36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2014. május 1. 22:23 | Link

Meccs után
Axel és persze a többiek


A fene se gondolta volna, hogy egy meccs után megint idekerülök. Jó, annak idején nem volt nagy bajom, de valahogy akkor sem vágytam ide vissza. Az élet viszont nem kívánságműsor.
A meccs egy ideig - ha nem is sokáig - de ment, száguldott, ellenben bele sem lendültünk igazán. Mindig is voltak veszélyei, tudtam én, nem is vagyok akkora nyuszi, hogy ez miatt meghátráljak, ha amúgy meg szeretek a levegőben hasítva játszani. Csakhogy ez most eléggé nagyon rosszul jött ki, a tűréshatárom végleteit merítettem ki az utolsó percekben. Kész voltam arra, hogy ha kell, fogaimat összeszorítva, mukkanás nélkül legyek fent a pályán addig, amíg kell, ameddig le nem zavarnak onnan, de nem így alakult. Sőt. Alighogy a saját manőverem véghezvittem, egy szempillantás alatt hullott több ember is a mélybe. Többen utánuk indultak, magam is megtettem volna, ha épp nem a fájdalomtól eltompulva érzékeltem volna a világot. Nem szokásom nyavalyogni ilyen miatt, de most rettentően fájt. Csak álltam, és néztem. Az, hogy a gólom bement-e már nem érdekelt, és mire feleszméltem, sípszót hallottam. Vége. Ennyi volt. De valahol meg is értettem. Robiék is kaptak abból a gurkóból, amelyből én is, de a két fekvő egyén a földön jelezte, hogy itt most nincs mese, végezni kell a meccsel.
Leszálltam magam is, de a földre huppantam, és az ordítást visszafogva pihentettem kissé a lábam. Ahogy a többieket is, úgy engem is egyenesen a gyengélkedő felé kísértek, ellenkezni pedig, se kedvem, se erőm nem volt. Fél lábbal, esetlenül próbáltam idekeveredni, több-kevesebb segítséggel, melyet csapattársaktól kértem. Ahhoz képest, hogy máskor mennyire rövid az út, most órák hosszának tűnt minden egyes emelet, lépcső, méter. Mennyire meg tudnak változni ilyet helyzetben a körülmények, és maga az idő is. Ahogy viszont puha ágyra huppantam, és vártam, hogy a lábammal valamit kezdjenek, már minden sokkal kényelmesebb, és jobb volt. Nem törtem magam, felszerelésemben, kényelmesen, lüktető végtaggal bámultam magam elé, vagy épp azt lestem, hogy a többi "áldozat" épp hogy van. Unalmas program, de többre nem futotta jelenleg, se akar, se erő terén. Ez így alakult.
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Axel Sebastian Macisajt Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 2. 02:06 | Link

Leo, meg a többiek
Levita-Rellon meccs után

Ez a meccs valamin fenomenálisan rövid volt. Mit csináltak, mit nem, az emberek az előző meccsen kivitelezett kaszabolás mellőzésével is hullottak, mint a legyek. Bele sem mer gondolni, mit lett volna, ha tovább tart a meccs és netán bevadulnak. Azért tőlük is csúnyán landolt Mihael, miután eltalálta az a gurkó, Leo megúszta egy lábsérüléssel, bár jobban járt volna, ha ezt sem sikerül összeszedni. Az út a gyengélkedőre már ismerős volt szerencsére, vagy nem, a lényeg, hogy segített elbicegni idáig a csapattársának, ha már kivételesen megúszta a vasgolyóval való találkozás nélkül azt a rövidke időt. Először felhúzta magát azon, hogy feléig se jutottak az egésznek, de séta közben idáig aztán mégis megnyugodott. Elveszítette a jelentőségét az egész, majd legfeljebb újrajátsszák, vagy ki tudja. Ha nem, akkor ott lesz a következő meghirdetett mérkőzés a navine ellene, aztán meg az eridon következik, a köztes idő megspékelve jóféle edzésekkel, ahogy azt csak David tudja levezetni, úgyhogy nem fognak unatkozni egy cseppet sem, még ha most bosszantó is, hogy ennek ilyen gyorsan vége lett. A betegszoba sem a kedvenc helye egyébként, rossz emlékeket idéz, de azért most nem fogja azt mondani Leonak, hogy na a sarokról már tessék beugrálni fél lábon, mert neki meg semmi kedve betenni oda újra a lábát, ha nem muszáj. Segít addig eljutni, majd egyelőre letelepedik a legközelebbi üres ágyra felmérni a terepet legalább, átlátni, ki sérült meg. Nem is volt akkora pusztítás, mint múltkor. Most mégis egyszerűbb a sérülteket összeszámolni, mint azt, hogy ki maradt talpon egyáltalán. Az az ágy például üres, ahová akkor őt tették. Hirtelen eszébe jut, hogy Luca nekiment, Runa meg ott hüppögött minden második délután, bánatában meg haragjában egyszerre, hogy milyen hülye is volt, ő meg hiába mondogatta, hogy nem fordul többet elő - ha nem szentesíti éppen a cél - és rendbe fog jönni. Rendbe is jött, ami azt illeti, és fogalma sincs, mit csinált pontosan a gyógyító, de már se a csuklója, se a térde nem fáj azóta, még időváltozásra sem. Nagyszerű. Na de megnézegeti még, kivel mi van, mindezt úgy három perc leforgása alatt, aztán visszafordul csapattársa felé.
- Ahhoz képest, hogy mi voltunk pályán, meglehetősen kevés a sérült. Nem volt semmi azért, hogy fent maradtál sérülten is. Nagyon fáj? - érdeklődik barátságosan, végtére is csapaton belül a legkevésbé sem eszik egymást, talán ennek, na meg a szobatársi viszonynak köszönhetően már Mihaellel is viszonylag jól megvannak egymás mellett, az újabb kollegiális kapcsolat csomó téren már csak ráadás, de jó, hogy egyikük se akarja eltenni a másikat az útból semmilyen módon. A lábsérülésekre visszatérve meg úgy egyébként annyi tapasztalata van, hogy amikor a térdét az a gurkó széttörte, biztosabbnak látta levinni a terelőt, mint fent maradni, mert a fájdalomtól még a seprűn maradni is nehezére esett.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Macisajt Sjölander, 2014. május 2. 09:32
Hozzászólásai ebben a témában
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2014. május 2. 22:16 | Link

Meccs után
Axel és persze a többiek


Nagy szusszanás, majd újabb. Kissé kényelmetlen volt hosszabb távon az, ahogy feküdtem, de nem moccantam, vagy legalább is, csak a felsőtestemmel mocorogtam, mint valami kukac. Persze, nem úsztam meg azt sem, hogy a lábam moccanjon, amelyet hangos szisszenéssel reagáltam le, de ahhoz képest, még mindig istenesebb volt a fájdalom, mint a levegőben. Szép lassan kezdtem el fekvőhelyzetből félig-meddig felülni, mert kényelmesebbnek is láttam, no meg jobban tudtam megfigyelni, illetve figyelni csapattársamra. Axelnek azt hiszem jövök egy baromi nagy hálával, amiért segített az eljutásban, és még le is parkolt velem. Tekintetem a nézelődés után az ő alakjára siklott, mert még itt is maradt, nem menekült ki a klórszagú teremből, ahogy azt épeszű ember tenné. Ő szerencsés volt, nem kapott be vasat, nem kell feküdnie úgy mint nekem, és a többieknek. Gondolom ő is örül annak, hogy megúszta, Ármin is, hogy nem hullott annyi ember, mire lefújta volna a meccset. Azért ez még mindig keserű szájíz, de jobb, mintha a csapat 80%-a itt feküdne, és jajongana.
Ahogy meghallottam hangját, úgy húztam magam vissza a jelenbe a pályáról, hiszen arra jártak a gondolataim, és bólintottam elsőre szavaira. Igen, ahhoz képest tényleg az, mint ami lehetett volna.
- Mert még nem melegedtünk bele a meccsbe. Nem sok idő telt el, alkotni nem volt időnk. - húztam el a számat, hiszen tényleg elmaradtak azok, amelyeket gyakoroltunk az edzésen, és bevethettünk volna. Pedig milyen királyul nézett volna ki..
- Ahh, ne hidd, hogy ezzel nagy ember lennék. Lehet utána lejöttem volna, mert nem lehet ezt sokáig bírni. Csak vagyok olyan vadállat, hogy amit elkezdek, szeretem végigvinni. - itt már egy félvigyort ejtettem a makacsságomat emlegetve, de ami így van, az így van. Persze, hősködni nem szeretnék, távol álljon tőlem, de azt hiszem, ennyi belefért. A kérdésre viszont lepillantottam az emlegetett végtagra, amely mozdulatlanul pihent, lüktetve adva a tudomásomra, hogy még megvan, csak ramatyul.
- Most annyira nem. Megnézni nincs erőm, hogy néz ki a nadrág alatt, de a fájdalom elég képet ad. De ha nem mozgatom, elviselhető. - szusszantam, miközben visszapillantottam a másikra, arcomon pedig ténylegesen nem tükröződött a fájdalom, amely a pályán túlságosan is odaköltözött. Talán kissé sápadt lehetek, de semmi több.
- Na de te, megvagy? Mert azt láttam, hogy üldözött az egyik gurkó, de nem fogtam fel nagyon, mi volt a történet vége. - érdeklődtem, hogy ne csak az én jelenlegi nyomorom legyen a téma, na meg valóban, az utolsó percek túlságosan életlenek, és összemosódottak voltak, így utólag visszagondolva rájuk.
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Cupido
INAKTÍV


Szerelem vesz körül minket (se)
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 164
Írta: 2014. május 6. 22:19 | Link

A meccs közelebb hoz - Leo és Axel

Már jócskán benne járunk a tavaszban, sőt szép lassan nyárba fordul majd az idő, de Cupidot ez cseppet sem zavarja. Sőt, buzog a tettvágytól, hogy minél több szerető szívet tudjon teremteni és mindent körbelengjen a csodás és mindent elsöprő szerelem. Ma is ilyen céllal indult el felfedezőútra. Mostanság egy kicsit kezdte úgy érezni, hogy a kastélylakókból mintha kezdene kissé kiveszni az egymás iránt érzett szeretet, mindenki csak magával van elfoglalva és a saját sorsát igazgatja, de közben nem figyelnek oda egymásra, a kapcsolatok kiüresednek. Ez mélységes szomorúsággal tölti el a kis szárnyas pufókot, így elhatározta, hogy ma annyi embert fog meglőni, amennyit csak lehetséges. Már reggel felkerekedett, hogy megkezdje a maga kis hittérítő körútját, de nem talált még csak lézengő diákokat sem a folyosókon. Csalódottan repkedett ide-oda, hogy most biztosan oda lesz az egész terve.
Nagy zsibongásra lett figyelmes, ezért elindult a hang irányába, hogy megnézze, mi folyik arrafelé. Ó, kviddicsmeccs van! Ennél jobb dolgot nehezen hozhatott volna útjába a sors! Összecsapta kövér kis mancsait, majd megindult az aréna felé. Eleinte csak a nézőtéren lőtt meg pár embert, de az egyik nyila véletlen mellé ment és egy gurkót talált el, aki ezáltal menthetetlenül szerelembe esett a talajjal és azonnal zuhanni is kezdett felé. A homlokára csapott a kezével, hogy hogy pazarolhatott el egy nyilat ilyesmire, így is kevés van már nála. Indult volna tovább, mikor is a játékvezető lefújta a meccset és mindenki szélnek eredt. Csalódottá vált és kicsit dühös lett Árminra is, hogy így elszúrta a kis szerelem-hadjáratát, de végül nem pazarolta tovább a drága idejét, tovareppent, vissza a kastélyba. Néhány percig tanácstalanul lebegett a plafon közelében, hogy hová is menjen, a diákok már mind szétszéledtek, mikor is eszébe jutott a gyengélkedő. Hát persze, ott ilyenkor mindig sokan vannak! Mivel ő maga nem tud ajtót nyitni, így meg kellett várnia, míg pár diák be nem akart menni, a fejük felett szárnyalt be a helyiségbe. Nem voltak annyian, mint amennyi emberre számított, de végül is arra jutott, hogy ez is több a semminél. Az egyik ágyon egy fekvő fiatalt pillantott meg, a mellette lévőn pedig egy másik fiú ült, beszélgettek. Huncut mosoly szaladt végig a száján, amint elővette a tegezéből az utolsó nyilát és az ülőre, Axelre irányította. Aztán elengedte a nyilat, az pedig huss, már bele is állt a fiú tarkójába. Nem az eddigi legjobb lövése, de biztos benne, hogy megteszi a hatását majd. Kacagott még egy aprót, majd kivárva a megfelelő pillanatot, kisurrant az ajtón.
Hozzászólásai ebben a témában

Axel Sebastian Macisajt Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 9. 01:01 | Link

Leo meg a többiek
bár a periférikus látás kezd megszűnni


Segít ő, hogyne segítene, ha már arra van szükség, aztán beérve a gyengélkedőbe nem menekül azonnal. Kivételesen még csak tömegnyomor sincs, bár ez szokatlannak tűnik egy Rellonnal folytatott meccs után, így meg is jegyzi hangosan. Végeredményben, ha már kivívott a csapat magának egy kis hírnevet, tarthatnák hozzá magukat, a Falmouth Falcons sincs kitiltva még sehonnan, elvégre a felhozatalt színesítik, éppen, mint itt a zöldek. Még a végén mindenki megunná, ha csupa szépen lejátszott meccset látna csak, na meg így garantáltan megtanulják értékelni a tiszta játékot is. Mindenben van valami kis jó, az tagadhatatlan tény. Bólogat is beleegyező hümmögést hallatva Leo megjegyzésére, bár kétsége sincs afelől, hogy esetleges visszavágó során nem mulasztják el pótolni ezt a kihagyást, vagy ha ott nem, hát a következő meccsen alakítanak majd nagyot. Elvigyorodik azért a folytatásra, és kissé hitetlenkedve pislog a fiúra, még a szemöldökét is megemeli kérdőn, miközben végignéz rajta.
- Egyezzünk meg, nem tűnsz vadállatnak, de ez a hozzáállás tetszik. Nagyon is. - jelenti ki határozottan, elismerően vigyorogva, mert tényleg értékeli a kitartást, aztán arra is rákérdez, mi a helyzet azzal a sérüléssel. Puszta figyelmesség csapattársi mivoltából adódóan, mert kinek nem esik jól, ha afelől érdeklődnek, hogy egyben van-e még.
- Ühümm. Hát... még jó, hogy van egy gyógyítónk, aki valószínűleg seperc alatt helyreteszi egy kis mágia segítségével, aztán holnap, de legkésőbb holnapután már ott szaladsz te is velünk körbe a pályán edzésen. - válaszolja biztató vigyor kíséretében, majd kénytelen megsúrolni a tarkóját, mert icipicit mintha belenyilallt volna. Lehet, hogy csak rosszat mozdult volna, ahogy éppen Leo felé fordult még egy fél centivel odébb mozdulva? Megeshet. Mindjárt el is múlik, miközben ő meg már elgondolkodva vakargatja haja tövét, gondolkodást elősegítendő, mert máris azóta töpreng, hogy milyen érdekes ember ez a Leo, a szó pozitív értelmében, magyarán az a fajta, akit egyre inkább érdemesnek talál egy közelebbi ismeretség kialakítására. Megrázza kissé a fejét, mint aki most tér vissza egy másik dimenzióból, és való igaz, kicsit hosszan rajta felejtette a tekintetét csapattársán, aztán eljut az agyáig a kérdés is. Kissé elveszve bámul maga elé egy fél pillanatig azért, amíg az értelmét is felfogja, majd elvigyorodik újra és megvonja a vállát.
- Ja... hát én rendben vagyok. Nem kell félteni, bevittem volna a lelátóba azt a gurkót épp, ha sikerül, csak valami furcsaság volt az egészben, mert felszívódott egyik pillanatról a másikra. Ilyet se láttam még, de legfeljebb rákérdezek Davidnél. Vagy nem tudom... mindegy is. - közli lazán, és nem is nagyon érdekli most a téma, az a gondolat viszont sokkal jobban mozgatja az agysejtjeit, hogy hogyan is érhetné el, hogy kevésbé népes környezetben, kevesebb hallgatózó fül és figyelő szem kereszttüzében is tudjon esetleg beszélgetni a fiúval. Nem tűnik nagyon rossz ötletnek perpillanat, sőt.
- Viszont... te, Leo, azt hallottam, bestiakutató leszel. Mennyire érdekelnek a sárkányok? Van egy mini sróforrúm... ha esetleg érdekel közelebbről... meg igazából kíváncsi is lennék valaki véleményére, aki többet ért hozzájuk nálam... - ja persze, Axel, el is hiszi majd Leo, hogy csak a véleménye érdekel, miután még rá is kacsintasz itt. Arra sem ártana gondolni, hogy még legalább egy csapatra való ember itt tolong közben, de hol van már a józan ész éppen. Természetesen a tudás hatalom, képben van vele, hogy nem abszolút esélytelen, hogy Leo ne kapjon frászt ettől és meneküljön fejvesztve még sérült lábbal is, bár ez is benne van a pakliban, de csak kiderül hamarosan, mi erről az ötletről, meg persze a mögöttes tartalomról - már ha sikerült ugye azt is átadni - a fiúnak, addig is ő elvan a szomszédos ágyon ücsörögve, lassan már majdnem feltűnően nézi a fiút.  
Hozzászólásai ebben a témában
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2014. május 12. 00:29 | Link

Meccs után
Axel és persze a többiek


Ahogy egyre telik az idő, úgy kezdi el marni az orrom a klórszerű szag, az a tipikus illat, ami belengi az ilyen helyeket. Meg is dörzsölöm az emelgetett testrészt, de a fintort nem húztam elő, nem akartam, hogy a másik netán rosszul értelmezze, abba a hitbe ássa magát, hogy neki szól a fintor.
A kezem leeresztve pillantottam ujjaimra futólag, amelyek kissé piszkosak voltak, hiszen, ha jól emlékszem, kínomban már a talajba is markoltam. Nem zavart, laza mozdulattal töröltem ép lábam nadrágszárába, és pillantottam vissza Axel felé. Jót vigyorogtam a megjegyzésén, és igaznak is tartottam, de a makacsság az makacsság.
- Köszi, jó, hogy nem tűnök annak. Nem az a kategória vagyok, aki mindenki torkának esik. – persze, az nem kizárt, hogy ha nagyon sikerül megpiszkálnia valakinek, akkor viszont megteszem. De ki nem. Mindenkiben van egy kicsi, de én a békés őrültek talaját taposom. További szavaira bólintottam párat, ismét a sajgó tagot bámulva, morogva magamban, hogy múlna el magától, de olyan isteni csoda nincs, ki kell húznom vele egy darabig.
- Abban nem is kételkedtem, de szívesen kihagytam volna ezt a kis malőrt. De a gurkó nem válogat. – húztam el a szám, amelyből gyors vigyort is faragtam.
- Hah, majd lehet, hogy ha épp lusta leszek, sántikálok még egy kicsit, hogy a futást kihagyjam. – szórakoztam a gondolattal, mintha amúgy kihagytam volna valaha is. Sőt, szinte tudom előre, hogy amint rendbe jön, ugrálni fogok örömömben, és dupla annyit futok, mint kellene. Vagy mégse, de szép gondolat. A mozdulatot, melyet művelt, nemigen vettem fel, megszokottnak, rutinnak véltem, amit magam is szoktam alkalmazni, tény, legtöbbször olyankor, ha zavarba éreztem magam. Ezen átlépve vártam inkább a választ, hogy hogy is van ő most, mi lett a dolgokkal. Picit ismét helyezkedve, de csendesen ücsörögtem, mintha semmi dolgom nem lenne, és mintha semmi sem történne jelenleg. Nem siettettem a másikat sem, nem köhintgettem, hogy nyögje már ki, mit akar, mi erre a válasza, hisz nem vagyok türelmetlen. Egyedül talán a gyógyítás részt tudnám siettetni, de a gyógyító után se kajabálok, vagy épp fújtatok, mert nincs mellettem. Ráérősre vettem a figurát, és ahogy észleltem, Axel sem sietett a vonatára, vagy bárhová. Ahogy viszont meghallottam a hangját, úgy söpörtem félre minden felesleges gondolatot, amelyeket agyalva csak bambultam volna én is, és felét se értettem volna a körülöttem zajló dolgoknak. Jó, hogy neki nem kell ezzel szenvednie, vagy más sérüléssel, mint mondjuk Mihael esetében, akinek nem lennék a helyében.
- Akkor jó, szerencsés voltál most. Hah, bevinni? Milyen cseles, biztos mókás lett volna. – vigyorogtam ismét, egy kissé gonoszabb ábrázattal, mert persze nem nekem kell tartanom olyankor a nézőtéren, csak moziztam volna egy jót.
- Háááát.. akár fura volt, akár nem, az ereje nem volt az. Az sajnos megegyezett az eredetijével. De akkor lehet, hogy buherált valami volt? Kinek állna szándékában az, hogy mű-gurkót alkot, hogy laposra verjen vele mindenkit? – elmélkedtem homlokráncolva hangosan, hisz tényleg semmi ötlete nem volt erre. Komolyan. Ki lehetett az, akinek ez jó? Most kissé sikerült elbambulnom, ahogy ezen törtem az agyam, így, mikor megszólított, kénytelen voltam kissé megrázni a fejem, hogy képben legyen, majd rápillantva hallgattam a kissé meglepő témát. No nem mintha zavart volna a dolog.
- Jól hallottad, igen. Ha nem fal fel addig valami, az leszek. – vicceltem el kissé a dolgot, majd folytattam. – A Sárkányok jók, kár, hogy nem vettem fel másodszaknak. Persze, addig jó, ameddig nem akar felfalni de részletkérdés. De na.. mini sróforrú? Óóó. A volt szobatársamnak is volt egy minisárkánya, vele is igyekeztem kijönni. – bólogattam visszaemlékezve Rolira, meg arra, hogy néha meg akarta pörköli a nem létező bajszom, de azért nem volt vészes. Az viszont már kicsit tényleg jobban meglepett, mikor kacsintott. Már épp akartam volna folytatni, de kizökkentem. Értetlenül pislogtam csak párat, hogy ezzel most mire utalt, de nemigen esett le. Mintha máshova akarna elcsalni, ezzel a címszóval. Na.. képzelődjek már ilyet, komolyan. Nem egy copfos kislány vagyok, akit elakarnak csalni a sötétbe egy kis lopott csókra. Hol élek..
- Ühm.. – szólaltam meg gyors, hogy ne tűnjek kukának, de a kis zavar most előbújt, a szép, okos szavak meg eltűntek. – Úgy érted.. nézzem meg? Felőlem nincs amúgy akadálya. – maradtam annál inkább, amit kimondott, nem mentem bele, hogy na mit is akar komolyabban, nem zavartam fel semmit. Lehet, csak én láttam bele mást, mint amit kellett volna. Hjaj, mint a tinilányok.. Leo, nőj már fel.
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Axel Sebastian Macisajt Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 13. 20:15 | Link

főleg Leo Rolleyes

Őt annyira nem zavarja a gyengélkedőhöz társuló megszokott szag, kezdettől fogva érzi, aztán egy idő után úgyis hozzászokik az ember, és már nem figyel rá, de különben is ebben a percben sokkal inkább leköti a figyelmét az, hogy Leo-val társalog.
- Csak kiválasztottak érdemlik ki azt, hogy nekik ugorj? - vigyorog a kapott válaszon, Leo tényleg nem tűnik annak az embernek, aki csak arra vár, hogy oka legyen valakit a földbe döngölni, pedig már több, mint egy éve csapattársak, szóval ha így lenne, eddig csak feltűnt volna. Száját kissé elhúzva bólint rá viszont arra a megállapításra, hogy a gurkó nem válogat, tapasztalta sajnos ő is, hogy milyen ádáz természetűek ezek a nyomoronc vasgolyók, a sántikálós ötletre meg vigyorog egy sort elismerően, nem is annyira rossz ötlet, neki meg se fordult legutóbb a fejében, hogy a térdére hivatkozva kihagyjon pár kört, bár akkoriban lehet, jól jött volna, megelőzendő a tüdővészesekével felérő köhögési és fulladási rohamokat; mostanra meg már szerencsére többé-kevésbé sikerült beleverni a helyes légzéstechnikát. Közben csak még szélesebb lesz a vigyora arra, hogy cseles ötlet volt a lelátó becélzása.
- Kár, hogy nem jött össze, pedig direkt a szurkolótáborukat vettem célba, hogy na majd egy kis ajándék a lelkes rajongóknak - jegyzi meg, mert ha kviddics, akkor az még nála is véresen komoly, meg is csinálta volna a manővert, ha nem szívódik fel a gurkó, aztán meg a meccset is hamar lefújták, pedig igazán élvezte volna azt a jelenetet végignézni. Na de majd legközelebb, most valahogy Leo különben is érdekesebb.
- Fogalmam sincs... arra vannak ötleteim, kinek érdeke laposra verni minket, de na, ujjal mutogatni nem érdemes, úgyis tudjuk, hogy a pályán gyakorlatilag senki se szeret - von vállat, lassan már végképp jelentéktelennek tűnik az egész gurkó-ügy, főleg, hogy nem kapta el őt, akárki is nyúlt hozzá. Leo-n viszont végignéz ismételten, eddig valahogy sose figyelt fel rá különösebben, fene tudja, most mi történt, elvégre még Elliot is ott van neki, bár most, hogy éppen odavan melodimágiára, vagy ki tudja merre, mert számon sose kéri, mit csinál... na most így inkább az köti le a figyelmét, aki az orra előtt van, az pedig nem más, mint Leo. Már jó ideje nem titok előtte, hogy a csapattársával majdhogynem ugyanazt a tábort erősítik, meg újabban még róla is kering egy-két ilyen felében igaz pletykaféleség, úgyhogy annyira talán nem ad meglepetésre okot a folytatás sem senkinek. Vagy igen? Na persze, a többiek véleménye nem is érdekli, az viszont annál inkább, hogy Leo veszi-e a lapot.
- Mi enne meg? Azt hiszem, te is vagy azért elég zöld ahhoz, hogy te eszed meg előbb azt a bestiát, ami vacsorának néz - vigyorog már megint, majd rábólogat arra, hogy bizony miniatűr sróforrúja van vagy két hete, de lehet az három is, fene számolja, mennyi ideje volt húsvét.
- Az bizony, Loki. Tök cuki, még mindig akkora, hogy elfér a tenyeremben, és nem tudom, lesz-e sokkal nagyobb - meséli rövidre fogva, mert annyira nem is a sárkány a lényeg, csak ennyi ember előtt talán mégse úgy kellene fogalmazni, hogy aztán az Ediktumba is bekerüljön mindenféle találgatás. Hiányzik is a fejének, nem tűnik úgy a tények ismeretében, hogy abból túl jól keveredne ki, már ami Elliotot illeti, pedig ezt aligha tudná normálisan elmagyarázni. Ja, hogy Leo tök szimpatikus, és bocsi, szívem, de úgy gondoltam, jó lenne nem leragadni az első embernél, még akkor is, ha szeretlek, mert az olyan beszűkült dolog, és ne érezd már megcsalásnak, hogy úgy néztem rá, hogy azt még a suliújság is lehozta... ehemm, majd pont így előadva be is válik. Áh, kár ezen gondolkodni, bár mintha Leo se nagyon lenne képben, vagy csak nem meri elhinni? Megeshet az utóbbi is, úgyhogy biztos, ami biztos, tovább megy egy kicsit.
- Aha, megnézhetnéd. Igaz, hogy még Runánál van, de szerintem ma estére már hazakerül, hm? - még a szemöldökét is megemeli a kérdés nyomatékosítása érdekében, hogy azt már nem lehet figyelmen kívül hagyni, na meg aztán közelebb hajol, teljesen Leo fele fordulva, és még szuggerálja is gondolatban, hogy itt és most azért ne kelljen kimondani, hogy khm, bejön neki a fiatalember.
- Loki nem bánt, és én se eszek embert, annál jobb ötleteim vannak, már ha... izé, majd akkor részletezem inkább - de azért ismételten rákacsint a fiúra, hátha végre nem ragad le az elsődleges értelménél a szavaknak, mert bizony sokkal több van mögöttük, aztán Mihael ágya felé pislogva már azt kezdi gondolatban számolgatni, hány szobatársra kellene esetleg számítani. Ez egyre jobb.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Macisajt Sjölander, 2014. május 13. 20:24
Hozzászólásai ebben a témában
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2014. június 8. 23:48 | Link

Meccs után
Axel


Egy picit elgondolkodtam a dolgon, mintha olyan hatalmas nagy dolog lenne, amit át kell gondolnom, többször is, de végül megrázom csak a fejem, lágyan, és visszapillantok rá.
- Áááá, nem. Vagyis olyan szempontból kiválasztott, hogy felhúzza az agyam, de nagyon. Rég volt ilyen hála, nem is akarok sokat. – na ja, nemigen a kedvencem az ökölhasználat, inkább csak oda-, meg beszólni szeretek. Nem mintha félnék, csak én nem a verekedő őrült típusa vagyok. Ez van. A lábam említése már nem olyan fájdalmas, mint eddig, örülök, hogy nem gyűlik könny a szemembe, pusztán a létezéstől is. A vigyorra magam is azzal válaszolok, nem bírom megállni, sosem tudtam, mindig is egy vadalma típus voltam, ha jól éreztem magam. Most pedig, a fájdalom ellenére sikerült. Meg persze, ha nem arra figyelek, akkor máris sokkal jobb minden.
- Oda se neki. Lesz majd még alkalmad rá, bőőőven. Nem ez volt az utolsó meccsünk ebben az életben. Akkor majd megkapják a cuki kis ajándékot. – bátorító vigyort küldök felé, hogy egy percig se búslakodjon ezen, hisz az a csel bármikor jó lesz még, nagyon is. Kicsit fészkelődő, ismét, de igyekszem az ehhez társuló fájdalmaknak jelét sem mutatni, egész sikeresen, hiszen inkább Axel szavaira irányul a figyelmem, amely egészen jó módszernek bizonyul. No majd többször bevetem. A felvetéseire csak bólogatni tudok, hisz tény, nem egy cukorborsók vagyunk, ha belelendülünk, sőőt. Így ezt a fajta antiszeretetet nagyon is ismerem már. De na, nem fogjuk meghazudtolni magunkat, mi ilyenek vagyunk, és kész. Ezt kell szeretni. Viszont nem hiszem, hogy ez miatt valamelyik csapat, vagy ház embere ilyet merényelne ellenünk, aztán meg ki tudja, kinek milyen ördögi tervei akadnak néhanapján.
- Nem hát, mert akkor te lennél mocsok embernek elkönyvelve, hogy hogy van merszed ilyesmit feltételezni bárkiről is. Nem hiszem, hogy valaha megtudjuk ki is volt, hacsak nem lesz belőle nagy balhé. Én, ha megtudnám, tuti szétcsapnám a lábát, csak, hogy érezze, milyen kellemes. – apró fintorral masszírozom meg kicsit a combom, mivel lentebbi területekre nemigen akaródzok nyúlni. Nem izgat valóban annyira a kiléte, de viszonozni viszonoznám. Lehet, csak Ármin fogja tudni, ha megtudja, és embervédelmi szempontból nem mondaná el nekünk, hisz biztos sejti ő is, hogy egy ilyen alakra mi várna a zöldektől. Semmi jó.
Kicsit fura, ahogyan végignézett rajtam, de lehet még mindig csak én látok többet a dolgokba. Sejtéseim vannak bizonyos dolgokról, de hát a pletykarovatnak hinni sosem szoktam, rólam is hozott már olyan hírt, amelynek még a kötőszavai sem voltak igazak, nemhogy a tartalma. De nem mutattam végül jelét, hogy zavarna a dolog, ültem tovább, mintha amúgy bármi mást tudtam volna tenni, és vártam. Nemigen akadt új témám, kicsit a szer, ami enyhítette a fájdalmam, az kicsit az agyam is eltompította. Nem, nem voltam álmos, se kába, inkább csak nehezebben forogtak azok a bizonyos kerekek, amik ilyenkor szoktak, viszont ahhoz képest igencsak jól, amit egy erősebb fájdalomcsillapítótól várni lehet. A megjegyzésére egy jót vigyorogtam, mert hát na, viccesnek vicces volt, hisz az igazi félelem ilyen esetben már rég járt át, az erdőben. Na az se egy kellemes mese.
- Ki tudja, mennyire talál finom falatnak! – ami merőben nagy szó, végiggondolva a méreteket, amellyel egy mini bármit is tudna kezdeni. Talán a kislábujjam kell féltenem.
- Amúgy meg, attól függ, milyen bestia. Sajnos volt szerencsém olyanhoz, akit akármennyire is akartam, de sose tudtam volna megenni.. – húztam el kicsit a szám, de hamar el is tűnt, hiszen a téma folyt tovább, a minisárkány felé.
- De jópofa neve van. Óóó, akkor az tényleg nagyon pici, aranyos, már így hallásra is.  - képzeltem el a hatalmas vadat, és körülbelül úgy hatott nekem belülről, mint ahogy a lányok reagálnak, ha kiscicát látnak. Persze kívülről ez csak mosolyban nyilvánult meg, hisz hogy nézne ki, ha pattognék – ezzel a lábbal nem is menne  -, meg gügyögnék, mint a vadmarha. De a cukiskodás elvetve figyeltem tovább, komolyabban, jobban összpontosítva, hogy a számomra kicsit több, és más értelmű mondatokban megleljem az igazi mondanivalót. Vagyis, igazából már sejtettem, csak bizonyosságot akartam.
- Oké, megnézem. Majd addig kérek mankót, vagy valami, hogy eljussak odáig. – azt hiszem értettem én, hogy mit akar igazából, talán kissé ki is pirulhattam, de nem érdekelt. Most már tudni akarom, amit ott fogok átélni.
- Biztos vagyok benne, hogy vannak jobb ötleteid. Na de akkor majd megyek, és megnézem én azt. – mosolyodtam ismét el, bólintva, és gyors átbeszéltük a haditervet. Ahogy Axel távozott, hogy visszaszerezze a minisárkányt, hátradőltem, pihentem, és agyaltam csak. Fura volt ez a dolog, de egyben tetszett is, és kíváncsi voltam. De még pár óra, és megtudom…

Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet