Rozsos Annamária

Az iskola ezen falai között régen jártam. Gondoltam, miért is nem erre indulhatnék a jelmezes mókázásra. A nem túl éles szeműeknek is feltűnhetett, hogy valójában igencsak eltévedtem és valahol rossz irányba fordultam. Mikor eszembe jutott, hogy tuti eltévedtem, mentő ötletként az előző teória fogalmazódott meg bennem.

- Na ezt jól elszúrtad! Büszke lehetsz magadra!

Korholtam magam, lehető leghalkabban, szinte csak súgva magam előtt. Hirtelen körbenéztem, nem-e járt-e valaki erre felé, mert ha igen, könnyen idiótának nézhetett. Megtorpantam és éppen a fejem kezdtem a falba verni, persze finoman, de azért éreztetvén magammal mit is érdemeltem. Ebben a pillanatban nem foglalkoztam vele kik vagy mik suhannak el a hátam mögött. Aztán, mikor befejeztem, hátamat vettem csak a falnak és türelmesen végiggondoltam hogyan is tudnám ezt a "baklövést" korrigálni.

Rozsos Annamária

Az iskola ezen falai között régen jártam. Gondoltam, miért is nem erre indulhatnék a jelmezes mókázásra. A nem túl éles szeműeknek is feltűnhetett, hogy valójában igencsak eltévedtem és valahol rossz irányba fordultam. Mikor eszembe jutott, hogy tuti eltévedtem, mentő ötletként az előző teória fogalmazódott meg bennem.

- Na ezt jól elszúrtad! Büszke lehetsz magadra!

Korholtam magam, lehető leghalkabban, szinte csak súgva magam előtt. Hirtelen körbenéztem, nem-e járt-e valaki erre felé, mert ha igen, könnyen idiótának nézhetett. Megtorpantam és éppen a fejem kezdtem a falba verni, persze finoman, de azért éreztetvén magammal mit is érdemeltem. Ebben a pillanatban nem foglalkoztam vele kik vagy mik suhannak el a hátam mögött. Aztán, mikor befejeztem, hátamat vettem csak a falnak és türelmesen végiggondoltam hogyan is tudnám ezt a "baklövést" korrigálni.

Vonul. Suhan. Királynői tartással öt centivel lebeg a föld fölött nagy méltósággal. Kegyet oszt és mosolyog.

Valahogy így képzelte titkos óráiban a halloweent, aztán előző nap eszébe jutott, hogy ezt gyanúsan elkéste, és azzal dolgozott, amije volt. A mugli ruhái, egy lepedő, meg egy tök. És az eredményt megszemlélve a tükörben, úgy döntött, hogy ez annyira rossz, hogy már egyenesen nagyszerű. És nem mellesleg, ebben is lehet suhanni. Sok értelme nincs, na de lehet, és az a lényeg.

Szóval akkor vonul. Suhan. Királynői tartással öt centivel lebeg a föld fölött nagy méltósággal. Kegyet oszt és mosolyog. Mindezt annyira lelkesen - hiszen nem látszik az arca -, hogy elbotlik a saját királynői lábában. Az még hagyján, de egyrészt lecsúszik a lepedője, másrészt meg elgurul a töke. Te jó ég, ez elég szánalmasan hangzik. És hát az is, be kell valljam.

Egész elegánsan jön ki a botlásból, egy fojtott káromkodást ereszt meg mindössze, és mérgesen rángatja vissza a helyére az úgynevezett jelmezét, amíg észre nem veszi, hogy valaki áll a falnál, és nézi. A kis navinés morcosan hátat fordít neki, és konstatálja, hogy nincs meg a töke. Se közel, se távol egy árva tök.

Szépen áll a folyosón, mozdulatlanul - annyira érzi minden sejtjében azt, hogy ő egy rettenetes csalódás, hogy egyelőre képtelen másra figyelni.

Roszos Annamária

Gondolataimba merültem, majd behunytam szemeim. Ahogy Sherlock Holmestól olvastam, néha a dohányfüst koncentrálttá tette a levegőt, amitől az elvileg jobban tudott koncentrálni. Nálam az ugyan nem volt, de akadt más. Elvégre úgy véltem ez a helyettesítés is segíthet rajtam. Elővettem Bálint ajándékát és a pipázást imitáltam. A felszálló buborékok jelezték, hogy koncentráltam. Eszembe jutott, hogy most nem voltam túl feledékeny, így pálcám is nálam volt. De ebben a helyzetben gyakorlatilag fölöslegesnek hatott, hisz nem mentem vele különösebben semmire. Ahogy "pipázgatás" közben elmerengtem, hogy a célomhoz - ami a Nagyterem volt - miért éppen erre kanyarodtam? Ekkor vettem észre, hogy valaki közeleg. Hirtelen ránézésre egy szellemnek tűnt. Minél közelebb jött, annál jobban meg tudtam figyelni, ezért elraktam az ajándékot. Észrevettem, hogy tököt hozott magával, majd az is feltűnt, hogy valójában nem is szellem, hanem hús-vér ember, jelmezben. Gondoltam, eltévedhetett ő is, bár a tartása és a suhanása egészen arról árulkodott, hogy az illető igenis tudatában volt, hogy erre járt. Eme töprengésemből az a furcsa mozdulata zavart meg, mely egy percre sem hasonlítható természetes és önszántából irányított mozdulatnak. A jelmezes elesett, a tök valahova elrepült, egészen pontosan nem tudtam megmondani hova, mert amikor eldobta behunytam a szemem. Ugyanis attól féltem engem talál el. Amint kipattantak szemeim már ismét talpon volt, igazgatta a jelmezét, igaz háttal állt nekem. Így bátrabban odaléptem hozzá és kicsit félénken valamint óvatosan megkocogtattam a vállát.

- Hello! Jól vagy? Minden rendben? Segíthetek valamit?

Hirtelen az aggodalmam nagyobb volt, mint az, hogy bemutatkozzak. Végül is az ráért, hiszen ha így indult egy találkozás, az a minimum, hogy egy ideig nem állhatott le. Bár reméltem, hogy nem fog annyira megijedni, hogy elszaladjon. Azt a lelkemre vettem volna.

 - Elgurult a tököm. - vallja be a tényállást nyafogós hangon, pedig minimum öszeszedett és független szellem benyomását akarta kelteni. Szembesülni azzal, hogy képes vagy elbotlani a saját lábadban, és azt az egy szem szerencsétlen kiegészítődet is elhajítod közben a búsba, nem kedvez az összeszedettségnek - szóval egy kicsit nyafogós, kicsit elveszett-gyeek-hang lett a dologból.

 - Nem láttad, merre gurult..? - kedve lenne úgy nézni, mint egy szegény hároméves, amikor leesik a gombóc fagyija a tölcsérről, de ott még nem tart. De közel áll hozzá. Hogy miért is ragszkodik ennyire a tökéhez, azt ő maga se érti, de gyanítja, hogy az a megkoronázása ennek az ótvar jelmeznek, ugyanis az égvilágon semmi értelme sincs annak, hogy egy szellem egy tököt ciperésszen magával, pláne, hogy nem is tudná megfogni. De mindegy is, vissza a kis navinés problémájához.

 - Töketlen lettem. - próbálja oldani a helyzet kínosságát egy rettenetes szóviccel, ami már majdnem marta a száját. Ki vele, és akor később már nem kell elsütni. A helyzet eleve kicsit kínos volt, mert itt szerencsétlenkedik és még valaki látja is, sőt, még teljesen magától értetődőnek veszi, hogy az a másik még segít neki megkeresni azt a szerencsétlen tököt, és akkor tetézi egy ilyen förmedvénnyel. Háhá, így ne kezeld a helyzeteket. Nézzél inkább elveszetten és nyafogósan és ártatlanul, mint egy hároméves, és talán még segítenek is.

Rozsos Annamária

~Örülj neki, hogy neked csak a tököd, ismerek a mugliknál olyat akinek a gyógyszere.

 Gondoltam, magamban kuncogva. Kár volt azért a botlásért, amúgy tökéletesen beillet volna szellemnek. Én legalábbis elhittem róla, hogy az. A hölgy - mert nem vitás, hölgy szellemmel hozta össze a véletlen – bajban volt, így „lovagias kötelesség” segíteni rajta. Vagy ha nem is éppen lovagias, mégis azt tanították nekem: „Ha tudsz segíts!”

- Igen, tudom. Majdnem eltaláltál vele. Annyi időm maradt, hogy behúzzam a nyakam és behunyjam a szemem. Így sajnos nem tudom hova esett. De ne aggódj, segítek megtalálni.

 Ez utolsó mondataimnál, kedvesen a vállára tettem a kezem, hogy érezze, hogy nem veszett el semmi. A következő mondatán egy picit kuncogtam, persze nem kinevettem. Eszem ágában sem volt kinevetni. Csak azt állapítottam meg, hogy ilyen töketlen helyzetben is megőrizte a hidegvérét és még humorizálni is tökéletesen tud.

- Ne aggódj kicsi szellem, hamarosan ismét tökös szellem leszel!

Kacsintottam rá, majd a földre néztem és elkezdtem keresni a tökét. Mindent meg akartam tenni, hogy tökös szellemet csináljak eme kicsi pórul járt lényből. Márpedig ő volt olyan kecses, tökös, hogy megérdemelte a segítséget. Hát mivel én voltam a közelében még nagyobb mázlija is volt. Nem mintha egoista lettem volna – sose tartottam magam annak – de tényleg a jelmondatom lett az előbb említett tanítás. Jól esett segíteni, bárkinek.

 - Uh, ne haragudj. - pislog bocsánatkérően, mikor hallja, hogy szegény másik majdnem tökkelütött lett. Nem, ezek a viccek nem segítenek a helyzeten, de egyszerűen muszáj elsütni öket, elnézést kérek mindenkitől. Az mondjuk egy maradandó belépés lett volna, ha üdvözlésül fejen vágja a másikat egy tökkel. A királynő nagyon vonul, annyira vonul, hogy tökkel szórja a népet, érdekes egy kép lenne.

 - De jó. - próbál hálásan mosolyogni, de nem igazán sikerül, ugyanis prüsszögve nevet a tökös szellem kifejezésen. Tökös kiscsaj lesz a navinésből hamarosan, és nem ám átlagos kicsicsaj, hanem szellem - ez már egy új szuperhős, a Tökös Szellemcsaj. (katt ide)

 - Én látom, ott van.. ott.. ott benn. - ezt már egy perccel később mondja, miután ő is beállt tököt keresni, és meg is látta szegényt egy páncél mögé beszorulva. A hangja a végén csalódott lesz, mert a páncél nem tűnik olyannak, aki elegánsan odarúgná nekik a kiegészítőt. Inkább olyannak, aki nagyon csúnyán néz rájuk, és még inkább a falhoz szorítja a tököt, mondván, hogy ez az enyém, aki kapja, marja.

Hát.. oké. A kis navinés nem érzi úgy, hogy ő ezzel éppen ellenkezni tudna, na.

 Ez az eset nem a legrosszabb volt. Nem mindenki mondhatta el magáról, hogy tökös eset esett a lába - jobban mondva a feje mellett - elé. Jókedvűen igyekeztem megnyugtatni a kis szellemet.

- Dehogy haragszok. Ha eltaláltál volna, akkor az biztos azért lett volna, hogy jobban felfigyeljek rád.

 Pár perccel később meglelte a szellem a tökét, bár nem a legjobb helyen. Ahogy én is szemügyre vettem, rájöttem, hogy bizony kemény feladat várt rám. De nem lehetetlen, így minden erőmet latba kellett vetnem.

- Mindjárt visszakapod.

 Próbáltam még megnyugtatóbban mondani, hiszen feladatomnak tűztem ki, visszaszerezni a tököt attól a csúf páncéltól. Mintha végig azt sugallta volna, hogy ő márpedig megtartja azt a darabot. Feltűrtem a ruhám ujjait, majd bátran odaléptem és erősen - persze azért arra ügyelve, hogy ne tegyek kárt benne - megfogtam a tököt és elkezdtem húzni, forgatni.

- Add ide, az nem a tiéd!

Nyögtem üzenetem a páncélnak címezve. Bár nem úgy tűnt mint aki engedné. Makacsul ragaszkodott hozzá, de nem adtam fel.

Csodálattal nézi a küszködő megmentőjét, ahogy illik. Fogja a bátorságát, és elkezdi cibálni a tököt a páncél sarka mögül, ezt a kis navinés nem csinálná meg. Ahogy így belegondol, elegánsan sarkon libbenne, majd miután egészen biztos abban, hogy a csúnya, gonosz Hókuszpók, izé, páncél, már nem látja, valami nagyon csúnyát mutatna neki. Így viszont szépen biztatja a másikat, kellő távolságot tartva a páncéltól. Nem szereti őket; harapósan néznek, és csúnyán zörögnek.

 - Na, ne már, hozunk.. hozunk neked valamit cserébe, jó? Egy rendes tököt, nem ilyen csoffadtat, mit szólsz hozzá? - ő most, kérem szépen, egy tökért alkudozik egy mogorva páncéllal. (katt ide megint) Mint ez előre megjósolható volt, nem túl sok eredménnyel. Sőt, ha ez még lehetséges, a páncél még rondábban néz rá.

 - Akkor két tököt..? - néz reménykedve, de nem sok sikerrel, amire aztán fel is hagy az alkudozással, és egy "Jaj, már..!" felkiáltással vállalja azt a kockázatot, hogy a páncél csinosan orrba rúgja, és a másik oldalról nyomni kezdi kifelé szerencsétlen tököt a gáláns megmentője irányába. A tökön repedések mutatkoznak, a kis navinés nyög és csúnyákat gondol, a páncél meg hagyja. Ez festőért kiált, kérem szépen. "Életkép a Bagolykőben egy szombat délután".