Karina


Január 11. 22:39

A Rellonos nagyon kipihente magát, mert délután is ledőlt szundítani egy kicsit, holott ez nem volt szokása, mert általában délután nem tudott elaludni, csak éjszaka, viszont most sikerült neki, mert kellőképpen fáradt volt hozzá.
Annak nem látta értelmét, hogy álmosság nélkül feküdjön le, mert attól csak rosszabb lenne, ha forgolódna egész éjjel, ezért inkább úgy döntött, hogy tesz egy kis sétát, mert legalább addig telik az idő. Úgy gondolta, hogy szétnéz egy kicsit a klubhelyiségben, felvett egy fehér köntös pizsamájára, megfésülte borzas haját, majd kilépett szobájából.
Kinn nagy csönd honolt, egy árva lélek sem járhatott arra, legalábbis a nagy nesztelenségből arra következtetett, hogy teljesen egyedül van, míg az említett helyiséghez nem ért, ott ugyanis ahogyan közeledett a teremhez, meglátott valakit. Egyre hevesebben vert a szíve, mert nem szeretett volna lebukni takarodó után, de mivel a másik személy már nagy valószínűséggel észrevette őt, így bármennyire is szeretett volna, nem oldhatott kereket, kénytelen volt tovább folytatni az útját az ismeretlen alak felé.
Óvatos léptekkel közeledett, gondolatban fontolgatta, hogy milyen kifogást fog találni a tilosban járására, mikor észrevette, hogy egy ismerős lány álldogál a szobában. Mikor már egészen közel ért hozzá, ráismert, mert a faluban már találkozott a szőkével, aminek nagyon örült, szinte madarat lehetett volna fogatni vele, mert nem egy olyan személlyel hozta össze a sors, aki számonkérte volna rajta, hogy mit keres itt az éjszaka közepén.
- Szia Karina, de jó, hogy te vagy az, már azt hittem, hogy egy prefektus tartózkodik itt. Te sem tudsz aludni? -érdeklődött vidáman Rachel, miközben megejtett egy mosolyt a lány felé.
Remélte, hogy diáktársa nem tér még vissza szobájába aludni, mert egyedül rettentően unatkozott volna, most jól esett neki egy kis társaság, főleg azért is, mert a nap nagy részét egyedül töltötte nagy magányában, úgyhogy most feldobódott Karina láttán. Nem ismerte annyira a szőkét, de barátságosnak vélte első találkozásuk után és érdeklődőnek, úgyhogy szívesen tartózkodott a társaságában.

Karina



Rachel látta, hogy a szőke is nagyon kipihent, akárcsak ő, ennek pedig nagyon örült, mert legalább nem kellett unalmasan, egymagában töltenie az éjszakát, ha már egyszer nem tudott aludni.
- Én sem vagyok álmos, egyáltalán nem jön álom a szememre, úgyhogy inkább kijöttem sétálni egy jót. A szobámban túl unalmas lett volna és már mindenki alszik. -magyarázta Rach, közben tekintetét a lányról a könyvre szegezte, melyet diáktársa eléje tartott:
- Mi a címe? Érdekes legalább? -érdeklődött a lány, közben arra gondolt, hogy nem sok kedve van olvasni, inkább valami izgalmasabbat csinálna, mondjuk szétnézne, ha már egyszer sétálni indult, ebben pedig remélte, hogy csatlakozik hozzá Karina.
- Van kedved sétálni egyet? Itt sem rossz, ne érts félre, de a blökik nem tudom, hogy meddig maradnak nyugodtak, plusz felfedezhetnénk más helyet is, mondjuk ahol még nem jártunk, vagy jártam. Ahogy gondolod, rajtad áll. -nézett végig a szőkén, akit akcentusa ellenére jól megértett, sőt, egész jól elsajátította ezt a nyelvet.
A lány keresztbe tette karjait, csak állt a másik előtt, nem ült le, mert reménykedett benne, hogy pozitív választ kap, ha meg nem, akkor megy tovább egyedül, aztán rosszabb esetben visszajön, ha nem találja fel magát, arra pedig semmi esetre sem gondolt, hogy eltévedne, mert bízott szerencséjében.
- Hm, egyébként van valami beceneved, vagy hogy szereted, ha szólítanak? Én Rachel, vagy Rach, a barátaim is így hívnak, ami nem nagy meglepetés. -mondta kedvesen a másiknak, mert egyrészt nem akart udvariatlan lenni, ha már a szőke ilyen rendes volt vele, másrészt mindenkinek van egy számára kedves és gyűlölt megszólítása - az utóbbit szerette volna messziről elkerülni.
Érdeklődően tekintett végig Karinán és a könyvön, amit tartott, majd türelmesen várta a választ, és bízott benne, hogy vele tart diáktársa az "ismeretlenbe".

