Ez a folyosó talán a legrejtélyesebb, hiszen a lakók gyakran elvándorolnak, egyetlen egy van aki állandó, nem más, mint a Bibircsókos banya aki nem szeret messzire menni, mégis mindent tud az iskolában, minden olyat, melyről talán a többi portrénak még fogalma sincs. Nagyszerű képessége, hogy képes szinte beleolvadni egy-egy tájképbe a körülötte lévő keretek valamelyikében és addig mozdulatlan lenni, amíg az előtte lévő cselekmények le nem folynak. Érdekes egy folyosószakasz ez, hiszen a páncélok végig egymástól azonos távolságra vannak, kivéve a banya eredeti kerete alatti területet, ott ugyanis egy hosszú, kényelmesen elsüppedő kanapé van, melyen a diákok várakozhatnak vagy pihenhetnek, ha éppen nem kell sehova rohanniuk, sokan nem veszik észre, hogy ez csak egy csali annak érdekében, hogy még több pletyka elhangozzon, inkább kihasználják a kényelmes lehetőséget, melyet később súlyosan megbánnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=269412#post269412][b]Ombozi Sára - 2014.04.07. 22:19[/b][/url]

Sára a szokásos étkezéshez ment le a nagyterembe. A Rellon arcai között már egész sok ismerős volt, nem kellett attól félnie, hogy unatkozik. Beszélgetett és amikor meglátta egyik ismerősét, odament, hogy köszönjön neki. Muszáj volt jó kapcsolatokat kialakítania, hiszen megtanulta hamar, hogy ez jelenti a hatalmat. Amikor ment, észre sem vette, hogy meglökött egy srácot. De már nem is volt éhes, a beszélgetés után úgy döntött, elhagyja a termet és visszamegy inkább a Rellon alagsorába.
Nyugodtan ment, nem is nagyon figyelt oda. Az esze már akörül járt, hogy ma alkotni fog, valami hatalmasat és maradandót. Lelki szemei előtt képzelte el, ahogy csinos kis kezei közé veszi az ecsetet és megindul a tánc a lapon és a kusza vonalakból lassan kialakul valami egész, valami igazán jó. Libabőrös lett már attól is, ha rágondolt az alkotás érzésére.
Ám a következő pillanatban egy regimentnek elegendő süti landolt a fejében. Nem volt valami kemény, elsőre nem is tudta, mi az, hiszen csak valami puha találta el a fejét. Amikor odanyúlt, hogy megtapogassa, egy adag habos-babos sütit fedezett fel, megnézte a kezét. Lenyalta az ujját, a vihar előtti csend volt, ahogy mozdulatlanul állt, csak az egyik kisujja ugrált türelmetlenül.
- Kösz a krémest, bárki is szánta... - Mondta sötét hangon majd nyelt egyet és megfordult. Kitolta csípőjét, oldalára támasztotta kezeit. Zöld szemei szikrákat hánytak, ahogy körbepillantott. Egyből kiszúrta Alexist, ráemelte tekintetét és lassan, féloldalasan elmosolyodott. Érezte, ahogy a feszültség gejzírként tör elő belőle, felemelte kezét, rámutatott.
- Mégis hogy képzelted, te pondró?! - A történések hatására hirtelen éles hangon kiabált, igazán dühös volt, a hajából és a földről vett maradék krémest és sütit vett fel, odalépett, Alexis arcába túrta az egészet. - Mégis mi a fene bajod van, haaa? - Kérdezte a kínzás közben, majd elengedte és a saját takarítására fordította inkább energiáit. Közben morgott és néha káromkodott is... a hajára igazán mérges volt, most pedig aztán mehetett órákon át mosni, hogy újra egészséges és cukormentes legyen. Lepillantott, miközben a haját tisztogatta, meglátta a cipőjét. Ott volt rajta némi sütidarab, a fiú felé emelte.
- Nyald le. - Mondta szigorú hangon, miközben a lábára mutatott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=282038#post282038][b]Ombozi Manósapka Sára - 2014.04.24. 22:21[/b][/url]

- NEKED TELJESEN ELMENT AZ ESZED! - Tudatosította a fiúban, ha magától nem jött volna rá, hátha végre belátja, hogy elmebajos. Ki tudja, talán ha kiabál vele, megszeppen vagy végre észreveszi magát. Egy iskolában van, vagy mi a fene! Itt pedig nem illik nyilvánosan így viselkedni. Bár Alexis nem úgy néz ki, mint akit egyáltalán érdekel, hol, hogyan lehet viselkedni. Ez pedig Sára számára elviselhetetlen.
Amikor azonban az ökle felé lendül, újabbat visít, az ökle kicsit súrolja, de még időben hátratántorodik. Nem káromkodik, még ilyen helyzetben is csak magában ontja a szitokszavakat, viszont a pálcájáért nyúl, lévén jobb fegyvere most nincs. Elvégre még csak nem is az az igazi szuperhősnő, aki be tudna húzni neki. Na nem, sosem pazarolná a művészkezecskéit egy ilyen pondróra, mint Alexis. Meg az amúgy sem nőies. Na nem mintha az átokszórás az lenne, de mégis, talán stílusosabb. Ő sosem volt barbár amazon módjára viselkedni, kerek szemekkel néz az eridonosra, mintha meg tudná ölni velük.
A következő pillanatban, mielőtt még rendesen rászegezhette volna a pálcát, a fiú hasba készült rúgni. Kikerülni ugyan nem tudta, de a pálcáját jól megmarkolta, lefelé beledöfte a fiú combjába, de figyelt arra, hogy ne törje el. Remélhetőleg ez a "kis" fájdalom megállította abban, hogy nagyot rúgjon bele, ennek ellenére ismét hátratántorodott, szabad kezét, a hasára simította. Köhögött is kicsit, nem bírta a fájdalmat, nem volt hozzászokva. Hunyorogva próbált kiegyenesedni, Alexist nézte, de nem szórakozott sokat. Mielőtt még Alexis felocsúdhatott volna az egészből, egy hirtelen mozdulattal szegezte rá az életmentő pálcát.
- Everte Static! - Nyögte ki az első varázslatot, ami eszébe jutott, és ha az eltalálja Alexist, akkor bizony hátrahőköl ő is egy kicsit. Emellett pedig légtornászokat megalázó biztossággal repül fel, fordul meg tengelye körül és érkezik vissza a talajra. Sára keze remeg, az adrenalin dolgozik benne, kapkodja a levegőt, próbál kiegyenesedni, de még mindig fáj a hasa. Az agya gőzösen dolgozik, mi lehetne az, amivel megvédhetné magát.
- Planta Lubricus! - Lő ez újabb átkot a fiú felé, ha már felállt volna, ez bizony kigáncsolja majd őt, és pár percig nem is tud majd felállni. Sárának van ideje gondolkodni, nagy levegőket vesz, bár ez igen fájdalmas jelenleg.
- Jobban jársz ha... ha befejezed és eltűnsz! Komolyan szét fogom átkozni a fejed! - Mondta, miközben remegve emelte rá a pálcát továbbra is, de komolyan izzott a tekintete, szemöldökeit összevonta. Végtére, még félelmetes is volt.