Ez a folyosó talán a legrejtélyesebb, hiszen a lakók gyakran elvándorolnak, egyetlen egy van aki állandó, nem más, mint a Bibircsókos banya aki nem szeret messzire menni, mégis mindent tud az iskolában, minden olyat, melyről talán a többi portrénak még fogalma sincs. Nagyszerű képessége, hogy képes szinte beleolvadni egy-egy tájképbe a körülötte lévő keretek valamelyikében és addig mozdulatlan lenni, amíg az előtte lévő cselekmények le nem folynak. Érdekes egy folyosószakasz ez, hiszen a páncélok végig egymástól azonos távolságra vannak, kivéve a banya eredeti kerete alatti területet, ott ugyanis egy hosszú, kényelmesen elsüppedő kanapé van, melyen a diákok várakozhatnak vagy pihenhetnek, ha éppen nem kell sehova rohanniuk, sokan nem veszik észre, hogy ez csak egy csali annak érdekében, hogy még több pletyka elhangozzon, inkább kihasználják a kényelmes lehetőséget, melyet később súlyosan megbánnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=782013#post782013][b]Csepreghy Péter - 2019.11.28. 10:46[/b][/url]

A folyosó jéghideg falának dőlök egy elégedett sóhajjal, miközben jobb tenyeremben egy notesz pihen, amibe mindenféle színben villogó pennámmal vések be néhány betűt, szót, majd mondatot. Talárom szigorúan rajtam, hiszen ez az első járőrözésem. Baromi izgalmas, és igaz, hogy sokan nem akarnak még komolyan venni, mégis inkább szót fogadnak, mert lyukat beszélek a hasukba arról, hogy miért is járnak jobban, ha nem kóricálnak takarodó után a folyosókon. Persze én ezt inkább annak könyvelem el, hogy hasznos diákká váltam a suliban, és innentől vége van a prédalétnek. Nem lesznek már olyanok, akik piszkálhatnak, mert fontos szereplője vagyok a mágustanoda társadalmának.
- Krisztina, Weöres – motyogom, és vésem be az idősebb lány nevét a noteszbe. Visszaküldtem egy figyelmeztetéssel a hálókörletébe.
Taláromon prefektusjelvényem gondosan csiszolva csillog, mellette az eridon jelvény. Úgy érzem, hogy ez egy szuper este lesz. Nagyon sok cukrozott gyömbérlevet ittam – egy pici kólát is, de erről pszt –, hogy semmiképpen ne aludjak el az éjszakai műszakban. Farmernadrágom szára lóg ki csupán a talár alól, ami egy fehér sportcipőben végződik. Fejemen most is, mint mindig baseball sapka. Eddig még nem szóltak érte, így hordom.
- Küldetés folyamatban – motyogom a noteszbe, mintha egy walkie talkie lenne. Ellököm magam a faltól, és tovább indulok. Lépteim akkurátusak, szinte lopakodok, és minden sarkon kiugrok, hogy rajta tudjak kapni valami csínytevőt. Csepreghy Petya vagyok, az eridon prefektusa.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=783266#post783266][b]Csepreghy Péter - 2019.12.13. 08:23[/b][/url]

- Nincsen jele szabályszegő életformának – suttogom ismét a „walkie talkie”-mba. A következő sarkon ismét ugrásra készen állva, hiszen attól függetlenül, hogy Weöres óta nem találkoztam senkivel sem, nem jelenti azt, hogy nem is fogok. Így gyermeteg játékossággal szökkenek ki egy szöglet után. Női sikoly, hátra hőkölés. Először azt hiszem, hogy én sikítottam ijedtemben – hiszen belül fejemben ezt tettem –, de amikor meglátom a fiatal hölgyet magam előtt, megkönnyebbülök. Mestertanonc lehet. De az is meglehet, hogy végzős. Talár nélkülisége elbizonytalanít, ezért prefektus jelvény után kezdek kutakodni kékjeimmel, de meg kell állapítanom, hogy nem egy vérből valók vagyunk. Ekkor meghallom az ijedtséghez párosított mondatot, amire jellemző magas kis kuncogással válaszolok.
- Ne haragudj – marad még mosolyom csíkszemmódba kapcsolt ábrázatomon. Noteszemmel hadonászok a kezemben, miközben folytatom a mondandómat. – Csak közben picit szórakoztatom magam. Figyelj – emelem jobb kezem vastag mutatóujját a levegőbe és nyújtom felé a noteszemet. – Ez a walkie talkie-m – vigyorgok fogatlanmód. Mostanság nem tudom hordani a műfogsort, mert felsérti az ínyemet, habár megint vannak fogkezdeményeim, amikkel talán már tud valamit kezdeni az ünnepek előtt a fogorvos.
- Prefektus vagyok – teszem végül hozzá hóbortos vállrándítással, irdatlanul selypítve. Szemeim kedvesen csillognak, miközben talárom zsebébe rejtem a mutogatott noteszt. – Csepreghy Petya, Eridon – biccentek. – Te mit csinálsz ilyen későn a folyosón? – nem számonkérő a kérdésem, csupán kötelességem megkérdezni. Hiszen meg sem fordul a fejemben, hogy egy itt dolgozóval van dolgom és nem egy diáklánnyal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=787268#post787268][b]Csepreghy Péter - 2020.01.02. 17:01[/b][/url]

Most sem nyújtom a kezemet a bemutatkozás mellé, hiszen az olyan hivatalos. Egyáltalán nem értem a kézfogást. Nekem amolyan erőfitoktatásnak számít. Aki jobban, magabiztosabban fog rá a másik kezére, annak nagyobb a… az önbizalma. Ezen gondolatból magamhoz térve dőltöm oldalra a fejem, akár egy fülét hegyező bébieb. Várom a másik válaszát, elvégre tényleg meg kell tudnom, hogy mi járatban van errefelé. Lehetséges, hogy prefektus, csak nem hordja a talárt és a jelvényt. Kiszáradt ajkamat nyalom, és kérdőn meredek a másikra, aki irigylésreméltó magabiztossággal áll előttem.
- Rettegnek, bizony – mondom gyermeki komolysággal. Még előre is dőlök a lány felé, hogy oda tudjam súgni a következőket. – Dehogyis! Próbálok tök jó arc lenni mindenkivel. De nem én írom a szabályokat. Nem egyszerű sheriffek élete, Angyalom – igazítom meg képzeletbeli cowboy sapkámat, és rákacsintok játékosan a másikra. Most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki ő. Nem viselkedik diáklányosan. Attól mérföldekkel érettebbnek tűnik minden mozdulata és szava. A következő mondatra komolytalanmód megforgatom kékes szemeimet, és elmosolyodok. Szemtelenkedik az Igazság Ökré… akarom mondani, Öklével. Hallatlan!
- Olybá tűnik, hogy nem sikerült, igaz? – emelem még mindig Móka Mikit játszva jobb szemöldökömet a magasba, ami a következő mondatokra lefagy. Morticia, gazdasági igazgató, Péter. Ezek a szavak maradnak meg a fejemben, miközben elkezdek zuhanni az univerzum sötétjében. Gyomromat összerántja a valóságba való visszatérés, és egy hatalmasat nyelve tekintek fel a nőre.
- Elnézést… én nem… tényleg… fogalmam sem volt róla – hebegek és habogok, miközben kilépek az aurájából, amit eddig masszívan piszkáltam. Ajkaimat fogkezdeményeimre húzom, majd újra szólásra nyitom a szájamat. – Elvégre olyan jól néz ki… ööö, olyan fiatalos… aucs, vagyis… - Merlinre! A végén még azt hiszi, hogy rányomul egy tizenöt éves foghíjas prefektus. Ebből jelvény-elvétel lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=790757#post790757][b]Csepreghy Péter - 2020.01.27. 09:58[/b][/url]

Nem tudom, hogy lehetséges-e ennél vörösebbnek és sápadtabbnak lennem ezekben a pillanatokban. Egyszer érzem, hogy a szívem ki fog ugrani a helyéről, a másikban pedig olyan érzéssel szédülök meg, mintha leesne a vércukorszintem, és halálosan sápadtnak látom magam lelki szemeimmel. A nő szemei kedvesen csillognak ugyan, de ez mit sem segít azon az érzésen, amit a gazdasági igazgató „lejónőzése” okozott. Nem tudok viselkedni, tényleg nem fogok csodálkozni azon, hogyha most elveszi a jelvényemet, és ennyi volt a prefektusosdi. Nem akarom. Szinte kérlelően fúrom kékjeimet a nő szemeibe. „Nem akarok a tajigára kerülni”, visszhangzik a klasszikus idézet a fejemben, miközben hatalmasat nyelve nyitom szólásra elfehéredett ajkaimat.
- Nem szépnek; gyönyörűnek – kapok a szám elé. Nem is értem. What’s wrong with me? Seriously. Éppen amikor javíthatnék a helyzeten, kicsúszik valami olyan a számon, ami megint visszadob ugyanabba a szituációba, mint amiből már épphogy menekültem volna. – Ezzel nem segítettem magamon, igaz? – vágok fancsali képet.
Beszív és kifúj. Zavartan nyúlok nyakamhoz, s belülről kezdem el rágcsálni a szájamat. Így van megírva a sorsom; mindig valami furcsaságot kell csinálnom. Mély levegőt veszek, és megpróbálom túltenni magam a történteken. Zavaromban taláromat kezdem el igazgatni, s arra, hogy „tegeződjünk” felkapom a fejemet. Ebből érzem, hogy talán mégis én túlzom el a dolgot, és Morticia nem is haragszik annyira.
- Megígérem – mondom végül arcomat a márványpadló felé fordítva. Szinte érzi forró arcom, ahogyan a hideg felcsap alólam. – De… ha rossztevő lenne… lennél, akkor baromira megijedtél volna, ugye? – érkezik a közvéleménykutatásom. Jó lenne tudni, hogy milyen érzést vált ki a másikból, hogy engem, a komoly prefektust látta meg a folyosón, aki mégis engedékeny és kedves. Mint egy jó sheriff.
- Igazából ma már több szabályszegőt is lekapcsoltam – dicsekedek végül.