37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Nagy B. Dominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. március 28. 19:54 | Link

Botond
Időpont: 2013. Március 27. Takarodó után

Siettem vissza a Levita toronyba, ahogyan csak tudtam, mert nem akartam, hogy rajtakapjanak azon, hogy kint vagyok. Még van 10 percem beérni, de félek, hogy ez az idő kevés lesz, főleg, hogy azt sem tudom, hogy jelen pillanatban merre is kell mennem. Egyik folyosóról, a másik kerülök, és az egyik ilyen alkalommal nekimentem valaminek, melynek következtében hanyatt vágódtam. A szemüvegem leesett, és biztosan össze is tört, mert hallottam a reccsenést. Szuper, hogy fogok így visszatalálni? Lassan felültem, körbetapogattam a padlót magam körül, de nem találtam meg a szemüvegem. Halkan sóhajtottam, és hagytam a fenébe, mert minél előbb vissza kell jutnom a szobámba. Nem hiszem, hogy egy tanár, vagy ilyen prefektus, vagy mi, bevenné azt a dumát, hogy nem látok, azért nem mentem még vissza időben a Levita toronyba. Kitapogattam, hogy hol a páncél, benne kapaszkodva, lassan felkeltem a földről. Léptem párat a páncél mellett, és egy újabba akadtam. Hmm, ha követem, talán valaki másba is beleütközhetek, és talán segít… vagy nem. Vagy öt, vagy hat páncélt elhagytam, mikor belerúgtam valamibe. Kedvem lett volna felordítani a fájdalomtól, de inkább lenyeltem, nehogy felverjem az egész iskolát. Könnyes szemmel, sajgó lábban, és nehezen sikerült kitapogatnom, hogy amibe belerúgtam, az nem más, mint egy kanapé. Leültem rá, lábaimat felhúztam, fejemet a térdeim közé hajtottam, és halkan zokogtam. Próbáltam ébren maradni, és úgy összehúzni magam, hogy senki ne lásson meg. Talán reggel sikerül még időben visszamennem, vagy valami. Látás hiányában, viszont nehezen fog menni.
Szál megtekintése


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Nagy B. Dominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. április 2. 19:15 | Link

Botond

Kényelmes volt itt a kanapén, leszámítva azt, hogy nem látok tisztán, és könnyezek. Ha valaki meglátna, biztosan híre megy ennek az egésznek. Szipogok még párat, majd megtörlöm a szemeimet, és visszahajtom a fejemet a lábaim közé. Úgy sem fogok visszajutni a szobámba, kénytelen-kelletlen leszek itt tölteni az éjszakát. Ám, amint ez a gondolat átfutott az agyamon, valaki megszólalt előttem. Ijedtem ugrottam egyet, és remegve húztam össze magamat, úgy pillantva arra a foltra, amit az idegenből látok.
– Eltévedtem, és amikor befordultam a folyosóra nekimentem egy páncélnak. Leesett a szemüvegem, és valahogy idebotorkáltam… Azóta nem mozdultam el innen. –magyarázkodtam az idősebb srácnak. Csak annyit láttam, hogy egy ember nagyságú folt guggol előttem, és megérint a vállamnál. Valami azt sugallta, hogy nem kell annyira félnem tőle, de nem mertem rá fogadni. Aztán eltűnt előlem, követtem a szememmel, és láttam, hogy leül mellém. Halványan elmosolyodtam, és felé fordítottam a fejemet. – Még időben visszaindultam a szobámba, de már mondtam, hogy miért nem értem el oda. Inkább itt maradtam, még mielőtt sérülést szenvednék. –mivel nem tudom, hogy kivel is beszélgetek, nem merek tőle segítséget kérni. Talán olyan személy, aki csak még nagyobb bajba sodorna, vagy kihasználja azt, hogy nem látok. Mindenesetre, figyelem, már amennyire látom azt a foltot, és várakozok, hátha kitalál valamit. – Dominic vagyok, te? –barátságosan nyújtottam felé a kezemet. Legalább a nevemet megtudja, mást úgy is csak akkor mondok, ha megbizonyosodtam arról, hogy nem fog nekem ártani.
Szál megtekintése


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Nagy B. Dominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. április 2. 23:34 | Link

Botond

Vettem egy mély levegőt, és bólintottam a kijelentésére. Hiszek neki, más választásom nem nagyon van, és ha már úgy is összeismerkedek vele, akkor minden bizonnyal még a segítségét is kérhetem abban, hogy juttasson vissza a szobámba. Mikor megemlíti, hogy megtalálta a szemüvegem, hálásan elmosolyodom, majd érzem is, hogy a kezembe teszik. Nem habozok tovább, fel is teszem, hogy jobban szemügyre vehessem azt a személyt, aki úgy mond a megmentőm. Nem kicsit lepődtem meg, hogy ennyire fel kell néznem. Mellette eltörpülök.
– Köszönöm, hogy megtaláltad, na meg, hogy vissza is adtad. Más nem biztos, hogy megtette volna. Hálás vagyok, és nem baj, hogy csálé, a lényeg, hogy nem csak foltokat látok. –inkább legyen csálé a szemüvegem, mint hogy vakoskodjak. Úgy is nem sokára vissza kell mennem a szobába, és az alváshoz meg nem kell. Reggel meg csak annyira teszem fel, hogy utána a kontaktlencséket be tudjam tenni, és kész is.
– Akkor te ilyen prefektus vagy, vagy minek mondják? Mert ha igen, akkor tedd a dolgod, nyugodtan megbüntethetsz, hiszen szabályt szegtem. –normális esetben szabadkoznék, hogy már pedig nem állt szándékomban megszegni a takarodóra vonatkozó szabályt, de most felesleges. Kedves volt velem, felesleges kibúvót keresnem. Legalább ezzel is megmutatom, hogy tisztességesen vállalom a felelősséget.
– Levitás elsős vagyok. Azt nagyon megköszönném, mert bár tudom, hogy merre kell menni, veled csak biztonságosabb. Úgy értem, ha elkapnának megint, csak rosszabb lenne. Na, és te melyikben vagy? –kérdeztem vissza mosolyogva, és már nem is látszik rajtam, hogy meg lennék ijedve. Kíváncsi vagyok, hogy melyikben van, mert eddig csak Levitásokat és Navinésokat ismerek. A másik házból még senkivel sem találkoztam. Tuti azért, mert valami rejtélyes emberek vannak benne.
Szál megtekintése


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Nagy B. Dominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. április 7. 00:56 | Link

Botond, és az ismeretlen nő...


– Ha azt vesszük, akkor leadtad, csak pont a gazdájának. Nem kockáztatok, inkább hazaküldöm a szüleimnek, hogy vigyék el az optikushoz. Addig meg ott a kontaktlencse. –próbáltam már a bajlódást a szemüvegemmel, de annak az lett az eredménye, hogy eltörtem. Még egyszer nem szeretném megtenni, inkább rábízom egy szakemberre. – Nem fogsz ez miatt bajba kerülni? Elvégre szabályszegőt fogtál, bárhogyan is nézzük. –mosolyogva kérdeztem rá a dologra, de örültem, hogy nem büntetne meg. Az, hogy most egy másik prefektustól mit kaptam volna, jelenleg nem érdekel. Botond fogott meg, nem más, és ez a nagy szerencse.
– Ez aztán a nagy szerencse. Akkor tényleg nem kell sokat keresgélnünk. Meg, nem igazán tudom, hogy egy másik házba járó diáknak, meg szabad-e mutatni, hogy merre is van a házam. –jegyzem meg halkan, aztán felkelek a kanapéról. Lépni, viszont nem lépek, mert egy ismeretlen nő közeledik felénk. Jobban mondva, csak számomra fedi homály a kilétét, mert ahogyan azt látom, Botond ismeri. Biztosan egy tanár lesz, de majd csak később fogom megismerni, feltéve ha olyan tantárgyat tanít, amit felvettem.
– Azt a varázslatot még nem ismerem, nem mintha már ismernék valamit. Nekimentem az egyik páncélnak, miközben siettem vissza a körletembe, és akkor esett le a szemüvegem. Nehezen ugyan, de sikerült elérnem ezt a kanapét. Nem mozdultam el, mert féltem, hogy nagyobb kárt teszek magamban, ha megpróbálok visszajutni a körletembe. Pár perce csak, hogy Botond megtalált, és éppen visszaindultunk. –ugyan nem kérte, de megmagyaráztam a nőnek, hogy miért is vagyunk itt. Ha nem is hiszi el, akkor is ez az igazság. Még váltanak néhány szót, és indulhatunk is tovább. – Jó éjszakát, és elnézést kérek a kellemetlenségekért. –fordultam vissza egy pillanatra a nő felé, majd ismét magam elé néztem, és lépkedtem Botond mellett. Ha már kellő távolságban vagyunk, felnézek rá, mert a kíváncsiság nem hagy nyugodni. – Ki volt ez a nő? Meg mi történt, hogy felmentett mára?
Szál megtekintése


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet