36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 29. 11:39 | Link

Shay
Kinézet

Ennyire hihetetlenül béna és szerencsétlen is csak én lehetek. Már régen el kellett volna indulnom, erre tessék! A pálcámat szerintem otthon hagytam, nem mintha meg merném kockáztatni, hogy varázsolok ilyen idegállapotban, de azért lehet, hogy most jól jönne, ha nálam lenne. Jó kicsit túldramatizálom a dolgot, mert három órám van még a kezdésig, csak úgy terveztem, hogy még gyakorolok egy keveset, de hát ennek most lehet, hogy fuccs.
Vérző jobb kezem - mert, hogy sikeresen és nem tudom, hogyan, de egy papírvágó késsel végighasítottam a jobb tenyeremet - kitartva oldalra, másik kezemmel a ruhámat felfogva szánkázok végig a hálistennek üres folyosón, miközben, természetesen, magamat szidom, amiért ennyi eszem van. Ráért volna az a levél később is.
- Basszus, basszus.
A levegő, miközben haladok, eléggé csípi a hosszú és mély vágást, és csak abban reménykedem, hogy a karomon is lefolyó vér, nem érintkezik a ruhámmal. Berobbanok a gyengélkedőre, ahol ketten alszanak, nem is lepődök meg rajtuk, ma dolgozatot kellett volna írniuk, de most nem is foglalkozom velük, csak továbbsuhanok az orvosi szoba felé.
- Will! Will! Will! Ments meg!
És bumm, bent vagyok. Will sehol, a kezemből még mindig ömlik a vér, az arcomon látható idegesség, és Shayleen, aki biztos nagyon érdekesnek találhat így. Nekünk valahogy sosem sikerül normális körülmények között találkozni. A ruhám leeresztem, az arcomból kisöpröm a hajam, csak méltóságteljesen, ugyebár, de a hangom elárulja, hogy kétségbe vagyok esve, mert olyan cérnavékony lesz, hogy a "sziát" csak suttogom.
- Will?  
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Shayleen Black
INAKTÍV


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 750
Írta: 2019. július 29. 13:12 | Link

Emily
I wish I could feel your pain

Shayleen már akkor megszokta a szimulánsokat, mikor még diák volt. Természetesen ezek a tanulók nem tűntek el minden nyom nélkül, ott vannak ők továbbra is. Előcsalogatásukra alkalmas a röpi, dolgozat, esszé és vizsga szavak, ezek automatikusan kiváltják azt a reflexszerű reakciót, hogy haldokolni kezdjenek. Ez a mai is egy ilyen nap, két diák váratlanul rosszul lett és azonnal le kellett dőlniük. A lány persze rögtön tudta, hogy kutya bajuk, de mivel mindig is jó fejnek tartotta magát, így egy "többet ne forduljon elő" pillantás kíséretében megengedte, hogy ledőljenek. Mondjuk az tény, hogy egyből el is aludtak, de mindegy.
Épp a naplóba akarta beírni a mai pácienseket, mikor kétségbeesetten berontott egy lány a gyengélkedőre és nagyon Willt akarta. Aztán amikor végre odaért elé, akkor lett csak igazán nagy a megdöbbenés. Merthogy Shayleen nem számított Emily-re, de Emily sem őrá. Egy pillanatra lefagy, aztán megpillantja a felvágott tenyeret és a csordogáló vért, majd Ems arcát és akkor végre valahára kapcsol.
- Nincs itt, de majd én segítek - mielőtt még a lány tiltakozhatna, megragadja kezét és egy közeli székre ülteti. A sebet elnézve nem vészesen mély vagy nagy, egy egyszerű vágás, amit rossz helyen ejtettek. A vér mennyiségéből persze ijesztőnek tűnhet, de közel sem olyan nagy a baj. Előveszi pálcáját, ezúttal nem szórakozik a mugli módszerekkel. - Valetudo - a megfelelő pálcamozdulattal kiegészítve a vágásra irányítja pálcáját, ami egy pillanat alatt összehúzza a sebet, mintha mi sem történt volna. Mikor végez, gyorsan elővesz egy tiszta törölközőt és némi vizet, hogy letörölgethesse Emily karjáról a vért.
- Mindjárt elkészülök és akkor rendben leszel - egy futó mosoly erejéig felpillant rá, azonban mélyen belül érzi, hogy nem engedheti így útjára a másikat. Merthogy tud róla, hogy ő és Adrian... Szóval tud róla. - Nézd, szörnyen sajnálom, ami történt. Szeretném, ha tudnád, hogy nem a Te hibád volt. És azt is sajnálom, hogy így alakult - utalva ezzel a szakításra. Szomorkás mosolya elárulja, hogy nem hazudik. Végre egy ember, akit igazán meg tudott volna kedvelni és rendes párja lehetett volna az öccsének, de ő elbaltázta. Ez az angyal pedig itt maradt szárnyaszegetten.
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 29. 14:14 | Link

Shay

Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék. Leginkább azt szeretném, hogy visszajövök később, vagy, hogy ne fáradjon, nem olyan vészes, de helyette csak állok ott, mint egy szerencsétlen, esélyiben, és remélem, hogy ez az egész nem velem történik. Pedig de. Éppen velem. Csak nézem, őt, engedelmeskedem neki, és kérdés nélkül ülök le. Valamit mondanom kellene neki, de mit? Meg leginkább mivel, mert egy hang sem jön ki a torkomon, csak nézem őt, elnyílt ajkakkal, ahogy gyönyörűen, légiesen és otthonosan mozog. Rosie jut róla eszembe, nem, most nem az anorexia miatt, hanem azért, mert ő is ennyire gyönyörűen tudott szinte lebegni a föld felett. Annyira szépen és kecsesen járnak, annyira bennük van a tökéletesség. Megbabonázva nézem, és csak egy pillanattal később reagálok a fájdalomra, ahogy kicsit összébb rándulnak az ujjaim. Más a fájdalomküszöböm, mint másoknak, és ez látszik is. Párszor játszottam meg fájdalmat, de nem az én terepem.
- Nem hittem volna, hogy egy levélvágó kés ennyire brutális tud lenni.
Eszemben sem volt megölni magam, vagy ilyesmi, csak el akartam olvasni, hogy mit írt az egyetem. Bevallom, titokban abban reménykedtem, hogy azért írnak, hogy tudassák, korrigálták a tévedésüket, és várnak Madridban vagy Lengyelországban, hogy ott folytassam tovább a gyakorlatom. Hogy mi van benne, azt nem tudom, mert, ahogy elvágtam a kezem, elkezdtem ide sietni.
- Ez nagyon kedves tőled.
Mosolyodom el kedvesen, mert tényleg, annyi oka lenne utálni, mert valahol én is hibás vagyok az egész történetben. Mást kellett volna mondanom, vagy nem kellett volna ennyire részletesnek lennem. Talán. Elég lett volna annyit mondanom, hogy a bátyám révén találkoztunk. Csak ennyit. Ez is igaz lett volna, néha nem kellene annyit beszélnem.
- Én is sajnálom, de már elsőre is hülyeség volt éppen Adrianbe beleszeretnem, nem értem, mit hittem, másodikra miért hittem, hogy más lesz.
Mert valljuk be, hittem, terveztem, álmodoztam. Magamban akaratlanul is jövőt építettem, és talán éppen ez vezetett ahhoz, hogy összeomlottam, amikor kiderült, hogy már nem vagyunk együtt. A jelek végig ott voltak... végig. De nem akartam látni, nem akartam egy pillanatig sem látni, hogy baj van.
- De ha téged nem zavar, szívesen beszélgetnék még veled, nagyon élveztem.
Jó a végét nem, de az eleje határozottan jó volt. Remélem, hogy nem utasít el, bár ha megteszi, azt is megértem. Adrian a testvére, és nem hiszem, hogy mi most emiatt rosszban leszünk, vagyis, nagyon reménykedem benne, hogy nem leszünk rosszba, mert én tényleg nem haragszom rá, és nagyon szeretem, mint embert, még ha ezt sokan nem is értik meg. De ők meg nem érdekelnek. Óvatosan Shayleen keze után nyúlok, és ha engedi, akkor megsimítom.
- Jobban vagy? Nagyon aggódtam érted, és sajnálom, hogy nem tudtam segíteni.
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Shayleen Black
INAKTÍV


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 750
Írta: 2019. július 29. 15:18 | Link

Emily
I wish I could feel your pain

Erre a mondatra elmosolyodik és bennem meg felvillan a kép, ahogy egy levélvágó kés uralma alá hajtja az összes többi kést, és mint egy diktátor igazi beszédet mond és szónokol. Annyi bizonyos, hogy nem KÉSlekedik. Még jó, hogy Shayleen legalább egy fokkal normálisabb, mint én, így szimplán mulatságosnak tartja ezt a kijelentést.
- Legközelebb vigyázz magadra jobban. Ha gondolod, megmutatom a tökéletes technikát - próbálja nem elviccelni a dolgot, de nehezére esik. Elvégre tényleg kifejezett tehetségre vall, ha valaki még így is képes elvágni a saját tenyerét (!). Mindenesetre a seb ellátva, vér nagyjából eltüntetve és mázli, hogy nem folyt rá a csinos estélyire. Apropó, mire ez a felhajtás? Mielőtt megkérdezné, inkább másra terelődik a szó.
Nagyon lereagálni nem tudja, hogy a másik kedvesnek tartja. Sohasem biztos magában, hiszen nagyon sokszor mogorva, attól függetlenül is, hogy manapság már nem a betegsége határozza meg aktuális hangulatát. Egyébként, ha már itt tartanak, lehet, hogy érdemes lesz elárulnia egy s mást, hogy Emily tényleg elhiggye, hogy nem ő a hibás.
- Kérlek, ne ostorozd magad! - automatikusan nyúl a lány ép kezéért, hogy saját tenyerébe zárja. A vékony ujjak finoman fonódnak Emily kézfejére és egy apró szorítást is érezhet, ami biztatás akar lenni. - Adrian nincs jól. Ez valahol az én hibám is, mert miattam lettünk ilyen elcseszettek - ő, aki soha nem káromkodik, most megteszi, igaz ez valami egészen light-os verzió. Hatalmas barna szemei a lány íriszeibe fúródnak, úgy folytatja tovább. - A létező legjobb választás voltál neki, mert szelíd vagy és kedves. Gondoskodtál róla akkor is, mikor én nem tudtam és ezért soha nem lehetek elég hálás neked - ha valaki kérdezné, miért tartják jámbornak, naivnak, jólelkűnek és egy szentnek, akkor ezután már tudja a választ. Képtelen rosszat feltételezni másokról, az pedig őt viseli meg a legjobban, ha egy ártatlan, jó lélek esik áldozatul egy érzelmi viharban. Mert Adrian-ben az dúlt. És ezt most Emily sínylette meg.
- Ezer örömmel beszélgetek veled - hangja lágyan cseng és nyomatékosítva szavait egy széket magának is odahúz, hogy le tudjon ülni a lánnyal szemben. Épp csak keresztbe veti lábát, mikor felmerül a legutóbbi incidens. Összepréseli ajkait és hirtelen nem tudja, hol kezdje. - Jól vagyok, köszönöm - ezután lesüti a szemét és egy mély levegőt kell vennie, hogy képes legyen folytatni. - Tudod, én annak idején anorexiás voltam. Nagyon súlyos volt az állapotom, többször jósoltak az orvosok korai halált és túl sokáig voltam kórházi termekben és szobákban. Adrian az egész gyermekkorát és fiatal felnőttkorát úgy töltötte mellettem, hogy én tulajdonképpen haldokoltam. Nem tudom neked elmagyarázni, ami akkor zajlott bennem, nem is hiszem, hogy megértenéd - oldalra pillant az alvó fiúk felé, majd folytatja, ugyanolyan halkan, ahogy eddig beszélt. - Amikor azt mondtad, hogy éhezett és a húgodat is éheztették... Bennem csak egyszerűen elpattant valami. Tudom, ez teljesen más volt, mint az enyém, de a gondolattól egyszerűen pánikba estem. Nem tudtam... Kordában tartani az érzéseimet - nagyon ritkán beszél bármennyit is erről, bár hozzáteszem, ez csak a felszín kapargatása. A valóban lezajló érzéseiről senki sem tud. Sem Aiden, sem Adrian, sem egyetlen volt pszichiátere. A naplója az egyetlen tanú, aki tettestársként őrzi a benne rejlő végtelen sötétséget.
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 29. 17:02 | Link

Shay

- Én... én nem nagyon... szóval én nem nagyon tudok varázsolni.
Nagyon régen nem esett erről szó, és úgy meg is feledkezik róla az ember, hacsak nem derül ki, hogy a másik fél, nagyon kedvesen felajánlja, hogy segít, de nem tud mihez nyúlni. Márpedig én nem nagyon tudok mihez nyúlni.
- Az alapok mennek, de most nagyon sok volt a vér, és megijedtem, pedig nem vagyok ám ijedős, csak lesz este az előkészítőben egy koncert, ahol a gyerekekkel lépünk fel, és nagyon megijedtem, hogy ki kell hagynom.
Ahogy egy szusszra kimondom, még a szívem is hevesebben kezd el dobogni. Ó, de még mennyire, hogy megijedtem. Sosem akarnám kihagyni. Imádok csellózni, minden egyes nap olyan szorgalommal gyakorolok, mintha az életem múlna rajta. A cselló az én egyetlen, örök szerelmem.
- Ugyan, az elcseszettségről van fogalmam, én maga vagyok az elcseszettség.
Nevetem el magam, mert tényleg így van, kérdezze csak meg anyámat. Órákig tudná ecsetelni, hogy miért is kellett megszülnie. Mert olyan hosszan vajúdott, mert én már akkor is megnehezítettem az életét, vagy megkeserítettem? Igen, azt hiszem ezt a szót szokta használni. Farfekvéses, húsos babaként születtem, fekete szemmel és barna hajjal, vége volt a dalnak. Viszont én vele ellenben tudok ezen nevetni, és hiszek benne, hogy a rossz dolgok igazából olyanok, mint a mumusok, ha kinevetjük őket, nem tudnak legyőzni minket. Minden egyes szavával, amit rólam mond, szélesedik a mosolyom, és nagyon jó érzés, nagyon meleg érzés járja át a testem, a szívem és a lelkem. Shayleen igazán aranyos.
- Azt mondják, a fiúk mindig úgy választanak párt, hogy az hasonlít az édesanyjukra. De szerintem Adrian úgy választott, hogy a nővérét látta bennem. Szerintem igazából a távolságból adódó hiányérzetét enyhítettem.
Mert Shayleen hasonlóan gondolkozik, mint én. Katicabogarak vagyunk. És mivel Shay egy idei nem volt itt, úgy vélem, Adrian amint meglátott, egyfajta hiányérzet csökkentőnek használt. Nem mondom, hogy szándékosan, egyáltalán nem. De mivel ismer, tudja, hogy milyen vagyok, engem tartott erre a legalkalmasabbnak, és még ha szomorú is lett a vége, büszke és boldog vagyok, én lettem az, akit erre a feladatra alkalmasnak talált. Ez azért nagyon nagy szó. Ha ilyen szintű bizalom kialakul, hiszen gyakorlatilag a kezembe adta a szívét, és én vigyáztam rá, amíg a nővére vissza nem jött.
- Mindannyiunkat. Csak akkor vagy szép, ha vékony vagy, és vörös a hajad. Én sosem voltam vékony, igazából anya csak megtűrt. De nem zavart, én nem is szerettem volna más lenni, mint aki lettem. Rosie, a nővérem viszont mindig is gyönyörű volt, már kisbabaként is. Olyan szépen járt mindig, mint te, olyan kecsesen. Nagyon sok fiú rajongott érte. És a húgom, Valery is ilyen szép, csak neki nem igazán jó a lelke. De nem az ő hibája így nevelték.
Nem hibáztatom Valery-t, amiért ilyen lett. Gyerekként mind nagyon befolyásolhatóak vagyunk, és természetes, hogy ki akarta vívni azt a szeretetet, amit anya kezdetben csak Rosie-nak adott meg.
- Rosie most egy klinikán fekszik, hogy megtanuljon egészségesen élni. Szerencsés, mert van egy fiú, aki nagyon szereti, és mellette van. Én nagyon remélem, hogy össze fogja tudni szedni magát, és megoldódik minden. A múltkor már nagyon szépen nézett ki.
Nagyon örülök neki, hogy így alakul, mert tényleg látom a változást, látom azt, hogy mennyire küzd önmagával és a démonjaival annak érdekében, hogy tényleg változás álljon be az életébe, és ez motivál engem is arra, hogy ne süppedjek le az aktuális bánatomba. Amúgy se szeretek szomorú lenni, próbálok mindenben pozitívumot keresni.
- Rosszul fogalmaztam. Igazából mivel senki se tudta, hogy ott van, nem is tudtak neki enni adni, de aztán szerencsére benyitottam, és megoldódott. Apa nagyon jól főz, én is tőle tanultam mindent.
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Shayleen Black
INAKTÍV


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 750
Írta: 2019. július 31. 12:57 | Link

Emily
I wish I could feel your pain

Shayleen meglepetten néz a lányra. Ezek szerint kvibli lenne? Vagy hogy érti? Mivel alapvetően tapintatlanságnak érezni feltenni a kérdést, így inkább csak némán bólint egy pár másodperc múlva. Félreértés ne essék, akár kvibli, akár a világ legnagyobb varázslója, mindez nem befolyásol semmit. Se jobb, se rosszabb ember nem lesz tőle. Aztán végül Emily magától fejti ki, mi a helyzet. Így már azért valamivel értelmesebben biccent, de nem firtatja a dolgot. Sejti, mennyi problémája lehetett ebből a lánynak, nem fogja bolygatni, ha nem muszáj.
- Hogy lennél már az? - szinte felháborodik a kijelentésen, látszik is arcán a hirtelen megjelenő feldúltság. Hogy gondolhatja, hogy nem szuper csajszi? - Aki ilyesmit mond, az nem normális. Nincs veled az ég világon semmi probléma. És, ha volna is, akkor sem volna joga senkinek ahhoz, hogy éreztesse veled - ez a fajta mélyről jövő indulat persze a saját sérelmeiből táplálkozik. Hányszor is érezte úgy, hogy nem elég? A család selejtje, akit rejtegetni kell, akit szégyellnek és, akin állandóan megy a vita, hogy ki miatt lett ilyen. Rémes. Ebben élt, ebben nőtt fel és azóta is azon dolgozik, hogy valamiképp a totális katasztrófát elviselhető abnormalitássá formálja.
- Ugyan, dehogy is - hitetlenül szakad fel belőle egyetlen nevetésfoszlány, miközben legyint egyet. Hogyisne! - Adrian miattam lett ilyen. Nem akarhat maga mellé olyan embert, mint én - a határozottsága már-már csodálatra méltó lenne, ha nem lenne ennyire pejoratív önmagára nézve. Mert egyébként hihetetlen, milyen könnyedén jelenti ki, hogy minden az ő hibája. Ezt annak idején a pszichiáterének is elmondta egyik komolyabb kirohanása alkalmával. A nő persze számított arra, hogy Shayleen mindenért IS magát hibáztatja majd, de ilyesfajta öngyűlöletet még ő sem tudott elképzelni. Ez persze azóta alakult, de a lányban továbbra is úgy él gyermekkoruk, mint a családcsonkítás iskolapéldája.
- Nagyon szerencsés, hogy mellette áll az, akit szeret - bár reagált volna a gondolatok első részére is, amikor a klinika szóba kerül, hirtelen ő is visszarepül évekkel korábbra. Ha nagyon erősen koncentrál, még mindig érzi a nyelőcsövét felsértő csövet, amivel etették, ahogyan kényszerítették. A folyamatos infúzió és felügyelet, a sürgő orvosok, akik az életéért küzdöttek. Nyel egyet és megkönnyebbül, hogy már csak az emlékeiből tudja felidézni e mozzanat fájdalmát. - Nagyon sokan nem jönnek ki onnan. Azok a szerencsések, akik mégis, pedig vagy megállnak a lábukon, vagy visszakerülnek oda. Kétszer jöttem ki, nem akarom harmadjára is átélni. Remélem, hogy hamarosan ő is felépül - szemei olyan őszintén csillognak, mint még tán soha, pedig ő sohasem hazudik. Íriszeiből erőt és kitartást sugároz, némi reménnyel vegyítve, mert ez az, amire igazán nagy szükség van ilyenkor. Ha van, aki fogja az ember kezét ezekben a nehéz időkben, a szó szerint sorsdöntő pillanatokban, akkor képes vagy újra felállni és tovább menni. De ehhez hit is kell. Kell, hogy ne add fel akkor sem, amikor hullámvölgybe kerülsz.
- Köszönöm, hogy gondoskodtál róla, mikor én nem tettem - megszorítja a lány kezeit és szemeibe könny gyűlik. - Talán az öcsém soha nem lesz képes megbocsájtani nekem mindezért, de igyekszem jóvá tenni, amit csak lehet. Minden nap ezen fogok dolgozni - elszántsága meglepő, hisz mindketten hibáztak testvéri kapcsolatukban. A fiú sem tökéletes, nem minden Shayleen hibája. Mily meglepő is lenne, ha végre egyszer elfogadná ezt...!
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. július 31. 16:43 | Link

Shay

Elmosolyodom azon, ahogy azt mondja: nem normális. Hallaná csak Cole-t, hogy ő miket mond. Az biztos, hogy ott mindenki, a legsüketebb ember is elhalna teljesen. Mert Cole nem kíméli az anyámat, és valljuk be, azoknak van igaza, akik így tesznek, én csak nem szeretem a negatív gondolatokat és érzéseket. Anyát bánthatnám sok minden miatt, de úgy tekintek rá, mint egy beteg emberre, aki nem fogadja el a segítséget. Mert ő egy beteg ember. Beteg gondolatokkal.
- Köszönöm.
Mosolyodom el szívből, mert tényleg nagyon jól esik az, amit mond. Tényleg örülök, hogy van, aki így lát engem, és tény, hogy én nem tudok ilyen pozitív lenni velem szemben. Én - mint mindenki, aki magát igazán vizsgálja -, elsősorban a negatívumokat látom magamban. Naiv vagyok, gyenge mágiájú, túlságosan ragaszkodó. Kicsit olyannak hathatok néha, mint aki magára vállalta a világ összes fájdalmát, pedig erről szó sincs.
- Véleményem szerint az embert nagyon sok minden alakítja. Egyrészt nyilván ott vannak a magában hordozott, bekódolt és öröklött személyiségjegyek, azonban életesemények, helyzetek és személyek olyan szinten tudják formálni, hogy néha már rá sem ismerünk a másikra. Nem hiszem, hogy te felelnél ezért egyedül, hiszen Cole, Sárki, én, a mi kezünk ugyanúgy benne volt ebben. És összességében, ha megnézzük, Adrian egy jó ember.
Mindig jó embernek gondoltam, most is annak gondolom. A mi történetünkben a váratlan siker és a belátható bukás is benne volt. Az egész annyira két lábon állt, mint egy ember. Kibillent az egyensúlyából, és a gyengébbik láb miatt földre kényszerült. Jelenleg a mi kapcsolatunk volt a gyengébbik láb, ami megrogyott. Ez ilyen. De attól még egy pillanatig sem tartottam őt másabb embernek, mint amilyennek megismertem. Véleményem szerint pedig az, akivé Adrian vált, egy jó embert mutat.
- Nagyon törődő, humoros, figyelmes és rettenetesen jól szórakozik azon, ha zavarba hozhat. Nagyon sokszor éreztem magam kínosan, de tudtam nevetni, mert megtanított rá, hogy ne görcsösen lássam az életet. Ha vádolni szeretnéd magad, nyugodtan, de ne azzal, hogy rossz emberré vált miattad. Sokkal inkább nézd azt, hogy mennyire figyelmes, mennyire szenvedélyesen küzdő, alázatos és nagy teherbírású lett. Ő egész biztosan meg fogja állni a helyét a világban.
Nem szeretném, ha tovább vádolná magát. A betegsége olyan, amivel sokan nem tudtak megküzdeni, a nővérem is hullámzik, de ő kijött. Sosem lesz persze teljesen egészséges, mint ahogy Cole-ról se mondhatjuk el, hogy nem függő már, de erős és dolgozik azon, hogy jobb hellyé tegye a világot, hiszen az egyik legszebb hivatást választotta és gyógyít.
- Igen, örülök, hogy egy ilyen kitartó fiú van mellette.
Őszintén és nagyon. Szerencsés, és féltem, hogy nem lesz meg az a pont, aki fontosabb, aki miatt majd azt mondja Rosie, valóban normális, amit csinál. De végül meglett, és többet nem is kívánhatok. Vagyis de, azt, hogy maradjanak meg így, ahogy most vannak, ennyire magabiztosan ebben a kapcsolatban.
- Örömmel tettem, és hidd el, hogy ő nem haragszik rád. A világon mindennél jobban szeret, ezt tudom, láttam rajta, hogy mennyire aggódott azért, hogy elveszít majd, hogy mennyire félt. Felismertem a reakcióit, mert korábban láttam Cole-nál. És tudom, hogy ő is mindennél jobban szeret engem. Szerencsések vagyunk, mert ennyire szeretnek minket, és mi is, hogy van két ilyen fiú az életünkben, akiket ennyire nagyon szeretünk.
Észrevétlen nyúlok Shay keze után, és ha nem húzódik el, megsimogatom, bátorítóan megszorítom.
- Nem haragszik, az életemre esküszöm neked.
Mosolyogva pillantok le magunk közé, majd fel, és végül a lányra vissza, nevetve megrázva a fejem.
- Látod, se a föld nem nyílt meg, se az ég, hogy elvigyenek, tehát igazam van.
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Shayleen Black
INAKTÍV


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 750
Írta: 2019. augusztus 7. 12:51 | Link

Emily
I wish I could feel your pain

Shayleent természetesen nyomasztják a történtek. Főleg azért, mert Emily-nek fogalma sincs, mi történt azután, hogy ő és Will kiléptek a szobából. Tulajdonképpen akkor szabadult el az igazi pokol, merthogy a lány egészen egyszerűen ideg összeroppanást kaphatott, még ha csak gyengébbet is. Olyasmiket vágott Adrian fejéhez, amit sohasem akart, egyszerűen csak az évek alatt felgyűlt fájdalom, elnyomás, düh és harag egyszerre szakadt ki belőle. Bár ne így történt volna, bár ne velük! De talán még mindig jobb, hogy Adrian volt vele abban a pillanatban.
- Tudom, de... Én nagyon goromba voltam vele. Nem voltál ott, nem értheted, fogalmad sincs, miket vágtam a fejéhez, de nem is gondolom úgy! Csak egyszerűen valami eltört bennem és én... Én... - a szája elé kapja a kezét, ahogy visszaemlékszik. Kimondta, mennyi mindent gyűlöl, kimondta, ami egész addig nyomasztotta és az utolsó pillanatban, amikor már tényleg minden összedőlni látszott, félbehagyta a gondolatot. Sírt, kétségbeesett, nem tudta mit tegyen, miközben a maró, igazságtalan és igaztalan mondat befejezése ott ült ajkain. És téged is. Libabőrös lesz a karja, ahogy eszébe jut Adrian elszörnyedt arca, ahogy eltorzul. Az események pedig olyan gyorsan történtek. A szike a kezében, hogy képes lett volna saját testvére előtt bántani magát fizikálisan... Az annyira vágyott támaszték nélküli életet végre megkapta. És fogalma sincs, hogy hova fog érkezni így, hogy ezzel együtt minden talaj kicsúszott a lábai alól. Még Aidennek sem merte megírni a történteket, bár ki tudja, Adrian beszélt-e róla neki.
- Tudom, hogy az. És annyira szeretem! De azt is tudom, hogy hogyan élte az életét mellettem és most hogyan éli. Ez így nincs jól... - bár megfogadta, hogy abbahagyja az önostorozást, könnyebb azt mondani, mint csinálni. Amikor minden nap érzi, hogy Adrian úgy lépked mellette, mintha üvegszilánkok lennének a padlón, minden nap azzal a tudattal közeledik felé, hogy újra beteg lesz és akkor... Nagyon nehéz ez neki. Persze, alapvetően tudja, hogy öccse egy remek ember, sőt még ezzel együtt is az, hogy Shayleen mellett szinte sohasem bontakozik ki. De talán majd egyszer...
- Mellettem is lett volna, ha nem lököm el magamtól. De szerencsére azóta már... - elmosolyodik és hirtelen melegség önti el testét. Ha Aidenre gondol, egyszerűen nem tud mást tenni, csak mosolyogni. Hihetetlen, milyen sokat kellett várniuk egymásra és aztán mennyire más és csodás volt az egész, mint ahogy azt a lány képzelte. És ennyi idő után ilyen szerelmes! No igen, ez párja érdeme. - Bocsánat, kicsit elkalandoztam - enyhe pír játszik arcán, ami egyértelműen elárulja, hogy az a személy, akiről beszél, nagyon fontos a számára. Ő maga sem hitte volna, hogy megtörténik, de megtörtént. Ő pedig úgy igyekszik, ahogy még soha.
Engedi, hogy Emily megszorítsa a kezét és viszonozza is a gesztust. A nő most neki egy kapaszkodó, és nem igen akaródzik elengednie. Hatalmas bűntudata van, rosszul érzi magát mindenért, amit tett és helyre akarja hozni. De szégyelli bevallani a másiknak, mi mindent mondott a legutóbb. - Akkor örülök - bár egy mosoly ül ki arcára, ez a mosoly valahol keserédes. Emily nem tudhatja, mi történt köztük és lehet, hogy Adrian nem mondta, hogy haragudna, viszont a helyében Shayleen biztos így tenne. De nem akarja elkeseríteni a lányt, nem szabad. Így lesz jó.
- Remélem, hogy barátok maradtok majd és... Talán mi is.
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. augusztus 12. 10:59 | Link

Shay

- Kiadtad a feszültséget.
Velem nem küönnyű tudom, mert nem tudok haragudni, rosszat feltételezni a másikról. Nem látom, és sosem láttam sem Shay-t sem mást rossz embernek. Tudom, hogy pont azért, mert nem látom a rossz dolgokat igazán rossznak, bosszantó vagyok. Amit más bűntudatnak él meg, én jellemfejlesztésnek. Azt hiszem, tényleg nagyon bosszantó lehetek. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Adrian nem maradt mellettem. Talán senki sem fog, mert hiányzik belőlem az, ami a másik felet arra motiválja, hogy velem maradon. Én pedig ezért nem tudok haragudni. Akkor is, ha Adrian azt mondja, nem az én hibám, mégis magamban látom a okokat azért, amiért nem sikerült. Tudom, életem első szerelme, első kapcsolata, első csókja és első mindene volt az, ami Adriannel volt, és nem lenne szabad ennyire leírnom magam, de most, odabenn eléggé mélyen vagyok. Az első szakítást szerintem mindenki így éli meg.
- Ha beleszoksz egy szerepbe, nagyon nehéz kijönni belőle, de szerintem már vannak részeredményei. Tudom, hogy ez nem sok, de már valami. Viszont azzal, hogy ennyire odafigyelt rád, az élet minden területén nagyon türelmessé vált. Szerintem, ha szabad egy ilyen meglátással élnem, te vagy a legjobb példa arra, hogy ki lehet törni. Nem ismertelek, de beszélgettünk rólad, a nővérem miatt pedig tudom, hogy mit is jelent a betegséged. Ahhoz képest, amit vártam, amire felkészültem, egy teljesen másik ember lépett be a konyhába azon a reggelen.
Ehhez pedig tartom is magam. Shayleen tökéletes példakép Adriannek, és tudom, hogy Adrian alkalmas a változásra, hiszen a személyisége a megismerkedésünk óta is nagyon sokat változott, formálódott. Részben Cole miatt, részben Sárközi miatt, és tényleg szeretném hinni, hogy ahogy ő hatással volt rám, úgy én is hatással leszek rá. Elmosolyodok azon, ahogy elpirul, nagyon jól áll neki, én meg nem vagyok érzelmileg nulla, tudom, hogy ez mit jelent.
- Szerelmes vagy.
Felelem vidáman, és nagyon örülök neki. A szerelem motiváció, tudom, hiszen én is mindent megtettem, hogy a szerelmem büszke legyen rám, hogy lásson engem, hogy észrevegyen. Mindent megtettem érte, és pont ugyanígy néztem ki, amikor szóba került Adrian, sőt, azt hiszem, még most is van belőle valami az arcomon, a szemeimben, a szívemben, de nem bánom, nem fogom meghazdtolni magam. Sokkal előbb szerelmes voltam mint, hogy összejöttünk, és sokkal tovább az leszek, azt hiszem. Majd elmúlik egy nap, nem aggódom.
- Mindenképpen barátok maradunk, hiszen azok voltunk előtte is, és a kapcsolatunk alatt is. Nem tudom, hogy ő szerelmes volt-e belém valaha, de szeretném hinni, hogy igen, és azt is, hogy ha egyszer majd szóba kerül ez az időszak, boldogan tud róla nyilatkozni.
Én most is és ezután is szeretettel és boldogan nyilatkozom Adrianről. Boldog vagyok, hogy ő volt nekem az első, és tudom, hogy azt szerettem volna, hogy az utolsó is ő legyen, hogy örökre boldogok legyünk együtt, de nem minden történik úgy, ahogy az ember kitalálja, nekem pedig meg kell értenem, hogy a szívem egy darabja örökre az ő nevét viseli.
- Szeretnék a barátod maradni, nagyon örülnék neki. Köszönöm, Shayleen.
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Shayleen Black
INAKTÍV


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 750
Írta: 2019. augusztus 12. 14:43 | Link

Emily
I wish I could feel your pain

Összepréseli ajkait és erre már nem mond semmit. Így is fogalmazhatunk, kiadta a feszültséget. Vajon, ha Adriant kérdeznék meg erről, ő is ezt gondolná? Ilyen egyszerűen? Erősen kétlem. Eközben Emily folyatja, ő pedig csendben próbálja megemészteni a hallottakat. A végén egy aprócska mosoly kúszik fel arcára, bár ő is tudja, hogy közel sem mindig olyan, mint azon a reggelen volt. Mi több, az utóbbi időben egyre kevésbé olyan. A rendelőben történtek óta hihetetlenül sokat rágódik és ez kihat az életstílusára is. Bár a benne fel-felsejlő tiltakozás, hogy újra beteg legyen, egyelőre elegendő tartóerő, már érzi a hullámokat. A fejét kényszeríti a felszínen maradásra, de a hullámok folyton magasabbra törnek és még csak pár, ártatlan kortyot nyelt le belőlük. Próbál Aidenre és Adrianre gondolni, ez adja az erőt, hogy ne akarjon inkább víz alá merülni. Fuldoklom. A gondolat torkára forrasztja a szót, csakhogy megacélozza magát. Nem engedem, hogy megint Te nyerj.
- Szeretném, ha végre normálisan élné az életét. Lehet, hogy nem vagyok annyira szörnyű, mint amilyennek látom magam, de az vitathatatlan tény, hogy nem csak pozitív hatással voltam az öcsémre - a lány, legyen bármily naiv és optimista, beláthatja, hogy Shayleennek igaza van. Bármennyire is igyekszünk jó példát mutatni, főleg testvérként, egyértelműen kimondható, hogy a sok jó mellett bizonyos mértékű rosszat is adunk. Az persze más kérdés, hogy az ex-levitás szerint lényegesen több negatívumot köszönhet az öccse, mint pozitívumot, de nincs kedve beleállni egy meddő vitába ezzel kapcsolatban.
A kijelentésre csak vörösebb színűre vált az arca. Ez egy tagadhatatlan tény, Shayleen még ennyi idő után is fülig szerelmes. Aiden valószínűleg a lány életének végéig ki fogja tudni hozni belőle a piros minden egyes árnyalatát, a lehetőség pedig nem csak szeme előtt fog lebegni, hanem valóban meg is teszi majd. - Tudod... Nekem ő az első. Csak ő félt egy komoly kapcsolattól, én pedig attól, hogy nem vagyok elég jó neki. Amikor másodjára kórházba kerültem, azon az estén... Amikor harminckét kiló voltam... - nyel egyet, ahogy ezt a számot kiejti ajkain. Emily csak sejtheti, mennyire volt csont sovány a lány. Bár nem verseny, feltételezhetően az ő testvére korántsem ment el idáig. - Akkor veszekedtünk és én a szeme láttára estem össze. Bevitt a kórházba, várt rám és velem volt. Befeküdt az ágyamba és nem engedett el. Azelőtt is tudtam, hogy szeretem, de azt hiszem, aznap jöttem csak rá, hogy valójában mennyire - hangja meglepően halk, mintha csak egy titkot mesélne el éppen a másiknak és tulajdonképpen ez így is van. Bár Adrian ott volt az események egy részében, erről sohasem mesélt neki Shayleen. Nem azért, mert titkolózott volna, hanem mert utána összeverekedett a két fiú és már mindegy lett volna. Így hát ez a kettejük titka maradt, ami most már nem csak az övék. Hiszen már Emily is tudja.
- Ennek nagyon örülök. És remélem, hogy sikerül majd megtalálnod azt, aki képes lesz értékelni és megbecsülni téged és a tenyerén hordoz majd - barna szemei melegséget sugároznak, ahogy íriszeit a másikéba fúrja. A kirohanása óta érzi, hogy a súly nagy része eltűnt mellkasáról, azonban egyetlen elrendezetlen dolga még akadt. Adrian.
A barátságuk hallatán megszorítja Emily kezét. Jól jönne valaki, akire számíthat. Talán a lánynál végre megtalálja a számításait. Ahogy mocorgást hall az egyik ágyról, rájön, milyen régóta is ülnek ott. - Akkor még mindenképp beszélünk. Megnézem, mit szimulálnak a gyerekek - rákacsint Emily-re és egy intés kíséretében már sétál az egyik ágyhoz, hogy megtudakolja, jobban van-e a szegény beteg...
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet