Chuck


Ezek a tavaszi délutánok! Megőrül tőle a dereka, kikészíti ez a sok változás az időjárásban, nehézkesebbé teszi a portrék közötti járkálást, szörnyű, szörnyű. De legalább a szuper-különleges képessége így is megvan; azaz bőven el tud bármelyik festményben rejtőzni úgy, hogy még az abban lakó alak sem veszi észre. Banya néni hosszas fáradozás után, derekát pihentetve tér vissza a saját festményébe a szokásos pletykaszerző körútjáról. Ugyan most leginkább azoknak az alakoknak a társaságát kereste meg, akik nem tudnak kimozdulni a kereteik közül, de hasznos információforrásnak számítanak.
- Ez az átkozott időjárás! Ch... - Nyög fel szegény néni, majd megigazgatja a kendőjét, hiszen két kacarászó diák tart felé. Mozdulatlanságba mered, amíg elhaladnak mellette, ő pedig szinte kigubbaszkodó szemekkel figyeli a vonulást, mintha jobban is hallana ettől. Olcsó diákcsínyről megy a diskurzus, valamelyik Ombozi már megint alkotott. Az öregasszony megnyalja ajkait és a fejét kezdi el csóválni. Már megint ezek az Ombozik. Jött a fiú, az meg a bagolykáira hozta a többit. Sebaj, van legalább egy kis alapanyag, amiből lehet dolgozni. No meg aztán azért rendes ez a Noel gyerek, mindig csillogó szemekkel hallgatja végig, amikor leszolgáltat egy kis infót a kastély falain belülről. Banya néni ismét megdermed, most a kivarrott testű fiatalembert figyelve. Ismerős, ismerős, régi diák volt egyszer, úgy bizony! Még talán a nevére is emlékszik, csak az évek... az évek azok kivettek egy keveset a memóriájából, de bárhol felismeri a volt arcokat. A boszorkányporté kifejezetten szereti a visszatérő egyéneket, úgyhogy ezegyszer megszegi saját szabályát, hogy önként szólítsa meg.
- Nocsak, nocsak, mugli ruhában illik visszatérni Welch fiam? És mik ezek a színes mijjacsudák a karodon? Meg azok a füledben? Ejj, hova fajul ez a mai fiatalság, legalább Te mutatnál nekik példát.

A két tilosban enyelgő


Ezen az éjszakán nem csak ez a párocska nem tud aludni. Kedvenc festményünk ugyanis szörnyű detékfájást kapott attól, hogy napközben itt a diákok kinyitogatták az ablakokat, így rájött a huzat. Most a doktorok portréjához igyekezett, hogy orvosságot kérjen, de sokkal izgalmasabbnak tűnt a két tilosban beszélgető egyed, így megfeledkezve fájdalmáról, most egy alvó zsiráf mögül hallgatózik, hátha elcsíp egy-két érdekes beszélgetést, vagy felfedez egy titkos viszonyt, vagy bármi zaftos dolgot.

Warren kislány

Azok az átkozott dámák! Dááámááák! Azt hiszik, hogy ők olyan különbek, mert kifinomultabban lettek megfestve egy parasztasszonynál és mert ráadásul ők freskó alakok, nem holmi képkeretes vásznon szerepelnek. Ezért pedig nem vehetett részt az ő pókerpartijukban. Na majd megbánják még azt a napot, mikor benedvesítette a falat a festőjük... így kibabrálni a kastély legöregebb és legtiszteletreméltóbb festményével... Félhangosan morogva sétál egyik festményből a másikba, derekát sajgatva, botjára támaszkodva. Ép Kormos Konrád portréján halad át, mikor megpillantja a kis levitás lánykát. Ez a Warren gyermek, annak a furcsaszavú tanerőnek, meg az agyturkász nőnek a sarja. Nem mintha a többi diák itt nem jött volna érdekesebbnél érdekesebb családokból, de ez a lány különösen felkeltette most a figyelmét. Botját magához szorítva oson Mina nyomában, át a meleg szavannán, túl a libapásztorlányka területén, ám a gyümölcsöző csendéletben a nagy sietségében leveri az asztalról a friss olajfinomságokat, az arany tányér pedig a nem megfestett padlón nagy zajt csapva ér földet. Banya néni megijedve a lebukás veszélyétől próbál megbújni a képkeret mögött, több-kevesebb sikerrel. Ebből is látszik, hogy az éves rutinjából mennyire kizökkentették azok az átkozott nőszemélyek.