29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 25 26 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2014. június 8. 23:48 | Link

Meccs után
Axel


Egy picit elgondolkodtam a dolgon, mintha olyan hatalmas nagy dolog lenne, amit át kell gondolnom, többször is, de végül megrázom csak a fejem, lágyan, és visszapillantok rá.
- Áááá, nem. Vagyis olyan szempontból kiválasztott, hogy felhúzza az agyam, de nagyon. Rég volt ilyen hála, nem is akarok sokat. – na ja, nemigen a kedvencem az ökölhasználat, inkább csak oda-, meg beszólni szeretek. Nem mintha félnék, csak én nem a verekedő őrült típusa vagyok. Ez van. A lábam említése már nem olyan fájdalmas, mint eddig, örülök, hogy nem gyűlik könny a szemembe, pusztán a létezéstől is. A vigyorra magam is azzal válaszolok, nem bírom megállni, sosem tudtam, mindig is egy vadalma típus voltam, ha jól éreztem magam. Most pedig, a fájdalom ellenére sikerült. Meg persze, ha nem arra figyelek, akkor máris sokkal jobb minden.
- Oda se neki. Lesz majd még alkalmad rá, bőőőven. Nem ez volt az utolsó meccsünk ebben az életben. Akkor majd megkapják a cuki kis ajándékot. – bátorító vigyort küldök felé, hogy egy percig se búslakodjon ezen, hisz az a csel bármikor jó lesz még, nagyon is. Kicsit fészkelődő, ismét, de igyekszem az ehhez társuló fájdalmaknak jelét sem mutatni, egész sikeresen, hiszen inkább Axel szavaira irányul a figyelmem, amely egészen jó módszernek bizonyul. No majd többször bevetem. A felvetéseire csak bólogatni tudok, hisz tény, nem egy cukorborsók vagyunk, ha belelendülünk, sőőt. Így ezt a fajta antiszeretetet nagyon is ismerem már. De na, nem fogjuk meghazudtolni magunkat, mi ilyenek vagyunk, és kész. Ezt kell szeretni. Viszont nem hiszem, hogy ez miatt valamelyik csapat, vagy ház embere ilyet merényelne ellenünk, aztán meg ki tudja, kinek milyen ördögi tervei akadnak néhanapján.
- Nem hát, mert akkor te lennél mocsok embernek elkönyvelve, hogy hogy van merszed ilyesmit feltételezni bárkiről is. Nem hiszem, hogy valaha megtudjuk ki is volt, hacsak nem lesz belőle nagy balhé. Én, ha megtudnám, tuti szétcsapnám a lábát, csak, hogy érezze, milyen kellemes. – apró fintorral masszírozom meg kicsit a combom, mivel lentebbi területekre nemigen akaródzok nyúlni. Nem izgat valóban annyira a kiléte, de viszonozni viszonoznám. Lehet, csak Ármin fogja tudni, ha megtudja, és embervédelmi szempontból nem mondaná el nekünk, hisz biztos sejti ő is, hogy egy ilyen alakra mi várna a zöldektől. Semmi jó.
Kicsit fura, ahogyan végignézett rajtam, de lehet még mindig csak én látok többet a dolgokba. Sejtéseim vannak bizonyos dolgokról, de hát a pletykarovatnak hinni sosem szoktam, rólam is hozott már olyan hírt, amelynek még a kötőszavai sem voltak igazak, nemhogy a tartalma. De nem mutattam végül jelét, hogy zavarna a dolog, ültem tovább, mintha amúgy bármi mást tudtam volna tenni, és vártam. Nemigen akadt új témám, kicsit a szer, ami enyhítette a fájdalmam, az kicsit az agyam is eltompította. Nem, nem voltam álmos, se kába, inkább csak nehezebben forogtak azok a bizonyos kerekek, amik ilyenkor szoktak, viszont ahhoz képest igencsak jól, amit egy erősebb fájdalomcsillapítótól várni lehet. A megjegyzésére egy jót vigyorogtam, mert hát na, viccesnek vicces volt, hisz az igazi félelem ilyen esetben már rég járt át, az erdőben. Na az se egy kellemes mese.
- Ki tudja, mennyire talál finom falatnak! – ami merőben nagy szó, végiggondolva a méreteket, amellyel egy mini bármit is tudna kezdeni. Talán a kislábujjam kell féltenem.
- Amúgy meg, attól függ, milyen bestia. Sajnos volt szerencsém olyanhoz, akit akármennyire is akartam, de sose tudtam volna megenni.. – húztam el kicsit a szám, de hamar el is tűnt, hiszen a téma folyt tovább, a minisárkány felé.
- De jópofa neve van. Óóó, akkor az tényleg nagyon pici, aranyos, már így hallásra is.  - képzeltem el a hatalmas vadat, és körülbelül úgy hatott nekem belülről, mint ahogy a lányok reagálnak, ha kiscicát látnak. Persze kívülről ez csak mosolyban nyilvánult meg, hisz hogy nézne ki, ha pattognék – ezzel a lábbal nem is menne  -, meg gügyögnék, mint a vadmarha. De a cukiskodás elvetve figyeltem tovább, komolyabban, jobban összpontosítva, hogy a számomra kicsit több, és más értelmű mondatokban megleljem az igazi mondanivalót. Vagyis, igazából már sejtettem, csak bizonyosságot akartam.
- Oké, megnézem. Majd addig kérek mankót, vagy valami, hogy eljussak odáig. – azt hiszem értettem én, hogy mit akar igazából, talán kissé ki is pirulhattam, de nem érdekelt. Most már tudni akarom, amit ott fogok átélni.
- Biztos vagyok benne, hogy vannak jobb ötleteid. Na de akkor majd megyek, és megnézem én azt. – mosolyodtam ismét el, bólintva, és gyors átbeszéltük a haditervet. Ahogy Axel távozott, hogy visszaszerezze a minisárkányt, hátradőltem, pihentem, és agyaltam csak. Fura volt ez a dolog, de egyben tetszett is, és kíváncsi voltam. De még pár óra, és megtudom…

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Fehér Boglárka
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 66
Írta: 2014. június 23. 17:36 | Link

Ádám - estefelé

Reménykedve kukkantott be a gyengélkedő ajtaján, amely immáron nagyjából az ezredik volt a sorban, amit az elmúlt húsz percben kinyitott.
Hogy a francba lehet elfelejteni, hogy hol van a társalgó? Éppen csak egy pici mentsége volt a dologra, az elmúlt fél évet Svájcban töltötte, cserediákként. Nagyon jól érezte magát és nyilvánvalóan megérte az út, de visszatérve rengeteg bosszúságot okozott neki az eltelt idő. Mivel túl szoros barátságokat nem alakított ki és kastélyt sem sikerült minden egyes kis részletében megjegyeznie, mostanában nagyon elveszettnek érezte magát. Nem volt kihez visszajönnie, ráadásul az ideje fele arra ment rá, hogy a különböző helységeket kereste a kastélyban, mert elfelejtette, hogy merre kellett menni.
- Legalább a nyomorult gyengélkedő megvan. -
Sziszegte halkan, a fogai között szűrve a szavakat. Egyrészt késő volt már, és senkit nem állt szándékában felébreszteni a lábadozó diákok közül, másrészt viszont nagyon dühítette a saját tehetetlensége, és hogy senki nem akadt, aki segítene neki. Pedig ő itt mindig mindenkihez nagyon kedves volt. Más kérdés, hogy alig pár hónapot töltött itt, így sajnos a kedvességgel nem sokra ment. Kellett volna egy kis rámenősség, egy kicsit jobban kellett volna tepernie mások társaságáért... Most már mondjuk mindegy.
Egyébként külföldön szembetűnően sokat változott. Az csak egy dolog, hogy időközben jóval magasabb lett, sokkal nőiesebb és egy adag bátorságot is szerzett, így a kisugárzása nagyon megváltozott, de belső tulajdonságai szempontjából is sokat fejlődött. Már nem volt annyira visszafogott, kevésbé volt aggódós és megtanulta egy fokkal jobban kimutatni az érzelmeit. Mondjuk, csak egy fokkal.
Viszont ami a legtöbbet változott a külföldi barátnők hatására, az az öltözködése volt. Korábban inkább elegáns, visszafogottabb darabokat viselt, most azonban ha valaki ránézett könnyedén észrevehette, hogy a dolog már nem igazán állt így. Pillanatnyilag is egy kiszaggatott csőfarmer volt rajta és egy fekete top, amelynek az anyaga a hátán mélyre lelógott, ezzel sokkal többet téve láthatóvá a lányból, mint amennyit itt bárki valaha látott belőle. A kéz- és lábkörmei vörösre voltak kifestve (a francia barátnők mellékhatása), a füleiben pedig két nagy karikafülbevaló lógott. És persze ami a legfurább: Ki volt sminkelve.
Összességében az is lehet, hogy azért nem közeledtek sokan újra a lány felé, mert meg sem ismerték. Na jó, ez igazából nem túl valószínű, azért az emberek sem teljesen hülyék. De biztos, hogy Bogi nagyon átalakult ez alatt a fél év alatt, főleg külsőre.
Még egyszer tanácstalanul körbenézett a gyengélkedőn, aztán a fejét csóválva betolta az ajtót és nekidőlt. Sóhajtott egy nagyot és a lábait kezdte bámulni, gondolkodva, hogyan tovább. Elege volt már, nem volt kedve semmihez, az ágyát akarta. Az ágyát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Tűzpróba
Írta: 2014. június 29. 21:16
| Link

Életem nője

Tűzpróba, mert miért is ne? Normális vagyok én? Nem, határozottan nem. Végül is megkaptam a feladatom, majd három napig ültem fölötte, mire kínrímjeim végére értem. Sosem leszek költő, úgy tűnik minden művészi véna a nővéremé, Andiné lett, én meg, hát én meg még mindig nem tudom, hogy akkor mi a csuda legyen belőlem. Mindenesetre ezen majd ráérek jövőre kétségbeesni, most az a lényeg, hogy az első felét teljesítsem a feladatomnak. A gyengélkedőre vezető folyosón kémként osontam, fekete táskába rejtett kellékeimhez fekete inget és rövidnadrágot, valamint fekete sportcipőt húztam. Elmaradhatatlan tartozékként egy fekete napszemüveget is felcsúsztattam az orromra, így úgy néztem ki, mint egy mini maffizózó. A falhoz simulva haladtam, ujjaimmal pisztolyt formálva, míg oda nem értem. Láttam, hogy Uff nagyfőnök éppen a nagyterem felé tart, így beosontam, az egyik ágyra pakoltam, és elhúztam a függönyt.
Először is piros-narancs fürdőgatyát húztam, majd szépen komótosan testfestékkel elkezdtem főnixet rajzolni a lábaimra, a mellkasomra, végül a kezeimre. Mikor mindezzel megvoltam, még egyszer elmorogtam, amit megírtam. A cuccaimat elpakoltam, magamhoz vettem a nyakba akasztható mini dobkészletem. Hallottam ahogy valaki benyitott, de nem gátolt, sőt segített a feladatban. Valakinek lennie kell, hát van. Előugrottam újdonsült indiánként, majd a dobokat ütögetve nekiálltam előadni szegény lánynak a művem. Jó, hogy nem kviddicsmeccs után vagyunk azért:


Volt ám itt nagy entrópia,
Mikor fiú lett a haverom csaja.
Nagyot nézett a nyuszifiú,
Olyan ez, mint a zöld főnix, meaw.


A végén a nyávogást nem hagyhattam ki, főleg mert a főnix és a nyuszifiú annyira se illenek össze, mint a nyuszifiú és meaw. Ütemesen doboltam, miközben olykor, mint aki átéli a ritmust, fordultam egyet.


A pirosaknál igazi elektródpotenciál,
Mikor Leonie egy gurkóval tarkón citál.
Mi vagyunk a hangadók háza,
Nem kell nekünk se elefántorr, se trombita máma.

A popzene nem főnixfül csemege,
Valami hangosabbat dobj most nekem te.
Nem vagyok én kukackölyök,
Csak mert az Eridontól bepörgök.


A második rész végénél újra pörgök, és mint egy őrült, még a fejemet is rázom. Lassan minden feszélyező gondolat eltűnik, és gyerekek, komolyan mondom, én ezt élvezem. Szegény lány, nem láttam még itt, de tuti, hülyének néz.


Kviddicsben az élre törülnk,
A gólvonalnál Várffyt győzünk.
Elviszi majd őt a Colorado
Mit telesírt a kvaff után, óóó


Közelebb lépek a lányhoz, és most mint egy őrült rockisten próbálom bevonni az egyszemélyes közönségemet is.

 
Sikíts mint egy mandragóra,
Főnixként ne légy léha,
Hisz egy a fontos te kis nyuszó:
Szupraindividuális organizáció!


Az utolsó ó itt is elnyúlik, gyorsítok a doboláson, majd egy nagy ütéssel lezárom, és meghajolok a lány előtt, akire felnézve ismerem fel a szemeit, és ettől egyből olyan vörös leszek, mint a bőrömön a főnixklán.
- Boglárka?

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2014. július 15. 23:35 | Link

[Anya, Ádám, Bálint]

Lassan kúszik be a külvilág a tudatába a fura illatával. Nem kviddicsillat van, hanem túltisztaság illat, ami azt jelenti, hogy bajban van, méghozzá nagy bajban. Még nem nyitja ki a szemét, gondolkozik... nyilvánvaló, hogy fekszik valahol, és nem a kviddicsfelszerelésben. A sípcsontja már nem fáj annyira, a csuklója sem, de a feje nagyon, ahogy próbál visszaemlékezni, de igazából nem tudja, hogy nyertek-e. Arra emlékszik, hogy felkiáltott, aztán... mi történt aztán? Miért ilyen nehéz mozogni? Összeráncolja a homlokát, így már tudja, hogy rá fognak jönni a körülötte lévő emberek, hogy magánál van. Anya itt van, és Ádám is, felismeri a mágiájukat, és ebből tudja is, hogy nagy bajban van. Nagyon nagy bajban, és ennek a szónak a hatására kezd derengeni egy emlékkép, ahol épp megnyitja maga körül a földet, és kisebb-nagyobb méretű köveket, kavicsokat, és sziklányi földdarabokat dobál maga körül, miközben tovább sikoltozik. Fél attól, akit az emlékképében lát, nagyon fél. Ki is nyitja azonnal a szemeit, és ezzel a riadt tekintettel néz Anyára, majd Ádámra.
-Mi történt?- kérdezi halkan, aminek örül, így annyira nem egyértelmű a pánik, ami benne tombol, bár mindegy, ha Anyát nézzük, őt nem lehet átverni. Bele is kezd a beszámolóba, és Ashley tudja, hogy sokat elhallgat a valóságból, de még így is szörnyűnek találja. Érezte, hogy valami nincs rendben, aztán Ashley felkiáltott, felgyorsultak az események, a meccsnek vége lett, ő leesett, vagy ugrott a seprűről, és tovább kiáltozott, de ekkorra már Anya is és Ádám is próbált a közelébe kerülni. Csapkodott a levegőben, aminek hatására a föld megnyílt, és a kövek is röpködtek, meg a nagy földdarabok, mindenkit betereltek, senki nem sérült meg. Ádám állította meg.
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner R. Luca
KARANTÉN


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 721
Összes hsz: 6627
Írta: 2014. július 22. 21:56 | Link

Indián megmentő bácsi meg látogató(k)
Griff - Luca 1:0
Navine-Levita meccs eredményeként...


Egészen hamar egyértelművé vált számára, hogy nem ez lesz élete mérkőzése. Illetve pozitív értelemben biztosan nem. Minden baja volt a reggel, és a nap korábbi szakaszában egyaránt. Késett, amit sosem tett még, sőt, ő szokott lenni az első, aki kiérkezik és az utolsó, aki elhagyja a pályát, valamint az öltözőt. Valami nagyon nem stimmelt. Lehet csak ráparázott az idényzáróra, vagy nem is igazán tudja. A mai meccs nagyon fontos, nem csak azért, mert a bajnoki cím múlhat rajta, hanem azért is mert Kristóf utoljára lép pályára velük. Eljött az a pillanat, amit nagyon nem várt, el kell válniuk egymástól. Nyálasan, túlérzelgősen hangzik, főleg, hogy se nem rokona, se nem közelebbi kapcsolata, csak egy barátja, bár felnéz rá és kicsit olyan pótbátyó számára. Nehéz megfogalmazni miket is érez most, de ideje nincs sok agyalni, hiszen ismét terelőként került a pályára, amibe bele is vetette magát, azonban a meccs egész korán olyan fordulatot vett, ami elhozta a legrosszabbat. Gyanús is volt, hogy Luca aránylag épen megúszott eddig minden mérkőzést. A legnagyobb baja egy csuklózúzódás volt, de azt is kikezelte az indián rövid idő alatt még a meccs közben. De most…
Az egyik pillanatban még az elütött gurkót figyelte, aztán már csak a sikoltások miatt fordult meg, mikor is frontális karambolba került a nagy repülő izével. Teljesen sokkba került, szinte csukott szemmel, próbálta az ütőjével elcsapni magától, sikertelenül, ráadásul csak feldühítette az állatot. Rossz döntést hozott. Semmit nem látott belőle, csak küzdőt, teljesen eredménytelenül. Az utolsó képkocka az, mikor valami embertelen erővel majdnem kiszakad a karja a helyéről, mivel elrántotta őt az állat. A kép teljesen elsötétült előtte. Nem érzett, nem látott és nem hallott semmit.
Fogalma sincs mennyi idő telhetett el, csak szemhéjain át kezdett némi fényt érzékelni. a kezét képtelen volt felemelni, minden apró mozdulattól egész testét végigjáró fájdalmat érzett. Kiszolgáltatottnak, reménytelennek és borzalmasnak érezte a helyzetet. Semmit nem érzékelt nem hallott apró neszeken kívül. Csak apró pislogások mellett próbálta kinyitni a szemeit, a kibírhatatlan fejfájással, zavaró fénnyel és fájdalommal küzdve.
a lehető legrosszabbakra gondolt most, lelkiekben már szinte készítette magát, hiszen hirtelen a képességével sem tudott összhangba kerülni, mai azért segített volna valamicskét. Nem ment. És… a meccs. Te jó isten, nélküle ott vannak, vagy voltak... jézus. Teljes káosz, ami a tekintetére is kiült, miközben tisztulni kezdett előtte a kép és a homályosból már körvonalakat is ki tudott venni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2014. július 23. 11:30 | Link

Luca

Mint mindig, most is kénytelen voltam kivánszorogni a kviddicsmeccsre. Unottan figyeltem, az ide-oda repkedő diákokat, akik egy része, mintha csak valami létfontosságú csatában venne részt, még csak le sem ereszkedett hozzám a kisebb sérüléseivel. Sosem fogom megérteni ezt a játékot - már ha lehet annak nevezni - és őszintén szólva nem is akarom. Régebben még bosszankodtam miatta, ha egy-egy meccs után telt ház lett a gyengélkedőn, de mostanra már nem igazán tud érdekelni, hogy hányan és mennyire sérülnek meg. Mondjuk úgy, hogy ez is ugyanolyan rutinná vált, mint a záróvizsgák előtti stressztől összeesők meg a bénán próbálkozó szimulálók.
A hippogriff megjelenése azonban engem is felrázott unott bámészkodásomból. Igazság szerint nagyobb pusztításra számítottam, mikor megláttam feltűnni a lényt.  De ez a két főnyi emberveszteség egészen jó aránynak mondható. Az arányok azonban mit sem változtatnak a helyzet súlyosságán. Legalábbis, ami a nvinés csapatkapitányt illeti. A levitás fiúcska ugyanis viszonylag simán, néhány csúnya és ezért persze fájó felszíni sérüléssel megúszta, Lucának viszont sokkal nagyobb fájdalomban volt része, amit a szervezete ájulással reagált le. Az ő ellátását nem végezhettem a pálya közepén, csak a szokásos törött csontokra, zúzódásokra, kificamodott végtagokra készültem, griff harapásra nem.
Amint Ármin sikeresen lehozza a lányt, elindulok vele a gyengélkedőre. Szinte éget a testéből áradó fájdalom. Igyekszem képességeimtől telően elvonni, enyhíteni a kínjait, addig is, míg nem adok neki valami rendes fájdalomcsillapítót. Lepakolom a lányt az egyik üres ágyra, összeszedem, hogy mi mindenre lesz szükségem a sebei ellátásához, mire pedig ismét az ágya mellé telepedek lassan kezd magához térni. Nem akarom a beszéddel terhelni, nincs is mit mondanom neki, csak a megszokott komor képemmel, de melegen csillogó szemeimmel tekintek rá, azt sugározva, hogy megnyugodhat, minden rendben lesz.
Ugyanakkor az is benne van a tekintetemben, hogy ez persze nem lesz fáklyás menet. A griff majdhogynem kitépte a karját, mikor megpróbálta megragadni, nem lesz fájdalommentes, hogy a kiugrott vállát helyreigazítsam. Hiába kapálózott hősiesen a lány, nem tudta magát megvédeni az éles csőrtől és karmoktól, van egy csúnya, szaggatott szélű harapás az felkarján, több kisebb-nagyobb vágás az oldalán és a hátán, a csuklója pedig eltörött. Ezt elkerülhette volna, ha nem hadonászik az ütőjével, bár akkor valószínűleg szerzett volna más, fájdalmasabb sebeket.
- Ezt idd meg - erős akcentussal beszélek, nem is igen érteni, amit mondok, ha az ember nem tudja, mi az. De ha már egyszer Tilda tanítgat magyarul, megragadok minden lehetőséget a gyakorlásra. Egyébként is félreérthetetlen a gesztus, amivel egy kis pohárkát tolok Luca szája felé, és megitatom a íztelen fájdalomcsillapítóval. Szüksége lesz rá. Közben másik kezemmel megérintem a kezét, hogy érezzem, ha már hat a szer
.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Annelie Freya Blomqvist
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 464
Összes hsz: 10597
Írta: 2014. július 28. 15:22 | Link

Bentley
Stégről jöttünk

Az erdőben történt ütés játszódott le a lány fejében már sokadszorra. Aztán annak az idegennek az arca, aki a stégnél megfogta. Ha ő nincs ott, valószínűleg már a tóba esett volna, és talán bele is fulladt volna. Mintha álmodna, olyan volt minden, de érezte a valódi fájdalmat. Valami nem engedte, hogy felébredjen, csak lassan az ujjai mozgásával kezdett magához térni.
Szemei nagyon nehezen szokták meg a világosságot, ami a mellette álló éjjeliszekrényen helyezkedő lámpából jött. Kezét a fejéhez emelte, fájlalta, és ahogy kitapintotta a ráragasztott gézt, úgy szisszent is fel. Lenézett, egy ágyban feküdt. Pár másodpercbe telt, hogy rájöjjön, a gyengélkedőn van. Szépen lassan kezdett emlékezni azokra a dolgokra, amiken magánál volt. A srác fogta, és cipelte fel a kastélyba.
Oldalra mozdította a fejét, és halkan nyögve feljebb tornázta magát. Az egész feje úgy fájt, mintha lecsapta volna egy gurkó. Ott ült jobbján az idegen, akit így fénynél jobban végig tudott mérni.
- Ugye nem mondtad el? - suttogott, majd lassan körbenézett a helyiségben. A gyógyító egy sebes karral volt elfoglalva a terem másik végében. Nagyon, de nagyon nem akarta, hogy bárki tudomást szerezzen az erdős dolgairól, remélte, hogy Ő neki is volt annyi esze, hogy valami mást hazudjon.
- Ahm...köszönöm, hogy felhoztál - erőltetett mosolyt eresztett meg felé, majd az éjjeliszekrényen levő pohárért nyúlt. Nagyon szomjazott, és még fájdalomcsillapító bogyó is volt ott. Remek!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2014. július 28. 16:19 | Link

Annelie

Összeráncolt, kis undorral az arcomon néztem végig, ahogy az orvos leápolta az arcán tátongó sebet. Nem bírom a vért, Jace születésénél is én csuklottam össze, de hősiesen végignéztem… ahogy most is. Szegény lány ájultan tűrte végig, ahogy mindenféle büdös, alkoholos krémekkel tisztítják a csúnya sebet az arcán, de remélhetőleg nem is érzett belőle semmit. Miután az orvos elment, ketten voltunk csak a függönyökkel elkerített kis „fülkeszerűsében”, éreztem, hogy itt az ideje, hogy menjek. A felkarom és a combom összes izma görcsben volt a cipekedéstől. Fel akartam kapni a hátizsákom, de nem bírtam felemelni. Leültem az ágy melletti kis székre, gondoltam megpihenek pár percre, aztán elindulok a szobám felé. Időközben egy a szobát épp elhagyó gyógyult átkiabált a termen, mit sem törődve az alvó betegekkel.
- Mi okozta Annelie sebét? – kérdezte tőlem rosszallóan. Kicsit magamra vettem, úgy kérdezte, mintha én csaptam volna le egy bunkósbottal. Tudta a nevét, úgyhogy valószínűleg ismerte már.
- Nem tudom. Az erdőben hallottam, hogy… - kezdtem el a monológom, de aztán eszembe jutott, hogy az erdő tiltott terület. És bármit is csinált ott, bármi is okozta a sebesülést, tilosban járt. – Hallottuk a stégről, hogy az erdőből furcsa hangok jönnek. Ezért futni kezdtünk, és megbotlott egy kőben. – Füllentettem rezzenéstelen arccal az ismeretlennek, aki utána bólintott egyet, és elhagyta a szobát. A lány kezdett magához térni, én változatlanul ültem mellette.
Az első kérdése alapján, azt hiszem tökéletes választ adtam a kíváncsiskodó fiúnak.
- Nem, úgy tudja, hogy elestél egy kőben. – mondtam neki mosolyogva. A vízért, és a bogyóért nyúlt, amit készségesen a kezébe adtam, hogy ne kelljen forgolódnia, aztán felálltam, mint aki indulni készül.
- Szóra sem érdemes.
Utoljára módosította:Bentley L. Collins, 2014. július 28. 17:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Annelie Freya Blomqvist
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 464
Összes hsz: 10597
Írta: 2014. július 28. 16:41 | Link

Bentley

Nem túl valószínű, hogy Annie bármikor is megfogja tudni, mi történt vele. A nagy dög aki megtámadta lehetett ember, vagy bestia, de a sötétben...nehéz egy másodperc töredéke alatt ezt megállapítani.
A gyenguszon átöltöztették, ezt érezte is magán. Addig viszont nem nagyon mozgott, míg a vízzel le nem öblítette a bogyót, ami máris hatni kezdett. A srác menni készült, Annie pedig megköszönte amit érte tett, aztán fájdalmas mosollyal biccentett aprót felé, és hagyta menni.
A takarót lehúzta magáról, és akkor látta meg, miért van átöltöztetve. A lába valami zöldes krémmel hosszú csíkban be volt kenve. Ujjával egy kicsit lekent, és orrához emelte. A krémnek orrot csípő, szemet könnybelábasztó szaga volt.
Annie lassan felült, és az ágy szélére csúszott. Gyorsan körbenézett az ágy körül, de nem látott mást, cssk a ruháit. Szíve kihagyott egy ütemet, kövé dermedt. Leugrott az ágyról, a srác még éppen az ajtó előtt volt.
- Állj meg! - kiáltott utána. Hangjában düh, fájdalom, ijedtség volt egyszerre, és ez a hirtelen ugrás és kiáltás kombináció nem volt jó a fejének. Az ágynak dőlve nyögött, remélve, hogy a fiú visszalép hozzá.
- Nálad van...nálad van az íjam? - szemeivel fürkészte a fiút, hangja nagyon halk volt. A sztoriba nem passzolt volna egy íj. Annie minden reménye a fiúban volt. Ha nem adja neki vissza, akkor azt nagyon megbánja...
Az íj nélkül üresnek érzi magát, nincs mi megvédje. Pálcás varázslatokat még nem tud sokat, nem hiába mászkál azzal, amit tud használni. Szereti biztonságban tudni.
- Ha nálad van, csúsztasd az ágy alá, kiviszem mikor már nem figyelnek. Kérlek.
A fejét fogva a lány visszamászott az ágyba, és a srácot nézte onnantól.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2014. július 28. 18:11 | Link

Annelie

Már épp készültem elhagyni a szobát, amikor a lány utánam szólt. Felhúzva a szemöldököm kissé kifejezéstelen arcot vágva megfordultam, és kérdően ránéztem. Fáradt és feszült voltam, semmi másra nem vágytam, csak egy kiadós alvásra, de ez a kis íjas boszi átszervezte a napom rendesen. Két lépést tettem az ágya felé, de még mindig nem mondott semmit. Most vette csak észre a lábszárán lévő hosszú és mély horzsolást, ami így a zöld trutyival a tetején még durvábbnak tűnt, mint a szakadt nadrágon keresztül. Megesett rajta a szívem, a megfáradt arckifejezést, egy barátságosabb mosoly vette át.
-    Igen? Annelie…? – tettem hozzá rögtön egy ördögi mosollyal legbelül, ugyanis tudtam, hogy meg fog lepődni, hogy honnan tudom a nevét. Olyan fiatalnak tűnt, kb. 14, max. 15 éves lehetett, és máris ilyen balhékba keveri magát. Kicsit rosszul érzem magam, hogy titokban tartottam, hogy az erdőben járt, de remélem nem fog vele visszaélni, és újra visszamenni. Végre kibökte, hogy az íját akarja. Hangosan felnevettem, és az ágya végéhez sétáltam, majd megfogtam a lábfejét a takarón keresztül.
-    Csak nem gondolod, hogy visszakapod? – nevettem. – Megtartom a kis titkod, de nem fogom a szívemen hordozni, hogy hagytam, hogy újra bajba kerülj.
Hazudtam neki. Szinte tapintható volt a levegőben a feszültség, hogy mennyire fontos neki az az íj. Nem vettem volna el tőle, de mindenképpen akartam, hogy érezze a súlyát, ezért becsúsztattam az ágy alá, míg aludt… kapóra is jött, hogy éppen ezt kérte tőlem. Egy ideig még úgysem fog tudni lehajolni érte, holnap pedig úgyis visszajövök megnézni, hogy hogy van. Elindultam az ajtó felé, majd megálltam és visszanéztem rá.
-    Jóéjt, Annelie. Vigyázz magadra.
Hozzászólásai ebben a témában
Isidor Slusser
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 99
Összes hsz: 1385
Írta: 2014. augusztus 1. 20:05 | Link

Katniss

Elindulnak Katnissal a kastély felé kézen fogva, bár Isidor ezt most inkább segítség gyanánt teszi, hogy időben észrevegye, ha valami baj történne a lánnyal.
-Szívesen máskor is. Persze, jobban vagy... csak épp holtsápadt vagy és remegsz. De egyébként semmi bajod, persze. Gyere inkább fel a gyengélkedőre, addig úgysem foglak békén hagyni. Ez az egyik rossz (vagy jó?) tulajdonsága, hogy bajban sem bírja abbahagyni a szellemeskedést. Valaki szereti, valaki nem... Reméli, hogy Katniss veszi a lapot és nem sértésnek veszi, inkább csak figyelemelterelésnek, vígasztalásnak.
-Ó, ugyan. Nem kell meghálálni, nem azért teszem. Ha baj van, segítek, amiben tudok. Elég hála lesz, hogy ha fordított eset lesz, te segítesz nekem. És... igen, lehet, hogy az. Én nem hiszek ugyan az ilyesmikben, úgy igazából azt hiszem, hogy nem hiszek semmiben... De ha szerinted az volt, akkor biztos igazad van. Pár pillanatig megint elmélyed Katniss tekintetében, de gyorsan észbekap, hogy nagyon sürgősen a kastélyban kell lenniük, azon belül a gyengélkedőn, hisz a lány még mindig rosszul van, még ha tagadja is. Kicsit sietősebbre veszi a tempót, és felmennek ketten a kastély keleti szárnyának második emeletére, és pár percen belül felérnek a gyengélkedőre. Ott a gyógyító fogadja őket.
-Elnézést kérek, de Katniss rosszul van. Úgy néz ki, hogy bármelyik pillanatban elájulhat. Eddig szerencsére nem tette, a falutól sétáltunk idáig, de sosem lehet tudni. Talán jobb lenne, ha legalább egy éjszakát itt töltene az Ön felügyelete alatt. Magyarázza el a helyzetet, a gyógyító pedig fogadja őket.
Utoljára módosította:Isidor Slusser, 2014. augusztus 2. 14:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katniss L. Clare
INAKTÍV


littleactress.*
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 209
Írta: 2014. augusztus 2. 14:02 | Link

Isidor Smiley

Kicsit kínos most már ez az egész. Rosszul vagyok igen, de attól még tudok járni. Mindenesetre tovább szorongatom Isidor kezét, mert tényleg szükség van rá.
-Hát köszi. Megint csak azt kell mondjam, hogy ritkán találni ilyen jófej embereket. Persze, ha te kerülnél ilyen helyzetbe csak sikíts, és ott termek.- váltok én is viccesbe. Sohasem bírtam, hogyha az emberek sápítoznak, ha valamilyen baj éri őket. El kell fogadni és tovább kell lépni.
Erre a gondolatomra aztán abbahagyom a nevetést. Egy ideig nem beszélek, csak a gondolataimba mélyedek. El is felejtkeztem a rosszullétem rosszabbik oldaláról, magának a rosszullétnek az okáról. Hiányzik London, az út, az az egy év. És hiányzik Aidan. Elkap a bűntudat, ezért elengedem Isidor erős kezét, de azonnal kiderül, hogy ez rossz ötlet volt. Megszédülök és szinte beesek a gyengélkedő lakkozott faajtaján. Isidor szerencsére ott van mellettem és elkapja a derekam.
Bágyadt mosolyt küldök felé is, na meg a gyógyító felé.
- Neeem! Csak fáradt vagyok! Nem maradhatok itt egész éjszakára. Csak ledőlök pár percre. Mondjuk... arra az ágy...- és ekkor újra elszédülök. Minden feketébe vált körülöttem és elmosódott kiáltásokat hallok...
Nem tudom, hogy mennyi ideig vagyok eszméletlen, de mikor kinyitom a szemem az ágyon fekszem, de a saját ruháimban. Ebből arra következtetek, hogy nem tartott sokáig a filmszakadás.
Isidor hajol fölém aggodalmasan, vagy egy gyógyító? Valaki átszalad az ágyam előtt. Gyógyszereket hoznak, ami teljesen fölösle...
Vagy lehet, hogy mégsem? Lehet, hogy komoly bajom van?
Szóra nyitom a számat:
- Azt hiszem, jobb ha most elmész, Isidor. Gondolom szeretnél már egy kicsit kevésbé ájuldozós helyen lenni.-csak suttogásra futja.- Talán tényleg itt töltöm az éjszakát, köszönöm, hogy behoztál és...
Közben csukódnak le a szemhéjaim, ólmos fáradság ül a pilláimon. Rettentő álmos vagyok és kimerült.
-...talán reggel benézhetnél még.- mondom utolsót pislogva, azzal elnyel a pihentető, ébenfekete álom.
Utoljára módosította:Katniss L. Clare, 2014. augusztus 2. 14:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Wolgast Bellafonte
KARANTÉN


Répasrác
offline
RPG hsz: 190
Összes hsz: 7542
Hosszúúúú
Írta: 2014. augusztus 5. 21:32
| Link

-=Ébredés=-


Legnagyobb meglepetésemre a gurkó nem talált el. Ott lógtam fejjel lefelé, összeszorított farpofákkal, hogy ha az engem követő gurkó nem száguld el felettem, akkor kevésbé fájjon, amikor sejhajba billent. De ez nem történt meg. Föltornásztam magam a seprűm tetejére, és körülnéztem, mit sikerült véghezvinnem.
A passz tökéletes volt, Bran sikeresen elkapta. Eléggé lemaradtam tőlük, de azért próbáltam felzárkózni. Nedra viszont ott volt elöl, így a kvaff hozzá került, és ennek örömére dobott is egy gólt. Vettem egy mély levegőt, aztán kifújtam, hogy lehiggadjak. Én voltam jelenleg leghátul, ezért feljebb szálltam, hogy átlássam a felállást. A Navinés őrző kidobta a bőrt, és az egyik hajtólány már száguldott is a mi térfelünk irányába. A többiek üldözőbe vették, én viszont még álldogáltam egy kicsit. Úgy terveztem, ha elég közel ér, akkor felülről -mint egy rakéta- letámadom, és kikapom a kezéből a lasztit. Felfelé úgyis kevesebbet figyel az ember, nem? A lány passzolt, és pedig készülődtem a támadásra, amikor...
Még életemben nem láttam ilyet. Egy madár-ló hibrid, vagy a fene tudja, micsoda szállt be a pályára, és egy navinés lányra támadt. Felülről jól láttam, ahogy beleharap, aztán a többit eltakarta a szárnyával. Ármin száguld, és köteleket lövell a pálcájából, azonban a lény a lányt magára hagyva próbált kitérni. A hatalmas kígyónak tűnő szálak tehetetlenül estek a földre, majd eltűntek.
Szememmel a sérült navinás terelőt kerestem. Akármennyire is ellenük voltunk, azon körülmények között ez nem számított. És akkor...
Későn vettem észre, hogy a "madár" felém próbál meg elmenekülni. Nem is vett célba. Nem akart igazán bántani. Csupán nagyobb sebességgel akart eltűnni, és az arcomat éppen jó elrugaszkodó felületnek ítélte. Az egész olyan volt, mintha egy puha párnába rejtett dinnyével nagy lendülettel fejbe csapnának. A világ sötéten lüktetett, és a füleim sípolásán kívül nem hallottam semmit. A sikítozó lelátó pantomim előadássá változott. Meleget éreztem a számon: eleredt az orrom vére. Úgy tűnik, ez minden meccsem velejárója lesz.
Elindultam lefelé, hogy a gyógyító megint elláthasson. A tenyeremet néztem, ahogy a kis vörös cseppecskék melegen koppannak rajta. El is felejtettem, milyen magasan voltam. Csak szálltam és szálltam lefelé, egyre intenzívebb lüktetéssel. Nem túl nagy a vérveszteség, de éppen elég ahhoz, hogy fokozza a taslival járó tüneteket. Már gyanúsan sok ideje nem értem el a földet, ezért levettem a markomban lévő, alvadni kezdő tavacskáról a tekintetem, és lepillantottam. Nos, ezt nem kellett volna. Ahogy a fejem oldalra billentettem, ahogy a talajtól elválasztó méterek látványa megszédített, ahogy a szemeim sötéten lüktettek...
Egyszerűen leszédültem a seprűről. Fejjel előre száguldottam az egykor megmenekülést jelentő talaj felé, mint egy rakéta. Mindössze három méter lehetett a távolság, de nekem harmincnak tűnt. Zuhanás közben Dashát szúrtam ki, láttam az arcán az iszonyatot. Ekkor olyat éreztem, mint amilyet egy buborék érezhet, mikor kipukkan. Nem hatalmas robbanás, nem kibírhatatlan fájdalom... Csupán kis hanghatás, aztán sötétség.
_______________________________________________________________________

Álmodtam. Nem emlékszem, hogy mit, de álmodtam. Kis, halvány töredékek, egy keserédes, felsőbbrendű kacaj és egy mondat maradt csak meg. Azonban ezek mélyen belevésődtek az agyamba. És az alak, aki, vagy ami kiadta ezeket...
Leginkább úgy tudnám leírni, mint a világ legmélyebb hangú harangja. De... Egyben fülsértő, mint két acéllemez között morzsolgatott homokszemcsék csikorgása. És nyugodt volt, de egyben játékos. A Halál hangja volt ez. És amit mondott... Számomra nem volt éppen pozitív.
_______________________________________________________________________
Lassan kinyitottam a szemem. Még nem volt világos, de sötét sem volt már; nem sok kellett a napfelkeltéhez. Ezek a fényviszonyok szerencsére nem bántották a retinámat, szóval körül tudtam nézni. Még sosem voltam a gyengélkedőn, de azért villámlogikámmal ki tudtam következtetni, hogy ez az lehet. Kerestem a lányt, aki talán még nálam is rosszabbul járt, de nem volt sehol. Ekkor merült fel bennem: mennyi ideje lehetek itt? Ha tényleg olyan súlyosan megsérült, ahogy azt gondolom, akkor egy-két napig legalább itt kellett lennie... De lehet, hogy a lányoknak külön részlegük van, hogy - bár van paraván - ne legyenek gondok az öltözködéssel, higiéniával. Sóhajtottam egy hatalmasat, felültem, és az álmomon próbáltam gondolkodni, hátha eszembe jut valami, hátha az a mondat mégsem jelent semmit, hátha...
Gondterhelten vakartam volna meg a fejem, ha nem lett volna rajtam turbán. Pár percig így ücsöröghettem, fél kézzel a fejemet fogva, amikor beugrott. Lezuhantam. Ebben a pillanatban meg is fájdult a fejem, mintha a kín csak vezényszóra várt volna. Nem volt vészes, így fel sem szisszentem, csak grimaszoltam. Nem tudom, hogy keletkezett-e seb a fejemen, és azért van bekötve, vagy ez valami ősi indián módszer, és tele van gyógyfüvekkel, vagy imákkal, vagy varázs cuccokkal, de nem is izgatott. Inkább a meccs kimenetele érdekelt. Ha megnyertük, akkor elsők lettünk. Ha vesztettünk, akkor nagyon valószínű, hogy utolsók. Azonban az is lehet, hogy az a bizonyos incidens miatt elnapolták a mérkőzés befejezését.
Meg sem próbáltam elhagyni a termet. Még csak fel sem keltem az ágyból. Nem voltam álmos, aludtam eleget, de nem akartam, hogy esetleg - ha mégsem gyógyultam még meg, és komolyabb a sérülésem - összeessek a folyosón, aztán a diákok találjanak rám. Visszafeküdtem, összekulcsoltam a kezem, és a fejem alá tettem. Még a turbánt sem vettem le. Csak feküdtem, és gondolkodtam az eredményeken, a másik lányon, és legfőképp az álmomon. A mondaton, ami egyben egy ígéret volt magától a Haláltól.
Utoljára módosította:Wolgast Bellafonte, 2014. augusztus 6. 01:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

-=Éjfélkirály|Avatartalan=-
csacsi
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 794
Összes hsz: 21304
Időpont: a meccs után egy héttel
Írta: 2014. augusztus 6. 13:46
| Link

Wolgi
torta || gönc


Kezemben egy tortával egyensúlyoztam a gyengélkedő felé, ahová az egyik csapattársam került, miután az utolsó, mindent eldöntő meccsen leszedte a hippogriff. Hát mit ne mondjak, nagy rémület volt utána a pályán és az öltözőben is. Én személy szerintem majdnem lefordultam a seprűmről, amikor megláttam, hogy a fiú zuhanni kezdett a föld felé. Dasha azonnal utána eredt, de már késő volt, a meccs pedig ment tovább. Ment tovább és... vesztettünk. Ami azt jelentette, hogy lecsúsztunk a kupáról és csupán harmadikak lettünk. Az öltözőből kilépve nem volt valami jó hangulatom, de hát nem tehettünk mást, Kristóf gyorsabb volt. Én nem hibáztattam senkit, csak csalódott voltam, de büszke is arra, hogy ilyen jól szerepeltünk és majd jövőre miénk lesz a kupa. Most egyenlőre viszont egy tortát cipeltem a fiúnak, akit az az édes kis szárnyas ló szedett le a pályáról. Lassan haladtam a gyengélkedő felé, közben ügyeltem rá, hogy ne essen semmi baja a süteménynek. Répás volt, mert az a fiú kedvence. A manók voltak olyan kedvesek és sütöttek a kérésemre egy nagy répatortát, amit én felszeleteltem és leborítottam pár szalvétával, majd felkaptam és végül elhagytam a szobámat.
Vatta most nem jött velem, szegényt bezártam a szobába, az ablakot pedig kinyitottam, mert imád kikukucskálni. Olyankor mindig nagyon vicces... na, de mindegy is. Már a gyengélkedő folyosóján jártam, amikor rájöttem, hogy semmi evőeszközt nem hoztam magammal, de már nem mentem vissza érte. Az ajtó előtt újra megtorpantam, de végül felemeltem a kezem és halkan bekopogtam. Lassan kinyitottam az ajtót, majd beléptem. A szoba félhomályba borult, de a szememmel most Wolgit kerestem. A fiú az egyik ágyon feküdt, szemei nyitva voltak, kezeit összekulcsolva a tarkóján nyugtatta. A tortát a mellette lévő asztalkára tettem, majd pár percig még néztem őt, végül pedig az ágya mellé húztam egy széket és lehuppantam rá.
- Szia - köszöntem halkan, kicsit fészkelődve a széken. Az a kötés a fején nagyon zavaró volt, de pontosan nem láttam, hogy mit csinált vele a hippogriff, ezért biztos voltam vele, hogy a fejét támadta meg. - Hogy vagy? - Nyögtem ki a következő kérdést, ami először az eszembe jutott.
Nem sokszor voltam a gyengélkedőn, főleg nem amiatt, mert valakit kis híján szétszabdalt egy griff. Az asztalra pillantottam, majd vissza a fiúra.
- Hoztam tortát... répatortát - megeresztettem egy halvány mosolyt, majd újra a kötésre meredtem a fején. - Fáj? - Bukott ki belőlem a kérdés, amire rögtön el is pirultam, majd az ablak felé kukucskáltam.
A nap már régen felkelt, én pedig már elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet: levittem Vattát futni, én is rohantam pár kört, majd visszatértem a szobámba, lezuhanyoztam, utána pedig elrohantam, hogy megkérjem a manókat, hogy süssenek egy répatortát, majd vissza a szobámba, zongoráztam kicsit, végül pedig elindultam ide. Körülbelül ez volt a mai napom még a gyengélkedő folyosójára tévedésem előtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Wolgast Bellafonte
KARANTÉN


Répasrác
offline
RPG hsz: 190
Összes hsz: 7542
Írta: 2014. augusztus 6. 23:55 | Link

Izaa

Halvány fogalmam sincs, meddig feküdtem, magam elé meredve. Arra eszméltem fel, hogy valaki mellettem ül. Ha sötét lett volna, akkor leugrottam volna az ágyról ijedtemben, de már felkelt a nap. Hogy elrepült az idő!
-Szia... - hunyorítottam, nem mintha nem láttam volna rendesen, csak így hatékonyabban tudtam rendezni az agyamban lévő kusza szálakat - Iza.
A hogylétem iránt érdeklődött. Tulajdonképpen ötletem sem volt, mennyire vagyok rendben, ezért óvatosan a kötés alá nyúltam.
-T... Tortát? - hatalmasra tágultak a szemeim, talán még a számat is nyitva felejtettem. Már az is ledöbbentett, hogy valaki ilyen korán - ha egyáltalán korán volt, a biológiai órám még nem működött rendesen - meglátogatott, hát még hogy hozott nekem tortát! Réhéhépatortáát!
Szinte extázisba kerültem a sütemény láttára, és csak akkor tértem vissza a való életbe, amikor Iza rákérdezett, hogy fáj-e a fejem. El is felejtettem, hogy a bal kezem még a kötés alatt van.
-Nem fáj. - Rámosolyogtam, aztán megtapogattam a fejem búbját. Kis heg maradt csak, a hajamnak nem esett bántódása, de amikor a sérülés helyéhez értem, azért még megsajdult. De ezt neki nem kell tudnia, nehogy akárki emiatt idegeskedjen. Pár nap, vagy talán annyi sem, és elmúlik ez is.
-Már semmi bajom. Köszi, hogy benéztél hozzám. Izé... Mióta vagyok itt? És mi lett a meccsel? És a lány, akit szintén megtámadott az a... És mi volt az, ami megtámadott minket? És... te sütötted? - tele voltam kérdésekkel, de egyenlőre ennyit zúdítottam csak rá, és még így is sok volt. Reméltem, hogy nem retten meg a kifakadásomért, de úgy éreztem magam, mint egy amnéziás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

-=Éjfélkirály|Avatartalan=-
csacsi
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 794
Összes hsz: 21304
Időpont: a meccs után egy héttel
Írta: 2014. augusztus 7. 11:12
| Link

Wolgi


Csendben ültem egy darabig a széken és bár a fiú szeme nyitva volt, úgy tűnt, mintha nem lett volna magánál. Kíváncsian néztem rá, mert az volt az érzésem, hogy... na nem, biztos nem halt meg, Uff bácsi tudja, hogy mit csinál. Ott üldögéltem még egy darabig, azon gondolkozva, hogy mit kellene csinálnom, ahhoz, hogy a fiú visszatérjen ebből a halál közeli állapotból, amikor rám nézett és köszönt. A nevemet is sikerült kinyögnie, amit egy mosollyal és egy bólintással erősítettem meg. Követtem a kezét, ahogy a kötés alá nyúlt, de nem bírtam végignézni, inkább a tortára függesztettem a zöldjeim és lassan bólintottam az újabb kérdésre.
- Fel van szeletelve, viszont... se kést, se villát nem hoztam - bocsánatkérően tekintettem rá, majd elhúztam a szám. Azért arról tényleg gondoskodhattam volna, hogy hozzak evőeszközt. Viszont az ajtó előtt, mielőtt beléptem volna, még visszafordulhattam volna értük, de nem tettem. Az okot már teljesen elnyomta a látvány, így hagytam is a dolgot. Újra ránéztem, amikor rám mosolygott és a meggondolatlan kérdésemre válaszolt. Bólintottam, de nem szóltam semmit. Tudtam, hogy egy idő után a meccsről kezd majd el kérdezősködni, arról pedig nekem is nehéz lesz majd beszélnem. Apa egyszer azt mondta, hogy ha valaki kómában, vagy valami hasonlóban volt, nem szabad felizgatni fontos dolgokkal. De persze ő állatorvos és totál nem érdekli, hogy az embereknek mi bajuk van, de most megfogadtam a tanácsát.
- Mire emlékszel? - Tettem fel a következő kérdést, amivel szerettem volna kicsit hanyagolni a kviddics-témát. Viszont nem halogathattam örökké - vagy legalábbis a látogatási időn belül - azt a fontos dolgot, hogy veszítettünk, de egyenlőre még nm terveztem elmondani neki. Az utolsó kérdésre elmosolyodtam és kisimítottam egy tincset az arcomból.
- Nem tudok sütni - ráztam meg a fejem. - A manók csinálták, még ma reggel. Azt hiszem, még meleg.
Vicces volt az, hogy azt hitte, én sütöttem, mikor köztudott tény, hogy nem tudok sütni. Már az is éppen elismerő, hogy egy szendvicset összedobok anélkül, hogy nem robban fel a konyha. Na jó, azért egy szendvics még semmi, meg pár dolgot én is meg tudok főzni, vagy sütni, de egy répatortát... na nem, azt inkább a manókra hagytam. Nem szerettem volna megmérgezni az elégett tortával, vagy esetleg túl kemény lett volna a tészta.. nem, majd talán legközelebb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Wolgast Bellafonte
KARANTÉN


Répasrác
offline
RPG hsz: 190
Összes hsz: 7542
Írta: 2014. augusztus 7. 19:14 | Link

Iza

Nem volt kedvem összemaszatolni magam, szóval megmondtam Izának, hogy mi az ábra.
-Figyelj, a sütit majd megesszük, amint az orvos visszajön. Nem biztos, hogy jó szemmel nézné, ha mindent összemorzsáznánk. Ráadásul szerintem elég jól vagyok ahhoz, hogy még ma leléphessek innen, szóval talán találhatunk ennél komfortosabb helyet is az evéshez.
Mosolyogva mondtam mindezt, és komolyan is gondoltam, de a gyomrom nem értett egyet az agyammal, és egy hangos mordulással jelezte, hogy jól esne neki végre valami étel.
-De... egy kis kóstoló nem árthat meg, ugye? - vigyorogtam, és lenyúltam egy szeletet. Megszagoltam, jó illata volt, de még nem haraptam bele.
A sok kérdésemre inkább nem válaszolt, biztos mert túl sokat kérdeztem egyszerre. Válasz helyett egy kérdést kaptam.
-Hát.. Elindult a meccs, csináltam a cselt, aztán felrepültem magasra. Ott várakoztam, amikor az az izé berepült a pályára, és megharapta a sárga csajt. Aztán Ármin megpróbálta elkapni a szörnyeteget, de elmenekült, éppen felém. Szerencsére nem támadó szándékkal közelített, szóval nem is karmolt meg, se semmi, csak arcon rúgott. Innentől homályos, de azt még tudom, hogy megpróbáltam leszállni, hogy a doki elláthasson, mert vérzett az orrom. Aztán... puff.
Itt szünetet tartottam. Nem tudtam, hogy beszélhetek-e neki az álmomról. Ha nem jelent semmit, és csak egy szimpla álom volt, akkor felesleges elmondanom. De ha nem csak álom volt... Ha tényleg a halállal találkoztam... Akkor pláne nem mondhatom el. Nem akarom, hogy emiatt akárki is idegeskedjen. Nem hiszek benne, hogy az álmok jelentenek valamit, de ez egy kivételes alkalom. Olyan valóságos volt. Ha álmodom, akkor a látvány marad meg az emlékezetemben, nem pedig az álmomban szereplő lények hangja. Ez alkalommal viszont nem emlékszem az alakra, csak a hangjára. Az a hang örökre belevésődött az agyam szürkeállományába.
-Aztán itt tértem magamhoz. Itt feküdtem, mindenfélén gondolkodva, amíg rám nem találtál. - Rámosolyogta, és haraptam a tortából. Egészen finom volt, de apáét meg sem közelítette. Mondhatni, életem harmadik legjobb répatortája, úgy, hogy a második hely ürese maradt. Ez egy pék fiától hatalmas dicséret!
A sütit, mint azt sikeresen kiderítettem, nem ő sütötte. Óh, minő csalódás!
-Mindenesetre köszönöm! A tortát, és hogy benéztél hozzám. - hálásan mosolyogtam, aztán leesett, hogy ez kicsit úgy hangzott, mintha el akarnám küldeni, hiszen az emberek búcsúzkodáskor köszöngetnek.
-Mennyi ideig voltam eszméletlen? - kezdtem a kérdések lassabb adagolását. Talán így választ is kapok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

-=Éjfélkirály|Avatartalan=-
csacsi
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 794
Összes hsz: 21304
Időpont: a meccs után egy héttel
Írta: 2014. augusztus 7. 21:06
| Link

Wolgi


Wolgi nem kertelt, szépen kimondta, hogy most nem szeretne tortát enni, én pedig bólintottam. Tényleg vissza kellett volna mennem még az ajtó előtt, legalább villáért, vagy valami. Viszont most már mindegy volt és úgy látszott, hogy a fiú tényleg komolyan gondolta a dolgot. ~ Talán nem is szereti a répatortát? ~ Gondolkodtam magamban, hiszen amióta ismertem a fiút, tudtam róla, hogy él-hal a répáért. Amikor viszont a hasa megkordult és egy gyors magyarázkodást követően elvett egy szeletet, én pedig egy szalvétát libbentettem a hasára. Bele nem harapott, én pedig elfojtottam egy kacajt.
- Nyugodj meg, nem mérgezték meg - csavargattam egy hajtincsemet, és közben próbáltam kitérni a meccset illető kérdések elől. Figyelmesen végighallgattam, hogy mire emlékezett, aztán bólintottam. Ez a meccs tényleg ijesztő volt és még engem is kifárasztott, pedig én szinte semmit sem csináltam. Nem volt nehéz ott lebegnem a karikák előtt, és csak egyszer védtem, az pedig simán ment. Wolgi közben elárulta, hogy itt ébredt fel, ezzel gyakorlatilag be is fejezte a mondókáját. Elgondolkodva meredtem a térdemre, aztán rájöttem, hogy sietnem kell a látogatással, mert nekem még ma dolgom is lenne. Így hát újra rápillantottam, ő pedig közben már a tortát eszegette. Felcsillant a szemem, de a csillogás el is tűnt, amikor újra a meccsről kérdezett. Megköszörültem a torkom, aztán felálltam és az ablakhoz léptem. Kinéztem az üvegen és karjaimat összefontam magam előtt. Nagyot sóhajtottam, majd kipislogtam párat, de végül muszáj volt megszólalnom. Egyszer úgy is meg kell tudnia, hogy mi lett a meccsel, és hogy...
- Egy hétig - nem kerteltem, egyszerűen kiböktem azt a dolgot, ami most valószínűleg a legfontosabb volt, amit tudni szeretett volna. Még mindig nem szerettem volna nagyon belemenni ebbe a témába, de lassabb tempóban tényleg jobb lett volna adagolni a témát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Wolgast Bellafonte
KARANTÉN


Répasrác
offline
RPG hsz: 190
Összes hsz: 7542
Írta: 2014. augusztus 8. 08:17 | Link

Iza

-Egy hétig?! - Tátott szájjal meredtem a lányra, nem tudtam elhinni, hogy ilyen sokáig nem voltam magamnál. Mi mindenről maradtam vajon le? Mikor is lesznek a vizsgák? A tananyagot is be kell pótolnom!
-Azt hiszem... Keresnem kell majd valakit, aki odaadja a füzeteit. - mondtam, amint képes voltam felhajtani az állkapcsomat a helyére.
Ekkor kijött a dokibá', és levette a kötést. Behúztam a nyakam, hogy kevésbé fájjon, de felesleges volt: olyan óvatosan csinálta, hogy meg sem éreztem. Vagy már talán meg is gyógyultam? Szerencsére a fel nem tett kérdésem nem maradt megválaszolatlan; az indián nem tette vissza a kötés, helyette a ruháimra mutatott, amit most vettem észre egy éjjeliszekrény tetején. Egy pillanatra megrémültem, hogy tök meztelenül fekszem itt, de aztán megnyugodtam, mert kaptam betegköténykét, vagy mit.
-Mit szólnál hozzá, ha a többit a klubhelyiségben ennénk meg? Talán a többiek is csatlakoznak. - Ezzel rejtve arra céloztam, hogy szeretnék átöltözni, és egy pöppet kényelmetlenül érzem magam, ha figyelnek közben. Ha felfogta, akkor elhúztam a paravánt, és elkezdtem belebújni a régi gönceimbe, ha nem, akkor néztem rá egy fél percig, aztán megköszörültem a torkom, és nyíltan kimondtam, hogy szeretnék átöltözni.
Miközben öltöztem, azon gondolkodtam, kitől is kérhetném el a tananyagot. Talán Lina, vagy Bran segít, vagy valamelyik évfolyamtársam... Ezzel a kómás húzással biztos szereztem magamnak egy röpke kis hírnevet, ami talán már most is éppen a feledésbe merülés útján van. Talán megismerkedhetnék új emberekkel! Eridonossal még nem beszélgettem, meccset leszámítva, onnan is biztosan jól jön pár barát, akik kihúznak esetleg a bajból, ha olyan adódik...
Amint elkészültem, visszahúztam a paravánt a helyére, és intettem a javasbácsinak, hogy köszönök mindent.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

-=Éjfélkirály|Avatartalan=-
csacsi
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 794
Összes hsz: 21304
Időpont: a meccs után egy héttel
Írta: 2014. augusztus 8. 12:07
| Link

Wolgi
~ zárás


Nem lepett meg a fiú kiakadása, hiszen nagy valószínűséggel én is így reagáltam volna erre a dologra. Egy hét... kómában. És senki nem látogatta meg. Na jó, ez utóbbit nem említettem meg neki, csak sóhajtottam. Az ablakon beszűrődő fény még mindig félhomályba borította a szobát, de most már egyre jobban kezdett tűzni odakint a nap és ez megint eszembe juttatta, hogy sietnem kell. Wolgast, a kiakadása után rögtön morfondírozni kezdett valami füzetekről, én pedig visszafordultam és újra kinéztem az ablakon.
Léptek zaját hallottam, majd megfordulva Uff bácsi lépett a terembe és elkezdte bogozni a fiú kötését. Nekem sosem volt gyomrom az ilyesmikhez, vagy is a nagyobb sebekhez. Amikor az a vadállat széttépte a nővérem karját, anyuék sem akartak bevinni a kórházba és most már meg is értem, hogy miért. A karomat összefonva ácsorogtam a z ablaknál, amíg a bácsi elrendezte a csapattársam, majd amikor kiment, lassan visszafordultam. A fiú kérdésére bólintottam, majd a pillantásom az ágyra szórt ruhákra esett, amit egy bólintás egy mosoly és egy újabb elfordulás követett. Amíg öltözött, végig azon gondolkodtam, hogy hogyan is mondhatnám meg neki finoman, vagy hogy, hogy elveszítettük a meccset. Nem sok választási lehetőségem volt, vagy elmondom neki egyszerűen. Odaállok elé és azt mondom: " Wolgi, elvesztettük a meccset, ezzel harmadikak lettünk és nem a miénk a kupa." Vagy pedig finomabban közlöm, de sok kitérővel és bár nem hazudok, olyan, mintha hazudnék.
Nem sokáig tudtam ezen gondolkozni, mert ő közben felöltözött és már Uff bácsitól is elköszönt. Megpördültem és rápillantottam, majd kiléptünk az ajtón. Felkísértem a klubhelyiségbe és úgy éreztem, hogy ez a megfelelő alkalom arra, hogy elmondjam neki, hogy mi is történt a meccsen.
- Figyelj Wolgi... az előző kérdésedhez visszatérve...  - lehajtottam a fejem és nyeltem egyet. - Elveszítettük a meccset. Kristóf elkapta a cikeszt, mi pedig harmadikak lettünk.
Elhúztam a szám, majd megvártam, hogy mit reagált, aztán rámosolyogtam és elbúcsúztam tőle. Felsiettem a szobámba és elterültem az ágyamon.

// Köszi a játékot Kiss //
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. szeptember 21. 23:50 | Link

Emma néni

Idejét se tudom már, hogy hány napja vagyok bezárva a gyengélkedőre… Mint valami rab, csak mégsem. Ki se mehetek, mondván, hogy nincs senki, aki kikísérne. Ez pedig akkora kiszúrás velem. Mondják azt, hogy szánalmas vagyok és küldjenek haza, csak ne kelljen itt gubbasztanom. A legrosszabb az egészben, hogy azt sem tudom, hogy mikor van nappal és mikor éjszaka. Egyedül az éghajlat segít benne, de éjjel nem tudok kiszökni, hiszen be van zárva az ajtó… Vagy mindig rossz dolgot akarok kinyitni, illetve lefülel a gyógyító bácsi. Ebből az következik, hogy akkor kell lelépnem, amikor nappal van, és sokan vannak itt. Ez viszont nem mindig adatik meg, ráadásul a járásom is elég bizonytalan így, hogy vak vagyok. Pedig ki kell jutnom a friss levegőre, mert meg fogok bolondulni, és bedugnak valami intézetbe. Ott meg aztán még jobban vizsgálgatni fognak, mert a tetejében még varázsló is vagyok. Rossz ez így, nagyon rossz…
Előnye mondjuk ennek a rossz dolognak is van. Nem kellett órákra mennem, a vizsgáimat pedig egészen egyedi módon tehettem le. Bár csak a tanár, és az igazgató volt jelen, mindig úgy éreztem, hogy több szempár szegeződik rám. Most viszont egy sincs. Úgy tudom, hogy valami gálamérkőzés van, vagy mi a fene, így nyugodt szívvel le tudok lépni, hiszen senki nincs a gyengélkedő közelében. Bekapcsoltam a hallókészüléket, szép lassan lemásztam az ágyról, és abban kapaszkodva, megindultam a vélt kijárat felé. A hideg kő jót tesz a talpamnak, hiszen napok óta csak a takaró alá volt dugva. Elhagytam az első ágyat, majd a másodikat is és a harmadikat is. Leghátsó ágyat kaptam, hogy ne zavarjak senkit sem, és engem se zavarjanak meg. Néha azért jó lenne beszélgetni valakivel, de akkor felfedném a titkomat, ami nem lenne most jó. Na de hol is tartottam? Ja ott, hogy nekiütköztem valaminek, ami kemény és fájdalmas. Mivel kitapintottam rajta a kilincset, nyilván egy ajtó lesz az, így boldogan nyomom le a zárnyitó szerkentyűt. Meglepetésemre kattan is egyet, és utat nyit nekem, vélhetőleg a folyosóra. Kiléptem a gyengélkedőről, és egyik kezemet a falon húztam végig, hogy ezzel tudjam, merre is visz az utam. Lassú, kicsit bizonytalan léptekkel haladtam valamerre, és bár kifele szeretnék menni, nem most akarok egy lépcsőn lezúgni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. október 6. 18:53 | Link

( Az előzmény megtalálható az adatlapomon, elemi mágia címmel. )

Merkovszky Ádám

//Zárt játék//

Szemem kinyitom, reggel van. Megdörzsölöm a szemem, majd átfordulok a másik oldalamra.
Az első két napon semmit nem akartam csinálni, még élni sem, de most legalább mozgok, és hajlandó vagyok magamtól enni. Az az átkozott függöny nem lett elhúzva, így viszonylag korán keltem. Annak ellenére, hogy a kastély nyugati szárnyában fekszem éppen. Az ablakot nemrég nyithatták ki, mivel nincs teljesen hűvös, épp kezd csökkenni a hőmérséklet. Remélem, ezen változtat majd a felkelő nap. Beszűrődik a madárcsicsergés…. Legalábbis gondolom. A legfontosabb érzékszervem elveszítése depresszióba üldözött, amit csak az olvasással tudok legyőzni. Cat pár napja behozta nekem a hangszereimet, köztük Nannerlt is, de most sem merek hozzányúlni azok után, ami történt. Azt írta nekem, hogy szívesen marad, és beszélget velem, de én elhajtottam, mivel mindenhogy a hiányosságomra emlékeztet. Felülök az ágyban, megmozgatom a végtagjaimat és előveszem legújabb könyvszerzeményemet. Könyv címe: A négy elem urai I. – Levegő. Nem csoda, hogy elkezdett foglalkoztatni ez a könyv, miután eddig rejtőző erőm megmutatta magát.
Végighúzom az ujjam a könyv gerincén, amint egy félbevágott üveggömb található, melyben tejszínű füst kavarog. sok szabadidőm van, sokat is olvasok. Ennek legalább nincs hangja, amire figyelni kéne.
„1998. március 24-én egy varázslók lakta amerikai kisvárosban George Balin a valaha élt legerősebb elemi mágus elvesztette uralmát mind a négy eleme felett. A pusztítás mértéke elképzelhetetlen lett volna, ha Balin úr nem a világ legtapasztaltabb és legidősebb elementalistája. ”

Érdekes részhez érkezek, igyekszem kizárni a külvilágot a fejemből. Hallani nem hallom őket, szemeimet pedig lekötik a betűk világa.
„Balin úr mindig is nagy hangsúlyt fektetett a fiatal elementalisták tanítására, és sosem küldött el egyikünket sem olyan kifogással, hogy nincs ideje ránk. Sosem bocsátotta volna meg magának, ha valamelyikünket megsértett volna az elemével, de tudta, hogy, ha nem akarja lerombolni a fél kontinenst, szüksége van a segítségünkre, mert hát kire számíthatna egy a négy elem urai közül, ha nem a többire?”

A legérdekesebb az, hogy a történet írója tanította nekem az elemi mágia elveit tavaly. Ami a vízzel és velem történt…. felkavart. Korántsem békéltem meg a helyzettel, azzal hogy mi vagyok, és rengeteg sötét folt is tátong a történetben. Biztos, hogy én tettem, ami történt? Lábammal lerúgom magamról a takarót, A könyv szintén az ágy végében landol. Hasamra fordulok, és beleüvöltök a takaróba. Nem tudom milyen hangosan, csak beleadom minden erőmet, hátha elfelejteti velem a történteket. De semmi, mintha semmi nem történt volna.
Néma vagyok a történtek óta. Az üvöltésen és a szokásos alvás előtti síráson kívül nem adok ki semmilyen hangot szándékosan. A szájról olvasást is gyakolrom, amikor van rá alkalmam. Akik bejönnek meglátogatni rendszerint először, kimondják, amit leírnak így látom, hogy képzik a szavakat. Lassan haladok, de biztosan.
Balra nézek, ott van az a bizonyos kupa, amiből ittam, most félig van töltve. Mellette tinta, és penna, és egy kis letörölhető tábla, amihez egy krétát kötöztek.
Meddig leszek még itt?
Utoljára módosította:Brandon Norrey, 2014. október 6. 20:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ser Karom|hydromágus|Ask|
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. október 7. 10:10 | Link

Ádim
[zárt]

Már tegnap óta bent sínylődik a gyengélkedőn, és mindennél jobban utálja. Miért kellett beállnia abba a hülye őrült kviddicsbe, mikor a saját lábán alig tudott megállni, olyan fáradt volt. És ezt meg tetézte, hogy a levegőben sikerült elaludnia, aminek a következtében egy gurkó is eltalálta és sikerült pár métert zuhannia. Ha azt nem számítjuk, hogy agyrázkódást szenvedett és megint eltört a bal karja, szépen megúszta. Lehetett volna rosszabb is mondjuk, ha megint a lába törik el és cipeltetnie kellene magát valamelyik barátjával, vagy ha komába esik. Akkor ki tudja, mennyi ideig nem csinálna semmit, és a végén rengeteg lenne a pótolnivaló, amit biztos nem csinálna meg. És akkor a barátai is aggódnának érte. A jelen esetben csak írni és varázsolni nem tud, illetve a feje megy szét teljesen. Eddig még egyszer sem fajt ennyire, mint most. A legrosszabb mégis az a hálóing vagy mi a csuda. Az anyagtól viszket a bőre, a színe ronda, és számára elég kényelmetlen is. Miért nem hordhatja a saját rózsaszín ruháit? Azok stílusosak, szépek és kényelmesek. Ettől a helyzettől olyan déja vu érzése támadt, mintha ült volna mar kórházban és nem is kell sokat gondolkodnia, hogy rájöjjön tíz évesen hasonlót élt át, csak akkor egy biciklibaleset miatt. A figyelmetlenség ott is megvolt, és következménye is lett. De legalább a hölgyemény megtanulta, hogy hulla fáradtan nem megyünk sportolni, ha az veszelyes és az égben, seprűn ülve játsszák. Viszont az sokban vigasztalja, hogy akadnak barátai, és hoznak neki édességet. Nem tudja ki szólt a családjának, de meg Ők is küldtek egy nagy adag gumicukrot, más finomsággal egyetemben.
- Örülök, hogy bejöttél - mosolyog az ágya végén ülő Ádámra. A fiú nem csak ma, de tegnap is bent járt nála, és akkor addig beszélgettek, míg el nem kellett mennie a takarodó miatt. Valakinek sikerült az éjjel becsempésznie neki egy tortát, amit nem ért, hiszen úgy tudja, hogy egyik barátja sem tud sütni. Vagy csak rosszul informált. Ő szokott néha muffinokat készíteni a barátainak, ha olyan kedve van, de nem nagyon szeret osztozkodni. Ez talán abból adódik, hogy eddig nem volt olyan személy, akinek odaadhatta volna a dolgait, és már megszokta, hogy minden az öve. Volt már olyan, amikor valaki elvette a cuccait, de az mar más történet, hogy hogyan szerezte vissza, és mi lett a másik taggal. Ez talán akkor volt mikor még a negyedik osztályt taposta a mugli iskolában. Azt hiszem ezekre a dolgokra szokták mondani, hogy régi szép idők. Már ha a verekedésre lehet azt mondani. De mindenkinek más tetszik, és nagyon unalmas lenne, ha mindenkit ugyanaz érdekelne.
- Kérsz? - mutat a jó kezével a mindenízű drazséra, hátha a fiú szeretne enni belőle. Ő az egyik kivételes személy az hatból, akivel megoszt valamit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2014. október 7. 11:53 | Link

Brandon Norrey

Gondolataimba merülve sétálok a gyengélkedő felé, hogy meglátogassak valakit, aki lehet, hogy felfedezte magában az egyik elemet. A legtöbbször, bár a kiváltó ok koránt sem pozitív, a tanoncok örülni szoktak annak, hogy képesek az elemi mágiára. Jelen helyzetben azonban sokkal nehezebb feldolgozni a történteket, a hydromágia pedig akár még ijesztő is lehet a fiú számára. Hogyan magyarázzuk el egy éppen hallását vesztett embernek, hogy ő képes irányítani a vizet?
Mielőtt eljöttem volna hozzá, felkerestem egy régi barátomat, aki úgy gondoltam, segítségemre lehet, bár ő elsősorban olyan elemi mágusokkal foglalkozik, akik lelki okokból blokkolták magukban az elemüket, vagy előfordult, hogy elvesztették az irányításukat felette. John elég sok hasznos információval látott el, én pedig mindent megtettem, hogy ne veszítsem el a fonalat a mágikus és mugli fizikával kapcsolatos fejtegetési során.
Közben megérkezem a gyengélkedőre, elhaladok néhány üres fekvőhely mellett, majd megállok a fiú ágyának végében. Valahogy fel kéne hívnom magamra a figyelmét, de megijeszteni sem szeretném. Végül a legegyszerűbb megoldás mellett döntök, remélve, hogy nem rémítem meg, mellé lépek, majd finom megérintem a vállát pár pillanatra. Ha felém fordul, máris kezdődhet a kommunikáció... amint kitalálom, hogyan értessem meg magam vele. Tekintetem az éjjeliszekrényére téved, amin látok egy táblát, ami vélhetőleg pont a miatt lett odatéve, hogy megkönnyítse Brandon és a látogatói életét. Rámutatok az eszközre, majd kérdőn nézek a fiúra, nem akarok semmit csak úgy elvenni, és a testbeszédet a legtöbb ember könnyen megérti.
Ha megengedi, hogy elvegyem, arra kezdek el írni, ha nem, akkor az elemeimet használom hozzá: vízcseppekből álló betűket lebegtetek magam előtt, Brandon számára könnyen olvashatóan. Minden egyes megjelenített vagy leírt szót ki is mondok, talán megszokásból.
- Szia! Merkovszky Ádám vagyok, az iskola elemi mágiát oktató tanára, bár úgy emlékszem, hogy te már jártál az órámra, így ezt talán felesleges is volt közölnöm.
Egy pillanatra megállok, megvakarom a fejem: ez eddig nulla információs értékkel rendelkezik. Akkor vágjunk is bele a nehezébe:
- Gondolom már észrevetted, hogy van érzéked az elemi mágiához, vagy legalábbis érzékeltél furcsa dolgokat magaddal és a vízzel kapcsolatban - formálom gyorsan a betűket, de hagyom őket addig Brandon szeme előtt, míg azt nem látom rajta, hogy elolvasta és megértette szavaimat. - Mivel én vagyok a területileg illetékes ez ügyben, tájékoztatnom kell arról, hogy hydromágus vagy, ez pedig azt jelenti, hogy ettől az évtől kezdve hozzám kell járnod gyakorlati képzésre.
Na, ez meg nagyon szárazan és kötelességtudóan hangzott. Sóhajtok egyet és legszívesebben lebénáznám magam látva esetlenségemet. Végül elhatározásra jutok: a formai marhaságok ráérnek a végén is, egyelőre azt kellene megmutatnom neki, mi is az a hydromágia. Hiába tanult ugyanis elméletet, az nem adhatja vissza azt az érzést, mikor ténylegesen te formálod az elemeket.
- Kinyújtanád a kezed és felfelé fordítanád a tenyered? Így - illusztrálom is saját végtagommal, hogyan gondolom. - Szeretnék mutatni valamit.
Várom, hogy megtegye vagy elutasítsa, amit kérek. A döntés az övé, nem fogom ráerőltetni a dolgot, ha nem akarja. Türelmesen várom, hogy reagáljon valamit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. október 7. 15:19 | Link

Merkovszky Ádám

Átváltok alapfokozatra, ilyenkor mindig az ablakon bámulok ki.
Teljes testemmel fordultam a jól ismert látvány felé. Valaki megérinti hátulról a vállamat. Az ilyenekre nem lehet felkészülni, most is megrezzenek ennek hatására. Már látta a reakciómat az érintésére, nem játszhatom el, hogy nem vettem észre, pedig őszintén ez minden vágyam. Biztos Cat az… Nem, ő nem így szokta. Akkor a gyógyító? Lehet, hogy visszaenged a szobámba? Ezzel a gondolattal vezérelve hátrafordulok, de nem azt látom, akit szerettem volna.
Pontosítsunk, ő is rajta volt a listán az aláírás miatt. Azzal még vártam, először tudni akartam, miért is jött. Számítottam rá, de mondjuk a kiengedésem után, hogy ne itt kelljen elbeszélgetnünk. Nyilván nem csak engem feszélyez ez a hely.
Rámutat a táblámra. Most szorult helyzet van. Nem akartam beszélni süketen, ki tudja, hogyan ejtem ki a szavakat. Megrázom röviden a fejemet, majd magamhoz veszem a táblát, és ráírom:
- „Nem szeretnék ebben az állapotban beszélni, gondolom máshogy is meg tudja oldani.” Megmutatom neki a feliratot, mire ő is elkezd írni, számomra igencsak szokatlan módon. Az éterben hirtelen vízcseppek sokasága tűnik fel, amik betűkké formázódtak, így alkotva szavakat, és abból mondatokat.
„ Szia! Merkovszky Ádám vagyok, az iskola elemi mágiát oktató tanára, bár úgy emlékszem, hogy te már jártál az órámra, így ezt talán felesleges is volt közölnöm. „
Akárkiről is van szó, nem vagyok épp kedves hangulatban. Újra megfogom a krétát, és körmölni kezdem a sajátos, dőlt betűimet. A nyelvem hegye kicsit ki is lóg a számból a nagy koncentrálásnak köszönhetően.
- Valóban nem volt szükséges közölni. És ha megengedi, a könyvében sokkal határozottabbnak tűnt.
Megeresztek egy álmosolyt, majd előrehajolok, és a gyűrött takaró alól kihalászom a könyvet.
Megfogom az asztalomon lévő pennát, gyorsan a tintába mártom, majd a könyv első oldala felé rakva oda tartom neki. Miután ezzel megvagyunk, folytatta az előadást.
„ Gondolom már észrevetted, hogy van érzéked az elemi mágiához, vagy legalábbis érzékeltél furcsa dolgokat magaddal és a vízzel kapcsolatban”
Dover.
A nagyszüleim háza Doverben volt, ahol mindig is vonzott a hatalmas tenger morajlása. De ez egy hosszabb történet, majd később megosztom vele részletesen.
Szorosan fogom a krétát, és olyan gyorsan próbálok írni, hogy kettétörik a kezemben. Leteszem ölembe a letört végét, és ezt írom.
- Igen, tapasztaltam, de inkább csak a tengernél. Gondolom a nagy mennyiség miatt. … Megreparozná a krétát?
Hydromágus. Olyan álombéli, valóban az lennék? Mondjuk a karma most is alkotott, elvette a hallásom, de adott egy hihetetlen erőt. Csak ebben az esetben nem tudok választani.
- Hydromágus. – folytatni akartam a mondatot, de nem jutott eszembe semmi. A krétával kopogtattam a táblán, hátha eszembe jut valami. – A gyakorlati képzés mit takar? Milyen gyakran lehetséges?
Mint azt észre lehet venni, be akarom tölteni a zenével eltűnt időt, ami most fekete foltként virít a szívemben, és az agyamban is. Eddig nehéz volt olyanra gondolnom, ami ne kacsolódott volna a hangokhoz. Látom, valamin nagyon erőlködik, ezért írásban emlékeztetem.
- Nyugodtan mondja ki amit akar, nem hallom. Nagyon meglátszott az előbb.
Ez is egy képesség lenne? Kiismerni az emberek érzéseit? Elkönyvelem annak, hogy beletrafáltam, és most mindent képességnek titulálok.
A következő kérésére nem válaszolok, csak teszem, amit kell. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle.
Utoljára módosította:Brandon Norrey, 2014. október 7. 17:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ser Karom|hydromágus|Ask|
Emma McNeilly
KARANTÉN


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 260
Összes hsz: 15048
Írta: 2014. október 9. 17:18 | Link



Sűrűbbre sikerült ez a szüneti időszak, mint arra számított. Diákként anno egészen másként teltek ezen időszak napjai, most sem kell megszakadnia szerencsére, de nagyon furcsa, hogy a navinések igazgatása mellett azért akad még tanári is, ráadásul a következő évtől Zoé is itt lesz a karban mellette. A boltjuk dolgainak átbeszéléséről érkezik éppen vissza a kastélyba, sajnos késésben van minden honnét. Megígérte, mivel a gyermekei –igen, a sárgácskák mind azok- is felszálltak ma, hogy megmutassák milyen az, amikor profin, szépen és látványosan játszanak egy jót. Kristóf ismét ezen a pályán, Luca „kisdikként” nagyok közt debütál, de ott van volt HVH-ja, Marki is, aki kapitányként vezeti őket. Na és napestig sorolhatná még a neveket. Mondjuk az új játékvezetőre is kíváncsi lett volna, Ármint volt szerencséje jó párszor látni, furcsa lehet, hogy nem ő reppen fel és osztja az utasításokat, hiszen nem egy meccse volt már itt.
De még mindig nem volt útra készen a pályához. Pár napja beszélgetett Védával, mikor otthonról jött a faluból és nem az irodájából, hogy mi a helyzet a családdal és mesélt neki az egyik rokonfiúcskáról, aki a főnixeket erősíti. Sajnos a sárkánytanos néninek ideje annyi nem volt, hogy Ririke körmére nézzen –aki mostanság elég rossz-, nemhogy látogasson, de rosszul viselte ő is, hogy senki nem megy szegényhez, vagy sétál vele egyet, Emma meg egy tündérbogár és magától felajánlkozott, hogy benéz hozzá egy kis időre.
Így esett, hogy éppen a lépcsőn tartott sietősen felfelé, mikor megpillantotta a tetején a kisfiút közeledni. Kettesével szedte a lépcsőket, a táv leküzdése érdekében lesett felfelé, hogy időben odaérjen, mielőtt baj lenne. Azért milyen jó, hogy azok közé a nők közé tartozik, akiknek mindegy mi van a lábukon, bajban bokatörés nélkül nitróznak előre. Nagyon nem bírná elviselni a lelke, ha látja az esetet és tehetetlenül végignéz egy ilyen zakót esetleg. Egyébként is, nem sok köze van hozzá, mégis Védát és Domit is jól ismeri, akiknek fontos Ádám, igen, mert hogy így hívják, ennek is tudatában van azért már.
Lihegve érkezik, ahogy koppan cipője az utolsó lépcsőfokon is, majd nem erősen kapja el Ádám kezét, és fordítja maga felé.
- Hé,hé,hé…óvatosan! Nem akarnád magad még a sétától is megvonni, igaz?
Kedves, szinte mosolygó hangon kezd bele, nem leszúrásnak szánja, inkább amolyan figyelmeztetésnek. Elég sokan felismerik hangról, megnyilvánulásról, egyesek még a vanília illatról is, de egyébként kellően szétszórt és sosem gondol bele, hogy be kéne mutatkozzon, vagy legalább jelet adni, hogy én vagyok, helló. Illetve azért meri feltételezni, hogy akit ő ismer, az is ismeri őt. alapvetően az idősebb diákjait se magázza, ahogy ő sem várja el tőlük, ezért is, mert ilyen közvetlenül a közepébe vágni. Közben a folytatásra is rátér, amiben az aggodalom is bekúszik a képbe.
- Hallottam róla, hogy nem igen van társaságod, de ha én megfelelek… sétálhatnánk egyet, valami kevésbé közveszélyes helyen. Rendben vagy egyébként? Ugye eddig nem bóklásztál csak úgy itt?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. október 13. 12:29 | Link

Emma néni

Egészen jól haladtam a folyosón, és egyáltalán nem éreztem azt, hogy veszélyben lennék. Talán ma van az a nap, amikor végre kijutok innen, és szívhatok egy kis friss levegőt? Több gálamérkőzést kellene szervezni, és akkor meg is tudok lógni. Igen ám, csak amint ezt a gondolataimban helyreraktam, máris éreztem, hogy eltűnik a talpam alól a talaj, én pedig kapaszkodás híján zúgok lefelé… Illetve zúgnék, mert valaki még időben elkapja a kezemet, ezzel megmentve az életemet. Szívem kalapált, mintha ki akarna ugrani, légzésem kicsit szaporább, mint az átlagos. Lefüleltek, de lényegében örülök ennek, mert ha nem tették volna, tuti borulok. Karomat is ki akartam tépni az illető kezéből, de a szorítás inkább gyengédebb volt, ráadásul finom vanília illatot éreztem a közelemben, és a kérdés is női hanghoz párosult. Az illető nem a gyógyító, ami megnyugtatott, de hirtelenjében nem tudom beazonosítani, hogy kivel is kellene beszélgetnem. A probléma második fele pedig az, hogy az illető meg nem tudja a titkomat, és nyilván nem tud jelelni sem, így patt helyzetben vagyok. Kénytelen leszek megszólalni, hogy kommunikálhassunk, de előbb megráztam a fejemet a kérdésére. Természetes, hogy nem akarom megvonni magam a sétától, de ennek a kalandnak itt és most vége lett. Emma néni –mert közben rájöttem ám, hogy ki is van itt velem– lesz az én társaságom, de ha én szótlan leszek, dög unalmas lehet majd velem. Sóhajtottam egy nagyot, majd vettem egy mély levegőt is, aztán megfogtam a tanerő kezét, és a fal mellett visszaindultam a gyengélkedő felé. Arra, hogy minden rendben, csak bólintottam, hogy igen, másik kérdésére pedig halványan elvigyorodtam. Ebből le lehetett szűrni, hogy egyedül bolyongtam a folyosón, de nem is töltöttem kint öt percnél több időt. Legalábbis nekem kevésnek tűnt.
– Jó, sétáljunk… de ne tessék beárulni a gyógyító bácsinak, mert akkor nagyobb figyelmet fordít rám, és évezredek telnek el, mire kijöhetek abból a szobából… –fordítottam felé bűnbánó arcocskámat, és lassan lépkedtem tovább. Ha már sétálunk, jó lenne egy cipő is, mert fogalmam sincs, hogy merre szeretne vinni engem, de ha kimegyünk a falak közül, biztosan hidegebb lesz a talaj. Márpedig nem lenne jó még egy megfázás is, és a fúj ízű löttyök tömkelege.
Utoljára módosította:Gyarmathi Mihály Ádám, 2014. november 5. 19:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Írta: 2014. október 14. 15:40 | Link

Gwenci

Tegnap mire ideértem, addigra Uff bácsi szabályosan kidobott, így ma órák után tértem vissza a lányhoz. Előtte még LLG óra keretein belül lesétáltam a faluba, hogy szerezzek neki süteményt. A manók kosztja isteni, de tudom, hogy a gyengélkedőn megszorítások vannak. Mivel így is csak hajszál híján osontam el Gréta néni figyelő szemei elől, így nem császkálhatok csak úgy ott, csak amikor a nő már biztosan kiért. Szóval leszállingóztam a faluba, hogy szerezzek neki süteményt.
A zsákmánnyal a táskámban térek vissza, mászok végig a folyosón, hogy eljussak a gyengélkedőre. Nem is értem, miért van emeleten, hiszen ha valaki itt gyilkolgat meg valaki mást, akkor mire végigvonszolják felfelé, addigra annyi lesz neki. De ők tudják, biztos oka van. Talán Uff bá szellemeinek kell a magasság. Ezen agyalva térek be a gyengélkedőre, ahol vannak még áldozatok. Őrültek, mint a kviddics, amit játszottak.
- Ez csak természetes. Hogy érzed magad?
Érdeklődök, miközben kinyitom a táskám, és szépen elkezdtem kipakolni a tartalmát. Odalent nem kevés süteményt szedettem össze Verocskával. Így jár az, aki főnökként beáll dolgozni is. Saját bevallása szerint nem kellene, de szereti csinálni, így hát csinálja is. Érdekes, de szimpatikus főnök. Ha más nem lesz, akkor lehet beállok hozzá, így belegondolva ez nem is rossz ötlet. Beszélek majd vele mindenképpen, na de az első a kedves beteg.
- Nem lehet. A kviddics miatt most kicsit visszafogtam az édességeket. Kell vennem új ruhákat, mert két mérettel lejjebb adtam, igen rövid idő alatt. Remélem a sport megtartja majd.
Ezt még nem meséltem senkinek, de Gwen különleges. Az egyik legjobb barátom, így hát neki elmerem mesélni. Nagyon örültem, hogy összejött, és bár van még rajtam plusz, de nem annyi, így már fel lehet vállalni a kviddicset, aminek kifejezetten örülök.
- Viszont hoztam neked valamit. Pontosabban mint látod, rengeteg mindent. Ez mind azért van, hogy erősödj és ne legyen rossz, amíg itt kell lenned.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. október 15. 16:17 | Link

Ádim
[zárt]

 - Egész jól - válaszolja a fiúnak. Mondhatná azt, hogy a karja meg a feje be van kötve (mondjuk ezt láthatja is), és az utóbbi még szét is hasad a fájdalomtól, de nem szeret panaszkodni. Általában nem mondja el másoknak, ha fáj valamije, vagy valami nyomja a lelkét. Nagyon fel kell húzni, ahhoz, hogy bármit is kitálaljon. Legalábbis a legtöbb esetben. Nem szeretné, ha az emberek arról jegyeznék meg, hogy mindenkinek nyafog. Inkább a Föld leigázását választja, hogy aztán uralhassa azt és mindenki azt tegye, amit mond. De szép álom. És csak az is marad mert azért erre nem lenne képes. Sajnos (vagy nem sajnos) nincs benne annyi gonoszság. De még ha lenne se akarná uralni a Földet. Talán egy kis részét, de nem az egészet. Plusz még az is közrejátszik, hogy a gyengélkedőn nehéz lenne világleigázó terveket szövögetni, és most elég gyakran kerül ebbe a szobába, ami nem is meglepő. Kviddics, bunyó, és párbajok. Ez a három fő bűne. Az elsöprő általában nem Ő tehet, de az utóbbi kettőben jócskán benne van a keze. Tátott szájjal nézi, ahogy Ádám pakolja ki a sok süteményt az asztalra. Ha az összes édességet, amit eddig kapott mind megeszi eggyel több oka lesz annak, hogy a gyenguszra kerül.
- Ha ezt mind megeszem szükségem lesz magánórákra kviddicsből minimum tíz bevezető és ugyanennyi levezető körrel -mondja elképedve, és végignézi a sorakozó sütihalmot. Mintha valaki azt mondta volna, hogy "Süti sorakozó" úgy állnak egymás mellett. Szívesen megkóstolná valamelyiket (vagy mindegyiket), de Uff bácsi szigorúan kikötötte, hogy nem ehet nehéz ételt, amíg fáj a feje, mert bármikor rosszul lehet. És a rózsaszín cukormázas finomságok nem mondhatók könnyű ételnek. Pedig már a nyál is összefut a szájában, ahogy nézi őket.
- Nagyon ügyes vagy. Ha szeretnéd, akkor reggelenként elmehetek veled futni - ajánlja fel a segítségét Gwen. Olyan jó érzés mikor reggel korán felkelsz, órák előtt elmész egy jó nagyot kocogni, majd mielőtt beülnél a terembe lezuhanyzol és felfrissülsz. Könnyebben jut el minden információ az agyadig, és könnyebben is jegyzed meg őket. És még az sem hátrány, ha a kutyák Gwennel mennek, mert legalább elfáradnak és nem csinálnak rosszat míg az órákon ül. Viszont előbb is szárad ki és több kólát is kell innia, amit Ő nem bán, de a környezete igen, mert ilyenkor nem lehet lelőni. Ez másoknál azt jelenti, hogy egész nap ugrálnak meg futkároznak, de Gwen esetében ebből alakulnak ki a gondok. Ilyenkor mindig a bajt keresi, és rossz helyzetbe keveredik. Vagy csak rosszkor van rossz helyen. Na, mindegy amíg a gyenguszon fekszik nem ihat mást csak vizet vagy gyümölcslevet, így Elenának adott pénzt, hogy a vöröske tankoljon fel narancslével, mert az a kedvence.
- Töltenél a poharamba egy kis innivalót, és ideadnád? - kéri meg a látogatóját, mert egyedül nem nagyon megy neki.
- És mit hoztál? - kérdezi csillogó szemekkel.
Utoljára módosította:Gwen Laura Kimiko Jones, 2014. október 16. 20:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Írta: 2014. október 19. 20:19 | Link

Gwen

- Az jó, örülök. Remélem, hogy hamar kikerülsz innen, mert elég unalmas nélküled, és a csapatnak is szüksége van rád, hiszen fontos ember vagy ott is.
Jó azért szerencsére nem történt komoly baj, de hát én ilyen kis érzékeny lélek vagyok, még ha nem is hiszik el, de nekem ez komoly érzelmi reakciókat váltott ki, ki tudja akkor mi lesz majd meccsen ha porba hullunk. Remélem, inkább az ellenfél teszi ezt, mi pedig szépen elszállunk a kupáig. Szép is lenne.  Már nagyon várom, hogy ott tartsunk. Mindjárt meccs, mindjárt meccs, hihetetlenül lassan telik az idő, ha az ember nagyon vár valamit. Aznap biztos, hogy gyomorgörcsöm lesz, meg előtte este is. Csak ne egyek össze mindent, mert amikor izgulok, azt szoktam.
- Hát ha végignézel ezen mind, szerintem megéri néhány plusz kört futni. Majd jössz velem, nekem úgyis kétszer annyit kell futnom, legalább lesz partnerem hozzá.
Nem is lenne rossz, bár gondolkoztam rajta, hogy lenézek a rúnázós boltba, és előkeresem a régi MP3-amat, hátha életet tudnak verni bele. Azon van mindenféle zene, amikre tudok futni. Persze előbb a fejemet kéne utolérnem, aztán jöhet a szórakozás. Annát is meg kell keresnem, mert elég érdekes pletykát hallottam róla, és egy újságcikket is mutattak, ahol bizony valami sráccal enyelgett egy képen, ezt pedig nem így kéne. Mondom én. Ez viszont megint egy más téma.
- Persze.
Visszarázódva a jelenbe nézek a lányra, majd fogom a poharat és felkelve odasétálok a kancsókhoz, hogy az egyikből friss vizet töltsek a lánynak. Vannak itt még páran, de elég nyugis a hely most éppen. Felé nyújtva a poharat előbb megvárom míg iszik, majd letéve a polcra telepedek vissza eredeti helyemre. Uhh nagyfőnök csak nem fog szólni miatta. Legalábbis nagyon remélem.
- A sok süti nem elég?
Kérdezem mosolyogva, de persze nem csak ennyivel és a házijával jöttem, hanem hoztam még egy apróságot, amit mosolyogva húzok elő.
- Ez a medál meg van bűvölve. Ha megdörzsölöd, akkor érzem az enyémen, hogy szükséged van rám, és el tudok indulni hozzád, vagy a keresésedre és viszont. Lent láttam meg a falu kirakatában.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 25 26 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet