36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 24. 22:15 | Link


outfit|a tanév első napjaiban|music


Vegyes érzései voltak az új tanév kapcsán. Egyrészről örült, hogy végre újra találkozhat a barátaival és megpattanhat otthoneról. Nem kell elviselnie a nővére savanyú pofáját és azt csinál amit csak akar. Másrészről viszont félt. Sőt egyenesen rettegett, ha belegondolt abba, hogy Zsombival találkozni fognak. A kis pesti kiruccanásuk óta nem látta a fiút, ott és úgy váltak el, ahogy elváltak. Egész szünetben ezen rágódott, hogy mi a fene ütött belé. Hiszen nem is ismerte! Mégis valami olyat indiított el benne, amit egyszerre vágyott és rettegett. Bízott benne és vonzódott hozzá, ehhez kétség sem fér. Olyan volt, mint egy mágnes, vonzotta és taszította. Ha már az érzéseitől nem tudott szabadulni legalább a miértekre kíváncsi lett volna. Miért pont most? Miért pont ő? Miért, miért, miért? A szokásosnál is jobban tele volt a feje, úgy érezte, lassan megbolondul. De nem akarta keresni a fiút. Az túl egyértelmű és közeledő magatartás lett volna. Neeem, inkább szépen csendben az őrület szélén várta, hogy mit lép Zsombor. Lehet ő is így gondolkozik és egyszer egy szép napon majd véletlenül fognak egymásba botlani? Vajon mit akar tőle a fiú? Esetleg már el is felejtette? Kérdések, kérdések mindenütt.
Úgy érezte, muszáj kiszellőztetnie a fejét. A többiek még mind élménybeszámolót tartottak, berendezkedtek, ő meg addig szépen csendben lelépett. Ment bele a vakvilágba, mint egy holdkóros. Majdnem felborított egy csapat navinés elsőévest, nem yőzött bocsánatot kérni utána. Úgy döntött, muszáj kicsit összekapnia magát, így gondolatai lenyugtatására elindította fejben a lejátszási listáját, amelyet nagyon kedvesen a külvilág tudtára is bocsájtott hamiskás dudorászásával.
Így érte el lassan a Bibircsókos banya folyosóját egy vidám dalocskát hümögve, mikor meglátta a portré előtt álló leányzót és a bezsélgetésből is elvsípett egy-két szót.
- Mit tett az a szegény festmény, hogy a pincébe akarod száműzni? - nevetett a nála fiatalabbnak tűnő lányra. A portrék általában nem szoktak nagy balhét csapni, persze volt egy-két szemtelenebb alak, de Sári már megszokta őket az elmúlt három évben.
Utoljára módosította:Vizsnyiczky Heléna Sára, 2020. március 24. 22:15 Szál megtekintése

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 25. 09:54 | Link


outfit|a tanév első napjaiban|music

Nehezen állta meg, hogy ne röhögje ki szegény lányt. Ő úgy gondolta magáról, hogy néha kicsit túlreagálja a dolgokat és hajlamos indokolatlanul is hisztizni. Na de ez még neki is sok volt. Mert bár kifejezetten érdekelte mások véleménye  a külsejéről és igencsak jót tett az önbizalmának, ha valaki megdicsérte, de egy butuska festmény beszólását így magára venni talán szükségtelen volt.
- Ha ez megnyugtatat, szerintem nagyon szép a talárod - kacsintott cinkosan szöszkére. Nem látszott rajta, hogy hazudna, tündéri mosolya és hanglejtése tökéletesen igazinak és minden szarkazmusról mentesnek tűnt. Valahol mélyen pedig egyet kellett értenie szegény Amália Terézia Wilhelminával. Manapság senki nem vesz fel ilyeneket, a puccos aranyvérmániás elkényeztetett kölykökön kívül. Nincs bennük semmi szép és ráadásul nem is kényelmesek Iskola egyenruháját is csak akkor hordta, mikor nagyon muszáj volt, órákon kívül talán soha senki nem látta benne. Néha egy-egy karótnyelt prefektus megpróbálta megbüntetni, mert hát milyen dolog már az, hogy nem viseli az egyenruháját az iskola épületében, de eddig még mindig megúszta. Egész egyszerűen addig beszélt és magyarázkodott, míg a másik már el is felejtette, hogy miért akarta megbüntetni. Szeretett egyedi lenni és kitűnni a tömegből, ráadásul borzasztóan érezte magát az egyen szoknyában és térdzokniban. Az öltözködés számára önkifejezés volt, és nem szerette ha nem érezhette önmagát önmagának.
- Ühüm, értem. - Életében nem is hallott még erről a nőről, nem hogy talárt varrasson nála. Ilyen névvel biztos hallott volna már róla, ha tényleg jelentős személy lenne a divatvilágban. A mugli és a mágusvilág legfrissebb divat híreivel is képben volt, betéve tudta az összes jelentősebb tervező nevét, melyik cég mikor milyen kollekciót bocsátott piacra és mik a tervek a jövőre nézve. A mágiatörit nem tudta megjegyezni, ezeket első hallásra, ennyit számított az, hogy mi érdekelte őt igazából.
Szál megtekintése

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 25. 20:28 | Link


outfit|a tanév első napjaiban|music

- Érdekel a divat, elismerem a szépet - vigyorgott rá. Tényleg, a szépet elismerte, ezért is nem tetszett neki ez a csipkés valamicsoda, de hát na, a véleményét meg kellett tartania magának, ha nem akart ő is egy hisztiroham áldozata lenni. Márpedig épp arra volt a legkevésbé szüksége, legkisebb baja is nagyobb volt annál, mint hogy egy elsőéves levitás aranyvérmániás kiscsaj sikítását hallgassa.
- Ó, tudod, én már régi motoros vagyok errefelé a szabályszegésben. Tudják, hogy engem egy kis büntetőmunka nem akadályoz meg az önkifejezésben. Meg különben is, a legjobb prefektussal könnyű ledumálni a dolgokat, nem akarnak ők rosszat ám. De azért te ne csináld ezt, tartsd be a szabályokat mert tényleg kikaphatsz! - tanácsolta mint bölcs és öreg diák aki segít ahol tud. Élvezte, hogy végre már nem ő a legkisebb és kioktathatja az újoncokat mi hogy megy errefelé. Nem akarta ő belevinni a kis szöszkét a rosszba, elég volt, ha magát bajba keverte. Meg különben is, ha tetszik neki az a talár, amit visel hát hordja sokat, legalább nagyjából betartja így a szabályokat.
A kép természetesen mozdítható, szegény Amália Terézia Wilhelmina velőtrázóan fölsikolt ahogy a lány kissé elemeli a faltól. Sári arca fintorba torzult és gyorsan visszanyomta a képet.
- Én nem tenném. Ez tényleg szabályszegés. És amilyen hangosan visít ez a nőszemély biztosan lebuksz és nem túl szép a tanév első hetében büntetőmunkára kerülni. Különben is, mit szólnának a háztársaid, ha pontot vonnának le miattad? - nézett komolyan a lányra. Igazából csak nem akarta hallgatni a festmény visítását, meg belekeveredni ebbe az ügybe. A lány tipikusan olyannak tűnt, mint aki minden gond nélkül rá keni az egészet és a szülei megmondták, hogyha az első hónapban büntetőmunkát kap elfelejtheti a szokásos nyári pesti kiruccanását Biához. Márpedig ez tartotta életben, szóval vigyáznia kellett mit is csinál.
Szál megtekintése

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 27. 21:45 | Link


outfit|a tanév első napjaiban|music

Ha nem értenéd bajok is lennének, gondolta magában, de inkább nem szólt egy szót sem, úgy tűnt jobb ha csendben marad, mielőtt valami olyat mer kiejteni a száján, amit a kisasszony esetlegesen a szívére vesz és az ő szemét is szeretné kikaparni, vagy miről magyarázott. Őszintén nem igazán figyelt az üres fenyegetőzésre, mert onnantól, hogy ő elhúzott onnan már nem érdekelte az egész.
- Szerinted hagyd csak. Sok portré unalmát a diákságon vezeti le, jobb ha ehhez hozzászoksz, mert minden festményt nem tudsz megleckéztetni. - Újabb anyai jótanács a lánynak. Nagyon segítőkész és féltő kedvében volt, hogy így próbálta megóvni szegény kis levitást a bajba kerüléstől, nem is értette mi ütött belé. Nem volt ő alapvetően rosszindulatú, de nem különösebben nem volt ínyére, hogy csak úgy önzetlenül, pusztán segítőkészségből és jószándékból mindenkinek jót akarjon. A barátaival persze más volt a helyzet, akiket igazán szeretett, azokért kérdés nélkül megküzdött volna egy sárkánnyal, átgyalogolt volna az égő tűzön és kiugrott volna a harmadikról. Ok és cél kellett, hogy a jócselekedetei teljesen szívből jöjjenek, ezt csak a szeretet volt képes megnyitni benne. Még ha ez a gondolat gyomorforgatóan nyálasnak is látszott számára. Bírta a ő a romantikát, a filmvásznon és a mugli regényekben egyaránt, de azért volt, ami még az ő gyomrának is sok volt. Például a nyálas becenevek. Hát azért van az embernek neve, hogy úgy szólítsák, nem? Ha meg nem tetszik, hát egy-egy névből rengeteg becenevet lehet kreálni, nem kell rögötön az édesem, kincsem, nyuszifülem készletből válogatni. Sem használni, sem eltűrni, hogy így hívják nem volt hajlandó, egyedül a szüleitől. De nekik úgyis mindent szabadott.
- Vizsnyiczky Heléna Sára szolgálatodra. Sára egyébként, nem Heléna, az Eridonból. - Udvariasan kezet fogott lánnyal és ismét elkönyvelte magában, hogy ez a világ legidétlenebb dolga, mikor két kamaszlány kezet fog. Felesleges udvariaskodás, semmi több.
Szál megtekintése

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 29. 17:47 | Link


outfit|a tanév első napjaiban|music

- Na látod, ugye ugye - bólogatott egyetértően. Elkönyvelte magában, hogy remek hatással van az emberekre. Általában. Igazán meggyőző tud lenni ragyogó mosolyával, kellemes hangszínével és könnyed hazugságaival. Legtöbbször csak azt mondta, amit az emberek hallani akartak tőle és így mindenki megbízott benne.
- Eridon, igen - bólintott ismét. Hogy mennyit fecseg ez a csaj... És hogy lehet valaki ennyire sekélyes? Ez a fajta felszínesség még őt is megdöbbentette. Csak azért választani egy házat, mert tetszik a színösszeállítás. Nehezen tudta felfogni, hogy hogy lehetett valakinek ez a prioritási listáján előrébb legyen, mint a belső értékek és a közösséghez való tartozás.
- Most vagyok harmadéves, szóval mondhatjuk, hogy rég óta járok ide. Egyébként szerintem anyukád jól tette, hogy elengedett. Ha szorgalmasan tanulsz és csak rikán kerülsz bajba, akkor igazán jól fogod érezni magad szerintem. Biztosan sok barátod lesz és hamar beilleszkedsz - mosolygott rá a levitásra. Igyekezett valami olyan motivációs beszédet összehozni, ami alapján a kis szőke tényleg elhiszi, hogy ennél jobb helyen sehol sem lenne a világon. Sári tényleg szeretett itt lenni, szóval ezzel nem volt probléma, de ilyen elvakultan állítani hogy itt az élet tényleg ennyire egyszerűen csillámló és rózsaszín, lehet, hogy túlzás volt. Hiszen sehol sem ilyen, akármelyik iskolát nézzük, mindenhol vannak kisebb-nagyobb problémák és nehézségek. Főleg első évben, amikor még minden annyira új és az ember nehezen találja a helyét. A későbbiekben könnyebb lesz, miután barátokra találnak, megismerik a tanárokat és már csak minden második héten tévednek el.
- Jaj, dehogyis, én tökéletesen ráérek, ne aggódj. - Jobb dolga nem lévén, ha nem is szívesen ugyan, de hajlandó volt idejét a kis szőkére áldozni.
Szál megtekintése

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 31. 22:30 | Link


outfit|a tanév első napjaiban|music

- Hát, ha a Levitába kerültél akkor valószínűleg tényleg nem lesz gond ezzel – bólogatott helyeslően. A pedáns kékek meg a tanulás mániájuk az egyike volt azoknak, amit sosem tudott megérteni. Ismert persze jó arc Levitásokat is, de a legtöbbjükről azért meg volt a véleménye. A legtöbbjük – mint például a kedves s hőn imádott nővérkéje – ki sem dugta az orrát a klubhelyiségből, vagy a könyvtárból. Minden vizsgája szín jeles lett és előszeretettel vágott fel azzal, hogy milyen nagyon hűde okos. És ő nem bírta ezt a hencegést, meg felvágást az eszükkel. Arról senki nem tehetett, hogy okosnak, vagy butának született. Ha valami olyannal dicsekedtek volna, ami nem a szerencsének és a jó genetikának köszönhető, még talán el is tudta volna fogadni.
- Ohó, hát hogy a manóba ne lehetne. Egyébként igen, ugyanezen az emeleten van a nagyterem. De ha most szeretnél kakaót inni javaslom, hogy fáradjunk le a konyhába – vigyorgott rá a szöszkére. Ezer meg egy éve volt már lent, épp ideje volt meglátogatnia a kedvenc manóit. Szerette a közös étkezéseket, ez amolyan társasági esemény volt. Ilyenkor terjedtek a legjobban a hírek és mindenki minden egyes jelentéktelen mozdulatát aprólékosan ki lehetett elemezni. Imádták a csajokkal. Kaja, fiúk és jókedv, mi más kellett volna még. Megbeszélték kivel mi történt aznap, elküldtek minden tanárt a sunyiba, aki épp túl sok házi feladatot adott fel, vagy megbüntette őket valami apróságért. De tavaly rengetegszer jártak le tilosban a konyhába, hogy elcsenjenek ezt-azt, ha épp arra jártak, szóval Sári már jó ismerős volt arrafelé. A manók nagyon szerették, mert mindig nagyon aranyos volt velük, ezért a legtöbbször meglepték egy kis ezzel-azzal, mikor mi volt készen, s neki a füle botját sem kellett mozdítania, hogy hozzájusson bizonyos finomságokhoz. Ezt persze például a prefektusok nem értékelték annyira, mikor egészuen véletlenül lent találták, de ez már a járulékos veszteség volt csupán.

Szál megtekintése

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. április 7. 18:36 | Link


outfit|a tanév első napjaiban|music

Automatikusan utánozza a lány mozdulatát. Közel olyan egyenes, ha nem egyenesebb egy kicsivel, mint a másik. Ez volt az egyik legelső dolog, amit megtanult a balettórákon. Ritka volt a fizikai erőszak, de ha valaki nem volt elég egyenes azt bizony jól hátbavágták és egy életre megtanulta a helyes tartást.
- Ó, de még mennyire. Szóval csak akkor gyere velem, ha nem félsz – kacsintott rá cinkosan. Nem volt valami ildomos már az első napokban belerángatni a „kicsiket” a rosszba, de hát nem az ő ötlete volt igazából, ő csak boldogan asszisztált a folyamathoz. Meg persze ha már arrafelé jártak úgy gondolta, eszik valami finomat. Vagy nem is tudta igazából, hogy tényleg enni kívánt-e, vagy csak már a gondolat maga ösztönözte arra, hogy egyen, de hát igazából mindegy is volt, úgysem hízott egy dekát sem az ilyen kényszerevések után. Pedig nem ártott volna felszednie néhány kilót, mert az összes bordája és a medencecsontja már-már vészesen kilátszott halovány, szinte fehér bőre alatt, így még ijesztőbbé téve az összhatást. Más lányok azért küzdöttek, hogy leadjanak néhány fölösleges kilogrammot, ő viszont szívesen fogadta volna őket. Hihetetlenül boldoggá tette volna, ha a mérleg hatvan felé billen ötven helyett, de úgy tűnt, ez pusztán álomkép marad.
- Nem, vagyis nem tudom mennyire titkos annak, aki nem tudja, hol keresse. – Ajkai felfeé kunkorodtak, mikor meghallotta szegény manók nevét. Csillám és Puszedli? Ez pont olyan, mintha két csillámpóni neve lenne, nem pedig házimanóé. De hát nem várt többet a lánytól. Azért nem röhögte szemtől szembe, beérte azzal az aprócska, sejtelmes mosollyal.
- Nos őszintén megmondom, fogalmam sincs, hogy szabad manók-e vagy sem, ez az iskolavezetés dolga és nem az enyém. Amíg pedig nem az én dolgom, addig nem avatkozom bele. – Micsoda hazugság volt ez, szerencse, hogy a plafon nem szakadt rájuk.
Utoljára módosította:Vizsnyiczky Heléna Sára, 2020. április 7. 18:37 Szál megtekintése

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. április 12. 21:43 | Link


outfit|a tanév első napjaiban|music

- Helyes. De ne gondold, hogyha lebukunk, elviszem helyetted a balhét. - Olyan bájosan és kedvesen fenyíti be igazából a másik lányt, hogy talán észre sem lehet venni a cukormázas külsőbe burkolt kis agressziót. De pont olyan aljasnak tűnt, mint egy igazi vérbeli rellonos még levitás létére is, így jobbnak látta tudatni a picike hercegnővel, hogy ő még maga helyett sem tudja vállalni a felelősséget, nem még más helyett.
- Szegénykém - fejezte ki együttérzését szegény pórul járt Csúzli iránt. Na nem mintha kifejezetten érdekelte volna, hogy mi van a Sziklai vagy Szikszai vagy milyen család házimanójával. Hát igen, nem igazán figyelt oda a bemutatkozásnál sem. Meg hát a manókról sem volt túl sok tapasztalata, mert nekik otthon sosem volt. Nem is volt rá szüksége, édesanyja jól főzött, tánctanár lévén pedig szabad időbeosztás mellett dolgozhatott, így arra volt ideje amire csak akarta. Valamint néha napján, ha úgy alakult, akkor az édesapja is besegített otthon, valamint tőle és Lillától is elvárták, hogyha otthon voltak, akkor valamit azért tegyenek azért, hogy a ház csillogjon és villogjon. Feltehetőleg tőle örökölte tisztaságmániáját, ami aztán az idő elteltével átalakul egy tisztaságmániás rendetlenségbe. Utóbbi kamaszkora kezdetén ragadt rá, talán lázadásból, talán lustaságból, ezt nehéz lenne megmondani.
- Nem mondanám, hogy sokat járok le, de néha megfordulok odalent. És igen, egészen jól kijövünk, mert nem kezelem tárgyként vagy rabszolgaként őket. – Vállat vonva indul meg lefelé. Ha menni akarnak, hát haladjanak, azért nem ér ő erre rá egész nap. Lehet, hogy füllentett egy kicsit a konyhában tett látogatásai gyakoriságáról, de azért azt mégsem mondhatta egy ilyen aktivista szellemű lánynak, még a végén bevágta volna a hisztit, hogy halálra dolgoztatja szegényeket. Abban viszont igazat mondott, hogy nagyon megbecsülte a munkájukat, mindig hálás volt, ha a segítségére siettek.
Szál megtekintése


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet