28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 22 23 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Henry Dalgaard
INAKTÍV


Mr. "Szőkeség"
offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 53
Írta: 2013. április 2. 15:48 | Link

~Később~

Chaske Tsosie és Glyniss

Szédelegve vonszolja fel magát a gyengélkedőre. Még szerencséje hogy Glyniss itt van és egy kicsit megtámasztja. (Miért kell ennyire fentre tenni ezt a szerencsétlen gyengélkedőt. Vagy lehet hogy csak perpillanat nekem tűnik soknak?) -gondolja magában. Lassan de biztosan elérnek a gyengélkedőhöz, bekopogtatnak és belépnek. A gyógyító már mintha várta volna őket.
- Jónapot! Henry vagyok, Henry Dalgaard. Olyan problémám lenne hogy fáj a fejem. Glynissel éppen odakint csúszkáltunk a jeges betonon, és amilyen az én szerencsém jól elhasaltam. Még nem is lett volna ez annyira nagy gond ha nem vertem volna be jó alaposan a fejemet és a segítség közepette nem esik rám valaki más is. -mondja a gyógyítónak angolul sandán Glynissre nézve. - Hirtelen nehezemre esett felkelni, szédültem, fájt a fejem. Egyszóval minden bajom volt, és úgy gondoltam jobb lesz felkeresni magát. -fejezte be Henry.
Utoljára módosította:Henry Dalgaard, 2013. április 2. 17:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Glyniss Clarkson
INAKTÍV


Csillagszemű Vadóczka
offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 35
Írta: 2013. április 2. 16:44 | Link

~Később~

Chaske Tsosie és Henry

Problémamentesen eljutnak a gyengélkedőig, szerencsére Henry jól tartja magát a helyzethez képest.Az ismerős ajtóhoz érnek, ahol nemrég fordult meg szintén csak kisérőként. Már látja is a gyógyítót és mint aki jó ismerőshöz érkezett, úgy integet neki. Kicsit érdekesen hathat a látvány a medikus szemszögéből, hogy pár napon belül két diákot is ugyanaz a lány kisér be, de annyi baj legyen. Glyniss szívesen áll barátai szolgálatára.-Jó napot! Ismét én vagyok.-köszön anyanyelvén. Amint Henry belekezd a történtek elmesélésébe és elérkezik ahhoz, amikor a lány ráesett, Glyniss zavart mosoly kíséretében a hajába túr.-De csak véletlenül estem rá.-biztosítja a gyógyítót, hogy nem ő okozza a társaiban a kárt, mindez a furcsa véletlen műve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Néha, nagy ritkán magamban beszélek. Remek tanácsokat adok magamnak. Időnként még meg is fogadom őket.
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. április 2. 18:58 | Link

Miss Clarkson és Mr Dalgaard

*Mostanra rájöttem, hogy elég fárasztó munka minden egyet alkalommal, ha nyílik a gyengélkedő ajtaja, készenlétben állni és barátságos, segítőkész, érdeklődő pillantással fogadni az érkezőket. A kezdeti lelkesedés, amivel idejöttem hetekkel ezelőtt, mostanra tovatűnt, így az érkezők többnyire a komoly, de figyelmes valómmal találják szemben magukat. Elvégre hol van az elírva a munkakörömben, hogy vigyorogva, csokibékával kell várnom a pácienseket?
Pár lépéssel elébe megyek a most betámolygó fiúnak, és az őt támogató lánynak. *
- Kellemes napot! * Köszöntöm őket angolul, a vöröskéről legalább biztosan tudom, hogy beszéli a nyelvet. A sok diákot megjegyezni szinte lehetetlenség, de az elsős leányzóra még emlékszem, hiszen nem régen járt itt egy barátnőjével. A nevét már nem tudom felidézni, az ilyesmi elég gyorsan kirepül a fejemből, ha nem tartom elég fontosnak az illetőt arra, hogy mindenképpen tudjam a nevét. a szöszke fiú neve is szinte azonnal kiszáll a fejemből, miután hallottam. Türelmesen hallgatom a történetet, örülve, hogy legalább nyelvi nehézségekbe most sem ütközöm. Miközben a fiú beszél hagyom, hogy a fura hatodik érzékszervem tegye a dolgát, és úgymond letapogassa a fiú sérüléséből másik síkon érkező jeleket. Bár az már a beszédéből is kiderül számomra, hogy olyan nagy baj nem eshetett, hiszen nem tűnik különösebben zavartnak, logikusan beszél és a jelek szerint arra is jól emlékszik, hogy mit történt a baleset után. Meg is győződök róla, hogy agyrázkódásról szó sincs, csak valóban nagyot koppanhatott a fiú feje. *
- Értem. Nincs agyrázkódásod, de gyere, mindjárt elmulasztom a szédülést és a fejfájást * közlöm a diagnózist, és várom, hogy a fiú közelebb lépjen, mert többnyire ódzkodom a hirtelen mozdulatoktól, nehogy megijesszem a delikvenseket a gyógyítási technikámmal. Ha a fiú közelebb jön, a kezeim közé fogom az arcát, és lassan elkezdtem masszírozni a hüvelykujjammal a halántékát. A fejsérüléseket gyógyítani nem olyan egyszerű, mintha csak egy zöld foltot kellene eltüntetnem valaki karjáról, de a mágiám nem hagy cserben. A művelet egy jó fél percig tart - már ha a fiú kivárja, hogy végezzek és nem húzódik el előbb. Ekkorra már a szédülés és fejfájás csak emlék marad számára. *
- Kész is vagyunk * jelentem, ha pedig más probléma nincs útjára is engedem őket. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szakács Ágota-Beáta
Tanár, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 5015
Írta: 2013. április 6. 13:54 | Link

Zora és Chaske
Április 1. este


Valljuk be, az Északi szárnytól egészen a Nyugatiig van egy kis táv. Mi ketten, Zorával ezt elég hamar megtettük. Biztosan motivált minket az új gyógyító megismerése, aki a pletykák szerint egy szót se tud magyarul, mégis elég jól el kommunikálgat a gyógyulni vágyó diákokkal.
Mielőtt benyitottam volna levettem a kapucnit, remélhetőleg a bajtársam is így tett. Itt már egyáltalán nem tartottam attól, hogy valaki megláthat mivel a diákság körében az uralkodott, hogy a Gyengélkedőt minél jobb elkerülni. Vettem egy mély levegőt, majd benyitottam. Zora is érkezett utánam gondolom, mivel az ajtó becsukódott. Őszintén remélem nem a gyógyító haragja csukta be azt ajtót, mert akkor el fog párologni nagyon hamar a gyógyulási vágyam és megoldom másképp.
Szépen lassan kezd megcsapni az az illat ami az ilyen helyeken szokott uralkodni. Nem leszek tőle rosszul, nem támad ingerem arra, hogy megmutassam a menüt, egyszerűen csak zavar. Elméletileg el kell múlnia, mert ezt egyáltalán nem akarom kezeltetni.
Szét nézek, keresem a gyógyítót. Aki a hallottak alapján egy indián, megáldva valami különleges képességgel a gyógyítás terén. Komolyan, keresve sem találhattunk volna jobbat. Bár, ki áll szóba két vén csoroszlyával akik a Navine prefektusai? Az egyik orvosságos szekrénybe pillantok, pontosabban az üvegbe és találkozom önmagammal. Hajamból a festékanyag már rég kiveszett, bőröm feszessége pedig alulról szagolja az ibolyát, csak, mert megakartuk viccelni a szigorú Rellont. Egyáltalán vevők ők a viccre ha már a kastély ügyesen átpakolt a prefektusuknak?
- Nem maradhatunk így. -
Jelentem ki Zorának, kissé kétségbe esve. Az ő szempontjából talán ez jó lehet, meg lehet a Czettner ikreket különböztetni. De remélem nem ilyen megkülönböztetési alapra vágytak. Sóhajtva egyet a legközelebbi ágyon foglalok helyet, várva az isteni csodát ami visszaadja a külsőmet. Mert így nem fogok maradni, az fix. Lefizetjük az összes gyógyítót, éjfélkor füvekre vadászunk a réten, szóval bármit megcsinálunk csak kapjam vissza önmagamat. Még meg is köszönöm Uffnak, ha vissza változtat. Na meg nem tart itt két hétig, rettegésben kell tartani a kastély lakóit, mert túl sok lett a rellonosok által kiadott büntetés. Nem szabad lemaradni.
Utoljára módosította:Szakács Ágota-Beáta, 2013. április 6. 13:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. április 7. 11:11 | Link

Bea és Chaske

Április 1. este



   Az biztos, hogyha nem húzunk fel kapucnis pulcsikat, nem egy kisebbet elijesztettünk, és még több nagyot nevetésre késztettünk volna az ide tartó utunk alatt. Siettünk, ahogy tudtunk, egyrészt remélve, hogy így kisebb az esélye neki, hogy elkapnak, másrészt pedig azért csak nem szerettünk volna elporladni, amíg eljutunk a gyógyítóhoz. Hallottam róla néhány pletykát, állítólag valamilyen szinten félelmetes, és közel sem olyan személy, akit az aggódó szülők egy iskolába helyeznének el gyógyítóként. De hát mi most eléggé rá vagyunk kényszerülve bárkinek a segítségére, aki egy kicsit is ért a bájitalokhoz, és vissza tud minket varázsolni a régi, fiatal önmagunkba nyuszifogak meg minden nélkül, tehát nem igazán vagyunk abban a helyzetben, hogy válogathassunk. Legalább mivel a pletykák szerint nem is nagyon beszél a bácsi magyarul, nem fog mindenféle keresztkérdést feltenni, és ezzel csökken a lelepleződésünk kockázata. Még akár arra is gondolhat, hogy egyfajta diákcsíny volt, így bolondok napja alkalmából.
   Szorosan Bea mögött lépek be, az ajtót gyorsan be is csukom, szerintem egyikünknek sincs szüksége felesleges nézelődőkre. Elvégre egy kicsit feltűnő lenne, ha azt beszélnék, két igencsak idős nénit láttak belépni az iskolán belül található gyengélkedő ajtaján. Bár igaz, nem sokan járnak erre, hacsak nincsenek rákényszerülve, mint mi, és/vagy nem kergette őket ide büntetőmunkára az egyik kedves kis prefektus.
   A miután megszabadultam a kapucni után a pulcsitól is, körülnézek a helyiségben. Régen jártam erre, valahogy a közelmúltban részint nem voltam eleget a kastélyban ahhoz, hogy bármilyen kalamajkába keveredjek, ezen kívül meg igyekeztem elzárkózni a fizikai sérülésektől. Ebből is látszik, hogy mint mindenki, én is változok. Megérzem ezt a számomra orrfacsaró szagot, ami a kórházakat, rendelőket és alapból, az orvosok, gyógyítók jelenlétét jelzi, és elfintorodok. Követem Bea pillantását, és a kezdeti sokk után elvigyorodok. Hihetetlen, hogy a rellonosok ennyire nem értik a tréfát, és mindenféle bűbájjal felszerelték az irodát.
   - Nem, nem maradhatunk így, de azért én még mindig azt mondom, hogy megérte.
   Válaszolom neki. Nem vagyok már annyira kétségbeesve, legalább szereztünk magunknak (és a sárkánykáknak) egy mozgalmas napot. Na meg itt állunk, nem lehet már túl messze a segítség. Azért tény, hogy Zoénak megmutattam volna magamat, életünkben talán először különbözőek vagyunk. Ennek ellenére talán nem lenne célszerű idő előtt elporladni, ezért mikor úgy érzem, a vigyorgásból elég volt, odasétálok a Bea melletti ágyra, és lehuppanok rá.
   - Szerinted mikor végzünk?
   Tudom, hogy annak ellenére, hogy a gyógyító teljesen nem lehet tisztában vele, hogy mit is tettünk, amiért ez a büntetés, azért nem lesz túl könnyű a visszaváltoztatásunk. Főleg, hogy kiknek a bűbájaival állunk szemben. Őket ismerve egy nagyon is hosszú, és nem biztos, hogy fájdalommentes folyamat lesz. Csodás kilátások.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nagy B. Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. május 24. 23:07 | Link

