36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 21. 21:20 | Link

LAU
hétköznap délután a gyengélkedőn | az új tanév első napjaiban

Amennyire tökre szomorú, hogy vége ennek a varázslatos nyárnak, olyan üdítő megint a nyüzsgő kastélyban lenni, találkozni a sok kedves, ismerős arccal, rájuk köszönni, a szünet alatt nem igazán látott barátokkal újfent összejönni. Ott van Merse, akit máris elkísértem egy kis természetfotózásra meg különben is gyakran egymásra találunk szünetekben, na meg Annie, akivel tegnap bevetettük magunkat a faluba egy kis boltjárásra, beszerezni neki pár holmit. Sajnos Zsombiék még egyelőre nem jöhettek vissza a suliba, még mindig látogatom az ELMÉben, azonban elvileg egy pár hét múlva ismét itt lesznek. Alig várom! Rém izgatott vagyok.
Most viszont sajnos nem odakint kóborlok a birtokon, kellemes társaságban és nem a folyosón nevetek valami ökörségen, hanem a gyengélkedőn vagyok. Az egyik levitás leányzó odalép a nagyterem előtt az erről mit sem sejtő Lauhoz, sajnálkozó arccal.
- Jaj, hogy van Thomas? Ugye hamar rendbejön? - kérdezi bizakodóan, aztán persze hamar kiderül, hogy barátnőm nem igazán tudja, miről is van szó. - Ó, hát én csak láttam, ahogy betámogatja pár rellonos a parkból. Nem volt túl jó bőrben. Gondolom, a gyengélkedőre vitték. Nincs egy órája. Akkor még nem tudtak szólni neked, úgy tűnik... - vélekedik, bólogatva, mindenféle jót kíván és tanácsolja a navinés prefektának, hogy bátran keressen fel, a gyógyító úgyis megmondja, bejöhet-e hozzám vagy mi van. Meg próbálja kicsit nyugtatni is, hiszen a saját lábamon mentem, annyira vészes nem lehet.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 21. 21:54 | Link

Thomas


 
hétköznap délután tanév első hetében |o


Azon kevés emberek táborát gyarapítom, akik várják a sulikezdést. Nem, nem amiatt mert úgy égnék a vágytól, hogy órákra járhassak, tanulhassak, házit írassak meg ilyesmi. Nem. Azért, hogy újra azok között lehessek, akiket szeretek. Na jó, azért az új tárgyaim is érdekelnek. Eddig azonban csak a már jól ismert órákon ültem, próbálva visszarázódni a megszokott kerékvágásba.
Mára szerencsére végeztem, nincsen több órám, és úgy döntök, hogy szerzek valami harapnivalót, meg talán némi olvasmányt is, aztán kimegyek a szabadba. De mindezek előtt, társaságot. A nagyterem felé veszem hát az irányt, hiszen ilyenkor elég sokan vannak ott, valakit majd elcsábítok egy kis piknikre a rétre. Éppen lépek be az ajtón, amikor hirtelen elém toppan egy kék lány. Mármint nem a bőre színe a kék, hanem a háza, na mindegy. Annyira váratlanul ér, hogy hirtelen a neve sem ugrik be. Azt tudom, hogy ismerem látásból, de ennél többet felidézni jelenleg esélyem sincs. Thomas? Hogyhogy hogy van?
- Rendbejön? Hogyhogy rendbe jön? – kérdezek vissza azonnal, hangosabban, mint terveztem. Ha valaki azt említi, hogy rendbe jön, akkor valami történt, valami baj van. Várom a folytatást, hogy mégis mit tud a lány, de szerintem egy csiga is gyorsabban jut el egyik helyről a másikra, mint ahogy ő beszél. Igen? Te csak láttad … mit láttál?
Idegesen toporgok, amíg sikerül kinyögnie, hogy rellonosok, park, gyengélkedő. Köszönöm, végre, valami infó.
- Ahha – közlöm a lánnyal, belevágva a szavaiba és már fordulok is sarkon, hogy a gyengélkedő felé szaladjak. Tudom, tilos futni a folyosókon. Hajrá, büntessenek meg érte, nem érdekel. Jeges borzongás árad szét az ereimben, és nem sokon múlik, hogy fellökjek egy szerencsétlen kis elsőst. Az utolsó pillanatban sikerül kikerülnöm, elnyökögve egy bocsit, és már ott se vagyok.
Hirtelen fékezek le a gyengélkedő előtt, azonnal be is kopogok az ajtón, hangosan, határozottan. Amíg várom, hogy kijöjjön a gyógyító, vagy kiszóljon, hogy bemehetek, addig előre görnyedek és a térdemre támaszkodva próbálok levegőhöz jutni. Türelmetlenül várom a boszit, komolyan ő is csiga volt előző életében, majd amint nyitja az ajtót meg se várom, hogy megszólaljon, már hadarom is, hogy miért vagyok itt, hogy kit keresek.
- Gyere be nyugodtan, odakísérlek - mondja kedvesen mosolyogva, én pedig lenyelem magamban a választ, hogy még jó, hogy. Engedelmesen követem inkább, amíg oda nem érünk a barátom ágyához.
- Szia - köszönök rá halkan továbbra is zihálva. Most jönne az, hogy megkérdezem, hogy van, meg mi történt. Csak legyen elég levegő a tüdőmben és meg is kérdezem, meg én.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. szeptember 23. 16:10
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 21. 22:28 | Link

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x

Szerencsére nem nagy a választék ma itt a gyengélkedőn. Igazából egyedül vagyok a nagy, sok ágyas teremben, úgyhogy nem nehéz megtalálni engem. Meglátni inkább, mert paravánnal leválasztottak két oldalt, hogy ha valaki betoppanna, ne zavarja a javashölgyet az ellátásomban, meg hogy nyugiban legyek akkor is, mikor ő nincs itt. Beengedik a látogatót, mivel azonban takarásban vagyok, hiába pislogok el arra, ki jött. Csak üldögélek az ágyamon, fejemet fogva éppen. Viszont a lépéseket egyre közeldni hallom. Akkor nézek fel, amikor a fiatal gyógyító megjelenik a lánnyal és a gondjaira bíz. Biccent mindkettőnknek és magunkra hagy minket.
- Szia - köszönök vissza, egyből sugárzón elmosolyodva, ahogy meglátom a barátnőmet. Viszont pocsékul nézek ki. Cipőtlenül üldögélek az ágyon, fehér ingem piszkos és vérfoltos, szanaszét áll rajtam. Szintén koszos, navinés nyakkendőm az éjjeliszekrényen hever egy-két egyéb ingóságommal együtt. Hajam merő kóc, szám felrepedt, arcomat enyhe duzzadások és sebek borítják. Véres már nem vagyok, hiszen szépen letörölgettek kamillás vízzel. Testemet végig hasonló sérülések, zúzódások fedik, melyeket eltakarnak még rajtam lévő ruháim. Most akarták levetetni velem őket, hogy az első, felületi kezelés után behatóbban megvizsgálhassanak, elláthassanak. Hogy miért csak most? Eddig feküdten, pihentem, lehiggadtam, hiszen a javashölgy hamar átlátta, végzetes bajom nem esett.
Egyelőre ennyit vagyok képes mondani a pihegő Launak, aki láthatóan sietett hozzám. Mivel nem vagyok  tisztában vele, egyáltalán honnan értesült, hogy itt vagyok, vagy mit tud az egészről, nem is akarok neki állni itt mindenféle fölöslegeset rázúdítani. Meg amúgy se nagyon menne. Be vagyok lassulva a tompaságtól, amit a kapott nyugtató főzet okozott, hogy ne legyenek fájdalmaim.

¤ ¤ ¤
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 21. 22:53 | Link

Thomas


 
hétköznap délután tanév első hetében |o


Ó hát én most azt se venném észre, ha egy egész kviddics-csapat tolongana itt, úgy őszintén szólva. Tekintetemet le sem veszem az elfüggönyözött ágyról, ami felé haladunk. Azt, hogy mi minden suhan át az agyamon, hogy egyáltalán mi történhetett, meg milyen állapotban fogok rátalálni a fiúra, hát inkább hagyjuk. Tényleg, próbálok nem túlzottan elképzelni semmit sem.
Viszonzom a mosolyt, bár az enyém nem az igazi. Aggódok is, meg a futás se esett túl jól. Beszél, mosolyog, ül, ez jó jel. Akkor nem annyira nagyon súlyos a dolog. Alaposan végigmérem őt, bár igyekszem nem túl feltűnően, csupán konstatálom a tényállást, elraktározva az infókat. Így elsőre azt mondanám, hogy vagy összeverekedett valami bandával, vagy lebukdácsolt a suli legmagasabb részéről idáig. Utóbbi inkább rám vallana, amilyen ügyetlen vagyok, de ki azért nem zárom a dolgot. Vagy a fene se tudja, egy varázs-suliban annyi minden történhet az emberrel. Csak miért pont vele? Na, majd szépen kiderítem mi hogy volt, most egyelőre azonban az a legfontosabb, hogy nincs életveszélyben.
Hangosan fújom ki a levegőt és már mozdulok is: odasétálok hozzá és lassan leguggolok elé, hogy ne kelljen felfelé emelnie a fejét, ha rám szeretne nézni. Az ágyra nem merek leülni, nehogy a megmozduló matrac kellemetlenséget okozzon neki. Agyrázkódása nincs? Azt megnézték? Miért nem mond nekem senki semmit?
- Egy levitás lány mondta, hogy a parkból kísért be pár rellonos – halkan beszélek hozzá, és a szokásomtól eltérően nem hadarva. Nem támadom le rögtön azzal, hogy mondja el mi a fene történt. Először próbálom felmérni azt, hogy mennyire van tudatánál, mennyire fogja fel azt, amit mondok neki. Óvatosan fogom meg a kezét, picit meg is simítom.
- Elláttak már, vagy mondtak már valamit? – teszek fel végül mégis egy kérdést, fejemmel a függöny túloldala felé biccentve, amerre a javasasszony eltűnt. Ez a fontosabb, nem? Hogy kapott-e már valami kezelést, tudják-e hogy meddig kell itt maradnia vagy ilyesmi.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 21. 23:23 | Link

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x

Követem tekintetemmel a leguggoló lányt.
- Kell lennie itt egy széknek valahol - nézek köbe lendületesen, ami öreg hiba. Elfintorodom és nehezet szusszanva homlokomhoz kapok. Belenyilallt kicsit. Leengedem aztán kezem és megsimogatom az ő kezét, ami megfog engem, közben óvatosan bólogatok. Szóval hallotta valakitől, viszont csak azt, hogy bekísértek. Ahogy felmértem, az eseménynél magánál nem igazán voltak szemtanúk.
- Igen, nagyon kedvesek voltak - méltatom a segítségemre siető diáktársakat.
- Letisztogatták a sebeimet kicsit és kaptam egy nyugtató főzetet, miután megvizsgáltak. Feküdnöm kellett aztán, pihenni egy ideig. Nemsokára pedig le kell vetkőznöm, hogy jobban megnézhessen a gyógyító és kapok majd valami tiszta ruhát - pillantok le vérfoltos ingemre, megcsippentve ujjaimmal, kelletlen grimaszokat vágva. - Most készít még valami bájitalt nekem éppen - teszem hozzá, elsasolva a praván irányába, ahogy eszembe jut ez is. Továbbra is elég vontatottan beszélek, azonban próbálok olyan összeszedett lenni, amennyire csak tudok.
- Odaadnád a vizemet, kérlek? - pillantok az éjjeliszekrényen lévő pohár felé. Nem nyújtóznék, fészkelődnék most oda érte. Rondán felköhögök aztán, öklöm szám elé vonva, majd odakapva bordáimhoz, amikbe a főzet ellenére is belevillan a fájdalom. Közben akaratlanul rászorítok Lau kezére, nyöszörögve kicsit.

¤ ¤ ¤
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 21. 23:48 | Link

Thomas


 
hétköznap délután tanév első hetében |o


- Jó nekem így is – hárítom el még a gondolatát is annak, hogy távolabb menjek tőle. Még ha csak annyi ideig is, hogy azt a nyamvadt széket előkerítsem. Nem kell, tényleg nem. Átsuhan a tekintetemen a felismerés, hogy bizony a fejével is gondok vannak, alaposan beüthette. Tessék, még egy ok arra, hogy egy tapodtat se mozduljak el innen.
Tehát nem ők tehetnek róla, hogy ilyen állapotban van a barátom, ez megnyugtató. Igaz, hogy még mindig a sötétségbe tapogatózok. Viszont úgy tűnik, hogy nem áll szándékában megosztani velem azt, hogy mi is történt. Sóhajtok egy nagyot, amit akár megkönnyebbültnek is lehet értelmezni a rellonosok figyelmessége miatt. De inkább a beletörődésemet akarja szimbolizálni. Legyen hát, nem faggatom erről.
- Értem, és azt nem mondta, hogy az mire kell – közlöm arrafelé nézve amerre ő elpillant. Milyen állapotban lehetett, ha ez a kinézete már valamelyest rendbe van rakva? Rámeredek az említett ingre, bár nem a vérfoltokat látom rajta. És nem is az jár a fejemben, hogy le fog vetkőzni. Bármennyire is fura, de nem. Arra gondolok, hogy ezek szerint több sérülése is van valószínűleg ha jobban meg akarják vizitálni. A beszédmódját a nyugtatónak tudom be, és ekkor tudatosul csak bennem ez a dolog. – Miért kellett nyugtató főzetet innod?
Gyorsan bólogatok a kérdését hallva, el is engedem az egyik kezét, hogy a pohárhoz nyúljak. Ám ahogy köhögni kezd, azonnal fordulok is vissza felé, az eddig gondosan palástolt aggodalom teljes erőből rám zúdul, arcvonásom és tekintetem tökéletesen tükrözik ezt. Csak azért fohászkodok, hogy ne legyen véres az ökle a köhögéstől, amit a szája elé tart. Az nagyon rossz lenne. Visszaszorítok én is, amennyire csak merek, majd egy gyors mozdulattal lekapom a vizespoharat a szekrényről és a szájához nyújtom azt. Még életemben nem ragadtam meg semmit se ilyen gyorsan, mint most ezt.
- Igyál egy picit – kérem teljesen feleslegesen, hiszen a köhögés előtt is azt akart. Mindegy, nehéz összeszedetten gondolkozni. Mondtam már, hogy aggódok?
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 22. 00:20 | Link

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x

Nem tudom pontosan, mire kell a főzet meg hogy miféle.
- Gyorsítja a gyógyulást, azt hiszem - próbálom előkaparni az emlékeim közül, mit mondott pontosan a javashölgy, viszont szerintem direkt nem traktált túl sok mindennel. Igazából hálás is vagyok neki. Miután betámogattak ide, elég volt akkor egyelőre annyit tudnom, hogy ápol, jó kezekben vagyok.
- A fájdalmakra talán - folytatódik bizonytalan válaszaim sora. Köhögésem pedig ronda bár, vér nem jön vele. A nekem tartott pohárral együtt az azt nyújtó kezére is ráfogok, úgy kortyolok szépen, lassan. Igazából félek, hogy magamtól még elejteném, ha csak úgy átvenném a vizet.
- Köszönöm - engedem aztán le számtól, nyalogatva azt kicsit, majd hátradőlök, azonban el teljesen nem fekszem, hiszen az ágy fejrésze kellemesen meg van emelve. Félig heverek csupán, viszont így kinyújtózva mindjárt más, mint görnyedten ücsörögni. Nem tudom, miért csináltam eddig.
Hogy akarok-e beszélni arról, mi történt? Nem nagyon. Legalábbis odázom rendesen. Viszont nem akarom ezt tenni a lánnyal. Mármint, biztosan nagyon szeretné tudni, mi folyik itt. Hiába vagyok kába kissé a nyugtatótól meg egyáltalán a sajnálatos eset okozta megrázkódtatástól, akkor is látom, hogy aggódik. Hogy tanácstalan és tele van kérdéssel. Ugyanígy lennék én is.
- Megvertek - közlöm vele az egyszerű tényt, aztán nyelek egyet.
- Három srác. Vagyis főleg ketten, a harmadik pár átkot vetett be - kezdem mesélni elcsigázottan, csöndesen - Nekem sajnos le... leesett a pálcám valahova a földre - akadozok kicsit, azonban nem azért, mert baj erről beszélnem, csak éppen nem vagyok az összeszedettség mintaképe egyébként sem, most aztán főleg. - Meg az aikidóból se sok jutott eszembe - vigyorodok el keserűen és bele is nevetek kicsit szavaimba, amitől persze már kaphatok is egy nyögéssel megint a bordáimhoz. Jól hiszi Lau, mindenütt ugyanúgy festek, mint az arcomon, ha nem még csúnyábban.
Ami azt illeti, hiába mulatok inkább ezen, talán csak vígasztalom vele magamat, hiszen van bennem némi szégyen, amiért lefagytam és lényegében semmit nem voltam képes alkalmazni abból, amit bácsikám tanított nekem. Vagyis hát valójában megpróbáltam egy fogást, viszont szerintem az csak jobban felhergelte őket. Különben viszont nem is annyira az a zavaró, hogy erről tartsak beszámolót a barátnőmnek. Akármilyen borzalmas volt, nem pont az elnáspángolásom az, amit kelletlenül álltam neki taglalni, hanem az, hogy miért is történt. Tudom, el kell majd mondjam, viszont halogatom még, ameddig lehet, még ha az már nem is tart soká.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 22. 00:59 | Link

Thomas


 
hétköznap délután tanév első hetében |o


Már az első tétova válaszánál elhatározom, hogy amint tehetem elkapom azt a javasasszonyt és megkérdezem tőle mi is a helyzet pontosan. Nem volt hülyeség megkérdezni Thomast, legalább kiderül, hogy mennyire összeszedett meg minden. Abban ugyan nem vagyok biztos, hogy adhat-e nekem tájékoztatást úgy eleve. A mugliknál van az a szuper elv, hogy csak a hozzátartozók vagyis családtagok kaphatnak felvilágosítást egy beteg állapotáról. Nem hiszem, hogy ebbe a barátnő is beletartozna. Hogy itt mi a helyzet azt nem tudom, de egy próbát megér majd.
Még szerencse, hogy sok víz van a pohárban, na meg hogy hydromágus vagyok, ugyanis még soha nem próbáltam meg mást itatni. Akár a nyakába is önthettem volna az egészet, de így könnyű az egész. Ahogy ő kortyol le a vízből én úgy mozdítom feljebb a pohárban lévőt, hogy ne kelljen azt dönteni.
- Nagyon fáj így a nyugtató után is? – érkezik egy újabb kérdés, miután kényelmesen elhever az ágyon. Visszateszem a poharat a szekrényre, majd az ágy szélre ülök, már ha ülésnek lehet ezt nevezni egyáltalán. Mindegy, valamelyest az ágyon van a hátsó felem és nem csak úgy álldogálok meg minden. Nem, továbbra sem kell szék. Így közelebb tudok lenni hozzá. Óvatosan nyúlok az arca felé, hogy egy kósza tincset elsöpörjek az útból, vigyázva nehogy a sebeihez, duzzanataihoz érjek. Ezt is meg kell tudnom, hogy én mit tehetek majd. Ó és persze … mi? Megverték? Összeráncolom a szemöldökömet, ahogy hirtelen elönt a düh. Hárman egy ellen, az aztán fair, tényleg.
- Undorító, gusztustalan tetvek. Hárman – préselem ki magamból remegő hangon a szavakat. Mondanám, hogy pontosan ugyanígy kiakadnék, ha mást vertek volna így össze, de nem lenne egészen igaz. Ó ki lennék akadva, persze, csak éppen nem az lenne bennem, hogy hajtóvadászatot indítok és lefagyasztom a … hát öhm, királyi ékszereiket büntetésképpen. Meg még ki tudnék találni mást is. A bosszúhadjáratom tervezgetéséből az ismételt nyögés szakít ki, tekintetem azonnal tisztább lesz, és el is temetem magamban az egész képzelgésem. Fontosabb dolgom van nekem. A barátomnak szüksége van rám. – Ilyen helyzetben nehéz tisztán gondolkozni, és felidézni azt, hogy mit kellene tennie az embernek.
Próbálom vigasztalni, hiszen azt érzem benne, hogy ez elszomorítja. Emiatt is kezdte tanulni azt a harcművészetet. Biztos idővel majd rutinszerűen jönne neki a dolog, bár lehetséges, hogy előrébb mozdítaná a dolgokat ha nem csak a bácsikájával gyakorolja a fogásokat.
- És … csak szimplán olyan kedvük volt, vagy meg akartad őket büntetni és bepöccentek? – kérdezek rá végül az okra, világossá téve, hogy én mire gondolok, miért történhetett ez az egész.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 22. 20:47 | Link

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x

Elhúzom picit a szám és megrázom fejem, így adva tudtára, hogy nem vészes a fájdalom. Alapvetően alig érzek bármit, ahhoz képest, mennyire elbántak velem. Csak lüktet a testem itt-ott, valamint akadnak mozdulatok, amiknél belehasít. Viszont szerintem azok is inkább azért rosszak, mert hirtelenek. Örülök, hogy közelebb húzódik, mellém ül az ágyra és elmosolyodom kedves érintésén. Aztán eljön az ideje, hogy színt valljak, mi történt velem odakint a parkban.
Rendesen összeszökik szemöldököm attól, ami kijön Lauból. Odanyúlok felé és nyugtatóan érintem meg karját, hogy ne izgassa fel magát. Nem éri meg. Nem érik meg az indulatait. Soha nem láttam őt még ilyennek ezelőtt. Hálásan pislogok rá, ahogy vígasztal az elhibázott aikidó akcióm miatt. Kisvártatva pedig rákérdez, hogyan kezdődött. Persze, hogy rákérdez.
- Nem. Egyik sem - suttogom szinte, szemem lesütve. Ide-oda jár tekintetem, ahogy próbálom összeszedni a szavaimat. Nyelek egyet végül és visszanézek barátnőmre.
- Először úgy tűnt, csak érdeklődnek, hogyan telt a nyár. Különös volt, mert nem igazán ismerem őket. Aztán... aztán rád terelték a szót. Vagyis hát... vagyis hát ránk. Szóval... - jön rám a hebegés, pedig eddig a helyzethez képest egész normálisan ment a beszéd. - Szóval faggatni kezdtek kettőnkről. Baromságokat hordtak össze és... én meg eleinte csak mondtam nekik, hogy nem szeretnék ilyenekről beszélgetni velük, de csak folytatták, olyanokkal jöttek, hogy egyszerűen irigy vagyok és... dőlt belőlük tovább mindenféle otrombaság - ráncolom az orrom és sejthető, hogy én aztán a számra nem veszem azokat a szavakat. - Eléggé rájuk förmedtem végül és ettől bepipultak. Nekiálltak lökdösni, utána meg... - vonok vállat, hiszen tudjuk, mi jött az után. Elpattant valami és egymást hergelték egyre jobban bele abba, hogy az egyetlen megoldás, ha engem laposra vernek. Ahogy mindezt most elmeséltem Launak, eleve próbáltam kerülni, hogy a szemébe nézzek, jelenleg pedig egyenesen a rajta tartott kezemet fixírozom. Őszintén fogalmam sincs, érthető volt-e bármennyire is, hogyan zajlott ez az egész és pontosan miket akartak megtudni tőlem, azonban igazán remélem, hogy igen. Legalább annyira, hogy ne kelljen nagyon részleteznem. Ha szeretné barátnőm, persze, megpróbálom, viszont azt nem állíthatom, hogy túl szívesen.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 22. 21:28 | Link

Thomas


 
hétköznap délután tanév első hetében |o


Teljesen új nekem ez az érzés, ami most elönt. Békés, nyugodt típus vagyok alap esetben. Hát most nem, ó nagyon nem. Azt nem mondom, hogy ténylegesen tettlegességig mennék, mert hát azt azért mégsem. Amúgy se menne egyébként, de mindegy is. Viszont rendesen beindul a védelmező ösztön bennem, és borzasztóan fáj a tudat, hogy így bántak azzal az emberrel, aki a legfontosabb számomra ezen a világon. De az, ahogy megérint segít, hogy lehiggadjak egy kicsit, és a háttérbe szorítsam az egészet. Majd kidühöngöm magam később amikor már egyedül leszek. Vagy összeesésig futok a réten, hogy kiszellőztessem a fejemet.
Rámosolygok kedvesen, jelezve, hogy vettem ám az adást és nyugszom már lefele. Ő nyugtat engem, én vigasztalom őt. Majd azt figyelem, ahogy rendezi magában a gondolatait, hogy válaszolni tudjon. Türelmesen várok hát, de rossz előérzetem támad. Kissé meglepődök azon, ahogy kezdi, egy sima egyszerű kis beszélgetésnek indult a dolog. Azon nem akadok fenn, hogy Thomas nem is ismerte őket, hiszen ebbe a suliba szerintem alig akad olyan diák, aki ne ismerné őt. Szóval eddig még egész oké is a sztori. A folytatás viszont sűrű pislogásra késztet. Rám? Ránk? Ez már eleve szokatlan, mert jó nem titok, hogy együtt vagyunk, de igazából egyáltalán nem vagyunk valami feltűnő jelenség.
Ahogy hebegni kezd finoman megszorítom a kezét, támogatóan, bár a torkomba már gombócot érzek. Befejezi a történetet egy vállvonással átugorva az erőszakos részeket. Megdöbbenten nézem őt, és próbálom összerakni, hogy miről is lehetett szó pontosan. Faggatták kettőnkről. Hogy milyen volt a nyarunk. Azt mondták rá, hogy irigy, amiért nem mond semmit olyanokról. Állj, olyanokról? Mármint olyanokról olyanokról? Kissé eltátom a számat és kérdő tekintettel nézek rá.
- Azt akarták tudni, hogy … szóval … hogy … mi … ? – teszem is fel végül akadozva a kérdést, remélve, hogy érti is. Nem akarom ennél érthetőbben kifejezni magam, nem is tudnám jelenleg. De, jól értem a dolgot? Abból kiindulva, hogy mennyire kerüli a tekintetemet azt mondanám, hogy igen. Rengeteg dolog suhan át az agyamon, de egyiket sem akarom megragadni, hogy elgondolkozzak rajta, amíg meg nem erősíti a gyanúmat.
Abba, hogy nem néz rám az a jó, hogy nem látja az enyhén riadt arckifejezésemet. Ugyanis az. Hiszen mi történt? Nem kaptak rendesen választ a fiúk erre megpróbálták kiverni belőle? És mindezt miért?
A szabad kezemet lassan az arcához emelem, hogy megsimogassam őt, kedvesen, bátorítóan, némán kérlelve, hogy engedje látnom a tekintetét.

Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 22. 21:51 | Link

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x

Sóhajtok egyet, miután elmondtam neki és próbálom rávenni magam, hogy ránézzek végre. Éppen csak rápillantok, mikor szaggatottan kérdezni kezd. Torkot köszörülök, végül némi hezitálás után bólogatok. Azt akarták tudni, igen. Mondhatjuk így. Azzonban a helyzet az, hogy igazából készpénznek vették a dolgot és nem csak ezt, szóval egyenesen a részleteket szerették volna hallani. Meg voltak bizonyosodva róla, hogy bőségesen van miről beszámolnom és úgy érezték, teljes joggal várják el, követelik tőlem, hogy megosszak velük mindent.
Arcomra simuló keze elég elszántságot ad, hogy végre rátekintsek. Fürkészem őt, próbálva kikutatni, jól van-e. Nincs-e rosszul attól, hogy miket akartak kiszedni belőlem. Közben persze próbálom súlykolni magamba, hogy barátnőm nem hallotta őket, azok a szavak nem árthatnak neki, hiszen nem értek el hozzá. Hála Istennek, hogy nem volt a tanújuk. Meg közben az is motoszkál bennem, nem tudtam volna-e nyomatékosabb lenni, keményebben a sarkamra állni kedvesem védelmében, a kettőnk védelmében. Megakadályozza-e őket majd bármi, hogy újra felkeressenek, hátha jobb belátásra tértem. Attól nem igazán tartok, hogy Lauhoz mennének. Bizto nem lehetek, ám ismerem a hozzájuk hasonlókat, csak a távolból dumálnak a lányokról, szemtől szembe nem akkora legények.
- Elkészült a főzeted, Thomas - jelenik meg a javashölgy és bocsánatkérően néz ránk, amiért félbeszakítja a beszélgetést. Bejelenti, hogy ha ezt megittam, jöhet a vetkőzés és megvizsgál, szóval megkéri barátnőmet, hogy vagy búcsúzzon most el tőlem, vagy ha megvárja a végét, akkor legyen szíves a gyengélkedő elejében helyet foglalni valamelyik széken. Ez egy negyed órát biztosan eltart.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 22. 22:25 | Link

Thomas


 
hétköznap délután tanév első hetében |o


Megerősíti. Jól gondoltam. Nyelek egy nagyot, ahogy az előbb háttérbe szorított gondolatok újra végigpörögnek rajtam. Ezúttal lassabban, jobban kivehetőbben. Honnan vettek ilyet? Mármint de most komolyan, ha egymásba gabalyodva lettünk volna állandóan a szünet előtt akkor még érteném is. Valamelyest. De így nem igazán. Ám ennél sokkal égetőbb az a kérdés benne, hogy és mégis mi közük van hozzá? Mert bármi is történik köztünk az csak és kizárólag ránk tartozik. Senki másra. Főleg nem három tök ismeretlen srácra. Honnan jött az nekik, hogy igenis ő nekik ezt tudniuk kell? Mert ha Thomas barátai lennének, akkor még azt mondom, hogy egy ilyen elhangzó kérdés még talán rendben is lenne. De ezek idegenek, könyörgöm. Azt meg nem kell a tudomásomra hozni, hogy nem pusztán egy igenleges vagy nemleges válasz volt ott a téma. Sőt, jobban visszagondolva abba, amit az imént mondott a barátom nem is hitték, hogy nemleges lenne a válasz.
Veszek pár mélyebb levegőt, mialatt elengedem ezeket a gondolatokat. Nem ijedek meg attól, hogy pontosan miket mondhattak neki, hogy mikre gondolhattak, hogy mik történtek köztünk. Nem tudnak azok semmit se, és higgyenek, amit csak akarnak. Csak minket hagyjanak ki belőle. Azt nem mondom, hogy teljesen nyugodt vagyok, de rosszul sem vagyok. Tekintetem is teljesen tiszta, sőt inkább hálás semmint riadt. Hiszen azért verték meg, mert minket védett azzal, hogy nem mondott semmit. Még akkor sem, amikor fizikailag bántalmazták őt. Hogy tudott volna jobban védeni minket?
- Sajnálom, hogy emiatt így megvertek. És köszönöm – súgom neki halkan, majd gyorsan egy óvatos puszit adok az arcára. Megtehette volna akár azt is, hogy mond nekik mindenfélét, csak hogy békén hagyják. De hát ő soha nem tenne olyat. Megvédett minket.
- Öhm, megvárom – biccentek a javasasszony felé, majd bátorítóan rámosolygok a barátomra és megyek is az említett helyre. Leülök a székre, könyökömet a térdemre támasztom és lehorgasztom a fejemet. Nem vagyok rosszul attól, amit ki akartak szedni belőle. Attól vagyok rosszul, hogy bántották, tulajdonképpen miattam. Valószínűleg az elhangzottaktól is rosszul lennék, ha ott lettem volna, és hallottam volna. De ezt nem tudni. Csupán remélni tudom, hogy nem fog megismétlődni az eset. Az nem érdekel, hogy engem is felkeresnének-e ilyennel. Ők biztosan nem, inkább rám uszítanának pár lányt. Hagyok pár könnycseppet legördülni az arcomon amíg arra várok, hogy befejeződjön a vizsgálat. Mire megjelenik a gyógyító már teljesen száraz a szemem, nyugodtan kényelmesen hátradőlve ülök a széken és az arcomon egy kis mosollyal szemlélem a helyet.
- Most már készen vagyunk, visszamehetsz, de kérlek ne maradj túl sokáig, pihennie kell - mondja kedvesen a boszorkány, mire gyorsan bólogatok párat, hogy tudomásul vettem a dolgokat és már félúton vagyok a paravánozott ágyhoz. Ott azonban megtorpanok.
- Öhm, bejöhetek? - szólítom meg a függönyszerűség túloldalán lévő barátomat. Valahogy nem merek csak úgy bekukucskálni, vagy berontani. Valahogy képtelen lennék most elviselni a sérülése látványát.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. szeptember 22. 22:38
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 22. 23:08 | Link

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x

Hogy mennyi közük van hozzá? Semmi. Tényleg semmi. Valójában ezt is megmondtam nekik. Szerintem onnan kezdték felszívni magukat. Dehát ez az igazság. Barátnőmet figyelve, úgy tűnik nekem, bár megviseli kicsit a dolog, nagy baj nincsen. Még ha meg nem is fogalmazódik bennem, érzem, hogy inkább értem aggódik, semmint azok miatt, amit a támadóim előadtak. Mindezt igazolják aztán gyöngéd szavai. Melegen mosolyodom el rájuk, aztán halványan megrázom a fejem, hiszen nem teljesen értem, mit köszön meg pontosan. Mielőtt viszont kideríthetném vagy ráébredhetnék magamtól, eltereli a figyelmemet az óvatos puszi, amit egy kellemes szusszanással fogadok, utána meg a javashölgy is érkezik.
Megkönnyebbülök, hogy a lány megvárja a vizsgálatot. Bólintok neki még és a gyógyító már kezelésbe is vesz. Alsónadrágig vetkőzöm, segít is nekem benne, aztán elfekszem és vizsgálni kezd. Néhol felrepedt bőrömet varázspálcával forrasztja be, máshol balzsammal keni zúzódásaimat, duzzanataimat. Közben elmondja, mit csinál velem és hogy milyen hatása lesz a főzetnek, valamint ellát jótanácsokkal a továbbiakra. Rámad aztán egy ispotályi hálóinget. Irtó finom, puha anyaga van. Nem szúr, nem bánt sehol. Mintha egy felhőt viselnék. Lefekszem, betakar és közli, hogy hívja Laut. Bólogatok neki, igazgatva még magamon az ágyneműt.
- Gyere csak, persze - szólok ki nyugodt, erőtlen hangon. Sebeim nagyját továbbra is takarja a paplan és a könyékig érő hálóruha, mivel azonban elég méretes a kivágása, így vállam, kulcscsontom környékén is látni engedi magát pár zúzódás, amik eddig rejtve voltak. Kaptam én mindenütt.
- Azt mondta a javashölgy, hogy nemsokára el fogok aludni - kezdem is taglalni a lánynak, amit tudni érdemes, amíg míg képes vagyok rá. Szavaimat alátámasztják lapos pislogásaim, alig nyitott ajkaimon át kiszűrődő beszédem. - De ha felébredek, elvileg már alig lesz valami bajom. A főzet segít. Azért majd ad még egy adaggal, hogy este is igyak lefekvés előtt, és szerinte holnapra teljesen rendbe jövök. Nagyrészt csak felületi sérülések - ecsetelgetem kótyagosan, bíztatóan. Igen, ez a varázsvilágban már csak így megy. Szerencsére a legtöbb efféle gondot gyorsan és hatékonyan kezelik. Ritkák a sok napon túl gyógyuló sebesülések. Az olyanok egy egészen más kategória.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 23. 18:46 | Link

Thomas


hétköznap délután tanév első hetében |o


Igen, miatta aggódok. És nem csupán azért, hogy fizikailag mit okozott neki ez az incidens. Minden mással úgy vagyok, mintha egy strucc lennék, homokba dugott fejjel. Nem foglalkozom vele, most nem. Talán később se. Most minden figyelmemet őrá akarom fordítani, százszázalékosan itt lenni mellette. De hát persze, hogy megjelenik a gyógyító és itt kell hagynom. Mint a kártyavár omlik össze a nyugalmam, amint egyedül maradok. De össze kell szednem magam, hiszen nemsokára úgyis mehetek vissza hozzá, nem igaz? Minden rendben van.
Szerencsére az egész hadművelet nem tart túl sokáig, bár nekem minden perc csigalassúsággal telik, de hamarosan már újra ott állok az ágynál, engedélyre várva. Megkapom azt, és már ülök is vissza az ágy szélére. Tekintetemet alaposan végigfuttatom az immáron teljesen ellátott barátomon, megfigyelve mindent. Fájdalmas kis fintort vágok, ahogy pillantásom az eddig elfedett sebekre téved és hirtelen nagyon hálás leszek azért a takaróért, meg a tiszta ruháért, ami fedi őt. Csupán nehezen tudom elszakítani a tekintetemet a vállától, hogy újra a szemébe nézzek. Közben próbálom leküzdeni a vágyat, hogy mellé feküdjek, átkaroljam vigasztalóan és apró puszikat hintsek a zúzódásaira. Valószínűleg páros lábbal penderítenének ki innen, ha megtenném. És félő, hogy fájdalmat okoznék Thomasnak. Azt viszont nem szeretnék.
- Hát ez szuper, akkor hamar felépülsz! És ezek szerint haza is mehetsz majd – bólogatok mosolyogva a szavaira, ügyesen kikerülve a bizonytalanságot sugárzóakat. Mint például az elvileg, meg az alig. Látom rajta, hogy már javában fejtegeti ki a hatását az a nyugtatószer, csupán percek kérdése lehet, mire elnyomja az álom. Így elfojtom magamban a feltörni készülő kérdésemet: mi az hogy nagyrészt? Ezek szerint van olyan sérülése, ami nem felületi? Ismét összeszorul a gyomrom az aggodalomtól, de csak nézem őt mosolyogva. Kezemmel az övé után nyúlok, és finoman simogatni kezdem azt. Figyelem, ahogy egyre közelebb sodródik az álmok világa felé, majd egy utolsót még simítok a kezén mielőtt elengedném. Alig hallhatóan elsuttogom ígéretem, miszerint visszajövök, itt leszek miután felébred. Óvatosan felemelkedem az ágyról, és elindulok megkeresni a gyógyítót.
- Bocsánat, de nem … nem maradhatnék esetleg? Ha itt zavarok, akkor megvárom a folyosón amíg felébred, nekem az is jó. Csak … - suttogom el a boszorkánynak kérdésemet. Eszem ágában sincs messzire menni. Ha tehetném akkor ott üldögélnék az ágya mellett a széken, de nyilván ez nem megoldható. Végül kiegyezzünk a hölggyel, hogy inkább a folyosón téblábolok, és majd jön szólni, amikor Thomas felébred. Megköszönöm, és már lépek is ki az ajtón. Egy ideig fel-alá járkálok a folyosón, csak hogy levezessem a felesleges energiáimat, fejemben valami ezeréves mugli verset pörgetek át újra és újra, hogy ne gondolkozzak. Majd megunva ezeket egyszerűen leülök az ajtóval szemben a földre, tekintetemet le sem véve róla.
Ki tudja mennyi idő után végre kinyílik és megjelenik a gyógyító. Végre!
- Minden rendben van? – szegezem neki a kérdést azonnal miközben feltápászkodok a földről.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 23. 20:50 | Link

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x

Bágyadt, de őszinte mosollyal bólogatok. Tényleg szuper. Viszont már nem sokat gondolkozom ezen, ahogy semmi máson sem, hiszen annak rendje és módja szerint mély álomba süppedek. Az tesz a legjobbat a szervezetnek, egy kiadós, gondtalan pihenés. Úgy két órát töltök el ebben a nyugodt állapotban. Ennyit vár rám barátnőm. Viszont minden perce aranyat ér. A főzet dolgozik bennem és ahogyan Miss Black ígérte, sebeim jelentős része eltűnt, a duzzanatok lelohadtak, zúzódásaim visszább húzódtak. Olyan, mintha napokkal ezelőtt történt volna velem az, aminek csak pár órája.
- Magához tért. Sokat gyógyult, igen - bólogat a javashölgy visszafogottan. Látszik rajta, azt sajnos nem tudná mondani, hogy minden rendben. Az túlzás volna. Noha nem az egészségem miatt - Bejöhetsz, ha gondolod, csak... - nyitja szélesebbre az ajtót barátnőmnek, elpillant az eltakart fekhelyem felé - ... én még várnék egy kicsit a helyedben, mielőtt odamegyek. Azt hiszem, most jöttek ki rajt a megpróbáltatások. Rosszul ébredt - taglalja csöndesen, együttérző vonásokkal, miközben halkan beteszi kettejük mögött a méretes ajtót. A lányra bízza a döntést, ő megy a dolgára az asztala mögé. Befejezi a házvezetőmnek szánt értesítést az engem ért támadásról és állapotomról.
A paravánom mögül szipogás, hüppögés szűrődik, meg reszketeg légzés. Csöndesen sírdogálok, párnámat szorítva. Mindig így van ez, ha ellátják a bajomat. Mikor megtörténik, csak a fájdalom van és a remények, hogy hamar vége lesz. Mikor véget ér, marad a fájdalom, mindenem lüktet tőle és ha könnyezek is, mindössze a gyötrődés velejárójaként a nyögések, szisszenések mellett. Aztán, amikor elláttak, amikor már nem foglal le a harci sérülésektől kínlódás, akkor valahogy végigsöpör rajtam mindaz, amit tettek velem. Mindaz, amit én egyáltalán nem értek és amit soha nem értettem: miért bánt bárki bárkit? Miért bántottak engem? Mindig ez a menetrend. Magányomban végül rendre egereket itatok. Szinte már a szertartás része. Csak éppen túlságosan élveztem azt, hogy - egy nekem csapott hógolyótól és ilyen-olyan szekálásoktól eltekintve - évek óta nem esett meg ez. Csaknem elszoktam tőle.
Kifújom az orrom, megtörlöm szemem. Azt hiszem, abbahagytam.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 23. 21:23 | Link

Thomas


 
hétköznap délután tanév első hetében |o


Már régen nem követem az idő múlását, fogalmam sincs, hogy mióta üldögélek itt kinn. Várok. Ha kell napokig várok itt, el sem mozdulva erről a helyről. Biztos kibírnám. De szerencsére ezt nem kell letesztelni, ugyanis nyílik az ajtó. És a frász jön rám attól, ahogy a gyógyító rám néz és beszél hozzám.
Csak pislogok egyet jelezve, hogy értem, amit mond, sőt azt is, amit nem. Nincs minden rendben, de nem fizikai értelemben. Lehorgasztom a fejemet és úgy lépek be a helyiségbe. Szerinte várnom kellene még és nem odasietni hozzá. Nem tudom, hogy mi tévő legyek így hirtelen. Lehet, hogy igaza van, de ...
- Köszönöm – felelem én is halkan továbbra is a cipőmet nézegetve. Pár percig csak álldogálok, majd lassan indulok el az eltakart ágy felé. Még mindig nem tudom, hogy odamenjek-e hozzá vagy sem. De azt mondtam neki, hogy itt leszek miután felébredt. Igaz, hogy ő ezt nem is hallhatta, de én tudom, hogy megígértem.
Aztán meghallom a hangokat, fejemet azonnal felkapom rá, és határozottabban lépdelek tovább. Szüksége van rám, mármint szerintem szüksége van most van arra, hogy valaki vele legyen. A paravánhoz érve azért megszólítom a fiút, hogy ne érje váratlanul a hirtelen felbukkanásom, sőt még pár szívdobbanásnyi időt is kivárok, hogy szükség esetén rendezettebbé tudja tenni magát. A körülményekhez képest. De nem kérek engedélyt arra, hogy belépjek, ezúttal nem. Lehet, hogy kellene. De ez már csak akkor jut az eszembe, amikor már be is surranok az elszeparált kis helyre, és az ágy mellett állok.
Csupán a hátát látom, gondolom igyekszik elrejteni a világ elől magát ismét. Kezemet végigsimítom a lapockáin, miközben leülök mögé, majd előre hajolok, valamiféle ölelésszerűségben részesítve őt. Fejemet a vállához érintem óvatosan, kezemet pedig az oldalán nyugtatom. Feszülten figyelek minden rezdülésére, egyrészt amiatt, hogy nehogy fájdalmat okozzak neki véletlenül. Hátha még érzékeny a bőre bizonyos helyeken az ütések és rugdalások miatt. Másrészt meg mert ha nem szeretné most ezt az érintést akkor az első apró mozzanatára azonnal vissza is vonulnék. Amíg ezt nem teszi, addig viszont így maradok vele. Nem fárasztom vele se őt, se magamat, hogy felesleges kliséket mondjak, miszerint minden rendben lesz, vagy megkérdezzem, hogy jól van-e. Nem kellenek most ide efelé szavak. A közelségem, a gondoskodásom, a szeretetem szerintem elég ebben a helyzetben.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 23. 22:10 | Link

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x

Fúj még egy keveset orromon és eltörlök egy-két könnycseppet. A taknyos zsepit odarakom az éjjeliszekrényre. Hallom aztán a lépteket. A megszólításomat nem, mert szipogok épp nagyban. De biztos a javasasszony közeleg ismét. Lélegzek pár mélyebbet, hogy rendezzem magam, és nem fordulok még oda. Úgyis lehet, hogy csak itt akar nekem hagyni valamit, vagy simán jött rámnézni, de talán megy is tovább. Sürgött már itt egy-kétszer így. Aztán kezét a hátamra teszi és... leül mellém az ágyra? Akkor ez nem Miss Black. Nem, ez nem ő. Erről meg is bizonyosodom, mikor látóterembe kerülnek a szőke tincsek, orromba szökik barátnőm illata és látogatóm átölel engem. Csak finoman, éppen hogy. Hiszen megígérte, hogy itt lesz. Itt is van.
Azt mondtam, abbahagytam? Inkább szünetet tartottam, úgy tűnik. Hiszen a gondoskodó, szerető közelségtől megint eltörik a mécses. Lehunyom szemem, összepréselem ajkaim, egyik kezemet számra szorítom, tompítva zokogásom akadozó hangjain, a másikat az ő kezére teszem oldalamon, belekapaszkodva. Testem finoman rázkódik. Voltunk mi már hasonlóan az erdei menedékben. Hasonlóan, mégis teljesen máshogy. Viszont bevallom, szégyellem kicsit most ezt. Talán ezért is fogom be számat, próbálva valahogy korlátozni magam. Nem akarok Lau előtt sírni. Nem akarok senki előtt sírni. Nem azért, mert kellemetlen volna nekem, hanem mert nem akarok fájdalmat okozni. Úgyhogy, amit most teszek, azzal némileg úgy érzem, bűnt követek el. Nem akarom, hogy sajnáljon, hogy aggódjon, hogy odalegyen miattam. Akármennyire örülök tehát, hogy tényleg itt van nekem, és akármennyire jól esik oltalma, vígasztalása, ugyanennyire kívánom azt is, hogy ne legyen most itt. Senki. Senki, aki fontos. Mert ezt nem kellett volna látnia. Ez csak valami, amire szükségem van. Valami, amivel kiadom magamból, ami bennem feszül. A lényege pedig az lenne, hogy kiűzzem és eltűnjön. Viszont így félek, belé költözhet belőle egy kicsi.

¤ ¤ ¤
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 23. 23:00 | Link

Thomas


 
hétköznap délután tanév első hetében |o


Nem jut eszembe, hogy nem hallja meg, amikor megszólítom. Még jó, hogy nem rémült meg, amikor hirtelen valaki elkezdi fogdosni, meg simogatni. Jézusom, én tuti, hogy frászt kaptam volna az ő helyében. A saját helyemben meg hát, na inkább hagyjuk is.
Nem fordul felém, de ez még nem gondolkoztat el. Igen, volt már ilyen, ez ismerős. Aztán rázkódni kezd újrakezdve a sírást, de mintha próbálná magába fojtani azt. Ettől már egy picit összezavarodom, hiszen fogja a kezemet, és kapaszkodik belém, mégis az az érzésem, hogy távolság költözik be közénk. Hogy talán mégis hallgatnom kellett volna a javasasszonyra és várni még egy kicsit.
- El … - kezdek halkan suttogni, de rögtön el is akadok. Nyelek egy aprót, majd újra nekifutok az egésznek. – Magadra hagyjalak inkább még egy kicsit?
Érkezik végül teljesen normális hangon a kérdésem. Ha erre van inkább szüksége, akkor megteszem, hát hogyne. Nem kell azon aggódnia, hogy ez nekem esetleg rosszul esne vagy ilyesmi. Már amúgy is  világosan látom, hogy igen, ezt kellene tennem, és igen azt kellett volna tennem eleve, várni még.  Nem tartom ugyan szégyellni valónak azt, hogy sír. Hiszen nagyon megrázó az, ami vele történt, és a feszültség előbb-utóbb kijön az emberből. Legalábbis én szoktam sírni csak azért is, mert frusztrált vagyok. Nem sajnálom hát őt, egy fél pillanatig sem sajnáltam. Jó, oké ez hülyén hangzik, mert de, hogy a fenébe ne sajnáltam volna azt, hogy megverték. Nem kellett volna, hogy az történjen. Rossz, az hogy történt. De nem tartom érte se gyengének se semmi hasonlónak, olyannak aki iránt szánalmat kellene érezni. Aggódni meg még szép, hogy aggódok érte. Fontos nekem, törődök vele, hát persze, hogy aggódok valamilyen szinten. Nem olyan kéztördelős, sopánkodós módon, hogy minden bokorban valami ártó mumust lássak, ami megtámadhatja őt. Nem ilyenről szó sincs, egy teljesen normális, alap, természetesen módon aggódok érte. Fájdalmat pedig az okoz, hogy nem gondolkoztam előre; hogy jelenleg én okozok neki kellemetlenséget, holott pusztán jót akartam. Mert magamból indultam ki.  De ő nem, egyáltalán nem. Még ha el is küld, sem.
- Nem gond, megértem, ha azt szeretnéd. Visszajövök akkor később –teszem hozzá teljesen őszintén, gyengéden. Egy apró puszit adok a vállára, hogy jobban tudjam érzékeltetni azt, amit mondtam. Tényleg nem gond, elég egy apró bólintás, és már itt se vagyok. Majd visszajövök, amikor már kiadta magából az egészet.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 24. 20:50 | Link

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x

Nem csinált semmi rosszat azzal, hogy idejött. Bennem is rögtön az lett volna, hogy mellette akarok lenni, vígasztalni. Ez a része pedig tényleg jól esik. Persze, hogy jól esik. Azért is kezdtem újra a már alább hagyó pityergést, mert tök elgyengültem a közelségétől. Mert hatalmas kontrasztban áll ez az élmény azzal, amit pár órája éltem át és rögtön arra gondoltam, hogy én csak ezt szeretném, csak ezt a kedvességet kérem, és messzire el akarom kerülni azt, amikor valaki az fenyegető öklével ér hozzám a simító keze helyett.
Számon át zihálok, bele tenyerembe, próbálva elfojtani kicsit a sírást, hogy halljam, mit mond. Nyelek egyet azután, amit kérdez, és érzem, nehezen tartom magam az újabb szavait és a vállpuszit követően.
- Kérlek - nyikkanom ki cérnavékony hangon és erősen lehunyt szemmel bólogatok, közben rászorítok picit kezére, valahogy így próbálva meg tudtára adni, hogy hálás vagyok azért is, hogy idejött, és azért is, hogy most kész magamra hagyni. Simítva engedem el és húzom össze még jobban magam. Hallgatom távolódó lépteit és amikor elég messze vannak, hagyom magam tovább rázkódni a párnába fojtott sírástól. Viszont igazából már amúgy is fáradok benne, a fejem is kezd kicsit fájni, szóval mindössze néhány perc és visszakerülök abba az állapotba, amiben azelőtt voltam, hogy betoppant hozzám. Ezúttal azonban felülök szépen és így fújok orrot, törölközöm. Van mit, taknyom nyálam egybefolyt ettől a bőgéstől. Na annak is örülök, hogy ezt se kell végignéznie, ahogy rendbeszedem magam.
- Lau? - szólok csöndesen, mikor késznek nyilvánítom magam. Remélem, hallott azért, csak ennél hangosabban nem akarom hívni őt itt a gyengélkedőn. Az emelt támlának dőlve ücsörgök, felhúzott térdekkel. Amint felbukkan barátnőm, rámosolygok. Szemeim pirosak és kimerülten csillognak kipihent és egyben kisírt arcom keretéből, viszont mostmár megnyugodtam. Minden rendben, jól vagyok. Igazából testileg is eléggé.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 24. 21:22 | Link

Thomas


 
hétköznap délután tanév első hetében |o


Szinte alig hallom azt az egy szót, ami elhagyja a száját, de a bólogatása rásegít, hogy megértsem a választ. Még magányra van szüksége. Viszonzom az enyhe szorítást, és már kelek is fel az ágyból, ahogy elengedi a kezemet. Nem megyek messzire, csupán pár lépést távolodom csak el a paravánozott ágytól némi kis privát szférát biztosítva ezzel neki. Annyit, hogy ne nagyon halljam a felőle érkező hangokat. Nagyon halkan hümmögni is kezdek, így még jobban elzárom magam mindentől. Nem azért, mert én nem szeretném hallani. Azért mert ő nem szeretné ha hallanám. És csak várok, ismételten. Közben ide-oda lépkedek, követem a padló mintáját, csak hogy lekössem magam. A gyógyító észreveszi a ténykedésem, és kérdő tekintete láttán egy apró kis mosollyal felelek csak. Minden rendben, csak … hát, minden rendben. Egy apró biccentés a részéről, és már folytatja is a munkáját. Én pedig folytatom tovább a köreimet. Nem sokat kell amúgy így mászkálgatnom, mert hamarosan mintha a nevemet hallanám. Azonnal hátrapislogok az ágy felé, majd indulok is vissza, de mondhatjuk úgy is, hogy szinte repülök.
- Tessék? – érkezik a kérdésem, ahogy bekukkolok a paraván mögé. Ó nem, még egyszer nem játszom el, hogy csak úgy berontok. Tanultam az előbbi esetből, köszönöm szépen. A kérdésem meg csupán csak annyi, hogy tényleg szólt-e vagy már képzelődöm is. Az utóbbi esetén szerencsére pont a legjobb helyen vagyok, hogy orvosoljuk ezt a problémát. Ám úgy tűnik, hogy nem vagyok pszichiátriai eset – vagyis de, de nem ilyen értelemben, mert ülő helyzetben látom Thomast, sőt felém is néz. Veszem hát a bátorságot, és közelebb megyek. Szeretetteljesen nézem a vonásait, szám is mosolyra húzódik. És csak állok az ágy mellett és figyelem őt.
- Jobb már, vagy még fáj valahol? - érkezik a kérdésem, amik főleg a fizikai állapotára vonatkoznak. Azt, hogy lelkileg hogy érzi magát inkább hoznám most szóba, lehet hogy nem tenne jót ez a téma az éppen hogy megnyugodott fiúnak.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 24. 21:57 | Link

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x

Fura dolog ez a sírás, végtelenül felszabadító. Számomra legalábbis. Pompásan ki tudom vele adni magamból, ami nyomaszt és mostmár, hogy megnyugodtam, kicsit sem hajlok visszfele abba az állapotba. Csak a zokogás kimerültsége ül rajtam, valamiféle nehéz takaróként, viszont az is olyan, mintha kellemesen kidolgoztam volna magam és most megérdemelt pihenésemet költeném.
- Egy-két helyen érzem csak kicsit, de semmi komoly - simogatom meg oldalamat. Az az, ami csak holnapra fog teljesen helyreállni. Az ott, a bordáimnál, ami nem felületi sérülés. Oda nagyon keményen belerúgott az egyikük. Ám mostmár az se rosszabb, mintha csak szerencsétlenül zakóztam volna egyet.
- Sokkal jobb - bólogatok, lágy derűsen.
- Te voltál már itt különben? - pislogok körbe a gyengélkedőn.
- Én először talán Zsombival, amikor a Levita tornyos galiba volt, aztán meg Annie kísért be, mikor szemen dobtak egy hógolyóval. Azóta szerintem nem - morfondírozom homlokráncolva, ahogy felidézem ezeket. Mondjuk egyik sem közelítette meg azt az okot, amiért most ide vezetett az utam. Hála égnek. Jó lenne, ha ez volna az első és utolsó ilyen alkalom.
Beszélgetünk tovább csöndesen, aztán jön a javashölgy a főzetadagommal, megint elmondja, hogy kíméljem magam és lehetőleg ma hamar menjek aludni; aztán utamra enged, hogy bár ne ugráljak, de mostmár mehetek, amikor szeretnék; illetve tájékoztat arról, hogy írt a házvezetőmnek az esetemről, aki pedig valószínleg tudatja a szüleimmel, mi történt. Egész eddig a pontig csak figyelmesen bólogatok, erre viszont megfeszülnek kicsit vonásaim, ám gyorsan elmosolyodom, nehogy aggódjon amiatt, hogy esetleg kikapnék otthon ezért. Nem fogok. Nem ez a bajom. Megköszönöm Miss Blacknek a gondoskodást, aztán ahogy távozik, összenézek Lauval, fancsalin kicsit. Értesíteni fogják Liam bácsit. A bagoly még azelőtt megtalálja, hogy este találkoznánk.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 24. 22:30 | Link

Thomas


 
hétköznap délután tanév első hetében |o


Elkapom a mozdulatot és ezzel rögtön választ is kapok egy korábban fel nem tett kérdésemre. De mivel meg tudja érinteni, így annyira vészes tényleg nem lehet már a dolog, szóval nem kezdek el aggodalmaskodni.
- Akkor jó. Gondolom azok is elmúlnak holnapra – idézem fel a korábban elhangzottat. Igen, határozottan ezt mondta, hogy kap majd valami italt estére és holnapra már kutya baja se lesz. Még egy plusz pont a varázsvilágnak. Bele se merek gondolni, hogy mennyi ideig kellett volna szenvednie, meg kórházban lennie ha muglik lennénk.
Picit meghökkenek a kérdésen, annyira hétköznapi, annyira elüt a korábbiaktól. Meg igazából azért is amit mesél. Nem hallottam még egyik esetről sem, és így elsőre a hógolyós szemen dobástól zökkenek ki teljesen. És nem azért mert Annie-t emlegeti, hanem mert … szemen dobták … egy hógolyóval? És gyengélkedőn kötött ki? Az nem semmi. De nem kérdezek inkább rá egyikre se most.
- Igen, voltam – felelem csendesen majd áthelyezem a testsúlyomat a másik lábamra és nekidőlök az ágy szélének.
Rögtön nem sokkal azután, hogy idekerültem, belenyúltam egy növénybe, amibe nem kellett volna. Utána még napokig nem tudtam rendesen mozgatni az ujjaimat, és folyton mindent összetintapacáztam – derűsen hunyorgok rá, ahogy elmesélem azt a történetet, aminek valamelyest ő is tanúja volt. Ugyanis ha emlékeim nem csalnak akkor másnap akadtunk össze a réten és ismerkedtünk össze. Majd egy picit komorabbak lesznek a vonásaim, ahogy a másik kalandom is az eszembe jut.
- Itt csak akkor voltam, a másik balesetnél az Ispotályba vittek. Azt hitték, hogy én is a kviddics meccs alatt sérültem meg. Nyílt alkarcsonttörés, agyrázkódás. Arra már nem emlékszem, hogy a fejem is betört-e végül vagy sem.- megvonom a vállamat, hiszen ez az eset sem mostanában volt. Mintha egy másik életben történtek volna ezek velem. És már tényleg nem is emlékszem rá. Egy ideig még szó-szót követ, majd elnémulok, ahogy megérkezik a gyógyító. Szaporán bólogatok, pedig nekem aztán semmi ráhatásom nincs ezeknek a betartására. Igazából, fogalmam sincs, hogy miért csinálom ezt. Aztán nyelek egy nagyobbat. Ó, remek. Akkor még az is lehet, hogy ki fogják vizsgálni az esetet? Óvatosan rápislogok a barátomra, hogy lássam ő mit szól a dologhoz. A tudatomig ekkor jutnak el a hölgy további szavai: értesíteni fogják a szülőket is. Megvárom amíg magunkra hagy minket, majd ahogy ez megtörtént már teszem is fel a kérdésemet:
- Fel akarod hívni, hogy tőled tudja meg mi történt? Nem hiszem, hogy a levél túl részletes lenne és szerintem aggódni fog. A te szádból hallva talán nem annyira. Vagy, te mit gondolsz?
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. szeptember 24. 22:40
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 24. 22:54 | Link

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x

Együttérzően fintorgok, ahogy mesélni kezdi ő is gyengélkedős élményeit, bár aztán vigyorgásba váltok át. Nem hittem, hogy ilyen jópofa, tintás fordulatot vesz az ügy. Ebből is látszik, hogy tök nem emlékszem rá.
- Hogy mi? - kérdezek vissza kicsit hevesen a másik sztorira.
- Mármint... dehát... mi történt veled? - pislogok, hiszen erről meg én nem tudok.
Cikáznak az én fejemben is a gondolatok rendesen, miután kiderül, kiket értesítenek az esetről. Eddig nem agyaltam nagyon a továbbiakról, a következményekről. Pedig ilyen komoly incidensnél nyilván vannak. Aggasztana, hogyan fog ez zajlani, ki kell-e majd tergetnem a részleteket, utána spiclinek fognak-e bélyegezni stb. ha nem lennék oda még jobban attól, hogy egy bagoly éppen bácsikám felé tart őrült sebességgel. Legalábbis én így képzelem. Aztán Lau előáll a brilliáns ötlettel. Hát persze, a mobiltelefonom! Látszik, hogy varázskölök vagyok, eszembe nem jut ez a lehetőség. Pedig tényleg, simán rácsörrenthetek (ugye így mondják?) és hamarabb beszélhetünk, mint hogy elérné őt a vészmadár.
- Felhívhatnám - bólogatok lendületesen, nagy szemekkel barátnőmnek.
- De... - kókad aztán le az ötlettől bezsongott mosolyom. - Nem tudom még, mit mondjak neki - masszírozom meg karomat, gyötrődőn gondolkozva a megfelelő módon. Gyorsan ki kéne találnom!
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 24. 23:19 | Link

Thomas


 
hétköznap délután tanév első hetében |o


Nem tudom, hogy mégis mire nem emlékszik, hiszen szerintem a tényleges sztorit akkor nem mondtam el neki. Csak hogy csúnya gonosz növény támadt meg, és ennyi. Kétlem, hogy említettem volna neki akkor a gyengélkedőt. Aztán meg nem is került szóba ez a hely, miért is került volna? A tintapacás találkozásunkra meg biztos, hogy emlékszik. A másik esetet sem mondtam, hiszen nem tartott sokáig az ottlétem sem. Hamar összefoltoztak, és jöhettem is vissza. Tényleg csak a nyavalyás meccs miatt vittek be oda eleve.
- Hát, leestem a lépcsőn, és eléggé szerencsétlenül érkeztem. El is ájultam, képzelheted hogy megijedtem, amikor magamhoz tértem és azt se tudtam, hogy hol vagyok. De így jár az, aki könyvet olvasva mászkál a kastélyban és nem figyel – vonok vállat majd rámosolygok. Nem volt nagy dolog, de tényleg. És akkor még csak barátkozgattunk, össze-össze futottunk a folyosókon vagy órákon, szóval nyilván nem pont ilyesmi volt a beszédtéma, hogy ú képzeld, hogy összetörtem magam a minap. Mint ahogy az ő hógolyós esete sem merült fel, sem a levitás tornyos kalandja. – Tanultam az esetből, már vagy mászkálok, vagy ülök egy helyben és olvasok.
Nekem amúgy rögtön megfordult a fejemben, hogy Liam bácsinak nem kellene-e szólni, igaz akkor még nem tudtam azt sem, hogy benn kell-e maradnia éjszakára, vagy hogy egyáltalán mi történt. Azt nem gondoltam volna, hogy ebből ügy is lesz, és remélem, hogy ennél nagyobb nem lesz belőle. Jó lenne, ha nem kérdeznék ki, hogy mi is történt pontosan.
- Na, örülök, hogy tudtam segíteni valamiben – haszna is van annak, ha az ember barátnője mugli származású. Mi sem természetesebb nekem annál, hogy rácsörög a bácsikájára, mielőtt az szívinfarktust kapva iderohanna a munkából, hogy mi történt a fiával. Ám az öröme nem tart sokáig, ugyanis nem tudja, hogy mit is mondjon neki. De egyet sem kell félnie, itt vagyok én, hogy segítsek a bajban!
- Mit szólnál ahhoz mondjuk, hogy beléd kötöttek páran először csak szóban, majd meg is vertek és gyengélkedőre kerültél? De már elláttak, ne aggódjon mert jól vagy, hamarosan hazamész, és majd otthon elmeséled a többit neki? Röviden felvázolnád így, mégsem bocsátkoznál nagyon részletekbe – én valahogy így tudatnám a férfivel az ő helyében. Sőt, ha nekem kellene beszélnem vele, akkor is valami hasonlót mondanék neki. A lényeget elmondaná, és még időt is nyerne, hogy végiggondolja, hogy pontosan mit és hogy hozzon a bácsikája tudomására. Szerintem így lenne a legjobb. Mindenesetre kíváncsian nézek a barátomra, hogy ő mit szól ehhez a megoldáshoz.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 25. 21:07 | Link

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x

Összeszorítom fogaimat. Elég rondán eshetett le akkor azon a lépcsőn. Örülök, hogy rendbetették őt és hogy nem viselte meg úgy lelkileg. Együttérzően figyelem, aztán elmosolyodom kicsit, ahogy viccbe fojtja a dolgot.
Jaj Liam bácsi rögtön megfordult nekem is a fejemben. Az első gondolataim közt volt, ahogy ott hevertem a fűben. Ám az valamiért fel sem merült bennem, hogy értesíteni fogják. Pedig hogy ne tennék? Dehát nem volt még ilyen esetem, amiért küldeni kellett volna érte vagy ilyesmi. Valamiért azt dédelgettem magamban, hogy nekem kell ezzel eléálljak, amikor este találkozunk. Az se volt egy könnyű gondolat, hát még ez, hogy máshonnét értesüljön. Noha azt én nem hiszem, hogy olyat írnának neki, amiért hanyatt-homlok rohanna ide. Mármint biztosan tudatják vele, hogy már minden oké. Jó, ennek ellenére kitelik tőle, hogy idejön.
Lassan bólogatva hallgatom barátnőm javaslatát, szerinte mit lenne érdemes mondanom a telefonban. Nem gondoltam én se másra. Bár tény, nem volt talán ennyire összeszedett a fejemben. Ami inkább gond, hogy nem tudom, készen állok-e rá. Fura nekem ez a telefonálás és ezen a kis készüléken keresztül elmekegni egy efféle ügyet. Úgy, hogy nem látom őt, hogy nincs velem. Egy sóhaj után megköszönöm Lau tanácsát, aztán feszülten fészkelődök, mígnem inkább úgy döntök, felkelek mostmár.
- Felöltözöm - dobom le magamról a takarót és ülök ki az ágy szélére, lelógatva mezítlábaimat. Így megcsodálhatja csodás hálóingemet. Aztán arcomon türelmes mosollyal várom, hogy magamra hagyjon a ruhacsere végett.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 25. 21:47 | Link

Thomas


 
hétköznap délután tanév első hetében |o


Igazából csak az első pár bukfencre emlékszem, hogy mennyire fájt. Aztán utána a kéztörés meg aztán az ájulás tett róla, hogy szinte semmi más ne maradjon az esetből. Talán azért sem viselt meg úgy igazán, és viccelem el, mert tényleg én voltam a buta és figyelmetlen. Meg mert most igazából nem érzem úgy, hogy fontos lenne bármiféle múltbeli gondom-bajom. Vagy jelenlegi, vagy jövőbeli. Most csak rá fókuszálok, azt tartom szem előtt, hogy ővele mi van. Pont ezért rohantam ide úgy, ahogy, ezért lettem volna képes hosszú végeláthatatlan órákat várakozni, amíg felébred. Mert nem érdekel, hogy mi van velem, hogy nekem mi lenne esetleg a jobb, most csak ő a fontos.
Nem különösebben lelkesedik az ötletért, bár hogy pontosan melyikért azt nem tudnám megmondani. Vagy-vagy. Persze lehet mást is mondani Liam bácsinak, én csak egy tippet mondtam, ha ez nem tetszene neki. De az is lehet, hogy maga az nem tetszik neki, hogy kénytelen lesz felhívni és mondani neki valamit, most azonnal. Fel tudnám ugyan ajánlani, hogy majd én beszélek vele, de nem hiszem, hogy okos ötlet lenne. Akkor meg lehet amiatt aggódna a férfi, hogy miért én mondom el neki. És nem hazudnék neki, hogy jaj hát Thomas épp alszik vagy tudomisén. Meg kétlem eleve, hogy belemenne egy ilyen megoldásba a fiú.
- Ó. Oké – nyögöm ki, amint eljut a szava a tudatomig. Meg a látvány. Egy apró, zavart mosolyra húzódik a szám miközben még mindig a lábait nézegetem. Aztán hirtelen észbe kapok,  arcomon némi pír keletkezik, és már menekülök is a paraván másik felére. Nagy igyekezetemben persze nekimegyek a másik ágynak, ami szerencse, hogy üres jelenleg! Elfojtom ugyan a nyögést, de az tuti, hogy hallható volt ez a kis ütközés. Jó, na, nem tehetek róla. Az a hálóing az oka, totál…totál…oké, nyugi. De hát, a hálóing! Orvosi meg minden, de hát na. És persze, hogy eszembe jut, hogy a filmekben ezek a ruhadarabok olyanok, hogy kinn van mindig a páciens öhm hátsó fele. Ettől a gondolattól rögtön el is pirulok, majd csuklani kezdek. Jaj, nagyon remélem, hogy össze tudom szedni magam mielőtt idejön, vagy szól, hogy visszamehetek. Ilyen zakkant is csak én lehetek, de komolyan. De ... az a hálóing!
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. szeptember 27. 19:50
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 28. 20:58 | Link

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x

Különben eszembe jutott. Eszembe jutott az, hogy megkérném a lányt, beszéljen ő Liam bácsival. Ő jobban ért a telefonáláshoz. Aztán rögtön rájöttem, hogy ez viszont vagy kellemetlen helyzetet vagy hazugságot szülne, én pedig egyiket sem akarom. Marad az, hogy megteszem, amit meg kell tennem.
Magamra maradván már kapom is le a hálóinget.
- Minden rendben? - vonom a levetett ruhadarabot hasamhoz, belógatva boxerem elé és reflexszerűen lépek a hallott nyögés irányába, ám maradok a paraván mögött. Kapok tőle egy igenlő választ, amitől megnyugszom és nem próbálok meg egy szál semmiben a segítségére sietni. Folytatom az öltözködést. Nem kapkodom el, tudom és érzem, hogy nem szabad hirtelenkednem.
Érkeznek még furcsa hangok barátnőm felől a takarás túlfeléről, amik miatt néha meg is állok a készülődésben, figyelni, ám arra jutok, hogy nincs semmi vész, mintha csak csuklana. Nemsokára megjelenek. Ugyanaz az uniformis van rajtam, amiben elláták a bajomat, azonban immáron nyoma sincs földnek, kosznak, vérfoltoknak. Ha valahol, a gyengélkedőn értenek a tisztításhoz.
Odalépek még a javashölgyhöz, ismét a lelkemre köt mindent, megköszönöm neki, amit értem tett és kisétálunk a folyosóra. Barátnőm persze úgy dönt, mellettem marad a délután további részére, aminek én nagyon örülök. A legfontosabbat pedig nem halogathatom tovább: kezembe veszem mobiltelefonom, kikeresem bácsikám számát a mindössze három elérhetőséget tartalmazó címjegyzékből, mély levegőt veszek, majd bólintok Launak. Készen állok. Fülemhez emelem hát a készüléket és arrébb sétálok kicsit, megejteni a hívást.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet