28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 22 23 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. augusztus 18. 16:47 | Link

Felagund professzor
előzmény

Tekintve, hogy a denevérekkel vagyok elfoglalva, váratlanul ér a testem köré tekeredő béklyó, bár maga a tény, hogy Felgund "leterített", már kevésbé meglepő. Fájdalmas nyögés és puffanás vágódok el kőpadlón. Elég korlátozott a mozgásterem, de azért igyekszem úgy esni, hogy ne az arcomat, hanem inkább csak a vállamat zúzzam szét.
A hisztérikus kacagásom gyorsan elhal és átfordul néma, könnyek nélküli zokogásba. Bár még én sem tudom rendesen definiálni, hogy mit is akar jelenteni a rázkódás, amit produkálok. Már nem tudok mit reagálni a történekre. Elképzelem, milyen szánalmas és egyben nevetséges látványt nyújthatok gúsba kötve fekve a padlón, piszkosan, csatakosan, a tüskés növénytől meg a denevérektől szerzett karcolásokkal és egyéb apró sebekkel borítva. Mindennek a tetejében pedig a karjaim már teljesen elzsibbadtak, kérdéses, hogy egyáltalán meg tudnám-e még őket mozdítani, ha nem lennék megkötve. A tehetetlenség és tudatlanság nagyobb félelemmel tölt el, mint az, hogy nincs tovább: szembe kell néznem a prefesszorrnal és a büntetéssel.
Igyekszem erőt venni magamon és amennyire lehet megnyugodni. Csak most jövök rá, hogy egészen kimelegedtem a hajszában, és a levegőt is hangosan sípolva veszem. Nincsenek ábrándjaim afelől, hogy Felagund mennyire értékelné, ha hagynám elhatalmasodni a kezdődő hisztériás rohamot. Megpróbálok minél kevesebb zajt csapni, hogy érzékeimmel könnyebben koncentráljak a tanárra. A férfi hangja nyugodtan cseng, de azért egy pillanatra sem hiszem, hogy teljesen elült a vihar. Feszülten várom, hogy jöjjön már ide, essünk túl az egészen. Alig, hogy ezt végig gondolom, már meg is hallom a léptei meg a botja kopogását, aztán egy reccsenés és még egy.
- Neeeeeee! A pálcám! - kiáltok fel dühösen, belevágva az öreg szavába. Hagyom, hogy a bennem szunnyadó melodimágia felszínre törjön és a hangomba vegyüljön, ahogy éles, magas frekvencián hosszan kitartva a hangot fejezem ki ellenkezésemet a pálcámat ért támadással szemben. Egy pillanatra elfelejtem, hogy a meccsnek már vége és "hol a helyem". Elönt a pulykaméreg, nem is gondolom végig, hogy mit csinálok - ma éjszaka már sokadjára -, utólag pedig már nem tudom visszaszívni a hangomat. Megint rémült kifejezés költözik az arcomra, ahogy tudatosul bennem, hogy mit csináltam. Nem akartam, nem volt szándékos... de a hirtelen harag meg a melodimágia nem valami nyerő párosítás. Félve sandítok Felára, hogy megállapítsam mennyire sikerült erősre a gemitus. Most már azt sem mondhatom, hogy nem támadtam meg a professzort, mert a mágikus hanghullám minimum egy enyhe fejfájást vagy rosszullétet okoz a tanerőnek. Bár ha szerencsém van, azt hiheti, hogy mindez csak a korával jár...~Most már a Rocharddal való legközelebbi találkozásom miatt is aggódhatok..~ Gondolom keserűen, még ha Fela bá most nem is vesz elő a melodimágia miatt, Rochard tutira érzékelte, hogy varázsoltam - még ha komoly kárt nem is okoztam senkiben.
- Én... Ön... - nem tudom, mit kellene mondanom, csak zavartan hebegek-habogok.
A saját szerencsétlenségem egy rövid időre szinte feledteti, hogy egyébként meg vagyok kötözve és minden kis karcolásom fájdalmasan lüktet - csak arra térek vissza a valóságba, hogy eltűnnek a béklyók. A hirtelen fény miatt hunyorgok egy sort, de ahogy hozzászokik a szemem, elképedve bámulom a karomat. Mi tagadás, nem valami szép látvány. Nem merek felnézni Felgundra, miközben az szitkozódni kezd, amivel csak még egy lapáttal tesz a nyomorúságomra. Igazságtalannak érzem a szavait. Még ha egyáltalán lenne gyógynövénytan és tanulnám is, miközben a sötétben próbálok elkerülni egy átkot, nem valószínű, hogy előbb nekiállnék beazonosítani minden növényt. Azt nem tudom meg, hogy konkrétan hogy is sikerült így elbánnom magammal, vagy hogy mire számíthatok, de jobbnak látom megtartani magamnak a kérdéseimet. Miközben Fela néhány percre egyedül hagy, hasizomból ülő helyzetbe tornázom magam. Megpróbálok felállni is, de az nem sikerül, így csak ülve várakozok.
Nem tudom, Felagund mit dörzsöl a homlokomhoz, de mintha enyhülve a viszkető fájdalom. Örülök, hogy nem is kell a járással próbálkoznom, hanem a professzor azonnal a lebegtetést választja.


Nagyon hosszúnak tűnik az út az üvegházból a nyugati szárny második emeletére, amit ráadásul - számomra - kínos csendben teszünk meg. A gyengélkedőre érve a professzor egy ágyra irányít, ekkora a méreg még jobban szétterjedt a testemben. A megérezésünkre a gyógyító is felbukkan, kissé nyúzottan, de élénk szemekkel jön megkérdezni, hogy mi történt. Felagund közli vele, hogy nincs szükség a segítségére, ennél már csak azon lepődök meg jobban, hogy a gyógyító ezt további kérdezősködés nélkül tudomásul veszi, rám alig vet két pillantást és magunkra is hagy minket. Nem tűnik valami nagyon elkötelezettnek a munkája iránt, pedig ha minden igaz, mestertanoncként lesznek vele gyakorlati óráim. Bár, ilyen GYNT tudással talán tényleg nem ártana átgondolnom a terveimet...
- Professzor úr... akkor, ez most... milyen méreg és mennyire súlyos? - kérdezem kissé félénken, az ernyedt végtagjaim felé pillantva. Lehet, hogy jobban kéne tartanom attól, hogy milyen büntetés vár rám, de jelenleg mégis jobban izgat a testi épségem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Sebastian Gérard Felagund
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 242
Írta: 2013. augusztus 18. 22:33 | Link

/Turnman Katalin/

Felagundot egyetlen másodpercig sem érdekelte a lány pálcája, teljesen jogosan tette, amit tett. Egyáltalán nem szerette volna, ha nekiáll esetleg még hadonászni vele, házvezetőkhöz járkálni pedig még ennyi kedve se lett volna. Jó helyen van ott az üvegház padlóján, majd ha másnap jön rendbe tenni a dolgokat, szépen kidobja a kukába, elégeti, felrobbantja… vagy valamit csinál vele. Katkót azonban kicsit jobban megviseli a fadarab elvesztése, s valami irtózatosan magas visítást hallat. Ettől megint annyira felmegy benne a pumpa, hogy legszívesebben visszakézből lekeverne egy pofont neki, de akkor minden bizonnyal együtt repülnének az iskolából. Fejfájásra való jeleket nem tapasztal, s először nem is igen érez semmit, csak egy pillanat múlva vesz észre valami nedveset az orra alatt. Méghozzá az orra vérét, ami ettől a hülye nyivákolástól eredt el.
- Jobb lenne, ha befogná a száját! Mégis mit képzel, he?! A következő ilyen baromságnál kap egy kábító átkot, aztán nem lesz gondom magával holnapig!
Sebastian nem igazán ismeri az Eridon házvezető tanárát, nem sok közös programban vettek részt ezidáig. Nem is tud róla sokat, csak hogy valami énekléssel összefüggő, lári-fári tudományt oktat. Amúgy sem vette ő sohasem komolyan a varázslással szorosan összefüggő tárgyakat, azt, amiben meg még kornyikálni is kell, még annyira sem. A lány biztosan az egyik tanítványa lehet, az is a rosszabbik fajtából. Talárja ujjával letörli a vért az orra alól, nem igazán törődve azzal sem. Van belőle jó pár neki, majd az asszony kimossa szépen otthon, és minden rendben lesz.
Igazán nem érti ő ezeket a mai fiatalokat. Az rendben van, hogy bejön ide randalírozni, de, hogy nekiessen a tanárának egy pálca miatt? Lemegy a faluba és körülbelül öt perc alatt vehet másikat… persze, ha az anyagi kerete megvan rá. Azt meg nem igen hinné, hogy aki ide jár iskolába egzisztenciális problémákkal küszködne. Jó, vannak azért olyanok is, de azokat meg valamennyire a tanoda is kisegíti ilyen esetekben. Ahelyett, hogy örülne annak, hogy Sebastian megpróbál rendes lenni vele és segíteni, még a történtek után is, inkább hisztizik. Rohadtul elege van már ezekből a diákokból.

Az út az üvegházból a nyugati szárnyig valóban csendben telik. Felagund nem igen akar ezek után beszélgetni a lánnyal, s magában fortyog inkább. Közben azon is elgondolkozik, vajon miféle szankciókkal illethetné őt, s a legkülönfélébb büntetőmunkák jutnak az eszébe. Az esszéíratás érdekes módon azonban, meg sem fordul a fejében. Régen pedig nagyon bevett szokása volt, de az egy másik generáció volt. Azok még komolyan vették ezeket a feladatokat, s nem röhögtek azon, ha azt mondta mínusz húsz pont, ha nem készül el a munka. A legnagyobb szégyen volt, ha valakitől pontot vontak, nem ám még húszat! Most mi van? Valaki ír öt sort egy általa kitalált lényről az LLG tanárnak, aztán már be is nyelheti azt a húsz pontot. Nevetséges. Ahogyan nevetségesnek tartja az idei pontverseny alakulását is. Elképedve nézte, ahogy egyik nap még a Levita vezet 1000 ponttal, másik nap a Navine húz el 800-cal. Fontos-fontos dolog a pontverseny, de azért kollegái is lehetnének csak egy árnyalatnyival szigorúbbak, hogy ne kelljen már minden szir-szarra pontokat osztogatni. Vonni mindenesetre már nem fog semmit Katkótól, úgysem oszt vagy szoroz. Plusz még a nevét sem kérdezte meg, pálcájának sötétjében pedig nem működik valami jól a beépített arcfelismerője.
Ami megnehezíti még az utat, az a sötétség. Lévén pálcájával éppen a lányt szállítja, az övét pedig eltörte, kénytelenek a sötétben bebotorkálni. Nem mintha a professzor nem ismerné tökéletesen az utat, saját szobája is a gyengélkedő közvetlen közelében található. Sajnos. Amennyi diák ott megfordul az ügyes-bajos dolgaival… hihetetlen. És idegesítő. Pontosan ezért esik jól számára kimenni néhanap az erdőbe, ahol a létező legnagyobb csend várja a Mágustanoda környékén. Ott nincsenek ordítozó diákok - vagy épp tanárok -, és nem kell hallgatnia a festmények állandó susmogását sem. Maximum egy-egy madár énekét, vagy a természet egyéb zajait, amihez teljesen hozzá van szokva.
Végre valahára elérik azonban a gyengélkedőt, ahol rögtön meg is jelenik az a kimondhatatlan nevű sarlatán. Mikor Felagund meglátta a hirdetőtáblán először ezt a nevet, nem is akart hinni a szemének. Tény, hogy a Bagolykő sosem volt túlzottan szerencsés javasasszonyok terén, hiszen egyik sem bírta itt tovább egy évnél, de hogy ennyire elkeseredettek legyenek azt nem gondolta volna. Természetesen egyből meglátogatta az igazgató urat és panaszt emelt, hogy miféle embereket nevez ki erre a pozícióra, de süket fülekre talált. Azóta sem igen ápol jó viszonyt az illetővel, így hangos szavakkal azonnal el is küldi.
- Takarodjon innen, majd én ellátom! Nem ért maga úgysem semmihez, csak a kuruzsláshoz!
Tsosie nem is szól egy szót sem, csak bólint egyet és otthagyja őket. Megszokhatta már az öreg stílusát, s, hogy valószínűleg sosem fogja elismerni a munkásságát. Még csak az kéne. Sebastiannak mindig is bejárása volt a gyengélkedőre, hiszen tudása bármelyik javasasszonyéval vetekedhetne. Ettől függetlenül sosem érzett magában szemernyi elhivatottságot sem egy efféle szakma iránt, nem az ő tisztje, hogy más hülyeségét helyre hozza. Csinálják csak azok, akik tényleg kedvüket lelik benne.
Katkó végre elfekszik az ágyon, s a megvilágítás is olyan, hogy végigmérheti teljes egészében kivel van dolga. Kérdését legszívesebben elengedné a füle mellett, de végtére is joga van tudni mi történik vele.
- Velő bogyónak hívják a növényt, amelynek az éretlen termésébe sikeresen belefetrengett. Kezdeti fázisban bénulást okoz, ahogyan azt maga is észrevehette, majd szépen lassan elkezdi elzárni a légutakat, belülről fojtva meg ezzel áldozatát.
Hangja megint teljesen nyugodtnak hangzik, az sem hatja meg, hogy a diák lehetséges haláláról beszél. De nem véletlenül ilyen higgadt… tudja jól, hogy melyik szekrényben, s pontosan melyik polcon található a méreg ellenszere. Habár, ha éppen nincs készleten belőle, az jelenthetne némi problémát.
- Ó, azt majdnem elfelejtettem mondani, hogy van ellenszere! Megint ez a fránya feledékenység…
Jegyzi meg egy kevés kárörvendéssel hangjában. Remek élmény volt néznie a lány elképedt arcát, amikor a fulladásról beszélt úgy, hogy ő maga közben a füle botját sem billegette, s az ágy mellett állva a legcsekélyebb jelét sem mutatta annak, hogy bármit is tehetne, ami a javulására szolgálna. Pontosan tudja mennyi ideje van, mielőtt a méreg elkezdi kifejteni utóbb említett hatását, s szeretné ennek minden apró percét felhasználni, hadd érezze át egy kicsit tetteinek következményét a prefekta.
Ekkor tűnik fel neki ugyanis egy csillogó jelvény a lány mellkasán, melyet meglátva egy picit elmosolyodik. Végre ráakadt egy darab tökéletes büntetésre. Oda is nyúl érte, és leveszi azt róla.
- Azt hiszem erre nem lesz már többet szüksége. A házvezetőjével majd tudatom, hogy keressen egy alkalmasabb személyt, egy ilyen felelősségteljes pozícióra.
A prefektusi jelvényt talárja zsebébe helyezi, kulcscsomója mellé. Ő maga sohasem látta el ezt a feladatkört diákként, de házvezető-helyettesi majd házvezetői rangjában elég sok embert fosztott meg, illetve ruházott fel vele. Ügyet sem vet arra, hogy ez mennyire fogja esetlegesen rosszul érinteni a lányt, előbb kellett volna gondolkodnia.
Sóhajt egyet, s nagy erőt véve magán megindul az egyik, fiolákkal tömött szekrény irányába. Elforgatja a zárban a kulcsot, és ki is veszi a lilás löttyöt tartalmazó üvegcsét. Nagy szerencséje volt, hiszen éppen az utolsó darab a polcon, elkészítése pedig sokkal több időt venne igénybe, mint amennyi ideje Katkónak hátra van, a fulladásos tünetek produkálásáig. Lazán becsapja a szekrény ajtaját, s kezében a fiolával visszaindul az ágy felé...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. augusztus 18. 23:15 | Link

Kati és Fela bá’

Ki tudja már miért, talán még Yarista sem, de a mai este eléggé elhúzódott odakint. Elment a cukrászdába és csodák-csodájára Allegrát pillantotta meg kifelé bámulva az üzletből. Gyorsan kifizette a sütit és az italát, majd kirohant senkit nem kímélve az ajtón és a nyomába eredt az edzőjének. Nagyon ritka vendég a Bagolykőben, legalábbis Yar alig szokta látni, és ha látja is, nincs ideje odamenni hozzá. Edzésen meg nincs idő beszélgetni, utána meg már Yarnak nincs kedve. Ez van, nagyon ritka, amikor leülhet a lánnyal egy kis csevejre. Most viszont lekanyarodott azon a sarkon, ahol a lány eltűnt, de nem találta meg őt. ~ A fenébe! ~ Mérgelődött, de ekkor mintha három sarokkal arrébb megint látta volna, úgyhogy most már gyorsan kezdett el futni. Haladt egyre jobban, közelítve a célpontot, mint egy mugli filmben, de legalább egy óra eltelt, mire elég közel ért a célpontjához.
- Helló Legra! – üdvözölte ziháltan a lányt, aki megfordult felé, hogy Yar ledöbbenhessen. Egyáltalán nem Allegra Black állt vele szemben, hanem egy teljesen ismeretlen nő.
- Kinek szólított kedvesem? – kérdezte az őszbe csavarodó hajú hölgy, Yar pedig átkozta magát, főleg azért, mert hibája a takarodó elmúlását vonta maga után.
- Sajnálom, csak összekevertem a világ legjobb kviddicsjátékosával – mondta mosolyogva, majd egy viszláttal és egy intéssel már a kastély felé is iramodott, otthagyva az idős döbbent hölgyet. Most már csak a rellonos fogdmegeket kellett kikerülnie, a többinél talán ki tudja magát magyarázni valahogy (jó vicc, de egy próbát megér a nem rellonosoknál). Ahogy oson visszafelé, észreveszi, hogy kinyílik az üvegház ajtaja. ~ Hehe, nem csak én járok tilosban, ha ezt az öreg tud… ~ A mondatot már nem tudja befejezni, mert Felgaund professzor akkor lép ki az üvegházból, valakit lebegtetve! Majdnem kilép a búvóhelye mögül annyira meglepődik, de aztán mégis megőrzi az önuralmát. Egy hosszú hajú valaki lehet, mert lelóg a haja, ahogy lebegve viszi a tanár úr „áldozatát”.  A kíváncsiságát nem tudja félredobni, így követi a párost viszonylag messziről. Felagund prof nem szokott szórakozni, de, hogy valakit így elgyepáljon… arról voltak kétségei. ~ Lehet, hogy evett valamit egy öngyilkosjelölt? Akkor meg mákja van… ~ Morfondírozik, ahogy sarokról sarokra követi őket. Elérkeznek a gyengélkedőig, ahol látja a diákok által csak Uff bácsinak hívott gyógyítót, de aztán az is elmegy. Már csak arra kíváncsi, hogy ki az áldozat, miközben Felagund ossza az észt. Amikor meghallja Kati hangját megdermed, és hitetlenkedik. Róla aztán semmi ilyet nem tud elképzelni. ~ Lehet, hogy megtámadták prefiskedés közben? ~ Gyúl fény az agyában, de aztán gyorsan ki is oltja azt, nehogy lebukjon. A beszélgetésből csak pár szót csíp el, azért tart Felagundtól, aki megbüntetné azért is, ha rossz ásónyomot tenne egy veteménybe. Azért erről szó sincs, csak nem bünteti meg az öreg, mert takarodó után van, és igazán jól teljesít az órákon is. Nyilván ez semmit sem jelent, de ha már megbünteti az öreg, akkor talán az enyhébbik büntetést fogja megkapni. De a fájdalmas hangok nem hagyják nyugodni, ezért beront Katihoz és elképedve nézi a lány csúnya foltjait.
- Merlinre! Prof, remélem, megmenti! – egy kicsit meg is löki az öreget, reméli, hogy annyira azért nem, hogy el is essen, de hát mégiscsak a legjobb barátjáról van szó.
- Mi történt veled? Valami eszetlen rád támadott, mikor tilosban járt, igaz? – reménykedik ebben a verzióban, mert Katinál mást nem nagyon tud elhinni. Ekkor jut el a tudatáig egy apró csattanás, ami közvetlenül a professzor mellől érkezik. „Rögtön” odakapja a fejét és látja, hogy egy lilás színű folyadék ment szét a padlón.
- Ez mi volt? Bocsánat professzor, nem volt szándékos, csak a barátom… Ugye nem lesz baja? – érdeklődik egy cseppnyi aggodalommal a hangjában és beharapja az alsó ajkát. Nem akarja kimutatni a valódi érzelmeit, hogy mennyire aggódik valójában, tudja, hogy ez Felagundnak nem tetszene, de nem is érdekelné. Volt már ilyen találkozásunk máskor is, akkor sem hatotta meg a dolog.
Utoljára módosította:Yarista Palarn, 2013. augusztus 18. 23:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. augusztus 19. 01:25 | Link

Nem maga a tény, hogy darabjaira hullott a pálcám, idegesített fel ennyire. Majd veszek egy újat Bogolyfalván. Azért durrant el az agyam, mert nem értem, mi szükség volt erre. Oké, hogy ő a tanár, de akkor sincs joga tönkretenni a pálcámat, vagy akármilyen tulajdonomat. A másik, ami nagyon felvitte bennem a pumpát a gúnyos megjegyzés volt. Ettől függetlenül tudom, hogy nem kellett volna melodimágiát használnom, és hogy egyáltalán nem vagyok olyan helyzetben, hogy még nekem álljon feljebb, de nem tudtam visszafogni magam. Igazság szerint be kell vallanom, hogy némileg elégtétellel töltött el, ahogy Felagund orra alatt megjelent az első kövér vércsepp. De nem volt időm, sem lehetőségem kiélvezni ezt a picinyke revánsot, Felagund szavai elvették tőle a kedvem. Mivel nem szerettem volna a továbbiakban eszméletlen résztvevője lenni az eseményeknek, így befogtam a számat.


A gyengélkedőn már jobban biztonságban érzem magam, mint odakint az üvegházban Felagunddal kettesben. Csak nagyokat pislogok hallgatva, ahogy az öreg professzor elküldi Uff bácsit. Némileg bántotta a piciny lelkemet, ahogy Felgund mind ezidáig  beszélt velem, de nem gondoltam volna, hogy ugyanilyen stílusban szól a "kollégáihoz" is. Nem tudom eldönteni, hogy ez csak azért van-e, mert nekem már előzetesen sikerült jól az ideire mennem, vagy alapjáraton is ilyen. Eddig biztos voltam benne, hogy velem is csak azért lekezelő és undok, mert mérges, de már nem vagyok benne biztos. Csak azt tudom, hogy sokkal szimpatikusabb ember volt, amíg a bájitaltan órákon a diákság hozzá nem értését taglalta, és nem konkrétan velem beszélt úgy, ahogy. Van még mit fejlődjön az emberismeretem.
Csak félve merek kérdezni, és látom a professzoron, hogy nem is szívesen válaszol. De válaszol, és ez a lényeg, legalább, hogy mi van velem. Rémültem, félelemtől tág pupillákkal pislogok Felagundra, aki totál szenvtelenül közli, hogy mindjárt elzáródnak a légútjaim és megfulladok. Csak nyelek egy nagyot, de nem merem feltenni a kérdést, hogy "most akkor mi lesz?", csak várom a folytatást, mert kell lennie folytatásnak. Egyrészt megkönnyebbülök, amikor közli, hogy van ellenszer, de ugyanakkor egy sötét arckifejezés is átsuhan a képemen. Kezd nagyon idegesíteni Felgund stílusa. Mintha nem lennék már így is elég nyomorultul. Ó, és persze ahelyett, hogy elindulna azért a bizonyos ellenszerért, még szívózik velem egy sort. Észreveszi a jelvényemet. Az önelégült mosolya nem sok jót ígért, érzem, hogy mi fog következni, és nem is kell csalódnom, Fela bá színpadiasan elkobozza tőlem a plecsnit. Szégyenkezve elfordítom a pillantásom a férfiről, de egyébként nem adom jelét, hogy mellbe vágott volna a dolog. Igaz, hogy jószerével prefektus vagyok, mióta idekerültem, teljesen hozzá vagyok szokva a tisztséghez tartozó kötelességekhez és privilégiumokhoz, de nem élem meg drasztikus változásnak, hogy Felgund ezt most elveszi tőlem. Sosem ragaszkodtam igazán a prefektussághoz, és jogosnak is érzem, hogy egy ilyen kirohanás után leváltsanak.  
Fela nagy kegyesen mégis elindul a szekrény felé, hogy idehozza az ellenszert. Ami ezután jön, meg már viccnek is rossz. Yarista ront be a gyengélkedőre sápítozva, aggódva, és egyenesen belerohanva Felagundba. Hitetlenkedve pislogok a fiúra - időközben odáig jutott a méreg, hogy a szemhéjaimon meg a számon kívül semmimet sem tudom mozgatni. Nem értem, hogy az fenébe keveredett ide, meg ha a folyosókon kószált is, hogy jutott eszébe, hogy megnézze mi történik. Most ő is ugyanúgy büntetőmunkát fog kapni, mint én. Na, jó, ő talán valamivel könnyebben megússza, bár Felagundnál sosem lehet tudni. Már épp válaszolni készülök a kérdésére - bevallva, hogy mekkora barrom vagyok, és közben jól leteremtve őt, amiért idejött -, amikor én is meghallom, ahogy a fiola szilánkokra törik. Kell vagy fél perc, amíg eljut a tudatomig, hogy Yar éppen az ellenszert tette tönkre. Ebben a fél percben csak üres tekintettel bámulok magam elé, átengedve Felangundnak a lehetőséget, hogy közölje Yarral mekkora idióta.
Aztán eljut a tudatomig a tény, hogy meg fogok halni. Legszívesebben megütném Yart, vagy legalább a párnámat darabokra cincálnám, de minthogy egyikre sem vagyok képes felüvöltök. Nem érdekel, hogy Fela az előbb emiatt kábító átokkal fenyegetett. Kábítson el, mit bánom én. Jobb is meghalni, ha nem vagyok a tudatomnál. Nagy levegőt veszek és velőtrázó, fájdalmas, egy sebzett vad artikulálatlan ordítása szakad fel a torkomból. Elöntenek az érzelmek, félelem, düh. Tudnom kéne kordában tartani az erőmet, hiszen itt van Yar és a medál, amit tőle kaptam, a kabalám. De hogyan tudna pont a vele eltöltött hétvége, a barátságunk gondolata megnyugtatni, amikor miatt fogok meghalni. Egyenesen Yart célzom meg a hullámokkal, bár túlzás azt állítani, hogy képes vagyok rendesen célozni. Beérem bármivel, amiben sikerül kárt tennem, amit sikerül darabokra cincálnom. Valahogy muszáj levezetnem a feszültséget. Túlságosan megrémít a halál gondolata ahhoz, hogy akár csak egy pillanatra is józanul gondolkodjak. Volt ellenszer, nincs ellenszer. Számomra csak ennyi az egész.
A kiáltásom elcsendesedik, könnyek gyűlnek a szemembe, majd patakként csorognak végig az arcomon. Yart keresem a tekintetemmel. Nem akartam igazán bántani...én csak... ~ Ez életem legelcseszettebb estéje!~
- Meg fogok halni...? - Felagund felé pislogok, a hangomban még ott csendül a remény, és a professzortól várom, hogy eldöntse a sorsomat. Az nem lehet, hogy tényleg csak ennyi, hogy kész, vége, megfulladok. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg nehezebben veszem a levegőt, vagy már csak beképzelem a dolgot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Sebastian Gérard Felagund
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 242
Írta: 2013. augusztus 19. 12:54 | Link

/Turnman Katalin & Yarista Palarn/

Sebastian sosem törődött igazán azzal, hogy mennyien kedvelik őt, az iskola diákjai vagy épp tanárai közül. Hiszen egyáltalán nem ez a fontos. Tudja magáról, hogy jó abban, amit csinál, a világ is tudja róla ezt, így nem vágyik elismerő szavakra, ölelésekre és önfeledt mosolyokra senkitől. Teszi a dolgát, igyekszik minél nagyobb tudásanyagot átadni az ifjaknak, és ennyi. Nem kell, hogy szeressék, nem kell, hogy dicsérjék a módszereit, majd ha felnőnek úgyis rájönnek, hogy néha a szigor az egyetlen járható út, amivel sikereket lehet elérni. Felagundnak egyszerűen ilyen a jelleme… nem fog ő senki kedvéért sem máshogy beszélni, ugyanúgy leteremtené az iskola igazgatóját is, ahogy Katkót, ha úgy hinné neki van igaza. Sosem jópofizik senkinek, nem nyal, nem áll be a sorba, szimplán csak hidegen hagyja ki, mit gondol róla. Éppen emiatt nem fogja érdekelni az sem, ha a lány számára ezek után kevésbé lesz szimpatikus az öreg… na és, akkor mi van? Az órájára ugyanúgy járnia kell, a feladatokat ugyanúgy meg kell oldania és vizsgáznia is kell a tanév végén. Az, hogy ezt milyen szájízzel teszi nem sokat nyom a latba.
A prefektusi jelvényét sem jókedvéből kobozta el a professzor. Azok után amit Katkó megengedett magának ez még egy enyhe következmény. Természetesen a büntetőmunkáját is kitalálta már a lánynak, bár előbb célszerű lenne, ha túlélné a ma estét. Zsebéből előveszi az általa gyűjtött szakállas mendérke nevű növényt, s egyetlen mozdulattal a szemétbe hajítja. Az egész idióta incidens miatt nem ért rá időben, a megfelelő módon konzerválni azt, s így már nem ér semmit. Még egyszer viszont esze ágában sincs neki begyűjteni, majd megteszi helyette az ex-prefektus...
... talán nem is egyedül. Yarista robog be ugyanis a gyengélkedőre, a maga egyáltalán nem kedvelhető stílusát bevetve. Az öreg ügyet sem vet a köszöntésére, csak felhúzza egyik szemöldökét, ahogy ránéz. Észrevéve Katkót rögtön megindul felé, mit sem törődve azzal, ha ezen nemes cél érdekében át kell gázolnia Felagundon. Meg is lesz ennek a böjtje, ugyanis Sebastian a lökéstől kiejti kezéből az utolsó adag ellenmérget tartalmazó fiolát. Egy pillanatra az benne is megfagy a vér, semmi esetre sem öregbítené a hírnevét, ha az ő kezei között halna meg egy diákja.
- Aggodalomra semmi ok fiam, végül is csak az utolsó üvegcse volt.
Közli immár teljesen higgadtan Yaristával. Mindez azonban nem tart tovább pár másodpercnél, mivel a lány utolsó erejével úgy dönt, ordít még egy keveset. Az előbb sem sült ki sok jó a dologból, most azonban hála Istennek, nem ő a célpontja. Ettől függetlenül amilyen gyorsan csak tudja füleire tapasztja a kezét, s megpróbál a létező legmesszebb elhátrálni, a viharos gyorsasággal szétrobbanó üveges szekrények és fiolák éles szilánkjai elől. Ez az este valóban nem úgy alakult egyikük számára sem, ahogy eltervezték, az egyszer biztos. ~Már megint azt a rohadt melodimágia...~ Gondolja magában az öreg, s megfogadja, ha legközelebb összefut Kahlillal megmondja neki a magáét, hogy hogyan tartsa féken a diákjait, mert ez már nem állapot. Egyszerűen nem tartja normálisnak azt, amit a lány csinál, s csak őszintén remélni meri, hogy gyermekei közül egyikük sem vesz részt hasonló mágiák tanulásában. Nem biztos, hogy önfeledt lenne az öröme, ha esetleg egy otthoni veszekedés alkalmával ilyesfajta hangok törnének elő Biancából; Milant viszont egyenesen pofán röhögné, ha meghallaná tőle. Valahogy nem tudja elképzelni, hogy életerős férfiak akár magas, akár mély hangon ordibálva intézzék el ügyes-bajos problémáikat egymás között. Számára ez rendkívül idegen, s reméli, hogy még sokan vannak így ezzel, a jó ízlésű varázslók közül.
Egy pillanatra meg is kell kapaszkodnia az egyik ágy szélében, hiszen megszédült egy kicsit, de nagyobb baja nem esett szerencsére. Nem úgy, mint Yaristának, de hát ő megérdemelte... magának kereste a bajt. Érdekes egyébként, hogy akárhányszor összefut órán kívül a fiúval, valahogy mindig büntetőmunkával végződik a találkozás. Ma sem lesz ez másként, még ha csak egy „barátja” testi-lelki épségéért aggódva érkezett is ide.
- Az a bohóc, vagy sámán, vagy micsoda, minden bizonnyal hálás lesz magának ezért a rumliért, én viszont jobban örülnék, ha ez nem fordulna elő még egyszer.
Pillant megvetőn Katkóra. Nem emeli fel a hangját, nem látja értelmét. Nem neki kell majd összetakarítania, az az idióta meg csak hadd dolgozzon. Az ő készletei biztonságban vannak szobájában, illetve a szertárban, így semmiféle kárt nem szenvedett el. A gyengélkedőnek pedig amúgy sem nyújt sok segítséget, mióta ezt a pojácát alkalmazzák. Persze, ha az igazgató úr kéri, nem tagadhatja meg egy-egy bájital vagy kenőcs elkészítését, de nem szívesen, inkább csak kötelességből teszi. Másrészről viszont némi elégtétellel is eltöltik a hasonló szívességek, hiszen ebből tudja, hogy Tsosie már megint képtelen volt megfőzni valamit, s ezért volt szükség az ő szakértelmére. A lány halkan megszólal, s felteszi a nap talán legégetőbb, s legfontosabb kérdését. Felagundból akaratlanul is feltör egy aprócska nevetés, s közelebb sétál Katkó ágyához.
- Ó aranyom, talán azt gondolta hagyom meghalni itt? Korábban kell ahhoz bárkinek felkelnie, hogy túljárjon az én eszemen!
Pusztán azért volt képes a legutolsó percig higgadt maradni, mert tudta, hogy ha minden kötél szakad, akkor is támaszkodhat a pálcájára, s a saját maga által feltalált varázslatra. Egy jó évtizeddel ezelőtt alkotta meg a bűbájt, amikor rendkívüli módon elmerült a mérgek tanulmányozásában. Ez is vált aztán, az egyik szakterületévé. Tisztában van vele, hogy a velő bogyó mérge a duplahatású mérgek, röviden DHM, kategóriába tartozik, melynek kezdeti ciklusa akár két óránál tovább is eltarthat. Érdekes módon ezeknél a mérgeknél csak a kezdeti ciklus létezik, utána rögtön a végstádium következik, így a varázslat is csak az első szakaszban alkalmazható sikeresen. Letekeri botjának markolatát, hogy elővehesse ismét a pálcáját, és hozzákezdhessen a kicsit bonyolult varázslathoz.
- Ha élni szeretne, ne nagyon próbálkozzon ilyen sikításokkal újra, és maradjon egy helyben. Ja... ez nem is lesz olyan nehéz feladat.
Mosolyodik el újra, mikor rájön, hogy mekkora hülyeséget mondott, tekintve, hogy a lány jelenleg teljesen le van bénulva. Nem igazán tudna elszaladni, még ha szeretne sem. Lehunyja először is a szemét, melynek az utolsó mozdulatig csukva kell maradnia. Első körben egy nagy végtelen jelet rajzol úgy, hogy az lefedje a lány egész testét, a feje búbjától egészen a talpáig. Közben elképzeli Katkó érrendszerét, maga előtt látva a főbb vénákat és ereket, az abban folyó vért, s egyúttal a benne keringő mérget is. Ezt követi egy nyolcas rajzolása, melyet kifejezetten csak Katkó hasi részére vonatkoztat, csukott szemmel is megtalálva azt. A következő kép, melyet rajzolás közben maga elé képzel, már csak a vért és a mérget ábrázolja. Látja, ahogy a szervezet megpróbál tenni valamit az idegen anyag ellen, mindhiába. El kell azonban képzelnie, hogy a méreg valamiért mégis elkezd kiürülni a véráramból, hogy a lány felépülhessen. Amint végez ezzel a mozdulattal is, hirtelen tágra nyitja a szemét, pálcáját egyenesen a lány szívére irányítva leír egy kört, majd annak közepébe pöccint egyet, s kimondja a varázsigét.
- Venenum Excolio!
Fejében közben végig az elmúlt képsorok rajzolódnak ki, hiszen fontos, hogy a létező legerősebben koncentráljon erre. Érzi, hogy a varázslat sikeres volt, hiszen kezébe iszonyatos fájdalom szökik, olyannyira, hogy még a pálca is kiesik a kezéből. Hátratántorodik, s levegő után kapkodva huppan le a szomszédos ágyra. A varázslat egyike a legkimerítőbb és legtöbb koncentrációt igénylő bűbájoknak, amiket ismer. Nem véletlen, hogy eddig minden diák kérelmét elutasította, aki szerette volna megtanulni tőle. Csak a legrátermettebbekre, s a bájitalok világa iránt legelkötelezettebbekre hajlandó átruházni ezt a tudást. Ilyen diákkal pedig, még nem sokkal találkozott a Mágustanoda falai között.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. augusztus 19. 17:32 | Link

Kati és Fela bá’

Hiába, soha sem volt túl meggondolt, ha a barátairól volt szó. ha pedig Katáról, akkor még sokkal jobban nem gondolta meg a cselekedetei várható kimenetelét, nem beszélve a későbbi következményekről. Amikor meghallotta a legjobb barátja nyögését nem tudott tovább uralkodni magán, tudatában volt annak, hogy Felagund valószínűleg nem fogja csak úgy elengedni, mert ő csak segíteni akart. Arra nem gondolt, hogy a professzor már rajta van az ügyön és valóban csak kicsit ment neki, de a professzor nem számíthatott ilyen közeli találkozásra az exrellonossal. Mindenki tudja, hogy milyen mogorva az öreg és ha véletlenül megdicsér valamit, azt jobb, ha aláíratja vele és kiteszi a falára, mert az évtizedes esemény nagyjából, és büszke lehet rá. Nem beszélve arról, hogy Felagund prof elég szókimondó, így inkább elkerülik vele a találkozást a diákok, Yarista szerint még a tanárok is. Viszont nagyon nagy koponya, akármennyire nem emberbarát is a jelleme, ezért Yarista kedveli az öreget, már amennyire tudja. Persze megtanulta már, hogy nem mondhat ilyet, mert Felagund azt is utálja, így az egy alakalom kivételével, nem is alkalmazza nála ezt a dolgot, mert minek. Tehát ilyen vészjósló előjelek ellenére is meglökte a professzorát, aki kiejtett valamit a kezéből, és nagy robajjal pattant szét. Amíg Yarista aggódva kérdezősködött kiderült, hogy az ellenszer utolsó fiolájáról van szó.
- Ba… - ugyan befejezte az egyszavas mondatot, ami önkéntelenül is kicsúszott a száján, de leírni is szégyen ezt a káromkodását. Teljesen leverte a víz egy pillanat alatt és elfehéredett, amikor Felagund elmondja, hogy mi volt az és az öreg sem lett ettől a ténytől túl jó színben.  Viszont nincs ideje ezzel foglalkozni, mert a beteg barátja felkiált és borzasztó fizikai fájdalmat okoz neki, meg a környező üvegpolcokat és bennük tárolt anyagokat egy sikítással töri millió darabra. Yarista beleesik az egyik ilyen polcba, szanaszét vagdosva a bőrét és ruháját. Hangos kiáltást hallat ő is, csak ez a fájdalom másnak nem jár problémával. Egyelőre bent marad a szekrénybe ülve és megnézi magát. Még csak mérges sem tud lenni Katára, mert egy merő vér. A legfeltűnőbb változás, ami a testén látszik, az a kulcscsontjából kiálló 30 centis üvegdarab, aminek a végéről a saját vére csorog le. Tudja, hogy Kati melodimágia tanonc, úgy gondolja, hogy ez az lehetett. Mindenhol meg van vágva, az arca, a lábai, a karjai, és a teste is szerzett kisebb sebeket, de a kiálló üvegdarab jelenti a legnagyobb problémát. Matatni kezd a talárja zsebében és szerencséje van. A Boszorkányfű-kivonatnak nem esett baja, így megmenekülhet a hosszú gyógyulástól. Remegő kézzel pattintja le harmadjára a kupakját és a seb felé tartja. Tudja, hogy ez nem lesz egyszerű művelet, úgyhogy rácseppent egyet a sebre és abban a pillanatban egy nagyon hangos – de férfias – sikollyal kirántja az üvegdarabot. Könnyek gyűlnek a szemébe a fájdalomtól rövid időn belül, de a hadművelet sikeresen zárul, ahogy a seb is. Becsukja a fiolát és elteszi, miközben Felagund valami pálcamágiát végez el Katán. Gőze sincs, hogy mi ez, sosem hallotta, de valami nagy erejű lehet, mert nem két másodpercig tart. Lassan feltápászkodik és megnézi a közepes sebeket magán, majd be is gyógyítja azokat az animágia órán elsajátított varázslattal.
- Sanareum profundisque vulneribus! Obturatio sanguis! – a másodikkal már a vérzéseit állítja el, és látja megtántorodni ebben a pillanatban az öreget. Már ugrana oda, de sikerül a professzornak leülnie az ágyra. Yarista el is indult és fájdalomba forduló véres arccal lassított vissza csigatempóba, majd húzva a lábát odament a Béna Hármas szuperhőscsapat utolsó tagjaként.
- Megmarad a barátom? – kérdezi őszinte aggodalommal a szemeiben a professzortól, miközben néhány szisszenéssel lehajol Felagund pálcájáért, és odanyújtja neki. Mivel nem tud Katihoz máshogy odaférni, megtámaszkodik az ágykeretben, némi vért csöpögtetve a bénult lányra és mosolyt próbál erőltetni az arcára, sikertelenül.
- Mi történt? – kérdezi, már ő sem tudja hanyadjára, láthatóan cseppet sem érdekeli az, hogy az előbb majdnem elvérzett. Persze még most is folyik belőle a fémes ízű életlé, de nem érzi magát fáradtnak, tehát minden rendben. Fáj neki, de minden rendben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. augusztus 20. 20:56 | Link

Nem vagyok valami jó stressz helyzetek megoldásában.  Rendszerint képtelen vagyok higgadtan, tiszta fejjel gondolkodni ilyen esetekben.  És stressz alatt most nem a vizsgákra, vagy egy kínos beszélgetésre gondolok, hanem például arra, amikor egyszer megvadult a tükörterem és a fél világgal arrébb élő bátyán hívogatott a tükrön keresztül. Na, az elég rémisztő volt. De közel sem annyira, mint magatehetetlenül feküdni a gyengélkedőn annak tudatában, hogy ellenszer híján a bennem munkálkodó méreg hatására el fogok patkolni. Azért ilyesmi nem minden nap esik meg az emberrel.  Néhány pillanat pedig iszonyat kevés ahhoz, hogy feldogozzam a tényállást. Látom megsemmisülni az utolsó fiola ellenszert, és semmi egyéb életmentő alternatíva nem jut az eszembe, tehát igen, kétségbeesésemet üvöltés közepette juttatom a világ tudtára. Kár is erre racionális magyarázatot keresni.  Befejezem az üvöltést, mivel nem szeretnék maradandó sérüléseket okozni Yarnak . Egyelőre azonban még magammal vagyok elfoglalva és nem vele. Még Felagund szavai, és megvető pillantása sem hatnak meg. Lehet, hogy nem ordibálok tovább, de egy cseppet sem lettem nyugodtabb és félig-meddig szinte már önkívületben vagyok. Ez az egész este egy rossz vicc. Hüledezve meredek Felagundra, amikor a kérdésem hallatán csak felnevet. Nem tudom mire vélni a reakcióját és a sejtelmes válasza sem enyhíti a kínjaimat. Nem vagyok legilimentor, fogalmam sincs, mit forgat a fejében a professzor. De így külső szemlélődőként a higgadtságát és a megszólalásait leginkább az őrület első jeleiként tudom értelmezni. Más lehetőségem viszont nincs, mint erre az őrültre bízni magamat. Nem kerül sokba betartani a prof által mondottakat. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mégis hogy akar meggyógyítani, és eléggé meglepődök, amikor előveszi a pálcáját. Sosem hallottam még olyan varázslatról, amivel ki lehetne vonni a mérget az ember testéből. Látva, hogy Felagund milyen szakértelemmel dolgozik, kezdek megnyugodni, hogy mégiscsak túlélem az éjszakát.  Kicsit félelmetes ugyan, ahogy az öreg szeme hirtelen felpattan és a szívem felett mozgatja a pálcáját, de miután kimondta a varázsigét, én is érzem, hogy sikeres volt a művelet. Persze, a méreg nem tűnik el csak úgy egyik pillanatról a másikra, hanem csak szép lassan visszafelé kezd el lejátszódni a bénulási folyamat, ahogy a méreg fokozatosan távozik a szervezetemből.
- Köszönöm, professzor úr - rebegem hálásan a szomszéd ágyon ülő férfi felé pislogva. A varázslat végrehajtása láthatóan eléggé megviselte az öreget, és én is kimerültnek érzem magam. Most, hogy nem kell már az életemért aggódnom, hirtelen hatalmas súllyal nehezednek rám az este történései. Fizikailag is el vagyok fáradva, a meggondolatlan melodimágia használat is energiaigényes dolog, ehhez jön az események lélektani vonulata meg az érzelmi hullámvasút, amin amúgy is egész nap ültem. Nincs más vágyam, mint aludni egyet és nem gondolni semmire, de tudom, hogy még odébb van, mire ezt megtehetem.
Yar is újra felbukkan az ágynál - csurom véresen. Azonnal elönt a szégyen és a bűntudat, hiszen miattam történt mindez. Magamhoz képest azonban elég önzőn viselkedek, mert a kérdésével nagyon könnyen kiszakít a kezdődő önmarcangolásból. Gyorsan túllendülök azon a témán, hogy akár el is vérezhetett volna, és hevesen nekiállok elmagyarázni, hogy mi történt.
- Ákos elhagyott. Érted, csak így. Vagy is nem, mert írt egy levelet, hogy el kell költözniük, úgyhogy ennyi. Arra nem volt képes, hogy elém álljon és szóban közölje. Ja, de közben meg olyanokat írt, hogy még mindig szeret. Meg sem magyarázta rendesen, hogy miért megy el. Meg egyébként is, az, hogy elköltöznek, még nem kéne, hogy azt jelentse, hogy szakít velem. Mindketten betöltöttük a tizenhetet, most fogok hoppanálási tanfolyamra járni, a szabad hétvégéken simán találkozhatnánk. De szerintem ő erre nem is gondolt. Amúgy is mindig ezt csinálta! Sosem beszéltük meg rendesen, ha valami baja volt, vagy nekem volt bajom. De akkor is szeretem, és... és nem tudom elviselni, hogy csak így egyik napról a másikra itt hagyott... - a végére már egészen lehalkul a hangom, majd halk szipogásba fulladnak a szavaim. Yarista valószínűleg nem ilyesmire számított, amikor feltette azt a bizonyos kérdést. De mentségemre szóljon nőből vagyok, számomra ez volt a fontosabb, és nem az, hogy bújócskáztam ezt sort Felával az üvegházban, közben beleborultam a velőbogyóba - egy életre megjegyeztem magamnak a növényt - aztán Fela lekapcsolt és elhozott ide. Ezekről a dolgokról inkább nem is akarok beszélni, csak elfelejteni szeretném őket.
- Te jól vagy? Úgy sajnálom. Nem akartam, csak... megijedtem és kiborultam és nem tudtam, mi lesz velem - váltok gyorsan témát, visszakanyarodva oda, hogy majdnem kicsináltam az ex-rellonost.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Sebastian Gérard Felagund
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 242
Írta: 2013. augusztus 21. 21:51 | Link

/Turnman Katalin & Yarista Palarn/

Felagundon koránt sem az őrület, sokkal inkább a magabiztosság és a cinizmus jelei mutatkoznak. Végig teljesen biztos volt abban, hogy sikerül megúszniuk Katkóval ezt azt incidenst, maradandó következmények nélkül. Ha nem lett volna az, és idióta módjára neki áll pánikolni, akkor lehetett volna őrültnek nevezni. Mindez azonban egyáltalán nem jellemző az öregre, minden helyzetben igyekszik megőrizni a hidegvérét, s óvni magát a felesleges idegeskedéstől. Ilyen korban már a nem a legjobb, ha az ember azzal mérgezi a szívét, hogy folyton zabos valamiért. Ez is az egyik oka annak, hogy szabadidejét szereti egyedül tölteni, hiszen olyankor senki nem háborgatja, s azt teheti, amit igazán szeret. Számára ez jelenti a kikapcsolódást, nem az, ha romba döntheti az üvegházat. Persze, van, hogy ki kell élnie a sok elfojtott dühöt, erre jelentenek remek alkalmat diákjainak kihágásai. Ilyenkor is egy kicsit felszabadul, s igyekszik kihasználni minden egyes percet, amit fegyelmezésükkel tölthet. Katkóval ma ez sajnos másként alakult, de egyáltalán nem mondható, hogy a professzor hibájából. Nem is fontos, lévén hamarosan újra fognak találkozni, s az a találkozás reményei szerint kevesebb problémával jár majd. Nem mintha egy másodpercig is bízna abban, hogy a lány nem képes mindent tönkre tenni a viselkedésével, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja. Ha viszont rosszul teljesít a büntetőmunkán, ott helyben kaphat másikat. A sor pedig ugyanúgy folytatódhat, egészen addig, míg kellő eredménnyel nem zárul.
Miután sikeresen kigyógyította a lányt a méreg okozta bénulásból, erős gyengeség lesz úrrá rajta. A varázslat valóban rendkívül megerőltetőnek bizonyult, így szüksége van pár percre, míg képes újra felállni. Közben meghallja Yarista hangját, aki számára idegen szavakat kántálva gyógyítja saját magát. Kimondottan érdekesnek véli a dolgot, s el is tervezi, hogy rákérdez a dologra.
- Miféle varázslatok voltak ezek fiam?
Veti oda neki, még mindig zihálva egy kicsit. Katkó köszönetéből egy percig sem kér, ránézve csak biccent egyet. Yarista közben egy kedves gesztus keretében átnyújtja neki a földről felszedett pálcáját, melyet Felagund ismételten egy bólintással nyugtáz. Nem nagyon szereti, ha mások taperolják a fadarabot, de nem ad hangot mindennek most. Sétabotja markolatát így már vissza tudja helyezni, sokkal kényelmesebb fogást és nagyobb biztonságérzetet nyújtva ezzel. Sokkal egyszerűbb így hordania a pálcáját, hiszen így mindig vele lehet, anélkül, hogy talárjában kellene turkálnia utána. Nem mintha olyan sokszor előkerülne az eszköz, jobban szereti saját szakterülete trükkjeit bevetni.
- Megmarad, miért ne maradna? Értek ahhoz, amit csinálok. Az estét ugyan itt kell töltenie megfigyelésre, majd szólok annak a féleszűnek. Plusz rá kellene nézni majd a vágásokra, horzsolásokra, egyéb kisebb sérüléseire is. Ilyenekre már nem pazarlom az erőmet.
Válaszol a fiú kérdésére. Most, hogy kicsit kipihente magát az ágyon ücsörögve, alkalmasnak látja az időt arra, hogy végre felálljon, közölje a büntetőmunka tényét a fiatalokkal és nyugovóra térjen. Arra, ami következik viszont végleg nem számított. Yarista nyugtázva a választ, melyet adott neki, rögtön Katkóhoz fordul, a lány pedig egy olyan mesébe fog bele, amit az öreg rohadtul nem akart hallani. Undorában visszahuppan az ágyra, nem is hiszi el, hogy ez vele történik. Ez az egyetlen oka, hogy nem lő kábítóátkot egyből a lányra, különben biztos megtenné. Egyszerűen nem létezik, hogy valaki az ő társaságában nekiálljon az idióta szerelmi drámáiról beszélni. Legszívesebben abban a percben elhányná magát, vagy inkább lehányná a két illetőt. Undora és mélységes megvetése az arcára is kiül, sokkal jobban és szembetűnőbben, mint ezelőtt. Mindazok után, amit ma látott, ez az, amitől a legjobban kiakad. Eltörpül a bénító méreg, az utolsó fiola eltörése, vagy akár az üvegház rongálása is emellett. Szimplán csak ezért a monológért, amit a lány előad, kellene, hogy agyon-vissza büntesse. „Elhagyott”, „szeret”, „betöltöttük a tizenhetet”, ismételgeti magában cinikusan az öreg ezeket a kifejezéseket, s legszívesebben hahotázni támadna kedve saját nyomorúságos helyzetén. Komolyan fontolgatja, hogy saját magát kábítja el inkább, s ebben az ágyban tölti az éjszakát, csak ne kelljen több ilyen idiotikus, gyermeki sóvárgást meghallania. Ha rajta múlna, az egész iskolában betiltana mindenféle párkapcsolatot, szerelmi románcot és bugyuta, nyálas viselkedést. Mi szükség van erre egy iskolában? Elvégre is ez egy tanintézmény. Az emberek azért küldik ide a gyerekeiket, hogy azok megtanuljanak valamilyen szinten főzeteket készíteni, a pálcájukkal bánni, megismerjék a történelmüket és hasonlók. Nem azért, hogy megtalálják életük párját, akivel később majd hetedhét országra szóló lakodalmat tartanak, pláne tizenhét évesen! Nem várja meg, míg Yarista akár levegőt tudna venni Katkó kérdésének megválaszolása előtt, s helyéről felpattanva odasétál az ágyhoz.
- Most, hogy befejezte ezt a horrorisztikusan vérfagyasztó történetet, szeretném elmondani a büntetőfeladatukat. Tekintettel arra, hogy maguk miatt tönkrement a növény, aminek a gyűjtésére a mai este indultam, Önök fogják azt beszerezni az erdő mélyéről helyettem. Bagolyban fogom értesíteni magukat, melyben leírom majd, mit hozzanak magukkal, illetve, hogy melyik nap, hol és hány órakor találkozunk. Természetesen csak maguk mennek be az erdőbe, én kint fogom várni Önöket. Amilyen szabályszegők maguk itt ketten, biztosra veszem, hogy remekül ismerik már az erdőt. Ellenvetést nem fogadok el, ne akarjanak nekem megint keresztbe tenni.
Ismerteti velük a feladatot, s figyelmezteti is őket egyben. Esze ágában sincs akár egyetlen percet is tovább eltölteni a két gyerek társaságában, így fogja magát, sarkon fordul és botjának hangos kopogásával hagyja el a gyengélkedőt. Szerencse, hogy nem lakik messze, hiszen akármennyire is próbálta palástolni kimerültségét, biztosan lehúz majd valami bájitalt, ha visszaér a szobájába. Egyrészt, hogy megszűnjön a kezében érzett lüktető fájdalom, másrészt, hogy nyugodtan tudjon aludni az éjjel. Szó sincs arról, hogy megrázta volna, ami történt, s fel sem merül benne, a „mi lett volna, ha...?” kezdetű kérdés, szimplán csak valóban megerőltető volt a varázslat, amit végrehajtott. Fejlesztgetnie is kell még a későbbiekben, az most már biztos. Talán több ilyen esetre volna szüksége, hogy még inkább gyakorolni tudjon, bár ezt nem valószínű, hogy túl etikusnak tartaná az iskola vezetősége. ~Bánom is én... ~  gondolja magában, mikor lenyitja szobájának kilincsét, s egy pillanat múlva már mögötte vágódik be erőteljes hanggal, az a bizonyos ébenfa ajtó.

//Köszönöm a játékot, maguk folytassák csak nyugodtan, ameddig akarják! Hamarosan találkozunk!//
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. augusztus 26. 14:05 | Link

Kati és a távozó Felagund prof

Ami megtört, az megtörtént, Yarista nem tudott ellenállni a melodimágiának. Más kérdés az, hogy sikeresen meggyógyította magát, amennyire csak tudta. Ha most jobban lelkiismeretes lenne, biztos azon gondolkodna, hogy a legjobb barátja miért akarta tulajdonképpen megölni. De úgy van vele, hogy biztos meglesz rá a megfelelő magyarázat. Az első szavak mégsem a lánytól jönnek, hanem a professzortól.
- Animágián tanultam professzor úr, tudja, elég sokszor megsérülök gyakorlás közben. Bár ez kissé keményebb volt, mint az én sérüléseim általában, de túlélem – nyugtatja meg a professzorát, ha ideges lenne, bár egyáltalán nem tűnik annak, inkább csak kimerültnek. Ez érthető, mert egy nem egyszerű varázslatot hajtott végre, és ez által kiküszöbölte az ő hibáját.
- Nem kételkedtem a szakértelmében professzor – teszi még hozzá, miközben visszaadja a tanerő pálcáját, amit a varázslat után veszített el. Yarista örömmel nyugtázza, hogy kati rendben van, legalábbis kezd visszatérni az alapszíne. Láthatóan a lány is megnyugszik, mert már nem hisztériázik – Yarnak nagyon úgy tűnt, hogy ez történt -, nem értette, hogy mitől volt halálos veszélyben Kati, ha a professzor simán megmentette. Illetve ha nem is simán, tökéletes magabiztossággal, ami azt jelenti, hogy a barátja nem volt veszélyben. Nos, ami ezután jön, meghökkenti Yaristát, még a szája is „o” betűt formáz egy pillanatig a döbbenettől. Kiderül, hogy Ákos elhagyta Katit, méghozzá nagyon sietősen. A fele szöveget fel sem fogja Yarista, mert úgy tudta, hogy Kati és Ákos szuperül megvannak, a lányt még soha sem látta ennyire boldognak, és ennyire elkeseredettnek sem, mint most. Hirtelen nem is tudja, hogy hogyan reagáljon, mert úgy szeretne, hogy az a barátjának jó legyen. Szidja Ákost, vagy próbálja vigasztalni, esetleg mindkettő? Nem volt még ilyen helyzetben Katival kapcsolatban, így nagyjából a saját tapasztalataira tud építkezni, de tudja, hogy egészen más jellemek ők ketten, így elég nehéz lesz megtalálni a jó utat. Már éppen szólna, mikor a professzorra pillantva nem jön ki hang a torkán. Mély undor ül az öreg arcán, és ezt a pillanatot választja az elmenetelre. Távozása előtt még megosztja, hogy mi lesz a büntetőmunka mindkettőjüknek – ez ugye nem érte meglepetésként a fiút -, de a munka hallatán kicsit beleborzong a dologba. ~ Már megint az a francos erdő. Mindenképpen ki akarnak nyírni, úgy tűnik. ~ Bosszankodik egy sort magában, majd Felagundnak bólintva elfogadja a kirótt feladatot, nem mintha lett volna más választása. Talán jobb is lenne akkor kommunikálni Ákosról és a szakításról, de ahogy Katira néz, aki éppen meg akar halni lelki fájdalmában, inkább úgy dönt, hogy itt marad, legalább, amíg Uff bácsi rendbe rakja őt is, elbeszélgethetnek. Amíg a prof be nem vágja maga mögött az ajtót, addig nem szólal meg, csak egy jó minőségű zsebkendőt ad a lánynak, hogy azzal törölje meg a könnyeit, előtte úgysem kell szégyenkeznie emiatt.
- Egy gonddal kevesebb – elmosolyodik, miközben megkapja a kérdést és a bocsánatkérést is. Az ágy szélére ül és próbál mosolyogni kedvesen, amennyire csak lehet.
- Nyugi, túlélem. Bár azért sokszor nem kéne alkalmaznod ellenem – vigyorog egy picit, majd sóhajt egy nagyot.
- Szóval elhagyott, szó nélkül és nem ad magyarázatot. Vagy valami ilyesmit vettem le. Nem gondoltam volna róla, amennyire én ismertem egy szerény gyerek és inkább rólad képzeltem el, hogy ha egyszer szakítotok, te fogod megtenni ezt a lépést. Sajnálom, hogy így alakult veletek, mert tudom, hogy szeretted – fejezi be ennyivel, mert nem akarja, hogy túlságosan is feltépje a még be sem hegedt sebeket.
- És mi volt a proffal? Valahogy nem illik a képbe Ákos és a Fela együtt. Mit törtem össze és mitől akadtál ki? Nem hiszem, hogy Ákos volt az oka…  – most már kimondja a az öreg becenevét, amit a diákok használnak. Remélhetőleg nem jön vissza valamiért, nem kellene meghosszabbítani a büntetését. Nagyon kíváncsi, hogy mi ez az egész és miért is kapott Kati büntetőmunkát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. augusztus 26. 23:11 | Link

Az életveszély elmúlik, ami azért nagyot dob a hangulatomon(befejezem az értelmetlen hisztériát), de összességében még mindig nem vagyok teljesen önmagam. Yar kérdése hallatán teljesen másra asszociálok, mint amit a helyzet sugallna, és sikerül is újra belelovalnom magam a szakítás témába. Yar nagyjából úgy reagál, ahogy elképzeltem, Felagund arcán viszont merő undor és megvetés tükröződik, ami meglepő módon nem hat meg. Igen, ebből is látszik mennyire kifordultam ma este magamból. Én, aki egyébként mindig hatalmas jelentőséget tulajdonítok neki, hogy vajon ki mit gondol rólam, a tetteimről, most egyszerűen nem foglalkozok Felgunddal. Általában kínosan ügyelek rá, hogy jó benyomást tegyek és az emberek ne nézzenek totál sötétnek, de épp elég elcseszett ez az estém, ahhoz, hogy ne érdekeljen az öreg véleménye. Sőt, igazából még nekem áll feljebb. A saját viselkedésemmel természetesen nem számolok, csak azt sérelmezem, hogy Fela milyen érzéketlen. Megfordul a fejemben, hogy ezt közlöm is vele, de nincs hozzá merszem, és a lelkem mélyén érzem, hogy nagyon megbánnám a dolgot, mert egész biztos, hogy holnap már nem így fogok gondolkodni.
A büntetésünk hallatán csak egy szemvillanással jelzem, hogy mennyire nincs igaza a professzornak abban, hogy nagy szabályszegők lennénk. Fura is belegondolni, hogy az itt töltött négy évem alatt eddig még soha nem is voltam büntetőmunkán. Maga az ötlet, hogy az egyik éjszakánkat(mert nyilván akkor kell gyűjteni a növényt, ha egyszer sikerült találkoznom Felával) az erőben bóklászva kell töltenünk, nincs a kedvemre. Mondjuk, pont ez a büntetőmunka lényege... Attól függetlenül - vagy pont azért - , hogy ha nem muszáj, inkább nem megyek az erdőbe, egyáltalán nem félek a helytől. A tusát is túléltem, akkor egy hétköznapi éjszaka sétagalopp lesz - az elképzeléseim szerint.
Fela végül elhúzza a csíkot, aminek rettentően örülök, és így kettesben maradok Yarral. De valójában a fiú társaságához sem sok kedvem van. Nem is értem, minek kellett ide jönnie, több kedvem van a saját nyomoromban dagonyázni, mint vele - vagy bárki mással - beszélgetni a mai estéről. Ugyanakkor tudom, hogy ez elég bunkó és önző gondolat, ezt magamban némiképp kompenzálva bocsánatot kérek a melodimágia miatt. Tényleg sajnálom, mert egyébként soha nem lennék képes ártani Yaristának. A vigyora biztosít afelől, hogy tényleg nem haragszik rám.
- Soha, de soha többet nem fog ilyen előfordulni - ezt még muszáj hozzátennem a témához. Komolyan is gondolom a szavaimat, egyszerűen nem szabad hagynom, hogy még egyszer így elveszítsem a fejem, mint most. Eddig is tudtam, hogy nem szabad, de mivel sosem történt meg korábban, bele sem gondoltam, mit tehetek a másikkal. Igazából még most sem akarok belegondolni, mit tehettem volna, ha Yar kevésbé jártas az öngyógyításban.
Yar visszatér az Ákos-témához, ami jelenleg elég zavaros terület számomra. De még erről is szívesen beszélek, csak hogy elodázzam azt, hogy el kelljen mesélnem, hogyan kerültem a gyengélkedőre.
- Nem teljesen szó nélkül, mert írt egy levelet. Annyi a magyarázat, hogy el kell költözniük és nem mondhatja meg hová, de egyébként még mindig szeret. Most komolyan ezzel mit kezdjek? - fakadok ki.
- De lehet hogy igazad van... ha nem megy el, lehet hogy előbb-utóbb én szakítottam volna vele... nem tudom, de mindegy is, mert itt hagyott - teszem hozzá rövid hallgatás után.
Bármennyire is próbálom húzni-halasztani Yar mégiscsak előhozakodik a nem kívánt témával. Elsötétül az arcom, minden porcikám azt sugallja, legszívesebben küldenék egy kábító átkot Yarra, csak hogy elhallgattassam, vagy ami még jobb és hosszú távon is kifizetődőbb lenne egy Exmemoriam-ot. Néhány percig küzdök magammal, hogy egyszerűen csak válasz nélkül hagyjam-e a kérdést, vagy még le is teremtsem Yart, amiért megszólalt... Végül azonban egy nagy, mélyről jövő sóhajtás kíséretében kegyesen úgy döntök, megmagyarázom a történteket. Már csak azért is, mert ebben a kastélyban a falak minden négyzetcentiméterének legalább három füle van, tehát jobb lesz, ha tőlem hallja a sztorit, nem valamelyik lepcses szájú festménytől.
- Szóval... - veszek egy nagy levegőt - alapvetően ki voltam akadva Ákos miatt, és aztán este eszembe jutott, hogy mi egyszer virágokat ültettünk az üvegházban,  és úgy döntöttem kimegyek oda... Érezted már úgy, hogy annyira tehetetlen és elkeseredett vagy, hogy egyszerűen muszáj törnöd-zúznod? Hááát, én fogtam magam és szétrobbantottam egy cserepet. Fela valószínűleg akkor jött a virágszedésből és meghallotta a zajt. Bejött és...őőő.. én közben beleestem a velőbogyóba - megforgatom a szemeimet és kifigurázom Fela stílusát - , aminek a termése éretlen állapotban elég erősen mérgező, nekem meg ugye lett pár nyílt sebem... szóval a méreg kezdeti stádiumban bénulás okoz, aztán fulladásos halált. A fiolában, amit eltörtél, az utolsó adag ellenszer volt... És oké, hogy Fela érti a dolgát, de azért rendesen megijedtem.  - ezzel be is fejezem a sztori felvázolását. Tudom, hogy elég hiányos a mesém, de képtelennek érzem magam rá, hogy elmondjam, ami az üvegházban történt. Ahhoz túlságosan is szégyellem.
- Figyu, iszonyat fáradt vagyok...Nagyon sok időnk lesz még ezt megbeszélni az erdőben, de most inkább aludnék - próbálom finoman közölni Yarral, hogy nem akarok többet mondani az estéről és hagyjon békén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. augusztus 28. 12:59 | Link

Kati

Nem gondolta volna, hogy valaha Katitól kap egy ekkora „átkot”, ami fizikai sérülést is okoz, de gyorsan túlteszi magát rajta. Nagyon szereti őt, mint barátot, túlságosan sokat jelent ahhoz a lány, hogy most durcáskodjon, vagy éppen felhúzza magát a történteken. A lényeg, hogy mindenki életben maradt, a mogorva professzor pedig inkább eltávozott, hallva, hogy milyen „jelentős problémák” léptek fel Katánk életében. Ismerve –és látva – Felagundot, mélyen meghatotta és a szívére vette, hogy ilyen dolog történt a navinés prefektussal. Még fel is nevetne ezen a gondolaton, ah éppen nem a halál torkából hozták vissza volna a barátját, bármennyire is elbagatellizálta azt a bájitalprof.
- Ennek szívből örülök, úgy gondolom elég volt egyszer – mosolyog tovább, hátha ezzel kissé megnyugtatja barátját, még mellé is telepedik. Mivel Kati nem rugdossa le egyelőre, így kényelembe is helyezi magát jobban, és ellazul. Közben a fejét vakargatja, amíg a navinés előadja az „Ákos-ügyet”. Utána kifejti ő is a véleményét, hátha akad benne valami olyan okosság/okoskodás, ami érdekli a lányt.
- Nem tudom, hogy mi lett volna, csak… mondani akartam valamit – húzza el a száját a fiú. Viszont nem hagyja nyugodni Felagund beszállása a témába, nagyon kíváncsi, hogy hogyan is találkoztak és miért mérgeződött meg a lány, amiért büntetőmunkát kaptak. Persze az üvegházba nem lehet bemenni engedély nélkül, de Kati prefektus, szóval ki lehetett volna magyarázni valahogy. Kiderül, hogy nagyon téves következtetéseket vont le az ügyből, sőt még hálás is kell legyen Felagundnak, amiért jókor volt jó helyen. Majd megköszöni még egyszer. Sok minden gondolat kering a fejében, néhol helyesel, néhol megdöbben, de nem vág Kati szavába, amíg a lány be nem fejezi a sztorit.
- Velőbogyó? Te jó ég  - elhúzza a száját, jó szokásához híven.
- Amúgy hogyne lenne olyan, hogy törnöm és zúznom kéne? Meg is csinálom általában – vonja meg a vállait. Nem egyszer fordult már elő, még a levita gólyalakját is felfordította, amikor egy elsős ráöntött a takarójára valami ismeretlen szagú zöld löttyöt poénból. Ezért aztán megbüntette az elsőst a lakhelye szétszanálásával, és az övét is rendbe kellett tennie a fiúcskának.
- Értem már a kiakadásod is, meg, hogy miért akartál hirtelen megölni. Szóval féltél egyedül a szellemvilágban és velem nem unatkoztál volna – fel is nevet a végén, bármennyire morbid is a poén, majd homlokon csókolja a lányt, mintha a kishúga lenne.
- Örülök, hogy mindenki megúszta – sóhajt egy nagyot, de ekkor Kati arra kéri, hogy hagyja magára, bármennyire is körmönfont a fogalmazási módja.  Yar most nem szórakozik a navinéssel, pedig egy pillanatra el akarta játszani a sértődöttet, de aztán meggondolta magát.
- Oké, pihenj csak. Ha kellek, csak szólj, vagy üzenj – kacsint a lányra, majd elindul kifelé. Az ajtóban még ránéz Katira kicsit elgondolkodva, majd egy mosolyt küldve a lány felé otthagyja a gyengélkedőt úgy, hogy UFF bácsi még nem is látta. ~ Majd megkeres később. ~

-= Köszönöm a játékot^^ =-
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Czettner R. Luca
Független boszorkány, Boltos


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 715
Összes hsz: 6620
Írta: 2013. november 30. 21:52 | Link

Drágáim ♥ és Sziú bácsi;;


Mészárlás(Navine-Rellon meccs)után.
Nem igazán lehet szavakba önteni az érzést, ami eltöltötte jelenleg Lucát. Képtelen volt odafigyelni rendesen Kivára az öltözőnél, bent pedig a megmaradt emberei, hát, örült nekik, de képtelen volt bármit mondani. Mindenki azt kérdezgette, mi történt a pályán? Mi van azokkal, akik közben a gyógyító kezei közé kerültek. Luca hasonlóan volt, tanácstalan, belül széthullott, és nem mentálisan, hanem érzelmileg. Egész meccs alatt jól koordinálta a dolgokat, legalábbis úgy érezte, még az érzelmeket is megfelelően kezelte, de aztán amikor a csapattársai szemébe kellett utána néznie és érezte a félelmüket, a fájdalmat, a dühöt, az agressziót, ez a benne lévő aggodalmat csak még inkább felerősítette. Nem vesztette el a kontrollt, de nem is nagyon akarta korrigálni. Kedve lett volna darabjaira szedni valamit vagy valakit, vagy csak leülni és sírni, úgy, hogy szinte patakot képezzen a földre, de nem ment. Nem jöttek ki könnyek, nem tudott törni-zúzni, egyszerűen némán, amilyen gyorsan csak tudta lezavarta a Kivával való beszélgetést – ez volt a legkellemesebb a mai napon talán-, majd az öltözői teendőket és rögtön megindult a gyengélkedő felé. Igazából gondolkodás nélkül indult volna már a pályáról oda, de kötelességet sosem felejt, ez pedig az volt. Kifelé jövet rá sem néz az esetlegesen útjába kerülő rellonosokról, amilyen gyorsan tudja, szedi a lábát, és vele együtt próbálja magát is normalizálni.
Nagyon munkálkodik benne, hogy most még két pofont adna is az embereinek. Nagyon nem örül, hogy miatta ebbe sodorták magukat, egyik-másikkal még külön is számolni akar, de most az állapotukra a kíváncsi, hogy vannak és így tovább. Kezecskéi ökölbe vannak szorítva, miközben már csak egy folyosó választja el a céljától. Meg is torpan egy pillanatra, mély levegőt vesz, kifújja, elengedi ökle szorítását és gyorsabb tempóra kapcsol, hogy a hátralévő métereket pillanatok alatt lezavarja. Elég lendületesen nyit be, szemei pedig azonnal a termet kémlelik. Mikor sikerül elsőként Kristófot megtalálnia, a szíve két kihagyás után kezd újra járni, meg is borzongott, ahogy látta a pályán összegörnyedni, meg most látja ott feküdni. Legszívesebben kiáltozna és elmondaná, hogy milyen idiótaság volt, mikor elmondta a meccs elején, hogy mindenki maradjon épségben, ha lehet. Egyszerre ütné és ölelné, iszonyúan kavarog benne még a dolog, egy karcolás sincs rajta, de azt kívánja, bár lenne. Nézni sem bírja mit műveltek azok az állatok mérkőzés címen velük, ráadásul még itt is esélyes egyik másikkal összefutni. El is indul Krisi felé először. Ezerszer inkább lenne most a hőse helyében. Igen, mert ő az. Megmentette, hogy pontosan mitől, azt nem tudja és nem is akarja felvázolni magában. Nem nagyon foglalkozik vele, ki van vele, vagy ki nem. Odalépve nyúl a szabad keze felé, bár fel-felpillogva, de az alkarját megfogja, nem erősen persze. Nem nagyon szokott hozzá ahhoz, főleg ilyen állapotban, hogy kimutasson bármit, bár most meglehetősen rá lehet írva az aggodalom.
Érdeklődne, de egyelőre nem tud. Végig az arcát nézi, utána néz csak körbe, tekintete leginkább Adrin akad meg, akitől majdnem rosszul lett, ugyanis fogalma sem volt olyan dolgokról, amiről tudni kellett volna. A lányra is mérges, ma kire nem? Egyelőre várja mi van, de itt szeretne maradni, mindenkivel, sőt, ha itt kell maradniuk, Luca is maradni fog…a sziú bácsitól kér ágyikót is magának, ha kell. Várakozik, amihez egyébként türelmetlen, de most csak vár.
Utoljára módosította:Czettner R. Luca, 2013. november 30. 22:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Földesy Kristóf Dominik
INAKTÍV


cikeszhajkurászó || büszke apuka
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 528
Írta: 2013. november 30. 22:54 | Link


Lassan öntudatomra ébredtem. A hangok, és a Gyengélkedő jellegzetes szaga (amit az utóbbi időben talán túl sokszor is tapasztaltam). Amint kicsit visszanyertem az éberségem, éreztem, hogy a bordáim és a bokám iszonyatosan fájnak és lüktetnek. Nem is sokáig tudtam azt álcázni, hogy nem vagyok ébren; halk nyögések szaladtak ki a számon. Egy kéz érintését is éreztem a bal alkaromon, amitől szúrni kezdtek a régi sebhelyek; emellett éreztem annak a gurkónak a nyomását a hátam közepén, amit Leonie küldött rám még anno. Szép kis fájdalomegyüttes.
Kezem kis nyögések közepette rögtön elhúztam a lány keze alól, hogy aztán jobb tenyeremet rá tudjam tapasztani. A sérülések fájdalma mellett rögtön dühös lettem, ahogy eszembe jutott Mihael arca, amint Dave ütőjét markolássza. Lucára néztem, s immár vörös fejjel szólaltam meg.
- Hol van az az idióta őrző? Hol van? - szűrtem a fogaim közt, noha tudtam, hogy nem tudnék megmozdulni sem nagyon fájdalmak nélkül. - És hol van David? Az az idióta f...
Káromkodásáradat zúdult ki a számon. Úgy szidtam Davidet, ahogy mást még sosem senkit. Miért kellett odaadnia azt a hülye ütőt annak az idegbeteg állatnak? Ideges sóhaj szaladt ki belőlem.
Az első tiszta gondolatom a dühön túl Amira volt. Hol lehet? Biztos halálra rémült, mikor látott lezúgni a seprűről; azt hiszem, ideges lehet rám, hogy Luca elé szálltam. Majd el kell neki magyaráznom, hogy nem tehettem mást. Az a gurkó behorpasztotta volna Luca koponyáját. Nem hagyhattam, hogy így történjen.
Végül a lányra emeltem a tekintetem.
- Jól vagy? Nem sérültél meg? - kérdeztem, s végigmértem őt sérülés után kutatva; nem találtam semmi szembetűnőt. Maximum egy-két horzsolással, pár kék folttal megúszta... - És a többiek? Mi van a többiekkel?
Körülnéztem, s megláttam Adriát. Minket azonnal ide szállítottak. Adria mit keres itt? És... Đominic...?
- Davidék megúszták? - vicsorogtam végül.
Utoljára módosította:Földesy Kristóf Dominik, 2013. november 30. 22:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Navine exCSK(H)|Amira tulajdona|Bükki Bikák|apuka|KedvencexCSKHCikeszhajkurászóCselzsenim by Luca
Amira Loveguard
INAKTÍV


sokgyerekes
offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. november 30. 23:20 | Link

A meccs után
Krisi, Luca, Domi


Pocsék egy meccs volt. Mira sütőtöke tele van már azzal, hogy minden iskolabeli meccsen sikerül valami srülést okozniuk Kristófnak. A Bikáknál érdekes módon még nem amortizálták úgy le, hogy eltörjön a lába, meg a bordái, vagy a franc tudja, micsodája. Elég rendesen ki volt akadva, vegyes érezelmek dúltak benne, hiszen hálás volt Dominak, és közben mérges volt, amiért még ő is felálfozta magát, hogy Kristófot mentse. Üvölteni tudott volna, ha nem potyogtak volna a könnyei mikor odaért a két fiúhoz, akiket szépen a gyengélkedőbe szállítottak, hogy hamar ellássák a sérüléseiket. Természetesen a feketeség loholt velük, és egy pillanatra sem mozdult.
A fiúk egymás melletti ágyakra kerültek, így kettőjük között pont helyet tudott foglalni egy kis széken. Leginkább azzal volt elfoglalva, hogy Kristófnak beszéljen, és simogatta a karját, meg az arcát, de elég sokszor tette ugyanezt Domival is. Könnyes szemeit próbálta törölgetni, és egyszerűen nem figyelt másra, csak rájuk. Az kéne még csak, hogy még őket is elveszítse...
Mikor Chaske a terem másik oldalán munkálkodott, már elég sok idő telt el, így Mira felállt, és a holmiját a széken hagyva odasétált hozzá, hogy az állapotukról faggassa. Nem volt túl bizalomgerjesztő, hogy Kristóf, és Domi is ájultan feküdtek, de mondott neki olyan dolgokat, hogy kicsit megkönnyebbült. Ez viszont csak akkor sikerült ténylegesen, mikor meghallotta párja morgolódását, és mocskos száját. Odakapta a tekintetét, és pillanatokon belül visszaszáguldozott hozzá.
Egy szót sem szólt, csak nagyon óvatosan magához ölelte a fejét, és arcát a hajába fúrta. Végigsimította az arcát, majd leplezetlenül gyilkos pillantást küldött a lány felé, akihez Kristóf beszélt. Valószínűleg ő volt az, akit megmentett.
-Soha többet ne csinálj ilyet... -majdnem hozzátette azt is, hogy inkább a csajszit kellett volna eltalálnia a gurkónak, de fogalma sincs róla, hogy ezek ketten milyen viszonyban vannak, és Krisi hogy reagálna, ha nyíltan elküldené a jó büdös francba. Egyébként egy percig sem foglalkozott azzal, hogy a törpe mit akar ott. Mira ujján van a gyűrű, így övé a jog arra, hogy elsődlegesen rá figyeljen a vőlegénye. Azt persze megvárta, hogy a kislány válaszolgasson, de a Davides dolognál megfogta Kristóf fejét, és maga felé fordította.
-Ide figyelj. Tudom, hogy a tesódék durván csinálták amit csináltak, de van még egy rossz hírem...már megint hálásak lehetünk Dominak -hangját kicsit visszavette, és egy nagyot sóhajtott, miközben fejével a fiú felé bökött. Már biztos, hogy ő is észrevette, hogy ő is ott fekszik, mellette. -Megmentett. Nem rémlik már, igaz? Utánad repült, és elkapott, mielőtt szétzúztad volna a koponyádat... -szemei ismét könnyekkel teltek meg, de nem vette el a tekintetét Kristóf szemeiről.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nagy Bátor Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. december 1. 10:25 | Link

Kviddics után…


Nem erre számítottam az első mérkőzésemen. A sérülés benne volt a pakliban, de az nem, hogy eszméletlenül fogok landolni. Igaz, hogy elkerülhettem volna, mert számítottam Krisi trükkjére, de mikor a srác zuhanni kezdett, akkor már más volt a gond. Az első ütés még rémlik, de a többi már nem. Fogalmam sincs, hogy mi történt utána a pályán, vagy egyáltalán mennyi idő alatt vittek minket a gyengélkedőre. Nem éreztem semmimet sem, nem hallottam, nem láttam semmit és senkit se. Olyan volt, mintha egy végtelen űrben lebegnék nulla gravitáción. A gond ott kezdődött, hogy tényleg csak lebegtem, és nem én irányítottam a testemet. Abban biztos vagyok, hogy élek, és abban is, hogy kómában vagyok. Már csak azért kell küzdenem, hogy minél hamarabb felébredjek belőle, és felépülhessek.
Kíváncsi vagyok, mennyi sérülést szereztem, de pár bordám minden bizonnyal eltört, mert Krisi eléggé nehéz egy figura. Erről pedig az ugrik a képbe, hogy vajon mennyi időbe telik, még valaki elmondja neki, hogy én mentettem meg. Fel vagyok rá készülve, hogy nem fogadja majd kicsattanó örömmel, főleg azért nem, mert nem bírja a fejemet. Én megtettem mindent, hogy normálisba hozzam a kapcsolatunkat, de nem nagyon jött össze. Noha, ezt a mentőakciót sem azért csináltam, mert ezzel akartam elérni azt, hogy Krisi elfelejtse a dolgokat, hanem mert nem akartam, hogy meghaljon. Elég magasról zuhant lefelé, a koppanást tuti nem élte volna túl, ha úgy érkezik a földbe. Így egy elhunyt fogó helyett, az akciómnak hála, két kómában lévő fogó lett.
Az űr kezd eltűnni, helyette egy puha ágyat érzek. Ebből le tudom szűrni, hogy a gyengélkedőn vagyok már, azonban szemeimet továbbra sem vagyok képes kinyitni. Hallásom még mindig tompa, ezért sem tudom, hogy mi zajlik körülöttem. Kedvem támadna ordítani a fájdalomtól, mert hirtelen érzek éles szúrást a mellkasomban. Valószínű, hogy megmozdultam, és az egyik törött bordám van olyan helyen, ahol nem kellene. Bal kezemet lomhán mozdítottam meg, fejemet is megpróbáltam megmozdítani, de nem ment. Az biztos, hogy folyik rólam a víz, és a kezemen kívül nem tudtam mást megmozdítani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. december 1. 11:42 | Link

Kis csapat, majd Đomi


    Sok mindent láttam már, de ilyen kviddics meccset még soha. Mintha az egész csapat megőrült volna, a kvaff karikákba dobása helyett pedig egymás befőttes üvegbe küldése lett volna a cél. Őszintén szólva meglepetés meglepetés hátán bukfencezett, kezdve azzal, hogy David az idegbeteg Mihael kezébe adta az ütőt, aztán folytatódott Miska kirohanásával – életemben nem láttam még ilyennek és bár nem vagyok ijedős, kivételesen tényleg hajszálon múlt, hogy magam alá piszkítsak tőle. A java pedig csak ezután jött. Kristóf lezúgott a tömegbe, eltalálta egy gurkó, minek következtében zuhanni kezdett, Đomi pedig utána száguldott, hogy megmentse. Ha jobban belegondolunk ez egy igazán szép dolog, bajtársias, satöbbi. Csak aztán meg elönt a düh és az aggódás, hogy hogy lehet valaki ekkora szerencsétlen, mazochista, vagy tudja a fene milyen. Ráadásul bár Mira után rohantam a pálya széléhez, a gyengélkedőre nem mentem végül.
    Az indokaim egyszerűek. Először is nem ilyen vagyok. Mármint mióta játszom anyucit, aki aggódik a gyerekéért, vagy ami még elképzelhetetlenebb, mióta aggódom én ennyire bárkiért is? Na tessék, itt az első indok. A másik, hogy hülyén érezném magam. Most őszintén, mi a francot keresek én Đomi ágya mellett? Elvileg nem vagyok senkije, legfeljebb a barátja, mégis ott ülni és a kezemet tördelni… Talán álszentségnek hinné. De talán nem is örülne nekem. Sőt, biztos hidegen hagyná, hogy én épp végtelenül odáig vagyok, mert összetörte magát. Vagy csak ezt akarom bebeszélni magamnak, hogy visszatartsam azt a mélyről jövő késztetést, hogy meglátogassam. Egyik verzió jobb, mint a másik és hamarosan rá kell jönnöm, hogy a pécsi kiruccanás óta nem vagyok egészen önmagam. Frankó.
    Nagy nehezen összelapátoltam a megmaradt önmagam szerteszóródott darabjait és elindultam a gyengélkedő felé. A fejemben már ezernyi verzió lejátszódott a találkozásunkat illetően. Na de mi a halálért izgulok? Csak beteget látogatni megyek, ennyi, semmi több. Szóval az agyam egészen nyugodtan leállhat. Az ajtóhoz érve mély levegőt vettem és halkan benyitottam. A kisebb tömörülést látva nem is volt kérdés, hogy ott fekszik Kristóf. Elindultam feléjük a mellettük lévő ágyon pedig megpillantottam Đominicot. A szívem kihagyott egy ütemet, mivel még mindig eszméletlen volt. A kis csapat mellett elhaladva rájuk pillantottam egy halvány mosoly kíséretében.
- Jobbulást Kristóf! – szóltam halkan, aztán biccentettem a két lánynak is, pusztán az illem kedvéért, majd megálltam a másik fogó ágyának végén. Kezemet az ágy támlájára tettem, majd ujjaimat végighúztam rajta és Đomi mellé érve kezét óvatosan felemelve az ágy szélére ültem. Ujjaimat továbbra is az övére kulcsoltam, mert mondani nem tudtam semmit, ő pedig még nem tűnt beszédképesnek. Piszkosul rosszul nézett ki, de a történtek után ez nem is csoda. Hüvelykujjammal finoman megsimítottam a kézfejét és reménykedtem benne, hogy hamarosan felkel, mert le akartam szúrni a meggondolatlansága miatt, de épp ezért egy dicséret is kijárt neki. Hiába, az éremnek mindig két oldala van, most pedig még fogalmam sem volt, mi ketten melyiken vagyunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. december 1. 13:26 | Link

Meccs után

Annyi még rémlik neki, hogy az első büntető milyen kellemesen alakult, és az is, hogy mennyire imádta akkor azt a bizonyos rellonos terelőt, levegőt alig kapott, és csodaként elkönyvelhető az is, hogy egyáltalán fent maradt a seprűn. Aztán volt még egy büntetője a rellonnak, de abból már alig van meg valami. Repül a kvaff, nyújtja a kezét, az  a hirtelen és éles fájdalom, és hiába akar a seprűhöz visszanyúlni, egyszerűen képtelen rá, mert elsötétül minden.
Amit lát, az sötétség, de csupán mert szemei csukva vannak. Él, minden bizonnyal, és ezt is csak onnan gondolja, hogy már-már szavakkal kifejezetlenül fáj szinte az egész felső teste, de jobbnak látja, ha most nem kísérletezik azzal, milyen lenne, ha mozogna, mert így is a tűrőképessége határait súrolja.
Fejében szépen lassan kialakul a káosz, ahogy ezerféle gondolat özönlik be egyszerre, hogy most mi van, mi lesz, és egyáltalán mi volt, azaz mi történt. Keresi az okokat, és közben feltűnik az is neki, hogy talán nem is olyan messze beszélnek mellette. Hát persze, a gyengélkedőn van, és belegondolva amilyen irtást végeztek a pályán, a játékosok egy bizonyos része, de leginkább a navine csapatának nagy része biztosan itt végezte.
Amit felismer, az Kristóf és Amira hangja, őket biztosra, már hogy egy kicsit nyugodtabban látja át a dolgokat. Persze képletesen, mert még mindig csak csukott szemmel hallgatja a néhány ággyal arrébb lévő emberkéket, és éppen azon van, hogy kinyissa végre szemeit, hogy ténylegesen felmérhesse a helyzetét. Neki ez a legfontosabb most, mert bizonyára nem akar sehova menni, és nem is tudna, az sem mellékes.
Akkora erővétel végül is nem kell neki ahhoz, hogy kitekintsen a fejéből, mint gondolta, de az, hogy csak a plafont látja, az egyre frusztrálóbb. Tisztában van vele, hogy kegyetlen lesz a mozdulat, ha már anélkül is meg tudna halni kitartás hiányában, de azért fejét jobbra fordítja hirtelen, hogy annyit ne kelljen szenvedni, és lássa az összegyűlt kis csapatot. Nem kell, hogy tudomást vegyenek róla, de tényleg, jó neki így.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 1. 16:11 | Link

Rellon-Navine meccs után.

Igazán gyönyörű volt ez az első mérkőzés, még jó, hogy nem ment pontokra - bár lehet, éppen az akadályozta volna meg, hogy mérkőzés végéig kibírják anélkül, hogy egymásnak esnének. Igaz, a mi lett volna ha- típusú kérdések mindig is fölöslegesek, az eredmény már úgyis megvan, láthatóan nagy a túlnépesedés a betegszobán. Talán még viccesen is hatna, ha nem került volna ide néhány szép kis sérüléssel, például egy törött térddel. Nem gondolta, hogy élete első hivatalos keretek között véget érő mérkőzése így fog véget érni, egy gyengélkedői ágyon, és még az sem kizárt, hogy eltiltják azok után, hogy szabálytalankodásra adta a fejét, és még csak nem is holmi enyhe, elnézhető formában. Erre a szülei nem lesznek büszkék, ha eljut hozzájuk, Chris pedig... abba jobb, ha bele se gondol. Vajon a seprű túlélte ezt az egészet? Valahol útközben kiesett pár mozzanat a nagy egészből, mintha csak egy puzzle darabjait próbálná összerakni. Nem emlékszik, hogy nekiment-e végül a terelőnek, vagy előbb csapták le netán ütővel, ez a rész teljesen kiesett, csak az biztos, hogy a gyengélkedőn van éppen és a plafont bámulja, közben meg eljut a fülébe néhány félmondat a többiektől. Néhány hang ismerősen cseng, de nem tudná megmondani, honnan. Káosz van az agyában amúgy is, és most mintha minden egyes mondat ráadásnak még egy-egy késszúrás lenne, úgy hasít az elméjébe, vagy talán a fülét zavarná az egész? Megpróbálja inkább lehunyni a szemét és nagy levegőt véve kizárni ezt az egészet. Most legszívesebben hátat fordítana az egésznek, és jó lenne magzatpózban eltűnni a takaró alatt, de amint megpróbálja, fel is szisszen. Nem éppen tűnik kivitelezhetőnek a terv, úgyhogy marad a hátán, és inkább nem akar azon gondolkodni, hogy mekkora hülyeséget csinált, meg de jó lenne, ha lenne itt vele valaki. Szép csendben azt kezdi számolni inkább magában, hány nap van még karácsonyig, mikor mehet végre haza - már persze, ha nem csinált akkora marhaságot, hogy már most hazaküldjék netán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot Asa Jacob Knight
Tanár, Melodimágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Griffendéles exTerelő
online
RPG hsz: 103
Összes hsz: 1060
Írta: 2013. december 9. 23:19 | Link

~ A meccs után ~


Mondanom sem kell, hogy mennyire vártam ezt a mérkőzést. Noha nem szurkoltam egyik csapatnak sem, mert a Rellonban ott az illető, akiért dobog a szívem, és igazságtalannak éreztem volna a szurkolást. A kviddics pedig mindig is vonzott, de inkább nem álltam be a csapatba. Izgatottan néztem az összecsapást, mindaddig, amíg Axel zuhanni nem kezdett. Gyomrom összeszorult, és azonnal megindultam lefelé, ám mire leértem, már vitték is, gondolom a Gyengélkedőre. Követtem őket, mert ott akartam lenni mellette, mikor felébred. Mikor odaértünk, egyelőre nem mentem be… le kellett nyugodnom, különben megtalálom ütni azt a terelőt. Nem igazán érdekel az, hogy most a háztársam vagy sem, Axel épsége fontosabb. Vettem pár mély levegőt, azután lassan bementem a Gyengélkedőre. A bent lévőknek, csak egy intéssel köszöntem, az utam pedig egyenesen Axel ágyához vezetett. Leültem annak szélére, és aggódva néztem, hogy mikor nyitja ki a szemeit.
Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el, de megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, mikor láttam, hogy ébredezik. Felfele nézett, valószínű, hogy nem is vett észre, ezért nem is szólaltam meg egy ideig. Megpróbált oldalra fordulni, de nem ment neki, így maradt hanyatt fekve. Ekkor döntöttem úgy, hogy megszólalok.
– Remélem az esés észhez térített Kamikaze. –mérgesen ugyan, de bujkáló vigyorral néztem rá. Éreztetni akartam vele, hogy nem volt egy jó ötlet, hogy belemenjen a terelőbe, és kiüsse magát emiatt, de ugyanakkor örültem, hogy már végre felébredt. Fontos személy az életemben, és fogalmam nincs, hogy mi lett volna, ha komolyabb baja történik. A térde így is megsínylette, de a gyógyító rendbe fogja hozni. A lábadozásban meg segítek majd neki, feltéve, ha addig nem megy az idegeimre.
– Hogy érzed magad? –kérdeztem halványan mosolyogva, és megenyhülve a kérdést. Közelebb ültem hozzá egy kicsit, aztán megtámasztottam a fejemet a kezeimen. Ha nem lenne itt a fél kviddicses gárda, mást is mondanék neki, de egyelőre magamban tartom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 10. 21:21 | Link

Rellon-Navine meccs után - Elliot (na meg a többiek)

Lassan kitisztul a kép, abban meg határozottan biztos, hogy ez még nem a mennyország. csak a gyengélkedő kviddicsjátékosokkal, meg ahogy hallja, látogatókkal tele. Az első agyába ötlő gondolat máris az, hogy mekkora egy hülyeséget csinált, mert tudja, hogyne tudná, hogy azt az egészet nem kellett volna, az eredmény magáért beszél. Az oldalra fordulás is túl soknak tűnik, így marad a hátán, és töprengene tovább is azon, hogy de jó lenne, ha most itt lenne valaki, még akkor is, ha netán el kell viselni, hogy leordítják a fejét, amikor kiderül, hogy csak ő hitte azt, hogy egyedül van. A hangra először meglepetten pislog - valamiért hamarabb számított arra, hogy Runa lesz itt és sírva fogja elhordani mindennek, mint Elliot jelenlétére - majd hiába hallja, hogy bizony a fiú is mérges, nem lehet ezt nem hallani a hangján, felé pislog és megpróbál elvigyorodni, mintha semmi baja sem lenne. Az az ajakgörbület persze inkább hasonlít fájdalmas grimaszra, de ez már annyira nem is fontos.
- Kamikaze? Akkor aligha lennék itt. - jelenti ki, elvégre mégse öngyilkos merénylő, vagy mifene. A hangja még őt is meglepi, amilyen rekedt, meg is köszörüli a torkát, majd ismét Elliotra emeli a szemeit, főleg, ha már közelebb húzódott a fiú. Hirtelen, talán kissé, sőt inkább nagyon meggondolatlan módon még a kezét is kinyújtja, aztán amikor rájön, szusszant egyet és inkább megpróbál rátámaszkodva valamivel feljebb araszolni, hogy jobban lássa, ne csak a szeme sarkából. Fogait összeszorítva erőlködik kicsit, aztán pár centi után már megfelelőnek ítéli az elhelyezkedését, vesz egy nagy levegőt, kifújja, aztán ismét köszörül egyet a torkán és megszólal, ha már kérdezték.
- Nem ez a hetedik menny, de túlélem. Kicsit elvágták a szalagot... nyertünk? - kérdezi a végén, nem akar nyivákolni arról, hogy hol fáj és mennyire, mert az milyen lenne már? Pont Elliot előtt tűnni fel úgy, mintha ennyit se bírna elviselni? Az teljesen kizárt, és ha nem különösebben mocorog, amúgy is viszonylag jól elviselhető ez az egész állapot. Közben megpróbál körülnézni, ki van még itt, de a közelében nem látja a másik terelőt.
- A terelő... egyben marad? - kérdezi végül, mivel úgy ítéli, kár nézelődnie, a szomszédos ágyig lát csak, így inkább rákérdez. Maradandó sérülést nem akart volna azért okozni, bár lelki traumát lehet, hogy sikerült kiváltani, ki tudja.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner R. Luca
Független boszorkány, Boltos


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 715
Összes hsz: 6620
Írta: 2013. december 11. 19:23 | Link

Drágáim ♥, Axcell és Kivus, a megfékező erő;;


Az enyhe kifejezés lenne, hogy kissé feszült a meccset követően. De egyelőre a megfelelő szavakat sem találni rá, hogy mit is gondol és érez most pontosan. Egyszerűen lángol a tekintete, ha a szeme olyan ágyra téved, ahol egy rellonos pihenget, mert aztán biztos hatalmas problémáik vannak, miattuk jutottunk idáig, igazán nem kell adni a nagy halált… Ebben bőven benne van a mérge, de akkor is. Az első terepszemléje Kristófnál szakadt félbe, aki mikor magához tért, kissé visszariasztotta őt azzal, ahogy reagált, de teljesen megértette miért ilyen. Ettől függetlenül, hogy azt, amit megtett érte, mérges is rá, pontosan ezért, hiába mondta el mindegyiküknek, hogy mindenki magára vigyázzon, és nem csinálunk hirtelen akciókat, de úgy látszik, kicsit belegondolva, sokkal nagyobb baja lehetett volna, ha a fogó nem lép közbe…
- Nem tudom, de jobb is neki… De, te, miért csináltad?!
Ami a kérdést illeti, már ő is érzi a súlyát, de kellően indulatos ahhoz, hogy azért feltegye, inkább ő feküdne egyedül most ott, mint a csapatának a kétharmada. Nyel egy nagyot, mert neki is legszívesebben ilyen szép szavak kimondása esne jól, de _még moderálja magát. Eszméletlen, hogy ezek után egyébként volt képük még a meccs végén a büntetők alatt, ahhoz, amihez. Például annak a csajnak, akinek az alkoholos filctoll se jött le a képéről, vagy nem fürdik rendesen, vagy elég kevésszer néz tükörbe, utóbbit megértené, azt az arcot ő se nézegetné minden nap. A kérdésre csak bólint, igazából még az se említésre méltó, ha be is ütötte valamijét a többiekhez képest. Itt fekszik Lotte, Adria, Zsombi… a csapatának a nagyobbik része, ez igazán dühítő. Magát okolja, természetesen, de ezeken felül, ezeket a vadállatokat is, akik közül tekintete már kiszúrta Axelt, azt a nagyon okos hajtót, aki Micsi kettőt játszva érezte magát faltörő kosnak. Visszaemeli tekintetét Kristófra, hogy még feleljen, közben Amira is visszatér, amit követően majd magukra is hagyja őket, úgy is itt marad, beszél majd még Kristóffal.
- Nincsenek túl jó bőrben, aki megúszta, azokat elküldtem pihenni, azok meg… Gondolhatod…
Megforgatja szemeit, majd el is indul előbb Lotte felé, akin látja, hogy még nem teljesen van magánál, így hagyja is pihenni, hősiesen cselekedett, arról meg nem tehet, hogy az a szerencsétlen némber az erőszakkal kompenzálja a nyilván mogyorónyi agyát.
- Kitartás Sharlotte!
A szemlét követte Adria, aki ekkor kezdett ismét magához térni, ő volt az, aki a legjobban megrémítette Kristóf után, hiszen fogalma sincs mi is történt vele, végül is a meccs után megtudta mi a lány baja. Nagyon szidta magát, hogy így felengedte őt dobni, ráadásul nem is egyszer… ha tudta volna. Ekkor kezd benne tudatosulni, hogy egy elbeszélgetése biztosan lesz mindenkivel, egytől-egyig, mert ez, bár nagyon büszke rájuk, mait el is fog mondani, most az agyát túlságosan a bosszú kerítette hatalmába. Adri ágya szélén ülve kutatta Zsombit, akiről csak ekkor tudatosult benne, hogy mekkora baja is van. De a berögzülést mellőzve kissé, nem felé indul meg, hanem Adritól az egyik plusz párnát a kezébe fogva, szinte elborult tekintettel, az Elliottal ellentétes oldalról közelít, nem titkolt szándéka belegyömöszölni a párnával az ágyba azt, aki ennyire erősnek képzelte magát, most meg boldogan itt szenved a másik navinéssel, akire megvetőleg tekint, de ez meg részletkérdés. Az első reakciója, az, amivel nem finomkodik egy pofon Axel részére, ha fáj neki, ha nem, aztán már emeli is a párnát felé.
- TE IDIÓTA!
Ezzel a felkiáltással, ami annyira nem kiabálás, inkább csak egy erősebb kifejezése a ténynek, amivel reméli, hogy ez is tisztában van, igen, már csak tárgyként jelzi, még az emberi jelzőt se érdemli meg, egyébként meg reméli nem is sokáig gyarapítja ezen csoportot. De nem kell aggódni, maradt benne elég erő a többi rellonos felé is, nem, a saját életét cseppet sem félti, a többiekért viszont ölne… látszik is. Lehet, hogy ezt a viselkedését még a meccs utóhatása, az ott összeszedet és még dolgozó adrenalin műveli, az is, hogy később megbánó lenne, de most van, nem két óra múlva. Lehet, ha ezt látná a házvezetése, úgy rúgnák át másik házba, hogy a lába se érné a földet… A jelvényéről, a posztjáról nem is beszélve…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Elliot Asa Jacob Knight
Tanár, Melodimágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Griffendéles exTerelő
online
RPG hsz: 103
Összes hsz: 1060
Írta: 2013. december 11. 20:11 | Link

~ A meccs után; Axel és a dühöngő Luca ~


– Örülj, ha van egy kitűnő gyógyító a suliban, és összekaparta azt a csöppnyi eszedet is, ami van. –továbbra is mérgesen közöltem vele a tényeket, de azért megkönnyebbültem, hogy végre felébredt. Egyáltalán nem értem, hogy minek kellett végrehajtani azt a hülye belemenést. Bőven elég lett volna, ha csak letaszítja a másikat, vagy inkább békén hagyja. De nem, Axelnak ütköznie kellett.
– Éld is túl, te lökött. Nem tudom, eljöttem onnan, miután landoltál a földön. –megráztam a fejem, és halványan mosolyogtam rá. Látszott rajtam, hogy már megnyugodtam, és elfogadtam a helyzetet. Az, hogy Axel szenved a fájdalomtól, hát megérdemli, mivel ő csinálta magának, viselje is el. Persze, még mindig másképpen cselekednék, ha csak ketten lennénk, de kénytelen meglenni az ápolásom nélkül.
– Nem láttam volna, hogy darabokban hoznák be, szóval biztosan egyben van. Valahol itt fekszik ő is, de egyenesen hozzád jöttem ide, nem figyeltem másra. –vontam meg a vállamat. Annyira rossz így látni őt… olyan, mint mikor én feküdtem a gyengélkedőn, csak én bőven később ébredtem fel a zuhanás után. Axel szerencsésebben megúszta az esést, és ha nem lenne most ágyhoz kötve, kapna tőlem egy atyai öklöst a gyomrába, amiért önként beutaltatta magát a gyengélkedőre.
– Szükséged van valamire? –észrevétlenül –mármint másnak észrevétlen, Axelnak nem– kúsztattam oda egyik kezemet az övéhez, és kézfejére tettem a tenyerem. Nem tudom, hogy más benéz-e hozzá, mindenesetre én itt leszek, és lesem minden kívánságát. Igaz, az is közrejátszik, hogy szeretem őt, de na. Ha egyszer játszhatom az aggódó szerelmest, akkor kapok az alkalmon.
Utána hirtelen történnek az események. A Navine csapatkapitánya ott terem Axel ágya mellett, és pofon vágja a fiút. Nem akartam átmászni Axelen, ezért felkeltem, hogy megkerüljem az ágyat, és lefogjam Lucát. Ekkor már párnával ütlegelte őt, ezért megfogtam a karját, és arrébb húztam onnan. Nem fogtam túl erősen, csak határozottan, hogy ne tudja kitépni magát a karjaim közül.
– Hagyd már békén. Legalább várd meg, még felépül. –morogtam a lánynak, és úgy álltam, hogy ne tudjon Axel közelébe férkőzni. – Normális vagy te? Oké, hogy felment benned a pumpa, de ne itt akard megbosszulni a hős lovagodat. –itt nem Kristófra gondoltam, mert egyből leesett a tantusz, hogy a sárgák fogója már foglalt, és nem Luca a jelölt. Ha kell, még pálcát is fogok a lányra, hogy nyomatékosítsam azt, hogy nem fogom Axel közelébe engedni.
Utoljára módosította:Elliot Asa Jacob Knight, 2013. december 11. 20:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szabó-Kelemen Zsombor
INAKTÍV


bubi.
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 1011
Írta: 2013. december 11. 20:40 | Link

meccs után, mindenki, aki hall.

Gondolkoztam már az, hogy mi lenne, ha valami nagyobb baleset érne, esetlegesen olyan, aminek a vége egyben az én végem is. Aztán mivel ez a megfogalmazás még számomra sem volt teljesen érthető, így a kérdés átváltozott egészen egyszerűen. Mi lenne, ha meghalnék, csak úgy? Olyan hirtelen?
Igen, így már sokkal érthetőbb volt. És sokkal konkrétabb is. Legalább annyira konkrét, mint az érzés, amit éreztem, amikor Axel felém közelített teljes erővel, teljes dühvel és eltökéltséggel. Igen, azt éreztem, hogy most van itt a pillanat, az életemnek feltehetőleg vége lesz, ha csak nem történik valami isteni csoda. Mivel azonban se vallásos nem vagyok, sem hiszékenységgel nem áldott meg a sors, a deus ex machina közbeavatkozást valahogyan mégiscsak lehetetlennek tartottam; csakis magamra számíthattam. Magam sem tudom már, hogy hogyan, de annyira félre tudtam rántani a seprűmet, hogy az életem ne egy farúdra feltűzve érjen véget, főleg ne a levegőben, azonban a zuhanás nem kerülhettem el. Vagyis gondolom, hogy a földön értem a végemet, mivel magát a pillanatot már nem tudtam megvárni; az ütközés fájdalmaitól eszméletemet vesztettem.
De tényleg. Ha én akkor eszméletemet vesztettem, akkor mi van most? Minden olyan csendes, békés, fényes...lehetetlen, hogy nem fáj semmim. Lehetetlen, hogy nem történt semmi, ez pedig egy egyszerű álom....igen, minden bizonnyal meghaltam, ez meg a fehér fény, amiről mindenki beszél, aki visszajött, amiről könyvek regélnek, ami... Ami minden bizonnyal hatalmas baromság. Lehet, hogy elkábítottak. Lehet, hogy... Lehet, hogy ez fájdalom: lehet, hogy az az enyhe bizsergő érzés, ami terjed végig testemen, az a fájdalom előjele? Lehet, hogy a zizegés, amit a fülemben hallok, az ébredezésnek az első jeleit hívatott bemutatni? Minden bizonnyal, mivel a bizsergés erősödik, és minden másodpercben egyre jobban érzem, hogy ez nem is bizsergés, hanem fájdalom, éles fájdalom, ami az egész testemet szorongatja. A mellkasomon ül, a csontjaimig hatol, mígnem már megérzem, hogy hajam nedvesen, undormányosan tapad a halántékomra. Igen,  minden bizonnyal felkeltem, és ha mégsem hinném el - ugyan, ki ne hinné el, hogy él, amikor annyira fáj, hogy a testének olyan pontjait is felfedezi, amikről eddig nem tudott -, akkor Luca hangja megtöri az eddig beállt, apró zizegésekkel megzavart csendet.
És akkor minden eszembe jut. Az, hogy a fél csapatunk összetörte magát, az, hogy én miért kerültem ide... Jobbra fordítom a fejem, majdan balra is, mintha számítana valamit, de legalább tudom, hogy nem vagyok egyedül. Bár ezt nézelődés nélkül is meg tudtam volna állapítani, hiszen a veszekedő hangok egészen könnyedén képesek a figyelmemet felhívni rá.
- Ne egymást öljétek, hanem hozzatok egy adag morfiumot! - sziszegem fogaim között. Feltehetőleg az arcomat is eltalálta valami - lehet, hogy én voltam, tulajdonképpen lényegtelen is -, mert még a beszéd is fájdalmat jelent. De azért remélem, meghallott valaki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 383
Összes hsz: 5183
Írta: 2013. december 11. 23:42 | Link

Lotte - Meccs után, hajnali három körül

Pazar meccsük volt- röviden összefoglalva. Annyi minden történt, hogy megszámolni is sokáig tartana a két kezén, de a bunyó része egészen biztosan elraktározódik az agyában. Volt ott földet nyalás, ütés, könyöklés, rúgás szép számmal és sok leamortizált ember. Tekintettel a túlnyomó többségben navinés áldozatokra, inkább a késő éjszakát, pontosabban a hajnali három órát választotta színre lépése idejéül és most nyomja le a gyengélkedő kilincsét nagy sunyin. Akiket még itt ápol Uff, feltehetően már alszanak, de neki csak egyetlen személlyel van dolga: Lottéval. Ugyanis gondolt egyet és úgy döntött, jó poén lesz kilopni a navinés őrzőt a betegszobáról éjnek idején... és levinni a Rellon pincéjébe, mert megteheti.
Halkan, lábujjhegyen lopakodik az ágysorok mellett egész addig, míg Lotte ágyát ki nem fürkészi. Ugyan ritka gyér a fényviszony idebenn, de valahogy csak sikerült megtalálnia a csaj fekhelyét. Odalép mellé, egyik kezét Lotte szájára csúsztatja, hogy az ne sikítson, másikkal megtámaszkodik mellette, míg lehajol a füléhez.
-Nehogy visíts, vagy felkelnek a többiek...- Szinte leheli a szavakat, hogy csak a lány értse. Ha meggyőződött róla, hogy nem lesz itt, most egy rögtönzött sikoly party, elengedi a lányt, de nem egyenesedik fel mellőle, inkább tovább suttog.
-Jöttelek ellopni, mert ilyen király rendes vagyok. Viszlek a Rellonba.- A hangjából kibukik, hogy ha nem a gyengélkedőn volna lopás közben, vihogna a helyzeten. Szerinte marha vicces lenyúlni a Navine őrzőjét éjnek idején és vinni a zöldek közé nyaralni. Nem is nagyon kételkedik benne, hogy Lotte ne jönne, meg amúgy is, ha baja van vele, csak vállra kapja a kis pehelysúlyút és elviszi, kész.
Utoljára módosította:Mihael Gérard Saint-Venant, 2013. december 12. 12:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

>Év terelője 2015-16 ősz-tél< | Gyakorló apuka
Emma McNeilly
Előkészítős tanár, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 254
Összes hsz: 15042
Írta: 2013. december 12. 13:11 | Link

Adrim, meg Mihael és a többi


Már iszonyatosan izgatott, hiszen a hét végén utazna Szedresre, ahol gyakorlaton vehet részt, hála Véda néninek. Elmondhatatlanul hálás neki a lehetőségért, ráadásul ez biztosan döntő fontosságú lesz a jövőjét illetően, hiszen csinálja a tanári szakot is, de egyelőre döntésképtelen, hogyan lépjen ki a nagyvilágba. Talán ez majd segít dönteni. De mivel még ez messze, kicsit kiélvezi az utolsó hét dolgait, éppen ma játszott meccset háza csapata, amire ki is ment, hogy támogassa őket. De amit látott az kicsit sem tette boldoggá, sőt, a rá nem jellemző aggodalom átcsapott valami olyanba, ami által valakit jól meg tudott volna szorongatni. Pillanatok alatt kezdődött el az, hogy hullottak, mint a legyek a chemotoxtól a sárgák. Ez valami elképesztő. Mintha a rellonosok valami muszáj képzettel küzdenének, hogy minden mozgó egyedet, mozgásképtelenné tegyenek magukon kívül. Emma lélegzete előbb a navinés terelő megmozdulásaitól, majd a lepottyanó Lotte után Adri esetekor állt el. Hirtelen mintha egy ütemet kihagyott volna a szíve is, tudja mi baja a lánynak, de ez. A közelében helyezkedő eridonos CSK, akit még arról a bolond kviddicsről ismer, ahogy vége lett rohant az öltözőbe, nem tudni pontosan kihez, de ahogy tudja Adrival is elég jóban van. Emma még beszélgetett pár háztárssal, aki kint volt, majd igyekezett minél előbb a sérültek után indulni, ott nem igazán törődött másokkal, hiszen a legtöbbeknél voltak, egyből Adriát kereste, és mikor megtalálta az ágya mellé ült. Mikor a lány idekerült és megismerte nagyon a szívéhez nőtt, lehet néha attól olyan morcos rá, hogy anyja helyett is anyja próbál lenni Emma. Az ágya szélére könyököl, majd összekulcsolt kezeire helyezi az állát és vár, bár ahogy Uff tájékoztatta, nem fog ma már magához térni érdemben, szóval várni kell. Amíg ez megtörténik, szinte ellentmondást nem tűrően közölte, hogy ő is marad, amire a reakcióra kíváncsi se volt igazán. Csak akkor mozdult el a lány ágya mellől, mikor egy kisebb csetepaté tört ki az egyik ágynál, de helyette az egyik kis navinéshez sietett, majd a gyógyítóért, hogy csináljon vele valamit. A fiút maximum látta már, de egyébként nem ismeri, viszont elég rossz bőrben volt ő is. Mikor sikerül odacsalnia a segítséget visszatér Adrihoz, ahonnan többet nem is igazán mozdul.
…Nehézkesen merült álomba, mikor már mindenki más is szunyókált a gyengélkedőn. Egyrészt ő akart itt maradni, de be kell látnia, nem egy kényelmes módot választott az együttérésre, mindenesetre éjfél után végre sikerült kellemes szuszogásba kezdenie. Elég rosszul alszik idegen helyen így még a légyzümmögés is felkelti, nem is meglepő, hogy ismét felébredni látszik, és automatikus reakció, hogy a pálcája, ami a kezében van az ágyon, emelkedik is a reccsenés és susmorgás irányába, nem igazán ismeri fel ki az, csak azt látja, hogy Lotténál matat. Könyörgöm, még a sérülteket se képesek nyugton hagyni legalább egy éjszakára? Már suhan is az átok, és bár nem tökéletesen, de biztos a sikerességében, hiszen miért ne sikerülne, gyakorolta már eleget. Ellenben a fáradtsága és mivel nincs ereje teljében, biztos benne, hogy nem lesz száz százalékos hatású.
- Dormiendana.
Tisztán és érthetően ejti ki, mivel a fiú kezei foglaltak, ideje sincs pálcát rántani, vagy elkerülni a dolgot, szóval legalább reggelig szunyókálni fog, bárki is az. Odalépdel az ágyhoz, hogy az összecsuklott és alvó egyedet megnézze, meg Lottéra pillantson, de csak a földön lévőhöz susog pár szót, mielőtt visszamenne Adrihoz. Igazából ezt csak hozzá kellett tennie, nem hinné, hogy érteni, hallani vagy felfogni tudja.
- _Ne piszkáld a háztársaimat éjjel a gyengélkedőn!


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. december 12. 15:39 | Link

Mihael és Emma

Kivételesen nem azért volt számára kínszenvedés az elalvás, mert a gondolatok nem hagyták nyugodni. Jó, részben igaz, de simán ment volna, a fájdalom hátráltatta csak rendesen. Nem akart gondolkodni, sokkal inkább hagyni mindent, és aludni, mert akkor minden sokkal egyszerűbb, és nem kell foglalkozni a jelen problémáival. Viszont miért is lenne minimum ennyire jó? Hát már lassacskán hajnali kettő felé járt az idő, amikor miután már mindent átvett magában háromszor, unalmában elnyomta az álom.
Odabent persze teljes sötétség, de ennek is örül. Persze, ameddig élvezheti, hogy tényleg pihenhet végre, még ha kétes is ennek az állapotnak az időtartama. Csak akkor válik pontossá számára, hogy alig sikerült valami szunyálni, mikor egy kezet érez arcán, és amint a szavak is eljutottak hozzá némileg megnyugszik, és szemeit is hirtelen kinyitja. Esze ágában nincs sikítani, de ha nem Mihael lenne, aki zargatja, akkor az lenne a következő kérdés, hogy túléli-e. Na igen, az lényegtelen, hogy félholt állapotban mozogni is alig tud, de kinyírná, aki felébreszti. A fiú viszont kivétel, és ahogy ismerteti a tervét, Lotte szája is mosolyra húzódik. Már a hangvételéből is, de tényleg... milyen természetes helyzet már.
- Menjünk.. - azzal a lendülettel pedig - kicsit sem tartva attól, hogy az állapota nem engedné -, próbál felülni. Persze csak úgy sikerül, hogy lassan, fokozatosan, kezével kitámasztva magát. Aztán már csak a távolból hall hangot, lányé, ám rögtön nem ismeri fel, és a kegyetlen rossz fényviszonyok mellett is látja, ahogy az átok Misikét éri el. Azt most nem tudja felfogni, hogy ki és mit csinált, csak hogy Mihael összerogyott mellette, és most a földön fekszik.
Csakhamar a tettes is megjelenik, pontosabban előbukkan, mert ahogy felismeri, rájön, hogy tényleg, ő a közelben volt eddig is, de Emma is biztos lehet benne, hogy ha kicsit más lenne a helyzet... akkor kicsit másképp érezné most magát. Mert bizonyára minimum tudat alatt büszke magára, hogy megvédte háztársát, de Lotti annyira már nem örül neki.
- Most mit csináltál? Ja és.. köszönöm szépen! Hogy milyen aranyos vagy!.. - nem hangosan, inkább átlag beszédhangján szólal meg, tekintettel a még ott alvókra, ez azonban nem gátolja meg abban, hogy szarkazmussal, és valamennyire leplezett dühtől telve forduljon háztársához. Nem érdekli, hogy más esetben mi lett volna, hogy akkor valóban köszönné - ha egyáltalán külső beavatkozásra lett volna szükség -, most ez a helyzet van, és szíve szerint üvöltene. Ezt nem a holléte miatt nem teszi meg, hanem mert csak rontana az amúgy sem pont jól alakult dolgokon. Szóval elnézegeti a fiút ott az ágya mellett, és mivel mozogni feleslegesen nincs kedve, előbb kitalálja mit kezdjen, csak ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 12. 16:37 | Link

A meccs után - Elliot, majd Luca, meg a többiek.

Megpróbálja összeszedni magát. Talán teljesen más lenne a helyzet, és fájdalomcsillapítóért nyavalyogna kitartóan éppen, vagy valami hasonló elfoglaltsága lenne, de mivel Elliot van itt, most még fogcsikorgatva is azt igyekszik mutatni, hogy nincs komolyabb baja. Nincs a fenét, elég hülye volt ahhoz, hogy magának is szerezzen, de legalább biztosra ment, mert ha már két hajtóval maradt a Rellon, csak ne szedje le a többit egy túlbuzgó terelő sem.
- Örülök. Tényleg. Attól viszont... nem lesz jobb... semmi... hogy... morogsz. - jelenti ki nagyon okos fejet vágva mellé, csak a hangja rekedt még mindig, és azért a mondat tagolásán hallani, hogy nem megy ez olyan könnyen, mint szeretné. Könnyebb lenne megszámolni, hol nem fáj éppen, már ha egyáltalán van olyan porcikája, de hősiesen tűri az egészet. Egyelőre. Közben feljebb is tornázza magát pár centivel nagy nehezen, és ismét valami grimaszba torkolló vigyorra futja csak, de legalább próbálkozik, ha már lököttnek nevezik. Jó jel, legalábbis úgy értelmezi, hogy mégse színtiszta harag az, amihez most szerencséje van. Ha barátként is, de számít Elliotnak,  arra már annyira nem is figyel, hogy mi a válasz a terelőt illetően, ettől a konklúziótól ugyanis még a szívritmuszavar is beáll hirtelenjében nála, bár persze az is rásegít, hogy gyakorlatilag megfogja a kezét a fiú. Hirtelen megszólalni is elfelejt, csak a fejét igyekszik megrázni, amitől máris csúnyán nyilall a kulcscsontjába, fene tudja hogy mozdul, a következő pillanatban pedig arra eszmél, hogy pofon vágják. Bár nem ilyen téren igyekszik a szókincsét gyarapítani, azért az angol hasonlóság alapján nem kell nagy ész hozzá, hogy rájöjjön, minek is nevezték. Nyel egy nagyot, miután már muszáj volt a nyelvébe harapni, hogy ne nyögjön fel a pofon eredményeként - fájt az is, aztán ismét nyugalmat próbál magára erőltetni, amennyire csak sikerül.
- Oh, a másik szuper...hős. Ugye tudod... hogy az idióta alap...vetően különlegest jelent? ... Bóknak fogom ... venni. - jegyzi meg, angolul, mert az önkifejezés úgy könnyebb továbbra is, hiába tanulja szorgosan a magyart. Kezdi zavarni ez a nagy lelkesedés, nehezen ugyan, de maga elé emeli a kezét, aminek az lesz az eredménye, hogy még a párnával való találkozástól is felszisszen. Ráeshetett a csuklójára ebből ítélve, de nem emlékszik a részletekre. Még jó, hogy Elliot félrehúzza a lányt, mert nem biztos, hogy egyébként sokáig bírná, hogy ne kezdjen ő is valami bájitalért könyörögni, amitől egy fokkal is jobb lesz.
- Most mész és... sorra felpofozol... minden rellonos játékost,... vagy csak én érdemeltem ki... ezt a figyelmességet? - nem bírja nem megkérdezni, egyébként is ez szokott lenni az ő nagy baja, hogy mindent megjegyez és megkérdez, szóval lehet mindjárt számíthat még egy pofonra, vagy többre, ki tudja.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Sjölander, 2013. december 12. 18:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nagy Bátor Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. december 13. 19:25 | Link

Kviddics után…
Nina, és akire még tudok figyelni…


Gyengének, és magatehetetlennek éreztem magam. Kézilabdában soha nem sérültem meg ennyire. Ott mindig megúsztam egy bokaficammal, és/vagy egy csuklótöréssel., de az is igaz, hogy ott nem zuhantam x méter magasból, nem tudom hány hm/h-s sebességgel. Rossz ötlet volt összehasonlítanom a kézilabdát, és a kviddicset, mert bőven más súlycsoportba tartozik a két sportág. Hogy a későbbiekben is játszani fogok-e, az a jövő zenéje lesz. Na, meg persze Dave döntése is közrejátszik majd, hiszen rajta múlik, hogy egyáltalán látni akar-e még a csapatban. Elvégre nem fogtam meg a cikeszt, mikor az lett volna a dolgom, hanem Krisi után eredtem, és megmentettem őt. Csak meg fogja érteni, hogy a navinés srác élete fontosabb volt, mint egy vacak ezüstszárnyakon repkedő aranygolyó.
A légzés nagyon fájt, a törött bordák megnehezítették az egyenletes levegővételt. Szemeim, még mindig csukva vannak, ordítani is képtelen vagyok, pedig nagyon szeretnék a szúró fájdalomtól. Az agyam csak kattog, de csak csend, és csend, és csend… se több, se kevesebb. Jó lenne már végre felébredni, és megtudni, hogy kik vannak még a gyengélkedőn, de legfőképpen azt, hogy Krisinek mennyire súlyos az állapota, hogy megérte-e az áldozatom. Remélem, hogy igen.
A nagy elmélkedésem odáig jutott, hogy sikerült megmozdítanom egy kicsit a bal karomat. Bele is nyílalt a fájdalom, ebből arra is rájöttem, hogy a dobókarom tört el két helyen is. Szuper, legszívesebben morognék miatta, meg ordítanék a fájdalomtól… vájunk: utóbbit meg is teszem, hiszen szemeim kipattantak még azelőtt, hogy megmozdult volna a karom. A rövid felordítást hamar lenyeltem, és fájdalmas szisszenésre váltottam. Szinte véresre haraptam az alsó ajkamat, de legalább tudatosult bennem, hogy már ébren vagyok, és a karom nincs egy darabban, amit jó lesz nem mozgatni. Körbenézek, meglátom Krisit a szomszédos ágyon, mellette Mirát is. Megkönnyebbülten veszek levegőt, miután látom, hogy a fogótársam életben van, aztán átnézek a másik oldalamra. Meglepetten látom, hogy éppen Nina fogja a kezemet, melyre egy halvány mosolyt engedek meg magamnak. Nehezen, és jó pár szisszenés után, de sikerül annyira feljebb tornáznom magam, hogy ne teljesen vízszintesben legyek.
– Oda… odaadnád a poharam? –mutatok ép kezemmel a víz felé, és persze kérdésem Nina felé irányult. Ha megkapom, akkor lassan kortyolgatom, mert a nyelés még ugyan megy, de elég fájdalmasan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. december 22. 00:25 | Link

hadirokkantak

*Mondja nekem valaki, hogy normális dolog az, hogy tizenévesek önként és dalolva törik magukat tropára egy nyamvadt iskolai kviddicskupa miatt. Bár lehet, hogy lemaradtam valamiről, és puszta mazochizmusról szól ez az egész játék. A legviccesebb az, hogy egy normális meccsen többen és jobban megsérülnek, mint akkor, amikor anno olyan játszottak "buliból" , akik minden szempontból alkalmatlanok voltak a feladatra. Rajtuk legalább nevettem egy jót, és közben szép sorjában mindenkit elláttam.
Most viszont azt sem tudom, hová kapjam a fejem, rendesen feladja a leckét a sok sérült. Már a meccs közben, a pályán is volt egy-két játékos, akit elsősegélyben kellett részesítenem, aztán jöttek a súlyosabb esetek, és csak úgy potyogott a diákság a seprűről. Az ájult játékosok mind a gyengélkedőre kerültek, és csak egyre nőtt a számuk, ahogy az aggódó barátoknak és barátnőknek. Utóbbiakat legszívesebben elküldeném melegebb éghajlatra, azzal hogy itt ülnek, hergelik egymást a meccs miatt, egyáltalán nem lesznek előrébb, csak az én munkámat akadályozzák. De még arra sincs időm, hogy kidobjam őket. Komolyan nem hittem, hogy valaha ilyet fogok mondani, de talán a legközelebbi kviddicseccs idejére felveszek segítőnek egy gyógyító tanoncot. Nem nagyon vagyok képben a felhozatal képességeit illetően, de már az is nagy segítség lenne, ha a sima törött csontokat összeforrasztaná helyettem valaki, vagy csak tömne mindenkibe egy adag fájdalomcsillapítót.
Apropó fájdalomcsillapító, jelenleg ebből kevergetek egy ipari mennyiségű adagot. Sajnos nem tudok mindenkinél ott lenni, nem tudom egyelőre, hogy kinek mennyire súlyosak a sérülései, pedig lassan minden ájult is magához tér, de legalább azt elérem, hogy senki se agonizáljon itt nekem folyamatosan. A főzetet aztán kiporciózom bögrékbe és egy pálcamozdulattal minden betegágyhoz odareptetek egy bögrét.*
- Fájdalomcsillapító, emberek, mindenki igya meg, aki úgy érzi, szüksége van rá! -* kiáltom bele az éterbe, mint mindig, most is feltételezve, hogy ha nem is érették meg, amit angolul karattyolok, azért leesik nekik, hogy nem megmérgezni akarom őket.  
Ezután kezdek neki, hogy egyesével foglalkozzam mindenkivel. Szép hosszú délutánnak nézünk elébe. Kezdődhet a seregszemle. Egy gyógyszerektől, krémektől, bájitaloktól, főzetektől, borogatásoktól és még egyéb gyógyászati cikkektől roskadozó kocsit tolva indulok el az ágyak között.  *

[Amira-Kristóf-Domi-Nina]

*Sztoikus nyugalommal magyarázom el Mirának, hogy nincs ok az aggodalomra, igaz ugyan Kristóf és Domi is eszméletlenül hever pár ággyal odébb, és még időm sem volt összeszámolni, hány csontjuk tört el, hogy a zúzódásokról és kék-zöld foltokról már ne is beszéljünk, de minden rendeben lesz. Alig hogy befejezzük a diskurzust, az említett jómadarak ébredezni kezdenek. Mirát követve én is az ő agyuknál termek, és kezelésbe veszem őket.
Kristóf első szavait meg Mira magyarázata hallatán - amit elvileg ugyan nem is értek - az égre emelem a tekintem. De ezt az apró momentumot leszámítva, nem foglalkozom vele, hogyan folytatódik a csevej, nekilátok inkább Kristóf vizsgálatának.
Két elég nagy fájdalomforrást is felfedezek a testén, elég egy pillantás, és szinte hallom, hogy a bordái és a bokája segítségért kiált. Mikor ilyen "egyértelmű" sérülésekkel találkozok, olyan mintha csak egy nagy tábla hirdetné számomra, hogy "héj, itt a bibi". Persze azért további vizsgálódásra is szükség, hogy felmérjem, mégis hány bordája tört el és nem-e aszimmetrikus a légzése. *
- Eltört két bordád és egy megrepedt, plusz még ugye a bokád... - * mondom félig Kristóféknak, félig csak úgy magamnak. Nem hangzik tl jól, de lehetne sokkal rosszabb is. Óvatosan megtapogatom a bokáját, hogy mégis mennyire  vészes a törés - ha közben bevette a fájdalomcsillapítót, ezt szinte csak bizsergésnek érzi. Egyik sérülés nem tartozik abba a kategóriába, amit egy pálcaintéssel meg lehetne oldani. Máris elkezdtek a kocsin kutakodni a megfelelő orvosság után.
Előveszek egy kis műanyag pohárkát, amit egy kesernyés ízű bájitallal töltök meg. És ez a kotyvalék, a gyógyulás igazi kulcsa, ugyanis hasonló hatása van, mint a pótcsont rapidnak. Csak éppen nem csontot növeszt, hanem a már meglévők tökéletes összeforrását segíti elő és gyorsítja fel. Mindez persze ugyanúgy fájdalommal jár. Újabban kezdtem el ezt használni, mert megdöbbentő, hogy ebben az iskolában milyen gyakoriak a törött csontok, és a diákok többsége nem szereti a lassabb, de sokkal természetesebb gyógyulási módot választani. *
- Tessék, ezt idd meg, fájni fog a gyógyulás, de holnap már óvatosan terhelheted a bokád. De egyelőre az a lényeg, hogy pihenj. - * adom át neki a poharat.
Amikor Kristóffal végeztem Dominikhoz fordul, aki mellé időközben odatelepedett Nina. Csak egy lemondó sóhajjal konstatálom, hogy lassan nem tudom követni, ki kivel van, mit csinál. Igazából nincs is kedvem ezzel foglalkozni.
Miközben Domi a vízből kortyol, gyorsan felmérem a helyzetet. Már első pillantásra biztos vagyok benne, hogy sokkal rosszabbul járt, mint Kristóf. Nem tudom, mit csinált magával, de ő aztán tényleg összevissza törte magát. A bordái mellett, neki a bal karja tört ripityára. Odaadom neki a fájdalomcsillapítót, mert láthatóan nagyon szenved. Ezután kezdem el részletesebben megvizsgálni a töréseit. A karja annyira nem vészes, a csontforrasztó folyadék egy éjszaka alatt rendbe tesi, bár elég fájdalmas procedúra lesz. Ahogy a légzését meghallgatom, azonban már komolyabb problémával találkozom. *
- Nagyjából ugyanazt tudom, mondani, mint Kristófnak. Eltört három bordád, a bal karod meg három helyen is. Neked sem szabad most nagyon mozognod - * magyarázom, miközben neki is öntök a csontforrasztóból. De mielőtt odaadnám neki, egy másik főzetet is előkotrok, és ebből is öntök neki egy adagot. *
- Ne ijedj meg, de lehet, hogy neked kissé tovább fog tartani a felépülés, mert levegő szorult a mellhártyaüregedbe. De ez majd fel fog szívódni, ez a főzet ebben segít, és megakadályozza a szövődmények kialakulását - * mivel Domi egyedül valószínűleg nem is tudná meginni az orvosságot, és egyébként sem szabad nagyon fickándoznia, a poharakat Ninának adom. Ha már egyszer itt van tegye hasznossá magát, és segítsem Dominak. *
- Még visszanézek rátok! - * ez egyszerre szól Dominak és Kristófnak is, majd tovább tolom a kocsit a következő beteghez.*

[Axel-Elliot-Luca][Zsombi]

*Éreztem én, hogy abból csak a baj, lesz, hogy ennyien itt vannak és hogy nem tudok odafigyelni rendesen mindenkire. Miközben a betegekkel foglalkozok, egészen el is felejtem, hogy két szemben álló csapat tagjai fekszenek most itt, és attól függetlenül, hogy a többség hadirokkant lett, a meccs még mindenki számára egy friss emlék. Gondolhattam volna, hogy túl komolyan veszik a sportot, de naiv módon annál több intelligenciát feltételeztem róluk, hogy képesek legyenek még ezek után is ölre menni.
Csak a csattanásra kapom fel a fejem, amikor az egyik navinés fruska pofon üti az egyik rellonos sérültet. Mire odasietek, már egy másik fiú fogja le az agresszív leányzót. Magamban kalapot emelek a srác előtt, amiért a körülményekhez képest ilyen emberi hangon beszél hozzá. Azért mégsem ment el mindenkinek az esze. *
- Kisasszony, most azonnal menjen kifelé, gondolja át, hogy hol van és mit csinált! Ha lehiggadt és tud normálisan viselkedni, visszajöhet. - * ellentmondást nem tűtő hangon közlöm vele, hogy mit akarok. Nem emelem fel a hangomat, még az arcomról sem lehet leolvasni, hogy mit gondolok, azon kívül, hogy nem akarom látni a lányt. Ha kiment - márpedig kimegy legalább pár percre, ha nem akarja, hogy én dobjam ki, úgy hogy vissza nem jöhet - újra a betegekkel foglalkozom. Axelt biztosítom róla, hogy mindjárt jövök, de közben ahhoz a fiúhoz megyek, aki az imént tért magához és máris morfiumot követel. Elvégre valami fontossági sorrendet kell állítani, és Axel már egy ideje magánál volt, arra is van ereje, hogy Lucának válaszolgasson, van mellette valaki és adjon neki a korábban az éjjeliszekrényre reptetett fájdalomcsillapítóból, röviden kibír még néhány percet nélkülem. *
- Tessék -* Zsombi ágyához lépve felveszem a bögréjét és megitatom a fájdalomcsillapítóval. Ezután sorra veszem, hogy mi minden történt vele. Arra már nem emlékszem, hogy ez a gyerek konkrétan hogyan esett le a seprűről, akkor már valószínűleg nem is néztem a meccset, hanem a korábbi sebesültekkel voltam elfoglalva. De az egyszer biztos, hogy elég brutális ütközést szenvedhetett el. A fél arca és a szája fel van dagadva, méretes lila folt van kialakulóban a szeme alatt, valószínűleg esés közben a seprű vagy Axel jól behúzott neki egyet. Az oldalán is van egy elég súlyosnak tűnő zúzódás, illetve eltört a jobb alkarja is. Mivel tényleg elég gyanúsak a kék-zöld foltjai, alaposabban is megvizsgálom.  Ahogy megtapogatom a zúzódás környékét, majd Zsombor hasát, aminek kemény a tapintása. Valószínűleg belső vérzése is van. De hogy konkrétan melyik szervvel van a gond és milyen súlyos, azt csak további vizsgálatok során tudnám megállapítani. Erre sort is fogok keríteni, majd ha egy kicsit tisztult a helyzet, és mindenkit láttam már. Ugyan ilyen várakozó státuszban van Adria is, akinek a szívbetegségével nem tudok néhány pillanat alatt megbirkózni. *
- Van egy pár csúnya zúzódásod, eltört a jobb karod, és belső vérzésed is lehet. Most kapsz gyógyszert a lila foltokra, a csontforradáshoz meg a vérzésre de még visszajövök, hogy jobban megvizsgáljalak. - * közlöm a navinéssel és már el is kezdem kiporciózni neki a bájital adagokat. Amíg nem tudom, hogy mennyire súlyosak a belső sebei, célzott kezelést nem tudok alkalmazni, a főzet csak az állapotának romlását hivatott megelőzni, csökkenti a vérzés mértékét bárhol legyen is az. Odaadom neki a nem túl gusztusos italokat, majd korábbi ígéretemhez híven visszatérek Axelhez.
Úgy tűnik a rellonos kisebb sérülésekkel megúszta, mint Zsombor. Az igazán csúnya sérülése csak a szilánkosra törött térde, az ilyen típusú törések gyógyításához még a csontforrasztónak is több idő kell, és fájdalmasabb is a folyamat. Ezen kívül ő is szerzett egy adag kék-zöld foltot, illetve sikerült olyan szerencsétlenül esnie, hogy megrepedt két bordája és eltörött a csuklója. Mindezeket a megállapításokat neki is felsorolom, úgy hogy  mindenki másnak is tettem. Majd megkapja a már szokásosnak mondható kezelést. Az ő felépülése sem lesz sétagalopp, egyrészt a fájdalom miatt, másrészt pedig Axel térde is csak másnapra lesz rendesen használható.

[Sharlotte]

Szegény Sharlotte-hoz - aki szép csendbe tűri a megpróbáltatásokat, akit senki nem próbál megtámadni, és akiről nem is tudom, mikor tért magához - az utolsók között jutok oda. Úgy tűnik nincs olyan rossz bőrben a lány, nem tört el semmije, nincsen tele zúzódásokkal. Mint kiderül, hasba rúgták és ezután nem sokkal elvesztette az eszméletét. Nem vagyok túl optimista a helyzettel, túl szép is lenne, ha csak a fájdalomtól lett volna rosszul. Megvizsgálom a hasát és nála is hasonló tünetekkel találkozom, mint Zsombinál, ugyanaz a megfoghatatlan diszharmónia árad a testéből.
- Úgy tűnik belső vérzésed van. - közlöm vele tárgyilagos hangon. Mostanra már csak a legszükségesebbek elmondására szorítkozom. Ezzel pedig háromra nőtt a második fordulóba jutottak száma. Vagyis rá, Zsombira és Adriára fog további kivizsgálás és speciális kezelés várni.
Körbenézek mindenki és némi büszkeséggel állapítom meg, hogy ettől a három kivételtől eltekintve mindenkit gyorsan sikerült összefércelnem. Így aztán most rajtuk "visszafelé" sorrendben haladok újra. vagyis ha már itt vagyok, Lotte alaposabb vizsgálatával kezdem a dolgot. Egy picit magára hagyom ugyan, amíg előszedem a mágikus ultrahanghoz szükséges eszközöket és nekilátok a diagnózis felállításának. percekig molyolok a kapott információkkal, míg biztosan azt mondhatom, hogy bizony a bal veséje vérzik. Ennek tudatában nem is késlekedek, nekilátok a megfelelő főzet összekeverésének, amely elállítja a vérzést és összeforrasztja az adott belső szervet. A főzet ugyanis, amit használok néhány adalékkal kiegészítve a csonton kívül más szövetek gyógyulását is segíti.
Zsombira is hasonló eljárás vár.


[Sharlotte- Misi mókus - Emma]

Hosszú, és fárasztó egy nap volt. Mióta itt dolgozok ma került be a legtöbb beteg a gyengélkedőre egyazon ok miatt. Rám is rám fér az alvás, alig hogy elvonulok a lakrészembe és bedőlök az ágyba már mély álomba is szenderülök. Nem aggódok azért, hogy közben bármi is történne a betegekkel, a gyengélkedőn lévő bűbájok ugyanis szinte minden szabálytalan levegővételről tanúsítanak. Így például azonnal felkelt a jelzőberendezés, amikor nyílik a gyengélkedő ajtaja. A látogatási idő már rég lejárt. Máris kirepül az álom a szememből és teljesen éberré válok. Odamegyek a gyengélkedő ajtajához, de nem lépek ki a helyiségbe, csak a sötétből figyelem ki az és mit csinál. Nem kicsi a meglepetésem, amikor Misit ismerem fel a éjszakai látogatóban. De nem kapcsolom le azonnal, mert jobb szeretném kivárni, hogy mégis minek jött ide és mit akar. Nem hallom, hogy miket mond Lotténak, de a testbeszéd is elég nyilvánvaló. Van egy olyan érzésem, hogy soha, de soha nem fogom megérteni Misit. Bár nem is akarom. Legnagyobb elképedésemre, mielőtt bármit is tehetne a rellonos, néhány ággyal távolabbról egy átok repül felé. Teljesen elfelejtettem, hogy megengedtem Emmának, hogy idebent maradjon. Ezek alapján nem is tudom már, hogy jó döntés volt-e. Nem bírom elviselni, hogy a gyengélkedőn átkozódjon bárki is. Ugyanakkor meg tudom érteni Emma döntését. Eljátszok a gondolattal, hogy kimegyek hozzájuk, végül azonban meggondolom magam és inkább visszamegyek aludni. Úgy tűnik Emma kézben tartja a dolgokat helyettem is.


//Ha valamit/valakit kihagytam, bárkinek bármilyen problémája, kérdése van küldjetek füstjeleket Wink //
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kiva Faraday
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


.anyatündér.
offline
RPG hsz: 157
Összes hsz: 7910
Írta: 2013. december 23. 13:34 | Link

Vadócka, részben zöldségek és törzsfőnök bá'.

Miután Lucát útjára engedtem az öltözőnél, még egy darabig ott ácsorogtam az ajtótól nem messze és hallgattam, ahogy a csapatával beszélget. Kellemes volt, nem kiabált velük, hallatszott mondjuk rajta, hogy eszementül dühös, de tudtam, hogy nem a sajátjaira mérges, hanem az ellenfélre, és meg kell hagynom, teljesen jogosan. Csapatkapitányként átérzem azt a felelősséget, ami a vállán nyugszik, hogy úgy érzi, felelős az egész csapatért és annak testi épségért. Természetesen lehetetlen felelni ennyi ember maximális biztonságáért és ezt neki is tudnia kellett már az elején. Ennek ellenére is felemelőnek tartom, hogy vannak még ilyen felelősségteljes emberek, mindig megmelengeti a szívemet, mikor a fiatalabbak is képesek ilyesmikre.
Miután kiácsorogtam magamat az öltözőknél, a hidegre való tekintettel inkább behúzódtam a kastélyba én is. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy merre veszem az irányt, megindultam felfelé a nyugati szárnyba, a gyengélkedő felé. Úgy gondoltam hogy nemes gesztus lenne meglátogatni a lesérülteket, főleg Adrit szerettem volna látni. Tudok arról valamennyit, hogy nincs teljesen rendben az egészségi állapota, van valami szívbaja, vagy nem tudom mi, már csak ezért is szeretném megnézni, hogy mi van vele. Szép lassan elindulok felfelé a lépcsőkön, egyiket veszem a másik után, míg fel nem érek a második emeletre. Ott nem nehéz már megtalálni a gyengélkedőt, szenvedéseim örök helyszíne. Mondjuk azt, hogy túlságosan jól ismerem már ezt a helyiséget és a nem szívesen, de túl gyakran visszatérő vendégek közé tartozom. Egy-két jobban sikerült meccs után egyfeszt itt végzem. Nem túl kellemes.
Ahogy benyitok a gyengélkedőre, nem éppen mindennapi látvány tárul a szemem elé. Vagyis olyan tekintetben mindennapi, hogy félholtra vert és sebzett emberek fekszenek szétszórva mindenfelé, de az azért nem éppen a legszokványosabb jelenet, ahogy egy pöttöm leányzó éppen felképel egy cula Rellonos srácot. Először lefagyok egy pillanatra, nem igazán tudom, hogy most mi is van, aztán csak megindulok nagy léptekkel a patália felé. A másik gyerek, aki az ágy szélén ült, most lefogja Lucát, de ahogy melléjük érek, egy erélyes könyökmozdulattal orrba verem a gyermeket, az ágy felé lököm, majd átveszem a lánykát. Na, ne tessék már taperálni mindenkit. Aztán Axel kezd el magyarázni a Navinés csk-nak, már én is kellően fel vagyok pumpálva agyilag annyira, hogy visszaszóljak neki.
- Hát tudod, meg is érdemelnétek, ha nektek ezt jelenti a kviddicsezés - hadarom el a tulajdon anyanyelvemen, spanyolul a srácnak, közben egy pillanatra sem engedek a megvető pillantásomból. Ha értette, akkor értette amit mondtam, ha meg nem, akkor így járt, nem mondom el máshogyan.
Számomra váratlanul megjelenik a törzsfőnök, akit már egészen jól ismerek a sok itt tett látogatásomtól és ellentmondást nem tűrő hangon közli Lucával, hogy bizony időszerű lenne távoznia a gyengélkedő köreiből. Nem várom meg, hogy a kislány reagáljon, villámgyorsan átvetem a vállamon és egy "Már itt sem vagyunk"-félét mormolok el az indiánnak, miközben gyors ütemben kiviharzok a helyiségből, félvállamon a kis csomagommal. Nagy csattanással csukódik mögöttünk az ajtó, szó nélkül, sebesen viharzok végig a folyosón, nem törődve azzal, hogy Luca mennyire kapálózik, majd mikor a távolabbi végébe érünk, végre elengedem a túszomat.
- Nem vagy teljesen normális - jegyzem meg, de ez inkább hat egy elismerésnek a fél mosollyal a szám szegletében, mintsem szidásnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Argentin. Dimágus. exŐrző. Állatkerttulaj. Anyuka. Beütött a krach, kérdezz. Cheesy
Nem. Fúj. ©

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 22 23 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet