Violetta


A tükör előtt ácsorogtam, és a hajamat igazgattam. Nem nagyon szoktam ezzel sokat foglalatoskodni, de most nem volt jobb dolgom. Már félig majdnem kiolvastam egy mugliismerettel foglalkozó könyvet, pihentem is, ettem is, és most csak úgy...léteztem. Mikor végeztem, pislogtam párat, és jobban megnéztem magamat a tükörbe. Ha sokáig nézem magamat, gyakran elgondolkozom azon, hogy ez vajon tényleg én vagyok? Néha mintha nem is magamat látnám, hanem csak egy ismerős arcot, mintha már láttam volna szembe jönni az utcán. Pedig ez lennék én. Az a lány, akit annyian dicsérnek, csodálatos külseje és ragyogó aranybarna szempárjai miatt. Nem értem mi olyan különleges bennük. Csak egy átlagos ember vagyok. Azt hiszem. Az ágyamhoz sétáltam, leguggoltam, majd kihúztam alóla a bőröndömet. Még nem volt időm kipakolni, de, hogy őszinte legyek, nem is nagyon akartam. Itt szépen rendszerezve vannak a ruháim, a szekrényben csak össze lennének dobálva, és biztosan beletelne vagy egy órába, mire megtalálnék valamit. Előkaptam egy ujjatlan felsőt, meg egy farmert, majd gyorsan átöltöztem. Jó idő volt, kicsit fújdogált a szél odakint, végre nem volt hőség. Mikor mindennel végeztem, lábammal visszarúgtam a bőröndöt, és elhagytam a szobát. Az ajtó előtt ácsorogva, úgy éreztem, mintha elfelejtettem volna valamit. Lassan léptem vissza a szobába, alaposan körülnéztem, mi zavarhatja ennyire az agyamat, illetve a lelkiismeretemet ( már ha van olyanom ). Ekkor pillantottam meg az asztalomon, már lassan porosodó könyvet. Bájitaltan, már tegnap kiolvastam. Gyorsan felkaptam, majd azzal együtt ismét kiléptem a szobából. Jártam már a könyvtárban, így most kivételesen tudtam merre megyek. Végig a földet bámulva haladtam, nem is néztem az orrom elé, ez okozta, hogy beleütköztem valakibe. Rápillantottam a velem szemben álló idegenre, pislogtam párat, vállat vontam, majd otthagytam. Igen, ezt azt hiszem egy bocsánatkérésnek szántam, bár az illető biztosan nem jött rá. Mindegy. Jobban oda kellene már figyelnem, mit is csinálok, hova is megyek. Alig telt el pár perc, máris a hatalmas barna fa ajtóval találtam magamat szemben, amire nagy betűkkel rá volt vésve, hogy "Könyvtár". Szinte már berúgtam az ajtót, olyan nagy erővel löktem be, rápillantottam a könyvtárosra, biccentettem egyet neki, majd letettem az asztalára a visszahozott könyvet. Beljebb sétáltam, keresnem kellett valami másik könyvet. Mindig is szerettem olvasni, remek kikapcsolódás, és unaloműző, csak ezt persze soha senki sem tudta rólam. Mindenkinek vannak titkai, hát az enyém ez. Befordultam az egyik sorba, majd nézelődni kezdtem, hátha találok valami jót. A kedvenc könyvem mindig is a Rómeó és Júlia volt. Nem vagyok valami érzelgős típus, mégis imádom. Így akadtam rá, szinte már kiszúrta a szememet, és szólítgatott, hogy olvassam el. Már vagy 600x olvastam, de mégis kényszert éreztem arra, hogy még egyszer a kezembe vegyem, így hát kikaptam a polcról, majd  egy üres fotel után keresgéltem. Találtam is egyet, az egyik, kissé eldugott sarokba, majd mikor odaértem, leültem, és olvasni kezdtem. Egyszerűen imádom.

Violetta


Imádom, imádom, imádom. Lapozok a második oldalra, elolvasom. Imádom, imádom, imádom. Minden oldal elolvasása után, csak ez járt a fejemben. Kívülről tudtam, hogy ki mit fog mondani, mi fog történni, de még is, olyan izgatott voltam, mint egy kisgyerek karácsonykor. Teljesen belemerültem a történetbe, szinte magával ragadott. Alig telt el 10 perc, de én már majdnem elolvastam 30-40 oldalt. Csak lapoztam és lapoztam, megszűnt számomra a külvilág. Ekkor riadtam fel, és tértem vissza a valóságba, mivel valaki majdnem átesett rajtam, de szerencsére, csak a fotelom érzett fájdalmat.
- Mi a...? Eszméltem fel, majd ránéztem a mellettem lévőre, kissé meglepetten. Ahogy végigpillantottam rajta, először is megállapítottam, hogy lány, és talán egy kicsit idősebb mint én, vagy csak annak tűnik. Sóhajtottam egyet, nem akartam bunkó lenni, most nem annak van itt az ideje, így talán kissé monoton hangon, de megszólaltam.
- Minden oké? Egyben vagy? Kérdeztem, majd egy picit feljebb ültem a fotelbe, és vártam a lány reakcióját. Nagyon reméltem, hogy nem purcant ki itt mellettem, de nem tűnik olyan gyengének, hogy egy apró eséstől súlyosabb sérüléseket kaphat. Mikor a lány feltápászkodott, kissé zavartnak tűnt, de még így is volt elég ereje ahhoz, hogy bemutatkozzon. Végighallgattam, majd becsuktam a könyvemet, és letettem a velem szemben lévő asztalra. Pár másodpercig csak gondolkoztam, hogy mutatkozzak-e be én is, vagy hivatkozzak valamire, ami miatt el kell mennem, de rájöttem, hogy ismerősöket kell szereznem. Nem akarok magányosan éldegélni itt, ennyi erővel, már most beszerezhetnék 7 macskát, és egy kis kötögetni valót. Nyeltem egyet, majd a lányra néztem, egy apró mosollyal az arcomon.
- Yvonne vagyok. Mondtam, majd a lány felé nyújtottam a kezemet. Ha már bemutatkozunk, legyünk hivatalosak. Violetta. Egész szép név. A lánynak volt még egy kérdése felém, erre viszont nem tudtam hirtelen mit válaszoljak. Valószínűleg még mindig a könyv hatása alatt voltam, kicsit vissza kellett rázódnom a jelenbe. Sóhajtottam egyet, majd beláttam, őszintének kell lennem.
- Nos, igeeen. Ez valószínűleg azért van, mert még csak nemrég érkeztem. Másik iskolából jöttem át, ide. Mondtam, egy halovány mosoly kíséretében, majd vállat vontam, nem tudom miért. A velem szemben lévő fotelre pillantottam, majd vissza Violettára, ezzel is jelezve, hogy nincs-e kedve leülni, vagy...valami ilyesmi. Ha nincs, azt is megértem. Igazán megértő tudok lenni ilyen téren, sokan nem kedvelik a társaságomat, de olyanok is akadnak, akik egyenesen rajonganak értem. Khm, igen ez lennék én.