Karina


- Valóban igazad lehet, nagyon óvatosnak kell lennünk, minden esetre klassz, hogy velem tartasz! -válaszolta boldogan a Rellonos, mert így nem fog unatkozni a éj hátralévő részében Karyn társaságában.
Becenevek terén a lány kiegyezett a Karinával, illetve a Karyn-nal, a többi megszólítást természetesen nem vállalta magára, mert tuti, hogy nem lenne tőle a másik boldog, ebben a témában pedig nagyon közel állt az igazsághoz.
- Nyugalom, nem fogunk eltévedni, ha meg mégis, majd feltaláljuk magunkat valahogy! -felelte teljes nyugalommal Rachel, miközben kilopóztak a helyiségből és óvatosan, halk léptekkel, feltűnést nem keltve megindult Karinával az oldalán, a Rellonost pedig inkább a kíváncsiság hajtotta, mintsem a lebukástól való félelem.
Jó tíz perc múlva egy rejtélyes jellegű folyosón találták magukat, ide vezette Rach a szőkét, igaz nem ez volt az úti célja, csak épp ide lyukadtak ki, amit egyáltalán nem bánt Rach, mert még sosem járt itt és az újdonság hatása alatt állt.
- Nézd, mennyi kép és páncélos van itt, ráadásul milyen rendezett minden, hihetetlen! -ujjongott a lány, miközben tekintete egy kényelmesnek tűnő kanapéra tévedt, és bár nem volt fáradt, mégis levetődött oda, mert valahogy nem bírt ellenállni a kísértésnek, hogy kipróbálja ezt a komfortos ülőkét.
- Gyere, nagyon király ez a hely! - invitálta maga mellé a szőkét, közben pedig kényelmesen elhelyezkedett az ülőalkalmatosságon és teljesen átjárta a hely rejtélyes varázsa.
Rachel nem is sejtette, hogy a pletykás Bibircsókos banya területén tartózkodnak, mivel egyáltalán nem ismerte ezt a területet és magát a portrét sem, így teljes mértékben annak a tudatában volt, hogy jelenleg csupán ő és Karina tartózkodik ezen az elhagyatott helyen.

Karina

Amint Karina felhívta figyelmét a hiányzó festménylakóra, Rach felnézett maga felé és meglepődve tapasztalta, hogy bizony, egy üres vásznú  képkeret lógott ott nagy magányában.
- Huh, hát nem is tudom....lehet, hogy ő sem tudott aludni és elment csatangolni. -mondta vállát megvonva a Rellonos, miközben tekintetét a szőkére szegezte és látta rajta, hogy eléggé felspannolta ez a rejtélyes eltűnéses eset.
A lány erőt vett magán és felállt a kényelmes ülőalkalmatosságból, majd tekintetét újra a kép hűlt helyére irányította, de nem tudta megfejteni a dolgot, végül is elég sok kép volt itt, bárhová elzarándokolhatott, de az is lehet, hogy szégyenlős és csak úgy elbújt. Sejtelme sem volt róla, hogy kit ábrázolhatott a "valószínűleges portré" hűlt helye, de valahogy érezte, hogy nem egy statikus tájképről van szó.
- Látom, nagyon izgat a dolog, akár játszhatnánk nyomozósdit is az eltűnt képen lévő személy kapcsán. - mondta vigyorogva Rachel, miközben szétnézett és látszólag mindent rendben talált, érdekes módon az összes kép ott volt a helyén és csak erről az egyről hiányzott a főszereplő.
- Na, hol kezdjük? Kit kérdezzünk ki? - toppant oda a lányhoz érdeklődve, miközben két tenyerét összedörzsölte és tette kész, mókás fejet vágott hozzá. Általában visszafogottabban viselkedett, de ez a helyzet most újra előhozta kíváncsi és gyermeki énjét, pláne, hogy Karyn ilyen nagy érdeklődést mutatott ez ügyben.
Rachel ezután odalépett a páncélosokhoz és elkezdte lecibálni az egyik fejéről a sisakját, hogy felvehesse, de annyira hevesen rángatta, mert nem akart lejönni róla, hogy majdnem felborult vele, az utolsó pillanatban billentette vissza szerencsétlen kiszemeltet vissza az egyensúlyába, mielőtt az hangos zörejjel a földön landolt volna.
- Holy shit! Bocsiii!!! -mondta pironkodva a szőkének, miután végre a helyére állította a páncélost és viszonylag csendesen elintézte a dolgot, ő tényleg csak fel akarta próbálni azt a sisakot.

Karina

Rach megkönnyebbült, hogy nem csapott nagyobb zajt miután visszaállította helyére a páncélost, nagy kő esett le a szívéről, de még mekkora! Miután elvégezte a műveletet és kifújta magát válaszolt a szőke kérdésére, hiszen hallotta amit kérdezett, csak épp a sisaklevétellel volt elfoglalva.
- Azt olvastam, hogy egyes portrék olyan képességgel bírnak, hogy több interakcióra is képesek az élőkkel, én úgy tudom, hogyha kedvük tartja, akkor képről képre járhatnak, úgy viselkednek, mint amikor megfestették őket. Ez elég misztikusan hangzik, de minden esetre én biztos nem festetném le magamat, valahogy nekem túl bizarr ez a dolog. -ecsetelte a Rellonos, majd csodálkozva a lányra nézett, nem igazán értette, hogy miért olyan nagy cucc, hogy az imént elejtett egy angol kifejezést.
- Apám amerikai, ott is laktunk egy kisvárosban, ott nőttem fel, úgyhogy mondhatni ez az anyanyelvem. A magyart is elsajátítottam, mert itt élünk már elég régóta, ugyanis apám itt kapott egy jobb álláslehetőséget, úgyhogy alkalmazkodni kellett a helyzethez. -mondta röviden a lány kicsit szomorúan, mert mindig is Fairview-nek tekintette az igazi otthonát, imádott ott élni. Szerencsére nagyon jó nyelvérzékkel áldotta meg a sors, így nem okozott számára különösebb gondot elsajátítani ezt a sokszínű, viszonylag nehéz nyelvet. A koreait csak anyjával használta, de általánosságban az angol nyelv állt a középpontban, amit egyáltalán nem is bánt, mert mindig kedvenc kertvárosa jutott erről az eszébe.
- Tényleg, te hová valósi vagy? -érdeklődött Rachel, miközben újból megpróbálta levenni a kiszemelt sisakot, de most óvatosabban kezdte el rángatni, közben azon gondolkodott, hogy vajon hová tűnhetett a képről a főszereplő, mert látnia kellett volna, ha szomszédol valahol, de egyik képen sem látott semmilyen "rendellenességet", igaz, nem is ismerte ezeket a képeket, így nem is volt benne biztos, hogy nem bújik meg valamelyik szoknyája alatt...
Egyre csak erőlködött, de nem jött le az a gonosz sisak, csak a páncélos forgolódott közben, így inkább abbahagyta a ráncigálást és odasétált a képekhez, mert jobban érdekelte a kép körüli rejtélyes eset.
- Mit gondolsz, hol rejtőzik ez a "walking portrait"? -kérdezte érdeklődő hangnemben Karinától, miközben kíváncsian fürkészte a többi képet és próbált rájönni a dolog nyitjára.

Karina

- Oh, látom egyszerűbb neked, ha átváltok angolra, legyen úgy! -mondta határozottan Rach, neki semmi baja sem volt a magyarral, sőt szerinte aranyosan törte a nyelvet a szőke, de tudta, hogy nyilván mindnekinek a saját anyanyelvén a legkönnyebb társalogni, ezért tekintettel volt a lányra.
Rach immár angol nyelven megismételte az interakció szót és annak jelentését, úgyhogy most már száz százalékosan úgy gondolta, hogy teljes mértékben kielégítette a másik kíváncsiságát.
- Ó, milyen kicsi a világ! Igaz Grönlandon még sosem jártam, de nagyon buli lehet ott élni! Az egyetlen negatívum az, hogy én fázós típus vagyok, de ettől eltekintve jó móka lehet, legalábbis annak, aki megszokta a hideget.
A Rellonos nem volt tisztában a jégvarázslással, még sosem találkozott olyan személlyel a közvetlen környezetében, aki ezzel az adottsággal rendelkezik, de volt róla azért sejtése, hogy mekkora ajándék lehet bizonyos szituációkban ez az adottság, már ha azt takarja, amire gondol.
Látta Karinán, hogy nagyon szeret ott élni, szeretetteljesen mesélt a szülőföldjéről, ez a dolog pedig közös volt bennük, mert ő is imádta a kertvárost, ahol felnőtt és mindig is vissza húzta oda a szíve.
Sajnos a sisakot ketten sem tudták leráncigálni a páncélosról, pedig minden erejüket bevették, de hiába, így jártak.
Rachel követte a szőkét az unszimpatikus boszi felé, de nem jártak jól, amikor megszólalt rikácsoló banyhangján. A lány kétségbeesett, de látta, hogy társa is nagyon tanácstalan volt és egyikük sem akart lebukni.
A Rellonos elrohant a lány mellől és egy fehér lepedővel tért vissza, amelyet a kényelmes és csalogató ülőalkalmatosság mellett talált a földön. Nem értette, hogy hogyan kerülhetett oda, idáig észre sem vette, de nem is érdekelte, mert vészhelyzet volt és a megoldásra koncentrált, nem hagyta, hogy gondoltai összevissza kavarogjanak fejében.
Rach sietve visszatért, és lepedőjével egy nagy lendülettel a banyára célzott, majd gyorsan rádobta. Először nem sikerült becéloznia a képet, de másodszor végre eredményesen letakarta a banyát, majd odafordult a szőkéhez:
- Rajta, csinálj valamit, használd mondjuk a jégvarázsló képességedet, vagy akármit!
A Rellonos nem tudta, hogy mire számíthat, egyelőre sikeresen letakarta a boszit, igaz ezt a trükköt egy könyvben olvasta, ott takarta le valaki a papagáját, amikor megunta a rikácsolását és a madár utána el is hallgatott, majd elaludt. Nem volt biztos benne, hogy ez a portrénál is működőképes dolog, de merte remélni, hogy legalább addig elcsitul a némber, amíg Karyn jéggé fagyasztja, vagy csinál vele valamit, amitől csöndben marad, vagy akár megdermed.

Karina

Másnap


Rach aznap este nehezen tudott elaludni, sokat forgolódott, mert gondolatai folyamatosan az éjjel történtek körül forogtak és nem tudta befolyásolni ezt a folyamatot, így csak pár órát aludt.
Izgalmas éjszaka volt, egyrészt jót mókáztak Karinával, kedvelte a szőkét, mert jól kijöttek és ő is olyan kalandvágyó volt, akárcsak Rach, tehát az éjjel nagyszerűen szórakoztak és még egy sisakot is kapott a lánytól, amit gondosan elrejtett szobájában, úgy gondolta, hogy megőrzi magának emléknek. Másrészt viszont nem hagyta nyugodni az a tudat, hogy mi történt miután elhagyták a helyszínt, és vajon mennyire neheztel rájuk a nagyszájú boszi, valamint felismerné -e őket. Az utóbbinál reménykedett, hogy nem, sokaknak nagyon rossz az arcmemóriája és valamennyire sötét is volt a helyiségben, ráadásul még lepedőt is kapott az arcába, hátha nem fog emlékezni rájuk.
~ Muszáj megnéznem, hogy lett -e valamilyen következménye a tettünknek, Karina úgyis felvetette, hogy találkozzunk ma és menjünk vissza keresgélni a helyszínre. Azt hiszem, hogy élek a lehetőséggel! ~
A Rellonos úgy döntött, hogy nem gondolkodik tovább a dolgon, nincs értelme annak, hogy ezen eméssze magát, úgyhogy megejtett egy baglyot a szőke felé, melyben a következőt írta:

"Kedves Karina!

Nagyon jól éreztem magam tegnap, remekül elszórakoztunk, de nagyon furdal a kíváncsiság, hogy mi történhetett a portréval, miután otthagytuk és egyáltalán lett -e valamilyen következménye a dolgoknak. Egyébként is szívesen visszamennék, hátha találunk még valami érdekeset ott és kíváncsi vagyok az üres képkeret gazdájára is. Ha benne vagy, találkozzunk a klubhelyiségben 13:00-kor, én mindenképp ott leszek és várlak, aztán majd együtt elindulunk a felfedező körútra.
Addig is, minden jót!

Üdv.:

Rachel"

Miután megírta a levelet és elküldte volt még két órája, hogy elinduljon, addig rendet rakott a szobájában és kitakarított, majd elment letusolni, hajat mosni, aztán kényelmes, lazább ruhát vett fel: egy sötét farmert, fekete hosszú ujjú felsőt és vele megegyező tornacipőt húzott, haját kiengedve hagyta és úgy indult el a klubhelyiség felé. Ő ért oda először, a szőke még nem volt ott, de remélte, hogy eljön és együtt mennek vissza a "tett helyszínére".

Karina

A Rellonos nagyon örült, mikor meglátta Karyn-t a megbeszélt helyen a megbeszélt időpontban, egy mosoly kíséretében köszöntötte:
- Helló, örülök, hogy újra eljöttél, legalább megnézzük, hogy mi történt, mióta ott hagytunk csapot-papot.
Elindultak szép lassan a tett helyszínére, közben Rachel illedelmesen válaszolt a szőke kérdésére:
- Tulajdonképpen nem igazán aludtam jól, sokat forgolódtam, tartok ugyanis attól, hogyha a banya felismer minket, akkor bepanaszol a tanároknál. Nagyon remélem, hogy rossz az arcmemóriája, de arra is kíváncsi vagyok, hogy rajta van -e még a lepedő. Ki kellene eszelni valami tervet, nem is tudom, nincs olyan helyiség, ahol el lehetne sikkasztani ezt a rikácsolós portrét? Tudod, ahol nem találnának rá. Mondjuk odáig elvinni sem lenne egyszerű, mert egyfolytában rikácsolna, hacsak be nem tapasztjuk valamivel a száját, de feltűnő lenne úgy is, hogy egy nagy festményt szállítunk valahova és hogy a helyiségben hűlt helye lenne. Van még valami ötleted? Én abban bízom, hogy azért nem volt világos és talán nem ismeri fel az embert.
Rach levegőt sem vett, úgy folytatta izgatottan, egyébként egy hét alatt nem beszélt ennyit egyszerre, de most úgy érezte, hogy jobb, ha minden gondolatát közli a másikkal:
- Továbbá ott van az az üres képkeret, ami nyugtalanít, nem tudom, hogy hová tűnhetett a gazdája...remélem,, hogy nem volt aznap a helyiségben.
~ Bár hová mehetett volna, csak szomszédolt valahol...talán elaludt? Remélem! Oh, awful situation! ~
Amúgy remekül éreztem magam, amíg ez a rikácsoló boszi ki nem nyilvánította a véleményét. -fordult oda Karinához, majd kilépett kicsit, hogy ne maradjon le a lánytól.

Karina


Rachel megnyugodott a lány szavait hallva, hogy szerinte nem ismerheti fel őket a pletykafészek, és lelke mélyén őszintén remélte, hogy Karinának igaza lesz ezzel kapcsolatban.
Keze tényleg jéghideg volt, le sem tagadhatta volna származását, de egyben megnyugtató is volt jelenléte, aminek a kissé kétségbeesett Rellonos nagyon örült.
- Én is remélem, hogy az üres képkeret gazdája még nem tért vissza, nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon hol kóborolhat most és hol töltötte az éjszakát. -a lány elgondolkodott, hogy hová tűnhetett el ilyen nyomtalanul az a portré, valamint gyanította, hogy egészen biztosan abban a helyiségben szomszédol valahol, ahol tegnap éjjel ők is jártak, hiszen ott van a hűlt helye a kényelmes ülőalkalmatosság felett, máshova pedig nem mehetett.
- Gyere, balra megyünk, let's go! -válaszolt újdonsült barátnőjének egy mosoly kíséretében, hiszen idő közben egész jó kedve kerekedett a szőke hatására, mivel nevetgélve mentek végig a folyosón és kezdte elfeledni, ami miatt valóban aggódott.
~ Remélem, hogy megtaláljuk a keret főszereplőjét, hm...vajon rajta van még a lepedő a rikácsoló boszorkányon? ~
Kis idő elteltével odaértek a helyiségbe, ahol éjjel tartózkodtak, a Rellonos meglepően vette tudomásul, hogy a fehér lepel még mindig a banyára van terítve, ezek szerint még senki sem járt előttük a szobában, vagy aki erre járt, az nem merte, illetve akarta levenni róla az anyagot, amin kicsit elcsodálkozott, viszont remélte, hogy az előbbi feltételezése volt helyénvaló.
- Nézd, még mindig rajta van a banyán a lepedő! -mutatott suttogva a portréra vékony ujjaival Rach, miközben Karina felé fordult, majd a kényelmes ülőkére tévedt tekintete és az üresen lógó képkeretet kezdte el vizslatni:
- Micsoda mázli! Még mindig nem tért haza a kép gazdája, vajon merre lehet?
Rach izgatottan fürkészte végig a helyiséget, majd egy cinkos vigyorral a szőkére nézett és várta, hogy mit szól mindehhez a lány.

Karina

Rach rögtön elhallgatott, amint a szőke csendre intette, nagyon ügyelt arra, hogy ne rontson az amúgy sem fényes helyzetükön, de bizakodó is volt egyben, mert Karina megőrizte higgadtságát és bízott benne, hogy jól fognak alakulni a dolgok.
~ Vajon hol lehet a másik főszereplő? Fényt derítünk erre is az tuti! ~
Miközben elmélázott a helyzeten, kicsit felgyorsultak közben a dolgok körülötte, ugyanis barátnője kézbe vette az irányítást, amit jelen pillanatban egyáltalán nem bánt, mert volt benne egy kis feszültség amiatt, hogy hogyan fog végződni a kis kalandjuk.
A Rellonos kíváncsian figyelte az eseményeket, ahogyan Karina lerántja a rikácsoló banyáról a leplet, melynek félig-meddig örült, mert elviselhetetlen hangja volt a némbernek.
~ Basszus, de hangos, remélem, hogy kissé visszavesz magából, mit képzel magáról? Nem irigylem a többi festményt, nehéz lehet elviselni ezt a visító, undok nőszemélyt. Nem is értem, hogy miért örökítette meg magát az utókornak? Tovább akarja borzolni a kedélyeket? Biztos, hogy még nem tette helyre senki, akkor nem lenne ekkora arca. Remélem, hogy nem ismer fel minket, nagy a tét. ~
Barátnője elővette cukimuki énjét és ártatlan kislány módjára, szívből jövő kedvességgel érdeklődött a banya hogyléte felől. Ezen Rach majdnem szétröhögte magát, de még időben kapcsolt, mert tudta, hogy a hahotázással csak magára mérgesítené a gonosz boszit, az pedig végképp nem hiányzott neki, úgyhogy összeszedte magát és jó kislány módjára illedelmesen állt a szőke mellet, ráadásként pedig még egy ártatlan, bájos mosolyt is elejtett a portré felé. Ők aztán tényleg nem tudnak semmiről, éjszaka pedig nagyban aludták az igazak álmát, ááá dehogy jártak ők itt, dehogy takarta le lepedővel a konok némbert, dehogy vitte magával a páncélos sisakját és őrizte meg emlékbe, ők csak két ártatlan, mit sem sejtő lányka, akik ezen a szép délutánon épp erre jártak.
A Rellonos egyelőre jobbnak látta, hogy nem szólal meg, hagyta a banyát kibontakozni és lelke mélyén remélte a legjobbakat, úgyhogy kíváncsian, fürkésző tekintettel figyelte tovább az eseményeket, miközben szorosan odalépett Karina mellé és várta, hogy mi fog történni.

Karina


Szerencsére barátnője nagyon higgadtan, felnőtt módjára kezelte a helyzetet, mondhatni idáig simán ment minden, aminek a lány kifejezetten örült.
A zsémbes banya bosszúálló hadművelete végképp nem hiányzott neki, de így, hogy nem ismerte fel őket, nyert ügyük van és ha valaki rosszul jár és meggyanúsítják, akkor azok nem ők lesznek szerencsére, de benne van a pakliban, hogy kiszemel valami ártatlan diákot, aki épp arra jár és megbélyegzi azzal, hogy ő volt az elkövető, holott nem is, de ugye ezt ő nem tudhatja...hiába, soha sem jó elhamarkodottan dönteni.
- Hú ezt a mázlit, ügyes voltál! -dicsérte meg a szőkét egy hatalmas elismerő mosollyal az arcán, amihez már csak az ugrabugrálás és a tapsikolás, visongás hiányzott volna, de nem lett volna jó ötlet feltűnősködniük ebben a helyiségben, mert furcsa lenne a portréknak, hogy minek örömködnek ennyire.
- Én azért kíváncsi vagyok, hogy hol lehet az a festmény, nem furcsa neked, hogy sehol sincs, pedig csakis a szobába mehetett gyakorlatilag szomszédolni valamelyik portréhoz? -kérdezte őszinte kíváncsisággal a hangjában, miközben Karinához fordult és várta a megerősítést, hogy igennel válaszol a további felderítő akcióra. Rach valóban izgatott volt az eltűnt perszóna miatt, nagyon érdekelte, hogy vajon hol tanyázhat jelen pillanatban, miért nem tért vissza egész éjjel a helyére és ki lehet ő.
~ Vajon hová tűnhetett? El nem vihette senki...akkor már az egész keretet vitte volna magával és különben is kinek hiányozhatott volna? Talán eltévedt, de ez is kizárt, rég megtanulhatta, hogy mi merre van, akkor meg? Nem értem én ezt! ~
A Rellonos Karina karján csüngött, közben édesdeden nézett rá, hogy ne menjenek el a helyszínről és folytassák tovább a kutatást, ehhez mindent bevetett, ártatlan bociszemekkel nézett a másikra gyermeki mosoly kíséretében, közben ezt hajtogatta:
- Naaaaa, keressük tovább, légysziiii!
A lány számított rá, hogy a másik is kíváncsi természet és nem fogja elhagyni a helyiséget megválaszolatlan kérdésekkel, és győzedelmeskedik rajta az a tudat, hogy a megoldás nincs is tőlük annyira messze, már csak fényt kell deríteniük rá és kiderül minden.

Karina

- Hát szó, ami szó, remekül elsajátítottad a színészkedést! -válaszolta Rach egy nagy vigyor kíséretében, mert valóban komolyan gondolta ezt és ami a szívén, az a száján.
Hallott már arról, hogy bizonyos festmények képesek átmenni szomszédolni a többiekhez, de azzal is tisztában volt, hogy nagyon messzire nem tudnak elvándorolni, hiába is szeretnének. Furcsállta, hogy a képkeret gazdája nem tért haza éjszaka, de biztos volt benne, hogy itt kell lennie valahol a helyiségben, viszont azt nem tudta, hogy elbújt vagy csak simán átment valakihez csacsogni.
~ Vajon hol lehet ez a titokzatos személy és miért van távol ilyen sokáig? Gyanús ez nekem, valami nem stimmel itt, biztos vagyok benne, vajon Karina is így gondolja? ~
- Szuper! Keressük meg! Nem tudom, majd alakul, nem ismerem azt a festményt, csak piszkálja a csőröm, hogy már tegnap este óta nem láttuk, nem hinném, hogy ilyen sokáig ne térne haza...vajon miért ment el? Fél valamitől, elbújt, vagy ilyen sokáig beszélget valahol? Pedig nagyjából végignéztem a festményeket, de nem láttam, hogy bárhol is ott vendégeskedne az illető! Azért nézzük meg még egyszer! -hadarta izgatottan a lány, mert akárhogy is gondolkodott a festmény rejtekhelyén, nem jutott egyelőre dűlőre.
A jobb oldali képsorokkal kezdte a felfedezést, az első képen, amit megnézett egy rózsaszín ruhás, elegáns hölgy volt látható esernyővel a kezében és boldog mosollyal az arcán, haja szőke volt, testalkata vékony és vidáman sütött a nap környezetében.
A következő képsoron egy idősebb hölgy volt látható kedvenc kutyájával, egy barna színű mopsz fajtájú ebbel a kezében, sötét háttérrel. Ez sem nyert.
A harmadik kép egy szomorú nőt ábrázolt, mögötte egy haragos férfival, akinek arcáról az volt leolvasható, hogy valamire magyarázatot vár, itt nem időzött sokat, nem akarta megzavarni a feszült hangulatú jelenetet.
A negyedik portré egy vidám családot ábrázolt, ezen sem volt látható az illető.
- Megtaláltad? Én egyelőre nem, de nem adom fel a dolgot! -fordult oda a szőkeséghez elszántan, majd tekintete a következő képre tévedt és elkezdte bőszen fürkészni, hátha megtalálja rajta a keresett célszemélyt.