Ez a folyosó talán a legrejtélyesebb, hiszen a lakók gyakran elvándorolnak, egyetlen egy van aki állandó, nem más, mint a Bibircsókos banya aki nem szeret messzire menni, mégis mindent tud az iskolában, minden olyat, melyről talán a többi portrénak még fogalma sincs. Nagyszerű képessége, hogy képes szinte beleolvadni egy-egy tájképbe a körülötte lévő keretek valamelyikében és addig mozdulatlan lenni, amíg az előtte lévő cselekmények le nem folynak. Érdekes egy folyosószakasz ez, hiszen a páncélok végig egymástól azonos távolságra vannak, kivéve a banya eredeti kerete alatti területet, ott ugyanis egy hosszú, kényelmesen elsüppedő kanapé van, melyen a diákok várakozhatnak vagy pihenhetnek, ha éppen nem kell sehova rohanniuk, sokan nem veszik észre, hogy ez csak egy csali annak érdekében, hogy még több pletyka elhangozzon, inkább kihasználják a kényelmes lehetőséget, melyet később súlyosan megbánnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=653858#post653858][b]Kaisch Ráhel - 2017.01.06. 20:53[/b][/url]

Megszoktam már, hogy ilyenkor alig járkálnak erre, így én is nyugodt szívvel lapozok a könyvben, miközben a dolgom végzem. Nehéz volt az átállás, szeretem kialudni magam, így az éjszakai járőrözések felértek valami rituális kínzással, de aztán... aztán megszoktam.
Most meg már úgy ismerem a kastélyt, mint a tenyerem, még csak eltévedni sem tudok, ami azért tök jó dolog. És a csend, ezek a kihalt folyosók eszméletlen jól esnek nekem. Hála égnek, még nem volt komolyabb dolgom, senkit nem kellett megbüntetnem, és ennek kimondottan örülök is.
- Nyaff - nyikkanok, a hirtelen változás miatt. Valaki megfogja a csuklóm, én meg annyira ledermedek, hogy gondolkodás nélkül megyek utána, anélkül, hogy felfognám, mit is mondott. Te jó ég, és ha megöl? Megrázom a fejem, ilyen tévképzetek csak azóta gyötörnek, mióta a halálfalókról végeztem kutatómunkát és... kicsit mélyebbre ástam magam a dologban. Nem mondanám, hogy már hidegen hagy a téma, épp csak nem bírok több kegyetlenséget befogadni. Így rettenetesen félek, minden furcsa alaktól.
- Azt hiszem, elvesztettük - nézek körbe, de semmi jelét nem látom annak, hogy az illető még a környékünkön lenne. Cseles, azt meg kell hagyni.
Aztán tekintek csak arra, aki bevont engem az egészbe, de ez öreg hibának minősül. Kék szemeim egyből elkerekednek, és biztos vagyok benne, hogy pillanatok alatt leszek fehérebb a falnál is.
- Van jelvényem, nem loptam... kaptam - motyogom, hevesen mutogatva a kérdéses tárgyra, s igen... egyből magyarázkodni kezdek, miközben óvatosan hátrálok is. Ha csak belegondolok, hogy nemrég még a csuklóm szorította, a hideg láthatóan ráz ki, mert ugyanezzel az elánnal, a nyakammal is tehette volna ugyanezt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=655451#post655451][b]Kaisch Ráhel - 2017.01.15. 21:06[/b][/url]

Nem tudom igazából, hogy most szerencsésnek érezzem magam, vagy kezdjek egyből egy papot keresni, aki szépen feladja nekem az utolsó kenetet. Bár amíg Selwyn professzort a renitens foglalja le, azt hiszem nincs mitől félnem, csak együtt kell működnöm vele. Szegény, ha tudná, hogy az egyetlen prefektust fogta ki, akivel aztán az égadta világon semmit nem ér...
- Ne vegye úgy a szívére. Valaki "fürgeláb" bájitallal bizniszel ahogy hallottam, ha ez is annak az utóhatása, még Forest Gumpnak se lett volna semmi esélye - próbálom békíteni, egy halvány mosollyal az arcomon, hátha nem nyel le keresztben. Mondjuk az is lehet, hogy ez meg csak olaj a tűzre. Úristen, nem akarok én még meghalni, tök fiatal vagyok hozzá, talán adjam a némát? Akkor meg azon akad ki, plusz azt már most buktam. Hol van ilyenkor Zója, vagy... bárki?
- Igen... nem - ijedten vágom ki magam gyorsan. A kérdés annyira letaglózott, hogy legszívesebben a falba süppednék. Mármint.. oké, segítenem kellett volna neki, de arról nem volt, hogy még szóval is tart, és nyíl egyenesen, köntörfalazás nélkül nekem szegezi azt a kérdést, amire aztán végképp nem merek válaszolni. Esküszöm, ha nem félnék tőle annyira, most elismerően biccentenék, amiért ilyen jól beletrafált.
- Ez annál összetettebb - azért valami magyarázatfélével mégis előrukkolok, mielőtt még teljesen leírna, bár van olyan érzésem, hogy azt már elcsesztem.
- Semmi gond, és nem... nem hiszem... nem - körözök kicsit, így a végére már határozottan állíthatom, hogy a karom épségben van, erre még egy mosoly is az arcomra kúszik.
- Megjegyeztem az arcát, ha tényleg a bájitalról van szó, azt kiszedem belőle legközelebb... nem tűnt harmadikosnál idősebbnek, azokkal meg még talán el is bírok - már ha nem rellonos volt, ha rellonos volt, akkor azt csinál, amit akar, vagy szólok valakinek, hogy segítsen, mert én velük le nem állok... Oké, tudom, hogy nem egy pöpec, prefektushoz méltó hozzáállás ez, de ez a meló nem ér annyit, hogy engem is fellógassanak valamelyik toronyba... pedig simán meg tudnák tenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=658416#post658416][b]Kaisch Ráhel - 2017.02.04. 18:25[/b][/url]

El tudtam képzelni, ennél sokkal jobb találkozást is, sőt, ha rajtam múlt volna, ez a találkozás meg sem történik. De Merlin útjai kifürkészhetetlenek, és ha már egyszer lehetőségem adódik rá, nem ártana legyőzni ezt a félelmem is, nem?
Egyelőre pozitív a csalódás, ami annyiban merül ki, hogy bár percek óta élvezzük egymás társaságát, még minden végtagom a helyén van. A professzor hozzáállása azonban mit sem változik, ugyanaz a merev, semmit mondó tekintet, a kifürkészhetetlen arc, ami engem az őrültbe kerget, de komolyan.
- Nem konkrétan Öntől félek. Vagyis... nem csak Öntől, hanem a magához hasonló emberektől, akiknek az arcáról semmit nem lehet leolvasni. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni velük, nem tudom, mire számítsak tőlük, és egy olyan megfelelési kényszerrel küzdő embernek, mint amilyen én vagyok, ez egy elég komoly érvágás - motyogom a kastély padlóját vizslatva, mintha nem láttam volna már elégszer. De talán így megérti, habár azt erősen kétlem, lévén én magam sem értem ezt az egészet, annyira meg nem ment el az eszem, hogy Zójával vitassam meg ezt, viszont már utánanéztem.
- Aszociális személyiségzavar.... valószínűleg ilyenem van, a tünetek szinte ugyanazok - vonok vállat, bár azt meg nem mondom, miért osztom meg ezt vele, talán, mert nem akarom, hogy amiatt utáljon, mert félek tőle.
- Kaisch Ráhel - utálok a teljes nevemen bemutatkozni, nem akarom, hogy egyből mindenki apámra asszociáljon, már pedig nincs több Kaisch itt Bogolyfalván, vagy csak én nem tudok arról, hogy lenne.
- És elsős... az előkészítőből jöttem fel - nem tudom, ezt miért kell hozzátenni, de a többiek is ezt csinálnák, mintha ettől aztán más bánásmódban részesítenék, pedig nem. Ugyanúgy keresztülnéznek rajta, ami lehet, csak számomra öröm. Én úgyse bírom sokáig, ha folyton figyelnek.
- K vagyok eddig mindenből, a testvérét meg most nyúzom azzal, hogy tanítson nekem olyan bűbájokat, amik túlmutatnak egy ajtó kinyitásán, és hasznomra is lehetnek. Úgyhogy a bátorság itt a ludas, vagy nem is tudom. Azt hittem, ha megbizonyosodok arról, hogy képes vagyok felsőbb éves varázslatokra, akkor egy másodéves rellonossal is elbírok itt a folyosón. Eddig még nem jött össze, ha büntetni kell, mindig viszek magammal egy felsőbb éves prefektust, őt legalább komolyan veszik, engem csak szemközt röhögnek a legtöbbször, de amíg nem egy toronyban lógva kötök ki, ez sem zavar - mosolyodok el halványan, akkor már felülve az ablakpárkányra, amit a nyanya nagy elégedetlenséggel konstatál, és nem fél hangot adni ennek. Nem mintha annyira zavarna. Most nem.