A Valentin-napot megelőző két hétben eleget húzta az igát az ajándékboltban ahhoz, hogy erre a jeles dátumra szabadságot kérhessen. A harapós bögrés incidenst követően meglehetősen gonosz kis megtorlást eszelt ki Jarednek, tervéhez pedig hozzátartozott az a kamuduma, hogy együtt mennek édességezni, így gyanús lett volna, ha neki közben műszakja van, plusz jobbnak látta olyan távol maradni a falutól, amennyire ez lehetséges volt. Előre meg tudta tippelni, hol lesz a legnagyobb tolongás és a legkevésbé sem vágyott most odalent kóvályogni, majd kiélvezi munkájának gyümölcsét, ha az öccse este visszatér a szobába. Mindenesetre, az imígyen fennmaradt szabadidejét valahogy el kellett ütnie és nem tagadta, hogy jólesne egy kicsit szórakozni, az eredetihez megszólalásig hasonlító ál-Cupidók jelenléte pedig remek ötletet kölcsönzött neki ehhez. Ha úgy tesz, mint akit meglőtt egy a kastély-szerte repdeső és bújdosó kis szárnyas bestiákból, akárkinél bepróbálkozhat és a legtöbben nem bántottak volna valakit, aki maga sem tehet átmeneti agylágyulásáról. Miért ne használhatná ki ezt az alkalmat, hogy ártalmatlan módon esetleg még kellemesebbé is tegye valaki délutánját?
Így esett, hogy míg mások Cupidókat vadásztak vagy épp párjuk társaságát élvezték, ő a könyvtár egyik eldugott zugában olvasgatott, hogy lehetőleg egyik kategóriával se kelljen igazán találkoznia. Neki sokkal inkább olyan társaság hiányzott, aki lehetőleg szingli, de nem életcélja legyilkolni az összes, rémülten menekülő kis puttót. A helyszínt már jórészt azért választotta, hogy lehetőleg hasonló érdeklődésű emberrel hozza össze a sors - bár lehet, nem ez élete legbölcsebb döntése, elvégre a könyvek igen súlyos és komoly fegyverré válhatnak egy temperamentumosabb könyvmoly kezében, de pár kékfolt még nem nagy ár.

Telt-múlt az idő - ritkán nyílt az ajtó, ő pedig bár felpillantva minden egyes belépőt megnézett, nem ugrott azonnal. Messze nem volt kétségbeesett és nem is unatkozott annyira, hogy éhes acromantula módjára vesse magát az első arrajáróra. Egyrészt, lehetőleg nem tizennégy-tizenöt évessel akart kezdeni, inkább egy korabeli, esetleg kicsit idősebb, tetszőleges nemű diákkal; másrészt, figyelte, ki az, aki csak könyvért jött és megy is tovább, és ki az, aki időzni is készült a könyvtárban, esetleg társaságra vágyva. Egyelőre nem akadt kapása, úgyhogy folytatta a megkezdett történetet, egy-egy gondolat erejéig a teázó felé is elkalandozva, ahol öccse mostanra már valószínűleg nem várt és vadidegen szíve hölgyével üldögél. Jared többnyire nem viselkedett túl szívélyesen, de nem hitte, hogy valaki mást büntetne olyasmiért, amiről nem tehet, úgyhogy nem a szerencsétlen, mit sem sejtő lányon fogja kitölteni a dühét. Kicsit sajnálta, hogy nem lehet ott, de mindhármuknak jobb lesz így.
Újabb nyekkenés - feje helyett csak tekintete mozdul, hogy kövesse az érkezőt, aki a polcosorok közt sétálva el-eltűnik szeme előtt. Némán lesi, mígnem egy nyomtalan tovatűnő mosollyal feltápászkodik foteljából, hogy elinduljon, aprót nyújtózva előtte. Csendesen mozog, hogy amikor rábukkan, nyerjen magának további pár másodpercet, amíg tanulmányozhatja. Egy ismerős regál előtt találja végül, ahogy elmélyülten böngészi a címeket. Határozottan helyes, kócos srác - tanácstalanságában csak egyre kócosabb- kissé talán álmodozó vonásokkal, ráadásul valamennyire érdeklik a találmányok, így jó eséllyel a feltalálók is. Egy próbát megér.
Ősrégi trükkhöz folyamodik, eddigi olvasmányát lecserélve egy észrevétlen elcsent, itteni témájú kötetre, megállva az ismeretlen mellett és várva, míg ő is a gerincek olvasgatását mímeli, hogy a megfelelő pillanatban kinyúlva egyszerre érjenek ugyanahhoz a könyvhöz és véletlenül a másikhoz is.*
- Bocsánat!-*Kapja vissza kezét, némi zavarral hangjában.*- Vidd csak nyugodtan. Én voltam a mohó.-*Ismeri be, elvégre már van egy könyv a kezében, illik hát átengedni a másiknak a kinézett darabot.

A másik figyelmetlenségétől eltekintve Gareth általában kerülte a feltűnést és csak annyira lógott ki a sorból, amennyire még mindenkinek kényelmes maradt. Többnyire azt sem mondják meg róla elsőre, hogy Eridonos, mert hiányzik belőle az a harsány, energikus fellépés, ami leginkább jellemzi a házat. Ez most kifejezetten előnyére válhat, a meglepett, kicsit zavart reakciót elnézve - ha nem is skatulyázza be a másikat, érzi, hogy finoman, visszafogottan kell játszania. Ahogy az ismeretlen megszólal, kellemes, bár talán kissé érdes hanggal barátkozhat - általában Jaredé ilyen, amikor naphosszat nem szól senkihez és csak estefelé mukkan meg. Elraktározza az információt és ennek megfelelően alakít egy kicsit mindenen, meglepetten nézve előbb a szőkére, majd a könyvre, végül ismét a fiúra, őszintén barátságos mosolyt eresztve meg.*
- Köszönöm. Rendes tőled.-*Biccent, elvéve és kis kupaca tetejére csúsztatva szerzeményét. Egyelőre nem lép megint, pedig az, hogy közelről látta a fekete szempárt, csak tovább csigázza, pedig a színen túl az égadta világon semmi közöset nem bír felfedezni az ismetlen és az emlékeiben élő íriszek gazdája közt. Türelmes és vár - még egy szóra, egy félmondatra, bármi ilyen elég lenne, hogy megállítsa a másikat, hogy továbbvihesse a játékot, s addig is újabb könyv után kutat. Érzi magán a tekintetet, de amikor megszólítják, mintha meg is feledkezett volna a másikról, meglepetten kapja felé fejét, csak hogy egész halkan elnevesse magát, tehetetlenül vonva meg vállát.*
- Ez jut a magunkfajta könyvmolyoknak. Meg a szabadnapos feltalálóknak.-*Általában tényleg nem volt ennyi ideje arra, hogy itt üldögéljen, ezért is szokta meg, hogy több könyvet kölcsönözzön ki egyszerre, pontosabban mindent, ami kellhetett az aktuális probléma megoldásához. Nem hazudott, inkább csak ferdített egy keveset a dolgokon, elhintve néhány apróságot, mint a mesékben a kenyérmorzsákat szokás, hogy apró ösvényt hagyjon. Úgy tűnik, nem hiábavaló az erőfeszítés, mert az ismeretlen még mindig itt időzik - és újra megszólítja.*
- Melyiket?-*Kérdez vissza, közelebb lépve, hogy "jobban lássa" a kiszemelt darabot, de véletlenül sem tolakvóan közel.*- Igen, nem volt rossz. Segített egy-két dologban, bár kicsit talán...nem mondanám, hogy száraz, de nagyon lényegretörő.-*Fejti ki dióhéjban a véleményét, bár őt annyira nem zavart a tárgyilagosság, elvégre inkább érdekelte a gyakorlati alkalmazás, mintsem a hosszas elméletek és magyarázataik.*
- Keresel amúgy valamit, vagy csak nézelődsz?-*Kérdezte segítőkészen, mert bár messze nem olvasott még itt mindent, elég sokat kölcsönzött ahhoz, hogy legyen némi áttekintése.

Gergőnek csak a kéz lehetett ismerős, míg a mellette egyik lábáról másikra álló inkább vonásait, vagy inkább rezdüléseit kutatta. Lényének töredékeit lopta össze, a kirakós darabjának darabjait, óvatos kézzel keresve, melyik hova illik. A hangja, a tekintete, arcának szófukar árnyjátéka, mozdulatlansága az öccsére emlékeztette, de idősebbnek kellett lennie nála, mert volt benne egyfajta keménység, amihez Jared tizennégy éve kevés. Talán itt kellett volna megfordulnia a fejében, hogy rosszul választott, de az ellenkezőjét érezte - vonzotta a szempáron túli mélység.*
- Nem tragédia. Sehol sem láttam, hogy kötelező lenne.-*A hangsúlyból érezte, hogy könnyed megjegyzése egészen más súlyt nyert a másik értelmezésében, s megpróbál egy mosollyal enyhíteni ezen. Az emberre egész életében címkéket aggatnak, előítéletek, első benyomás, vélt vagy valós ismeretség alapján, de úgy tekintett rá, mint valamire, ami megkönnyíti számára kicsit a tájékozódást. Egy ekkora világban, ennyi ember közt néha szükség volt ezekre az irányjelzőkre, ha meg akart valakit találni. Nem érezte tehernek, mert máshol, máskor, mással egészen máshogy láthatták vagy láttathatta magát - nem megmásíthatatlan billogok vagy bélyegek voltak, még ha akadtak is dolgok, amiket nem változtathatott.
Feltalálónak tartod magad? Felelhetne egyszerű, nyilvánvaló igennel, ám mintha a ott rekedt volna még néhány kérdőjel a levegőben. Miért? Mióta? Milyen? Ami furcsa, hogy az idegen nem a tekintetével kérdez, mint Sebby, hanem a csöndjével. Azzal, mert pillantása csak ritkán pihent a másikon.*
- Régi hobbim. Vagy talán szenvedélyem.-*A része volt, hozzá tartozott, akár egy végtag vagy egy elhagyhatatlan mozdulat, amiről felismersz valakit. Ahogy a bögréjét fogja, a pálcáját tartja, ahogy dobálja magát járás közben, vagy épp ahogy szája széle mosolyra kunkorodik.* - Most leginkább egy seprűpótlékon.-*Nem akar deszkát mondani, az elég furcsán hangzik és nem tudja, milyen környezetből származik a másik, könnyebb kicsit leegyszerűsítve fogalmazni. Ha szereti a repülést, úgyis rákérdez majd, mert azt elég határozottan tudja, mi érdekli és mi hagyja hidegen.
- Ha az alapokkal tisztában vagy, az is. De feltételez némi már meglevő jártasságot.-*Ez a könyv nem locsog és nem pazarol feleslegesen szót olyanra, amit már elmagyaráztak más könyvek, amik a témába voltak hivatottak bevezetni a kíváncsiakat. Tudott volna ilyet mutatni, de tartózkodott a tüsténkedéstől, megvárta a válaszokat, mielőtt bármit cselekedett volna.*
- Nem baj, amíg nem akarod gyakorlatban is kipróbálni.-*Az elméletet bárki megértheti, de aki le szeretne térni a már ismert bűbájokkal kitaposott ösvényekről, annak számolnia kell tetemes mennyiségű anyagi- és testi kárral, ha felkészületlenül ugrik fejest a kísérletezésbe.

Csak idő kérdése lenne, hogy értse ennek a komolyságnak az árnyalatait, ráérezve finom eltéréseire, de így sem tekint rá negatívumként - ha különösnek is tűnik a köztük feszülő ellentét, nem taszító, a lakonikus darabkák jól megférnek az ő hosszabb, kicsit lazább és élénkebb mondataival. Még csak furcsának sem találja ezt a pici disszonanciát, vagy magát az ismeretlent, kurta szavaival és halk hümmögésével. Kíváncsivá teszi, mert testbeszéde is olyan szűkszavú, egy bólintás, egy biccentés, némi feszültség a tartásában, valahányszor meg kell szólalnia, s egy negyed vállvonás.*
- Hm?-*Kérdez vissza finoman, fejét oldalradöntve, mert a másik elkalandozik, de két betűből nem tudja összerakni sajnos, mire gondol, pedig érdekelné. Ő beéri pár szóval, ha épp annyi jut neki, hiszen csak egy nagyszájú ismeretlen, nem követelőzhet, de talán nem is kell, mert a töredékek is éppúgy megfejthetőek és megérthetőek idővel, mint a terjengős magyarázatok. Neki pedig nincs hova sietnie, épp csak a könyvek lefoglalják kezeit, így ne hagyatkozhat, csak a hangjára, míg a szőke nem hajlandó ránézni.*
- Ha érdekel, persze, bár ez csak az én hóbortom. Régóta zavar, hogy a seprűnyél állandóan foglalja a kezem, de csak nemrég találtam megoldást. Ismered a snowboardot?-*Egyszerűbbé tenné a dolgokat, ha a másiknak legalább valamicske fogalma lenne róla, de ha nem, az se baj, mert ahogy az óvatosan közelebb somfordálót elnézi, ez olyan téma, ami nagyon érdekli. Miért is ne? A repülés olyasmi, amibe elég egyszer belekóstolni, hogy az ember egész maradék életében utálja vagy épp a levegőbe vágyjon és máig éppolyan élmény elrúgni magát a talajtól, mint sok-sok évvel ezelőtt legelőször.
- Is-is. Megfelelő útmutatással sem mindig könnyű megtanulni egy varázslatot, hát még újat alkotni. Egy betűnyi tévedés is sokat számíthat.-*Ott volt példának a Reducto-Reducio páros, és igazán nem mindegy, hogy az ember a kedvenc könyvét bélyeg méretűre zsugorítja-e, vagy épp konfettivé alakítja... A hirtelen támadt érdeklődést és a kezében egyensúlyozott könyvek súlyát tekintve az egyik nem messzi ülőalkalmatosság felé int fejével.*
- Nem akarsz leülni?-*Érdeklődik, mert szívesen cseverészik ő akár állva is, mégis kicsit kényelmesebb lenne letelepedni, ha esetleg hosszabbra nyúlna a beszélgetés.*- Akkor akár a vázlatokat is előszedhetem.-*Fűzi hozzá, mert elmaradhtatlan füzete most is vele van, s ki tudja, talán még néhány hüvelyknyi araszolást megér az a néhány rajz, amit benne őriz.

Ha Gergő hangot adna értetlenségének, valószínűleg derűs választ kapna, aminek egy része nem túl burkolt önirónia, másik fele egyszerű, Eridonos miértisne mentalitás lenne. Gareth mindig is jobban kedvelte a hallgatagabb emberek társaságát, mert kevesebbet beszéltek, de sokkal kevesebbet is locsogtak és ahogy az angol tartja, Still waters run deep. Talán, nagyon talán azt is megkockáztatta volna, hogy hozzáfűzze, ő valahogy más, mint akikkel általában beszél, de vannak, akik nem szeretik, ha emlékeztetik erre őket; azt pedig semmiképp sem hozta volna fel, hogy a fekete szempár miatt is kitartott.*
- Még sosem láttam vagy próbáltam. Milyen?-*Tényleg kíváncsi, mert az ilyen, sokkal kézzelfoghatóbb hobbik valamiért mazochista módon érdeklik, pedig tudja, hogy hasznavehetetlen jobbja miatt valószínűleg soha nem is fogja ilyenekkel múlatni az idejét. A modelljeiket és makettjeiket rendre Jared készítette, szerette nézni, ahogy megformálja ezeket - nem volt telhetetlen, csak nagyon ritkán érzett valami szúrásszerűt, elvégre együtt alkottak jó csapatot és a bűvölés legalább olyan fontos, mint a tervezés és a végső design.
- Én is csak a szünetben tanultam meg. Megmutatom, nem bonyolult.-*Ha nem is az Alföldről származik, eddig neki sem volt módja ilyesmit kipróbálni, különben már réges-rég megalkották volna azt, amin most töri a fejét. Mielőtt azonban a magyarázatokhoz fogna, jó lenne nem fél lábon állva folytatni ezt a csevejt, mert evidensen van pár közös témájuk és ha így folytatódik, akad is még bőven, ezért javasol valamit, amivel egyidőben az ismeretlen is belefogna épp mondandójába. Az elharapott kérdésre felkapja a fejét, de már csak azt látja, ahogy a másik biccent, hogy igen, üljenek le, így a legközelebbi sarokasztal felé veszi az irányt, hogy lepakolhasson. Így már elő tudja húzni a zsebéből azt a miniatürizált, bőrkötéses füzetet, amit mindig magánál hord, hogy egy pálcaintéssel visszaállítsa eredeti méretét, mert egyébként egy hangya sem sok eséllyel olvasgathatná. Az asztalra támaszkodva lapozgatni kezd benne, ábrák és furcsa kézírásos oldalak egész garmada látható egy-egy villanásnyi ideig, mielőtt megállapodna a most tervezgetett deszka rajzainál. Ezeket tolja a másik elé, rájuk koppintva ujjával.*
- Tessék. Egy repülő deszka, amit állva irányítasz. Az írásom rémes, nézd el nekem, a balkezesség átka.-*Fűzi magyarázatképp a tükörképes sorokhoz - számára ez az egyetlen mód, hogy ne kenje el a szavakat és olvasható, ha némiképp szögletes betűkkel is körmöljön. Közben Gergő megismétli azt, ami az imént beléfojtott kérdésnek tűnik, már a kezdete alapján.*
- Persze. Több ízben elolvasztottam, elpárologtattam, robbantottam cafatokra, gyújtottam fel, perzseltem meg, többek közt magamat is. Menő hegeim nincsenek, de az élmény megmaradt. Néhány eseten pedig teljesen váratlan és meglehetősen valószínűtlen eredményt is produkáltam, amit utólag sehogy se tudtam megismételni.-*Jobb kezének ujjain számolja a különböző látványos lehetőségeket, mert persze az evidens semmi sem történt mellett azért jópár meghökkentő és veszélyes végeredmény született már az évek során. Szerez magának egy széket, az asztal sarkára helyezve leginkább, hogy neki se fejjel lefele kelljen néznie, ha valamire rákérdeznek.*
- Egyébként Gareth vagyok, örvendek.-*Ékel közbe egy kéznyújtásos bemutatkozást, mielőtt letelepedne legfrissebb ismeretsége mellé. Nem tolakvóan közel, de talán egy kicsit közelebb, mint az okvetlen szükséges lenne. Hazudna, ha azt mondaná, minden terv szerint alakul, de nem is érzi azt, hogy reménytelen lenne és így se kellemetlen társaság, neki pedig ideje van bőven, miliméterenként araszolni előrébb.*
- Mesélsz róla?-*Érdeklődik, bár az az érzése, nem fog igazán választ kapni, a másik hangsúlya valahogy bizonytalanul hintázik, de a lehetőséget megadja, hogy ha a fiú mégis szeretne titokzatos találmányáról beszélni, megtehesse.

- Szörnyű fegyverekkel dolgozhatsz...Megvan még minden ujjad?-*Neveti el magát, mert elképzelte a srácot két szablyával, amint egy fatörzset vagdal, amíg abból szobor nem lesz, ő pedig egy harcművész rezzenéstelen arcával bepózol a kardokkal mellette. Kedve lenne most azonnal követelni, hogy leellenőrizhesse, nem hiányszik-e valamelyikből egy darab, de jobbnak látja azért némileg visszafogni magát, nem mindenki viseli olyan jól hirtelen támadt Eridonos ötleteit, mint Kins.*
- Nemsokára módom lesz kipróbálni. Bár azt hiszem, a fával lesz a kisebb gondom.-*Na igen, az sem volt egyszerű, amíg átverekedte magát Vikohino ellenállásán és eljutottak odáig, hogy faanyagot válasszanak, úgyhogy nem számított semmi jobbra az első hosszabb műhelybéli session alatt. Maga az alapanyag viszont felvillanyozta, roppantmód tetszett neki az erezet alkotta minta és színek, bár tudta, hogy ezek el fognak később tűnni jórészt a festék- és lakkrétegek alatt, amik megvédik majd a deszkát.
Csend telepszik rájuk, de egyáltalán nem kínos némaság ez, sokkal puhább, kellemesebb - nem félnek a másik társaságában hallgatni és ez jó, mert egyikük sem próbálja kényszeresen kitölteni minden pillanatot szavakkal. Egyszer úgy tűnik, mintha Gergő mondani akarna valamit és várakozóan hajol egy picit lejjebb, de végül marad a csend és a füzet elmélyült, komoly tanulmányozása. Meg egy fél hümmögés. Újra elneveti magát - úgy tűnik, minél többet beszél ő, annál kevesebbet fog az ismeretlen, ami egész egyszerűen komikus, mert így rövid úton monológgá fog változni a párbeszéd, amit eddig folytattak. A furcsán elégedett kis biccentés pedig, közvetlenül a kérdés előtt, egyszerűen bájos, nem talál erre jobb szót, derűt csempész helyzetükbe, amit vétek lenne veszni hagyni.*
- Hmmmm...-*Utánozza Gergő tónusát, miközben leül és állát megtámasztva hosszan tanulmányozza az arcát, mint aki felméri, megfelelő-e a feladatra a jelentkező - közben közelebb is hajol, hogy jobban lásson, csalfa tekintettel méregetve a másikat, kíváncsian, vajon sikerül-e valamiféle reakciót kiváltania.*
- Nem.-*Hirdet aztán ítéletet végül, mindentől függetlenül.*- Először én tesztelek, az első kör mindig a hibáké.-*A prototípust akkor sem adná más kezébe, ha ezer százalékra tudná, hogy minden működik, mert először nekik kell bejáratni és ilyen kísérletekre egyedül magát tekinti megfelelő nyúlnak. Még Jaredet is csak másodikként engedné, pedig az öccse évek óta csinálja vele és profin képes szűrni a legkisebb dolgokat is, nagyon jó szeme van hozzá. Ennek ellenére mintha aggodalmat fedezne fel a vonások közt - különös dolog, idegen féltésével még nem találkozott és valahol lefegyverző az, hogy valaki ennyire nyitott legyen mások felé, miközben szavai zárkózottnak mutatják. Meg sem fordul a fejében, hogy talán közel sem annyira ismeretlenek egymásnak, mint hinné, és jobb is. Gergő tudtán kívül jól döntött, mert hallgatása az ára annak, hogy egyáltalán legyenek következő cetlik - arctalansága a kulcs ahhoz a gondosan elzárt világhoz, aminek gondolatmorzsáin osztoznak. A mellette ülő Gareth nem ugyanaz, aki álmatlan éjjeleken cetlikre forgácsolja szét magát, szavakra tépve érzéseit.
Ahogy a másik tekintete elidőzik rajta, kicsit talán bele is feledkezve a látványba, ígéretes, főleg hozzáadva azt a pár pillanatnyi késlekedést, amivel Gareth kinyújtott jobbját fogadja el. Kár, hogy nem érezheti a kézszorítást, amiből talán mást is levonhatna, de ha eddig boldogult nélküle, akkor most is sikerülnie kellene. Egy biztos - a fiú nem teljesen közömbös, ami már haladás, de ennyi nem lesz elég, ha tényleg többet szeretne egy egyszerű beszélgetésnél. Persze, tudta, hogy a nehezebbik utat választotta, amin több a buktató, de nem is volt annyira fontos, hogy okvetlen célt érjen.*
- Ccch. Bárcsak olyan meggyőző lennék, mint egyesek. A fénylő lelkek udvarán ma szabályosan belémdiktáltak egy pohár akármit, pedig utálom az édeset.-*Talán nem lesz szüksége erre az ártatlanul elejtett mondatra, talán kulcsfontosságú lesz még, ki tudja? Hagyja magát meglepni, mert a másik csupa apró, érdekes árnyalatot mutatott, váratlan pillanatokban.

Bár külső szemlélőnek úgy tűnhet, mindössze gyorsan megszámolja Gergő ujjait, alaposan szemügyre veszi a felé nyújtott kezeket - láthatóan igénybevett, nem kevés munkához szokott, erős tenyér és némileg bütykös ujjak, jellegzetes és ismeretlen eredetű keményedésekkel. Kviddics. Jobbkezes, de nem foghatja valami elegánsan a tollat. Van itt más is, amit nem tud megfejteni - valószínűleg nem mágikus hobbi hátrahagyta nyomok, de ezek semmiképp sem egy tétlen ember kezei.
- Majd embert faragsz az ellenfeleidből!-*Megint nevet, még megjátszania sem kell, főleg az előző mentálkép árnyékában. Nem kellett volna összeismertetni őt az Indiana Jones franchise-zal, akkor nem lepnék el képzeletét ilyen és ehhez hasonló látomások.
- Szerintem ha akarnék, se siethetnék. Gyalulni fogok, meg smirglizni, az utolsó mákszemnyi egyenetlenség eltűnéséig...meg utána is még vagy tíz évig.-*Különösebb elfogultság nélkül állíthatta ezeket, mert meglehetősen objektíven tudta felmérni, Vikohino milyen módszerekkel próbálja majd elrettenteni - sajna, hiába. A kísérletezés megtanítja az embert a türelemre és a kemény munkára, az előbbiből óceánnyi áll rendelkezésére, míg az utóbbi cseppet sem zavarja. Tulajdonképp most is ezen tulajdonságai kezdik lassan meghozni gyümölcsüket, ahogy a fekete szemekben vidám szikrát vél megcsillanni, még ha szinte rögtön le is kell, hogy törje Gergő lelkesedését. Hogy a másik lássa, nem rosszindulatból ugratja, finoman meglöki vállával Gergőét.*
- Tied a második kör, ha nem mondod el senkinek.-*Figyelembe véve, hogy olyasmiről alkudoznak, ami nem teljesen biztos, hogy valaha is megvalósul, úgy érezte, megengedhet ennyit, legfeljebb majd egy icipicit ferdít, hogy ne veszélyeztesse lelkes önkéntesét.
A másik talán fukaron bánt a szavakkal, de arca annál beszédesebb volt, végtelenül őszinte és nyílt tekintete pedig egészen elragadóvá tette, alig palástolt aggodalmával és el-elkalandozó pillantásaival. Kedve támadt lehajolva meggyőződni, érinti-e egyáltalán Gergő talpa a talajt, mert mintha egy centivel felette lebegett volna és ő óvatosan próbálta elkapni a zsinórt, ami valahogy a földhöz kötötte. Tudta, hogy nem fair lehúzni magához, de nem vágyott sokra, csak néhány falatnyi érzést csenni, senkinek sem okozva kárt.*
- Ilyen nagyot most először, kisebb dolgokat elég gyakran.-*Felelte, aljasul nem halmozva ismét közéjük az eddigi távolságot, előrehajolva lapozva a füzetben, finoman odébbterelgetve Gergő épp útban lévő kezét közben. Itt voltak az iránytűk rajzai, a macskajátékok skiccei, számos kósza, oldalszélen nyomorgó ötlet és a vitorlás is, ami apró képekben újra és újra felbukkant.
A kisvártatva kapott kérdésre a világ leggyanútlanabb arca nézett fel.*
- Nem igazán. Az öcsémet akartam itt megvárni, távol a Cupidóktól. Miért?-*Pislogott, és jobb is, hogy nem mondott többet, mert repedezni talál felette a plafon, ahogy halovány arca mintha a kelleténél egy fél árnyalattal élénkebb lett volna, a pír pedig lassan araszolni fog majd, mint hőemelkedéskor szokott.