A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=389460#post389460][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2014.09.21. 23:50[/b][/url]

Idejét se tudom már, hogy hány napja vagyok bezárva a gyengélkedőre… Mint valami rab, csak mégsem. Ki se mehetek, mondván, hogy nincs senki, aki kikísérne. Ez pedig akkora kiszúrás velem. Mondják azt, hogy szánalmas vagyok és küldjenek haza, csak ne kelljen itt gubbasztanom. A legrosszabb az egészben, hogy azt sem tudom, hogy mikor van nappal és mikor éjszaka. Egyedül az éghajlat segít benne, de éjjel nem tudok kiszökni, hiszen be van zárva az ajtó… Vagy mindig rossz dolgot akarok kinyitni, illetve lefülel a gyógyító bácsi. Ebből az következik, hogy akkor kell lelépnem, amikor nappal van, és sokan vannak itt. Ez viszont nem mindig adatik meg, ráadásul a járásom is elég bizonytalan így, hogy vak vagyok. Pedig ki kell jutnom a friss levegőre, mert meg fogok bolondulni, és bedugnak valami intézetbe. Ott meg aztán még jobban vizsgálgatni fognak, mert a tetejében még varázsló is vagyok. Rossz ez így, nagyon rossz…
Előnye mondjuk ennek a rossz dolognak is van. Nem kellett órákra mennem, a vizsgáimat pedig egészen egyedi módon tehettem le. Bár csak a tanár, és az igazgató volt jelen, mindig úgy éreztem, hogy több szempár szegeződik rám. Most viszont egy sincs. Úgy tudom, hogy valami gálamérkőzés van, vagy mi a fene, így nyugodt szívvel le tudok lépni, hiszen senki nincs a gyengélkedő közelében. Bekapcsoltam a hallókészüléket, szép lassan lemásztam az ágyról, és abban kapaszkodva, megindultam a vélt kijárat felé. A hideg kő jót tesz a talpamnak, hiszen napok óta csak a takaró alá volt dugva. Elhagytam az első ágyat, majd a másodikat is és a harmadikat is. Leghátsó ágyat kaptam, hogy ne zavarjak senkit sem, és engem se zavarjanak meg. Néha azért jó lenne beszélgetni valakivel, de akkor felfedném a titkomat, ami nem lenne most jó. Na de hol is tartottam? Ja ott, hogy nekiütköztem valaminek, ami kemény és fájdalmas. Mivel kitapintottam rajta a kilincset, nyilván egy ajtó lesz az, így boldogan nyomom le a zárnyitó szerkentyűt. Meglepetésemre kattan is egyet, és utat nyit nekem, vélhetőleg a folyosóra. Kiléptem a gyengélkedőről, és egyik kezemet a falon húztam végig, hogy ezzel tudjam, merre is visz az utam. Lassú, kicsit bizonytalan léptekkel haladtam valamerre, és bár kifele szeretnék menni, nem most akarok egy lépcsőn lezúgni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=402875#post402875][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2014.10.13. 12:29[/b][/url]

Egészen jól haladtam a folyosón, és egyáltalán nem éreztem azt, hogy veszélyben lennék. Talán ma van az a nap, amikor végre kijutok innen, és szívhatok egy kis friss levegőt? Több gálamérkőzést kellene szervezni, és akkor meg is tudok lógni. Igen ám, csak amint ezt a gondolataimban helyreraktam, máris éreztem, hogy eltűnik a talpam alól a talaj, én pedig kapaszkodás híján zúgok lefelé… Illetve zúgnék, mert valaki még időben elkapja a kezemet, ezzel megmentve az életemet. Szívem kalapált, mintha ki akarna ugrani, légzésem kicsit szaporább, mint az átlagos. Lefüleltek, de lényegében örülök ennek, mert ha nem tették volna, tuti borulok. Karomat is ki akartam tépni az illető kezéből, de a szorítás inkább gyengédebb volt, ráadásul finom vanília illatot éreztem a közelemben, és a kérdés is női hanghoz párosult. Az illető nem a gyógyító, ami megnyugtatott, de hirtelenjében nem tudom beazonosítani, hogy kivel is kellene beszélgetnem. A probléma második fele pedig az, hogy az illető meg nem tudja a titkomat, és nyilván nem tud jelelni sem, így patt helyzetben vagyok. Kénytelen leszek megszólalni, hogy kommunikálhassunk, de előbb megráztam a fejemet a kérdésére. Természetes, hogy nem akarom megvonni magam a sétától, de ennek a kalandnak itt és most vége lett. Emma néni –mert közben rájöttem ám, hogy ki is van itt velem– lesz az én társaságom, de ha én szótlan leszek, dög unalmas lehet majd velem. Sóhajtottam egy nagyot, majd vettem egy mély levegőt is, aztán megfogtam a tanerő kezét, és a fal mellett visszaindultam a gyengélkedő felé. Arra, hogy minden rendben, csak bólintottam, hogy igen, másik kérdésére pedig halványan elvigyorodtam. Ebből le lehetett szűrni, hogy egyedül bolyongtam a folyosón, de nem is töltöttem kint öt percnél több időt. Legalábbis nekem kevésnek tűnt.
– Jó, sétáljunk… de ne tessék beárulni a gyógyító bácsinak, mert akkor nagyobb figyelmet fordít rám, és évezredek telnek el, mire kijöhetek abból a szobából… –fordítottam felé bűnbánó arcocskámat, és lassan lépkedtem tovább. Ha már sétálunk, jó lenne egy cipő is, mert fogalmam sincs, hogy merre szeretne vinni engem, de ha kimegyünk a falak közül, biztosan hidegebb lesz a talaj. Márpedig nem lenne jó még egy megfázás is, és a fúj ízű löttyök tömkelege.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=418962#post418962][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2014.11.10. 13:03[/b][/url]

A navinések házvezető-helyettese meglepően kedves volt velem. Áldom a szerencsémet, hogy ő fülelt le, mert fogalmam sincs, hogy mi lett volna, ha mondjuk a saját házam házvezető-helyettese akad rá. Dwayne bácsi olyan szigorúnak tűnik, és szó szerint összerezzenek, ha meghallom a közelben. Olyankor mindig az jár a fejemben, hogy rosszat tehettem, és most jön közölni, hogy ki vagyok csapva a suliból, vagy éppenséggel Zsombicc kicsapásának hírét hozza. Mindegy is, most az volt a legfontosabb, hogy végre kimehetek, noha nem egyedül.
Lassan, még kicsit bizonytalanul lépkedtem, hiába érezhettem magam biztonságban Emma néni mellett. Mikor megálltunk, kitapogattam az ágyam szélét, és szépen felültem rá. A cipőimet a kezembe kaptam, de előbb a bennük elrejtett zoknikat vettem fel, majd a cipőket is. A fűzők bekötésével vakon nem boldogultam valami jól, ám Emma néni ebben is segített. Zavarban, és némileg kínosan is éreztem magamat; vörösödő arcom csak tetézte ezt. Komolyan úgy festek itt, mint egy béna óvodás, akinek a cipőit a rá vigyázó dadusnak kell megkötnie. Tenni viszont nem tudok ellene, magatehetetlen vagyok, ameddig nem látok. Kérdése így később jutott el hozzám, de nem voltam tiszteletlen, hogy figyelmen kívül hagyjam, ezért mosolyt varázsoltam az arcomra, és vélhetőleg Emma nénire néztem.
– Köszönöm a kérdést, rendben vagyok, csak nagyon unatkozok egyedül. Nem eszik, de mindig visszaparancsol az ágyba, ha éppen felkelek… Pedig néha csak az ablakig szeretnék eljutni, és kinézni rajta… még ha nem is látok. –sóhajtottam a válasz után, majd lekászálódtam az ágyról, ismét megfogtam a tanerő kezét, és engedtem, hogy vezessen. Közben ígéretet kért tőlem, amitől cseppet vonakodtam, de ennyivel tartozok neki. Így egyik kezemet a szívemre tetem, még a másikat felemeltem, és bólintottam egyet, hogy megígérem. Arra pedig, hogy merre menjünk, rögtön rá akartam vágni, hogy nézzük meg a gálameccset, de elvetettem.
– A gálameccset szerettem volna nézni, de a kezdetleges lelkesedés alábbhagyott… Lehetne, hogy a Vízeséshez menjünk? Nem akarok belemenni a vízbe, mert rettegek tőle, csak ott szeretnék sétálni. Ugye lehet Emma néni? –hangomban csengett a kisfiús ártatlanság, kíváncsiság és vágyakozás egyvelege. Első úti célnak megfelel, utána majd eljutunk még máshova.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=521385#post521385][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2015.09.21. 20:03[/b][/url]

Oson, oson, oson, oson. A már jól begyakorolt nesztelen léptekkel róttam a folyosókat, és amióta nincs jelvénykém, azóta minden folyosó végén megállok, a falhoz lapulok, és kikukucskálok tanár és prefektus után kutatva. Habár könnyedén beadhatnám, hogy Zsombor vagyok… csak Öcskös a gyengélkedőn van, az én hajamban meg vörös tincsek, így aztán a tökéletes álcázási műveletnek lőttek. De, hogy hova is tartok, az mindenki számára meglepetés. Fejem felett édességkosarat lebegtettem az aeromágiám segítségével, mert mégiscsak jobb így kémkednem, mert nem látnék ki mögüle, és biztosan belefutok valakibe, így mert ennek kevesebb az esélye.
Sikeresen elértem a Nyugati szárnyat, és már csak a második emeletre kellett feljutnom, és el is értem a célomat. Az persze mesébe illő lett volna, ha valaki nem járkál itt, és zavartalanul bejutok az Öcsémhez. Egy árnyékot pillantottam meg a padlón, mikor befordultam, és az a hosszú nyúlván egyre gyorsabban körvonalazódott egy emberi alakra. Leengedtem a földre a kosarat, és a falhoz simulva vártam, hogy eltűnjön az alak. Nem tudom mi tartott neki olyan sokáig, de legalább öt percig még ott volt az árnyék, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan fel is szívódott. Hatalmas kő esett le a szívemről, óvatosan kinéztem, és mivel tiszta volt a levegő, újra nekivágtam a gyengélkedőnek. A kosarat persze nem hagytam ott. Meg sem álltam az ajtóig, ott is a kellő óvatossággal nyitottam be. Természetesen mindenki aludt, hiszen hajnali kettő óra volt, mikor kilopóztam, de nem volt máskor időm… na meg nem akartam Zsombival beszélgetni. Így sokkal izgalmasabb is a kaland, szóval miért ne jöttem volna hajnalban? Öcsi ágyához osontam, ott már a kezembe engedtem a mindenféle édességgel megpakolta kosarat, és az éjjeliszekrényére tettem azt. Egy bocsánatkérő kártya is el van rejtve a dobozok, és csomagolások között, jó mélyen az aljára, hogy ne legyen könnyű dolga kitalálni, hogy kitől is van. Egy apró puszit is nyomtam a homlokára, betakartam, és már ott sem voltam: amilyen lassan beértem, annál gyorsabban rohantam ki, és mentem vissza az ágyamba.