Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=811536#post811536][b]Ambrózy Henrik - 2020.06.15. 15:42[/b][/url]

Minden elcsendesült azóta az éjszaka óta. Éli a megszokott életét, noha jelentősen több időt tölt a Bagolykövön kívül. Konferenciákra jár, vendégelőadói látogatásait megkétszerezte az AMS-en, illetve szélesebb körben is elkezdték keresni, mint fekete mágia és okkultizmus szakértő. Egyik pillanatról a másikra azon kapta magát, hogy minden szabadideje odaveszett és nem maradt más, csak a munka és a kutatás, de ez így van jól. Miközben az órai anyagait javítgatta, észre sem vette, hogy az idő hogy elrepült, így éjfél körül felállván asztalától kinyújtóztatja tagjait és az órára pillantva úgy dönt, meglátogatja a könyvtárat. A tiltott részlegben van egy-két olyan olvasmány, mely a segítségére lehet a nekromanciával kapcsolatos anyagokban, márpedig ilyesmit nem adnak csak úgy az ember kezébe. Bár eddig is volt hozzáférése ezekhez az iratokhoz, úgy vélte, jobb, ha nem ássa magát mélyre benne tananyag szintjén, de be kell látnia, hogy ezt nem lehet felületesen oktatni. Túl sok kérdése van a diákoknak, melyekre nem tud burkolt választ adni, nyíltat viszont nem adhat.
Éppen ezért éjnek évadján ahelyett, hogy hazafelé venné az irányt, inkább a nyugati szárny felé kanyarodik, kezében pennával és jegyzetfüzettel. Holnap úgysem lesz órája, nem baj, ha virraszt egy keveset. Amikor az ajtóhoz ér, bentről puffanást, majd egy aprócska tüsszentést hall, s rögtön ráncba szalad homloka. Nocsak, ezek szerint nem ő az egyetlen, aki látókörét ilyen késői korán kívánja szélesíteni. Remélte, hogy nem lesz itt senki, de neki végül is mindegy. Halkan benyit és az ajtót behajtva maga mögött beljebb merészkedik, ahol is... Mária?
Összepréseli ajkait és megfordul fejében, hogy visszafordul, csakhogy nem ő jár tilosban, hanem a levitás. Mi tagadás, kellemetlen lenne, ha pont ő futamodna meg. Mély levegőt vesz és beljebb sétál, tekintete lopva a könyvek borítójára siklik, majd tovább halad. - Maradj nyugodtan - hangja meglepően kedves, ezzel egyidejűleg közönyös is. Inkább olyasféle, mint amiből süt, hogy nem akar sem beszélgetni, sem konfrontálódni. Mindkettejüknek megvan a maga dolga, foglalkozzanak azzal. Hátrasétál a tiltott könyvek szakaszához és a megfelelő varázsigével feloldja azt, hogy belépve megkeresse a szükséges anyagokat. Mikor végez, kilép és az asztal lehető legtávolabbi pontján helyet foglal, hogy véletlenül se zavarják egymást a lánnyal. Nem felejtette el a kívánságát, igyekszik magát tartani hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=811863#post811863][b]Ambrózy Henrik - 2020.06.18. 21:28[/b][/url]

Tudja, hogy könnyűszerrel elintézhetné, hogy egyedül legyen, megbüntethetné Máriát, de nem áll szándékában. Mint látható, kivételesen valami jóra használja a szabályszegést, tanulni pedig sohasem árt. Amíg nem fogják egymást zavarni, addig felőle cigánykereket is hányhat körbe, csak foglalkozzanak a saját dolgukkal. Ezzel a gondolattal tér vissza a tiltott részlegről szerzett könyvekkel, hogy leüljön és nekikezdjen az olvasásnak, ezzel egyidejűleg a jegyzetelésnek. Mégsem hagyja nyugodni a tudat, hogy egy légtérben tartózkodnak. Szinte érzi magán a pillantását, ahogyan felfigyel arra az apróságra is, hogy a penna hegye már rég nem serceg. A kérdés: mit vált ez ki belőle?
A köszönömre ráemeli pillantását és megfejthetetlenül nézi egy ideig Máriát. Fogalma sincs, hogy komolyan gondolja-e, vagy egy szarkasztikus megjegyzéssel van-e dolga, de úgy érzi, jobb, ha nem tudja. Pár pillanatig íriszei a lány előtt heverő papírra és a könyvekre vándorolnak, melyeket nyilvánvalóan nem lát kristálytisztán ilyen távolságból, majd még egyszer, utoljára találkozik pillantásuk, mielőtt szó nélkül folytatná, amit elkezdett. Az más kérdést, hogy negyedjére olvassa el ugyanazt a mondatot, mert egyszerűen nem tudja feldolgozni, de igyekszik arra fogni, hogy késő van és elfáradt. Tulajdonképpen ez sem lenne badarság. Mikor végre elkezdi összeszedni magát, akkor ismét kettészakítja a csendet egy halk, ám teljesen jól hallható "tényleg". Összepréseli ajkait és hátradől a székén, hogy aztán kezeit az asztalon nyugtatva ismételten felé nézzen. Sok mindent szeretne kérdezni vagy mondani, de az a furcsa helyzet áll fenn, hogy egy tinilány nem adott rá neki engedélyt. Nevetséges.
- Nincs mit - noha szigorúan akar szólni, hangja mégis lágyra sikeredik. Szíve szerint megdörzsölné arcát és megrázná magát, amiért ilyen elnéző. Nem kellene, hisz nincs mit jóvátennie, egyszerűen nem tett semmi rosszat, nincs miért vezekelnie. Küldje haza. Gyerünk. Mégsem teszi, csak visszafordul a könyvéhez és visszahajolva az asztal fölé tanulmányozni kezdi. Sokkal nehezebb úgy levegőnek nézni valakit, hogy közben egy légtérben tartózkodsz vele, főleg akkor, ha nem kerüli el figyelmedet egyetlen apró részlet sem. Talán fogyott? Sokkal kedvesebb. Olvasta, hogy összeveszett és szakított a barátjával, de jól van? Miatta történt? Tényleg el kellene tűnnie? És ezért adta le a tárgyát? Millió meg egy kérdés, amik kimondatlanul hevernek kettejük között, ő viszont makacsul nézi a már megsárgult lapokat és a pennát a kezébe véve jegyzetelni kezd. Sorról sorra zárja ki a levitást, mígnem végre tényleg csak a könyvre és a tananyagra tud koncentrálni. Így lesz jó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=811867#post811867][b]Ambrózy Henrik - 2020.06.18. 22:37[/b][/url]

Tulajdonképpen minden tökéletesen halad, mígnem nyikordul a szék és lépések halk nesze űzi el a még épp csak megszokott csendet. Henrik úgy dönt, nem pillant fel, bizonyára egy másik könyvre van szüksége, azért mászkál, mégis, minden idegszála figyelni kezd és perifériájából látja, hogy közeledik. Hozzá. De miért? Nagyon erősen koncentrál arra, hogy ne reagáljon, elvégre nem szeretné, ha a lány azt hinné, érdekli ez az egész, hogy figyel rá, hogy akkor is látja, mikor pillantása nem éri el. Sercen a penna, majd ismét, de a gondolatok már elszálltak. Mit is akart írni a nekromanciáról? Őszintén szólva fogalma sincs, az pedig, hogy Mária helyet foglal vele szemben, végképp kiűz elméjéből mindent, ami a tananyaggal kapcsolatos. Hatalmas hiba volt itt maradni, vagy inkább hagyni a levitásnak, hogy az éjszaka közepén a körletén kívül tébláboljon. Mégis, mivel már fogalma sincs, mi volt a leírandó mondat vége, mintha csak szívességet tenne, megemeli fejét. Hozzáteszem, ez a hihetetlen lelkesedés tökéletesen leolvasható arcáról, ahogyan a ki vele felszólító mondat is.
Ahogy belekezd, Henrik szemöldöke rögtön megemelkedik. Excuse me? Leplezetlen döbbenettel hallgatja azt a katyvaszt, amit a másik összehord és nem tudja igazán, mit kellene éreznie, vagy gondolnia. Ja persze, hiszen szóba állnia sem lenne szabad vele, milyen kis butus. Ettől függetlenül, már amennyit ki tud hámozni az egészből, egy teljesen jogos félelemről beszél. Végtére is, bájital ide vagy oda, egy tanára megcsókolta, akit egyébként ki nem állhat és ezt már többször is a tudtára adta. Ha ez nem volna elég, ez a marha, ez a címeres ökör (ez volna Henrik - a szerk.) még el is ment hozzá, hogy pusztán pár órára rá, hogy kiütötte egy gurkóval, megbeszélje vele ezt az egészet. Oké, lehet, de csak lehet, hogy ő sem repesett volna az örömtől. Inkább bántani akartalak, csak hogy ne legyen kínos. Ha nem folytatná rögtön, a férfi minden bizonnyal hitetlenül nevetne fel, ezzel elismervén, milyen jó munkát végzett. Megbántottság, szégyen, megalázottság, cserben hagyottság, semmibevétel, meg még sorolhatnánk azt a rengeteg dolgot, amit magával cipel azóta is. A bűntudat. Egészen a gyengélkedőig nem érezte, de azóta igen, s nem akar elmúlni. Eközben, ha már erre kalandozik, arra is fény derül, hogy Mária ezek szerint nem bánja a csókot? Nocsak. Akkor most már teljesen össze van zavarodva, főleg most, hogy ismételten beáll a feszült csend kettejük közé. Csak néz maga elé és egy aprót biccent, de hirtelen nem tudja, mit is kéne először megfogalmaznia. Érzi, hogy nem hagyhatja válasz nélkül és már az is világos számára, hogy a csillagvizsgálóban valóban ezt akarta vele megbeszélni. Vagy...?
- Ezért vártál rám a csillagvizsgálóban? Ezt akartad elmondani? - tekintete végre megállapodik a lányon, de nem igazán lehet kiolvasni belőle semmit. Az biztos, hogy addig nem mond semmit, míg a választ meg nem kapja. Az, hogy ez helyeslő vagy nemleges, a folytatást tulajdonképpen nem befolyásolja, hiszen ajkai ismét elnyílnak. - Nem kellett volna megkeresselek a gyengélkedőn. Próbálom azt csinálni, ami neked jó. Először meg akartam beszélni, nem volt jó. Most elkerüllek, még a tantárgyamat is leadtad, erre ideülsz velem szembe és azt mondod, hogy ez sem jó. Elárulnád végre, hogy mit szeretnél? Vagy inkább térjünk rá arra ezúttal, hogy én hogy látom a helyzetet? - provokatív, de rengeteg feszültség gyülemlett fel benne. Fojtott hangon beszél, noha érzi, üvölteni tudna a lánnyal. Tudod mit Mária? Megbántottál. Nem beszélünk, de elegem van ebből a macska-egér játékból. Ezt kellene mondania. Határozottan a sarkára állnia, mégis... Ideje, hogy ő legyen keményebb. Mert az ő szívébe tapostak bele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=811871#post811871][b]Ambrózy Henrik - 2020.06.18. 23:52[/b][/url]

A bólintásra keserédes mosoly kerül arcára, hiszen ott is hibázott, csakúgy, mint a lépcsőházban vagy a gyengélkedőn. Hibázott, amikor megcsókolta, hibázott, amikor meg akarta beszélni és hibázott, amikor végül nem hallgatta meg. Remek kilátások kettejükre nézve, bár... Van egyáltalán mi, ha róluk van szó? Az indulatok pezsegnek benne, ahogy beszél, de visszafogja magát, mert nem ez a megfelelő alkalom és időpont arra, hogy kiabáljon a másikkal. Egyébként sem érezné jónak azok után, hogy Mária teljesen normálisan leült vele szemben és beszélni kezdett. Nem boríthatja rá két hónap sérelmét, ami ráadásul inkább csak saját bensőjében kreálódott, semmint valóban létezne.
- Tehát miután közölted velem, hogy többé nem kellene szóba állnunk egymással, én nem akartam beszélni veled. Teljesen logikus - bólint néhányat, miközben konstatálja, hogy már régesrég ismeri a Masa észjárást, csak mindig elfelejti alkalmazni, ha róla van szó. Kellemetlen. A levitásnál soha, semmi sem az, aminek látszik, márpedig egy olyan embernek, aki a realitások talaján mozog, igen nehéz ehhez alkalmazkodnia. Igazából mindig minden épp úgy van, hogy az a lánynak kényelmes legyen, mindig épp aszerint változik a kép, hogy mi a jó neki. Furdalta a lelkiismeret? Hát elutasította teljes mértékben! Most persze bántja a tudat, hogy ilyen goromba volt, hát akkor kérjünk bocsánatot, bár nyilván Henrik hibája és ő akarta ezt így. No persze. - Engem akartál óvni? Nem inkább magadat? Szándékosan elmentem, hogy megbeszéljük, de nem kértél belőlem, tudomásul vettem, tettem, amit kértél, Te is eszerint tetted, amit tettél, majd ideülsz velem szembe és azt mondod, hogy nem így akartad? Van fogalmad arról, hogy mit akarsz? - kékjei vádlón fúródnak Mária íriszeibe, azonban továbbra sem kiabál. Dühös, rettentően dühös, de még mindig úgy érzi, hogy képes szorosan fogni a gyeplőt. Na persze ez egyre nehezebb vállalkozás, miközben hirtelen minden idillinek tűnik.
- Szerintem ki nem állhatsz. Így látom. Teljesen mindegy, mit csinálok, mit mondok, gyűlölsz engem, bár fogalmam sincs, miért. Azt hittem, hogy mindent sikerült megbeszélnem veled, mégis megint ugyanott tartunk. De akkor ezek szerint azért az annyira nem derogál, hogy megcsókoltalak. Hogy hogyan látom a helyzetet? Úgy, hogy borzasztóan fiatal vagy és fogalmad sincs a döntéseid következményeiről, a szavaid súlyáról és a cselekedeteid jó része attól függ, épp milyen lábbal kelsz fel. Ne játszadozz velem - kékjei fenyegetően villannak meg, de miközben beszélt, a dühön kívül sok minden volt az arcán. Átsuhant rajta a fájdalom, az értetlenség, a tehetetlenség. Mert most, hogy itt ülnek, csak most ébred rá, mennyire sokat számít az a korkülönbség. Pedig Mária hamarosan végez majd, ha engedné, ha hagyná, hogy Henrik szeresse, akkor tudná és legálisan szerethetné. De nem adja meg a lehetőséget, mert gyűlöli őt, mert fogalma sincs, mit akar és mert önző. Henrik pedig nem tudja tovább tűrni mindezt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=811884#post811884][b]Ambrózy Henrik - 2020.06.19. 10:07[/b][/url]

Minő meglepetés, ezúttal a folytatás nem az, hogy de, pusztán csak egy lehorgasztott fej. Veheti ezt beleegyezésnek vagy egyetértésnek? Ilyen messzire sohasem merészkedne, elvégre mégis csak Máriáról van szó, az ki van zárva, hogy bármiben, akármiben is igazat adjon a férfinak. Némán hallgatja és megfeszül állkapcsa, hisz ő is tudja, hogy hibázott és nem akkor kellett volna, de ha tovább húzza, ha nem megy el aznap éjjel, ki tudja, mi történt volna. Talán semmi, talán a lány tényleg gyűlöli annyira, hogy jelentse házvezetőjének vagy az igazgatónak, ő azonban köszöni szépen, nem kér a botrányból. Akkor ezek szerint ő is önző lett volna...?
- Nem kellett volna emiatt leadnod az órámat, ha tényleg érdekel. Tudod, hogy csak úgy, ahogy eddig is, elkerültelek volna - ezek a szavak fájdalmasan csorognak ki ajkain, melyek keserédes mosolyra húzódnak. Nem akarta magát távol tartani és minél tovább gondolkodik az okokon, annál egyértelműbb számára: valamit érez. Az elején csak cukkolta, de már akkor is édesnek találta a dühös, sértett, pufókra fújt hörcsögarcot, azt a hihetetlen tüzet, amivel a levitás él. A folytonos ellenállás, de azok az apró, jelentéktelen pillanatok, amikor megszelídül. Mert volt ilyen, például a szökőkútnál, vagy amikor a kanapéján forró teát szürcsölgetett a takaró alatt és persze a lépcsőház. Talán a bájital csak egy ürügy arra, hogy még magának is tagadja, anélkül is megtörtént volna előbb-utóbb az a csók, de mennyivel egyszerűbb áltatni magát?
