36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. július 11. 21:48 | Link

Ni v svayey tarelki | ¤


Már kívülről tudtam a könyvtárosok beosztását. Kedd volt, szóval a mai nap  Barkóczy Gellért ült a pultban délelőtt, egészen délután háromig. Őt pedig  Choi Min Jong váltja estig. Tehát ezen a napon teljesen Otets mentes a hely, így ezen a napon mindig meglátogattam kedvenc könyvtáros uraimat. Choiról tudtam, hogy szereti a kávét is, így néha egy-egy bögrével meg is leptem, hiszen mindig olyan sok idejét rabolom szegénynek.
Beléptemkor köszöntem Gellértnek, és azonnal a sorok közé vetettem magam. Mélyen tüdőmbe szívtam az áporodott könyvek illatát, miközben ujjammal végigsimítottam az egyes könyvek gerincét, mintha csak valami háziállatok lennének. Édes gyönyör volt ez számomra, amelyet nem szívesen osztottam meg másokkal.
Pár óráig csak bóklásztam a könyvek között, és jó párat belőlük fel is stócoltam az egyik asztalhoz. Volt ott barna, kék, piros és zöld. És mind azért, hogy a délután folyamán engem szórakoztassanak majd. Leülve a kényelmes kis székre felcsaptam az 'Okklumencia a kezdetektől' című könyvet. Reménykedtem benne, hogy találok valami olyat benne, melyet majd Keserű tanár úrnak elmondva segítségére lehetek. Akár csak a szorgalmi lista bővítésével kapcsolatban, vagy a vizsgákkal. Meg amúgy is, a házvezetőmnek előszeretettel segítettem bármiben.
Ölembe helyeztem hát a mélykék könyvet, s a szék hátsó lábain hintázva komoly olvasásba kezdtem.
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
Írta: 2020. július 11. 22:34 | Link

Idi syuda k pape
Ruha


Choi szeret csevegni, ezért tudom, hogy édes lányom keddenként jár be a könyvtárba, amikor én egész nap távol vagyok. Néhány hónapja még kiváló ötletnek találtam volna, hiszen ez tökéletes stratégia arra, hogy még véletlenül se kerüljünk egy helyiségbe. De a levelek felnyitották a szemem. Azok, amiket Tánya bontatott fel velem, mert nem volt jobb dolga, mint az öreget pesztrálni. Nyilván, ilyenek a nők.
MJ belement, hogy műszakot cseréljünk. Egyszeri alkalomról volt szó, úgy voltam vele, hogy a mostani próba lesz az első és az utolsó. Ha kosarat kapok akkor ennyi. Elfogadom a vereséget.
Ahogy belépek intek Barkóczynak, ő már indulásra kész, tehát pillanatok választanak csak el attól, hogy egyeduralkodóvá váljak a könyvtáron belül. A lányom sincs túl messze, ugyan nekem háttal ül, de azért annyira nem vagyok szerencsétlen, hogy ebből a szögből ne jöjjek rá, hogy ő az. Mégsem megyek egyenesen hozzá. Kicsit megállok. A pultnak dőlök, kezem a papírt markolja, ami érkezésem óta nálam van.
Néha azt kívánom bárcsak Odett lenne a lányom. Vele nem kell semmi hasonló kínosság, ő jön és körbeugrál, én pedig ésszerű keretek között próbálom olyan útra terelni, hogy egy nap ne csak híres legyen de boldog is. Bár lehet, ha ő lenne a lányom, nem lenne ilyen a kapcsolat kettőnk között, tény, hogy ez a titulus nálam inkább hátránnyal indít mintsem előnnyel. Mély levegőt veszek, aztán megindulok az asztal felé.
Néhány nagyobb lépés és már ott is vagyok, hogy le tudjam tenni az könyv mellé, amit olvas egy fényképet. Egy fényképet az anyjáról. Nagyjából annyi idős itt a nő, mint most Darya. Talán picit fiatalabb, de nagyon hasonlítanak. Ha nem lenne a cirkuszi ruha meg a fekete-fehér kivitelezés, talán azt lehetne mondani, hogy ő az.
- Mesélhetek róla, ha szeretnéd... - kezdem zavartan. Nem ülök le, sőt fel vagyok készülve az elküldésre.

Utoljára módosította:Mikhail Sergejevics Kazanov, 2020. július 11. 22:34
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. július 12. 16:57 | Link

Ni v svayey tarelki | ¤


Átolvastam az első két fejezetet, és arra a döntésre jutottam, hogy nincs is jobb hely az okklumencia gyakorlására, mint ez a könyvtár. Béke van és csönd. Ha valaki elkezdene zajongani, akkor biztos volt, hogy Choi pillanatokon belül elcsitítaná azt. Így hát lassan kiengedtem a tüdőmben lévő összes levegőt, lehunytam a szemem, és elképzeltem a nagy semmit. Fehér vagy inkább nagy feketeség honolt az elmémben, de tudtam, hogy nem elég ezt elképzelnem. Az üresség gondolatát is ki kéne zárnom a teljes siker érdekében. Nem gondolkodni. De hogy lehetséges az? Hiszen... anélkül az ember semmissé lesz. És már megint eltévelyedett a gondolatom. Koncentrálj, Darya.
Hirtelen egy hang szólalt meg közvetlenül mellőlem, mire összerezzentem. Szemeim azonnal kipattantak, de anélkül is tudtam kihez tartozik az a mély tónus. Sokszor álmodtam vele amikor kicsi voltam. Aztán pedig gyakran hallottam színevesztetten vissza az utóbbi egy évben.
- Én... öhmm... - vesztettem el hirtelen az összes gondolatom. Így kell ezt csinálni, okklumencia a javából. Keserű professzor is büszke lett volna rám ebben a pillanatban.
Lassan visszaeresztettem a szék elülső lábait is, de tekintetem még mindig Otets vonásait kutatták. Vajon ezt most egy csapda? És mi ez az ing rajta? Elkapott valamit és azt hiszi nem is velem beszélget? Ha az öltözködéskor ennyire félrenyúlt, akkor simán lehet, hogy ugyanez történt a velem is. Én vagyon az a tojásos ing rajta. Egy hiba.
Mindenesetre arrébb csusszantam a székkel, hogy le tudjon ülni a másikra. Szememet rá függesztettem, és csak lopott pillantásokat vetettem a képre, amelyet elém tett. Ennyi is elég volt arra, hogy felismerjem. Régebben órákat töltöttem a kis szobában, hogy az ő képeiket nézegessem. Gyakran el is aludtam közben, úgy találtak rám a nagyiék. Mikor felemeltek hogy ágyra rakjanak, azonnal felriadtam, és csak akkor voltam hajlandó a puha párnák közé feküdni, ha az egyik képet, melyen mind a ketten rajta voltak magammal vihettem.
Utoljára módosította:Darya Mikhaila Kazanova, 2020. július 26. 15:55
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
Írta: 2020. július 26. 15:34 | Link

Idi syuda k pape
Ruha


Látom arcán az értetlenséget. Tudom, megértem. Én sem tudnám hová tenni ellenkező helyzetben. Tányára gondolok. Aztán Katyara. Most már tényleg ideje, hogy szembe szálljak a félelmeimmel, a legnagyobb pedig ez a bogárszemű kölyök. Arrébb csúszik a székkel, talán azt akarja, hogy maradjak.
- Ez a kép egy fellépés után készült anyádról - kezdtem bele, megfogva a fotót.
- Nagyon boldognak tűnik, pedig nagyon hosszú nap állt mögötte. Tél volt, de rohadt hideg tél. Azoknak a napoknak az egyike, amikor még az orosz ember se akar lemenni a kocsmába inni. Valószínűleg ezért sem sikerült túl sok jegyet eladni az esti előadásra. Az a pletyka járta, hogy el is marad, mert nincs értelme megtartani. Anyád viszont hallani sem akart arról, mert aznap mutattuk be az első közös előadásunkat, amibe csak mi ketten szerepeltünk. Hónapok óta gyakoroltunk, hogy tökéletes legyen. Ezért fogta és bement a legközelebbi városba, ami három vagy négy kilométerre volt. A hóvihar kellős közepén. Nem egészen tudom mit csinált, de az összes jegyet eladta és elhozatta magát egy vendég házaspárral visszafelé.
Én nem voltam ott, néhány nappal azelőtt elutaztam, hogy leérettségizzek, nyolc körül érkeztem csak meg este, tehát én is úgy hallottam, mit csinált. Gondolhatod mennyire haragudtam rá, hogy ilyen veszélyes dolgot művelt, de ő csak nevetett, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy fennakadjunk valamin, ami "veszélyesnek" van titulálva -  megrázva a fejem.
- Anyád volt a világ leg...legvadabb nőszemélye. Ha azt hitted eddig, hogy én voltam kettőnk közül a kemény, nos, anyádra ütöttél nem rám, amikor fogtad magad és eljöttél a gyáva papához. - fejezem be.
Utoljára módosította:Mikhail Sergejevics Kazanov, 2020. július 26. 15:35
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. július 26. 17:49 | Link

Ni v svayey tarelki | ¤


Fogalmam sem volt róla miért van ott. Hogy vajon szándékos volt-e, vagy csak egy újabb délibáb, egy álom, amelyből hamarosan felébredek, és megint nem lesz mellettem. Elhagy, mint ahogy tette annyi évvel ezelőtt is.
Ahogy nekikezd, hatalmasat dobban a szívem. Mesélni fog. Anyáról. Olyan régi álmom ez, hogy hirtelen elhomályosul a látásom a feltörekvő könnyektől. Sűrű pislogások közepette igyekszem visszaszáműzni őket eredeti helyükre, és közben szememet a képre függesztem. Nem akarom, hogy Otets észre vegye. A falak, melyeket olyan rég felhúztam, neki se dőlnek le olyan könnyedén. Erős, orosz lány vagyok, aki egyedül is képes meghódítani a világot. Erre nevelt dedushka.
A történet rövid, mégis olyan hosszúnak érzem, ahogy elképzelem. Mindig ezt tettem. Testileg a könyvtár poros polcai között lestem számomra ismeretlen apámat, de a gondolataim havas tájakon jártak, ahol az emberek mosolyogtam édesanyámra. Mindenki újra oroszul beszélt és a cirkusz színes köpönyege újra elvarázsolta a népet. Ahol Otets is mosolyogva rántotta magához Katyat, hogy megróvó hangja ellenére is megmutassa mennyire nagyon szereti őt. Elképzelte, ahogy együtt hajtanak végre egy mutatványt, ahogy ő tette Nikitával olyan sokszor.
Aztán a hóesésnek vége lett, és a sápadt fény visszatért. Ránéztem Mishára. Azokra a ráncokra, melyek a történet következtében gyűrődtek fel, és azokra, melyeket én okoztam csak a jelenlétemmel. - Miért most? - kérdeztem. Volt rá tizenöt éve, hogy visszajöjjön hozzám, és még egyel több, mikor már én jöttem hozzá. Ő mégis ezt a napot választotta arra, hogy elkezdjen megnyílni. Tudni akartam.
Egy kis csönd állt be közénk. Éreztem, hogy kettőnk durak játszmájában most nekem kell lapot tenni. - Én is a tagja vagyok - jelentettem ki, hogy megtörjem a fagyat. - Mármint aaa cirkusznak - tettem hozzá, mert rájöttem, hogy ennyi nem biztos, hogy elég lesz hozzá. Megköszörültem a torkom, és úgy néztem az ölemben lévő kezembe, mintha ott lenne a puska, amely megoldja a fennálló helyzetet. Soha nem gondoltam át rendesen ezt a tervet. Vagyis de. Eleinte úgy képzeltem, mint egy filmjelenetben. Meglát, én meglátom, megörülünk és éjszakákon át beszélgetünk.
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
Írta: 2020. július 27. 23:08 | Link

Idi syuda k pape
Ruha



Nem állít le és nem is vág közbe. A kezdet nehéz, de ahogy lassan egyre tovább megyek magam is belemerülök az emlékbe. Annyira régóta eltemettem magamban mindent ami Katya. Hűséges voltam hozzá. Beszéltem hozzá, de nem akartam emlékezni a vele töltött időkre. Most átszakadt a gát. Talán azt se venném észre, ha mellettem a lány sírógörcsöt kapna vagy elmenne. Nem is meséltem a végére, hanem újra átéltem és közben narráltam a történéseket.
Csak mikor befejezem nézek rá. Csillog a szemem,úgyhogy túl sokáig nem időzök rajta, nem akarom, hogy tudja.
- Nos - tartok egy kis szünetet. Tekintetem a plafont figyeli. Ott egy folt. Hogy a fenébe sikerült nekik felkenniük az oda? Mélyet sóhajtok.
- Szóval amikor összeszólalkoztunk a Naviba, éjjel felbontottam azokat a leveleket amiket a nagyanyád küldött rólad Tánya biztatására. Csak néhányba néztem bele, de a hatás ugyanaz volt - lelkiismeretfurdalás. De ezt nem mondom ki, valószínűleg úgyis rájön ha néma marad a szó.
- Tudtam, hogy előbb vagy utóbb beszélnem kell veled. Rendezni azt a kapcsolatot ami jelenleg nincs közöttünk - rápillantok szomorúan, önkéntelenül Katya fényképét babrálva. Olyan nagyon nehéz ez az egész.
- Végül a legnagyobb lökést akaratlanul is Odett tette. Nem tudom milyen pletykák szállnak fel a kastély falai között. Azzal ugyanis tisztában vagyok, hogy elég rossznyelvű ez az iskola. A lényeg az, hogy régóta érik valami kettőnk között, ami akkor bontakozott ki, amikor eltűnt és én a karjaimban cipelve hoztam vissza, miután egy egész délelőttöt bolyongtam az erdőben üvöltözve a nevét - még a gondolat is rossz, hogy ez megtörtént vele. Nem tudom mihez kezdtem volna ha akkor nem lelem meg.
- Ahogy ott feküdt a karjaim között, te jutottál róla eszembe. Szegény lány, se apja, se anyja, mindenki átokként fogja fel a létezését.Pont mint nálad. Elveszett és hiába próbál erős lenni, kell, hogy legyen valaki aki biztatja és támogatja az úton. Ahogy téged is. Kedvelem Odettet. Már-már lányomként, de te fontosabb vagy számomra. Nem akarom, hogy egy vadidegen negyvenéves fószer cipeljen haza amikor kábult vagy és félmeztelen! Vigyázni akarok rád - az utolsó szavak valahogy szokatlanul erősnek és élesnek tűntek. Azonban igazak voltak. Darya előbb vagy utóbb találna magának egy apapótlékot ahogy Odett is tette. Odettnek szerencséje volt, de Darya akár rosszul is kijöhet a dologból. Annyi borzalmas ember van a világon.
- Hogy vannak? - kérdezek rá. Sok emléket idéz a cirkusz bennem. Régen kellemesnek neveztem volna, de Katya halála után csak keserű az egész.
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. július 28. 01:52 | Link

Ni v svayey tarelki | ¤


Mikor legutóbb beszélgettünk Odettel, akkor is mondtam neki, hogy Tánya nagy hatással van otets-re. Bár akkor még nem gondoltam, hogy ennyire. A levelekről tisztában voltam. Elég korán megtanultam írni, hogy már két hónappal az 'áthelyezése' után magamtól írjam le Mishának, hogy szeretem. Nem voltak szépen összefűzött mondatok, melyek akár regényekbe is illettek volna, csak kacskaringós betűk egymás után hányva színes zsírkrétával. De az enyémek voltak.
Aztán a tinédzserkorom kezdetén elkezdtem feladni a reményt. Akkor csak babushka írt neki, és hiába láttam mennyire fáj ez neki, túl makacs voltam hozzá, hogy levegyem a súlyt a válláról. Az utolsó levél pedig újra tőlem érkezett. Az indulásom előtt. A szavak, melyeket akkor írtam, összhangban voltak a mostani mondataival. "Kedves Misha. Utánad megyek. Szükségem van rád, ahogy neked is rám. Találkozunk Magyarországon." Nem akartam hozzá kedves lenni. Még azt se bírtam leírni, hogy Otets. Hiába tudtam, hogy ő az apám.
Ezek a gondolatok most még jobban bántottak, mint ahogy Odettet a lányának hívta. Éreztem ahogy szikár könnycseppek hullanak alá az arcomról. Állkapcsomnál egy pillanatra elidőznek, majd továbbhullanak. Már képtelen voltam visszatartani őket. Nem tudtam hogy az fáj jobban, ahogy szőke barátnőmről beszél, vagy arról, ahogy a kettőnk közötti kapcsolatról. Még inkább arról, ami nincs.
Abbahagyta, én pedig éreztem, hogy reakciót várt. De mit mondhatnék? Hogy nincs semmi gond? De van. Hogy mostantól más lesz? Azt én nem ígérhetem. Azt pedig, hogy szeretnék javítani ezen azt már tudja. Hisz itt vagyok. A torkom óriási gombócban, és csak igyekszem valami logikus lépést tenni. Hogy kell lereagálni egy ilyen pillanatot? Hiszen sose volt benne részem. Lopott pillanatokban elhúztam a kézfejem a szemem alatt, bár előre tudtam, hogy fehér bőröm a szemem körül most égetően vöröslik.
Az egyetlen logikus lépés a megnyílás volt. Apró pici bébilépésekben.
- Hiányzol nekik. Vannak új tagok, de sokan emlékeznek még rád. Ivan sokszor panaszkodik, hogy nem vodkáztok mint rég - mosolyodom el, ahogy eszembe jut mentorom. Otets legjobb barátja.
- Ha... - elcsuklott a hangom. Ez egy nagyobb lépés lesz. Már éreztem is. - Lesz egy fellépés. Amolyan vizsga. Három nap múlva. Ha gondolod.... - emeltem rá íriszeimet újra. - Nem muszáj, ha nem akarod, csak gondoltam esetleg... - kifogytak a szavak. Nem mertem kimondani. Vajon megbuktam már, mint gyerek? És ha igen mikor történt pontosan?
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
Írta: 2020. július 29. 12:32 | Link

Idi syuda k pape
Ruha


Nem egészen vagyok tisztában azzal amit az előbb mondtam. Annyira hevesen daráltam le, hogy nem egészen vagyok tudatába minden egyes szavamnak amit zavaromba elhebegtem. Ahogy vége csend áll be közénk. Nem felel. Talán még fel kell dolgoznia az információkat. Aztán sírni kezd. Megdöbbenve hőkölök hátra. Nem tudom mire számítottam. Odáig nem gondoltam át, hogy mi lesz a reakciója. Vagy az enyém ha sírni kezd. Öleljem meg? Veregessem meg a vállát. Fussak el? Annyi de annyi rossz válasz van amik közül ha megmoccanok biztos az egyiket bejátszanám. Ezért csak ülök. Várok, hátha abbahagyja, vagy kommunikálva jelzi, hogy melyik vigasztaló opció lenne számára a legalkalmasabb.
Végül a cirkusz felé tereli a beszélgetést. Arra, hogy régi barátom vodkára vár elmosolyodom.
- Az volt a cirkusz rémálma, amikor mi ketten leültünk vodkázni. A két legtöbbet bíró férfi. Mindig sok kellett ahhoz, hogy hatni kezdjen, aztán szedhettek össze minket az erdőben. Valamiért részegen mindig nyulat akartunk fogni, mert Ivan elhitte, hogy puszta kézzel el tud egyet kapni - bolond félnótás volt mindig is. Ezért találtunk egymásra annyira hamar és tartott olyan sokáig a barátságunk. De Katya halálát ez a kapcsolat sem bírta ki, ugyanúgy félbetört mind minden Oroszországi szál.
A következő kérés meglep. Arcomon teljes páni félelem uralkodik el.
- A cirkuszba? - kérdezek rá. - Én nem tudom...visszamenni...én...nem hiszem...hogy ez jó ötlet lenne... - hebegek-habogok értelmes mondatnak még a közelében sem vagyok feltehetőleg.
- Még nem...nem állok készen visszamnni - próbálom kicsit értelmesebben kinyögni a dolgokat.
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. augusztus 2. 13:43 | Link

Ni v svayey tarelki | ¤


Olyan szürreális volt ez az egész szituáció. Sokszor gondoltam már el, milyen lesz beszélgetni, végre találkozni. De rémálmaimban se volt ennyire hűvös a kapcsolatunk. Ő mesélt - talán nem is nekem, hanem inkább magának -, én pedig hallgattam. Mert minden egyes kis részlet egy újabb információ volt, melyet róla tudtam meg.
Könnyeimmel küszködve próbáltam folytatni az elinduló társalgásunk.
- Mindig nyulat akartatok fogni - mondtam vele egy időben mosolyogva. Ezt a történetet már annyiszor hallottam Ivantól, mégis újra meg újra végig tudtam hallgatni. Ezt is, meg az arról szóló meséit, amik a szüleim varázslatos előadásairól számoltak be. Mikor úgy mozogtak, mintha egy elme lenne két testbe zárva. Szinkronban. Azonban tudtam, hogy erre még nem térhetek át.
- Jajj nem, nem - biztosítottam azonnal, és a fejemet is ingattam hozzá. Nem hogy ő nem állt készen arra, de én sem. A cirkusz az egy olyan hely volt, ami egyszerre volt közös, de mégis különálló. Vele ismertem meg ezt a világot, mindenki hozzájuk hasonlított, de mégsem tudtam elképzelni, hogy ő is végignézze a mutatványokat.
- Ez egy táncfellépés. A művészetiben balettozom. Az a másik szak, amit végzek - magyarázom. - De nem muszáj eljönni, ha nem akarsz - teszem hozzá szinte azonnal. A véremben megbúvó félsz nagyobb volt, mint az akaratom. Mikor magyar földre léptem még az volt az elvem, hogy nem hagyom magam megfélemlíteni. Hogy nem fogok mást adni, csak magamat. Mert nincs mit veszítenem. És egy ideig működött is. Csak mostanra... elfogyott a kurázsi. - Biztos van ezeregy dolgod, nem akarlak feltartani, inkább felejtsd el - legyintettem a kezemmel, mintha eltudnám hessegetni a gondolatot is. Tekintetemet az előttem lévő könyvhalomra helyeztem. Ránézni se mertem. De hogy tőle féltem-e, vagy a szituációtól, azt magam se tudtam megmondani.
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
Írta: 2020. augusztus 3. 23:03 | Link

Idi syuda k pape
Ruha


Felnevetek halkan mikor velem együtt mondja ki a sztori csattanóját.
- Úgy tűnik nem tudok neked újat mondani - rázom meg a fejem mosolyogva. Talán ez így is van rendjén, ki tudja még mi mindent hallott rólam és az anyjáról, meg a cirkuszi életünkről.
A következő kérdése meglep és jó alaposan meg is rémiszt. Én nem vagyok ilyesmire felkészülve, ebben teljes egészében biztos vagyok. Túl sok fájdalmas emlék zúdulna egyszerre a nyakamba.
Szerencsére Darya sem ezt akarja. Ahogy elkezd magyarázkodni megvilágosodom, aztán jön is a zavart vöröslés, hogy mekkora hülye voltam amiért teljesen mást feltételeztem, mint a valóság. Nyilván nem menne haza Oroszhonba most. Tök random, év közben.
- Igen, elég sok dolgom van, mióta házvezető lettem - bólintok mélyet sóhajtva. De azért verjenek meg, imádom amit csinálok, pláne Tánya mellett. Sikerült egymásra találnunk valahogy, igaz az eleje nem volt túl fényes kapcsolatunknak, mostanra viszont már teljesen jól tudunk együtt dolgozni.
- Viszont szerintem nincs annyi, hogy ne tudnék elmenni megnézni téged - elvégre bőven spóroltam rá időt azzal, hogy tizennyolc évig egy fellépését sem láttam. Annyiba, hogy mostantól néhányra elmegyek nem fogok belehalni. Sőt, kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy Dashenka mennyire ütött ránk. Bár ha táncos lett és cirkuszos...valószínűleg eléggé.
- Most... most már igazán mennem kell, itt hagyom a képet, nézegesd csak. Majd, majd üljünk le valamikor egy teára vagy valami - állok fel, letéve az asztalra a képet. Nekem van másik, több is, igaz azért valamikor majd szertném visszakapni.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet