36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 8. 20:01 | Link

Tusás kiesés – 1. próba alatt
Chaske, Ruu

Az erdőben ébredek, mégpedig arra, hogy Maurice tart a karjaiban és visz kifelé. Bágyadtan ellenkezni próbálok, de még nincs erőm ahhoz, hogy komolyabban kifejezésre juttassam a véleményemet. Mostanában nagyon rossz az egészségi állapotom, eleve ostobaság volt így bemenni az erdőbe, örülhetek, hogy csak kiesek és nem történt semmi igazán komoly. Már, ha a rosszullétet és az ájulást nem tekintjük annak.
Eléggé félelmetes belegondolni, de ezek után muszáj: lehet, hogy édesanyám örökletes betegségben halt meg és ennek a tünetei mutatkoznak most rajtam. Mondjuk, ez azért nem biztos, elvégre apám sem állhatna modellt az egészséges ember szobrához. Betegségektől terhelt család vagyunk, bár ha így folytatjuk nem sokáig.
Sosem gondoltam még bele, hogy milyen lenne meghalni, bár a közelmúltban a felejtést már kipróbáltam volna. Most valamiért a legrosszabb dolgok jutnak az eszembe, de persze nem alaptalanok ezek a félelmek. Valahol mélyen a tusát is fájlalom és aggódom a többiekért is, akik még ott vannak, de ezek mind csak tompa, távoli érzések.
Közben Maurice megérkezik velem a gyengélkedőre és velem is marad, amíg meg nem érkezik a suli gyógyítója. Eddig vele még semmi dolgom nem volt, szerencsére, így most fogom majd először alaposabban szemügyre venni. Kicsit félek, nem tőle, hanem attól, amit esetleg mondani fog.
Hozzászólásai ebben a témában

Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. július 9. 18:37 | Link

Aileen Aurora

*Az utóbbi időben tényleg csak a munkámnak élek, ki sem dugom a fejem a gyengélkedőn kívülre. A Matildával töltött este után, úgy érzem, jobb, ha nem erőltetem túlzottam a közösségi éltetemet. A könyvtárban sem jártam azóta, inkább kerülöm a fiatal nőt, mert még mindig ég a pofámon a bőr, ha visszagondolok mennyire kivetkőztem magamból. Annyival intéztem el a dolgot, hogy másnap írtam neki egy bocsánatkérő levelet és eljuttattam hozzá, anélkül, hogy találkoznunk kelljen. Részemről pedig ezzel is van zárva az egész. Éppenséggel főzhetnék valami emléktörlő bájitalt mindkettőnk számára, és meg nem történtté tenném a dolgot, de reálisan nézve, nem éri meg. Csak a büszkeségemen esett csorba, amit valahogy majdcsak túlélek. A munkaterápia egyelőre nagyon jól működik. Igaz, mostanában nem volt túl sok betegem, de azért mindig van mit csinálnom.
Ma pedig elég valószínű, hogy szükség lesz a tudományomra, hiszen ahogy hallottam a Mágustusa első próbája nem lesz fáklyásmenet a versenyzőknek. Csak azért, hogy képben legyek az eseményekkel én is leballagtam a nagyterembe, hogy a kivetítőn keresztül kísérjem figyelemmel a történéseket. Nem különösebben hat meg a verseny,  őszintén szólva el nem tudom képzelni, mi értelme van az egésznek. A diákok "veszélyes" próbáknak teszik ki magukat, és ettől ők lesznek a népszerűen és az "ászok"?  Holott valódi veszély nem leselkedik rájuk, hiszen bármi van, a tusaszervező-mentor bájgúnár azonnal ugrik és én is itt vagyok. Az egészet csak cirkusznak tartom.
Hamarosan alakulnak is az események, az erdőben mindenki találkozik valami megpróbáltatással. Kivéve egy lány, aki ki tudja milyen megfontolásból elkezd enni egy bokorról. Fájdalmas kifejezés suhan át az arcomon, mert elég volt egy pillantást vetnem az ominózus bogyókra, hogy tudjam, a lányt perceken belül ki kell menteni. Ha nem is feltétlenül saját maga miatt, de azért, hogy ne érezze magát fenyegetve egy fától, vagy a társaitól és ne átkozódjon összevissza. Mert egyébként az, hogy a bogyóktól kicsit betép, még nem vezet azonnali ájuláshoz. Mikor Maurice elindul érte, én a gyengélkedő irányába megyek, hogy előkészítsem a terepet.
Nem is kell sokat várnom, a férfi elég gyors volt, és percek alatt meg is érkezik karjában a szőke lánnyal. Már magához tért, de látszik rajta, hogy a bogyók még dolgoznak benne, hiszen csak egy szűk tíz perc telt, mióta elájult. Maurice a gondjaimra bízza Aileent, és már megy is, hogy felügyelje a tusa további részét. *
- Először is ki kell üríteni a szervezetedből a hallucinogén anyagokat. * kezdek bele a magyarázásba lassan, angolul, és nagyon remélem, hogy érti a szavaimat. Egy bögrét nyújtok felé, amiben barnás színű, kissé kellemetlen illatú folyadék van. Nem a legkellemesebb eljárás, de gyors és hatásos. *
- Idd meg, meggyorsítja az anyagcserét, és azonnal kiürül a szervezetedből a drog * beszélek tovább, és az "azonnal"-t, úgy értem, hogy "azonnal". Ha a lány felhajtja az italt, gyorsan ki is kísérem a mellékhelyiségbe. Amikor onnan kijön, már remélhetőleg jobban fog kinézni, és nem is lát valótlan dolgokat.*
- Tessék. * nyújtok a lány felé egy fél tábla étcsokit, hogy visszatérjen a szín az arcába. *
- Gyere, ülj le valamelyik ágyra * mutatok az üres fekhelyek felé, és ha kell odatámogatom Aileent. Ezután leülök a vele szemben lévő ágyra.*
- Hajlamos vagy egyébként az ájulásra? Voltak mostanában valamilyen tüneteid? Szeretnélek jobban is megvizsgálni, mert a bogyók nem okoznak azonnali ájulást, és érzem, hogy többről van szó.
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 11. 16:42 | Link

Chaske Tsosie (Ruu <3)

Mint már említettem még sosem láttam közelebbről a gyógyító bácsit, de ha tudtam volna, hogy így néz ki, nem is akartam volna vele találkozni. Mármint az, hogy vörös a bőre – konkrétan piros, mint egy alma – még egészen elfogadható számomra, de, hogy haj helyett a fején kígyók tekergőzzenek, az már nem igazán tetszik. Próbáltam nem a szemükbe nézni, hátha medúza a javasember, bár én még csak női medúzáról hallottam, de inkább tévedjek, minthogy meggondolatlanságból kőszoborként végezzem.
A furcsa férfi beszél is hozzám, és azt hiszem értem is mit mond, bár a koncentrálás most nem igazán megy. Abban azonban biztos vagyok, hogy angolul beszél. Ez persze nem lenne baj, hiszen beszélem az anyanyelvem, csak éppen ezt senki nem tudja rólam a kastélyban. Mindenkit abba a hitbe ringattam, hogy mivel Magyarországon, magyar édesapám nevelt fel, egyáltalán nem beszélem az angolt. Óvatosan körülnézek, hogy van-e még valaki a szobában, de a mozgó bútorokon és egy hatalmas rózsaszín elefánton kívül mást nem látok, így megnyugodva bólintok és elveszem a felém nyújtott bögrét.
A főzetnek nincs valami jó íze, bár nem is azért kaptam, hogy élvezzem. A mosdó gyors meglátogatása után, egy kicsit valóban jobban érzem magam, és már a gyógyítót is rendes alakjában láthatom. Így már nem is tűnik olyan félelmetesnek, hálásan rá is mosolygok, bár továbbra sem lehet valami jó színem, mert még mindig nem érzem magam teljesen jól. Kapok csokit, amit meg is köszönök, majd beleharapok a szélébe, aztán csak tartom a kezemben. A felszólításra helyet foglalok az egyik ágy szélén, szerencsére ehhez már nem kell segítség, bár azért még kicsit bizonytalanul állok a lábamon.
Körbenézve megállapíthatom, hogy a bútorok immár nem mozognak és egy fia rózsaszín elefánt sincs a helyiségben. Aprót bólintok, nyugtázva, hogy minden olyan, amilyennek lennie kell, majd a cipőim bámulásába kezdek. A férfi leül velem szemben, majd kérdezősködni kezd. Egy pillanatig tétovázom, hogy válaszoljak-e neki, de hát ez a munkája, meg nem is ártana kideríteni, hogy mi a bajom. Nagy levegőt veszek és felnézek a bácsi arcára, egy pillanatra tétovázik a tekintetem a szeme alatt, majd felveszem a szemkontaktust és úgy válaszolok.
- Általában nem vagyok ájulós, eddig talán csak egyszer történt meg velem ezen kívül, még öt éves koromban – mondom készségesen és próbálok visszaemlékezni minden olyan dologra, ami fontos lehet a gyógyítónak a diagnózis felállításához – Öhm… Mostanában gyakran érzem úgy, mintha összeszorulna a tüdőm, ilyenkor nehezen kapok levegőt. Gyakran fáj a fejem és gyomrom és ilyen esetekben hányingerem is szokott lenni. Ezen kívül fáradékony vagyok, és nehezen koncentrálok.
A bogyós dologra csak bólintok, nem tudom, hogy mi ütött belém ott az erdőben. Általában nem vagyok ennyire meggondolatlan, valószínűleg az utóbbi napok rosszullétei jobban kikészítettek, mint gondoltam. Várom a bácsi válaszát, de előtte még el kell mondanom neki valamit, ami szerintem fontos lehet:
- Édesanyám – kezdek bele halkan – egy betegségben halt meg. Sajnos azt nem tudom, hogy mifélében, de most aggódom, hogy esetleg örökletes lehetett ez a dolog. Előfordulhat? – kissé kétségbeesett lehet a tekintetem, de most ez zavar a legkevésbé. Nagyon szeretném, ha a férfi nemet mondana, de valószínűleg ahhoz, hogy ezt megállapítsa, ismernie kéne anyám betegségét, amiről azonban semmit sem tudok.
Félelmek között, tekintetemmel az övébe kapaszkodva várom, hogy megszólaljon.

Hozzászólásai ebben a témában

Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. július 11. 23:08 | Link

Aileen Aurora

*Nem lepődök meg a lány furcsa pillantásain, fel sem veszem őket. Hozzá vagyok szokva az ilyen tekintetekhez olyan emberektől is, akik éppen nem hallucinálnak összevissza.
Az angolt viszont a jelek szerint megérti, bár nem értem, miért tekintget előtte körbe olyan gyanakodva. Erre fényt deríteni azonban nem az én tisztem, csak akkor kérdezek, ha van rá szakmai okom is, egyébként pedig a betegeim viselt dolgai nem mozgatnak meg. Ez pedig valljuk be, nagy előny egy iskolában, ahol a szabályzat ellenére, bizony be-betévednek ide olyan diákok, akiken átkozódás összetéveszthetetlen nyomai vannak.
A lány megissza a főzetet, ami a mágikus hatóanyagoknak köszönhetően gyorsan indukálja a méregtelenítést. Erre sajnos jobb módszert nem ismerek, csak a folyamatot tudom felgyorsítani a főzetekkel.
Aileen tényleg jobban néz ki, elfogadja a csokit és felül az ágyra. Ez volt eddig a dolog könnyebbik része, amit rutinból meg tudtam oldani, most jön az, hogy az ájulás okát kellene feltérképezni. Könnyen lehet, hogy csak nem reggelizett, kimerült volt, megijedt az erdőben, megijedt a hallucinációktól, és a teste nem bírta a stresszt, valami mégis azt súgja, nem inzézhetem el ilyen könnyen. Márpedig az ilyen megérzéseim rendszerint helyesek szoktak lenni. Bárhogy legyen is, az ő szájából kell hallanom, hogyan szolgál mostanában az egészsége. Bárhogyan is szeretném néha, ebben a szakmában nem lehet kikerülni a beszélgetést, és a beteg meghallgatását.
Türelmesen várom, hogy összeszedje magát, és elgondolkodva hallgatom a szavait, közben néha hümmögök párat. Fejben próbálom rendszerezni a tüneteket, kitalálni, mire is illenek rá. Mielőtt azonban még kihirdethetném a dobogós ötleteket, a lány elárul még valamit. Érzelemmentes arccal veszem tudomásul, hogy az anyukája egy ismeretlen betegségben halt meg. Nem, ebben a témában nem vagyok jó. Nem tudom kamasz lányok lelkét ápolni, és megnyugtatni őket, hogy ne is gondoljanak erre, nem szabad az ördögöt a falra festeni. A rémült tekintetén egyértelműen látszik, hogy örülne a nemleges válasznak. Azzal azonban sajnos nem szolgálhatok, nagyon is lehetséges, amit mond. *
- Mivel nem ismerem anyukád betegségét, nem zárhatom ki ezt a lehetőséget sem. * közlöm diplomatikusan. *
- Neki is hasonló tünetei voltak, mint most neked...? Rajta is tizenéves korában jelentkeztek először? * kérdezem óvatosan, mert igazán nem akarok a lány lelkében vájkálni, meg az édesanyja halálát feszegetni, mert nem tudom, hogyan fog rá reagálni, de muszáj vagyok ezt tenni. Nyilván okkal jutott eszébe, hogy beszéljen az édesanyjáról. Minél többet tudok a titokzatos betegségről, annál több esély van rá, hogy eldöntsem, lehet-e öröklődő.
Azonban nem kívánok csak és kizárólag egy állítólagos betegséggel foglalkozni, hiszen egyelőre semmi bizonyíték nincs az összefüggésre. Mindenesertre előbb megbeszélem a lánnyal a betegsége ezen oldalát, és csak utána térek át ténylges próbálkozásra a diagnosztizálás terén. *
- Majd vért kell vennem tőled, hogy tesztelhessem néhány dologra. De ne aggódj, nem fog fájni. * most először valami biztató mosoly félét is küldök Aileen felé. Tapasztalatból tudom, hogy esetben jól jön az ilyesmi, ha a vér kerül szóba. *
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 22. 22:00 | Link

Chaske Tsosie

A férfi nem áll neki nyugtatgatni és simogatni a buksim, miközben azt dünnyügi, hogy „nincs semmi baj” és „minden rendben lesz”. Ez természetes is egy idegen felnőtt embertől,  na meg persze már idős is vagyok hozzá, hogy úgy viselkedjenek velem, mint egy óvodással. Ennek ellenére most jól esne egy kis vigasztalás. Még tőle is, aki egy számomra teljesen ismeretlen fickó, akiről semmit sem tudok. Persze jobban esne, ha egy barátom, vagy apám itt lenne mellettem, de azért belegondolva lehet, hogy jobb, ha nem látnak most. Ha netán olyan diagnózist mond, ami miatt magamba zuhanok – ennek nem muszáj anyám betegségének lenni, jelenleg nem fogadnék szívesen más súlyos betegséget sem – jobb, ha nem látnak azok, akik közel állnak hozzám. Ha egy idegen ember előtt járatom le magam, az számomra nem olyan zavaró, mintha azok látnának kétségeesve, akikkel minden nap találkozom.
Diplomatikus, semmit sem mondó válaszára csak bólintok. Teljesen logikus amit mond, erre lehetett számítani, persze én most nem tudok gondolkodni, a félelem már rátelepedett a szívemre és az agyamra is. Furcsa, rossz érzésem van, amit hiába próbálok, nem tudok elhessegetni. Hogy ne kelljen aggasztó gondolataimra figyelnem, a férfire koncentrálok, nem akarom elszalasztani egyetlen szavát sem, hátha pont az lenne az, ami elhozná a megkönnyebbülést.
Kérdései szintén logikusak, de nem tudok teljes bizonysággal felelni rájuk. Nagyon kicsi voltam, amikor anyám meghalt, és apám nem igazán beszélt a betegségéről, inkább a pozitív tulajdonságairól, boldog emlékekről mesélt, ha anyám szóba került. Valószínűleg neki is volt rossz tulajdonságai, de én ezekről semmit nem tudok, számomra ő egy elérhetetlen, tökéletes lény volt mindigis.
- Csak azt tudom, hogy fiatal kora óta betegeskedett, de azt nem tudom, hogy milyen tünetei voltak – rázom meg a fejem, de a tekintetem egy pillanatra sem veszem le a gyógyítóról. Aggódom, mert nem igazán tudok válaszolni a kérdéseire, vagyis ezzel akadályozom a munkáját, márpedig én nem szeretek senkinek gondot okozni.
A vérvétel nem igazán aggaszt, sokkal rosszabb dolgok is vannak a testi fájdalomnál, ráadásul a vérvétel nem olyan vészes. Korábban már kellett mennem kivizsgálásra, bár akkor egy mugli kórházba  mentünk, mert apám azt akarta, hogy olyat is lássak. Mániája, hogy az ő lánya ne nézze le a varázstalan embereket, és tudjon mindent, amit csak lehet az életmódjukról.
- Rendben – kíváncsian várom, hogy láthassam, a varázsvilágbeli vérvétel miben különbözik a mugli módszertől. A férfi mosolya meglep, de viszonzom, bár tőlem csak egy vérszegény változat telik. Annyira azért nem vagyok jól, hogy egy valódi mosollyal ajándékozhassam meg. A továbbiakban várom, hogy megmondja, mit csináljak, próbálok mindenben együttműködni vele.
Hozzászólásai ebben a témában

Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. július 29. 23:18 | Link

Aileen

*Egy bólintással veszem tudomásul, hogy a lány nem tud sokat mesélni az édesanyja betegségéről. Megkönnyítette volna a munkám, ha tud segíteni, de így sem sokkal rosszabb a helyzet. Sőt, igazából az a megszokott, hogy tényleg csak a tünetek alapján dolgozzak, anélkül is jól boldogulok, hogy bármi megosztaná velem az elképzeléseit. Legalábbis mióta itt dolgozok, nem fordult még elő olyan eset, ami meghaladta volna a képességeimet, vagy konzultálnom kellett volna róla bárkivel is.
A lány egy pillanatig sem ódzkodik a vérvételtől, aminek örülök. A mugli és a varázsvilágban is hasonlóképpen működik a dolog, ahogy az is, hogy sokan egyszerűen nem bírják a tűszúrást, vagy a saját vérük látványát. Ezek szerint Aileen esetében nem kell ettől tartanom. Néhány másodpercre magára hagyom a lányt, amíg előhozom a vérvételhez szükséges készüléket. Igazából kuriózumnak számít, hogy nekem van ilyen. A legtöbb gyógyító nem nagyon bízik a mugli találmányokban, még ha csak az alapelv származik is tőlük, és maga a kivitelezés már mágia segítségével történik. Az ilyen megbűvölt szerkezetek jobbára csak az ispotályokban vannak. A kis üvegtartályra egy szívófej van szerelve, ami a szívóbűbáj valamilyen speciális továbbfejlesztésével van kezelve. Igazából a tárgyat a legjobban egy mesterséges és teljesen steril piócaként lehetne jellemezni. Ezzel a szerkezettel térek vissza Aileenhez, majd ha kinyújtotta a kezét, akkor az alkarjára tapasztom a szívókát. Aileen vére szépen csörgedezik a fiolába, és hamarosan meg is tölti azt. Ekkor óvatosan elveszem a szerkentyűt a lány bőrétől, ami semmilyen nyomot nem hagy. *
- Én most elvégzek néhány tesztet, addig csak edd meg a csokit meg pihenj egy kicsit...el fog tartani egy darabig, mire végzek. * igen, most jött el a pont, hogy a páciensre nincs is szükség a diagnózishoz. Egyáltalán nem utasítóan szólok a lányhoz, inkább csak javaslom, hogy mivel üsse el az időt. De ha szeretne, akár jöhet megnézni a ténykedésemet is, semmi titkosat nem csinálok. Az ő dolga volt, mit kezd magával, és ahogy közöltem vele a tényállást, már el is vonulunk a helyiség másik végébe, ahol az asztalnál a lány vérét több fiolába öntöm szét, mindegyikhez más-más indikátort adva. Némelyiket melegítenem, a másikat összerázom, de van, amelyiket csak várakozva szuggerálom a szememmel. Közben egy darab pergamenre felírom a tesztek eredményét. Egy jó húsz percet órát bíbelődök a dologgal, ha nem többet. Ezután újra leülök a lánnyal az egyik ágyra és belefogok a magyarázatba.
- Nos... A tesztek alapján nem vagy beteg, egyik sem jelzett "természetes" kórokozót. Tehát az állapotod valamilyen mágikus hatásnak az eredménye. A legvalószínűbb, hogy egy rontásról vagy átokról van szó. És igen, sajnos az ilyesmi lehet örökletes. * itt tartok egy kis szünetet, elég egyszerre ennyi információt feldolgozni a lánynak. Főleg, hogy csak a száraz tényeket közlöm - nem vagyok túl jó a finom bevezetésben, egyébként sem szokásom kerülgetni a forró kását.*
- De még így is rengeteg lehetőség marad, hogy konkrétan mi okozza ezeket a tüneteket. Ezek az örökletes átkok szinte mind egyediek lehetnek, az adott egyéntől is függ, mikor jelentkeznek a tünetek. Beutallak a budapesti ispotályba, ott sokkal gyorsabban végeznek a további vizsgálatokkal, és a diagnosztizálással, mint ahogy én tenném *abban egyáltalán nem kételkedek, hogy nem sikerülne pontosan kiderítenem, miről van szó, de tudom, hogy elég fáradtságos munka lenne, sok kutatást igényelne, és sokáig tartani. Ez az utolsó pont az, ami eldöntötte, hogy beutalom a lányt. Személy szerint örülnék is neki, ha lenne konkrét feladatom a hetekben, de Leennek minél előbb kezelés kell. Így aztán le kell mondanom a saját "szórakozásomról".
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 31. 20:25 | Link

Chaske Tsosie - zárás

A vérvevő kütyüt nagyon érdekesnek tartom, bár most egy kicsit szédülök annak ellenére, hogy vérvételkor sosem szoktam. Közben csendben emésztem magam mindenféle borús gondolattal és elképzeléssel, amik persze már korábban is eszembe jutottak, de most már akadt is olyasmi, ami táplálta gyanakvásom és félelmeim.
A férfi jelzi, hogy most szüksége van egy kis időre az elemzéshez, viszont a csokievéses ücsörgés gondolata nem dob fel, elvégre akkor kezdenek igazán szárnyra kapni a fantáziálásaim, ha egyedül maradok. Gyorsan bekapom a csokit és a férfi után megyek, reménykedve, hogy nem küldd el.
Ez nem is történik meg, láthatóan nem zavarom a munkájában, engem pedig igencsak érdekel a ténykedése. Már rég elterveztem, hogy gyógyító szeretnék lenni, így hát fokozott kíváncsisággal figyelem, hogy mit csinál a javasember. De hiába bámulom az üvegcséket és nézem, amit ír, egy kukkot sem értek belőle. Meg is fordul a fejemben, hogy megkérem, magyarázza el, de inkább lemondok róla, nem akarok a terhére lenni.
Azonban ez a kósza gondolat ott marad az agytekervényeim között, és nem szabadulok tőle. Lehet, hogy hamarosan újra felkeresem a férfit és megkérem, hadd legyek a tanítványa, már, ha egyáltalán fogad maga mellé tanoncot. Meg, ha egyáltalán érdemes még nekem bármit is tanulnom. Lehet, hogy az álmaimat szép lassan el kéne engednem.
Mivel már jócskán beleringattam magam az én szegény haldokló kislány hangulatba, igencsak megdöbbenve fogadom a hírt miszerint nem is vagyok beteg. Illetve mégis, csak másmilyen, szóval egyelőre nem fogok megtudni róla semmit. Még azt sem lehet kizárni, hogy esetleg anyám betegsége lenne az.
Kapok egy beutalót, amit megköszönök a férfi segítségével és munkájával együtt, majd elköszönök és lassú, kissé óvatos léptekkel kisétálok a helyiségből. Nem aggódom, hogy így holnap délig sem jutok el a toronyig, mert, ha jól sejtem, akkor Ruu már biztos itt vár az ajtó előtt. Össze is szedem magam, hogy ne lássa, mennyire félek, majd megacélozott szívvel átlépem a küszöböt.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet