/Turnman Katalin/

Felagundot egyetlen másodpercig sem érdekelte a lány pálcája, teljesen jogosan tette, amit tett. Egyáltalán nem szerette volna, ha nekiáll esetleg még hadonászni vele, házvezetőkhöz járkálni pedig még ennyi kedve se lett volna. Jó helyen van ott az üvegház padlóján, majd ha másnap jön rendbe tenni a dolgokat, szépen kidobja a kukába, elégeti, felrobbantja… vagy valamit csinál vele. Katkót azonban kicsit jobban megviseli a fadarab elvesztése, s valami irtózatosan magas visítást hallat. Ettől megint annyira felmegy benne a pumpa, hogy legszívesebben visszakézből lekeverne egy pofont neki, de akkor minden bizonnyal együtt repülnének az iskolából. Fejfájásra való jeleket nem tapasztal, s először nem is igen érez semmit, csak egy pillanat múlva vesz észre valami nedveset az orra alatt. Méghozzá az orra vérét, ami ettől a hülye nyivákolástól eredt el.
- Jobb lenne, ha befogná a száját! Mégis mit képzel, he?! A következő ilyen baromságnál kap egy kábító átkot, aztán nem lesz gondom magával holnapig!
Sebastian nem igazán ismeri az Eridon házvezető tanárát, nem sok közös programban vettek részt ezidáig. Nem is tud róla sokat, csak hogy valami énekléssel összefüggő, lári-fári tudományt oktat. Amúgy sem vette ő sohasem komolyan a varázslással szorosan összefüggő tárgyakat, azt, amiben meg még kornyikálni is kell, még annyira sem. A lány biztosan az egyik tanítványa lehet, az is a rosszabbik fajtából. Talárja ujjával letörli a vért az orra alól, nem igazán törődve azzal sem. Van belőle jó pár neki, majd az asszony kimossa szépen otthon, és minden rendben lesz.
Igazán nem érti ő ezeket a mai fiatalokat. Az rendben van, hogy bejön ide randalírozni, de, hogy nekiessen a tanárának egy pálca miatt? Lemegy a faluba és körülbelül öt perc alatt vehet másikat… persze, ha az anyagi kerete megvan rá. Azt meg nem igen hinné, hogy aki ide jár iskolába egzisztenciális problémákkal küszködne. Jó, vannak azért olyanok is, de azokat meg valamennyire a tanoda is kisegíti ilyen esetekben. Ahelyett, hogy örülne annak, hogy Sebastian megpróbál rendes lenni vele és segíteni, még a történtek után is, inkább hisztizik. Rohadtul elege van már ezekből a diákokból.

Az út az üvegházból a nyugati szárnyig valóban csendben telik. Felagund nem igen akar ezek után beszélgetni a lánnyal, s magában fortyog inkább. Közben azon is elgondolkozik, vajon miféle szankciókkal illethetné őt, s a legkülönfélébb büntetőmunkák jutnak az eszébe. Az esszéíratás érdekes módon azonban, meg sem fordul a fejében. Régen pedig nagyon bevett szokása volt, de az egy másik generáció volt. Azok még komolyan vették ezeket a feladatokat, s nem röhögtek azon, ha azt mondta mínusz húsz pont, ha nem készül el a munka. A legnagyobb szégyen volt, ha valakitől pontot vontak, nem ám még húszat! Most mi van? Valaki ír öt sort egy általa kitalált lényről az LLG tanárnak, aztán már be is nyelheti azt a húsz pontot. Nevetséges. Ahogyan nevetségesnek tartja az idei pontverseny alakulását is. Elképedve nézte, ahogy egyik nap még a Levita vezet 1000 ponttal, másik nap a Navine húz el 800-cal. Fontos-fontos dolog a pontverseny, de azért kollegái is lehetnének csak egy árnyalatnyival szigorúbbak, hogy ne kelljen már minden szir-szarra pontokat osztogatni. Vonni mindenesetre már nem fog semmit Katkótól, úgysem oszt vagy szoroz. Plusz még a nevét sem kérdezte meg, pálcájának sötétjében pedig nem működik valami jól a beépített arcfelismerője.
Ami megnehezíti még az utat, az a sötétség. Lévén pálcájával éppen a lányt szállítja, az övét pedig eltörte, kénytelenek a sötétben bebotorkálni. Nem mintha a professzor nem ismerné tökéletesen az utat, saját szobája is a gyengélkedő közvetlen közelében található. Sajnos. Amennyi diák ott megfordul az ügyes-bajos dolgaival… hihetetlen. És idegesítő. Pontosan ezért esik jól számára kimenni néhanap az erdőbe, ahol a létező legnagyobb csend várja a Mágustanoda környékén. Ott nincsenek ordítozó diákok - vagy épp tanárok -, és nem kell hallgatnia a festmények állandó susmogását sem. Maximum egy-egy madár énekét, vagy a természet egyéb zajait, amihez teljesen hozzá van szokva.
Végre valahára elérik azonban a gyengélkedőt, ahol rögtön meg is jelenik az a kimondhatatlan nevű sarlatán. Mikor Felagund meglátta a hirdetőtáblán először ezt a nevet, nem is akart hinni a szemének. Tény, hogy a Bagolykő sosem volt túlzottan szerencsés javasasszonyok terén, hiszen egyik sem bírta itt tovább egy évnél, de hogy ennyire elkeseredettek legyenek azt nem gondolta volna. Természetesen egyből meglátogatta az igazgató urat és panaszt emelt, hogy miféle embereket nevez ki erre a pozícióra, de süket fülekre talált. Azóta sem igen ápol jó viszonyt az illetővel, így hangos szavakkal azonnal el is küldi.
- Takarodjon innen, majd én ellátom! Nem ért maga úgysem semmihez, csak a kuruzsláshoz!
Tsosie nem is szól egy szót sem, csak bólint egyet és otthagyja őket. Megszokhatta már az öreg stílusát, s, hogy valószínűleg sosem fogja elismerni a munkásságát. Még csak az kéne. Sebastiannak mindig is bejárása volt a gyengélkedőre, hiszen tudása bármelyik javasasszonyéval vetekedhetne. Ettől függetlenül sosem érzett magában szemernyi elhivatottságot sem egy efféle szakma iránt, nem az ő tisztje, hogy más hülyeségét helyre hozza. Csinálják csak azok, akik tényleg kedvüket lelik benne.
Katkó végre elfekszik az ágyon, s a megvilágítás is olyan, hogy végigmérheti teljes egészében kivel van dolga. Kérdését legszívesebben elengedné a füle mellett, de végtére is joga van tudni mi történik vele.
- Velő bogyónak hívják a növényt, amelynek az éretlen termésébe sikeresen belefetrengett. Kezdeti fázisban bénulást okoz, ahogyan azt maga is észrevehette, majd szépen lassan elkezdi elzárni a légutakat, belülről fojtva meg ezzel áldozatát.
Hangja megint teljesen nyugodtnak hangzik, az sem hatja meg, hogy a diák lehetséges haláláról beszél. De nem véletlenül ilyen higgadt… tudja jól, hogy melyik szekrényben, s pontosan melyik polcon található a méreg ellenszere. Habár, ha éppen nincs készleten belőle, az jelenthetne némi problémát.
- Ó, azt majdnem elfelejtettem mondani, hogy van ellenszere! Megint ez a fránya feledékenység…
Jegyzi meg egy kevés kárörvendéssel hangjában. Remek élmény volt néznie a lány elképedt arcát, amikor a fulladásról beszélt úgy, hogy ő maga közben a füle botját sem billegette, s az ágy mellett állva a legcsekélyebb jelét sem mutatta annak, hogy bármit is tehetne, ami a javulására szolgálna. Pontosan tudja mennyi ideje van, mielőtt a méreg elkezdi kifejteni utóbb említett hatását, s szeretné ennek minden apró percét felhasználni, hadd érezze át egy kicsit tetteinek következményét a prefekta.
Ekkor tűnik fel neki ugyanis egy csillogó jelvény a lány mellkasán, melyet meglátva egy picit elmosolyodik. Végre ráakadt egy darab tökéletes büntetésre. Oda is nyúl érte, és leveszi azt róla.
- Azt hiszem erre nem lesz már többet szüksége. A házvezetőjével majd tudatom, hogy keressen egy alkalmasabb személyt, egy ilyen felelősségteljes pozícióra.
A prefektusi jelvényt talárja zsebébe helyezi, kulcscsomója mellé. Ő maga sohasem látta el ezt a feladatkört diákként, de házvezető-helyettesi majd házvezetői rangjában elég sok embert fosztott meg, illetve ruházott fel vele. Ügyet sem vet arra, hogy ez mennyire fogja esetlegesen rosszul érinteni a lányt, előbb kellett volna gondolkodnia.
Sóhajt egyet, s nagy erőt véve magán megindul az egyik, fiolákkal tömött szekrény irányába. Elforgatja a zárban a kulcsot, és ki is veszi a lilás löttyöt tartalmazó üvegcsét. Nagy szerencséje volt, hiszen éppen az utolsó darab a polcon, elkészítése pedig sokkal több időt venne igénybe, mint amennyi ideje Katkónak hátra van, a fulladásos tünetek produkálásáig. Lazán becsapja a szekrény ajtaját, s kezében a fiolával visszaindul az ágy felé...

/Turnman Katalin & Yarista Palarn/

Sebastian sosem törődött igazán azzal, hogy mennyien kedvelik őt, az iskola diákjai vagy épp tanárai közül. Hiszen egyáltalán nem ez a fontos. Tudja magáról, hogy jó abban, amit csinál, a világ is tudja róla ezt, így nem vágyik elismerő szavakra, ölelésekre és önfeledt mosolyokra senkitől. Teszi a dolgát, igyekszik minél nagyobb tudásanyagot átadni az ifjaknak, és ennyi. Nem kell, hogy szeressék, nem kell, hogy dicsérjék a módszereit, majd ha felnőnek úgyis rájönnek, hogy néha a szigor az egyetlen járható út, amivel sikereket lehet elérni. Felagundnak egyszerűen ilyen a jelleme… nem fog ő senki kedvéért sem máshogy beszélni, ugyanúgy leteremtené az iskola igazgatóját is, ahogy Katkót, ha úgy hinné neki van igaza. Sosem jópofizik senkinek, nem nyal, nem áll be a sorba, szimplán csak hidegen hagyja ki, mit gondol róla. Éppen emiatt nem fogja érdekelni az sem, ha a lány számára ezek után kevésbé lesz szimpatikus az öreg… na és, akkor mi van? Az órájára ugyanúgy járnia kell, a feladatokat ugyanúgy meg kell oldania és vizsgáznia is kell a tanév végén. Az, hogy ezt milyen szájízzel teszi nem sokat nyom a latba.
A prefektusi jelvényét sem jókedvéből kobozta el a professzor. Azok után amit Katkó megengedett magának ez még egy enyhe következmény. Természetesen a büntetőmunkáját is kitalálta már a lánynak, bár előbb célszerű lenne, ha túlélné a ma estét. Zsebéből előveszi az általa gyűjtött szakállas mendérke nevű növényt, s egyetlen mozdulattal a szemétbe hajítja. Az egész idióta incidens miatt nem ért rá időben, a megfelelő módon konzerválni azt, s így már nem ér semmit. Még egyszer viszont esze ágában sincs neki begyűjteni, majd megteszi helyette az ex-prefektus...
... talán nem is egyedül. Yarista robog be ugyanis a gyengélkedőre, a maga egyáltalán nem kedvelhető stílusát bevetve. Az öreg ügyet sem vet a köszöntésére, csak felhúzza egyik szemöldökét, ahogy ránéz. Észrevéve Katkót rögtön megindul felé, mit sem törődve azzal, ha ezen nemes cél érdekében át kell gázolnia Felagundon. Meg is lesz ennek a böjtje, ugyanis Sebastian a lökéstől kiejti kezéből az utolsó adag ellenmérget tartalmazó fiolát. Egy pillanatra az benne is megfagy a vér, semmi esetre sem öregbítené a hírnevét, ha az ő kezei között halna meg egy diákja.
- Aggodalomra semmi ok fiam, végül is csak az utolsó üvegcse volt.
Közli immár teljesen higgadtan Yaristával. Mindez azonban nem tart tovább pár másodpercnél, mivel a lány utolsó erejével úgy dönt, ordít még egy keveset. Az előbb sem sült ki sok jó a dologból, most azonban hála Istennek, nem ő a célpontja. Ettől függetlenül amilyen gyorsan csak tudja füleire tapasztja a kezét, s megpróbál a létező legmesszebb elhátrálni, a viharos gyorsasággal szétrobbanó üveges szekrények és fiolák éles szilánkjai elől. Ez az este valóban nem úgy alakult egyikük számára sem, ahogy eltervezték, az egyszer biztos. ~Már megint azt a rohadt melodimágia...~ Gondolja magában az öreg, s megfogadja, ha legközelebb összefut Kahlillal megmondja neki a magáét, hogy hogyan tartsa féken a diákjait, mert ez már nem állapot. Egyszerűen nem tartja normálisnak azt, amit a lány csinál, s csak őszintén remélni meri, hogy gyermekei közül egyikük sem vesz részt hasonló mágiák tanulásában. Nem biztos, hogy önfeledt lenne az öröme, ha esetleg egy otthoni veszekedés alkalmával ilyesfajta hangok törnének elő Biancából; Milant viszont egyenesen pofán röhögné, ha meghallaná tőle. Valahogy nem tudja elképzelni, hogy életerős férfiak akár magas, akár mély hangon ordibálva intézzék el ügyes-bajos problémáikat egymás között. Számára ez rendkívül idegen, s reméli, hogy még sokan vannak így ezzel, a jó ízlésű varázslók közül.
Egy pillanatra meg is kell kapaszkodnia az egyik ágy szélében, hiszen megszédült egy kicsit, de nagyobb baja nem esett szerencsére. Nem úgy, mint Yaristának, de hát ő megérdemelte... magának kereste a bajt. Érdekes egyébként, hogy akárhányszor összefut órán kívül a fiúval, valahogy mindig büntetőmunkával végződik a találkozás. Ma sem lesz ez másként, még ha csak egy „barátja” testi-lelki épségéért aggódva érkezett is ide.
- Az a bohóc, vagy sámán, vagy micsoda, minden bizonnyal hálás lesz magának ezért a rumliért, én viszont jobban örülnék, ha ez nem fordulna elő még egyszer.
Pillant megvetőn Katkóra. Nem emeli fel a hangját, nem látja értelmét. Nem neki kell majd összetakarítania, az az idióta meg csak hadd dolgozzon. Az ő készletei biztonságban vannak szobájában, illetve a szertárban, így semmiféle kárt nem szenvedett el. A gyengélkedőnek pedig amúgy sem nyújt sok segítséget, mióta ezt a pojácát alkalmazzák. Persze, ha az igazgató úr kéri, nem tagadhatja meg egy-egy bájital vagy kenőcs elkészítését, de nem szívesen, inkább csak kötelességből teszi. Másrészről viszont némi elégtétellel is eltöltik a hasonló szívességek, hiszen ebből tudja, hogy Tsosie már megint képtelen volt megfőzni valamit, s ezért volt szükség az ő szakértelmére. A lány halkan megszólal, s felteszi a nap talán legégetőbb, s legfontosabb kérdését. Felagundból akaratlanul is feltör egy aprócska nevetés, s közelebb sétál Katkó ágyához.
- Ó aranyom, talán azt gondolta hagyom meghalni itt? Korábban kell ahhoz bárkinek felkelnie, hogy túljárjon az én eszemen!
Pusztán azért volt képes a legutolsó percig higgadt maradni, mert tudta, hogy ha minden kötél szakad, akkor is támaszkodhat a pálcájára, s a saját maga által feltalált varázslatra. Egy jó évtizeddel ezelőtt alkotta meg a bűbájt, amikor rendkívüli módon elmerült a mérgek tanulmányozásában. Ez is vált aztán, az egyik szakterületévé. Tisztában van vele, hogy a velő bogyó mérge a duplahatású mérgek, röviden DHM, kategóriába tartozik, melynek kezdeti ciklusa akár két óránál tovább is eltarthat. Érdekes módon ezeknél a mérgeknél csak a kezdeti ciklus létezik, utána rögtön a végstádium következik, így a varázslat is csak az első szakaszban alkalmazható sikeresen. Letekeri botjának markolatát, hogy elővehesse ismét a pálcáját, és hozzákezdhessen a kicsit bonyolult varázslathoz.
- Ha élni szeretne, ne nagyon próbálkozzon ilyen sikításokkal újra, és maradjon egy helyben. Ja... ez nem is lesz olyan nehéz feladat.
Mosolyodik el újra, mikor rájön, hogy mekkora hülyeséget mondott, tekintve, hogy a lány jelenleg teljesen le van bénulva. Nem igazán tudna elszaladni, még ha szeretne sem. Lehunyja először is a szemét, melynek az utolsó mozdulatig csukva kell maradnia. Első körben egy nagy végtelen jelet rajzol úgy, hogy az lefedje a lány egész testét, a feje búbjától egészen a talpáig. Közben elképzeli Katkó érrendszerét, maga előtt látva a főbb vénákat és ereket, az abban folyó vért, s egyúttal a benne keringő mérget is. Ezt követi egy nyolcas rajzolása, melyet kifejezetten csak Katkó hasi részére vonatkoztat, csukott szemmel is megtalálva azt. A következő kép, melyet rajzolás közben maga elé képzel, már csak a vért és a mérget ábrázolja. Látja, ahogy a szervezet megpróbál tenni valamit az idegen anyag ellen, mindhiába. El kell azonban képzelnie, hogy a méreg valamiért mégis elkezd kiürülni a véráramból, hogy a lány felépülhessen. Amint végez ezzel a mozdulattal is, hirtelen tágra nyitja a szemét, pálcáját egyenesen a lány szívére irányítva leír egy kört, majd annak közepébe pöccint egyet, s kimondja a varázsigét.
- Venenum Excolio!
Fejében közben végig az elmúlt képsorok rajzolódnak ki, hiszen fontos, hogy a létező legerősebben koncentráljon erre. Érzi, hogy a varázslat sikeres volt, hiszen kezébe iszonyatos fájdalom szökik, olyannyira, hogy még a pálca is kiesik a kezéből. Hátratántorodik, s levegő után kapkodva huppan le a szomszédos ágyra. A varázslat egyike a legkimerítőbb és legtöbb koncentrációt igénylő bűbájoknak, amiket ismer. Nem véletlen, hogy eddig minden diák kérelmét elutasította, aki szerette volna megtanulni tőle. Csak a legrátermettebbekre, s a bájitalok világa iránt legelkötelezettebbekre hajlandó átruházni ezt a tudást. Ilyen diákkal pedig, még nem sokkal találkozott a Mágustanoda falai között.

/Turnman Katalin & Yarista Palarn/

Felagundon koránt sem az őrület, sokkal inkább a magabiztosság és a cinizmus jelei mutatkoznak. Végig teljesen biztos volt abban, hogy sikerül megúszniuk Katkóval ezt azt incidenst, maradandó következmények nélkül. Ha nem lett volna az, és idióta módjára neki áll pánikolni, akkor lehetett volna őrültnek nevezni. Mindez azonban egyáltalán nem jellemző az öregre, minden helyzetben igyekszik megőrizni a hidegvérét, s óvni magát a felesleges idegeskedéstől. Ilyen korban már a nem a legjobb, ha az ember azzal mérgezi a szívét, hogy folyton zabos valamiért. Ez is az egyik oka annak, hogy szabadidejét szereti egyedül tölteni, hiszen olyankor senki nem háborgatja, s azt teheti, amit igazán szeret. Számára ez jelenti a kikapcsolódást, nem az, ha romba döntheti az üvegházat. Persze, van, hogy ki kell élnie a sok elfojtott dühöt, erre jelentenek remek alkalmat diákjainak kihágásai. Ilyenkor is egy kicsit felszabadul, s igyekszik kihasználni minden egyes percet, amit fegyelmezésükkel tölthet. Katkóval ma ez sajnos másként alakult, de egyáltalán nem mondható, hogy a professzor hibájából. Nem is fontos, lévén hamarosan újra fognak találkozni, s az a találkozás reményei szerint kevesebb problémával jár majd. Nem mintha egy másodpercig is bízna abban, hogy a lány nem képes mindent tönkre tenni a viselkedésével, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja. Ha viszont rosszul teljesít a büntetőmunkán, ott helyben kaphat másikat. A sor pedig ugyanúgy folytatódhat, egészen addig, míg kellő eredménnyel nem zárul.
Miután sikeresen kigyógyította a lányt a méreg okozta bénulásból, erős gyengeség lesz úrrá rajta. A varázslat valóban rendkívül megerőltetőnek bizonyult, így szüksége van pár percre, míg képes újra felállni. Közben meghallja Yarista hangját, aki számára idegen szavakat kántálva gyógyítja saját magát. Kimondottan érdekesnek véli a dolgot, s el is tervezi, hogy rákérdez a dologra.
- Miféle varázslatok voltak ezek fiam?
Veti oda neki, még mindig zihálva egy kicsit. Katkó köszönetéből egy percig sem kér, ránézve csak biccent egyet. Yarista közben egy kedves gesztus keretében átnyújtja neki a földről felszedett pálcáját, melyet Felagund ismételten egy bólintással nyugtáz. Nem nagyon szereti, ha mások taperolják a fadarabot, de nem ad hangot mindennek most. Sétabotja markolatát így már vissza tudja helyezni, sokkal kényelmesebb fogást és nagyobb biztonságérzetet nyújtva ezzel. Sokkal egyszerűbb így hordania a pálcáját, hiszen így mindig vele lehet, anélkül, hogy talárjában kellene turkálnia utána. Nem mintha olyan sokszor előkerülne az eszköz, jobban szereti saját szakterülete trükkjeit bevetni.
- Megmarad, miért ne maradna? Értek ahhoz, amit csinálok. Az estét ugyan itt kell töltenie megfigyelésre, majd szólok annak a féleszűnek. Plusz rá kellene nézni majd a vágásokra, horzsolásokra, egyéb kisebb sérüléseire is. Ilyenekre már nem pazarlom az erőmet.
Válaszol a fiú kérdésére. Most, hogy kicsit kipihente magát az ágyon ücsörögve, alkalmasnak látja az időt arra, hogy végre felálljon, közölje a büntetőmunka tényét a fiatalokkal és nyugovóra térjen. Arra, ami következik viszont végleg nem számított. Yarista nyugtázva a választ, melyet adott neki, rögtön Katkóhoz fordul, a lány pedig egy olyan mesébe fog bele, amit az öreg rohadtul nem akart hallani. Undorában visszahuppan az ágyra, nem is hiszi el, hogy ez vele történik. Ez az egyetlen oka, hogy nem lő kábítóátkot egyből a lányra, különben biztos megtenné. Egyszerűen nem létezik, hogy valaki az ő társaságában nekiálljon az idióta szerelmi drámáiról beszélni. Legszívesebben abban a percben elhányná magát, vagy inkább lehányná a két illetőt. Undora és mélységes megvetése az arcára is kiül, sokkal jobban és szembetűnőbben, mint ezelőtt. Mindazok után, amit ma látott, ez az, amitől a legjobban kiakad. Eltörpül a bénító méreg, az utolsó fiola eltörése, vagy akár az üvegház rongálása is emellett. Szimplán csak ezért a monológért, amit a lány előad, kellene, hogy agyon-vissza büntesse. „Elhagyott”, „szeret”, „betöltöttük a tizenhetet”, ismételgeti magában cinikusan az öreg ezeket a kifejezéseket, s legszívesebben hahotázni támadna kedve saját nyomorúságos helyzetén. Komolyan fontolgatja, hogy saját magát kábítja el inkább, s ebben az ágyban tölti az éjszakát, csak ne kelljen több ilyen idiotikus, gyermeki sóvárgást meghallania. Ha rajta múlna, az egész iskolában betiltana mindenféle párkapcsolatot, szerelmi románcot és bugyuta, nyálas viselkedést. Mi szükség van erre egy iskolában? Elvégre is ez egy tanintézmény. Az emberek azért küldik ide a gyerekeiket, hogy azok megtanuljanak valamilyen szinten főzeteket készíteni, a pálcájukkal bánni, megismerjék a történelmüket és hasonlók. Nem azért, hogy megtalálják életük párját, akivel később majd hetedhét országra szóló lakodalmat tartanak, pláne tizenhét évesen! Nem várja meg, míg Yarista akár levegőt tudna venni Katkó kérdésének megválaszolása előtt, s helyéről felpattanva odasétál az ágyhoz.
- Most, hogy befejezte ezt a horrorisztikusan vérfagyasztó történetet, szeretném elmondani a büntetőfeladatukat. Tekintettel arra, hogy maguk miatt tönkrement a növény, aminek a gyűjtésére a mai este indultam, Önök fogják azt beszerezni az erdő mélyéről helyettem. Bagolyban fogom értesíteni magukat, melyben leírom majd, mit hozzanak magukkal, illetve, hogy melyik nap, hol és hány órakor találkozunk. Természetesen csak maguk mennek be az erdőbe, én kint fogom várni Önöket. Amilyen szabályszegők maguk itt ketten, biztosra veszem, hogy remekül ismerik már az erdőt. Ellenvetést nem fogadok el, ne akarjanak nekem megint keresztbe tenni.
Ismerteti velük a feladatot, s figyelmezteti is őket egyben. Esze ágában sincs akár egyetlen percet is tovább eltölteni a két gyerek társaságában, így fogja magát, sarkon fordul és botjának hangos kopogásával hagyja el a gyengélkedőt. Szerencse, hogy nem lakik messze, hiszen akármennyire is próbálta palástolni kimerültségét, biztosan lehúz majd valami bájitalt, ha visszaér a szobájába. Egyrészt, hogy megszűnjön a kezében érzett lüktető fájdalom, másrészt, hogy nyugodtan tudjon aludni az éjjel. Szó sincs arról, hogy megrázta volna, ami történt, s fel sem merül benne, a „mi lett volna, ha...?” kezdetű kérdés, szimplán csak valóban megerőltető volt a varázslat, amit végrehajtott. Fejlesztgetnie is kell még a későbbiekben, az most már biztos. Talán több ilyen esetre volna szüksége, hogy még inkább gyakorolni tudjon, bár ezt nem valószínű, hogy túl etikusnak tartaná az iskola vezetősége. ~Bánom is én... ~  gondolja magában, mikor lenyitja szobájának kilincsét, s egy pillanat múlva már mögötte vágódik be erőteljes hanggal, az a bizonyos ébenfa ajtó.

//Köszönöm a játékot, maguk folytassák csak nyugodtan, ameddig akarják! Hamarosan találkozunk!//