 Ez a folyosó talán a legrejtélyesebb, hiszen a lakók gyakran elvándorolnak, egyetlen egy van aki állandó, nem más, mint a Bibircsókos banya aki nem szeret messzire menni, mégis mindent tud az iskolában, minden olyat, melyről talán a többi portrénak még fogalma sincs. Nagyszerű képessége, hogy képes szinte beleolvadni egy-egy tájképbe a körülötte lévő keretek valamelyikében és addig mozdulatlan lenni, amíg az előtte lévő cselekmények le nem folynak. Érdekes egy folyosószakasz ez, hiszen a páncélok végig egymástól azonos távolságra vannak, kivéve a banya eredeti kerete alatti területet, ott ugyanis egy hosszú, kényelmesen elsüppedő kanapé van, melyen a diákok várakozhatnak vagy pihenhetnek, ha éppen nem kell sehova rohanniuk, sokan nem veszik észre, hogy ez csak egy csali annak érdekében, hogy még több pletyka elhangozzon, inkább kihasználják a kényelmes lehetőséget, melyet később súlyosan megbánnak.
|
|
|
Axi-maxi *-* (gonosz Mesélő így utólag xd)Előzmények... Első szabály. Ha egy értékes hangszer van a kezedben, ne engedd el csak azért, hogy tapsolhass. Ha akkor is egy ilyen van a kezedben, mikor ezt mondom, előbb tedd le – mondom tedd, ne dobd! – és úgy jegyzetelj, de semmiképp se ereszd el. Hogy miért? Mert ha megteszed, instant szívroham lesz a vége, legalábbis a tulajdonosra nézve. Jah, még valami. Ha lopsz valakitől, az ne rellonos legyen. Ennek indoklása szintén pofon egyszerű. A zöld ház tagjai vérengző őrültek, akik fenyegetőznek és igazából a torkodnak ugranak, szóval történjék bármi, ne_menj_a_közelükbe. Vili? - Jaj, ne parázz már, vigyázok rá – legyintgetek hanyag eleganciával, aztán meghallgatom azt a monológot is, hogy régi és blablabla és ha baja lesz blablabla, akkor őt kinyírják és blablabla és akkor én is meghalok blablabla. Teljesen unott arckifejezésemen látszik, hogy full felesleges magyaráznia bármit is, mert abszolúte hidegen hagy, hogy ki fogja őt kicsinálni azért, mert játszom a hangszerén. Nem tűzgyújtásra viszem! Ráadásul, ha engedné, már rég elbazseváltam volna rajta pár nótát – ala muzsika tv – és visszakapta volna. Lehet, hogy nem is én vagyok a csökkent értelmiségi! - Oké, oké – hagytam rá, azzal sarkon fordultam és megint futni kezdtem. Amíg szónokolt, addig szervezetem tökéletesen feltöltődött, úgyhogy részemről éjszakába nyúló fogócskázásba is kezdhettünk volna, mind a lábam, mind a tüdőm remekül bírná. Aztán egyszer csak képszakadás, mert valami iszonyatosan nagy és kemény dolog vágódik a hasamba. A francba, az a nyavalyás zongora. Kiterülök a földön, mint a büdös bogár, de a hegedűnek semmi baja, úgy szorítom, mint valami kincset. Nagy nehezen összeszedem magam és felállok, de a hasam eléggé fáj, szó, ami szó. Nyelek egyet és megint elindulok, ezúttal azonban sokkal megfontoltabban, plusz nem vagyok hajlandó hátra nézni. Hátha az a nyüves zajcsináló megint előttem terem és most a bordám töri. Végigrohanok a déli szárnyon, egyenesen a keleti részleg felé, ahol a hófehérkés banya (értsd: bibircsókos banya) dekkol naphosszat. Bár mondjuk mi mást tehetne… Csak nem foghatja magát és sétálgathat ide vagy oda. Bekanyarodva oltári nagyot fékezek és megállok a szépséges rondaság előtt, majd nekilátok ledarálni a sztorim – lévén annyi előnyöm volt, hogy míg kifújom magam, háromszor, három féleképpen elmondom ugyanazt a történetet. Igaz, a kezemet a hasamra kellett még mindig szorítsam, de a lendületem nem volt akkora, hogy túlságosan letaglózzon az ütközés ereje, ráadásul mikor még artista voltam, tanyáltam és kaptam nagyobbat is, így mondhatni rutinból zártam ki a fájdalmat. - Képzelje, van itt egy rellonos srác, akinek megtaláltam ezt a gyönyörű hegedűjét. Játszanék én rajta, de zsémbes, mint egy öregasszony, aztán nem hagyja és zsörtölődik. Hát most tessék elképzelni, ez mekkora pofátlanság már! – szinte fel is háborodom a végére a sztorinak. Nos, lehet, hogy a fiú nem ugyanígy mesélte volna a történetet, de én lelkesen folytatom. – Aztán elkezdtem rohanni és mikor megálltam utolért és politikusokat maga mögé utasítva szónokolt nekem, utána meg legyintettem és elkezdtem futni, de akkor meg egy zongora termett előttem és BUMM! Tetszik tudni ezért fáj most a pocakom, de edzett vagyok én ám. Nem maradhatok viszont túl sokáig. Biztosan követ – és ahogy ezt kimondom be is fordul a sarkon -, úgyhogy csókolom néni, még majd elmondom a sztori végét! – azzal szép lassú kocogásba kezdek, nem fitogtatva teherbíró képességem és kímélve sajgó tagjaimat. Ejj, valakinek hosszú napja lesz.
|
|
|
Annabell Lucy Parker
INAKTÍV
melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
|
|
Írta: 2014. április 8. 17:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=269854#post269854][b]Annabell Lucy Parker - 2014.04.08. 17:48[/b][/url] Axi-maxi *-* (gonosz Mesélő így utólag xd)Előzmények... Első szabály. Ha egy értékes hangszer van a kezedben, ne engedd el csak azért, hogy tapsolhass. Ha akkor is egy ilyen van a kezedben, mikor ezt mondom, előbb tedd le – mondom tedd, ne dobd! – és úgy jegyzetelj, de semmiképp se ereszd el. Hogy miért? Mert ha megteszed, instant szívroham lesz a vége, legalábbis a tulajdonosra nézve. Jah, még valami. Ha lopsz valakitől, az ne rellonos legyen. Ennek indoklása szintén pofon egyszerű. A zöld ház tagjai vérengző őrültek, akik fenyegetőznek és igazából a torkodnak ugranak, szóval történjék bármi, ne_menj_a_közelükbe. Vili? - Jaj, ne parázz már, vigyázok rá – legyintgetek hanyag eleganciával, aztán meghallgatom azt a monológot is, hogy régi és blablabla és ha baja lesz blablabla, akkor őt kinyírják és blablabla és akkor én is meghalok blablabla. Teljesen unott arckifejezésemen látszik, hogy full felesleges magyaráznia bármit is, mert abszolúte hidegen hagy, hogy ki fogja őt kicsinálni azért, mert játszom a hangszerén. Nem tűzgyújtásra viszem! Ráadásul, ha engedné, már rég elbazseváltam volna rajta pár nótát – ala muzsika tv – és visszakapta volna. Lehet, hogy nem is én vagyok a csökkent értelmiségi! - Oké, oké – hagytam rá, azzal sarkon fordultam és megint futni kezdtem. Amíg szónokolt, addig szervezetem tökéletesen feltöltődött, úgyhogy részemről éjszakába nyúló fogócskázásba is kezdhettünk volna, mind a lábam, mind a tüdőm remekül bírná. Aztán egyszer csak képszakadás, mert valami iszonyatosan nagy és kemény dolog vágódik a hasamba. A francba, az a nyavalyás zongora. Kiterülök a földön, mint a büdös bogár, de a hegedűnek semmi baja, úgy szorítom, mint valami kincset. Nagy nehezen összeszedem magam és felállok, de a hasam eléggé fáj, szó, ami szó. Nyelek egyet és megint elindulok, ezúttal azonban sokkal megfontoltabban, plusz nem vagyok hajlandó hátra nézni. Hátha az a nyüves zajcsináló megint előttem terem és most a bordám töri. Végigrohanok a déli szárnyon, egyenesen a keleti részleg felé, ahol a hófehérkés banya (értsd: bibircsókos banya) dekkol naphosszat. Bár mondjuk mi mást tehetne… Csak nem foghatja magát és sétálgathat ide vagy oda. Bekanyarodva oltári nagyot fékezek és megállok a szépséges rondaság előtt, majd nekilátok ledarálni a sztorim – lévén annyi előnyöm volt, hogy míg kifújom magam, háromszor, három féleképpen elmondom ugyanazt a történetet. Igaz, a kezemet a hasamra kellett még mindig szorítsam, de a lendületem nem volt akkora, hogy túlságosan letaglózzon az ütközés ereje, ráadásul mikor még artista voltam, tanyáltam és kaptam nagyobbat is, így mondhatni rutinból zártam ki a fájdalmat. - Képzelje, van itt egy rellonos srác, akinek megtaláltam ezt a gyönyörű hegedűjét. Játszanék én rajta, de zsémbes, mint egy öregasszony, aztán nem hagyja és zsörtölődik. Hát most tessék elképzelni, ez mekkora pofátlanság már! – szinte fel is háborodom a végére a sztorinak. Nos, lehet, hogy a fiú nem ugyanígy mesélte volna a történetet, de én lelkesen folytatom. – Aztán elkezdtem rohanni és mikor megálltam utolért és politikusokat maga mögé utasítva szónokolt nekem, utána meg legyintettem és elkezdtem futni, de akkor meg egy zongora termett előttem és BUMM! Tetszik tudni ezért fáj most a pocakom, de edzett vagyok én ám. Nem maradhatok viszont túl sokáig. Biztosan követ – és ahogy ezt kimondom be is fordul a sarkon -, úgyhogy csókolom néni, még majd elmondom a sztori végét! – azzal szép lassú kocogásba kezdek, nem fitogtatva teherbíró képességem és kímélve sajgó tagjaimat. Ejj, valakinek hosszú napja lesz.
|
|
|
|
|
Axel Sebastian Macisajt Sjölander
Nyugodjék békében!
offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
|
Írta: 2014. április 18. 13:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=278143#post278143][b]Axel Sebastian Macisajt Sjölander - 2014.04.18. 13:28[/b][/url] Piroska és a hegedűm
túsztárgyalási hadművelet ^^
Ne parázzak... Ne parázzak?! A fenébe is, a kezében van a majd' háromszáz éves, kisebb vagyont érő hegedűm, amit csak úgy elenged, mert tapsolni van kedve. Ez nem olyan, hogy majd lesz másik hangszerem, és minden meg van oldva. Valószínűleg fel se fogja, mit tart a kezében, engem meg itt a szívroham környékez, pedig nem is az a gond, hogy hegedülni akar, hanem az, hogy pont azt a hegedűt kellett lenyúlnia, és még látom is, mennyire figyel rá. Pár perc és már rohan is tovább. Nagyszerű. Nagy levegő, és tessék szépen futkározni utána, hadd játsszunk itt üldözőset minden erre járó nagy örömére. Rohanok is, nem kell kétszer mondani, nemsokára pedig épp láthatom feltápászkodni, miután feltehetőleg a zongorával találkozott, amit valami eszement tehetett csakis a folyosó kellős közepére. Újabb kimaradó szívdobbanás. Csak ne essen baja a hangszernek. Ja, hogy neki se ártana nem betegszobára jutni, mert a végén még rám fogják? Lehet, bár ha ez a jelen állapot így marad, a végén én is mellette végzem. Végigszalad a folyosókon a keleti szárny fele, én meg utána, aztán a bibircsókos banya folyosóján éppen befordulok a kanyarban, amikor meglátom a portré előtt ácsorogni. Úgy tűnik valakinek nagyon gyorsan el kell mesélni az éppen aktuális sztorit. Fogalmam sincs, mennyit futottam távolság tekintetében idáig, de újra nehézkesen sikerül csak levegőt venni, és a lépem környékén is szúr az oldalam. Fene a technikáját az egésznek, majd pont arra is figyelek, hogy kettő be, kettő ki, vagy hogy van az egész. Kezemet az oldalamra szorítva fordulok be a folyosóra végül, és fel is adom a futást. Egyelőre. Kellene legalább két nyugodt perc, hogy összeszedjem magam.
- Állj már meg, hallod? Kössünk kompromisszumot. - kiáltok utána. Egyelőre inkább nem tervezem megenni a fejét, mert energiám se lenne hozzá, úgyhogy ideje új taktikát alkalmazni.
- Ha épségben visszakapom utána Hieronymust, akkor megengedem, hogy hegedülj rajta. - ajánlom, mert kezdek jobban tartani attól, hogy nekicsattan ismét valaminek, vagy csak egyet legyint, és a hegedű is repül azonmód, jobb, ha egyességet kötünk. Mindenkire nézve kellemesebb következményekkel jár.
- Tudsz egyáltalán hegedülni? - kérdezem azért a végére, remélve, hogy igen lesz a válasz, vagy még ettől is pórul járhat szerencsétlen Hieronymus. Újabb nagy levegőt veszek, majd teszek felé egy lépést, remélhetőleg nem szaladt még el. Ránézésre mégse vagyok én a gonosz farkas azért, csak nem hiszi, hogy megenném.
|
|
|
|
|
Annabell Lucy Parker
INAKTÍV
melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
|
|
Írta: 2014. április 18. 14:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=278202#post278202][b]Annabell Lucy Parker - 2014.04.18. 14:56[/b][/url] Axi-maxi *-* Na hát hol is folytassam. Szóval ott volt az a hatalmas nagy zongora, ami direkt beizélt, talán telepostázott, vagy hogyan nevezik… Na mindegy, nekem jött és én meg kifeküdtem. Még épp elkaptam tekintetemmel az érkező penészvirágot, de nem hagytam túl sok időt az agonizálásra, lévén bármikor megfoszthattak a szerzeményemtől. Ennyi rohangálás, meg hősi seb után aztán már csak a küszöbön fekvő holttestemen át adom vissza játék nélkül. De ez gondolom stimmt. Ismét rohanni kezdtem és a keleti szárny folyosóján dobtam be magam az egyik festménynek. A banyuskának. Bár inkább nem hívom így, mert mint tudjuk: Öreganyó nem vénanyó! Na szóval hevesen gesztikulálva mutogattam neki, hogy mi történt, tiszta Panda Péteresen, amikor guggolni, meg henteregni, meg kommandózni kell… Úristen, kezdek félni a mínuszban lévő értelmiségi szintemtől. Na de a lényeg most már tényleg, hogy mindent elmeséltem töviről hegyire, majd megint megjött az üldözőm, hogy a ménkő csapna bele. Megforgattam szemeimet és még utoljára köszöntem egyet, aztán elindultam lassan. Az előny nálam volt, hiszen a meglopott hímnemű épp a nyelvén lépkedett előrefelé és az oldalát fogta. Szegény pára! Csak a szavai állítottak meg, ugyanis ekkor már meg is perdültem tengelyem körül. - Nekem az a tapasztalatom, hogy aki kompromisszumot ajánl, az a dolgokat mindig a saját javára akarja fordítani… - gyanakvóan méregettem, természetesen megtartva a tisztes tíz méteres távolságot – hát nehogy már itt kapálózzon nekem a hegedáért, hö! Alkuját hallva kezemet szám elé emeltem, mintha legalábbis baromi nagy dilemmában állnék önmagammal. Tudod, elemek harca, egyik oldalon angyalka, mások oldalon ördögöcske duruzsolnának… Aztán a végére kitörő örömmel rohantam oda hozzá és tényleg, a szó szoros értelmében rávetettem magam és megöleltem. - Hogy te milyen édes pofa vagy! Köszcsiiiii! - lelkendeztem, mint valami eszelős, aztán kérdésére megálltam és ezen is eltöprengtem. Életemben először fogtam hegedűt a kezemben, de nem akartam elveszíteni a jóindulatot, amit rögtönözve kaptam, így füllentettem egy kicsit… Nagyot. - Hát én nagyon jól tudok! Már hogy ne tudnék? Igazi művésznek születtem! – és nagyjából elég is ennyi mondanivaló egyelőre. Az kétségtelen, hogy művésznek születtem, az azonban már egészen biztos, hogy ha baja esik ezek után a hangszernek, nekem annyi. Búcsút inthetek mind a kilenc életemnek.
|
|
|
|
|
Axel Sebastian Macisajt Sjölander
Nyugodjék békében!
offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
|
Írta: 2014. április 20. 22:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=279548#post279548][b]Axel Sebastian Macisajt Sjölander - 2014.04.20. 22:03[/b][/url] Piroska és a hegedűm
és még mindig
A hegedűtolvaj meglehetősen jól bírja szusszal, még a zongorával való találkozás ellenére is. Kergetném én szíves örömest egész nap, ha nem érezném, hogy vészesen fogy a levegőm a nem éppen megfelelő légzéstechnika alkalmazásának hála, és még annál is jobban féltem a hegedűm épségét, hát utána szólok és kompromisszumot ajánlok neki. Az arcára kiülő gyanakvó ábrázat nem sok jót ígér, ahogy az sem, amit válaszol, szerencsére az azonnal rávágott ajánlatom elég meggyőzőnek tűnik ahhoz, hogy ne kezdjen ismét szaladni előlem a drága hangszeremmel együtt. Helyette pillanatokon belül rám veti magát és megszorongat lelkesedésében. Ennyire nem osztozom azért az örömében, szóhoz se tudok jutni a lelkesedésétől sem, de nem teszek ellene semmit. Felszusszantok, ha elenged, majd a biztonság kedvéért rákérdezek, tud-e hegedülni. Még nem győzött meg arról, sajna, hogy a hangszer jó kezekben van nála, valamiért még az sem, hogy igazi művésznek született.
- Ez azért elég általános kijelentés. A húgom is igazi művész, csak éppen a hegedűmet sose adnám a kezébe, mert a ecsetre jobban rááll a keze, mint a vonóra. Szóval csak úgy kíváncsiságból... mit is takar a művész a te esetedben? - kérdezek rá a biztonság kedvéért, közben meg a hátamat a falnak vetve szépen leülök a földre, ölembe téve a mesterhegedűt, amit egészen idáig a kezemben szorongattam a vonójával együtt.
- Figyelj, nem baj, ha nem megy. Nem fogok harapni érte, becsszó, legfeljebb segítek, hogy menjen és ne az legyen az első mozzanat, hogy szemedbe csap egy elszakadt húr, ha netán nem menne. Persze, ha megy, akkor ez nem áll, de mégis... hm? - teszem hozzá az imént mondottakhoz, és kérdőn pislogok fel rá. A düh elpárolgott futás közben, most már csak az mozgat, hogy féltem a hegedűmet, még mindig, és szeretném, ha ebből a helyzetből, ha már adott, mindenki ép bőrrel kerülne ki. Ő is, Hieronymus is, és végeredményben én is.
|
|
|
|
|
Annabell Lucy Parker
INAKTÍV
melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
|
|
Írta: 2014. május 16. 18:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=294208#post294208][b]Annabell Lucy Parker - 2014.05.16. 18:52[/b][/url] Axi-maxi *-* Lótifutás a folyosókon, napi rutin, nem akadály! Szegény alsós srác viszont igen nehezen bírja a gyűrődést. Lehet, hogy lassítanom kéne, de akkor meg megkísérelné az utolérésemet, azt meg csak nem hagyhatom! Na mondjuk miután végre megállok és hagyom, hogy szóhoz jusson, egész szimpatikus ajánlatot kapok, a bökkenő csak ott van, hogy szavakkal tudom bizonyítani mindössze hegedűtehetségemet, mert ha én ehhez tényleg hozzányúlok, ott kő kövön nem marad. Azt mondják, hogy ilyen esetben csak az üveg törik, de nekem szent meggyőződésem, hogy fal is reped. Na mindegy, azért értékelnem kell a próbálkozását, így jól megszorongatom, amíg ő kitalálja, hogyan törje le a lelkesedésemet, ami mint tudjuk, esélytelen, csak néha úgy kell tenni, mintha… Értitek. - Hát izéé… Én melodimágus vagyok és eléggé értek a hangszerekhez, meg úgy a zenéhez is… - megint egy hazugság. Attól, hogy melodimágus vagyok, még nem fogok tudni minden hangszeren játszani, ez akkora sületlenség, hogy így utólag végiggondolva örülök, hogy ennek Kahlil nem lehetett fültanúja. De tényleg. Szerintem repülhetnék, mint szélviharban a villanyoszlop. Na de a következő ajánlat már sokkal ínyemre valóbb. Ennek oly módon adok hangot, hogy üvöltve vetem rá magam, aminek hatására még az is elképzelhető, hogy eldőlünk, mindenesetre a lelkesedésemnek nem szégyellek hangot adni. - FOGADJ ÖRÖKBE APUKÁÁÁÁM! – oké, ez valami rossz vicc lehet, minek ordítok én olyat egy rellonosnak, hogy fogadjon örökbe, meg hogy apukám? Mindenesetre ez valami olyasmit fed, hogy igen, nagyon örülnék, ha segítene, mielőtt nemcsak a hegedűnek és nekem, hanem az összes kastélyakónak és a berendezésnek is baja esnék. Mert azt bizony tuti fix, hogy nem bírnám fizetni zsebből, de még pénztárcából sem.
|
|
|
|
|
Axel Sebastian Macisajt Sjölander
Nyugodjék békében!
offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
|
Írta: 2014. május 17. 02:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=294497#post294497][b]Axel Sebastian Macisajt Sjölander - 2014.05.17. 02:08[/b][/url] Piroska
és túl aranyos vagy ahhoz, hogy vacsora légy, megtartalak ; )
Azt se tudom, hány folyosón rohanok végig a vakmerő leányzó meg a hegedűm nyomában, de a végére már kezdem nem igazán bírni az iramot, úgyhogy más megoldást kell találni erre a helyzetre. Kompromisszumosat például, ha már a fenyegetés nem használ. Valamit nekem is ajánlani kell, ha közös nevezőre akarok vele jutni, úgyhogy beadom a derekam, legyen meg, amit szeretni, hegedülhet, csak aztán épen kapjam vissza Hieronymust. Úgy tűnik, ebbe még ő is belemenne, de a biztonság kedvéért jobbnak látom megkérdezni, hegedült-e életében, elvégre nem egyforma minden hangszer. Nekem is hiába nyomnak kezembe egy kürtöt, nem tudnék vele mit kezdeni, de még a zongorával se, vagy épp a csellóval, még ha vonóshangszeren játszom is. Mindegyik más és külön kis világ. Gyorsan kiderül, hogy melodimágusba sikerült botlanom. Na, legalább a zenét biztosan szereti, máglyát rakni a hegedűmből ő se akar majd ezek alapján, de még mindig nem győzött meg, így bár bólogatok, azért kételkedem abban, hogy épen megúszná ezt a találkozást a hegedű, inkább szedek elő a tarsolyomból egy újabb ajánlatot. A reakció elemi erővel érkezik, és mint kiderül, van ám tüdeje a leányzónak, kétségtelenül. Pislogok egy sort meglepetten a válaszra, de elég gyorsan összeáll azért a kép szerencsére. Szóval elkél a segítség. Valahogy sejtettem, de ha már belement, hogy segítsek, akkor az jó pont a javára, úgyhogy - bár nem szokásom az ilyesmi, ha mások kezében van a legféltettebb kincsem - elvigyorodok, és megemelem a kezemben lévő hangszert.
- Semmi gond... na, az a lényeg először is... elárulod, mi a neved? Én Axel vagyok, úgy mellékesen... és akkor igen, azt akartam mondani, hogy húzd ki magad, mert ha nem jó a tartásod, a hegedű is furán szólhat, de ezt majd hallani fogod, ha előfordul. Egyelőre illeszd a válladhoz, így... - mutatom is, ha már itt a kezemben a mesterhegedűm is, és bár megfordult a fejemben, hogy felajánljam, hogy cseréljünk, nem fogom. Még a végén meggondolná magát, viszont további üldözősdihez nincs kedvem, szóval hegedüljünk. Ha már a tartása rendben van, akkor folytatom is az alapokról a kiselőadást, és be kell vallanom, hogy élvezem azért egy kicsit. Szívesen tanítanék egyszer valakit hegedülni, még ez a gyorstalpaló is jó dolog, mert látom, hogy valakit érdekel ez a csodaszép hangszer. Egyéni vélemény ugyan, de nekem a világon nincs csodálatosabb hangszer a hegedűnél.
- Gitároztál valaha? Utálom a gitárhoz hasonlítani, de azért annyira talán mégsem más... szóval lefogod a húrt, és ha furcsa a hang, csúsztatod az ujjad odébb rajta. Szóval csak érzéssel. Sok idő, amíg az ember rendesen beletanul ebbe, főleg, hogy gyorsan tudjon korrigálni hibákat, de bízom benne, hogy ha melodimágus vagy, menni fog ez - jelentem ki, bár némi kétségem azért akad azt illetően, hogy minden tökéletesen fog menni, de vágjunk bele.
- Különleges kívánság, bármi kedvenc, amit játszani szeretnél? - kérdezem azért, hogy tudjam, mit is mutassak innen tovább, elméleti síkon itt már csak vaktában tapogatóznék egyébként is, egyszerűbb, ha mutatom Lisbethen, mit merre hogy, mintha órákon át beszélnék mindenféléről, mint a vonóhasználati technikák, meg pengetés, meg ilyen apróságok. Ha érdekli, lehet róla szó, de azt majd csak elmondja, ha így van, egyelőre meg hegedüljünk, ha ezt szeretné, és lássuk, mi lesz ebből.
|
|
|
|
|