Amira, és majd a gyógyító bácsi

Fáj, fáj, fáj és fáj. Kellett nekem leugranom arról az ágról. Ráadásul, csak egy boríték, meg egy jelentkezési lap a jutalom. Mondjuk, amire jelentkezni kell, az nagyon nagy szó, és büszke vagyok arra, hogy megkaparintottam a lapot. Egy bokaficam, ugyan fáj, de nem ez az első eset, és gondolom itt, valahogy gyorsabban helyre fogják rakni. Nem voltam még az iskola gyengélkedőjén, ezért sem tudom pontosan, hogy merre kell mennem. Szerencsére, néhány velem egyidős sulitárs elmondja, hogy merre találom, még segítségüket is felajánlják, de megköszönöm, hogy nem kell. Elbicegek én, addig is van időm gondolkodni, hogy mire is számíthatok azon a tusán, vagy micsodán. Egyetlen egy Rellonost kérek meg, hogy szóljon Amirának, aki bár nem igazán akar meghallgatni, de végül azt mondja, hogy megteszi. Nem vennék rá mérget, hogy tényleg szól neki, de egy próbát megért.
Nagy nehezen felbicegtem a második emeletre, és lassan belöktem a gyengélkedő ajtaját. Nem láttam bent senkit sem, még a gyógyítót sem. Körbenéztem, és meg kell, hogy mondjam, elég jó kis hely, annak ellenére, hogy olyan, mint egy kórház. – Hahó! Gyógyító bácsi, itt tetszik lenni? –szólaltam meg, mert ha nincs itt, akkor inkább kimegyek, és az ajtó előtt ücsörögve várom meg. Csak a fájdalom közbeszólt, és nem bírok tovább állni a bal lábamon. Leültem egy szabad ágyra, feltettem rá a jobb lábamat, és óvatosan levettem róla a cipőmet, meg a zoknimat. Felhúztam a nadrágom szárát, és fancsali képpel vettem tudomásul, hogy a bokám, kb kétszer akkor, mint kellene. Csúnyán kificamítottam, de az is lehet, hogy megrepedt a csontom. Majd a gyógyító biztosra megmondja, és ameddig várok, addig nézelődök a szobában. Nem szeretnék gyakori vendég lenni, de jó ha ismerem a helyet. Remélem a gyógyító bácsi nem fogja rossz néven venni, hogy úgy jöttem be, hogy ő nincs itt. Nagyon fájt már a lábam, és muszáj volt lepihentetnem. Annyit tudtam csinálni, hogy fogtam a szomszédos ágyon lévő párnát, félbehajtottam, és a bokám alá tettem, ezzel megemelve azt. Én pedig elkezdtem töltögetni a jelentkezési lapot, hogy ezzel is haladjak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Amira Loveguard
INAKTÍV


sokgyerekes
offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. május 24. 23:40 | Link

Öcskös és Uff

A tusával nagyon sok a dolog és tennivaló, ezért Mira még akkor is jegyzetekkel a kezében mászkál az utóbbi egy-két napban, amikor órára igyekszik. Ezért nem is volt különös, hogy a Nagyteremben is az iratai fölött ült. Ebédidő volt, ami nála annyiból állt, hogy megivott egy pohár narancslevet -mint mindig-, és megevett egy fél almát. Sem kedve, sem ideje nem volt rendesen enni.
A vállának kocogtatására kapta fel a fejét. Sötét pillantással mérte végig háztársát, aki hosszú nyökögés után sikeresen elmondta neki, hogy miért is zavarta meg. Egy -állítása szerint- 'eeekkora', sötét hajú fiú kérte, hogy küldje el a Gyengélkedőbe, okot viszont már nem adott, vagy csak az a gyökér felejtette el.
Morogva ugyan, de összeszedelődzködött és gyorsan kapkodva lábait felfutott a gyenguszra.
Fejét dugta be először az ajtón, hogy megnézze magának, merre jár a gyógyító. Sajnos volt már szerencséje hozzá, amikor az a bestia darabokra roppantotta az amúgy sem túl erős lábait. Most nem látta, csak egy ismerős kisfiút. A múltkor találkozott vele járőrözés közben. Valami történt a lábával, és ahogy jobban szemügyre vette, megpillantott a kezében egy papírt. Odasétált mellé, a holmiját a szomszédos ágyra rakta.
-Te hívtál? -a szokásos hideg, érzelemmentes hangon kérdezett rá egyből a lényegre. A körítés valahogy jelen pillanatban hidegen hagyta, csak szerette volna minél előbb megtudni, hogy mi a jó francnak rángatták ide.
-Jó ronda a bokád -kissé közelebb lépett az említett testrésze felé. Elhúzta a száját, majd félig leült Domi ágyának szélére.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nagy B. Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. május 25. 22:53 | Link

Tesó, és majd a gyógyító bácsi

A gyógyító még nem érkezett meg, és Amira sem ért még ide. A jelentkezési lapot, pedig már kitöltöttem, így unottan dőlök el az ágyon. Kényelmes, olyan, mint a szobában. Talán, minden ágyat ugyanazzal a bűbájjal tettek ilyen kényelmessé, vagy nem tudom. Szívesen hazavinném az egyiket, de azt a suli, valószínűleg nem díjazná. Vagy öt percig nézhettem a plafont, mire Mira megérkezett a gyengélkedőre. Most valahogy más, mint akkor este. Olyan furcsa, de lehet azért, mert rossz napja van.
– Igen, én hívattalak, mert van számodra valamim. –lezártam a borítékot, és Amira felé nyújtottam. – Azt írták benne, hogy neked kell eljuttatni egy bagollyal, de a bokám miatt, nehezen tudok sétálni. Remélem nem bánod, hogy személyesen akartam odaadni. –mosolyogva néztem rá, és vártam arra, hogy elvegye a borítékot.
– Tudom... Le kellett ugranom egy fáról, de valami szakadék volt alattam. Az ág, és a másik oldal között egy méter volt még, és elég rosszul érkeztem. Kificamodott, de nem vészes, mert nem ez az első alkalom. –vontam meg a vállamat, mintha ez olyan természetes jelenség lenne. Nem sűrűn ugrálok le fákról, főleg nem úgy, hogy tériszonyos vagyok. – Amúgy, hogy vagy? Olyan zaklatottnak tűnsz, vagy csak én látlak annak? –tettem fel egy ártalmatlan kérdést, miközben arrébb pakoltam a lábamat, hogy kényelmesen elférhessen az ágyon ülve. Igaz, hogy fájt megmozdítani, de nem fogok belehalni. Nem olyan fából faragtak engem, hogy egy bokaficam megöljön. Ugyan, a lábamról pár napig ledönt, de addig sem kell ide-oda rohangálnom, meg remélhetőleg órákra sem kell bemennem, mert a szünetek alatt, biztosan nem érnék oda az egyik teremből, a másikba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. május 26. 00:22 | Link

Dominic és Amira


*Rettentő átlagosan telnek mostanában a napjaim. Már egészen beleszoktam az iskolai gyógyító szerepébe. Persze nem kell drasztikus változásokra gondolni, továbbra sem vagyok kifejezetten társaságkedvelő, bár az utóbbi időben még volt is pár érdeklődő, törődő szavam a gyengélkedő látogatóihoz, azon kívül, hogy diagnosztizáltam a bajt és megmagyaráztam, éppen mit csinálok. Ezen kívül kicsit elszakadtam az utóbbi időben a könyveimtől és kísérleteimtől, inkább nyitottam a környék megismerése felé. Mindezt persze szigorú magányomban, az élet nagy dolgain elmélkedve.
Ma éppen egy hosszabb sétát tettem az erdőben, amit elsők között fedeztem fel magamnak az iskola területén belül. Mindig megnyugtat a természet, imádok a szabadban lenni, és a kisebb kiruccanásoktól az sem tántorít el, hogy ez idő alatt bárki kereshet a gyengélkedőn, bárki rosszul lehet a kastély falain belül. Belőlem is csak egy van, nem tudok ott lenni mindenhol. Murphy törvénye alapján pedig, ha napokig nem volt semmi dolgom, amint elhagyom a gyengélkedőt, valaki ott fog keresni. Tehát ugyan mindegy, mikor merre megyek.
Ezúttal be is jön a fenti eszmefuttatás, mert már a jól ismert helyiséghez vezetőn folyosóról hallom, hogy valakik beszélgetnek odabent.
Az ajtó halk nyikorgással tárul ki, ahogy belépek. A hajam szokásosan lófarkokba van kötve, a fülemben ott csüng az elengedhetetlen fülbevalóm, kissé zömök testem pedig mélyzöld talár takarja. *
- Szép napot! * köszönök nekik magyarul, igen ezt hozzá kell tennem, hogy bár eléggé töröm a nyelvet, azért az elmúlt hónapokban sikerült elsajátítanom néhány köszönési formulát, illetve egyéb alapvető kifejezést.
A két diák közül a lányt felismerem, mert volt már hozzá szerencsém, amikor nem éppen mindennapi események következtében eltört a lába. *
- Ugye, nem az erdőből jöttök? * kérdezem Amirát szórakozottan, immár angolul, mert ez már bonyolult mondat a szegényes szókincsemmel. A hangomból érződik, hogy egyáltalán nem gondolom komolyan a kérdést, sőt ha a fiú nem akarja elmondani mi történt, én ennyiben is hagyom a dolgot. Az esetek nagy részében nem firtatom a  'miért?'-et és a 'hogyan?'-t. Aztán aki akarja mesél, aki nem meg nem.
Közben már a fiú bokáját vizsgálgatom, ami elég szép méretűre dagadt. Magamban pedig megjegyzem, hogy jár neki egy piros pont, amiért megemelte a bokáját. De eszembe sem jut, hogy ezt szóvá tegyem, ennek kellene a minimumnak lennie. A vizsgálat maga abból áll, hogy néhány másodpercig meredten bámulom a végtagot, majd a biztonság kedvéért meg is érintem, mielőtt kimondanám az ítéletet. *
- Csak kificamodott a bokád. * Remélem a fiúnak sincsenek problémái az angollal, vagy legfeljebb Amira kénytelen lesz fordítani neki.*
- Azonnal itt vagyok * Ezzel máris a szekrény felé veszem az irányt, hogy előbányásszak egy krémet meg egy kötést. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amira Loveguard
INAKTÍV


sokgyerekes
offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. május 26. 16:19 | Link

Domi és Javasbácsi

Előre látta, hogy ki fogja tekerni annak a nyakát, aki hobbiból rángatja fel a gyengélkedőre. Nem akar ápolónősködni, ha meg valaki akar valamit, arra ott a bagoly, vagy a szája, és megkeresi.
Igazság szerint csak az volt az enyhítő dolog az egészben, hogy olyan ember hívta, akinek még úgy ahogy elnézte. Fontolóra vette, hogy esetleg még marad is egy kicsit Domival, a gyógyító úgyis pikkpakk helyrerakja a baját.
-Hm, a szerelmeslevél -állapította meg, majd halovány félmosollyal elvette tőle. Becsúsztatta a papírjai közé, végül nem hagyta ott, hanem megnézte, milyen sérülést szenvedett el a fiú, és leült mellé.
-Csúnya, gonosz fa -csóválta meg a fejét gúnyolódva. Mintha nem is ő lett volna a szakadék kitalálója...meg úgy az egész próbatétel egyik kivitelezője. Nem tudta nagyon sajnálni Domit, nem érezte át sem a fájdalmát, sem azt, hogy megtörtént. Tudhatta volna, hogy ok nélkül nem szabad bemenni egy ajtón mert ki tudja mi vár rá, ezzel meg, hogy átadta neki a jelentkezést, garantálta a további ilyen sérüléseit.
A második, hogy vagy utáni kérdésre elvigyorodott. Zöld szemei a fiúéra szegeződtek. Egy-két másodpercig csak nézte, majd válaszra nyitotta a száját. Azonban vissza is csukta, és csak vállat vont. Ő még nem ismeri. Higgyen csak amit akar. Nem zaklatott ő, csak önmaga, és nem olyan, mint amikor először találkoztak.
-Chaske bácsi! -vidáman, mosolyogva nézett a befelé igyekvő férfira. Felnevetett a neki szánt kérdésen, és reflexből válaszolt.
-Nem, dehogy. Bírom én magát, de annyira nem, hogy újra ápolásért látogassam meg... Bár lehet, hogy őt neki kéne adnom a bestiának -még mindig mosolyogva fejezte be a válaszát, természetesen angolul, hogy a férfi is értse, és egyszerű legyen a kommunikálás köztük. Fejével Domira bökött, ezzel utalt rá pontosan, hogy rá gondolt. Az pedig már nem nagyon érdekelte, hogy a fiú érti-e amit mond.
Jött is hamar ezután a diagnózis, amit már a srác is megmondott. Ficam, semmi más. Amira lemászott az ágyról, végigsimított a ruháján, tekintetével pedig követte a javasbácsit a szekrényig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nagy B. Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. május 26. 16:42 | Link

Tesó, és a gyógyító bácsi

– A fene, most lebuktam. De vigyázz, mert bűbájt szórtam rá, és ha elolvasod, belém esel. –nevettem fel a végén. Milyen szép is volna, ha tényleg képes lennék arra a bűbájra, ami szerintem nem is létezik. Álmodozni meg lehet róla, azt még senki nem tiltotta meg.
– Még jó, hogy nem fúriafűz volt. –mosolyogva vontam meg a vállamat. Az lett volna csak a szép. Nem lett volna elég a szakadék, de még egy fúriafűzön is át kellett volna vágni magam. Kijutni, tuti nem jutottam volna ki, mert a szoba folyamatosan változtatta magát, ezért sem találtam meg az ajtót. De szerencsére nem volt ott, és mér vége is van ennek az egésznek. Túléltem, most már nem kell olyasmin rágnom magam, ami nem fog megtörténni.
Amira, nem válaszolt a kérdésemre, ami eléggé meglepett. Biztosan valami nincs rendben, és azért ilyen, vagy alapjáraton furi, és múltkor volt valami baja. Ehh, majd kiismerem egyszer, és akkor tudni fogom, hogy mikor morcos, mikor nem, meg a többi érzelem hulláma. Közben a gyógyító bácsi is megérkezik, akit alaposan megnézek magamnak. Noha nem azért, mert nem bízok benne, hanem mert nem volt még vele szerencsém találkozni. Ez részben annak is betudható, hogy engem holmi betegség nem dönt le a lábamról, csak a komolyabb sérülések, és ezért el kellett kerülnöm a gyengélkedőt. Meg büntetőmunkám sem volt még itt, és remélem, hogy nem is lesz. – Szebb napot. –köszöntem végül én is, elhúzott szájjal. Chaske bácsi, közben nyelvet vált, és Amira felé fordul egy kérdéssel, miközben megvizsgálja a bokámat. Megerősíti, hogy csak egy bokaficam, aminek örülök, mert féltem, hogy talán megrepedt. Biccentettem neki, jelezve, hogy értem a nyelvet, majd miután elindult a szekrénye felé, Mira felé fordítottam a fejemet.
– Milyen bestia elé akarsz te engem dobni? Vigyázz mit mondasz, tudok angolul. –vigyorogva néztem rá, ezzel is enyhítve azt a félreértési lehetőséget, hogy én most megfenyegettem volna. Eszem ágában sincs, hiszen ő sokkal idősebb, nem telne fél percbe, és máris legyőzne. – Látom, jól ismered a bácsit. Volt súlyosabb sérülésed is? –kérdeztem érdeklődve Amirától, a várakozás közben. Remélem erre válaszol, ha nem túl kényes téma a számára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. május 27. 21:56 | Link

Amira és Dominic

*Jól esik, hogy Amira vidáman, és szinte már bizalmasan köszönt. A diákok többségétől ugyanis gyakran inkább bizalmatlan, fürkésző vagy akár szemérmetlenül méregető pillantásokat kapok. Nem mintha különösebben foglalkoznék vele, nem célom megszerettetni magam, inkább csak az tűnik fel, ha valaki egy kicsit is közvetlenebb. A válaszára pedig engedélyezek magamnak egy halvány mosolyt.*
- És mivel érdemelte ki, hogy ilyen sorsot szánsz neki, ha szabad tudni? * a szavak csak önkéntelenül jönnek a számra, nem is figyelek rá, mit kérdezek, mert közben már a srác bokáját vizslatom. Nem tart sokáig eldöntenem, hogy mi a probléma, na és hogy mit kell tenni. Így egy kicsit magukra hagyom a diákokat, amíg a szükséges dolgokat előszedem.
Épp arra térek vissza - egy tégely krémmel meg tekercs gézzel - , hogy a fiúcska Amirát faggatja a korábbi sérüléséről. Hagyom, hagy beszélgessenek, csendem elkezdem tenni a dolgom. Közben azért fél füllel odafigyelek, mert az érdekel, vajon a rellonos lány mennyit mesél az esetről.
Leülök az ágy végébe és az ölembe veszem a fiú duzzadt lábát, és elkezdem kenegetni a krémmel, ami nem mellesleg elég undorító kinézetű - a színét leginkább a faggyú sárga, a libakaka zöld és a mocsár barna keverékeként lehetne jellemezni, állaga kissé kocsonyás és még szaga sem túl kellemes. De hatásosnak hatásos. Nem sajnálom a krémet, viszonylag vastagon borítom vele Dominic bokáját, majd addig masszírozom a bőrébe, amíg teljesen fel nem szívódik.
Ha a gyerekek befejezték Amira sebesülésének kitárgyalását, kéretlen is közlöm, hogy mit is csinálok, és még mire lehet számítani a jövőben. Ez nálam egyfajta berögzülés, hiszen nem szoktam segítségül hívni semmilyen sötét erőt, és egyáltalán semmi ördöngösség nincs a tudományom nagy részében. Azzal azonban nem akarok senkit riogatni, hogy nagy titokzatosan, síri csöndben ügyködjek a gyógyításán. Ha már valaki ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerül, a legkevesebb, hogy megmagyarázom, mit csinálok. *
- Ez a krém gyulladás- és fájdalomcsökkentő hatású, van benne például körömvirág meg árnika is, amiket a muglik is használnak gyógyászati célokra, a különbség az, hogy ez sokkal hatékonyabb készítmény. Most egy jó darabig még ezzel foglak kenegetni, és kábé másfél óra alatt megszűnik a duzzanat, de azért majd kapsz még mára egy szorító kötést is. *Miközben beszélek csak egyszer-egyszer pillantok fel a munkából. Nagyjából öt-tíz percet vesz igénybe mire teljesen felszívódik a krém, aztán várok egy kicsit majd újabb adag krémet nyomok a lábára és újra elvégzem a műveletet, és újra, és újra. A harmadik alkalomnál már a fiú is érezheti a hatást, a duzzanat máris kezd lappadni. *

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amira Loveguard
INAKTÍV


sokgyerekes
offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. május 28. 21:16 | Link

Đomi és javasbácsi


Amira egy pillanatig kérdőn nézett Domira, majd megvonta a vállát.
-Nem gond, majd...megoldjuk -egy aprócska, villanásnyi pillanatra felrántotta szemöldökét. A jól ismert Miramosoly elmaradt, annál inkább villant fel a szemében a csillanás, aztán ahogy eltette a borítékot, visszaváltott.
Fúriafűz...a lány hümmögve gondolt rá, hogy imádja az ilyen ötleteket. Hall valamit, és egyből kipattan a fejéből valami irtó sunyi, szemét ötlet, amivel garantálja mások halálközeli állapotát. Nem kéne kétszer mondani neki, hogy a tusa egyik akadályában szerepeljen egy fúriafűz, vagy hasonló.
A várakozás eltelt, megérkezett Chaske is bővítésképp. Rellonos kisasszony vidáman, és közvetlenül fogadta, nem úgy, mint a fiúcska. Itt volt az ideje, hogy a társaságon kívül ellátásban is részesüljön, bár ezt még megelőzte egy röpke viccelődős csevej.
-Mindennel -vonta meg a vállát, majd Dominic lábára nézett. Önkéntelenül elhúzódott a szája. Nem csak azt utálja, ha neki van valami baja, hanem azt is ha látnia kell egy baleset következményét. A vért is jobban bírja annál, mint ha ilyen eldeformált, összevarrt, akármilyen testrészt lát.
Igazándiból nem volt rá oka, hogy odadobja Ryva lábai elé, sőt, talán még ha ilyen helyzet jönne, még meg is gondolná, hogy megvédje-e.
Amíg a férfi a szükséges kellékeket előszedte, Mira válaszolt a pimasz, hülyéskedős "fenyegetésre".
-Most félnem kéne? -nézett rá kérdőn, ajka mosolyra húzódott. Érdekes módon nem vette föl a számára már kissé szemtelen kijelentést. Mondjuk az utána feltett kérdés már egy kicsit máshogy érintette. Visszaemlékezve jó kis kaland, csak azóta is bánja, hogy Leot is belekeverte. Csak Mira lehet ilyen okos, hogy hajnali kettőkor kimegy az erdőbe.
Hallgatott egy kis ideig, mert már Chaske is visszatért a pároshoz. Lopva rápillantott, majd röpke sóhaj után visszaült a beteg ágyára, de már távolabb a sérült végtagtól, ugyanis az a krém amit éppen elkezdett rákenni neki a férfi, iszonyúan piszkálta Amira orrát.
-Annyira nem volt komoly, csak az a bestia akinek elvinnélek, kettétörte a lábam térdkörnyéken -vonta meg a vállát különösebben nem foglalkozva azzal, ami történt. Igaz, hogy az incidens után még hetekig sántított, és még most is, ha időváltozás van.
Lassan ment az idő, a férfi hosszú időn keresztül masszírozta a kencét a fiú lábába. Mira már kezdte unni, de valamiért nem akarta ott hagyni egyedül Domit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nagy B. Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. május 29. 11:16 | Link

Tesó, és a gyógyító bácsi

– Kellett nekem tanácsot adni. –szemeket forgatva néztem a lányra, majd ki az ablakon. Nem akartam neki semmiféle ötletet adni, de tudatom nélkül megtehettem. Biztosan fel fogja használni később, de én sem leszek rest, mert számíthatok már erre. Igaz, még elég sok mindenre számíthatok, csak azt nem tudom, hogy addig rendbe fog-e jönni a lábam. Most minden reményem a gyógyítóban van, és teljesen megbízom abban, hogy sikerül meggyógyítania a bokámat.
A beszélgetésükre, inkább nem is figyelek. Arról én nem tehetek, hogy Amirának kell eljuttatni a borítékot, és ehhez pedig az kellett, hogy felhívassam ide, hiszen alig tudok menni is. Mással meg nem küldetem el, mert biztosan meglesnék, hogy mi is az, meg elkezdenének mindenfélét kitalálni, ami sem neki, sem nekem nem lenne jó. Közben a Chaske bácsi is visszaér, valami krémmel, és egy kötéssel, majd az ölébe veszi a duzzadt lábamat. Összeszorítom a fogaimat, hiszen fájt a megmozdítása, de sejtem, hogy hamarosan sokkal jobb lesz. Addig meg ezt a kis fájdalmat eltűrőm. Valami fura illatú és állagú krém kerül a bokámra, amelynek a színe sem valami felemelően szép, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy gyógyítson. Chaske bácsi el is kezdi masszírozni a fájós testrészemet, amire picit fel is szisszenek, mert azért váratlanul ért, de kb a második érintésre már nem is vészes. Nem igazán nézek oda, mert ugye itt van Amira is, így a tekintetem folyamatosan kettejük között cikázott.
– Igen, kellene. –vigyorogva válaszoltam a lány kérdésére, de ez hamar el is tűnt az arcomról. Láttam rajta, hogy a kérdésemmel, eléggé érzékeny témára tapinthattam. Nem akartam felszakítani a régi sebeket, de valahogy kíváncsi voltam, hogy miért is ismerik egymást, ilyen jól a gyógyítóval. Noha, ez persze nem tartozik rá, de valahogy kicsúszott a kérdés a számon. Meg is kapom rá a választ, amire elhúzom a számat. – Ohh, sajnálom, hogy ez történt veled. Meg azt is, hogy a kérdéssel felszaggattam a régi emlékeket. Nem akartam, hogy most rosszul érezd magad. –szomorúan néztem, és ha engedte, akkor bátorításképpen, megérintettem a kezét, és halványan mosolyogtam mellette.
Ebből a helyzetből, a gyógyító szavai zökkentenek ki, aki közben végig masszírozta a bokámat. Különös, hogy nem fájt, de azért éreztem, hogy valaki tevékenykedik annak eléréséért, hogy a duzzanat eltűnjön. Figyelmesen hallgatom a szavait, és a monológ után, elmosolyodom. – Nagyon szépen köszönöm a segítségét. Azt hagy kérdezzem meg, hogy itt kell maradnom, vagy az ellátás után visszamehetek a szobámba? Mert nekem teljesen mindegy, úgy cselekszek, ahogyan Chaske bácsi jónak látja. –mosolyogva kérdezem a gyógyítót, és már érzem, hogy nem is annyira duzzadt a bokám. A kérdést meg csak azért tettem fel, mert az egészségem fontos, és ha azt mondják, hogy maradnom kell, akkor maradok. Ha mehetek, akkor meg valahogy elbicegek a szobámba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. június 2. 19:30 | Link

Amira és Dominic

*Nem kell a levitás arcára pillantanom, anélkül is érzem, hogy mikor tapintok különösen fájós pontra. Sajnos elég nehéz dolog egyszerre belemasszírozni az ember bőrébe ezt a kocsonyás krémet, és közben nem megnyomkodni az adott testrészt. Domi fájdalma pedig egyébként sem lehet elviselhetetlen, főleg ha azt vesszük, hogy a saját lábán támolygott el idáig. Éppen azért nem is veszem a fáradtságot, hogy a fájdalomcsillapítással külön törődjek. A krém egyébként is hamarosan megteszi ezt helyettem, én pedig azt az elvet vallom, hogy bizonyos határokon belül, egyáltalán nem olyan rossz, ha az ember érzi a fájdalmat. El kell tudni viselni azt is.
Jó darabog csak csendben dolgozok, hallgatva a gyerekek beszélgetését. Mira nem megy bele a "baleset" részletezésébe, sőt mi több, azzal elintézi, hogy épp csak eltört a lába és "semmi komoly". Való igaz, hogy nem úgy néz ki a lány, mint aki még mindig nem tudta volna magát túl tenni az erdőben történteken. Azért a darabos térdkalács törés még gyógyítói szempontból is kívül esik a "nem komoly" kategórián. Amíg egy kisebb törést meg lehet oldani egy Hippokrax-szal, vagy pár napos csontforrasztó bájitalos kezeléssel meg kötözéssel, Amirának még az eset után hetekig pihentetnie kellett (volna) a térdét. Na, ő aztán akkor kapott fájdalomcsillapítást rendesen, amikor a térdkalácsával kirakóztam.
A válasz hallatán Dominic nagyon udvariasan és együtt érzően visszakozik, én pedig - úgy ítélve, hogy ezt a témát kivesézték - magamhoz ragadom a szót, és gyorsan ismertetem, hogy mit is csinálok éppen. Ekkora már a fájdalom teljesen eltűnt a fiúcska bokájából és a duzzanat is húzódik vissza szépen lassan. Miután a mondandómat befejeztem, csak arra kapom fel a fejem, amikor a levitás megszólal. Egy biccentéssel fogadom a köszönetnyilvánítását, egy köszönömöt mindenkitől alapvetőnek tartok. Egy mosoly suhan át az arcomon, amikor a fiú önként jelentkezik, hogy ha én úgy gondolom, ő minden további nélkül marad éjszakára. Nem sűrűn hallok ilyet, az a megszokott, hogy a diákok minél előbb szabadulni akarnak innen és ha lábra állni tudnak, hevesen tiltakoznak a maradás ellen. Ők azok, akiket akkor sem engedek el, ha éppenséggel maguknak is tudnának kötést cserélni, vagy csak pihenésre lenne szükségük. Dominic azonban elég érettnek és komolynak tűnik ahhoz, hogy ha elengedem, betartsa a közeljövőre vonatkozó utasításaimat. *
- Visszamehetsz a szobádba. Viszont jó lenne, ha Mira elkísérne, mert még nem szabad megerőltetned a bokád. Adok majd egy kis tégelyt ebből a krémből meg egy bokaszorítót. Most lefekvés előtt meg holnap négy óránként majd be kell kenegetned a bokád. Ha holnap estefelé még nagyon fájna, ha ráállsz, gyere vissza. Ezt még elmasszírozom * utalok a bokáján lévő krémadagra * aztán befáslizom a lábad és már mehettek is.
*Mire végzek a masszírozással, Domi sérült bokája már épp csak egy árnyalatnyival vastagabb a másiknál. Kap a bokájára még egy nagyon vékony réteg krémet majd ezután bekötöm a bokáját.*
- Kész is volnánk * A kötésem stabilabb a bokaszorítónál, de az utóbbit Domi sokkal egyszerűbben tudja használni, és ha odafigyel a krémezésre és a pihentére pikk-pakk rendbe jön a lába.*
- Máris adom, amit ígértem * egy picit megint magukra hagyom őket, hogy fél percen belül már egy kisebb kiszerelésű krémmel meg egy bokaszorító zoknival térjek vissza, amiket átadok a levitásnak, és ha neki több kérdése nincs már csak a búcsúzás van hátra*
Utoljára módosította:Chaske Tsosie, 2013. június 2. 19:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. június 30. 09:26 | Link

Chaske


Nem volt egyszerű az út az erdőn keresztül, de legalább megúsztuk a rémes csokiszörnyek és sokkal valódibb, és veszedelmesebb társaik, a rengeteg lakóinak vacsorameghívása nélkül. Nem mintha nem lettem volna már addigra éhes, de valószínűleg mi lettünk volna a fő fogás, ami azért elveszi az ember étvágyát.
Chaske - mert közben azért csak kiderült a neve a férfinak - látszólag a fáradság szikrája nélkül vágott át fák sűrűjén, a karjaiban tartva engem, és bár teljes figyelmét lekötöttem, ha akartam, ha nem, végül megtaláltuk a kastélyt. Ekkor újabb félelem ébredt bennem, nehogy valaki meglásson így minket, de már elég későre járhatott, mert a folyosókon nem hogy diák nem járt, de a fáklyák se égtek. Elő is húztam pálcámat, hogy világítsam az utat megmentőmnek. A férfinak, aki iránt még most is ismeretlen eredetű érzéseket tápláltam, és akit szintén sújtott ez az "átok" irányomban.
Beleborzongok a gondolatba, ahogy eszembe jut a pillanat, mikor nem sokkal ezelőtt kis híján megcsókolt. Egyik felem még most is majd' belepusztul, hogy nem történt meg, a másik pedig azóta se érti, hogy történhetett mindez. Akárhogy is, egyre tisztábbak a gondolataim, mentesek ennek a félistennek az arcától, de talán csak azért, mert egész idő alatt kényszerítettem magam, hogy ne őt nézzem. De az olyan boldogító és izgató érzésektől, melyeket a karjai védelmében érzek, nehéz kizárni vadul pörgő gondolataim közül, melyek közt valósággal dübörög és ordít egy másik, melyet úgy erőszakoltam a fejembe folyamatos ismételgetéssel: találj erre megoldást! Mert olyan nincs, hogy szerelmes legyek csak úgy.. hiszen nem tudok róla semmit se. Ez nem egy hősköltemény, amiben a herceg jön, megment, és utána a fél királysággal viszi a kezedet is. Valódi ember vagyok, valódi érzésekkel, és ezek az érzések amiket most érzek, nem lehetnek valódiak.
Végül csak célba érünk, ahogy feleszmélek, máris a második emeleten vagyunk. Elsétál velem a szobám ajtaja mellett, tulajdonképpen akár oda is vihetne, de a gondolatok, melyek ennek kapcsán elözönlik a fejem, megijesztenek, és fülig vörösödöm, és inkább nem szólalok meg. Jobb is, ha nem tudja, hol a hálószobám. A gyengélkedőre érve aztán újabb terveimen kezdem pörgetni agytekervényeimet. Korábban hiába próbálkoztam rávezetni a gyógyítót arra, hogy talán valami bűbájt szórtak ránk, nem értette a célzást, szóval mást kell bevetni. De nem tudhatja meg, hogy az idegen érzésektől próbálok szabadulni. Úgy okoskodom, hogy akkor valószínűleg megijedne, hogy el akarok tőle válni, és nem segítene ebben. Egy részem közben pontosan azt szeretné, ha nem hagyná. A fene ebbe az egészbe!
- Olyan kába vagyok, és zavart.. - mondom végül egy hosszabb hallgatás után, amint meglátom a gyengélkedő ajtaját. Hamarosan bent leszünk, és Chaske ellát majd fantasztikus főzeteivel, és talán újra megérint majd, hogy meggyógyítson.. nem, nem, koncentrálj!
- Van valamid, ami segít a fejemen, ugye? Biztos van valamid, hiszen olyan jó vagy.. - a végét már nem igazán akartam mondani, de már mindegy. Ha van amivel némi józanságot nyerhetek, az használhat rajta is. Csak azt kell majd kitaláljam, hogy úgy, hogy mozdulni is alig bírok, hogy fogom vele is megitatni...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. június 30. 22:57 | Link

Matilda

*Elég jó edzésben vagyok, Matilda pedig igazán vékonyka teremtés, mégis mire a falu határából felcipelem a kastély második emeletére igencsak megizzadok. De az persze eszembe sem jutott, hogy az erdőből kiérve letegyem. Egyrészt még mindig úgy érzem, hogy bizonyítanom kell neki. Ezúttal azt, hogy milyen kemény fából is faragtak. Másrészt pedig áldás minden pillanat, amíg a karomban tarthatom, amíg közvetlen közelről hallom a minden egyes levegővételét, amíg bele szagolhatok az illatos hajába, amíg a fejét a vállamon nyugtatja. Az út nagy részét egyébként csendben tesszük meg, Matilda  a csak a célegyenesben szólal meg. *
- Minden rendben lesz, ne aggódj * ennél jobbat most nem tudok mondani, ugyanis még mindig nem értem, miért zavart, a kábaságot pedig egyszerűen a fáradtságnak tudom be, elvégre elég későre jár már. Így csak egy teljesen sablonos megnyugtató szövegre futja. Talán én is kezdek lemerülni?
Túl hamar elérünk a gyengélkedőre és itt már muszáj vagyok letenni életem gyöngyét. Nagy szívfájdalom közepette eresztem ki a kezem közül, arra gondolva, hogy talán már soha többé nem fogom ott tartani. Bár ha rajtam múlik, még ma este újra a karjaim között fog ficánkolni... Igen, jelenleg ez minden vágyam. *
- Persze, mindjárt megnézem, mit tehetek. * közelebb lépek hozzá, lassan, kerülve a hirtelen mozdulatokat, nehogy megijedjen itt nekem, a két tenyerem közé fogom a fejét. Koncentrálok így pár pillanatig, de aztán megállapítom, hogy nem fáj a feje, sőt semmilyen rendellenesség nincs vele, odáig meg még nem jutottam, hogy gondolati síkon is érzékeljem a zavart. Mielőtt azonban még elhúzódnék tőle, egy apró puszit nyomok a homlokára. *
- Csak feküdj le valamelyik ágyra, mindjárt hozok krémet az oldalara, meg gyógyteát a fejednek. * ezzel el is sietek a mindenes szerkényhez és kutakodni kezdek benne. A megfelelő kenőcs gyorsan megvan, a fejére viszont már ilyen egyszerűen találom meg a megoldást. Azt most kell összekutyulnom. Előveszek egy nagy bögrét és nekiállok az élénkítő tea főzésének, mert nem akarom, hogy Matilda még a végén elaludjon. Ugyanakkor kicsit aggódok, hogy ha teljesen rendbe jön, itt fog hagyni. Nem akarom, hogy itt hagyjon. Figyelmen kívül hagyva a józan eszem tanácsát, félúton meggondolom magam, és az élénkítő hatóanyagok mellé kerül egy jó adag nyugtató is. Nem olyan sok, hogy teljesen leszedáljam őt, de az biztos, hogy a végén elég érdekes kombó kerekedik a dologból. *
- Milyen ízesítéssel szeretnéd? * kérdezem, majd ha megadja a választ a teába keverem a kívánt ízt. Visszatérek hozzá az ágyhoz, átadom a teát, aztán elkezdem kenegetni az oldalát.  A többi igazából Matildán múlik, azon, hogyan hogyan fogadja a szervezete a keverékemet, és mennyire fog dominálni a nyugtató okozta bódulat.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. július 1. 19:57 | Link

Chaske


Szörnyű küzdelem dúl bennem, valóságos háború két felem közt. Az egyik majd' elolvad a férfi erős karjaiban, és ki sem mozdulna onnét, ha lehetne, és igazán nagy csalódottságot él át, mikor végül a gyengélkedő egyik ágyán kötök ki, míg másik próbál józan maradni, és megoldást találni. De már az első részével a feladatnak meggyűlik a baja. A fájdalom jelenleg nem segít, mert míg Chaske tartott, nem éreztem, és most, hogy fekszem is csak tompán érzékelem. Csak arra a néhány másodpercre lobbant fel, míg letett, és kezeit arcom két felére illesztette, majd miután úgy tűnt, hogy nem jut ezzel semmire, otthagyott, én pedig a legközelebbi ágyhoz lépkedtem. De most kényelembe simulok, enyhül a kín és ezzel én is mélyebbre zuhanok a ködbe, és hamarosan a férfi gyógyító kezei vesznek majd kezelésbe. Bárcsak máshol is megérintene - gondolom belemosolyogva a párnába. Sajnos nem csak én, de előbbi tervem a gyógyító kigyógyítására is kezd süppedni, csak míg én az érthetetlenül kényelmesnek tűnő ágyba, utóbbi a gondolataim tengerébe, ahol talán örökre elveszik.. nem hagyhatom! Koncentrálj, parancsolom magamnak, de nehezen tudok csak visszakapaszkodni a valóságba. Hoz gyógyteát.. ez eszembe juttatja a tervemet, hogy valahogy vele is megitatom majd, bármit kotyvaszt is, hátha mindketten észhez térünk teljesen. Mert az érvek nem fognak segíteni. Magamat se tudom érvekkel meggyőzni, akkor őt sem fogom.
- Hogy milyen.. ízesítés.. - motyogom, és megint csokoládén jár az eszem, meg muffinon és derelyén.. - Valami édeset.. amit te is szeretsz---nél.
El fogok szúrni mindent! Koncentrálj már te bolond! - parancsolok magamra gondolatban, és mikor Chaske végre elfordul tőlem kitapogatom a pálcámat. Nehezemre esik, de mivel némi fájdalommal jár a mozdulat, sikerül nem meggondolnom magam félúton. Gyorsan a paplan redői közé rejtem, mielőtt a férfi ismét mellettem teremne. Akkor aztán átnyújtja a teát, és felhúzza a ruhámat oldalamon, hogy hozzáférjen a csupasz bőrhöz. Profin csinálja, de közben beleborzongok, hogy milyen belső gondolatok párosulhatnak mellé, ha az enyémek olyanok, amilyenek. Feljebb, feljebb.. Koncentrálj! Belekortyolok a teába, hogy lássa, jó kislány vagyok, majd másik kezemmel felemelem a pálcát és a férfire szegezem. Épp csak elsuttogom a bűbájt, félek, hogy ezúttal túl zavarosak a gondolataim, hogy szavak használata nélkül varázsoljak.
- Confundo! - amint látom, hogy a zagyváló bűbáj eléri hatását (szerencsétlen lovagom, így is teljesen kész van a feje, én meg még rákontrázok), kicsit felemelkedek ültemben, és felé nyújtom a bögrét.
- Tessék, hoztam neked finom teát, kóstold meg! Azt mondtad, hogy nagyon kíváncsi vagy, milyen teát tudok főzni.
Szinte ég az arcom a szégyentől, hogy így be akarom csapni ezt a bátor, erős, tökéletes félistent.. atyaég.. többet kellett volna igyak, mielőtt felé nyújtom.. a köd mintha oszladozna az elmémen, de közben el is tompul körülöttem minden.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. július 4. 16:38 | Link

Matilda

* A kis betegem rám hagyja a gyógytea ízesítését, én pedig nem cifrázom túl a dolgot, csak egy adag mézet nyomok a gőzölgő italba. Átnyújtom neki, megvárom, hogy belekortyoljon, és csak azután kezdek a gyönyörű testével foglalkozni. Mármint hogy krémet kenek az oldalára. Olyan puha és selymes a bőre, egész nap el tudnám simogatni. És talán ... ha megitta a teát, még többet is megenged. Egyáltalán nem okoz lelki problémát, hogy éppen benyugtatózni próbálom a fiatal nőt. Az elhatározásimat mindig igyekszem véghez vinni, és hajlandó vagyok messzire is elmenni miattuk.
Felkapom a fejem, ahogy meghallom Matilda valamit suttogni kezd. Nagyon halkan csinálja, ez tény, de mivel nincs is jobb dolgom, mit az ő legapróbb rezzenéseire figyelni, szinte megérzem, hogy mozgatja a száját. A pálcája rám szegeződik és azonnal a szörnyű felismerés fénye gyúl a szememben: megátkoz. A másodperc tört részre alatt fut át az agyamon némi félelem és harag, közben ostorozom magam, amiért ez megtörténhet, amiért hagytam, hogy megtörténjen. Ez az érzelmi kavalkád a következő tizedmásodpercben már tova is tűnik, a tekintetem kissé zavarossá válik, ahogy a zagyváló átok kifejti a hatását. Pislogok párat, megpróbálva összerakni, hogy akkor most mi van... Jobb híján pedig kénytelen vagyok elfogadni a Matilda által felvázolt, reálisnak helyzetet. Teát főzött nekem, mert én azt mondtam, kíváncsi vagyok rá, milyet tud főzni. Sután biccentek neki, és engedelmesen átveszem tőle a bögrét és nagyot kortyolok bele. *
-Finom lett * mondom különösebb meggyőződés nélkül. Érzem, hogy különböző hatóanyagok keverednek a teában mézzel összegyúrva, egyébként semmi különös nincs benne... Mégis valami oknál fogva kicsúsznak a számon a dicsérő szavak, azt még mindig elég szilárdan hiszem, hogy Matilda életem nője, csak éppen már nem tudom, mit is akartam csinálni egy perccel ezelőtt, vagy mit akarok most. Azon kívül persze, hogy megiszom a teát, amit készített. Kortyolok még egyet, közben a nőre függesztem a tekintetem. Olyan gyönyörű! *
- Tudod...khm... már korábban is el kellett volna mondanom, hogy... szeretlek! * lassan, megfontoltan és teljes komolysággal ejtem ki a szavakat. A korábbi hév, amivel rá akartam vetni magam a nőre, már valahogy elmúlt. Most inkább csak szeretnék vele együtt belesüppedni a puha ágyba, bámulni a plafont, fogni a kezét, lebegni a semmiben. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. július 4. 19:32 | Link

Chaske


Rettenetesen érzem magam, csak most épp nem is annyira fizikailag, hanem a lelkem fáj, amiért pálcát emelek erre a fantasztikus emberre.. hiszen megmentett, meggyógyít. És én sem vágyom másra, mint hogy vele legyek. Meg persze, hogy észben tartsam, hogy ez az egész valami mézbe csavart álom. Magamnál kell, hogy maradjak, legalább addig, míg a tea kifejti a hatását.. már ha egyátalán hatni fog.. mi van, ha nem lehet egyszerűen kimosni a fejükből ezt az őrületet?
Mindenesetre muszáj próbálkozzak vele, így aztán az átok elröppen, és én legörbülő ajkakkal nézem amint a férfi arcára először meglepettség, majd teljes zavar ül ki. A varázslatom hatásos, és készséggel elfogadja a történetet, amit beadok neki, amitől csak még nyomorultabbul érzem magam. Legalább egy picit elbizonytalanodhatott volna mielőtt dönteni kezdi magába a teát.
- Köszönöm - mondom gépiesen, mert hát valójában nem sok közöm van a tea  ízéhez, sőt, egész pontosan semennyi, legfeljebb nem lett miattam más íze. De elnézve arcát - mert hát nem nagyon tudom levenni róla a tekintetem - mindegy lett volna, hogy mit itatok vele, ugyanúgy azt mondta volna rá, hogy finom.
Visszaveszem tőle a bögrét, és kiiszom ami még az alján maradt, majd nemes egyszerűséggel hagyom kihullani a kezemből. Lecsúszik a paplanról és a földön ripityára törik. De az éles hang csak tompa puffanásként éri el tudatom. Egyáltalán nem izgat fel a bögre sorsa. Majd egy reparo összerakja, nem nagy dolog. Nem nagyon érdekel semmi, a fájdalom se, amit már alig érzek. A férfira függesztem tekintetem, bámulom az arcát, és iszom szavait, ha már a teából úgysincs. A szavai pedig meseszépek, érzem, hogy ki kéne ugorjak tőlük a bőrömből, de valahogy csak egy halovány mosolyra futja. Olyan nyugodt vagyok, hogy akár fel is gyulladhatna a mellettem álló ágyak mindegyike, körülbelül pont ugyanazt a mosolyt küldeném feléjük, mint amiben Chaske részesül. Valami olyat adott, amit nem kértem..
- Én is.. - motyogom, miközben lustán becsukom, majd kinyitom a szemem. Nem vágyom most sokra, csak hogy elnyelje fáradt testemet az ágy, miközben Őt nézem.. Aztán egy pillanatig értetlenség ütközik ki az arcomon. De miért? - De miért? - ejtem ki hangosan is a kérdést, mely suttogássá silányul egymástól elnyílni alig akaró ajkaim között. És ő engem miért? Majd' elalszom, de az agyamban pörögnek a gondolatok, kergetik egymást valósággal, és képtelen vagyok választani közülük, hogy mire is koncentráljak. Kezem bénán felemelem, és tenyerem a férfi arcához illesztem.
- Szerintem megátkoztak minket - jelentem ki, alig motyogva a szavakat, nem sokat remélve tőlük. Vajon elférünk ketten ezen az ágyon..? Ó ne, remélem nem. Ne is gondolj rá, Matilda!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. július 4. 20:37 | Link

Matild

* Visszafojtott lélegzettel várom, hogy milyen reakciót váltanak ki Matildából a szavaim. Az elég súlyos szavaim,e végre az ember nem mondja fűnek-fának, hogy szereti, és meg főleg nem. Ezt az esetet leszámítva, azt hiszem egész életemben egyszer hagyta el a számat ez a bűvös szó. Akkor tényleg komolyan gondoltam, mégis elég nehezemre esett kimondani, mert úgy éreztem, ezzel kiterítem minden kártyámat a másik előtt, kiszolgáltatom az ő kénye-kedvének magam. Pedig ez az állapot az, amit a legjobban szeretnék elkerülni. Most viszont olyan üresnek érzem a szavakat, az a részem, amelyik anno a leterített vad szerepében tetszelgett, most nem jelentkezik. Ez a felismerés térít némiképpen észhez. Az a részem tudja, hogy ez nem komoly, nem igaz. ~Akkor miért mondom, ha nem érzek így...? Így érzek? ~ Egy icipicit elbizonytalanodom, már elég sok idő eltelt, mióta kora este találkoztunk az erdő szélén és valahogy kezd enyhülni az eddigi bódulat, így már fel-feltűnik, hogy a természetemmel ellentmondó dolgokra vágyok, dolgokat mondok. Annyira azonban még nem vagyok magamnál, hogy ezen változtatni is tudjak. Magamnak sem merem beismerni, de kissé félek szembenézni ezzel az egésszel. Pedig muszáj lenne erőt vennem magamon... de Matilda azt mondja, ő is szeret! Hát kell ennél több? Kell bármi más mint az ő szerelme? Az arcom azonnal felragyog, kissé bárgyú kifejezés költözik rá, a világomban visszatért a béke, hit, bizalom és tündérpor. Az sem tudja megrendíteni az idilli képet, hogy Matilda megkérdezi "miért".
- Nem akarom tudni * hangzik az őszinte válaszom. Még nem érzem képesnek magam elengedni ezt a kellemes öntudatlanságot. Így sokkal egyszerűbb minden, sokkal jobb. Nem akarok magamhoz térni, szembenézni a szégyennel, hogy mekkora idióta módjára viselkedtem. *
- Igazad lehet * bólintok rövidke gondolkodás nélkül, most már én is tudom, hogy ez az egész nem lehet igazi. Ahhoz túl cukormázas. *
- De meg akarod szüntetni az átkot? * közelebb hajolok hozzá és lágyan a fülébe suttogok, majd nyomok egy puszit a füle mögé. Ezzel is jelezve, hogy én nem. Innentől igazából Matildán múlik minden, ha mindenáron vissza akarja kapni az öntudatát, nem tarthatom itt erőszakkal. Vagyis a fizikumom meg van hozzá, de nem tennék ilyet. Ha viszont mégsem bánja annyira ezt az átkot, felmászok mellé az ágyra, és még élvezhetjük egymást társaságát hajnalig. Bár biztos, hogy aztán egy elég kellemetlen ébredés vár ránk.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. július 4. 22:09 | Link

Chaske


Még mindig nyomaszt, hogy kénytelen voltam átkot szórni arra, akinek köszönhetem, hogy nem az erdő szélén fekve éjszakáztam, és aki egész idáig felcipelt engem, hogy aztán erős, de mégis ha kell, oly gyengéd kezeivel gyógyítgassa szerencsétlenségem ma esti példázatát. Olyan kellemes lenne a simogató karjai közt elaludni, és ahogy itt van előttem, hiába tisztul a tudatom, és látom ugyanezt a tekintetében, nem tehetek mást, mint hogy szemeibe nézzek, mélyen, ahogy soha senkinek nem volt még szokásom. Zavart pillantást, lesütött szemeket bezsebelhettek már páran - nem sokan, de egy-két ember a múltban, akik mostanra homályos foltokká zsugorodtak elmémben. De most ő mást kap, többet, túlságosan is többet. Már nem tudok mit kezdeni magammal, a kezem is a testem mellé esik vissza, és csak mosolygok bárgyún a lovagomra, és azt kívánom bár elnyelne, de most már mindkettőnket az ágy. Miért vagyok még ébren egyáltalán? Hogy nézzem őt? Majd inkább vele álmodom, az pihentetőbb. A kérdésemre se kapok választ úgysem. Nem akarja tudni. Én akarom? Én.. igen.. hiszen értelme kell, hogy legyen. Mindennek van. Olyan egyszerűen nincs, hogy csak úgy szeretem. Okkal kell a másikat szeretni, nem csak úgy. Nem..?
- Igazam van - jelentem ki még teljesen erőtlenül és csak úgy szinte magamnak. Meg se hallaná, ha nem lenne olyan közel.. olyan.. rettentően közel. Valahogy nem is tudom egy pillanattal később, hogy miben is van igazam. Nem érdekel már. Semmi sem, csak a boldog tudatlanság, amibe lassan beleúszok. Akkor ismét kinyitom kissé a szemem, és érzem, látom, hogy fülemhez hajol, most már olyan közel, hogy megérzem teste melegét. Elsuttogott szavaira nem tudok azonnal felelni. Egyik felem, valahol ott legbelül bólogat, és némán tátogja, hogy igen, és hogy naná, valamint, hogy még szép hogy. De én csak annyit felelek:
- Jó éjt!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 8. 20:01 | Link

Tusás kiesés – 1. próba alatt
Chaske, Ruu

Az erdőben ébredek, mégpedig arra, hogy Maurice tart a karjaiban és visz kifelé. Bágyadtan ellenkezni próbálok, de még nincs erőm ahhoz, hogy komolyabban kifejezésre juttassam a véleményemet. Mostanában nagyon rossz az egészségi állapotom, eleve ostobaság volt így bemenni az erdőbe, örülhetek, hogy csak kiesek és nem történt semmi igazán komoly. Már, ha a rosszullétet és az ájulást nem tekintjük annak.
Eléggé félelmetes belegondolni, de ezek után muszáj: lehet, hogy édesanyám örökletes betegségben halt meg és ennek a tünetei mutatkoznak most rajtam. Mondjuk, ez azért nem biztos, elvégre apám sem állhatna modellt az egészséges ember szobrához. Betegségektől terhelt család vagyunk, bár ha így folytatjuk nem sokáig.
Sosem gondoltam még bele, hogy milyen lenne meghalni, bár a közelmúltban a felejtést már kipróbáltam volna. Most valamiért a legrosszabb dolgok jutnak az eszembe, de persze nem alaptalanok ezek a félelmek. Valahol mélyen a tusát is fájlalom és aggódom a többiekért is, akik még ott vannak, de ezek mind csak tompa, távoli érzések.
Közben Maurice megérkezik velem a gyengélkedőre és velem is marad, amíg meg nem érkezik a suli gyógyítója. Eddig vele még semmi dolgom nem volt, szerencsére, így most fogom majd először alaposabban szemügyre venni. Kicsit félek, nem tőle, hanem attól, amit esetleg mondani fog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. július 9. 18:37 | Link

Aileen Aurora

*Az utóbbi időben tényleg csak a munkámnak élek, ki sem dugom a fejem a gyengélkedőn kívülre. A Matildával töltött este után, úgy érzem, jobb, ha nem erőltetem túlzottam a közösségi éltetemet. A könyvtárban sem jártam azóta, inkább kerülöm a fiatal nőt, mert még mindig ég a pofámon a bőr, ha visszagondolok mennyire kivetkőztem magamból. Annyival intéztem el a dolgot, hogy másnap írtam neki egy bocsánatkérő levelet és eljuttattam hozzá, anélkül, hogy találkoznunk kelljen. Részemről pedig ezzel is van zárva az egész. Éppenséggel főzhetnék valami emléktörlő bájitalt mindkettőnk számára, és meg nem történtté tenném a dolgot, de reálisan nézve, nem éri meg. Csak a büszkeségemen esett csorba, amit valahogy majdcsak túlélek. A munkaterápia egyelőre nagyon jól működik. Igaz, mostanában nem volt túl sok betegem, de azért mindig van mit csinálnom.
Ma pedig elég valószínű, hogy szükség lesz a tudományomra, hiszen ahogy hallottam a Mágustusa első próbája nem lesz fáklyásmenet a versenyzőknek. Csak azért, hogy képben legyek az eseményekkel én is leballagtam a nagyterembe, hogy a kivetítőn keresztül kísérjem figyelemmel a történéseket. Nem különösebben hat meg a verseny,  őszintén szólva el nem tudom képzelni, mi értelme van az egésznek. A diákok "veszélyes" próbáknak teszik ki magukat, és ettől ők lesznek a népszerűen és az "ászok"?  Holott valódi veszély nem leselkedik rájuk, hiszen bármi van, a tusaszervező-mentor bájgúnár azonnal ugrik és én is itt vagyok. Az egészet csak cirkusznak tartom.
Hamarosan alakulnak is az események, az erdőben mindenki találkozik valami megpróbáltatással. Kivéve egy lány, aki ki tudja milyen megfontolásból elkezd enni egy bokorról. Fájdalmas kifejezés suhan át az arcomon, mert elég volt egy pillantást vetnem az ominózus bogyókra, hogy tudjam, a lányt perceken belül ki kell menteni. Ha nem is feltétlenül saját maga miatt, de azért, hogy ne érezze magát fenyegetve egy fától, vagy a társaitól és ne átkozódjon összevissza. Mert egyébként az, hogy a bogyóktól kicsit betép, még nem vezet azonnali ájuláshoz. Mikor Maurice elindul érte, én a gyengélkedő irányába megyek, hogy előkészítsem a terepet.
Nem is kell sokat várnom, a férfi elég gyors volt, és percek alatt meg is érkezik karjában a szőke lánnyal. Már magához tért, de látszik rajta, hogy a bogyók még dolgoznak benne, hiszen csak egy szűk tíz perc telt, mióta elájult. Maurice a gondjaimra bízza Aileent, és már megy is, hogy felügyelje a tusa további részét. *
- Először is ki kell üríteni a szervezetedből a hallucinogén anyagokat. * kezdek bele a magyarázásba lassan, angolul, és nagyon remélem, hogy érti a szavaimat. Egy bögrét nyújtok felé, amiben barnás színű, kissé kellemetlen illatú folyadék van. Nem a legkellemesebb eljárás, de gyors és hatásos. *
- Idd meg, meggyorsítja az anyagcserét, és azonnal kiürül a szervezetedből a drog * beszélek tovább, és az "azonnal"-t, úgy értem, hogy "azonnal". Ha a lány felhajtja az italt, gyorsan ki is kísérem a mellékhelyiségbe. Amikor onnan kijön, már remélhetőleg jobban fog kinézni, és nem is lát valótlan dolgokat.*
- Tessék. * nyújtok a lány felé egy fél tábla étcsokit, hogy visszatérjen a szín az arcába. *
- Gyere, ülj le valamelyik ágyra * mutatok az üres fekhelyek felé, és ha kell odatámogatom Aileent. Ezután leülök a vele szemben lévő ágyra.*
- Hajlamos vagy egyébként az ájulásra? Voltak mostanában valamilyen tüneteid? Szeretnélek jobban is megvizsgálni, mert a bogyók nem okoznak azonnali ájulást, és érzem, hogy többről van szó.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 11. 16:42 | Link

Chaske Tsosie (Ruu <3)

Mint már említettem még sosem láttam közelebbről a gyógyító bácsit, de ha tudtam volna, hogy így néz ki, nem is akartam volna vele találkozni. Mármint az, hogy vörös a bőre – konkrétan piros, mint egy alma – még egészen elfogadható számomra, de, hogy haj helyett a fején kígyók tekergőzzenek, az már nem igazán tetszik. Próbáltam nem a szemükbe nézni, hátha medúza a javasember, bár én még csak női medúzáról hallottam, de inkább tévedjek, minthogy meggondolatlanságból kőszoborként végezzem.
A furcsa férfi beszél is hozzám, és azt hiszem értem is mit mond, bár a koncentrálás most nem igazán megy. Abban azonban biztos vagyok, hogy angolul beszél. Ez persze nem lenne baj, hiszen beszélem az anyanyelvem, csak éppen ezt senki nem tudja rólam a kastélyban. Mindenkit abba a hitbe ringattam, hogy mivel Magyarországon, magyar édesapám nevelt fel, egyáltalán nem beszélem az angolt. Óvatosan körülnézek, hogy van-e még valaki a szobában, de a mozgó bútorokon és egy hatalmas rózsaszín elefánton kívül mást nem látok, így megnyugodva bólintok és elveszem a felém nyújtott bögrét.
A főzetnek nincs valami jó íze, bár nem is azért kaptam, hogy élvezzem. A mosdó gyors meglátogatása után, egy kicsit valóban jobban érzem magam, és már a gyógyítót is rendes alakjában láthatom. Így már nem is tűnik olyan félelmetesnek, hálásan rá is mosolygok, bár továbbra sem lehet valami jó színem, mert még mindig nem érzem magam teljesen jól. Kapok csokit, amit meg is köszönök, majd beleharapok a szélébe, aztán csak tartom a kezemben. A felszólításra helyet foglalok az egyik ágy szélén, szerencsére ehhez már nem kell segítség, bár azért még kicsit bizonytalanul állok a lábamon.
Körbenézve megállapíthatom, hogy a bútorok immár nem mozognak és egy fia rózsaszín elefánt sincs a helyiségben. Aprót bólintok, nyugtázva, hogy minden olyan, amilyennek lennie kell, majd a cipőim bámulásába kezdek. A férfi leül velem szemben, majd kérdezősködni kezd. Egy pillanatig tétovázom, hogy válaszoljak-e neki, de hát ez a munkája, meg nem is ártana kideríteni, hogy mi a bajom. Nagy levegőt veszek és felnézek a bácsi arcára, egy pillanatra tétovázik a tekintetem a szeme alatt, majd felveszem a szemkontaktust és úgy válaszolok.
- Általában nem vagyok ájulós, eddig talán csak egyszer történt meg velem ezen kívül, még öt éves koromban – mondom készségesen és próbálok visszaemlékezni minden olyan dologra, ami fontos lehet a gyógyítónak a diagnózis felállításához – Öhm… Mostanában gyakran érzem úgy, mintha összeszorulna a tüdőm, ilyenkor nehezen kapok levegőt. Gyakran fáj a fejem és gyomrom és ilyen esetekben hányingerem is szokott lenni. Ezen kívül fáradékony vagyok, és nehezen koncentrálok.
A bogyós dologra csak bólintok, nem tudom, hogy mi ütött belém ott az erdőben. Általában nem vagyok ennyire meggondolatlan, valószínűleg az utóbbi napok rosszullétei jobban kikészítettek, mint gondoltam. Várom a bácsi válaszát, de előtte még el kell mondanom neki valamit, ami szerintem fontos lehet:
- Édesanyám – kezdek bele halkan – egy betegségben halt meg. Sajnos azt nem tudom, hogy mifélében, de most aggódom, hogy esetleg örökletes lehetett ez a dolog. Előfordulhat? – kissé kétségbeesett lehet a tekintetem, de most ez zavar a legkevésbé. Nagyon szeretném, ha a férfi nemet mondana, de valószínűleg ahhoz, hogy ezt megállapítsa, ismernie kéne anyám betegségét, amiről azonban semmit sem tudok.
Félelmek között, tekintetemmel az övébe kapaszkodva várom, hogy megszólaljon.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. július 11. 23:08 | Link

Aileen Aurora

*Nem lepődök meg a lány furcsa pillantásain, fel sem veszem őket. Hozzá vagyok szokva az ilyen tekintetekhez olyan emberektől is, akik éppen nem hallucinálnak összevissza.
Az angolt viszont a jelek szerint megérti, bár nem értem, miért tekintget előtte körbe olyan gyanakodva. Erre fényt deríteni azonban nem az én tisztem, csak akkor kérdezek, ha van rá szakmai okom is, egyébként pedig a betegeim viselt dolgai nem mozgatnak meg. Ez pedig valljuk be, nagy előny egy iskolában, ahol a szabályzat ellenére, bizony be-betévednek ide olyan diákok, akiken átkozódás összetéveszthetetlen nyomai vannak.
A lány megissza a főzetet, ami a mágikus hatóanyagoknak köszönhetően gyorsan indukálja a méregtelenítést. Erre sajnos jobb módszert nem ismerek, csak a folyamatot tudom felgyorsítani a főzetekkel.
Aileen tényleg jobban néz ki, elfogadja a csokit és felül az ágyra. Ez volt eddig a dolog könnyebbik része, amit rutinból meg tudtam oldani, most jön az, hogy az ájulás okát kellene feltérképezni. Könnyen lehet, hogy csak nem reggelizett, kimerült volt, megijedt az erdőben, megijedt a hallucinációktól, és a teste nem bírta a stresszt, valami mégis azt súgja, nem inzézhetem el ilyen könnyen. Márpedig az ilyen megérzéseim rendszerint helyesek szoktak lenni. Bárhogy legyen is, az ő szájából kell hallanom, hogyan szolgál mostanában az egészsége. Bárhogyan is szeretném néha, ebben a szakmában nem lehet kikerülni a beszélgetést, és a beteg meghallgatását.
Türelmesen várom, hogy összeszedje magát, és elgondolkodva hallgatom a szavait, közben néha hümmögök párat. Fejben próbálom rendszerezni a tüneteket, kitalálni, mire is illenek rá. Mielőtt azonban még kihirdethetném a dobogós ötleteket, a lány elárul még valamit. Érzelemmentes arccal veszem tudomásul, hogy az anyukája egy ismeretlen betegségben halt meg. Nem, ebben a témában nem vagyok jó. Nem tudom kamasz lányok lelkét ápolni, és megnyugtatni őket, hogy ne is gondoljanak erre, nem szabad az ördögöt a falra festeni. A rémült tekintetén egyértelműen látszik, hogy örülne a nemleges válasznak. Azzal azonban sajnos nem szolgálhatok, nagyon is lehetséges, amit mond. *
- Mivel nem ismerem anyukád betegségét, nem zárhatom ki ezt a lehetőséget sem. * közlöm diplomatikusan. *
- Neki is hasonló tünetei voltak, mint most neked...? Rajta is tizenéves korában jelentkeztek először? * kérdezem óvatosan, mert igazán nem akarok a lány lelkében vájkálni, meg az édesanyja halálát feszegetni, mert nem tudom, hogyan fog rá reagálni, de muszáj vagyok ezt tenni. Nyilván okkal jutott eszébe, hogy beszéljen az édesanyjáról. Minél többet tudok a titokzatos betegségről, annál több esély van rá, hogy eldöntsem, lehet-e öröklődő.
Azonban nem kívánok csak és kizárólag egy állítólagos betegséggel foglalkozni, hiszen egyelőre semmi bizonyíték nincs az összefüggésre. Mindenesertre előbb megbeszélem a lánnyal a betegsége ezen oldalát, és csak utána térek át ténylges próbálkozásra a diagnosztizálás terén. *
- Majd vért kell vennem tőled, hogy tesztelhessem néhány dologra. De ne aggódj, nem fog fájni. * most először valami biztató mosoly félét is küldök Aileen felé. Tapasztalatból tudom, hogy esetben jól jön az ilyesmi, ha a vér kerül szóba. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 22. 22:00 | Link

Chaske Tsosie

A férfi nem áll neki nyugtatgatni és simogatni a buksim, miközben azt dünnyügi, hogy „nincs semmi baj” és „minden rendben lesz”. Ez természetes is egy idegen felnőtt embertől,  na meg persze már idős is vagyok hozzá, hogy úgy viselkedjenek velem, mint egy óvodással. Ennek ellenére most jól esne egy kis vigasztalás. Még tőle is, aki egy számomra teljesen ismeretlen fickó, akiről semmit sem tudok. Persze jobban esne, ha egy barátom, vagy apám itt lenne mellettem, de azért belegondolva lehet, hogy jobb, ha nem látnak most. Ha netán olyan diagnózist mond, ami miatt magamba zuhanok – ennek nem muszáj anyám betegségének lenni, jelenleg nem fogadnék szívesen más súlyos betegséget sem – jobb, ha nem látnak azok, akik közel állnak hozzám. Ha egy idegen ember előtt járatom le magam, az számomra nem olyan zavaró, mintha azok látnának kétségeesve, akikkel minden nap találkozom.
Diplomatikus, semmit sem mondó válaszára csak bólintok. Teljesen logikus amit mond, erre lehetett számítani, persze én most nem tudok gondolkodni, a félelem már rátelepedett a szívemre és az agyamra is. Furcsa, rossz érzésem van, amit hiába próbálok, nem tudok elhessegetni. Hogy ne kelljen aggasztó gondolataimra figyelnem, a férfire koncentrálok, nem akarom elszalasztani egyetlen szavát sem, hátha pont az lenne az, ami elhozná a megkönnyebbülést.
Kérdései szintén logikusak, de nem tudok teljes bizonysággal felelni rájuk. Nagyon kicsi voltam, amikor anyám meghalt, és apám nem igazán beszélt a betegségéről, inkább a pozitív tulajdonságairól, boldog emlékekről mesélt, ha anyám szóba került. Valószínűleg neki is volt rossz tulajdonságai, de én ezekről semmit nem tudok, számomra ő egy elérhetetlen, tökéletes lény volt mindigis.
- Csak azt tudom, hogy fiatal kora óta betegeskedett, de azt nem tudom, hogy milyen tünetei voltak – rázom meg a fejem, de a tekintetem egy pillanatra sem veszem le a gyógyítóról. Aggódom, mert nem igazán tudok válaszolni a kérdéseire, vagyis ezzel akadályozom a munkáját, márpedig én nem szeretek senkinek gondot okozni.
A vérvétel nem igazán aggaszt, sokkal rosszabb dolgok is vannak a testi fájdalomnál, ráadásul a vérvétel nem olyan vészes. Korábban már kellett mennem kivizsgálásra, bár akkor egy mugli kórházba  mentünk, mert apám azt akarta, hogy olyat is lássak. Mániája, hogy az ő lánya ne nézze le a varázstalan embereket, és tudjon mindent, amit csak lehet az életmódjukról.
- Rendben – kíváncsian várom, hogy láthassam, a varázsvilágbeli vérvétel miben különbözik a mugli módszertől. A férfi mosolya meglep, de viszonzom, bár tőlem csak egy vérszegény változat telik. Annyira azért nem vagyok jól, hogy egy valódi mosollyal ajándékozhassam meg. A továbbiakban várom, hogy megmondja, mit csináljak, próbálok mindenben együttműködni vele.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. július 29. 23:18 | Link

Aileen

*Egy bólintással veszem tudomásul, hogy a lány nem tud sokat mesélni az édesanyja betegségéről. Megkönnyítette volna a munkám, ha tud segíteni, de így sem sokkal rosszabb a helyzet. Sőt, igazából az a megszokott, hogy tényleg csak a tünetek alapján dolgozzak, anélkül is jól boldogulok, hogy bármi megosztaná velem az elképzeléseit. Legalábbis mióta itt dolgozok, nem fordult még elő olyan eset, ami meghaladta volna a képességeimet, vagy konzultálnom kellett volna róla bárkivel is.
A lány egy pillanatig sem ódzkodik a vérvételtől, aminek örülök. A mugli és a varázsvilágban is hasonlóképpen működik a dolog, ahogy az is, hogy sokan egyszerűen nem bírják a tűszúrást, vagy a saját vérük látványát. Ezek szerint Aileen esetében nem kell ettől tartanom. Néhány másodpercre magára hagyom a lányt, amíg előhozom a vérvételhez szükséges készüléket. Igazából kuriózumnak számít, hogy nekem van ilyen. A legtöbb gyógyító nem nagyon bízik a mugli találmányokban, még ha csak az alapelv származik is tőlük, és maga a kivitelezés már mágia segítségével történik. Az ilyen megbűvölt szerkezetek jobbára csak az ispotályokban vannak. A kis üvegtartályra egy szívófej van szerelve, ami a szívóbűbáj valamilyen speciális továbbfejlesztésével van kezelve. Igazából a tárgyat a legjobban egy mesterséges és teljesen steril piócaként lehetne jellemezni. Ezzel a szerkezettel térek vissza Aileenhez, majd ha kinyújtotta a kezét, akkor az alkarjára tapasztom a szívókát. Aileen vére szépen csörgedezik a fiolába, és hamarosan meg is tölti azt. Ekkor óvatosan elveszem a szerkentyűt a lány bőrétől, ami semmilyen nyomot nem hagy. *
- Én most elvégzek néhány tesztet, addig csak edd meg a csokit meg pihenj egy kicsit...el fog tartani egy darabig, mire végzek. * igen, most jött el a pont, hogy a páciensre nincs is szükség a diagnózishoz. Egyáltalán nem utasítóan szólok a lányhoz, inkább csak javaslom, hogy mivel üsse el az időt. De ha szeretne, akár jöhet megnézni a ténykedésemet is, semmi titkosat nem csinálok. Az ő dolga volt, mit kezd magával, és ahogy közöltem vele a tényállást, már el is vonulunk a helyiség másik végébe, ahol az asztalnál a lány vérét több fiolába öntöm szét, mindegyikhez más-más indikátort adva. Némelyiket melegítenem, a másikat összerázom, de van, amelyiket csak várakozva szuggerálom a szememmel. Közben egy darab pergamenre felírom a tesztek eredményét. Egy jó húsz percet órát bíbelődök a dologgal, ha nem többet. Ezután újra leülök a lánnyal az egyik ágyra és belefogok a magyarázatba.
- Nos... A tesztek alapján nem vagy beteg, egyik sem jelzett "természetes" kórokozót. Tehát az állapotod valamilyen mágikus hatásnak az eredménye. A legvalószínűbb, hogy egy rontásról vagy átokról van szó. És igen, sajnos az ilyesmi lehet örökletes. * itt tartok egy kis szünetet, elég egyszerre ennyi információt feldolgozni a lánynak. Főleg, hogy csak a száraz tényeket közlöm - nem vagyok túl jó a finom bevezetésben, egyébként sem szokásom kerülgetni a forró kását.*
- De még így is rengeteg lehetőség marad, hogy konkrétan mi okozza ezeket a tüneteket. Ezek az örökletes átkok szinte mind egyediek lehetnek, az adott egyéntől is függ, mikor jelentkeznek a tünetek. Beutallak a budapesti ispotályba, ott sokkal gyorsabban végeznek a további vizsgálatokkal, és a diagnosztizálással, mint ahogy én tenném *abban egyáltalán nem kételkedek, hogy nem sikerülne pontosan kiderítenem, miről van szó, de tudom, hogy elég fáradtságos munka lenne, sok kutatást igényelne, és sokáig tartani. Ez az utolsó pont az, ami eldöntötte, hogy beutalom a lányt. Személy szerint örülnék is neki, ha lenne konkrét feladatom a hetekben, de Leennek minél előbb kezelés kell. Így aztán le kell mondanom a saját "szórakozásomról".
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 31. 20:25 | Link

Chaske Tsosie - zárás

A vérvevő kütyüt nagyon érdekesnek tartom, bár most egy kicsit szédülök annak ellenére, hogy vérvételkor sosem szoktam. Közben csendben emésztem magam mindenféle borús gondolattal és elképzeléssel, amik persze már korábban is eszembe jutottak, de most már akadt is olyasmi, ami táplálta gyanakvásom és félelmeim.
A férfi jelzi, hogy most szüksége van egy kis időre az elemzéshez, viszont a csokievéses ücsörgés gondolata nem dob fel, elvégre akkor kezdenek igazán szárnyra kapni a fantáziálásaim, ha egyedül maradok. Gyorsan bekapom a csokit és a férfi után megyek, reménykedve, hogy nem küldd el.
Ez nem is történik meg, láthatóan nem zavarom a munkájában, engem pedig igencsak érdekel a ténykedése. Már rég elterveztem, hogy gyógyító szeretnék lenni, így hát fokozott kíváncsisággal figyelem, hogy mit csinál a javasember. De hiába bámulom az üvegcséket és nézem, amit ír, egy kukkot sem értek belőle. Meg is fordul a fejemben, hogy megkérem, magyarázza el, de inkább lemondok róla, nem akarok a terhére lenni.
Azonban ez a kósza gondolat ott marad az agytekervényeim között, és nem szabadulok tőle. Lehet, hogy hamarosan újra felkeresem a férfit és megkérem, hadd legyek a tanítványa, már, ha egyáltalán fogad maga mellé tanoncot. Meg, ha egyáltalán érdemes még nekem bármit is tanulnom. Lehet, hogy az álmaimat szép lassan el kéne engednem.
Mivel már jócskán beleringattam magam az én szegény haldokló kislány hangulatba, igencsak megdöbbenve fogadom a hírt miszerint nem is vagyok beteg. Illetve mégis, csak másmilyen, szóval egyelőre nem fogok megtudni róla semmit. Még azt sem lehet kizárni, hogy esetleg anyám betegsége lenne az.
Kapok egy beutalót, amit megköszönök a férfi segítségével és munkájával együtt, majd elköszönök és lassú, kissé óvatos léptekkel kisétálok a helyiségből. Nem aggódom, hogy így holnap délig sem jutok el a toronyig, mert, ha jól sejtem, akkor Ruu már biztos itt vár az ajtó előtt. Össze is szedem magam, hogy ne lássa, mennyire félek, majd megacélozott szívvel átlépem a küszöböt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Isobel White
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 770
Írta: 2013. augusztus 5. 18:50 | Link

Angelina & Chaske

Nem, határozottan nem kellett volna packáznia egy alvó bagollyal. Azzal is hibát követett el, hogy szobatársára bízta a sebei gyógyítását holott még ő sem volt olyan járatos a mágiában másodikos lévén. A dolog úgy állt, hogy Isobel karjai köré egy-egy lepedőt tekertek, amin fokozatosan ütött át a vér. Nem tudta mozgatni leharcolt végtagjait, még csak el sem tartotta a testétől, hogy az ütközés ne fájjon annyira. Mindenben a legrosszabb, hogy nem tudta felvenni kedvenc tértágítóval kezelt édességes dobozát pedig annyi emberrel találkoztak már a gyengélkedő felé trappolva, akit megkínálhatott volna. Ja, igen... Felsőbb éves levitások egy csoportja tanakodott, ki kísérje el a leányzót a javasemberhez. A vizsgaidőszak közeledtével senki sem mert 10 percnél tovább távol maradni a tankönyvektől. Egyrészt a harapós példányok csúnyán megfizették az unalmas perceket, másrészt nem volt mindegy milyen minősítést kapnak majd a vizsgalapjukra. Szigorú szülők, súlyos elvárások...
Őszintén szólva a lánynak fel sem tűnt, ki kísérte el a hosszú úton. A szokásos 5-10 perc helyett fél órába is beletelhetett, mire a majdnem öntudatlan Isobellel az összes lépcsőt megjárták. Eközben ő vígan cseverészett kísérőjével és olykor fájdalmasan felnyögött sután meglapogatva a sebesüléseit. Kedvenc édességeinek nevét sorolta és milyen jól is esne neki egy hideg üdítő, aminek a felét egy pillanat alatt meginná, a maradékkal felváltva hűsítené a kezeit, mármint a palackkal.
Próbálta elképzelni, miként fogja kimagyarázni magát a helyzetből. A sebei a rossz bűbájnak hatására időről-időre szélesednek, vagy egyszerűen nem engedik a gyógyulás folyamatát. Ha majd letekerik a lepedőket, egy biztos. Isobel összeszorítja majd a fogait és az ajkait egyaránt. A karja nem is rajzolódik ki igazán a hosszúkás hegektől, ó és a piros alkotórész sem akarja abbahagyni a kiserkenést.
Eközben észre sem vette, hogy beléptek a gyengélkedőbe...
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 22 23 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet