A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

Az igazán lényeges érzelmek híján, amik az élni akarásért és az önfenntartásért felelnek, Valerynek soha nem volt nehezére kárt okoznia magában, vagy olyan dolgokban, amik cserébe kárt okozhatnak neki, legyenek azok emberek vagy állatok. Amennyiben pedig elvesznek tőle valamit, a magához képest egész erős akaraterejével egyenesen boldogságot okoz neki.
Valery sokáig próbálta visszafojtani a feltörő haragot, ami akkor kerítette hatalmába, amikor elvették tőle a tőrét. Azt a tőrt, amit ugyan ő maga is lopott, a sok kár, amit okozott vele, a nem létező szívéhez növesztette a tárgyat. Hamar rá kellett jönnie, hogy nem szerezheti vissza. Sokat kutatott Riley iránt, és hamar rá kellett jönnie, hogy a férfi jól képzett pszichológus, egyenlő olyan ember, akit a saját érdekében jobb elkerülnie, amennyiben nem akar lelepleződni. Ő pedig nem akar. Az iskolai késeken ülő bűbájra hamar rájött, már akkor, amikor megfogalmazódott a fejében a gondolat. Egy ideig egy érmét élesített a falon, de az nem volt elég effektív, és amúgy is hamar elkopott. Így nem maradt más választása, mint a gyengélkedőről ellopni valamit, ahova azonban először be kellett juttassa magát. Ha pedig valamiben, hát kreativitásban soha nem szenvedett kárt, mindenki más, főleg a testvérei nyomorúságára. Az előbb említett érmével kaparta addig az alkarja bőrét, amíg az ki nem vérzett, és a konkrét, egyenes vágások hiányában szinte teljesen biztos abban, hogy senki nem fog szándékosságra gyanakodni. Így áll most itt, két fehér ágy között, jobb karját szorongatva, a kétségbeesés és fájdalom tökéletes imitációjával arcán, és egész, enyhén remegő testén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=717672#post717672][b]Valery Madelaine Fisher - 2018.03.22. 18:18[/b][/url]

Az igazán lényeges érzelmek híján, amik az élni akarásért és az önfenntartásért felelnek, Valerynek soha nem volt nehezére kárt okoznia magában, vagy olyan dolgokban, amik cserébe kárt okozhatnak neki, legyenek azok emberek vagy állatok. Amennyiben pedig elvesznek tőle valamit, a magához képest egész erős akaraterejével egyenesen boldogságot okoz neki.
Valery sokáig próbálta visszafojtani a feltörő haragot, ami akkor kerítette hatalmába, amikor elvették tőle a tőrét. Azt a tőrt, amit ugyan ő maga is lopott, a sok kár, amit okozott vele, a nem létező szívéhez növesztette a tárgyat. Hamar rá kellett jönnie, hogy nem szerezheti vissza. Sokat kutatott Riley iránt, és hamar rá kellett jönnie, hogy a férfi jól képzett pszichológus, egyenlő olyan ember, akit a saját érdekében jobb elkerülnie, amennyiben nem akar lelepleződni. Ő pedig nem akar. Az iskolai késeken ülő bűbájra hamar rájött, már akkor, amikor megfogalmazódott a fejében a gondolat. Egy ideig egy érmét élesített a falon, de az nem volt elég effektív, és amúgy is hamar elkopott. Így nem maradt más választása, mint a gyengélkedőről ellopni valamit, ahova azonban először be kellett juttassa magát. Ha pedig valamiben, hát kreativitásban soha nem szenvedett kárt, mindenki más, főleg a testvérei nyomorúságára. Az előbb említett érmével kaparta addig az alkarja bőrét, amíg az ki nem vérzett, és a konkrét, egyenes vágások hiányában szinte teljesen biztos abban, hogy senki nem fog szándékosságra gyanakodni. Így áll most itt, két fehér ágy között, jobb karját szorongatva, a kétségbeesés és fájdalom tökéletes imitációjával arcán, és egész, enyhén remegő testén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=717677#post717677][b]William Eric Payne - 2018.03.22. 19:09[/b][/url]

A mai nap tökéletesen alkalmas arra, hogy leltározzak, hiszen egyedül vagyok, és gyengélkedő emberek sem szaladgálnak a közelben. Tökéletes. Természetesen az előírásoknak megfelelően felhúztam az egyenruhámat, a halványkék öltözet főlé a fehér köpenyt is. Bármikor jöhet bárki, ugyebár. Számítani nem számítok rá, így teljes nyugalomban, egyik fülembe dugott zenével, az ütemre dobolva a lábammal kezdem el összeírni a benti készleteket, míg egy másuk lapra elkezdem jegyzetelni azt, hogy mire lesz szükségünk, miket kell tartalmazni a következő szállítmánynak. Kellemes nap, jó zene, nyugalom, nem is kell más. Nem is nagyon figyelek a környezetemre, míg csak a lap aljára nem érek, akkor veszem észre, hogy Pamacska a puffskein ugrál az asztalon, jelezve, hogy valaki érkezett.
Összevonom a szemöldököm, miközben kikapcsolom, majd leteszem a lejátszót. Még mindig ugrál, szóval biztos, hogy van kint valaki. Kilépve egy pillanat alatt észreveszem a lányt, ahogy ott áll a két ágy között, és a karjából csöpög a vér. Már nem káromkodok, amikor meglátok valakit sebekkel vagy átkokkal. Az elején megdöbbentem, és ösztönösen szólásra nyitottam a számat. Most már nem. Odasietek hozzá, és finoman, a vállánál fogva ültetem le az ágyra.
- Szia, én Will vagyok, téged hogy hívnak?
Egy széket húzok oda, leülve vele szembe, finoman fejtem le az ujjait a vérző sebről, miközben kék szemeimmel a riadt bambi tekintetet figyelem. Szegény kislány, látszik, hogy mennyire megijedt. Remélem, hogy tudom majd enyhíteni a riadalmát.
- Bántottak vagy véletlen baleset? Nekem elmondhatod.
Közben igyekszem megvizsgálni az összevisszaságot, mely az alkarját borítja. Ez hirtelen bármi lehet, akár mágia, akár támadás, akár csak egy rossz mozdulat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=717679#post717679][b]Valery Madelaine Fisher - 2018.03.22. 19:56[/b][/url]

Mióta nincs az anyja közelében, kénytelen volt legalább annyira túltenni általános ember-, mint alsórendű faj, undorán, annyira, hogy a saját érdekében hajlandó legyen elviselni az érintéseiket. Amikor William hozzá nyúl, akkor is csak éppen annyira rándul meg jobbja, amennyire belefér az ijedt, kislányos fájdalomba.
- Va... mh - szerepébe illően, megszeppenve, vékonyka hangon kezd bele nevébe, majd újra megrázza a fejét, és szusszan is, hogy megerőltesse magát, elméletben persze. - Valery - vörös szempillái alól pillog fel a férfira, aki azonnal a megmentésére sietett, ahogy az várható volt. Ismét összerezzen, ahogy Will a sebhez ér, kicsit fészkelődik is, miközben a karját tartó kezet figyeli, majd, a következő kérdésre, újra csak megrázza a fejét. Meg kell vallani, szereti, sőt imádja, amikor valaki úgy viszonyul hozzá, ahogy ő szeretné, hogy viszonyuljanak. Az mindig azt jelenti, hogy tökéletesen párosítja össze az emberi mimikákat és reakciókat, egy új, hihető palástban. Művészet.
- A bátyám.. Véletlenül - továbbra is nehézkesen motyog, lehajtott fejjel, ahogy másik, ép kezével a füle mögé tűri a haját. Coltonnal soha nem is volt más kapcsolatuk. Az óta a bizonyos este óta, amikor a bátyja hazajött a kórházból, és észrevehetően csak jobban neheztelt rá az ajándéka miatt, amivel őszintén kárpótolni akarta, már nem akar neki ajándékokat adni. Legalábbis nem a jó fajtából. Így pedig minden egyes alkalmon kapva kap, hogy árthasson neki, akár mások, ismeretlenek szemében is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=717682#post717682][b]William Eric Payne - 2018.03.22. 20:23[/b][/url]

Abban biztos vagyok, hogy nem véletlenül történt, de lehetett hirtelen felindulásból. Magamról tudom, hogy nagyon nehéz természetem volt ennyi idősen, agresszív voltam, eltiltva a sportoktól, rendszeres zeneterápián próbáltak olyan megoldást találni, mellyel csökkent annak az esélye, hogy kárt tegyek valakiben. Azt hiszem, jót tett, hogy felfigyeltek erre, mert így most itt állok, pontosabban ülök, és egy nagyon fontos hivatásnak élhetek. Enélkül nem biztos.
- Cole... ő sok időt tölt Adrian Blackkel.
Ez ténymegállapítás, és nem kérdés, saját magam összerakom a képet, hogy ezzel együtt azt is, hogy lehet, a sok együtt töltött idő, a hormonok agresszivitást váltanak ki Coleból is, aki kamaszévei végén az utolsó nagy fellángolását éli. Talán az lenne furcsa, ha a húgai nem lennének sebesek az ő keze által. Éppen ezért nem is kerítek nagyobb feneket a dolognak, miközben felkelek, és a közeli szekrényhez lépek, nemi fertőtlenítőért, bájitalos krémért és kötszerért lépve. Kiveszek még egy ollót is, először az egyik szikét akartam, de végül nem nagyon érzem szükségesnek. Visszalépek, és megint leülök vele szemben.
- Egy kicsit csípni fog, de nagyon óvatos leszek. Egy este alatt helyrejön.
Először egy gyorsan összesodort és pamaccsá alakított gézdarabra fertőtlenítőt csepegtetek, majd ujjaimat jobban ráfogom a lány vékonyka csuklójára, és gyors mozdulatokkal kitisztítom a sebeket. Tudom, hogy csípi, éppen ezért a művelet után ráfújok.
- Ez pedig eléggé felmelegíti majd. Nem éget, csak olyan lesz, mintha nagyon meleg lenne a pulcsid, de reggelig nem szabad majd levenned a kötést, ez fontos, mert csak úgy gyógyul be teljesen. Figyelj, elméletileg el kell engedjelek, de ha úgy érzed, hogy jobb lenne a mai estét a tesódtól távol tölteni, akkor maradj itt nyugodtan ma éjszakára. Csak én vagyok itt, és nekem leltáraznom kell bent, szóval nem zavarna senki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=717687#post717687][b]Valery Madelaine Fisher - 2018.03.22. 20:53[/b][/url]

- Igen, igen - aprókat bólogat, miközben megint Will arcára pillant, majd megint le. - Hozzá akartam menni először, de aztán nem akartam, hogy azt higgye miatt van - kicsit elmélázva folytatja. Az igazság az, hogy tudja, Adrian már túl sokat hallott és látott belőle, róla ahhoz, hogy bármit is elhiggyen neki. Így, bár talán biztosabb lenne az éles tárgyak élessége az ő házából, soha nem jutna be oda. - Tudod, most lesz itt végzős, meg ott van neki az egyetem is.. Kedves, de tudom, hogy milyen kimerítő neki - a mi kis kedves Valerynk, aki már szinte annyira törődik más érzéseivel, mint a nővére, Emily. Ahogy mondogatja, fel sem ütné a fejét a gondolat, hogy onnan tud ilyeneket? Mégiscsak a bátyja barátja, vagy valami olyasmi, és aki kicsit is ismeri a fiút tudja, hogy nem csak az iskolában létezik.
Tekintetével végig követi a fiú mozgását, ahogy a szekrényhez sétál, majd, ahogy rendezgeti a dolgokat, és elővesz egy ollót is, ami, ugyan nem a szike, de máris több mint a semmi. Valery egy érméből is képes volt veszélyes tárgyat készíteni, hát egy ollóval mit kezdene. A gondolatai ellenére, amikor Will megfordul, továbbra is a nagyra nyílt, barna szemekkel találja szembe magát.
- Rendben - bólogat, de azért kicsit felszisszen, és apró keze is megrezzen a másik biztos tartása alatt. Nem annyira, hogy bármiben is megzavarja, éppen csak, ahogy az elvárt.
- Majd megfújkálom magam - halkan nevetgél a gyerekes viccre, ami, mintha csak ő fejében lenne annyira vicces ebben a helyzetben. A valóság az, hogy Valery fejében semmi nem vicces, minden vagy fehér, vagy fekete, vagy jó, vagy rossz. Nincsenek olyan átmenetek, hogy vicces. De az emberek csinálnak ilyet, és úgy véli, most beleillik a képbe, amit kialakít magától.
- Nem tudom... Cole nem bántana még egyszer, biztos - annyira nem is biztos az - de ha nem zavarok tényleg, akkor.. - szégyenlősen elhallgat, még a szemeit is lesüti, mert ez mégis mekkora kérés már a vörös hajú, harmadikos kislánytól. Hatalmas. Borzalmasan nagy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=717701#post717701][b]William Eric Payne - 2018.03.22. 21:35[/b][/url]

- Persze, a végzős év sosem könnyű.
Én is ott ültem a jelentkezési lapok felett. Mi legyen? Mugli egyetem vagy mágikus? Nappali vagy levelező? Végül a nagy tanácstalanságban minden lett. PTE is AMS is. Így kellett lennie. Most már a végén egyensúlyozok a történetnek, ha minden jól megy, a jövőév végére talán már néhány papírral gazdagabb is leszek. Hogy után mi lesz? Fogalmam sincs még. Lejár itt a mandátumom, szóval jó kérdés.
- Ne félj tőlem.
Mondom halvány mosollyal, miközben már csak azt várom, hogy a bájital némiképp beleivódjon a sebekbe. Legalább nem mágikus, már ez is jó. Könnyebben fog gyógyulni, reggelre nyoma sem marad. Amit haragos pirosból kellemes narancsba fakul, nekiállok bekötni.
- Nem zavarsz, hidd el. Ha éhes leszel, és szereted a salátákat, akkor abban a szekrényben találsz.
Mutatok a mágikusan hűtött szekrényre. Mindig hozok magammal pár félét, amit csak úgy összedobok, amikor unatkozom otthon. Felkelve visszatolom a széket a helyére, majd egy távolabbi ágy felé mutatok.
- Én azt a helyet javasolom. Mivel nincs most itt senki, azt választod, amelyiket szeretnéd. De eddig azon feküdtek a legkevesebben. Van ott pár könyv is. Azokat a szekrényeket úgyis csak reggel akartam átnézni.
Ott a fényt is maga állíthatja, és ha be is jön valaki, ott kellemesen elpihenhet, oda eléggé elszeparáltan lehet.
- Pihenj egy kicsit. Holnapra szebb lesz a világ. Ha bármi kell, akkor ott vagyok bent. Ja igen!
Egy másik szekrényhez lépek, melyből párnát és takarót veszek elő, amiket felé nyújtok, ha pedig nincs kérdése vagy kérése, visszasétálok az irodába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=718946#post718946][b]Valery Madelaine Fisher - 2018.03.31. 13:05[/b][/url]

- Igen, nagyon remélem is, hogy sikerülni fog neki - őszintén szólva; tényleg, de ez ne tévesszen meg senkit, most sem a jóindulat vezérli kicsi, sötét szívét. Pontosan tudja, hogy a bátyját, és a bátyja ki nem mondott pasiját nagyon sokáig csak az iskola tartotta össze, és most, hogy Cole kiballag, el fog kerülni innen, Adrian itt marad egyedül egy évig, majd, ahogy a madarak csicsergik, Amerikában akarja folytatni. Ami rengeteg távolság, és mindenki tudja, mi minden távkapcsolat vége - neki pedig mi sem jelent nagyobb boldogságot, mint látni másokat, ahogy szomorkodnak. Kedves lány, kedves testvér.
- Jaj, nem félek - kicsit zavartan nevetgélve rázza meg a fejét, vöröses tincsei pedig ennek hatására boldogan hullámoznak. - Csak meglepett, kicsit - megvonogatva éppen szabad vállát hajtja is oldalra fejét, ahogy hol a fiút, hol pedig a sebet nézi. Tulajdonképp már az sem váltott ki különösebb hatást belőle, amikor okozta magának, így ezek az apró mozdulatok is mind csak a kis színjátékába tartoznak. Nem ma kezdte.
- Nagyon szépen köszönöm, tényleg - hálás mosollyal az arcán néz Willre, amikor magyarázni kezd a szerényekről, meg ágyakról, salátákról. Valójában, ha tényleg képes lenne ilyen érzésekre, valóban hálás lenne neki - amiért így adja neki a lehetőségeket, ennél konkrétabb már csak akkor lehetne, ha a kezébe nyomna egy szikét, mondván, tessék, itt van, vidd csak el. Lecsúszva az ágyról, amin eddig ült, fogadja el a takarót és a párnát, majd elindul az ágy felé is, amit az előbb mutattak.
Bebújva várja meg, amíg Will eltűnik az irodában. Vár. Először csak a hűtött szekrényig sétál el, majd vissza, egy biztos terepen kísérletezik, amit felajánlottak neki, és egészen biztosan nem történhet belőle baj. Majd a salátás tálat visszaviszi, majd megint visszasétál halkan az ágyig, amíg a férfi megszokja a mozgását, a jelenlétét, hogy felfedezi a terepet. Csak ez után kezd el a szekrény irányába pislogni, de nem veti rá magát egyből - van még ideje kidolgozni a kis tervét.