- Nem utálsz? - hitetlenül néz Máriára. - Pedig remekül sikerült elhitetned idáig - talán nem kellene közbeszólnia, de muszáj megállniuk itt. Végtére is, Henrik tényleg nem utálja a lányt, egyszerűen csak nem tudja kezelni. Olyan vad és logikátlan dolgokat csinál, annyira kiszámíthatatlan! A legutóbb szűkszavúan és gorombán beszélt vele, most pedig szinte könyörög a megbocsátásért. De meddig űzhetik ezt a játékot komolyabb sérülés nélkül? Hisz fogalmuk sincs, mit is akarnak pontosan vagy hol vannak a tűréshatáraik, csak felelőtlenül osztogatják a pofonokat egymásnak. De meddig?
Érzi az indulatokat a szavak mögött, de hagyja, hogy kijöjjenek. Végre őszinteségi rohamot kaptak, megvan a lehetőségük, hogy itt és most helyretegyék kettejüket, de amikor már mondana valami konkrétumot, mindig félbehagyja a gondolatmenetet. Ha lehetséges, ez még jobban idegesíti Henriket, mint az a csapongás, amit a másik leművel. Miért nem lehet egyenesen fogalmazni? Indulatosan rázza meg fejét, majd keresztbe fonja karjait maga előtt. - Egyáltalán nincs veled bajom. Mivel a diákom vagy, annak ellenére, ahogy rendszerint viselkedsz velem, igyekeztem normál mederben tartani a dolgainkat. Nem azt mondom, hogy minden esetben sikerült, de mondd csak, hány tanárral szemben engeded meg magadnak azt a hangsúlyt, mint velem? És hogyan kéne rá reagálnom? Nem engeded, hogy távolságot tartsak úgy, ahogy bárki mással - távolságot. De milyet, Henrik? Most már érezhetően szabadabban beszél, nem kertel különösebben, nem csomagolja be szavait. És a java még csak most jön. Merthogy bár az első etapra reagált, még mindig köztük feszül az ominózus csók, amire nem tud nem reagálni. Miközben feláll, ezzel hátratolva székét, előrehajol, kezeivel megtámaszkodik az asztalon, s talán hat annyira váratlannak ez a mozdulatsor, hogy Mária hátradőljön, ha viszont nem, úgy különösen közel kerülnek egymáshoz. Annyira talán nem, hogy könnyűszerrel összeérjenek, de nem kellene különösebben erőlködni ahhoz, hogy bármi megtörténjen.
- Miért is nem tudsz rá válaszolni? Ha most újra megtenném bájitaltól mentesen, akkor sem tudnál? Miért nem beszélünk a problémáról? Mitől félsz egészen pontosan? - acélkék szemei rabul ejtően próbálják megragadni Mária íriszeit, hogy ne tudjon szabadulni és végre egyenesek legyenek. Csakhogy Henriket már nem érdekli a válasz. Túl régóta vár az őszinteségre, így még mielőtt a lány úgy dönthetne, hogy reagál, visszavonulót fúj és elkezdi összeszedni a holmijait. - Én belefáradtam ebbe. Nem tudok olyasmit tenni, ami jó lenne neked. Remélem találsz valakit, aki igen - még udvariasan meg is hajol, azonban tartása merev és ahogy pakol, érződik rajta az ingerültség, a hevesség. Meg akarja rázni a másikat, az arcába üvölteni a nyilvánvalót, de így is elégszer hunyászkodott meg egy tinilány előtt. Míg olyan közel voltak egymáshoz, érezte a lány kellemes samponjának illatát, megfigyelhette az apró pöttyöket szemében, amik még a félhomályban is tökéletesen láthatóak. Mindent elraktározhatott, ami sohasem lesz az övé, mert már nem akarja, hogy az övé legyen. Belefásult. Ennyi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=812988#post812988][b]Ambrózy Henrik - 2020.07.08. 13:07[/b][/url]

A válaszra kérdőn emelkedik meg szemöldöke. Tehát nem utálja Őt Mária, az viszont biztos, hogy nem is szereti, elvégre senki sem viselkedik így azzal, akit kedvel. Persze nem ez lenne az első alkalom, hogy Henrik fordítva van bekötve, meg se kottyan neki, lélekben felkészült a legnagyobb agymenésre is. Máriához illő vértezet.
- Akkor felvilágosítanál, hogy egészen pontosan mit is érzel irántam? - talán nem itt és nem most kéne feltennie ezt a kérdést a lánynak, de ha már ilyen őszinteségi rohamot kaptak, akkor gyerünk. Lássuk. Karba font kezei azt sugallják, hogy elzárkózik a továbbiaktól, azonban kíváncsi, várakozó tekintete leleplezi: érdekli, mit felel majd a levitás. Olyan régóta megy közöttük a huzavona, egyszer kell, másszor nem, ideje, hogy döntésre jussanak végre már. - Értem - szóval már nem egy a sok közül, de akkor mi? Vajon Zippzhar Mária Stella számára mit jelent ez a név és kit rejt? bizonyosan nem az okkultizmus és fekete mágia tanárt, ahogyan nem is egy ellenfél csapatának játékosát. De akkor kit? Ezt szeretné tudni már nagyon rég.
Ha ki akarja ugratni a nyuszit a bokorból, akkor ismételten neki kell lépnie, melyet meg is tesz azzal, hogy kimondottan közel hajol a másikhoz. Arcuk közel sem ér össze, de ha csak egy cseppnyi akarat is lenne bennük arra, hogy találkozzanak, nem kéne sokáig erőlködniük. Érzi az illatát, a hajából áradó sampont, viszont látja a szemében tükröződő ijedtséget is. Nem akarná, hogy újra megtörténjen, s erre rájőve ugyan érzelem nem tükröződik Henrik arcán, valamiféle keserűség járja át, ami kísértetiesen hasonlít a csalódottsághoz. Nem is érti, mit remélt ettől. Hogy Máriában hirtelen fellángol valami sohasem tapasztalt érzelem és térden csúszva könyörögni fog, hogy történjen köztük valami? Nem, ennyire naiv még ő sem lehetett, az viszont megviseli, amit a riadt íriszekben látott. Persze jobb, mintha undor lett volna benne, de nem vigasztalja különösebben, miközben felegyenesedve pakolni kezd. Mint egy csapdába ejtett vad, úgy nyüszített fel és az asztalon koppanó feje sem épp azt sugallja, hogy jó élményben lett volna része.
A hirtelen felpattanásra meglepetten hőköl kissé hátra, majd némán figyeli, ahogy a lány szerencsétlenkedni kezd. Amikor már úgy tűnik, hogy kisétál és maga mögött hagyja a kupit, hirtelen visszafordul, majd saját magában esik el, hogy tovább folytassa azt a valamit, amit épp csinál. A forgószél nem olyan szeleburdi és kaotikus, mint ő, de valamiért a férfi arcára még így is egy apró mosolyt csal. Figyeli, ahogy idegesen, durcásan próbálja bekötni cipőfűzőjét, majd némiképp ziláltan lát neki futkosni a sorok között. Egy megadó sóhajjal mozdul meg, hogy az asztalon maradt könyvhöz érjen és éppen akkor emeli meg, mikor Masa visszafordul, hogy tornádóként magával rántsa azt is. Ebből kifolyólag csak azt éri el, hogy kis túlzással fogják egymás kezét. Henrik szórakozottan pillant le rá, egyértelmű, hogy a bosszúsága jórészt elpárolgott - ami nem azt jelenti, hogy nem dühös.
- Mielőtt romba döntöd a könyvtárat, ezt majd én visszateszem a helyére. Menj, mielőtt meggondolom magam és megbüntetlek - arckifejezése szigorú, de a kedves, csintalan nevetőráncok ott gyülekeznek szeme sarkában. A könyvet fogva lép el a levitástól, hogy kikerülje és nyugodt léptekkel induljon el a sorok között és a helyére tegye. Ez volt az utolsó. Mire végez, talán Máriának is sikerül elszelelnie.