd a találka helyszínére.
Ő maga viszont már fél nyolckor elindult, igaz, már sokkal előbb elkészülve, a pólót a nadrágot, a pulcsit és a kabátot nézegetve ült az ágyán, és gondolkodott. Mindent próbált érinteni ezalatt, de nem sikerült, mert az idő telt. Így egész egyszerűen csak berakta a darabokat oldaltáskájába és elindult, fel a kastélyba. Bátyjának nem szólt, nem akart feszültséget kelteni, hiszen meg van neki tiltva, hogy bármikor és bárhol is találkozzon megmentőjével. Természetesen a történet ezen részét Alex azóta sem ismeri, mert nem hajlandó beszélni az esetről. Az ő baja, ennyi.
Hamar elért a társalgóig, már tudta hol van, hiszen járt ott. Belépett, majd első útja a már jól ismert fotel felé vezetett. Levetette fehér kabátját, és végigpillantott rajta. Az volt rajta akkor is, mikor lelki szemeivel láthatta a dísztó mélyét. Levette az oldaltáskáját is, és normál esetben ledobta volna, de akkor nem tette ezt meg. Tudta, hogy a benne lévő dolgoknak semmi baja sem lenne egy kis huppanástól a fotelben, de akkor sem akarta még a legcsekélyebb esélyt sem megadni neki.
Nem ült le, inkább fel-alá járkált a helyiségben, várva a fiút, és tulajdonképpen a világon minden mást kizárva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. február 9. 22:29 | Link

Shar

Mikor megjött a bagoly, egy darabig gondolkodtam, hogy visszaküldöm egy üzenettel, miszerint tartsa csak meg, vagy égesse el a cuccaimat, de az egyik kedvenc, é igen jó minőségű pólómról volt szó, tehát minden egyéb visszajelzés nélkül eresztettem útjára a baglyot. Nem nagyon tudtam, hogy mit tegyek majd, azon túl, hogy kikapom a kezéből a cuccomat, hozzávágom a testvéréét és valami bocsánatot kiugatok a fogaim közül.
Nem siettem el a dolgokat, bőven 8 után értem be, úgy negyed kilenc tájékán. Egy kissé szűkített farmer fölé egy kék inget vettem, felső három gombját nyitva hagyva, hogy levegőhöz jussak és ne nézzek ki úgy, mint valami beképzelt ügyvéd. Ujjának hosszát könyékig lerövidítettem, és az olyan rég használt kalapomat fejemre tettem. Pedig hogy hozzám tartozott ez is! Talán most ez megint megváltozik, mert szeretem ezt a modellt.
Hamarabb leértem, mint akartam, és a cigarettámnak messze nem értem a végére. Sóhajtottam egyet, és mielőtt a társalgóba léptem volna, még egyet szívtam belőle majd kipöccintettem az ablakon egyenes a sötétségbe. A füstöt még kieregettem az ablakon, amit ezután becsuktam és végül beléptem a tágas helységbe. Órámra pillantottam, és valóban, még csak 13 volt. Illetve az ő számára már. És még mindig itt találtam. Fel-alá koslatott, és mikor benyitottam, mintha megijedt volna tőlem. Kicsit különböző érzések kavarogtak bennünk, de igazából nem haragudtam rá. Annyira legalábbis nem. Elég rendesen megfáztam, ráadásul a ruháimnak is búcsút mondhattam egy időre, de valószínűleg ha tudnám a végkimenetelét annak a napnak, akkor se változtatnék rajta. Így végül már egy mosoly terült szét az arcomon, mikor betettem magam után a keretébe az ajtót és odaléptem a lány útja mellé. Gondoltam, hogy nem hagyja abba a járkálást, így csak az útja szélére álltam, amit folyton megtett ide-oda menet közben.
- Nyugi, nem a baltás gyilkos vagyok, vagy legalábbis most nem.
Végül úgy döntöttem, nem várom meg, amíg abbahagyja, tehát kényelembe helyeztem magam a kandalló előtt. Eleinte mintha farkasszemet akartam volna nézni a tűzzel, végül egészen elrévedt a tekintetem, gondolataim pedig elmásztak egészen egy másik helységig, ahol kibékültem Vele. Ott is így ropogott a tűz.
Észre se vettem, hogy arcom önkéntelen mosolyra húzódott Még ha nem is tudom, hogy merre van most a barátnőm, attól azt még tudom, hogy Ő kell. És nem csak most vagy 1 évig. Ő Az.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 10. 14:08 | Link

David

Hiába is ért fel hamar, várnia kellett, bár nem sokat. Elfogadta a helyzetet, hiszen még úgy is jobb volt, mintha el sem talált volna a társalgóig a fiú. Örült, de nem is magának a személynek, hanem annak az ottlétének, mivel így nem veszett pocsékba nagyjából fél órája. Azzal sem lett volna probléma, hiszen fél óra nem a világ, de azonnal ez jutott eszébe, amint megpillantotta Davidet. Nem számított semmi kedvességre, sőt. Semmire sem számított, nem várt semmit, de arckifejezésén akkor is meglepődött. Kicsit meg is torpant, de a fel-alá mászkálást nem hagyta abba, amíg a fiú el nem ért a kandallóig. Megjegyzésére csak egy kicsit gunyoros félmosolyt villantott, de azt nem láthatta, hiszen akkor éppen háttal állt neki.
- Hú... most megnyugodtam - mondta ugyanabban a stílusban, mint kezdte - Egyébként szia neked is - tette még hozzá mosolyogva, de már nem gúnnyal, hanem kedvesen. Semmi szemrehányást nem akart tenni, már nem foglalkozott akkor semmivel. Lassan elindult a fotelhez, olyasfajta céllal, hogy kiszedje a táskájából a ruhákat, hiszen tulajdonképpen csak azért hívta oda a rellonost, hogy azokat átadja, meg persze egy bocsánatkérést intézzen feléje a testvére részéről. El is jutott odáig, hogy kirakta az ülőalkalmatosság karjára a cuccost, majd kisebb sóhaj keretében elindult az asztalok felé. Hogy miért, maga sem tudta még, de aztán rájött, hogy valami innivalóra és talán süteményre is szüksége van, hiszen azért, hogy ott lehessen, kihagyta a vacsorát. Gyorsan, hangok nélkül eltüntetett egy szelet, csokisnak bizonyuló valamit, és ivott rá vizet, majd a ruhákhoz lépett vissza. Megfogta őket, majd ismételt sóhaj kíséretében indult meg, méghozzá a fiú irányába, a kandallóhoz. Ahogy David is ült, ő is ezt tette, tőle körülbelül egy, vagy másfél méterre.
- Először is, szeretnék bocsánatot kérni, Alex nevében, mindenért - tekintett le maga elé, majd fel a tanoncra - Másodszor pedig, én is szeretnék bocsánatot kérni - mondta saját magát lenéző hangsúllyal, bár arról fogalma sem volt, miért teszi azt. Miért is kért bocsánatot? A semmiért, de ez így volt jó, ezt kellett mondania. Kíváncsi volt még a reakcióra, a ruha-kupac addig ott várakozott előtte. Hiszen nem akart mindent egyszerre, csak lépésekben, de attól függetlenül gyorsan lerendezni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 15. 20:29 | Link

Bájitalos bódétól eddig
Alexi

Még a bódénál:
Nem is folynak a könnyeim, csak csordulnak, amikor viszont a fájdalom kerül előtérbe, és szóba, kicsit magamra veszem. El is húzódom, csípőre vágom a kezem, és kérdően tekintek az előttem lévő, fess úriemberre.
- Tényleg úgy nézek ki, mint akinek fáj valamije? Vagy baja van?
Morcolom a szemöldököm is, és ok, most igen, így nézhetek ki, de előtte nem. Jesszus, ezek a fiúk nem tudják mi a különbség az örömkönnyek, és a fájdalom, rossz könnyek közt. Aztán elmosolyodom, mert ott ül, és rám figyel, meg minden, és megint kijönnek azok a fránya sós cseppek.
- Gyere, menjünk valamerre el!
Szólítom fel, majd hagyom, hadd jöjjön ő is, hiszen tudom, hogy allergiás a segítségre. Legalábbis az ez irántira. A fejem kicsit eltekerem, és nyújtom a folyosó felé, aztán nyújtom a kezem, és elvonulunk, valamerre arra, de nem maradunk ott....

Társalgó:
Lassan érünk le, de ez a séta nekem így is nagyon soknak tűnik. Nagy levegőt veszek, mert jelenleg nincs itt bent senki rajtunk kívül, és ettől a tenyerem is izzadni kezd, a jó hír viszont az, hogy a szemem tiszta, és száraz. Mármint nedves, de csak normálállapotában, nem könnyesen nedves.
- Ülünk kanapéra? Gyere, segítek.... Ha gondolod.
Teszem hozzá gyorsan, mert eszembe jut, hogy Alexről beszélünk, nem pedig valaki másról, de én meg segíteni akarok neki. Segíteni, és segíteni, mást nem. Meg mellette lenni, mert az olyan megnyugtató, és jó dolog. Nem is tudom, miért. De a délelőtt folyamán még ne teljesen ezt éreztem. Mi a csuda volt abban a narancs ízű, narancslészerű valamiben?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. február 15. 21:11 | Link

Dalmi <3

Dalmi hangulatváltozásaitól agyrázkódást kapok, ami rögtön kettőre növeli az okok számát, miért is kell gyorsan eltűnnünk a nagytermi vizslató szemek elől. Ha egy lány patáliát akar csapni, a meghitt négyszemközti szembesítést preferálom.
- Bocsánat - nyújtom el a szót, érzékeltetve, hogy nem értem, mi a baj. Csak kedves akartam lenni. De lehet, hogy megint hülye vagyok, és gúnyolódásnak veszi majd, nekem meg a fejem veszi. Ráadásul nem derült ki, tényleg van-e baj, vagy sem.
Végül ez utóbbi kérdés megválaszolódik, mert bár még mindig könnyes a szeme, legalább mosolyog. Akkor örül, nyilván. Ez nagyon rejtélyes. Nem tudom, volt-e konkrét tervünk arra, hova akarunk menni így, hogy a gyengélkedő kiesett. Nekem biztos nem volt, úgyhogy csak hagytam vezetni magam. A társalgóban lyukadtunk ki.
Már megint. Úgy érzem folyton szembesítve vagyok korlátozott helyzetemmel, mintha magamtól ugyan elfelejteném. Nyilván nem direkt, és sejtem, hogy vannak jogtalan kifakadásaim, amikor csak paranoiás vagyok valós sérelem nélkül. Szóval nem kapom fel a vizet.
- Á, jó nekem itt, köszi, kényelmes - hárítom a kanapéra ülés ötletét, és pláne a segítséget. Hagyom, hogy leüljön, én pedig a közelébe parkolom magam.
Beszélgetést kéne kezdeményeznem, de hirtelen nem tudom, mivel rukkoljak elő. Bár gyakorlatilag napokon belül megkezdődnek a vizsgák, ez nem túl fantáziadús téma, és miért is akarnék a tanulásról beszélni, amikor vizsgaidőszakban úgysem lesz más téma senkivel? Ő választotta ezt a helyet, ami számomra azt jelzi, hogy végre nem csak futólag beszélgethetünk, és talán megismerhetem egy kicsit. Aztán persze eszembe jut a legkézenfekvőbb, és az engem jelenleg legjobban érdeklő kérdés:
- Mi volt a bájitalodban? Mit éreztél?
Ha választ kapnék, az bizony sok mindent megmagyarázna. Illetve lehet, hogy ő sem tudja, mi történhetett vele. Nekem egyelőre az a gyanúm, hogy kedélyállapot-módosítót nyomtak a fiolájába.
- Én egy kis bizsergésen kívül semmi egyebet nem éreztem. Látszik rajtam valami?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 16. 21:52 | Link

Alex

Nem megsérteni akartam a szavaimmal, mondataimmal Alexet, és emiatt megint könnybe lábad a szemem, mert látom rajta, hogy ő így értette. Pedig nem ám. Én nem akartam, tényleg.
A társalgóba sétálunk, és gurulunk, melyiket melyikünk végzi, aztán amikor hellyel kínálom, akkor inkább csendben maradok, amikor a székben marad. Megértem én tényleg,  és rá kell jönnöm, hogy ostoba vagyok.
- Ne haragudj, nagyon ostoba vagyok.
Fejtem is ki, és hajtom le a fejem, már ülőhelyzetben, a közeli kanapé szélére helyezkedve, hogy ő is oda tudjon ülni, és ne kilométerekről beszélgessünk. Így ülök nagyon nagyon sokáig, mire egyikünk megtöri a csendet. De az nem én vagyok. Meghallgatom a kérdést, mindet, aztán kicsit elgondolkozom a dolgokon, és az egyik ujjamat a számhoz téve kezdek válaszolgatni, hüppögések közepette.
- Hát tudod, hüpp. Nem éreztem semmit sem, csak hüpp... annyit, hogy jól érzem magam. hüpp. és akkor megittad azt a bájitalt, és hát én me... hüpp... meg nem is tudom.
Csak könnyek, közben mosolygósság, meg minden, ami kell, és amikor felnézek, tehát most, akkor csak sóhajtok egyet, és folytatom, remélem, hogy sírás nélkül.
- Szóval amikor megittad azt a löttyöt, akkor megváltoztál. Picit rövidebb lett a hajad, és olyan tök aranyos voltál, olyan igazi fiú.
Veszek egy nagy levegőt, és máris bocsánatot kérek.
- Mármint azelőtt is igazi voltál, csak utána, nem is tudom.
Egy kicsit elgondolkodok, és kibököm, amit eddig nem tudtam a nyelvemre venni.
- Alex. Te vagy a leghelyesebb, legaranyosabb fiú, akivel találkoztam eddig. Nem tudom, hogy hogyan nem vettem mostanáig észre, de ez így van. Tetszik a szemüveged, a széked, az inged, és a nadrágod.
Megint lehajtom a fejem, hiába, ilyenkor ez van, a kezeim pedig már az ölemben hevernek.
- És minden, ami te vagy.
Ez csak úgy kijött, na... Hát ez van, ez van bennem, és most már ő is tudja. És kezdem emiatt kicsit kényelmetlennek érezni a helyzetet, így mocorogni kezdek, és fészkelődni, amíg nem felel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. február 16. 23:29 | Link

Dalmi

- Ne mondj ilyet, dehogy vagy ostoba! - bűntudatom van, amiért rossz érzéseket keltettem benne ezzel. Én hülye, hülye idióta!
- Ne haragudj, bunkó vagyok - mondom őszintén. Legszívesebben megfognám a kezét, de nem tudom, vagyunk-e annyira jóban. Az rendben, hogy megölelt ott a bájitalos kócerájnál, de az csak ennek az egyszerre sírós-nevetős bájitalnak a hatása lehetett, semmi egyéb, nem kell felfújni. Szóval inkább nem teszem, nehogy tolakodónak higgyen vagy ilyesmi.
Semmit nem értek, és attól, amit mond, csak még inkább zavaros az egész. Amikor találkoztunk, még olyan vidám volt. Az sem segít, hogy nem tudom, a rejtélyes bájital-e az okozója ennek az állapotnak, vagy én vagyok tényleg ennyire kretén, hogy akaratlanul megríkatok egy lányt, aki majd kicsattant a jókedvtől még fél órája. A könnyes mosolygósság (ez totál paradox! nem tűnik fel senkinek?!) miatt felhatalmazva érzem magam, hogy tényleg rátegyem a kezem az övére. Mármint nem a szája előttire, hanem amelyik lent van. Csak lassan. Azt hiszem, közben zakatol a szívem, de remélem, hogy ez kívülről nem látszik. Jól van, na, kijöttem a gyakorlatból.
Folytatódik az akadozó magyarázat, és értelmet is nyer egy-két dolog: szóval a bájital a külsőmet változtatta meg? Nem vettem észre, elvégre nem volt tükör, amiben megnézhettem volna az arcom. Remélem azért nem történt akkora változás! Már eléggé megszoktam az ábrázatomat, és meg is vagyok vele. Azt hiszem, hülyén venné ki, ha kerítenék egy tükröt, vagy legalább egy tálcát, aminek a hátuljában megnézhetem magam, ezért csak remélni tudom, hogy minden rendben a fejemmel. De aztán...!
Milyen érzés, ha valaki sokkot kap? Ilyen mértékű őszinteségre nem számítottam, és egyelőre nem is tudok mit kezdeni vele. Egy pillanatra lefagyok, de aztán összeszedem magam, és visszahúzom a kezemet, amint újra beindulnak az agykerekeim. Nyilvánvalóan valamelyikünk bájitala mondatja ezt vele. Nem, ezt nem az önbecsülés hiánya miatt gondolom, ez reális rálátás. Szeretném azt hinni, hogy hirtelen csak úgy magától bekattant neki, hogy én vagyok álmai férfija, de nem ringatom magam ilyen ábrándokba.
- Akkor... most... mi lesz? - nyökögöm, mert tényleg fogalmam sincs, mi a teendő. Lehet mégis meg kéne látogatnunk a gyengélkedőt, de amikor először hoztam fel ezt az ötletet, már akkor sem aratott sikert. Erről jut eszembe: már megint tahó vagyok. Hát ilyen választ érdemel?
- Mármint... Dalmi te nagyon szép vagy és aranyos, és normális körülmények között repesnék az örömtől, hogy ezt mondod, de... félek, hogy ez csak ideiglenes, és a főzet miatt van, amit megittál. Nem valóságos.
Amint ezt kimondom, akkor veszem észre igazán, hogy mennyire letör a helyzet. Szerelmi bájital kell ahhoz, hogy egyáltalán érdekeljek valakit? Király.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 17. 18:38 | Link

Alex

Bocsánatkérés elfogadva, bár jelenleg fogalmam sincs, hogy miért kéri azt. Legszívesebben elrohannék, vagy a térdei elé csüccsennék, és úgy néznék rá, a térdem összekulcsolva, és azon támaszkodva.
Aztán nem történik semmi ilyen, és nem is mondok semmit, csak leülök, aztán megérzem meleg bőrét a kezemen, és végigfut rajtam a hideg, meg még egyszer, mire elered a könnyem, és beszélni kezdek.
Szépen végighallgatja, és ennek örülök, mert azt sem tudom, miről beszélek. Miután befejezem, csak ülök némán, és nézek lefelé, egészen addig, amíg meg nem kérdi, hogy mi lesz.
Ez, be kell vallani, nem esett jól, mintha madarat lőttek volna le a levegőből. De elviselem, nagy vagyok, és erős. Legalábbis remélem. Csak megrántom a vállam, mert fogalmam sincs, mi lesz, vagy hogy lesz, bár reménykedek én ám sok mindenben. Ezt persze magamban tartom, ráharapok a nyelvemre, és csitt lesz a nevem, aztán megint csak hallgatok. Nem lehet, hogy csak ennyi legyen a reakciója.
De bárcsak ne tenném, hanem inkább a szavába vágnék, vágtam volna. De nem teszem, mert illedelmes vagyok, és különben is... Az ő szavaiba?
Persze, most bánt, meg minden, de a mondat második fele valahogy kissé meg is nyugtat. Meg nem is, mert ezt nem képzeltem ám én így. Kicsit gondolkodom, és csak kidől belőlem a következő mondat.
- Tudod mit? Felejtsd el, amit mondtam.
Rázom meg picit a fejem, és csak lógatom a lábam. Aztán felemelem a fejem, de csak picit, hogy valamennyire lássam az arcát, és az azon lévő kifejezést. Csalódottság, és kicsi, vagy inkább nagy letörtség.
- Ha gondolod, elmehetünk, és lezárhatjuk most ezt a témát. Nem kell beszélni róla, úgyis elmúlik egy, maximum két nap.
Vagy hét, vagy hónap, de reménykedjünk, hogy előbbi, hiszen hallottam, amit az előbb mondott. Ennek ellenére mégiscsak még valami, még utoljára eszembe jut egy nagyon nagy marhaság.
- Szabad megölelni? Minden nélkül, csak megölelni, és semmi több.
Szemem szinte könyörgő, ami most látható is, hiszen felemeltem az állam. De aztán ez a kifejezés szinte rögtön el is tűnik, és átadja helyét az egyszerű közömbösségnek, mindennek, csak nem árulkodó jeleknek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. február 17. 19:00 | Link

Dalmi

"Tudod mit? Felejtsd el, amit mondtam." - egyfelől késszúrás a szívbe, másfelől ennek így kell lennie. Mi értelme lenne az egésznek, ha egyszer csak elmúlik a bájital hatása? Meg aztán ne viselkedjek úgy, mint egy bébi. A lányoknak nem kötelességük szerelmet vallani, a fiúknak illik udvarolniuk. Nem? De. Nahátakkor. Nem gondoltam volna Dalmira konkrétan úgy, ha nem jön ez a bájitalos mizéria, úgyhogy nincs okom annyira letörtnek lenni. Csak így hirtelen...
Megakadtunk ebben a dologban, és nem is tudom, mivel söpörhetném az egészet a szőnyeg alá, de Dalmi (ó, Dalmi, hála neked!) maga veti fel, hogy zárjuk le a témát.
- Oké, igen, menjünk - bólogatok. - Te kialszod magad, aztán majd lesz valami.
Hát. Ennyit tudok nyújtani. Már mozdulok, hogy induljak, de még megállít.
- Őőő, persze - mondom neki, és kitárom a karjaimat, hogy megölelhessen. Próbálom nem szorítani annyira, hogy összetörjem, csak annyira, hogy tudja, itt vagyok vele. Sajnálom, hogy így elszúródott a vidám napja.
Amikor elenged, indítványozom, hogy menjünk tényleg, és együtt ballagunk át a túlsó szárnyba a Levitáig. Út közben végig úgy tűnik, mintha minden rendben lenne vele. Kíváncsi vagyok, mi lesz holnap.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2013. március 6. 21:01 | Link

Kumagoro

Úgy elfáradtam, hogy rögvest elhatároztam, én bizony elvágódom az első kanapén, ami velem szemben jön a folyosón. Hát ahogy mentem és szedtem a lábaimat, talán a sors akarta, de egy se került a szemem elé. Jellemző... Máskor meg tömkelegével futok velük össze, jobbik esetben még a lábujjam is beleverem a sarkába. Akkor azonban hiába igyekeztem, a fenének se! Aztán kikötöttem valahol a nyugati szárnyban, s itt már teljesen elgyengültem.
- Vlah!
Egy nyögdécselős sóhaj után ráugrottam a kanapéra, hogy hanyatt fekve lehunyjam a szemeim a Társalgóban. Mindig is imádtam ezt a helyet, bár nem gyakran jártam erre. Pedig tök király, csak sokszor ülnek itt és zavar mások társasága, de amúgy nagyon jó, főleg ha nem lopkodják ki a tálakból az ingyen nasit, amit a manók töltenek mindig újra. Most is akadt néhány mogyoró az asztalon, a fene tudja, talán egy diáksereg hagyta itt, talán az aranyos manók. De ha a diákok, remélem nem tréfálnak meg valamivel.
Ropogtattam párat, bámultam a plafont és a mozgó festményeket, s egészen elkényelmesedve éreztem magam. Ásítoztam, jó hangosan, hiszen a fene se mászkált arra ilyenkor, aztán kicsit feljebb ülve egy párnának támaszkodva összekulcsoltam a kezeim és gondolkodtam. Gondolkodtam, hogy mi a fenét is csináljak a nap hátralévő részében. Senki sehol, hol vannak a barátaim? Biztos vizsgáznak, fene essen beléjük.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kumagoro
INAKTÍV


Sir Sevan, a hős
offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 870
Írta: 2013. március 9. 17:06 | Link

Woody

- Fújfújfújfújfújfúúúúúúj! Segítsééég! Segítséééééég! Valakiii! Ááá fúúúúúúúújjjjj!!!!! - Kumagoro össze-vissza rohangál a folyosón, beront a társalgóba és keservesen kiabál. Mancsaival hadonászik a feje körül, képtelenség lenyugtatni. Megpillantja a kanapén ücsörgő srácot.
- Wood! - ugrik egyből hozzá, és megöleli a levitást, majd kicsit eltávolodva, hogy a srác szemébe nézhessen, keserves panaszba kezd, nagy igénnyel arra, hogy valaki megértse őt:
- Megcsócsálták a füleimet! Egy baba! Összenyálazta! Megcsócsálta! A füleimet. - tényleg látszik a fülön, hogy kicsit hullámos, és egy egész nagy nyálfolt van rajta. A nyuszi nem ér hozzá a kényes területhez, csak köröz a puha mancsokkal körülötte. Most mit csináljon? Ez undorító! Nagyon, nagyon kellemetlen érzés.
Az egyéves kisbaba valamelyik látogató szülővel jöhetett. Az anyuka meglátta Kumagoro-t, koppintott a fejére pálcájával, hogy elvégezzen egy tisztító bűbájt, ami még kellemes is lett volna, de aztán a kegyetlen babakezek közé küldte a nyuszit meghalni. Babaszagú kínzatás!
- Csinálj valamit, kérlek! - néz fel "háztársára" hatalmas kérlelő szemekkel. Lehet, hogy egy kicsit össze is nyálazta Wood pólóját, olyan durván nedves szegény plüssnyuszi füle.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. április 6. 09:59 | Link

Katniss

A délelőtt ma a társalgóban találja egy gombolyag kötnivaló fonallal és egy szép pár kötőtűvel. Elhatározta, hogy megtanul kötni, noha a kézügyessége majdnem egyenlő a nullával. Azért csak majdnem, mert írni még tud szerencsére, és persze a pálcikaemberek, hogy ne sértődjenek meg, őket is le tudja pingálni elég szépen magához képest. Most azonban nagyobb fába szándékozik vágni a fejszéjét és ez eddigi, fél órás munkásságán is meglátszik: fonaltekervények nyüzsögnek össze-vissza körülötte és két lépésnyi környezetében legfőképpen, ő is már itt-ott bele van tekeredve ezekbe az alattomos kis anyagkígyókba. Lassan ott tart, hogy vagy odavágja az egészet, vagy sírva fakad, mert még a kezdőszemek felszedésével sem boldogul. Eég bonyolult ez a kötés, pedig elolvasott jó néhány vonatkozó szakirodalmat a témával kapcsolatban és az alapokat betéve tudja: hogyan szedjük fel a kezdőszemeket, hogyan kössünk sima kötéssel, hogyan fordítottal, hogyan szaporítsunk, hogyan fogyasszunk. Mindezeket átvette, de ugye ahogy a példa is mutatja, amikor gyakorlatra kerül a sor, elvérzik az esetek többségében. Most is.
-Először áthúzom a kisujjam mögött a szálat... megtekerem a mutatóujjamon.... Nem megy. NEM MEEEEEEEEEEEEEGY!!!- ez már visítás volt és eljött az a pont, hogy most teljes erőből odavágta az egész gombolyagot, meg a kötőtűket, felhúzza lábait maga elé a sárga szőnyegen és pityeregni kezd saját sikertelenségén.
Néhány festmény a fél órás ügyködése alatt keményen próbálta osztani az észt neki különböző technikákat ecsetelve, valamint rettenetesen kritizálták a fonaltartását és ügyetlenségét. Így nem csoda, ha hamar feladja ahelyett, hogy tovább próbálkozna és inkább enged a pityergés kísértésének. Körbepislogva a társalgóban, azért lassacskán lenyugszik, csak a könnyeit nem törli még le az arcáról, hátha megint rájön egy kis szipoghatnék. Az asztalokat és foteleket nem akarta összegabalyítani fonalakkal, a párkány kicsi volt ügyködése helyszínének és valahol az elhozott könyveket is kellett tárolnia, végül itt kötött ki, a kandalló előtti sárga szőnyegen. A képalakok egyike-máika továbbra is fontoskodva magyarázza, hogy nem így kell csinálni, hanem úgy, rossz a kéztartása, túl lazára akarja hagyni a szemeket, mert ők látják ám. Végül már annyira bosszantja a sok okoskodó, hogy inkább a fülére tapasztja kezeit és hangos "Lálálá"-zásba kezd, hogy ne hallja a nem kívánt jótanácsokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. április 6. 19:37 | Link

Runa

Vidáman, szinte már táncolva haladtam a folyosón kis sasszékkal ugrálva. Micsoda boldog nap. A feltűnő jó kedvemet egy bagoly váltotta ki, aki hírt hozott Rosyról, a legjobb barátnőmről, hogy hamarosan visszatér az iskolában. A gondolatra az arcomon a mosoly, ami már amúgy is az egyik fülemtől a másikig ért, de ha ez lehetséges most még feljebb szaladt. Ez persze nem azt jelenti, hogy az általában a búkomorság jellemző rám sőt, ellenkezőleg, az esetek kilencven százalékában mosolyt lehet látni az arcomon. Útközben egy fülbemászó dallamot dúdoltam. Észre s e vettem és a társalgóban találtam magam. Furcsán kihalt, pedig ez a hely általában zsúfolt és teli van élettel. Ugyan a festmények kitartóan fecsegnek valamiről. Pergő nyelvvel és egymás szavába vágva magyaráznak valami kötési technikákat. Kinek szólnak ezek az egyáltalán nem kedvesen megfogalmazott tanácsok?
-Mi történt?-Kérdezem, a festményeket. Mire az egyikük, elkezdd hadoválni valamit egy fekete hajú lányról, meg arról, hogy milyen bénán köt és, hogy ő próbálta ellátni tanácsokkal, de ez a lány egyáltalán nem hallgatott rá. Még tovább ecsetelte volna a történteket, de udvariasan belé fojtottam a szót, ugyanis most akad fontosabb dolgom is, mint, hogy ennek az amúgy sem jó modorú képnek a locsogását. Erősen meresztettem a szememet, hogy megtaláljam azt az illetőt, akiről a festmények meséltek. Egyszer csak megpillantom őt. Fekete haja puhán omlik a vállára, a teste görnyedten hever és két kezét szorosan a fülére tapasztja, gondolom a kéretlen tanácsok miatt. Óvatosan közelítem meg, még csak az hiányzik, hogy halálra ijesszem szegényt, aki már amúgy is szenved. Nesztelenül suhanok és hamarosan el is tűnik a távolság kettőnk között.Tudom, hogy nem kellene, de a kezem, mintha önálló életet érve felemelkedik és puhán a lány hátára vándorol, ahol körkörös mozdulatokat végez. Nem bírom, ha valakit szenvedni látok. Régen láttam egy játékot. Azt hiszem véres húszasnak hívták. Borzalmas volt, addig játszották, míg a csontjuk fehérje kivillant a bőrük alól. Még most is megborzongok a gondolattól.
-Szia, Katniss vagyok. Mi a baj?-Kérdezem lágyan. Ekkor, észreveszek valamit. Két kötőtű hever a földön nem messze a lánytól. Anyukám szabadidejében gyakran kötött nekem minden félét. Pulcsit, sálat, sapkát, bármilyen ruhadarabot képes volt egy kötőtű és fonalak segítségével készíteni, minden varázslat nélkül. Bámulatos volt. Engem is próbált tanítgatni. Sohase leszek olyan tehetséges, mint ő, de azért az alapokat sikerült elsajátítani. Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy jobb tanár lennék, mint azok a szó szerint lelketlen hárpiák, akiket eddig kellett hallgatnia. Óvatosan felveszem és elteszem a zsebébe, később, ha akarja, akkor jó, ha kéznél lesz, de egyelőre nincs rá szükségünk. Az első, amit most tenni fogok, az, hogy beszélgetek vele. Megkerülöm és legugolok a lány elé. Ahogy belenézek, abba a szempárba beugrik egy emlék. Avtivityzés a könyvtárban, az elhatározás, hogy megismerem őt, ami sajnos nem jött össze. Mérges is voltam magamra. Kaptam egy második esélyt. Még egyszer nem szalasztom el!
-Runa, ugye te vagy az, emlékszel, találkoztunk a Levitában az activity partyn.-Remélem ő is rám ismer. Az arcmemória jobban működik az embereknél, mint a név memória. Tapasztalatból mondom!  A szemei könnyesek és duzzadtak. Egy zsebkendőt nyújtok felé és várom, hogy megszólaljon és, ha kell legyen neki valaki, akinek vagy akivel sírhat...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. április 7. 14:06 | Link

Katniss

Lassan úgy érzi, a nyelve elzsibbad a sok lálálázástól. Már a karjai is kezdenek szúrni. Még annyival sincs megszokva, hogy huzamosabb ideig feltartsa őket, vagy éppen félmagasságban a fülére szorítsa gyenge kis kacsóit. Ez onnan is látszik, hogy a karjai remegnek, de nem a sírástól, nem is a félelemtől vagy egyéb érzelemtől, hanem az edzetlenségtől. Határozottan rosszulesik most neki, hogy ilyen durván osztják ki, volt, aki lehülyézte, mondván, még ennyit sem tud megcsinálni, hogy felszedjen pár kötéshez alkalmas szemet. Nem csoda, hogy eltört a mécses és pityereg egy fél óra próbálkozás után. A haja szerencsére eltakarja profilból egy kicsit a kivörösödött szemeit.
Hirtelen egy kéz körkörös mozgását, simogatását érzi meg a hátán, amitől összerezzen, rögtön utána megmerevedik, majd arra fordul arccal, könnyes pillái mögül a semmiből előtermett lányra nézve. Szipog még egyet, majd az egyik kezét leveszi a füléről és megtörölgeti a szemét úgy nagyjából, közben a másik pracliját is leereszti. A hátsimogtás most sokban rásegít, hogy ne vigye el a cica a nyelvét Katniss bemutatkozását követően. A hangja is olyan lágy, kedves, szinte bíztatja, hogy válaszoljon. Akadozva, de végül is megpróbál értelmesen válaszolni Katnissnek.
-Én csak meg... meg akartam tanulni kötni, de... mindegyik kép csúfot űz belőlem. És tudom,... hogy nem jó a kézügyességem... és csak könyveket... tudok visszamondani, de... nem esett jól, hogy még le is szidtak.- nyökögi egészen töredezetten, de érthetően, közben Katniss megkerüli őt és leül vele szemben. Kissé meglepett szemekkel pislog rá, amikor Katniss felismeri őt az activityről, de bólint egyet, hogy nyomatékosítsa, helyesen emlékszik a lány, találkoztak a játékon és őt valóban Runának hívják.
-Igen, emlékszem. Nagyon ügyesek voltatok mind a játék alatt.- most már összefüggőbben és kicsit nyugodtabban beszél, mert erőt vett magán és abbahagyta a szipogást és az egerek itatását, helyette inkább most Katnissre figyel. Hálás neki, hogy ilyen kedves vele, pedig még csak látásból ismerik egymást. Most igazán örül, hogy ennyire rendes, nagyszívű emberekkel került egy közösségbe. A zsebkendőt egy „Köszönöm szépen”-nel elfogadja és felitatja a szemeiről, s alattuk a könnyeket, ezek után pedig végképp igyekszik lecsendesülni.
-Ne haragudj. Általában nem szoktam csak úgy bömbölni, de most kicsit lefárasztott ez a sok tanács, amit kaptam. Próbálok megtanulni kötni, mert régen az anyukám is kötött, és mostanában eszembe jutott, hogy jó lenne megtanulni, de még a szemfelszedés sem megy, hiába elolvastam a szakirodalmat.- egy sóhajtással fejezi be rövid beszámolóját, közben törökülésbe helyezkedik Katniss előtt és megpróbál rámosolyogni, de csak egy vérszegényre futja az előbbi, fancsali kedve miatt. Eldöntötte, hogy barátokat szeretne idén találni az új iskolájában és ezért megerőlteti magát, mert általában a mosolygáshoz is félős, nehogy félkegyelműnek gondolják, vagy ki tudja.
-Mi járatban vagy errefelé? – időközben nem állja meg, hogy azért meg ne nézze Katniss arcát magának alaposabban. A (szerinte) nagy szemei olyan őszintén csillognak és bizalomgerjesztően, de lehet, hogy csak neki tűnik úgy most.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. április 8. 17:15 | Link

Runa

A módszerem beválik, hiszen a kezem alatt levő izmok fokozatosan lazulnak el. Hamarosan már a hangján is látszik, hogy lassan megnyugszik.
-Runa, szakirodalommal nem mész semmire, az elmélet itt nem segít. Bár én nem vagyok a kötés nagy mestere, egy-két dolgot, megmutathatok neked, ha akarod, de elmagyarázni nem tudom.-Hiába, a kötés is azon dolgokba tartozik, ahol az elméleti részt akár sutba is lehet dobni, mert itt egyedül csak a gyakorlati résszel mész valamire.
-A festményekkel pedig ne is törődj, faragatlan népség.-Az egyik már épp tiltakozásra nyitotta volna a száját, de egy gyilkos pillantással belé fojtottam a szót. A kép természetesen rögtön visszavonulót fújt, hiszen még ők is tudják, hogy Katniss-sel nem érdemes összeveszni, mert a vitatkozó fél húzza a rövidebbet! A gyors rendre utasítás után ismét Runára fordítottam minden figyelmemet. Örülök, hogy az Activityre emlékszik, így nem egy ismeretlennek lát.
-Nálunk is az anyukám szokott kötni pulcsit, sálat meg egyéb ilyen cuccokat.-Pici mosoly suhan át az arcomon, mikor hideg téli estéken ültünk a meleg kandalló körül, rajtam az egyik kötött pulcsim és szemben velem anya épp egy sálat készített apának, akinek az ölében ültem. Szorosan hozzábújva öleltem, ő meg vidám történeteket mesélt sárkányokról, varázslókról és gyönyörű hercegekről, akik megmentik a királylányt. Volt, hogy varázspálcájával egyet suhintva életre keltette a szereplőket é ők 3D-ben ugráltak előttem, néha egy-egy meselény még integetett is nekem. Aztán a kószakép elszáll.
-Jó kérdés, igazából nincs konkrét dolgom, csak nagyon örülök és ezért úgy döntöttem, hogy keresek valami nyüzsgő helyett. Te még biztos nem ismered Rosyt, majd, ha jön, bemutatlak neki. –A nyakamban levő nyaklánc Rosy említésére, erősebb sárga árnyalatot öltött, szikrázó fényei ide-oda cikáztak a nyakamon.
-Sőt, ha van kedved egyszer elátogathatsz Rainbowba is.Rosy,Aileen és én lakunk benne. Rosy a legjobb barátom itt.Neked van legjobb barátod?-Kérdezem meg, hiszen valahol el kell kezdeni az ismerkedést, hát akkor innen kiindulva fogunk haladni, de az biztos, addig nem megyek el, amíg meg nem ismerem ezt az értékes lányt, kinek hollófekete haja kísértetiesen hasonlít Hófehérkére. Fura lehet, hogy mesehőshöz hasonlítom, de hát ez van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. április 10. 16:43 | Link

Katniss

Lassanként megnyugszik, s ez abból is látszik, hogy lehúzza szemei elől a kezeit, már nem szipákol, csak néha-néha megdörgöli egy sebtében előkapart papírzsebkendővel az orrát. Egészen megnyugtatta Katniss jelenléte, sőt már szinte butaságnak tartja, hogy az előbb képes volt elpityeredni azért, mert nem ment a szemek felszedése.
-Pedig... Csak azért gondoltam, hogy menne, mert az anyukám is könyvekből tanult meg kötni, horgolni, hímezni. Azt hiszem, ő jobban el tudta képzelni a mozdulatokat. Nekem ez nem megy, hiába tudom az elméletet.- jegyzi meg egy bocsánatkérő mosollyal egybekötve. AZ ajánlatra őszinte lelkesedés csillan fel kék szemei mélyén, rögtön utána ez az érzés kiül az arcocskájára is.
-Tényleg megtennéd? Azt nagyon megköszönném. Nincs kitől tanuljak, vagyis az apám barátnője nem tud ilyesmiket, csak manikűrözni meg hajat festeni, ilyesmik.- na igen, Claire nem tartozik a kedvencei közé már csak azért sem, mert nem olvas könyveket, inkább magazinokat és TV műsorokat búj, ha éppen nem dolgozik vagy az apjával van kettesben. Az ellenszenvéhez persze az is hozzátársul, hogy Claire az elején megpróbálta átvenni az anyja helyét az életében és ezt nem fogja megbocsátani meg elfelejteni egykönnyen.
Katniss festményekre fűzött szavaira bólogat egy sort, aztán fészkelődik kicsit, hogy kényelmesebben üljön. Most valahogy inkább beszélgetne mégis és máskor használná ki ezt az ajánlatot a kötésre nézve. Majd megmondja Katnissnek remélve, hogy a lány beleegyezik. Mikor Katniss anyukájáról esik szó, átfut egy meleg, kicsit nosztalgikus mosoly az arcán. Ő is szerette nézni, amikor az anyukája kézimunkázott. Olyankor ráncok gyűltek a homlokára a nagy koncentrálástól és mikor észrevette, hogy a lánya bámulja, elnevette magát és nyomott egy puszit Runa homlokára. Az ilyen emlékekre mindig szívesen gondol vissza.
-Rosyt? Nem, nem hiszem, hogy találkoztunk. Eddig találkoztam egy Lagger nevű lánnyal, meg a könyvtárosunkkal, aki nagyon kedves nő és vicces is.... és Abigéllel, akinek van egy plüss rénszarvasa.- sorolja fel az eddig konkrétan megismertek nevét. Bár ott van még Jessie is, de vele elég furcsa körülmények között találkozott és hirtelen nem is jut eszébe megnevezni a lányt. Jobban megragadt az előbbi két találkozás a fejében az említett emberekkel.
-Nahát, milyen érdekes nyakláncod van.- elcsodálkozva bámul rá a sárga fényt árasztó ékességre, majd Katnissre, végül ismét az ékszerre.
-Uhm, ti külön szobában laktok? Olyat lehet? Még nem olvastam el a házirendet.- teszi hozzá magyarázatképpen, miért is nem tudja, hogy is megy a dolog a hálókkal. Talán majd most felvilágosítják, hogy vannak külön hálók is. Ő meg volt róla győződve, hogy ömlesztve alszanak az emberek, mint a Gólyalakban.
-Hát... Nem hiszem. Elég nehezen barátkozok, félénk vagyok, folyton olvasok, nem igazán tudok semmihez sem hozzászólni, azaz inkább nem merek. És ahogy láthattad, hamar elpityeredek. Nem vagyok valami... bátor... meg úgy... hát nem mondhatnám, hogy én vagyok a legjobb társaság. De igyekszem változni. A régi iskolámban nem tudtam barátkozni, de eldöntöttem, hogy itt változtatok, megpróbálok beszélni... Jajj, ne haragudj, hogy untatlak. Biztos az agyadra megyek már.- ijedten visszakozni kezd, amint ráébred, mennyit járt a szája egy lélegzetre. Meg van róla győződve egyelőre, hogy túl sokat és túl feleslegesen szólt. Mellesleg egy kanyar erejéig: kicsit tényleg hasonlít a nevezett mesehősnőre, mert nagyon sápadt a bőre és hollófekete a haja, már csak az ajkait kellene vörösre fesse és indulhatna egy farsangi versenyen Hófehérkének öltözve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. április 11. 20:29 | Link

Runa

Az ajánlatomra Hófehérkének, azaz Runának felcsillan a szeme. Ezt a nevet már nem mossa le magáról. Mikor ránézek, egyből eszembe jut ez az idézet: "A haja fekete, mint az ében, ajka piros, mint a rózsa és időtlen-idők álmát alussza..."Imádom a meséket!
-Ami, azt illeti, szeretek sminkelni, meg ilyenek, de nem csak a szépségből áll a világ, mert az igazi szépség belülről fakad!-Tudom, hogy ezt sokszor sokan mondják, és ezért közhelyesnek tűnhet, de valójában ennek a mondatnak hatalmas tanulsága van. Ha, belül romlott vagy, akkor azt semmilyen krém vagy szemfesték sem tudja el fedni.
-Akkor, hamarosan be foglak neki mutatni, persze, csak, ha szeretnéd.-Legszívesebben szaltóznék örömömben, de, ha a testem a nem is, a szívem repdes a mellkasomban!
-Nyakláncom? Rosynak is van egy ugyanilyenje, együtt vettük őket. Rosy ideges volt, így elmentünk a boltba venni valamit. Ott találtunk egy jegesmedvét és egy lovat. Meg pár apróságot is. Egyszer csak megragadta a figyelmemet, ez a nyaklánc. Az a fele, ami a barátnőmnél van, azzal együtt, egy szívet formázott, a két lófej. Rosyval eltörtük és az egyiket én kaptam a másikat meg ő. Mikor felvettük, elkezdett világítani.  Mikor együtt voltunk, akkor meleg színekben pompázott, amikor kiderült, hogy el kell mennie, akkor pedig sötét színek váltakoztak, most, hogy visszajön, megint vidám árnyalatba öltözött.  Varázsnyaklánc, sohasem veszem le.- Mély levegő, emlékeztetem magam. Felemelem a medaliont és Runa elé tartom, hogy jobban szemügyre tudja venni, a lófejet, aminek drágakő szemében megcsillan a nap fénye. Órákig tudnék még erről beszélni, hiszen ez az emlék a kedvenceim között foglal helyet!
-Igen Rosyval és Aileenel lakom egy szobában. Majd, ha régebb óta leszel itt, te is igényelhetsz egyet.  Ráadásul, úgy rendezed be, ahogy akarod. Rád van bízva, csak a képzeleted szabhat határt annak, hogyan rendezed be a szobát. Meg persze, a társaid, de mi Rosyval mindig is egy hullámhosszon voltunk, így ez nem volt probléma.-Hála égnek! Teszem hozzá magamban, mert nem sszeretek veszekedni, pláne azokkal, akiket szeretek.
-Ráadásul, akikkel egy szobában vagy, azokat jobban is megismered, mint másokat.-Ha, belegondolok, hogy hány éjszakába nyúló beszélgetésünk volt, amiben együtt sírtunk, kacagtunk, vagy csak az élet nagy kérdéseire próbáltuk megtalálni a válaszokat.
-Nem baj, ha félénk vagy,én is az voltam, de aztán rengeteg barátom lett, akik felkaroltak,tanítottak és segítettek,ha valamibe bele törött a bicskám. A Levita az egyik legösszetartóbb házak egyike! Egyébként én is szeretek olvasni. Milyen témájú könyveket szeretsz? Nyugodj meg, nem mész az agyamra. Azért vagyok itt, hogy meghalhassalak és segítek neked abban, amiben csak tudok. De, ha nem tudnék, akkor megkeressük az én pótanyukámat, Odettet é ő biztos, hogy fog tudni nekünk válaszolni. Neked van örökbefogadód?- Még, hogy untatni? Engem aztán beszélgetés terén nem lehet lelőni. Bárkivel, bármikor, bármiről, bármeddig képes vagyok eszmecserét folytatni. Örülök, hogyha valakinek tudok segíteni és úgy látom, hogy most találtam magamnak egy úgy nevezett "pácienst", akinek szüksége van rám és nagyon remélem, hogy el fogja fogadni a segítségem és nem érti félre...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. április 12. 20:54 | Link

Katniss


Ha egyszer hangosan is Hófehérkének fogja hívni Katniss, valószínűleg nagyon megilletődik majd. Még soha senki nem aggatott rá becenevet, más nevet, így igazán örülne neki. Valahogy különleges dolognak érzi az ilyen apró kis gesztusokat. Számára azt jelzik, hogy a többiek, most éppen Katniss egészen pontosan kezdik elfogadni egy picit, mint háztársat. Ezek szerint csak nem halad olyan rossz úton a barátkozás és a kicsit szociálisabbá válás felé.
-Claire szerint nem. Vagyis kinevetett, mikor azt mondtam neki, hogy fontosabb, ami belül van, mint ami kívül. Szerintem csak ostoba, mert nem látja az emberek jellemét, a jó tulajdonságaikat... de lehet, hogy én gondolom rosszul.- elég bizonytalan a témában, mert ő sem egy nagy emberismerő, sőt. Hajlamos nagyon könnyen részre hajlani és percenként változtatni a véleményét, mindig más pártjára állni, mert nem látja a sok kicsi részlettől a nagy összképet.
-Igen, nagyon szeretném! Szeretnék összebarátkozni az emberekkel, sokat beszélgetni, de félek, hogy... unalmasnak gondolnak majd... meg könyvmolynak. És ilyenkor elbizonytalanodok.- magyarázza a problémája lényegét a lánynak. Le is hajtja a fejét, még egy sóhaj is kicsusszan a száján. Hamar elbátortalanodik és olyankor megnyikkanni sem nagyon tud. Így volt ez az activity alatt is, ha Katniss emlékszik még. Amint megfejtették a megoldását, megnémult és nem is mert, próbált már bekapcsolódni a játékba, inkább csendesen meghúzódott a helyén, ahova leült, távolabb egy fokkal a többiektől, mégis elég közel ahhoz, hogy a csoportba tartozzon.
A nyaklánc történetét feszült figyelemmel hallgatja, bólogat egyes részleteknél egyrészt, hogy jelezze, figyel, másrészt, mert azt is fontosnak érzi tudatni, hogy eddig érti az összefüggéseket, a magyarázatot.
-Gyönyörű darab. Rosy tényleg nagyon fontos ember lehet az életedben. Szerencsés vagy.- jegyzi meg egy szende mosollyal az arcán, miközben az elé tartott medaliont kicsit alaposabban is szemügyre veszi, megforgatja az ujjai között, ha ez nem jelent problémát, s a végén elereszti, hogy Katniss nyugodtan kiegyenesedhessen. Legalább ilyen érdekes számára a külön hálószobák témája is. Ha régebb óta itt lesz? Az még arrébb van. Egyelőre csak ott szokott lebzselni a Gólyalakban körbebástyázva egy halom könyvvel és olvas látástól mikulásig, amikor csak ideje van. Neki ez most úgy megfelel. Persze, ha valamikor úgy összebarátkozik néhány emberkével, hogy külön hálót fognak igényelni, vagy esetleg más módon jut külön hálóba, akkor azt fogja megszokni, de most ez így rendben van neki. Mondjuk arra lenne ötlete, hogyan nézne ki a szobája. Sőt, rengeteg ötlet villant most fel hirtelen a fejében villanykörték módjára. Közben átterelődik a beszélgetésük a könyvekre is, amik megint csak az íriszeiben feltűnő csillogáshoz vezetnek. Imádja a könyveket, egyszerűen nem tud nélkülük létezni és ha valaki bezárná egy könyvtárba, neki az nem büntetés lenne, hanem csodálatos ajándék.
-Most a romantikus regényeket nyúzom, vagyis pontosabban Austen regényeket. Éppen megkezdtem Emmát, de a Büszkeség és balítéletet már kivégeztem, sőt az Értelem és érzelmet is.- magyarázza nagy lelkesedéssel Katnissnek az éppen aktuális olvasmánylistájának egy töredékét.- Ezeken kívül szinte bármilyen könyvet a kezembe veszek. Előbb megnézem, miről szól, mi a rövid összefoglaló, aztán elolvasom az első fejezetet és az alapján döntök, folytatom-e vagy sem. Már történt olyan, hogy letettem egy könyvet, mert nem tetszett. Az unokanővérem például Laurell K. Hamilton-rajongó, de engem annyira nem fogott meg a stílusa. Túlságosan... barbárnak éreztem az én fantáziavilágomhoz. Ettől még elismerem, mint írót, csak én nem hiszem, hogy a rajongó táborában leszek a jövőben.- próbálja szavakba önteni a véleményét olyan módon, hogy ne sértsen meg vele egy Hamilton-rajongót sem, mert hát lehet azt tudni, Katniss nem-e éppen imádja a nő könyveit? Nem. Na hát azért fogalmaz mindig óvatosan, azaz igyekszik, törekszik rá.
-Örökbefogadó?- ismét egy olyan ponthoz érkeztek, amikor kérdő tekintet a válasz Katniss érdeklődésére.- Kellene legyen örökbefogadóm? Én erről nem is tudtam...- egyre bizonytalanabbul cseng a hangja, nem nagyon tudja, mit is mondjon. Őt nem fogadta örökbe senki, ebben teljesen biztos, de hogy kellene? Arról még nem tud semmit, de talán most kiokosítják.
-Katniss... hálás vagyok érte, hogy ilyen kedves vagy velem.- úgy érzi, szeretné őszintén megköszönni a figyelmességet, mert ez most nagyon jóleső és kicsit az amúgy is borzalmasan pici önbizalmán lendített egy hangyányit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. április 14. 03:31 | Link

Keith
A beköltözés, 5. felvonás, március 30. éjfél tájéka

Nagyterem

Nagyjából annyi átéléssel ugrándozik körbe-körbe, mintha egy beszívott sámán lenne, és éppen ördögöt űzne egy hiperaktív gyerekből. Már csak egy kis dob hiányzik a kezeiből, hogy azt verje a produkció tartalmas részeként, merthogy egyébként nem sok értelem szorult a műsorukba. Esélyes, hogy ha a Superstars-ba nem is, a Diliházba mindenképpen bejutnának vele. Még Leonie is sokkot kap Keith magánelőadása láttán, úgyhogy totál váratlanul éri, mikor az őrült úriember felkapja, és megpörgeti. Visítva nevet fel, és tér vissza belé az élet egy fél pillanat alatt, hogy aztán…
Mindig jól jön a háznál egy mugli nagyszülő. Kettő meg aztán kész áldás, és nem csak azért, mert a nagyi remekül süt és főz, hanem mert van TV-je, aminek köszönhetően az ember lánya két fontos dolgot is megtanulhat. Egy: a wc-ben mindig szörnyek bujkálnak, ha látod őket, ha nem. Kettő: a kacsamesék főcímdala. Utóbbit azonnal hasznosítani is tudja, mikor Keith rákezd a danolászásra. Nevetve kapcsolódik rá a kollektív zenei tudatra, ami átjárja a nagytermet.
-Sok izgalmat, élményt, rejtélyt átélsz, húú
Míg őserdőn, tűzön-vízen átérsz, húú
A nagy kaland a kacsamesék, DuckTales, húú

Csodálatos higanymozgása mindenkit irigységre serkentene, ha ugyan lennének itt többen is rajtuk kívül, de így csak Herci figyelheti meg a különleges csibetáncos lépéseit, melyet oda nem illő fenékriszálással spékelt meg. Valóban csoda, hogy a nagy hévben egyikük sem repül le az asztalról, pedig ha Leonie-n múlik, jó sokáig tombolnak még a szőkeség remek nótatárára. A végén csupán annyi történik, hogy a kis vörös törpe oldalát szorongatva a nevetéstől térdre zuhan. Elég szörnyű fulladásos halált közelít meg, hiszen a nagy ugrálástól épphogy levegőt kap, és erre még az is rájön, hogy képtelen abbahagyni a röhögést. Így a csodálatos mennyezetet sem képes megtekinteni, mert míg Keith hátra dől, ő maga csupán előrecsúszik, és kinyúlik, mint a rétestészta.
Továbbra is utókuncogásokat hallat, de ezek a Leonie-skálán már nem ütnek meg veszélyes szintet, tehát kezd lenyugod… -ni… -na…, ha Szőke Herceg nem érezné szükségét egy utolsó dalnak, amitől nyugtalanító módon leáll a szíve egy pillanatra, és olyan fejet vág, mintha egy óriáspolipot látna éppen szteppelni. Hamarjában újraéleszti magát, felpattan, és eliszkol Keith után, remélve, hogy kevésbé volt feltűnő, hogy pár másodpercig csak tátott szájjal bámult rá.

Társalgó

Rutineljárásként ugrik a srác karjaiba a helyiség ajtaja előtt, miután hosszú sétát tettek meg idáig a Nagyteremből. Ismét végigfecsegte az utat, faggatta Hercit a legjelentéktelenebb részletekről, például hogy tud-e fejben szorozni háromjegyű számokat, vagy forgatott-e már mugli kardot, de még azt is megérdeklődte, hogy van-e kedvenc ecsete, és ha igen, mi a neve.
-Vigyél egy kanapéééhoz! - Nyávogja, mert bizony a nagy ugrándozás, futkorászás és táncolás után még ő is elfáradt kissé. Legalább egy teljes  másodpercre szüksége van, hogy kipihenje magát, addig is feltehetőleg párnákkal megrakott kanapén tehénkedik, hacsak Keith nem dobta le a helyiség kellős közepén, mert arra is van sansz.
-Adsz nekem gyógyító puszedlit? - Mutat az asztalok felé, amik mindig meg vannak pakolva sütivel, úgyhogy bizonyára az úriember talál köztük Leonie-nak megfelelőt is, ha nagyon akar. A hölgyike ugyanis jócskán rájátszva adja elő a hattyú halálát éppen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 30 31 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet