36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Kasza Fanni Stefánia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi
offline
RPG hsz: 480
Összes hsz: 3433
Írta: 2018. március 23. 23:53 | Link

Nyestus.
#pizsiben #zene #még mindig a gyengélkedőben


A történtek után még mindig az ágyat nyomtam, immáron kipihentebbnek éreztem magam, de még valljuk be, nem volt az igazi. Úgy éreztem magam, mintha továbbra sem csillapodott volna a lázam, pedig a homlokom nem éreztem forrónak, csak az a nyamvadt gyengeség és végtagfájdalom. De ha még csak ennyi lett volna, nem! Az eset óta úgy éreztem magam, mint egy kvibli. Nemhogy a piromágiámnak annyi, még a pálcámmal sem tudok varázsolni vagy csak nagyon nyögvenyelősen és még az se sikerül. Nagyon sokat sírtam miatta esténként. Már olyanokon agyaltam, hogy ennyi volt az itteni pályafutásom, vagy mehetek haza és ez csak egy szép álom volt és sorolhatnám.
Voltak már az eset után páran nálam, tökre jól esett, hogy rám néztek és beszélgettek velem. Elméletileg pár napon belül mehetek haza és otthon lábadozhatok tovább, már alig várom!
Olive néni is volt itt, nem volt túl boldog, persze örült, hogy nem lett semmi komolyabb bajom vagy ilyesmi, de mondta, hogy az MM is értesült a kis kitörésemről és.... hát igen, bírósági ügy lesz lehet. Hurrá. Már csak ez kellett. Viszont a jó hír, hogy a kvibliség nem maradandó, de sokáig szenvedek majd vele. Legalább nem maradandó!
Egy mellettem lévő ágyon egy gurkóval agyoncsapott fiú feküdt, nem irigyeltem, állítólag lapockán csókolta a kis szemét, juj. Az elmúlt két napban próbáltam vele dumálni, de nem nagyon akart velem kommunikálni és úgy éreztem magamat, mint a vénasszonyok a buszon, akik akkor és olyanokkal akarnak mindig beszélgetni, amikor senkit és semmit nem érdekel a mondókája. Pont úgy éreztem magamat.
Hátradőlve, az egyik Monchichimet magam elé húzva elkezdtem a hüvelykujját a szájába nyomkodni és kihúzni. Azon gondolkodtam, hogy kinek szóljak, hogy felmenjen megetetni a két kis rosszaságot, talán megint szólok Scarlettnek, hátha lesz olyan cuki és kicseréli a vizük meg ad nekik kaját. Majd felhívom.
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2018. április 1. 18:06 | Link

Fanni-Panni
#Loveyourmusic#vigyázzmagadrajobban#meglátogatlakgyakran


Nem tudja pontosan, hogy mi történt Fannival, de amiket hallott egyik sem hangzott jól. Valakik azt suttogták, hogy elvesztette az elemi mágiáját. Az pedig lássuk be nem jó. Még ő is így gondolja, pedig ő aztán eléggé irtózik az EMtől. De most hogy kezdi elfogadni és jobban foglalkozik vele, úgy érzi ez egy fontos dolog és nem biztos benne, hogy tudna nélküle élni. Arról nem is beszélve, hogy milyen áron történt mindez Fannival! Muszáj meglátogatnia és valahogy, bár fogalma sincs hogy... segíteni a másiknak. Sok minden fut át a fején. Például, hogy mivel ellentétes az elemük, lehet rossz hatással lesz a másikra. De akár ennek az ellenkezője is fenn állhat. Gyakorláshoz elvileg pont egy ellentétes elemű személy kéne. Csak neki sosem volt eddig elég önbizalma. Most viszont egész biztos fel fogja vetni Fanninak a dolgot, feltéve, hogy az eridonos jobban van. Ha valóban elveszett az eleme, ahogy pletykálják, akkor inkább fel sem hozza a dolgot.
A kezét tördelve, kissé idegesen lép be az ajtón. Az eridon meccsen látta utoljára a másikat és hát... szégyen vagy sem, nem sokat beszéltek az utóbbi időben. Szóval nem is tudja pontosan, hogy hogy is állnak, de szereti hinni, hogy a jó viszony, jó marad, akkor is ha hosszú kihagyásokkal teli.
- Sz...sz...szia! - Int egyet bizonytalanul pár méterre a másik ágyától, ezzel próbálva felhívni magára a figyelmet, bár a hangja nem éppen erőteljes, így az se biztos, hogy Fanni meghallja. De azért összeszedi magát és a másik ágyához lépked, aztán valamilyen őrült gondolattól vezérelve, nem az ágy melletti székre huppan le, hanem bizony a főnix lábainál az ágyra.
- Ho...ho...hogy vagy? - kérdezi meg egy félszeg mosollyal, azon agyalva, hogy illik-e ilyesmit kérdezni egy gyengélkedőn fekvő társától. De sajnos nincs jobb ötlete beszélgetés indításra...
Hozzászólásai ebben a témában

Kasza Fanni Stefánia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi
offline
RPG hsz: 480
Összes hsz: 3433
Írta: 2018. április 3. 12:40 | Link

Nyestus.
#pizsiben #zene #még mindig a gyengélkedőben


Hatalmas, műszenvedésektől gazdag sóhajok hagyták el ajkaimat és tekintetemet is a plafonnak szegeztem a nagy művészkedésben.
Tényleg nem volt ott semmi, amivel leköthetem magamat, se egy könyv, se papír, se ceruza. A telefonom is bekrepált, szóval ha jól leszek, vihetem megcsináltatni és újrarúnáztatni. Komolyan nem tudtam magammal mit kezdeni, úgy éreztem, hogy eldurran az agyam. A gyógyító rosszalló pillantásokat vetett rám, amikor megpróbáltam a gurkós sráccal kommunikálni, miközben aludt. Nappal volt, minek alszik?! Este meg majd aktív lesz és én nem fogok aludni miatta.
Egyszer csak egy ismerős alak jelenik meg a szemem sarkában, de nem tulajdonítottam nagy figyelmet elsőre neki, biztos voltam benne, hogy úgysem hozzám jön.
Tévedtem.
A vékonyka hangja megütötte a fülem, de nem értettem tisztán, így az egész fejem az irányába fordítottam. Nyestus volt, jézusom, a meccs óta nem láttam. Hú, de szép a haja! Egyik régi barátnőmre emlékeztetett, akitől apa hozta el Himét, mert corgikat tenyésztenek és sok sok sok corgija van. Tök szép helyen élnek és vicces egy családja van. A bátya meg valami eszméletlenül helyes. Na, neki is ilyen szép vöröses-barnás haja van!
- Szia - köszöntem vissza a lánynak széles mosollyal az arcomon és letettem az ölembe a monchichim aztán felültem. Lábaim odébb húztam, hogy jobban elférjen, úgy éreztem, hogy sokkal nyitottabb volt velem, mint mondjuk másokkal. Végülis, "csak" gólya korunk óta ismerjük egymást és jó barátnők vagyunk. Ő a kedvenc navinesem.
- Hát, nem fogom azt mondani, hogy jól, mert akkor hazudnék, szóval nem túl jól - ráztam meg a fejemet, ami még kicsit lüktetett és szédülős volt.
- Hallotad te is, hogy mitörtént? - kérdeztem kissé keserű mosollyal - Olive néni nagyon ki volt akadva rám? - elemi mágus volt, akárcsak én, biztos hallhatta a történteket, mégha csak dióhéjban is.
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2018. április 27. 17:08 | Link

Fanni-Panni
#Loveyourmusic#vigyázzmagadrajobban#meglátogatlakgyakran


Fanni végül észreveszi, és a lábait is arrébb húzza, hogy Nyeste kényelmesen az eridonos testi épségét nem fenyegetve tud az ágyra ülni. Igaz továbbra sem tudja, hogy mit is mondhatna, meg hogyan, de szerencsére a másik mindig is a fecsegősebb fajta volt, és úgy tűnik a beszédtől a gyengélkedő sem vette el a kedvét. Igaz a válasz, hogy nincs túl jól, nem annyira tetszik Nyestének el is húzza a száját, aztán meg csak megcsóválja a fejét. Hallott ezt-azt, de hogy mennyi igaz belőle azt nem tudja... Inkább nem részletezné. De azért megjegyzi:
- Nnnn....nem nem-nem tu...tu..tudom mmmm...mi ig...gggaz és mi n...n...nnnem. - Kezeivel is tesz egyfajta mozdulatot, ami azt jelzi fogalma sincs elhiggy-e a pletykákat vagy sem. Aztán pedig válaszol Fanni másik kérdésére is.
- Sz...sz...szerintem nnnnnnem aka...aka...akadt ki csak csak csak fff..ffffélt.
Reméli érthető, mert hosszabban nem szívesen fejti ki. Várja is a másik reakcióját, addig meg tovább agyal, hogy mit csinálhatna, vagy mondhatna, hogy feldobja Fannit. Mert bár kapott egy mosolyt már tőle, azért érzi Nyeste, hogy a lány, akinek az ágyán ül, nem a mindig derűs, vadul pörgős, tüzes Fanni, akit megismert, amikor az iskolát kezdték.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet