27. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: « 1 2 ... 11 ... 19 20 [21] Le | Téma száljai | Témaleírás
Theory Delacroix
Diák Rellon, Elsős diák



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 36
Írta: 2019. július 25. 20:09 | Link

Shayleen



Némán hallgattam Shayleent, miközben ügyeskedett a kötéssel. Nem siettem sehová, főleg nem órára. Ilyen szempontból átlagos gyerek voltam. De ha maradni akartam, az azt jelentette, hogy továbbra is beszélgetnem kell majd vele. Kedves és jó hallgatóság is, ráadásul a következtető képessége is példás, de nem igazán szoktam magamról beszélni. Helyesbítek, magunkról. ─ Édesapád végül nagyon jól választott. ─ mosolyogtam. Nem jutott eszembe jobb, így a gesztus mellé hozzácsaptam az első adandó gondolatom. Mivel gyógyító, és nagy sikerrel elemezget, valóban egy zseni.
─ Szerintem is. ─ szusszantam. Látszott rajta, hogy érzékenyen érintette a téma, így el kellett engednem. Ma olyan kedves voltam. Ez is lett a vesztem. Ezért vagyok most itt.
─ Amióta az eszemet tudom, Theon mellettem volt. És megkeserítette az életem. Ő nem igazán tudja elviselni, ha nem körülötte forog a világ. Emiatt neheztel rám még mindig, mert ugye anyunak és apunak nem csak Ő volt. Talán innen ered a csatabárdunk. Meg onnan, hogy Ő szörnyen lusta, és csak várja, hogy a szájába essen a sült galamb, ameddig én teszek is érte valamit, és így gyakran volt sikerem. Alapjaiba véve nem rossz testvér, de a hozzáállása az élethez valami szörnyű. Mostanság többet nyűglődik maga miatt, mert már nincsenek itt a szüleink, vagy a nagyszüleink, hogy istápolják Őt. Bármennyire is fáj elviselnie, csak én maradtam neki, de túl büszke hozzá, hogy ezt beismerje, így ha találkozunk, ezt elfedvén csak a vérem tudja szívni, én meg viszonzásul az övét. Ugyebár az évek meg a rutin. ─ egyszer van egy évben gyereknap, ahol málnás vattacukrot lehet kapni. ─ De ugye téged is köt az orvosi titoktartás? ─ Theon nem tudhatja meg, hogy a szívem legmélyén szeretem. Azzal csak két kilót hízna a mája… És nem férnénk el egy kastélyban az egójával.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Shayleen Black
Független boszorkány, Gyógyító, Végzett Diák


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 196
Összes hsz: 700
Írta: 2019. július 26. 08:44 | Link

Theory

Igen, jól. Shayleen érzései e pillanatban nem leolvashatók arcáról. A pozitív és negatív emlékek elöntik elméjét, miközben igyekszik továbbra is Theory-ra koncentrálni. Talán apjára haragszik a legkevésbé, valahol mindig is papucs volt és nem feltétlenül arról volt szó, hogy nem akarta látni a problémát, inkább arról, hogy nem tudott vele mit kezdeni. De az anyja... Mielőtt a mélyről induló düh megint fekélyként lepné el bensőjét, visszanyomja oda, ahonnan jött. Így a jó.
- Értem - biccent egyet és igyekszik összeszedni a hallottakkal kapcsolatos gondolatait. - Furcsa, hogy a szüleitek sosem avatkoztak közbe. Elvégre, ha mindkettőtökre elegendő figyelmet fordítanak, akkor nem szabadna, hogy ebből baj legyen. Vagyis így érzem - igen. nem egyszerűen így érzi, így tapasztalta. Adrian volt mindig a tökéletes, legalábbis azután biztos, hogy a szülők egy tragikus estén felfedezték lányuk abnormalitását. Az élesen kirajzolódó bordák, a jól látható csontok, ahogy a bőr szinte már hús nélkül tapad a testére. Ha addig jó lehetett volna minden, hát azután biztos rosszra fordult. - Nem vagyok valami nagy pszichológus, szóval, ha beszélnétek is erről valakivel, vagyis leginkább Te, azt nem velem kellene tennetek. Szívesen meghallgatlak, de nem én vagyok a megfelelő ember, hogy okosat mondjak, bár szívesen tenném - olyan kedves és megnyugtató mosoly ül arcán, szemében némi csalódottsággal vegyítve, hogy nem lehet rá haragudni. Nem lehet nem szeretni a jóságát. Lehet, hogy nem tökéletes, lehet, hogy sok mindenben hibázott, de egy dolog biztos: mindig is másokért élt és sohasem magáért. Ez pedig minden rezdüléséből tisztán kiolvasható.
- Igen is, meg nem is. De mivel tudom, hogy azt szeretnéd, ne mondjam el senkinek, így ez a mi titkunk marad - rákacsint a rellonosra és feltápászkodik a székről. - Egyébként kész is vagy. Mindenképp vigyázz rá, hogy ne érje víz és szeretném, ha minden nap újrakötnéd. Ehhez persze adok segédeszközt. Nem nagy ördöngösség, de ha nem megy, gyere be nyugodtan bármikor, én itt leszek - gyorsan előszedi, amit adni akar a lánynak, aztán beleteszi egy kis zacskóba őket, hogy ne kelljen kézben vinnie. Már csak azért is, mert jelenleg "félkezű" a vágott tenyere miatt.
- Szeretnél még maradni vagy mész órára? - nem ejtették a fejére, nyilván nem olyan érdekfeszítő egyik tanóra sem, ami indokolná egy lógás kihagyását. Meg ugye az is lehet, hogy esetleg van még mondandója Theory-nak, valami nyomja a lelkét, vagy csak beszélgetne. Shayleen ezért is van itt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Theory Delacroix
Diák Rellon, Elsős diák



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 36
Írta: 2019. július 26. 17:41 | Link

Shayleen



─ Igazad van. ─ jegyeztem meg halkan a szülőket érintő részre. Tény, hogy több időt voltunk a nagyszüleinknél, mint otthon. ─ Hhhh, akkor megnyugodtam… ─ túrtam bele az ép kezemmel a hófehér hajamba. Megkönnyebbültem, nem is akárhogy. Theon így is épp elég beképzelt volt, nem szabadott, hogy adjam alá a lovat. ─ Nem igazán szorulok tanácsra, legalábbis nem Theont illetőleg. Elég nagylány vagyok hozzá, hogy elbírjak a bátyámmal. Az eltelt évek alatt felvérteztem magam ellene, szóval nem kell félteni engem, legalábbis azt hiszem. Egy kis piszkálódásba, meg egy kis hajhúzásba eddig sem haltunk bele, szóval merem azt feltételezni, ezután sem fogunk. ─ mosolyodtam el, majd megdöntöttem a kobakom oldalra. ─ Viszont nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattál, és hogy ilyen kedves vagy velem. Szerencsés az iskola egy ilyen elhivatott gyógyítóval. ─ ezek csak a tények voltak, amik kicsúsztak a számon. Shayleen nem munkaként fogta fel, hogy itt kellett lennie, hanem láthatóan a szívét és a lelkét is beleadta a feladatába. Kevés az ilyen jóindulatú ember, bár Ő sem hibátlan. Nem fogom elfelejteni, ahogyan Edgarra nézett.
─ Értem. Víz. Jegyeztem. Ha pedig nem boldogulok el az újrakötéssel, akkor feltétlen visszanézek. ─ nézegettem meg a kötést, miközben a magasba emeltem a jobbom. Célnak megfelelt. ─ Az ellátást is nagyon szépen köszönöm. ─ szusszantam. Ezután elkaptam a zacskó és Edgar grabancát, aki persze, hogy nem koncentrált, és megleptem, amit egy tompa cincogással jutalmazott. Pillanatokkal később már a zsebemben tudtam a patkányt, mintha itt sem lett volna. ─ Igazán remek ajánlat, de nem akarok pótolni, szóval azt hiszem, visszasomfordálok órára. Ha valami gondom-bajom lesz, és ellátásra vagy beszélgetésre szorulok, még feltétlen visszanézek ide, hozzád. Addig is jó munkát kívánok, már ha az ilyen lehet jó. ─ reflexből a jobbom emeltem, hogy királynősen búcsút intsek, mert ugyebár nem az utca túloldalán voltam, hogy elnagyolt mozdulatokkal kapálóznom kelljen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 484
Írta: 2019. július 29. 11:39 | Link

Shay
Kinézet

Ennyire hihetetlenül béna és szerencsétlen is csak én lehetek. Már régen el kellett volna indulnom, erre tessék! A pálcámat szerintem otthon hagytam, nem mintha meg merném kockáztatni, hogy varázsolok ilyen idegállapotban, de azért lehet, hogy most jól jönne, ha nálam lenne. Jó kicsit túldramatizálom a dolgot, mert három órám van még a kezdésig, csak úgy terveztem, hogy még gyakorolok egy keveset, de hát ennek most lehet, hogy fuccs.
Vérző jobb kezem - mert, hogy sikeresen és nem tudom, hogyan, de egy papírvágó késsel végighasítottam a jobb tenyeremet - kitartva oldalra, másik kezemmel a ruhámat felfogva szánkázok végig a hálistennek üres folyosón, miközben, természetesen, magamat szidom, amiért ennyi eszem van. Ráért volna az a levél később is.
- Basszus, basszus.
A levegő, miközben haladok, eléggé csípi a hosszú és mély vágást, és csak abban reménykedem, hogy a karomon is lefolyó vér, nem érintkezik a ruhámmal. Berobbanok a gyengélkedőre, ahol ketten alszanak, nem is lepődök meg rajtuk, ma dolgozatot kellett volna írniuk, de most nem is foglalkozom velük, csak továbbsuhanok az orvosi szoba felé.
- Will! Will! Will! Ments meg!
És bumm, bent vagyok. Will sehol, a kezemből még mindig ömlik a vér, az arcomon látható idegesség, és Shayleen, aki biztos nagyon érdekesnek találhat így. Nekünk valahogy sosem sikerül normális körülmények között találkozni. A ruhám leeresztem, az arcomból kisöpröm a hajam, csak méltóságteljesen, ugyebár, de a hangom elárulja, hogy kétségbe vagyok esve, mert olyan cérnavékony lesz, hogy a "sziát" csak suttogom.
- Will?  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Shayleen Black
Független boszorkány, Gyógyító, Végzett Diák


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 196
Összes hsz: 700
Írta: 2019. július 29. 13:12 | Link

Emily
I wish I could feel your pain

Shayleen már akkor megszokta a szimulánsokat, mikor még diák volt. Természetesen ezek a tanulók nem tűntek el minden nyom nélkül, ott vannak ők továbbra is. Előcsalogatásukra alkalmas a röpi, dolgozat, esszé és vizsga szavak, ezek automatikusan kiváltják azt a reflexszerű reakciót, hogy haldokolni kezdjenek. Ez a mai is egy ilyen nap, két diák váratlanul rosszul lett és azonnal le kellett dőlniük. A lány persze rögtön tudta, hogy kutya bajuk, de mivel mindig is jó fejnek tartotta magát, így egy "többet ne forduljon elő" pillantás kíséretében megengedte, hogy ledőljenek. Mondjuk az tény, hogy egyből el is aludtak, de mindegy.
Épp a naplóba akarta beírni a mai pácienseket, mikor kétségbeesetten berontott egy lány a gyengélkedőre és nagyon Willt akarta. Aztán amikor végre odaért elé, akkor lett csak igazán nagy a megdöbbenés. Merthogy Shayleen nem számított Emily-re, de Emily sem őrá. Egy pillanatra lefagy, aztán megpillantja a felvágott tenyeret és a csordogáló vért, majd Ems arcát és akkor végre valahára kapcsol.
- Nincs itt, de majd én segítek - mielőtt még a lány tiltakozhatna, megragadja kezét és egy közeli székre ülteti. A sebet elnézve nem vészesen mély vagy nagy, egy egyszerű vágás, amit rossz helyen ejtettek. A vér mennyiségéből persze ijesztőnek tűnhet, de közel sem olyan nagy a baj. Előveszi pálcáját, ezúttal nem szórakozik a mugli módszerekkel. - Valetudo - a megfelelő pálcamozdulattal kiegészítve a vágásra irányítja pálcáját, ami egy pillanat alatt összehúzza a sebet, mintha mi sem történt volna. Mikor végez, gyorsan elővesz egy tiszta törölközőt és némi vizet, hogy letörölgethesse Emily karjáról a vért.
- Mindjárt elkészülök és akkor rendben leszel - egy futó mosoly erejéig felpillant rá, azonban mélyen belül érzi, hogy nem engedheti így útjára a másikat. Merthogy tud róla, hogy ő és Adrian... Szóval tud róla. - Nézd, szörnyen sajnálom, ami történt. Szeretném, ha tudnád, hogy nem a Te hibád volt. És azt is sajnálom, hogy így alakult - utalva ezzel a szakításra. Szomorkás mosolya elárulja, hogy nem hazudik. Végre egy ember, akit igazán meg tudott volna kedvelni és rendes párja lehetett volna az öccsének, de ő elbaltázta. Ez az angyal pedig itt maradt szárnyaszegetten.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 484
Írta: 2019. július 29. 14:14 | Link

Shay

Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék. Leginkább azt szeretném, hogy visszajövök később, vagy, hogy ne fáradjon, nem olyan vészes, de helyette csak állok ott, mint egy szerencsétlen, esélyiben, és remélem, hogy ez az egész nem velem történik. Pedig de. Éppen velem. Csak nézem, őt, engedelmeskedem neki, és kérdés nélkül ülök le. Valamit mondanom kellene neki, de mit? Meg leginkább mivel, mert egy hang sem jön ki a torkomon, csak nézem őt, elnyílt ajkakkal, ahogy gyönyörűen, légiesen és otthonosan mozog. Rosie jut róla eszembe, nem, most nem az anorexia miatt, hanem azért, mert ő is ennyire gyönyörűen tudott szinte lebegni a föld felett. Annyira szépen és kecsesen járnak, annyira bennük van a tökéletesség. Megbabonázva nézem, és csak egy pillanattal később reagálok a fájdalomra, ahogy kicsit összébb rándulnak az ujjaim. Más a fájdalomküszöböm, mint másoknak, és ez látszik is. Párszor játszottam meg fájdalmat, de nem az én terepem.
- Nem hittem volna, hogy egy levélvágó kés ennyire brutális tud lenni.
Eszemben sem volt megölni magam, vagy ilyesmi, csak el akartam olvasni, hogy mit írt az egyetem. Bevallom, titokban abban reménykedtem, hogy azért írnak, hogy tudassák, korrigálták a tévedésüket, és várnak Madridban vagy Lengyelországban, hogy ott folytassam tovább a gyakorlatom. Hogy mi van benne, azt nem tudom, mert, ahogy elvágtam a kezem, elkezdtem ide sietni.
- Ez nagyon kedves tőled.
Mosolyodom el kedvesen, mert tényleg, annyi oka lenne utálni, mert valahol én is hibás vagyok az egész történetben. Mást kellett volna mondanom, vagy nem kellett volna ennyire részletesnek lennem. Talán. Elég lett volna annyit mondanom, hogy a bátyám révén találkoztunk. Csak ennyit. Ez is igaz lett volna, néha nem kellene annyit beszélnem.
- Én is sajnálom, de már elsőre is hülyeség volt éppen Adrianbe beleszeretnem, nem értem, mit hittem, másodikra miért hittem, hogy más lesz.
Mert valljuk be, hittem, terveztem, álmodoztam. Magamban akaratlanul is jövőt építettem, és talán éppen ez vezetett ahhoz, hogy összeomlottam, amikor kiderült, hogy már nem vagyunk együtt. A jelek végig ott voltak... végig. De nem akartam látni, nem akartam egy pillanatig sem látni, hogy baj van.
- De ha téged nem zavar, szívesen beszélgetnék még veled, nagyon élveztem.
Jó a végét nem, de az eleje határozottan jó volt. Remélem, hogy nem utasít el, bár ha megteszi, azt is megértem. Adrian a testvére, és nem hiszem, hogy mi most emiatt rosszban leszünk, vagyis, nagyon reménykedem benne, hogy nem leszünk rosszba, mert én tényleg nem haragszom rá, és nagyon szeretem, mint embert, még ha ezt sokan nem is értik meg. De ők meg nem érdekelnek. Óvatosan Shayleen keze után nyúlok, és ha engedi, akkor megsimítom.
- Jobban vagy? Nagyon aggódtam érted, és sajnálom, hogy nem tudtam segíteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Shayleen Black
Független boszorkány, Gyógyító, Végzett Diák


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 196
Összes hsz: 700
Írta: 2019. július 29. 15:18 | Link

Emily
I wish I could feel your pain

Erre a mondatra elmosolyodik és bennem meg felvillan a kép, ahogy egy levélvágó kés uralma alá hajtja az összes többi kést, és mint egy diktátor igazi beszédet mond és szónokol. Annyi bizonyos, hogy nem KÉSlekedik. Még jó, hogy Shayleen legalább egy fokkal normálisabb, mint én, így szimplán mulatságosnak tartja ezt a kijelentést.
- Legközelebb vigyázz magadra jobban. Ha gondolod, megmutatom a tökéletes technikát - próbálja nem elviccelni a dolgot, de nehezére esik. Elvégre tényleg kifejezett tehetségre vall, ha valaki még így is képes elvágni a saját tenyerét (!). Mindenesetre a seb ellátva, vér nagyjából eltüntetve és mázli, hogy nem folyt rá a csinos estélyire. Apropó, mire ez a felhajtás? Mielőtt megkérdezné, inkább másra terelődik a szó.
Nagyon lereagálni nem tudja, hogy a másik kedvesnek tartja. Sohasem biztos magában, hiszen nagyon sokszor mogorva, attól függetlenül is, hogy manapság már nem a betegsége határozza meg aktuális hangulatát. Egyébként, ha már itt tartanak, lehet, hogy érdemes lesz elárulnia egy s mást, hogy Emily tényleg elhiggye, hogy nem ő a hibás.
- Kérlek, ne ostorozd magad! - automatikusan nyúl a lány ép kezéért, hogy saját tenyerébe zárja. A vékony ujjak finoman fonódnak Emily kézfejére és egy apró szorítást is érezhet, ami biztatás akar lenni. - Adrian nincs jól. Ez valahol az én hibám is, mert miattam lettünk ilyen elcseszettek - ő, aki soha nem káromkodik, most megteszi, igaz ez valami egészen light-os verzió. Hatalmas barna szemei a lány íriszeibe fúródnak, úgy folytatja tovább. - A létező legjobb választás voltál neki, mert szelíd vagy és kedves. Gondoskodtál róla akkor is, mikor én nem tudtam és ezért soha nem lehetek elég hálás neked - ha valaki kérdezné, miért tartják jámbornak, naivnak, jólelkűnek és egy szentnek, akkor ezután már tudja a választ. Képtelen rosszat feltételezni másokról, az pedig őt viseli meg a legjobban, ha egy ártatlan, jó lélek esik áldozatul egy érzelmi viharban. Mert Adrian-ben az dúlt. És ezt most Emily sínylette meg.
- Ezer örömmel beszélgetek veled - hangja lágyan cseng és nyomatékosítva szavait egy széket magának is odahúz, hogy le tudjon ülni a lánnyal szemben. Épp csak keresztbe veti lábát, mikor felmerül a legutóbbi incidens. Összepréseli ajkait és hirtelen nem tudja, hol kezdje. - Jól vagyok, köszönöm - ezután lesüti a szemét és egy mély levegőt kell vennie, hogy képes legyen folytatni. - Tudod, én annak idején anorexiás voltam. Nagyon súlyos volt az állapotom, többször jósoltak az orvosok korai halált és túl sokáig voltam kórházi termekben és szobákban. Adrian az egész gyermekkorát és fiatal felnőttkorát úgy töltötte mellettem, hogy én tulajdonképpen haldokoltam. Nem tudom neked elmagyarázni, ami akkor zajlott bennem, nem is hiszem, hogy megértenéd - oldalra pillant az alvó fiúk felé, majd folytatja, ugyanolyan halkan, ahogy eddig beszélt. - Amikor azt mondtad, hogy éhezett és a húgodat is éheztették... Bennem csak egyszerűen elpattant valami. Tudom, ez teljesen más volt, mint az enyém, de a gondolattól egyszerűen pánikba estem. Nem tudtam... Kordában tartani az érzéseimet - nagyon ritkán beszél bármennyit is erről, bár hozzáteszem, ez csak a felszín kapargatása. A valóban lezajló érzéseiről senki sem tud. Sem Aiden, sem Adrian, sem egyetlen volt pszichiátere. A naplója az egyetlen tanú, aki tettestársként őrzi a benne rejlő végtelen sötétséget.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 484
Írta: 2019. július 29. 17:02 | Link

Shay

- Én... én nem nagyon... szóval én nem nagyon tudok varázsolni.
Nagyon régen nem esett erről szó, és úgy meg is feledkezik róla az ember, hacsak nem derül ki, hogy a másik fél, nagyon kedvesen felajánlja, hogy segít, de nem tud mihez nyúlni. Márpedig én nem nagyon tudok mihez nyúlni.
- Az alapok mennek, de most nagyon sok volt a vér, és megijedtem, pedig nem vagyok ám ijedős, csak lesz este az előkészítőben egy koncert, ahol a gyerekekkel lépünk fel, és nagyon megijedtem, hogy ki kell hagynom.
Ahogy egy szusszra kimondom, még a szívem is hevesebben kezd el dobogni. Ó, de még mennyire, hogy megijedtem. Sosem akarnám kihagyni. Imádok csellózni, minden egyes nap olyan szorgalommal gyakorolok, mintha az életem múlna rajta. A cselló az én egyetlen, örök szerelmem.
- Ugyan, az elcseszettségről van fogalmam, én maga vagyok az elcseszettség.
Nevetem el magam, mert tényleg így van, kérdezze csak meg anyámat. Órákig tudná ecsetelni, hogy miért is kellett megszülnie. Mert olyan hosszan vajúdott, mert én már akkor is megnehezítettem az életét, vagy megkeserítettem? Igen, azt hiszem ezt a szót szokta használni. Farfekvéses, húsos babaként születtem, fekete szemmel és barna hajjal, vége volt a dalnak. Viszont én vele ellenben tudok ezen nevetni, és hiszek benne, hogy a rossz dolgok igazából olyanok, mint a mumusok, ha kinevetjük őket, nem tudnak legyőzni minket. Minden egyes szavával, amit rólam mond, szélesedik a mosolyom, és nagyon jó érzés, nagyon meleg érzés járja át a testem, a szívem és a lelkem. Shayleen igazán aranyos.
- Azt mondják, a fiúk mindig úgy választanak párt, hogy az hasonlít az édesanyjukra. De szerintem Adrian úgy választott, hogy a nővérét látta bennem. Szerintem igazából a távolságból adódó hiányérzetét enyhítettem.
Mert Shayleen hasonlóan gondolkozik, mint én. Katicabogarak vagyunk. És mivel Shay egy idei nem volt itt, úgy vélem, Adrian amint meglátott, egyfajta hiányérzet csökkentőnek használt. Nem mondom, hogy szándékosan, egyáltalán nem. De mivel ismer, tudja, hogy milyen vagyok, engem tartott erre a legalkalmasabbnak, és még ha szomorú is lett a vége, büszke és boldog vagyok, én lettem az, akit erre a feladatra alkalmasnak talált. Ez azért nagyon nagy szó. Ha ilyen szintű bizalom kialakul, hiszen gyakorlatilag a kezembe adta a szívét, és én vigyáztam rá, amíg a nővére vissza nem jött.
- Mindannyiunkat. Csak akkor vagy szép, ha vékony vagy, és vörös a hajad. Én sosem voltam vékony, igazából anya csak megtűrt. De nem zavart, én nem is szerettem volna más lenni, mint aki lettem. Rosie, a nővérem viszont mindig is gyönyörű volt, már kisbabaként is. Olyan szépen járt mindig, mint te, olyan kecsesen. Nagyon sok fiú rajongott érte. És a húgom, Valery is ilyen szép, csak neki nem igazán jó a lelke. De nem az ő hibája így nevelték.
Nem hibáztatom Valery-t, amiért ilyen lett. Gyerekként mind nagyon befolyásolhatóak vagyunk, és természetes, hogy ki akarta vívni azt a szeretetet, amit anya kezdetben csak Rosie-nak adott meg.
- Rosie most egy klinikán fekszik, hogy megtanuljon egészségesen élni. Szerencsés, mert van egy fiú, aki nagyon szereti, és mellette van. Én nagyon remélem, hogy össze fogja tudni szedni magát, és megoldódik minden. A múltkor már nagyon szépen nézett ki.
Nagyon örülök neki, hogy így alakul, mert tényleg látom a változást, látom azt, hogy mennyire küzd önmagával és a démonjaival annak érdekében, hogy tényleg változás álljon be az életébe, és ez motivál engem is arra, hogy ne süppedjek le az aktuális bánatomba. Amúgy se szeretek szomorú lenni, próbálok mindenben pozitívumot keresni.
- Rosszul fogalmaztam. Igazából mivel senki se tudta, hogy ott van, nem is tudtak neki enni adni, de aztán szerencsére benyitottam, és megoldódott. Apa nagyon jól főz, én is tőle tanultam mindent.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Shayleen Black
Független boszorkány, Gyógyító, Végzett Diák


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 196
Összes hsz: 700
Írta: 2019. július 31. 12:57 | Link

Emily
I wish I could feel your pain

Shayleen meglepetten néz a lányra. Ezek szerint kvibli lenne? Vagy hogy érti? Mivel alapvetően tapintatlanságnak érezni feltenni a kérdést, így inkább csak némán bólint egy pár másodperc múlva. Félreértés ne essék, akár kvibli, akár a világ legnagyobb varázslója, mindez nem befolyásol semmit. Se jobb, se rosszabb ember nem lesz tőle. Aztán végül Emily magától fejti ki, mi a helyzet. Így már azért valamivel értelmesebben biccent, de nem firtatja a dolgot. Sejti, mennyi problémája lehetett ebből a lánynak, nem fogja bolygatni, ha nem muszáj.
- Hogy lennél már az? - szinte felháborodik a kijelentésen, látszik is arcán a hirtelen megjelenő feldúltság. Hogy gondolhatja, hogy nem szuper csajszi? - Aki ilyesmit mond, az nem normális. Nincs veled az ég világon semmi probléma. És, ha volna is, akkor sem volna joga senkinek ahhoz, hogy éreztesse veled - ez a fajta mélyről jövő indulat persze a saját sérelmeiből táplálkozik. Hányszor is érezte úgy, hogy nem elég? A család selejtje, akit rejtegetni kell, akit szégyellnek és, akin állandóan megy a vita, hogy ki miatt lett ilyen. Rémes. Ebben élt, ebben nőtt fel és azóta is azon dolgozik, hogy valamiképp a totális katasztrófát elviselhető abnormalitássá formálja.
- Ugyan, dehogy is - hitetlenül szakad fel belőle egyetlen nevetésfoszlány, miközben legyint egyet. Hogyisne! - Adrian miattam lett ilyen. Nem akarhat maga mellé olyan embert, mint én - a határozottsága már-már csodálatra méltó lenne, ha nem lenne ennyire pejoratív önmagára nézve. Mert egyébként hihetetlen, milyen könnyedén jelenti ki, hogy minden az ő hibája. Ezt annak idején a pszichiáterének is elmondta egyik komolyabb kirohanása alkalmával. A nő persze számított arra, hogy Shayleen mindenért IS magát hibáztatja majd, de ilyesfajta öngyűlöletet még ő sem tudott elképzelni. Ez persze azóta alakult, de a lányban továbbra is úgy él gyermekkoruk, mint a családcsonkítás iskolapéldája.
- Nagyon szerencsés, hogy mellette áll az, akit szeret - bár reagált volna a gondolatok első részére is, amikor a klinika szóba kerül, hirtelen ő is visszarepül évekkel korábbra. Ha nagyon erősen koncentrál, még mindig érzi a nyelőcsövét felsértő csövet, amivel etették, ahogyan kényszerítették. A folyamatos infúzió és felügyelet, a sürgő orvosok, akik az életéért küzdöttek. Nyel egyet és megkönnyebbül, hogy már csak az emlékeiből tudja felidézni e mozzanat fájdalmát. - Nagyon sokan nem jönnek ki onnan. Azok a szerencsések, akik mégis, pedig vagy megállnak a lábukon, vagy visszakerülnek oda. Kétszer jöttem ki, nem akarom harmadjára is átélni. Remélem, hogy hamarosan ő is felépül - szemei olyan őszintén csillognak, mint még tán soha, pedig ő sohasem hazudik. Íriszeiből erőt és kitartást sugároz, némi reménnyel vegyítve, mert ez az, amire igazán nagy szükség van ilyenkor. Ha van, aki fogja az ember kezét ezekben a nehéz időkben, a szó szerint sorsdöntő pillanatokban, akkor képes vagy újra felállni és tovább menni. De ehhez hit is kell. Kell, hogy ne add fel akkor sem, amikor hullámvölgybe kerülsz.
- Köszönöm, hogy gondoskodtál róla, mikor én nem tettem - megszorítja a lány kezeit és szemeibe könny gyűlik. - Talán az öcsém soha nem lesz képes megbocsájtani nekem mindezért, de igyekszem jóvá tenni, amit csak lehet. Minden nap ezen fogok dolgozni - elszántsága meglepő, hisz mindketten hibáztak testvéri kapcsolatukban. A fiú sem tökéletes, nem minden Shayleen hibája. Mily meglepő is lenne, ha végre egyszer elfogadná ezt...!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 484
Írta: 2019. július 31. 16:43 | Link

Shay

Elmosolyodom azon, ahogy azt mondja: nem normális. Hallaná csak Cole-t, hogy ő miket mond. Az biztos, hogy ott mindenki, a legsüketebb ember is elhalna teljesen. Mert Cole nem kíméli az anyámat, és valljuk be, azoknak van igaza, akik így tesznek, én csak nem szeretem a negatív gondolatokat és érzéseket. Anyát bánthatnám sok minden miatt, de úgy tekintek rá, mint egy beteg emberre, aki nem fogadja el a segítséget. Mert ő egy beteg ember. Beteg gondolatokkal.
- Köszönöm.
Mosolyodom el szívből, mert tényleg nagyon jól esik az, amit mond. Tényleg örülök, hogy van, aki így lát engem, és tény, hogy én nem tudok ilyen pozitív lenni velem szemben. Én - mint mindenki, aki magát igazán vizsgálja -, elsősorban a negatívumokat látom magamban. Naiv vagyok, gyenge mágiájú, túlságosan ragaszkodó. Kicsit olyannak hathatok néha, mint aki magára vállalta a világ összes fájdalmát, pedig erről szó sincs.
- Véleményem szerint az embert nagyon sok minden alakítja. Egyrészt nyilván ott vannak a magában hordozott, bekódolt és öröklött személyiségjegyek, azonban életesemények, helyzetek és személyek olyan szinten tudják formálni, hogy néha már rá sem ismerünk a másikra. Nem hiszem, hogy te felelnél ezért egyedül, hiszen Cole, Sárki, én, a mi kezünk ugyanúgy benne volt ebben. És összességében, ha megnézzük, Adrian egy jó ember.
Mindig jó embernek gondoltam, most is annak gondolom. A mi történetünkben a váratlan siker és a belátható bukás is benne volt. Az egész annyira két lábon állt, mint egy ember. Kibillent az egyensúlyából, és a gyengébbik láb miatt földre kényszerült. Jelenleg a mi kapcsolatunk volt a gyengébbik láb, ami megrogyott. Ez ilyen. De attól még egy pillanatig sem tartottam őt másabb embernek, mint amilyennek megismertem. Véleményem szerint pedig az, akivé Adrian vált, egy jó embert mutat.
- Nagyon törődő, humoros, figyelmes és rettenetesen jól szórakozik azon, ha zavarba hozhat. Nagyon sokszor éreztem magam kínosan, de tudtam nevetni, mert megtanított rá, hogy ne görcsösen lássam az életet. Ha vádolni szeretnéd magad, nyugodtan, de ne azzal, hogy rossz emberré vált miattad. Sokkal inkább nézd azt, hogy mennyire figyelmes, mennyire szenvedélyesen küzdő, alázatos és nagy teherbírású lett. Ő egész biztosan meg fogja állni a helyét a világban.
Nem szeretném, ha tovább vádolná magát. A betegsége olyan, amivel sokan nem tudtak megküzdeni, a nővérem is hullámzik, de ő kijött. Sosem lesz persze teljesen egészséges, mint ahogy Cole-ról se mondhatjuk el, hogy nem függő már, de erős és dolgozik azon, hogy jobb hellyé tegye a világot, hiszen az egyik legszebb hivatást választotta és gyógyít.
- Igen, örülök, hogy egy ilyen kitartó fiú van mellette.
Őszintén és nagyon. Szerencsés, és féltem, hogy nem lesz meg az a pont, aki fontosabb, aki miatt majd azt mondja Rosie, valóban normális, amit csinál. De végül meglett, és többet nem is kívánhatok. Vagyis de, azt, hogy maradjanak meg így, ahogy most vannak, ennyire magabiztosan ebben a kapcsolatban.
- Örömmel tettem, és hidd el, hogy ő nem haragszik rád. A világon mindennél jobban szeret, ezt tudom, láttam rajta, hogy mennyire aggódott azért, hogy elveszít majd, hogy mennyire félt. Felismertem a reakcióit, mert korábban láttam Cole-nál. És tudom, hogy ő is mindennél jobban szeret engem. Szerencsések vagyunk, mert ennyire szeretnek minket, és mi is, hogy van két ilyen fiú az életünkben, akiket ennyire nagyon szeretünk.
Észrevétlen nyúlok Shay keze után, és ha nem húzódik el, megsimogatom, bátorítóan megszorítom.
- Nem haragszik, az életemre esküszöm neked.
Mosolyogva pillantok le magunk közé, majd fel, és végül a lányra vissza, nevetve megrázva a fejem.
- Látod, se a föld nem nyílt meg, se az ég, hogy elvigyenek, tehát igazam van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Shayleen Black
Független boszorkány, Gyógyító, Végzett Diák


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 196
Összes hsz: 700
Írta: 2019. augusztus 7. 12:51 | Link

Emily
I wish I could feel your pain

Shayleent természetesen nyomasztják a történtek. Főleg azért, mert Emily-nek fogalma sincs, mi történt azután, hogy ő és Will kiléptek a szobából. Tulajdonképpen akkor szabadult el az igazi pokol, merthogy a lány egészen egyszerűen ideg összeroppanást kaphatott, még ha csak gyengébbet is. Olyasmiket vágott Adrian fejéhez, amit sohasem akart, egyszerűen csak az évek alatt felgyűlt fájdalom, elnyomás, düh és harag egyszerre szakadt ki belőle. Bár ne így történt volna, bár ne velük! De talán még mindig jobb, hogy Adrian volt vele abban a pillanatban.
- Tudom, de... Én nagyon goromba voltam vele. Nem voltál ott, nem értheted, fogalmad sincs, miket vágtam a fejéhez, de nem is gondolom úgy! Csak egyszerűen valami eltört bennem és én... Én... - a szája elé kapja a kezét, ahogy visszaemlékszik. Kimondta, mennyi mindent gyűlöl, kimondta, ami egész addig nyomasztotta és az utolsó pillanatban, amikor már tényleg minden összedőlni látszott, félbehagyta a gondolatot. Sírt, kétségbeesett, nem tudta mit tegyen, miközben a maró, igazságtalan és igaztalan mondat befejezése ott ült ajkain. És téged is. Libabőrös lesz a karja, ahogy eszébe jut Adrian elszörnyedt arca, ahogy eltorzul. Az események pedig olyan gyorsan történtek. A szike a kezében, hogy képes lett volna saját testvére előtt bántani magát fizikálisan... Az annyira vágyott támaszték nélküli életet végre megkapta. És fogalma sincs, hogy hova fog érkezni így, hogy ezzel együtt minden talaj kicsúszott a lábai alól. Még Aidennek sem merte megírni a történteket, bár ki tudja, Adrian beszélt-e róla neki.
- Tudom, hogy az. És annyira szeretem! De azt is tudom, hogy hogyan élte az életét mellettem és most hogyan éli. Ez így nincs jól... - bár megfogadta, hogy abbahagyja az önostorozást, könnyebb azt mondani, mint csinálni. Amikor minden nap érzi, hogy Adrian úgy lépked mellette, mintha üvegszilánkok lennének a padlón, minden nap azzal a tudattal közeledik felé, hogy újra beteg lesz és akkor... Nagyon nehéz ez neki. Persze, alapvetően tudja, hogy öccse egy remek ember, sőt még ezzel együtt is az, hogy Shayleen mellett szinte sohasem bontakozik ki. De talán majd egyszer...
- Mellettem is lett volna, ha nem lököm el magamtól. De szerencsére azóta már... - elmosolyodik és hirtelen melegség önti el testét. Ha Aidenre gondol, egyszerűen nem tud mást tenni, csak mosolyogni. Hihetetlen, milyen sokat kellett várniuk egymásra és aztán mennyire más és csodás volt az egész, mint ahogy azt a lány képzelte. És ennyi idő után ilyen szerelmes! No igen, ez párja érdeme. - Bocsánat, kicsit elkalandoztam - enyhe pír játszik arcán, ami egyértelműen elárulja, hogy az a személy, akiről beszél, nagyon fontos a számára. Ő maga sem hitte volna, hogy megtörténik, de megtörtént. Ő pedig úgy igyekszik, ahogy még soha.
Engedi, hogy Emily megszorítsa a kezét és viszonozza is a gesztust. A nő most neki egy kapaszkodó, és nem igen akaródzik elengednie. Hatalmas bűntudata van, rosszul érzi magát mindenért, amit tett és helyre akarja hozni. De szégyelli bevallani a másiknak, mi mindent mondott a legutóbb. - Akkor örülök - bár egy mosoly ül ki arcára, ez a mosoly valahol keserédes. Emily nem tudhatja, mi történt köztük és lehet, hogy Adrian nem mondta, hogy haragudna, viszont a helyében Shayleen biztos így tenne. De nem akarja elkeseríteni a lányt, nem szabad. Így lesz jó.
- Remélem, hogy barátok maradtok majd és... Talán mi is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 484
Írta: 2019. augusztus 12. 10:59 | Link

Shay

- Kiadtad a feszültséget.
Velem nem küönnyű tudom, mert nem tudok haragudni, rosszat feltételezni a másikról. Nem látom, és sosem láttam sem Shay-t sem mást rossz embernek. Tudom, hogy pont azért, mert nem látom a rossz dolgokat igazán rossznak, bosszantó vagyok. Amit más bűntudatnak él meg, én jellemfejlesztésnek. Azt hiszem, tényleg nagyon bosszantó lehetek. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Adrian nem maradt mellettem. Talán senki sem fog, mert hiányzik belőlem az, ami a másik felet arra motiválja, hogy velem maradon. Én pedig ezért nem tudok haragudni. Akkor is, ha Adrian azt mondja, nem az én hibám, mégis magamban látom a okokat azért, amiért nem sikerült. Tudom, életem első szerelme, első kapcsolata, első csókja és első mindene volt az, ami Adriannel volt, és nem lenne szabad ennyire leírnom magam, de most, odabenn eléggé mélyen vagyok. Az első szakítást szerintem mindenki így éli meg.
- Ha beleszoksz egy szerepbe, nagyon nehéz kijönni belőle, de szerintem már vannak részeredményei. Tudom, hogy ez nem sok, de már valami. Viszont azzal, hogy ennyire odafigyelt rád, az élet minden területén nagyon türelmessé vált. Szerintem, ha szabad egy ilyen meglátással élnem, te vagy a legjobb példa arra, hogy ki lehet törni. Nem ismertelek, de beszélgettünk rólad, a nővérem miatt pedig tudom, hogy mit is jelent a betegséged. Ahhoz képest, amit vártam, amire felkészültem, egy teljesen másik ember lépett be a konyhába azon a reggelen.
Ehhez pedig tartom is magam. Shayleen tökéletes példakép Adriannek, és tudom, hogy Adrian alkalmas a változásra, hiszen a személyisége a megismerkedésünk óta is nagyon sokat változott, formálódott. Részben Cole miatt, részben Sárközi miatt, és tényleg szeretném hinni, hogy ahogy ő hatással volt rám, úgy én is hatással leszek rá. Elmosolyodok azon, ahogy elpirul, nagyon jól áll neki, én meg nem vagyok érzelmileg nulla, tudom, hogy ez mit jelent.
- Szerelmes vagy.
Felelem vidáman, és nagyon örülök neki. A szerelem motiváció, tudom, hiszen én is mindent megtettem, hogy a szerelmem büszke legyen rám, hogy lásson engem, hogy észrevegyen. Mindent megtettem érte, és pont ugyanígy néztem ki, amikor szóba került Adrian, sőt, azt hiszem, még most is van belőle valami az arcomon, a szemeimben, a szívemben, de nem bánom, nem fogom meghazdtolni magam. Sokkal előbb szerelmes voltam mint, hogy összejöttünk, és sokkal tovább az leszek, azt hiszem. Majd elmúlik egy nap, nem aggódom.
- Mindenképpen barátok maradunk, hiszen azok voltunk előtte is, és a kapcsolatunk alatt is. Nem tudom, hogy ő szerelmes volt-e belém valaha, de szeretném hinni, hogy igen, és azt is, hogy ha egyszer majd szóba kerül ez az időszak, boldogan tud róla nyilatkozni.
Én most is és ezután is szeretettel és boldogan nyilatkozom Adrianről. Boldog vagyok, hogy ő volt nekem az első, és tudom, hogy azt szerettem volna, hogy az utolsó is ő legyen, hogy örökre boldogok legyünk együtt, de nem minden történik úgy, ahogy az ember kitalálja, nekem pedig meg kell értenem, hogy a szívem egy darabja örökre az ő nevét viseli.
- Szeretnék a barátod maradni, nagyon örülnék neki. Köszönöm, Shayleen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Shayleen Black
Független boszorkány, Gyógyító, Végzett Diák


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 196
Összes hsz: 700
Írta: 2019. augusztus 12. 14:43 | Link

Emily
I wish I could feel your pain

Összepréseli ajkait és erre már nem mond semmit. Így is fogalmazhatunk, kiadta a feszültséget. Vajon, ha Adriant kérdeznék meg erről, ő is ezt gondolná? Ilyen egyszerűen? Erősen kétlem. Eközben Emily folyatja, ő pedig csendben próbálja megemészteni a hallottakat. A végén egy aprócska mosoly kúszik fel arcára, bár ő is tudja, hogy közel sem mindig olyan, mint azon a reggelen volt. Mi több, az utóbbi időben egyre kevésbé olyan. A rendelőben történtek óta hihetetlenül sokat rágódik és ez kihat az életstílusára is. Bár a benne fel-felsejlő tiltakozás, hogy újra beteg legyen, egyelőre elegendő tartóerő, már érzi a hullámokat. A fejét kényszeríti a felszínen maradásra, de a hullámok folyton magasabbra törnek és még csak pár, ártatlan kortyot nyelt le belőlük. Próbál Aidenre és Adrianre gondolni, ez adja az erőt, hogy ne akarjon inkább víz alá merülni. Fuldoklom. A gondolat torkára forrasztja a szót, csakhogy megacélozza magát. Nem engedem, hogy megint Te nyerj.
- Szeretném, ha végre normálisan élné az életét. Lehet, hogy nem vagyok annyira szörnyű, mint amilyennek látom magam, de az vitathatatlan tény, hogy nem csak pozitív hatással voltam az öcsémre - a lány, legyen bármily naiv és optimista, beláthatja, hogy Shayleennek igaza van. Bármennyire is igyekszünk jó példát mutatni, főleg testvérként, egyértelműen kimondható, hogy a sok jó mellett bizonyos mértékű rosszat is adunk. Az persze más kérdés, hogy az ex-levitás szerint lényegesen több negatívumot köszönhet az öccse, mint pozitívumot, de nincs kedve beleállni egy meddő vitába ezzel kapcsolatban.
A kijelentésre csak vörösebb színűre vált az arca. Ez egy tagadhatatlan tény, Shayleen még ennyi idő után is fülig szerelmes. Aiden valószínűleg a lány életének végéig ki fogja tudni hozni belőle a piros minden egyes árnyalatát, a lehetőség pedig nem csak szeme előtt fog lebegni, hanem valóban meg is teszi majd. - Tudod... Nekem ő az első. Csak ő félt egy komoly kapcsolattól, én pedig attól, hogy nem vagyok elég jó neki. Amikor másodjára kórházba kerültem, azon az estén... Amikor harminckét kiló voltam... - nyel egyet, ahogy ezt a számot kiejti ajkain. Emily csak sejtheti, mennyire volt csont sovány a lány. Bár nem verseny, feltételezhetően az ő testvére korántsem ment el idáig. - Akkor veszekedtünk és én a szeme láttára estem össze. Bevitt a kórházba, várt rám és velem volt. Befeküdt az ágyamba és nem engedett el. Azelőtt is tudtam, hogy szeretem, de azt hiszem, aznap jöttem csak rá, hogy valójában mennyire - hangja meglepően halk, mintha csak egy titkot mesélne el éppen a másiknak és tulajdonképpen ez így is van. Bár Adrian ott volt az események egy részében, erről sohasem mesélt neki Shayleen. Nem azért, mert titkolózott volna, hanem mert utána összeverekedett a két fiú és már mindegy lett volna. Így hát ez a kettejük titka maradt, ami most már nem csak az övék. Hiszen már Emily is tudja.
- Ennek nagyon örülök. És remélem, hogy sikerül majd megtalálnod azt, aki képes lesz értékelni és megbecsülni téged és a tenyerén hordoz majd - barna szemei melegséget sugároznak, ahogy íriszeit a másikéba fúrja. A kirohanása óta érzi, hogy a súly nagy része eltűnt mellkasáról, azonban egyetlen elrendezetlen dolga még akadt. Adrian.
A barátságuk hallatán megszorítja Emily kezét. Jól jönne valaki, akire számíthat. Talán a lánynál végre megtalálja a számításait. Ahogy mocorgást hall az egyik ágyról, rájön, milyen régóta is ülnek ott. - Akkor még mindenképp beszélünk. Megnézem, mit szimulálnak a gyerekek - rákacsint Emily-re és egy intés kíséretében már sétál az egyik ágyhoz, hogy megtudakolja, jobban van-e a szegény beteg...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Boldog Nara
Diák Eridon, Elsős diák



offline
RPG hsz: 24
Összes hsz: 25
Írta: 2019. augusztus 20. 17:43 | Link

Shayleen
Az utolsó vizsganapon, délután



Felettébb nagy volt az öröme, amint kilépett a teremből- az utolsó vizsgájáról,- a folyosóra. Az elmúlt napok megfeszített tempója, az órákig tartó magolások és pálcamozdulatok gyakorlása egy hatalmas szikla súlyával nehezedtek a lányra. De ennek szerencsére már vége! Temérdek szabadidő várt rá, amit büntetlenül kiélvezhetett mielőtt még hazautazna a szüleihez. Eszébe is jutott, hogy felkeresi háztársát, Sebit hogy a vacsorára együtt menjenek majd le a nagyterembe. Ám mielőtt még beszélhetett volna a fiúval, meg kellett ejtenie a szokásos körét a gyengélkedőn.
Nara havi rendszerességgel látogatta az iskola gyógyítóját, Shayleen-t akitől mindig gyógyfőzetekkel távozott. Szívritmus zavara folyamatos kezelést kívánt, így a lány havonta egyszer megmászta az összes lépcsőt a második emeletig. Szerencsére nem sokan tudtak a betegségéről- nem mintha szégyellte volna,- de nem akarta, hogy sajnálkozzanak miatta. A problémát amúgy mugli orvosok fedezték fel nála, amikor 12 éves volt. Nagyon nem szeretett a várótermekben órákon át unatkozni, mire sorra került. A vizsgálóban hideg tappancsot nyomtak a mellkasának és hátának, majd a vérnyomásmérővel összepréselték a karját. Borzalmas...
Levakarhatatlan mosoly terült el az arcán, ahogy dúdolva, énekelve közelített a célpontja felé. Ha nem lett volna nála a hátitáskája, akkor még bizonyára táncra is perdült volna a diktált ritmusra. Még így, ruganyos léptei miatt is olykor összekoccantak az üres üvegek a táskájában. Egy páran biztosan bolondnak titulálták, ahogy magában énekelt, de ő senkit sem vett észre és nem is zavartatta magát.
A gyengélkedő ajtaja elé érve egy forgással fejezte be a dúdolt számot, így nyitott be a helyiségbe.
- Csókolooom!- hatalmas mosollyal és a kelleténél egy fokkal hangosabban köszöntötte a gyógyítót és azt a pár beteget, akik a szobában tartózkodtak, majd beljebb lépett, hogy be tudja csukni maga után az ajtót. Nem ment beljebb, annak ellenére sem, hogy már jól ismerte a gyengélkedőt. Szépen megvárta, hogy sorra kerüljön és Shayleen vele tudjon majd foglalkozni. Addig is levette mázsás súlyú hátitáskáját vállairól, hogy előszedje mindkét üres üvegpalackot. Sajnos most nemcsak az általános gyógyszerét kellett visszahoznia, hanem a heves szívverések ellenit is és épp azon gondolkozott, hogy az igazság mely árnyalatát fogja Shayleen előtt feltárni. Mi is okozta a hirtelen rohamot, amiért ezt is be kellett vennie.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Catherine Shayleen Black
Független boszorkány, Gyógyító, Végzett Diák


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 196
Összes hsz: 700
Írta: 2019. augusztus 20. 18:58 | Link

A mindig Boldog Nara

Lassan vége a vizsgaidőszaknak, azonban a szimulánsok nem hogy fogynának, egyre többen vannak. Shayleen nem panaszkodhat arra, hogy nincs dolga, ugyanis a sok léhűtő, pótvizsga pótvizsgájának a pótvizsgájára készülő tanuló szívesen dönt úgy, hogy bedobja az aduászt: rosszul van. Idejönnek valami mondva csinált indokkal, a lánynak meg persze kötelessége ellátni őket, de legalább megvizsgálnia, majd útjukra engedi a csapatot. Ilyenkor amúgy nagyon pipa, mert ha tényleg érkezik olyan, akinek szüksége van segítségre, az vagy vár, vagy bekerül a "te is lógsz a vizsgáról" skatulyába.
Épp elengedi az egyik srácot azzal az intelemmel, hogy még pont beér a vizsgája végére és befejezheti, mikor Nara igen boldogan (név szóvicc, figyelitek?) becsörtet a Gyengélkedőre. Persze ez nem újdonság, ő az esetek 99%-ában boldog - vagyis száz, ha igen szigorúak akarunk lenni -, ez pedig általában Shayleent is jobb kedvre deríti. Főleg ezeken a napokon, mikor rengeteg olyan "beteggel" van dolga, akik nem is azok.
- Szia Nara, csüccsenj le valahova, mindjárt megyek - kedvesen mosolyog rá, őt mindig szívesen látja. Mondjuk az is igaz, hogy jobb szereti, ha egy hónapban csak egyszer találkoznak, elvégre a leányzó szívritmus zavaros, ha többször kell jönnie, az bajt jelent. Mindenesetre a hónapról hónapra adagolt bájitalok egyelőre remekül működnek, nem érkezett még panasz az eridonostól, ha pedig beütne a ménkő, akkor ott a heves szívverések elleni. Bár az ex-levitás kissé tart attól, hogyha Nara egyszer szerelmes lesz, valószínűleg napjában többször kapkodhatja majd be azt a verzióját a gyógyszerének, legalábbis abból kiindulva, hogy a nő egészséges szíve mi mindent produkált... Mindenesetre egyelőre nem tud ilyesmiről - a kastélyban ugyanis a falnak is füle van, sokszor szó szerint.
Elbocsátja az utolsó színlelőt is és fáradtan felsóhajt. Mindjárt vége a napnak, nem lesz több vizsga és nem kell mosolyognia minden simlis diáknak. Jaj de nem szereti ezt a részét a munkájának. - Na gyere, adom is a gyógyszered - már épp nyúlna a havi adagért, mikor észreveszi, hogy az előbb kitett üvegpalackok közül mindkettő üres. Meg is áll mozdulata a levegőben és visszafordul. - Mi történt? - a kérdését nem kell konkretizálnia, valószínűleg Nara is kitalálhatja, mire irányul.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Boldog Nara
Diák Eridon, Elsős diák



offline
RPG hsz: 24
Összes hsz: 25
Írta: 2019. augusztus 20. 23:38 | Link

Shayleen
Az utolsó vizsganapon, délután



Nem is kellett sokáig várnia, Shayleen hangja ütötte meg a fülét, amitől ösztönösen még szélesebbre húzódott a mosolya és nagyot bólintott válaszként, amikor megpillantotta a gyógyítót. Ugyanolyan ruganyos léptekkel-mint idefele,- letelepedett a bal oldali első ágyra, az üvegeket pedig óvatosan lerakta az éjjeliszekrényre. A hátizsákja a földre került és végül a talárját is rárakta szépen összehajtogatva, miután kihámozta magát belőle. Tekintetével végig követte az eseményeket, figyelte a diákokat, de minél jobban vizslatta őket, annál kevésbé értette a helyzetet. Mintha annak a feje fájt volna, amannak meg talán a hasa, mégis a vizsgálat alatt minden érintett porcikájuknál feljajdulhattak, amit a paraván sem nyomott el. Az elsőéves nem igazán értette a helyzetet, de mivel igen kíváncsi típus volt, egy percig sem vette le a tekintetét diáktársairól.
Ha Shayleen nem ültette volna le, talán még mindig ott álldogálna az ajtó közelében zavartan simítgatva szoknyája ráncait, már amennyire az üres üvegek engednék a szabad mozgást ujjainak. Shayleen is sokkal fáradtabbnak tűnt, mint az előző látogatásánál, Nara épp ezért arra a következtetésre jutott, hogy már csak a forgatag végét láthatta. Az eridonos ugyanis igyekezett olyan időszakokban betoppanni, amikor szerinte nincs senki, így kerülte a kviddicsmeccsek napjait, amikor a megannyi zúzódás, sérülés és egyéb csúnyaságok között nem akart még púp lenni a nő hátán.
Egyre csak ürült a szoba, ahogy időről-időre valaki távozott, végül teljesen elnéptelenedett. Nara habozás nélkül, gyorsan leugrott az ágyról, amint Shayleen szavai újra neki szóltak és követte őt. Amikor feltette a kérdést, Nara természetesen tudta hogy mire gondolt. Furcsa helyzet volt számára is, hisz hónapokig nem kellett bevennie, aztán egyszer csak bumm, jöttek a heves szívverések. Egy pillanatra meg is torpant, de igazán csak egy kis időre, miután már lassabb tempóban közeledett Shayleen felé.
- Megijesztettek, kétszer egymás után- kezdte a lány bő lére eresztett mondandóját. Elmesélte, hogy épp a hálótermében foglalatoskodott valamivel, aminek teljes figyelmet szentelt. Nem csak az idő múlását nem vette észre, hanem azt sem, hogy az egyik prefektus, Eszter is ott volt a helyiségben és a nem várt kérdés okozta ijedelemtől iszonyatosan szaporán vert a szíve. A jó hír az volt, hogy sikeresen alkalmazta a légzéstechnikát, amivel folyamatosan javult az állapota, de ekkor toppant be a házvezető úr, szinte lemásolva Eszter belépőjét. A prefektustól már remegő kezekkel vette el a főzetet, aki - Nara véleménye szerint,- nagyon jól kezelte a helyzetet és egyből megtalálta a gyógyszerét. Persze nagyon megijedt, de most már csak nevet a dolgon, bár ez akkor sem volt másként.
Azt már nem igazán tette hozzá, hogy mindezt csak magának köszönhette. Egy elrontott bájital miatt sietett Eszter a hálóterembe, mert azt hitte, hogy Nara magára gyújtja az egész helyiséget.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 11 ... 19 20 [21] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet