Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

A múlt héten befejeztem a költözködést. A szülői házat, melyben tanulságokkal teli gyermekkoromat töltöttem, a házat, melyben szüleim élete kihunyt csinos kis összegért eladtam egy párnak, akiknél már most láttam a házasság sikertelenségét. Könnyen felismerem az ilyesmit. Nem hoztam magammal onnan sok mindent, a legtöbb keserű emléket ébresztett csak benne. Csak a ruháim, néhány emlék anyámtól, és az évek során személyessé vált holmik költöztek át velem új otthonomba, mely a társaslakások egyike lett. Az elmúlt napokat rendezkedéssel töltöttem, amikor épp nem dolgoztam. Mivel nem nagyon járok semerre, érdekes, új időtöltés volt számomra a dobozokból való kipakolás, ruháim frissítése, az új lakás belakása, természetesen mágia nélkül. Addig nem is alkalmazom, amíg nem tudom, minek mi lesz az állandó helye.
Néhány napja azonban rájöttem, hogy valami hiányzik az életemből. Ezek pedig a könyvek. Hiába jártam a lenti boltba, ilyenkor csak szépirodalmi művek vannak, én pedig a tudásomat akarom fejleszteni. Hiába vannak meg az alapok, és hiába készült el életem fő műve, ez nem elég. Olyan vagyok, mint azok a gazdagok. Sosem elég. Hiába vagy milliárdos, és vehetsz meg mindent, neked akkor is több kell. Nekem is több kell. Levelet írtam hát az igazgatónak, és míg vártam, a hálószobám egyik falába vertem szögeket, és helyeztem rájuk családi képeket. A feleségem, és a gyermekeim mosolyogtak, boldogok voltak, nem is sejtették, hogy mi vár rájuk, nem sejtették, hogy hamarosan nem mosolyodhatnak el többé. A faltól ellépve csodálom meg a művet, mely talán egész lakásom legbarátságosabb része. Mindenhol máshol csak a fekete, a szürke és a fehér szín van jelen, itt azonban olyan, mintha minden kép azt szeretné, ha beragyoghatná az egész szobát.
A kedves hangvételű levél bátorsággal töltött el, immár hivatalosan is mozoghatok az iskolában, ha úgy tetszik, igazgatói engedélyem van rá, hogy ott tartózkodjak. Egy halvány mosoly átfut az ábrázatomon a pozitív válasz okán, majd rendezem vonásaimat, és elindulok a fürdőszobába, hogy rendbe hozzam magam. Az öltözetemül a szürke hivatali egyenruhámat választom, majd nyugodt tempóban elindulok az iskola falai közé. A folyosókat ennyi év távlatából is ismerem, amit nem hittem volna, így mindenféle segítség nélkül jutok el oda. Egy röpke kopogás után belépek, és közelebb lépek a fiatal nő asztalához, aki feltételezem a levélben említett „Matilda” lesz. Az én időmben egy idős hárpia ült itt, üdítő a változatosság.
- Jó napot! Füzy Dorián vagyok, a Bogolyfalvi kirendeltségről. Az igazgató úr feltételezhetően már tájékoztatta az érkezésemről, de itt a levél is, amit nekem küldött.
Kezem előrenyújtva mutatkozok be, majd nyújtom át a levelet, melyet az igazgató küldött válaszul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=295680#post295680][b]Füzy Dorián - 2014.05.18. 21:52[/b][/url]

A múlt héten befejeztem a költözködést. A szülői házat, melyben tanulságokkal teli gyermekkoromat töltöttem, a házat, melyben szüleim élete kihunyt csinos kis összegért eladtam egy párnak, akiknél már most láttam a házasság sikertelenségét. Könnyen felismerem az ilyesmit. Nem hoztam magammal onnan sok mindent, a legtöbb keserű emléket ébresztett csak benne. Csak a ruháim, néhány emlék anyámtól, és az évek során személyessé vált holmik költöztek át velem új otthonomba, mely a társaslakások egyike lett. Az elmúlt napokat rendezkedéssel töltöttem, amikor épp nem dolgoztam. Mivel nem nagyon járok semerre, érdekes, új időtöltés volt számomra a dobozokból való kipakolás, ruháim frissítése, az új lakás belakása, természetesen mágia nélkül. Addig nem is alkalmazom, amíg nem tudom, minek mi lesz az állandó helye.
Néhány napja azonban rájöttem, hogy valami hiányzik az életemből. Ezek pedig a könyvek. Hiába jártam a lenti boltba, ilyenkor csak szépirodalmi művek vannak, én pedig a tudásomat akarom fejleszteni. Hiába vannak meg az alapok, és hiába készült el életem fő műve, ez nem elég. Olyan vagyok, mint azok a gazdagok. Sosem elég. Hiába vagy milliárdos, és vehetsz meg mindent, neked akkor is több kell. Nekem is több kell. Levelet írtam hát az igazgatónak, és míg vártam, a hálószobám egyik falába vertem szögeket, és helyeztem rájuk családi képeket. A feleségem, és a gyermekeim mosolyogtak, boldogok voltak, nem is sejtették, hogy mi vár rájuk, nem sejtették, hogy hamarosan nem mosolyodhatnak el többé. A faltól ellépve csodálom meg a művet, mely talán egész lakásom legbarátságosabb része. Mindenhol máshol csak a fekete, a szürke és a fehér szín van jelen, itt azonban olyan, mintha minden kép azt szeretné, ha beragyoghatná az egész szobát.
A kedves hangvételű levél bátorsággal töltött el, immár hivatalosan is mozoghatok az iskolában, ha úgy tetszik, igazgatói engedélyem van rá, hogy ott tartózkodjak. Egy halvány mosoly átfut az ábrázatomon a pozitív válasz okán, majd rendezem vonásaimat, és elindulok a fürdőszobába, hogy rendbe hozzam magam. Az öltözetemül a szürke hivatali egyenruhámat választom, majd nyugodt tempóban elindulok az iskola falai közé. A folyosókat ennyi év távlatából is ismerem, amit nem hittem volna, így mindenféle segítség nélkül jutok el oda. Egy röpke kopogás után belépek, és közelebb lépek a fiatal nő asztalához, aki feltételezem a levélben említett „Matilda” lesz. Az én időmben egy idős hárpia ült itt, üdítő a változatosság.
- Jó napot! Füzy Dorián vagyok, a Bogolyfalvi kirendeltségről. Az igazgató úr feltételezhetően már tájékoztatta az érkezésemről, de itt a levél is, amit nekem küldött.
Kezem előrenyújtva mutatkozok be, majd nyújtom át a levelet, melyet az igazgató küldött válaszul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=296080#post296080][b]Gryllus Matilda - 2014.05.19. 19:58[/b][/url]

Még most is csak tettem-vettem, alig figyeltem oda, mit is csinálok, a könyvem sem tudott lekötni hosszabban, pedig igazán nem érhetné olyan vád, hogy unalmas lenne, legalábbis a kritikák szerint könyvjelzőtlen darab, vagyis nincs szükség hozzá könyvjelzőre, mert úgysem fogod abbahagyni, míg a végére nem érsz. Nekem mégis sikerült, annyira megkavarta a napomat a nyitás után nem sokkal érkező bagoly. Jobban mondva a levél, amit hozott.
Szegény madár nagyon megviseltnek tűnt, mintha a világ másik feléről érkezett volna, és közben két jégviharba, egy hurrikánba, és egy cunamiba keveredett volna. Minden tolla össze-vissza állt, tekintetét kapkodta jobbra-balra, és alaposan összecsipkedte a kezem, mire lefejtettem a lábára kötözött viharvert borítékot. Habár korábban csak egyszer kaptam tőle levelet, mégis azonnal megismertem a kézírást: Lorié volt. Nyomban el is feledkeztem minden tennivalómról, hiszen nagyon rég nem hallottam felőle, eltűnt, mintha a föld nyelte volna el, és hiába kerestem a faluban. Még néhány házba is becsöngettem, megérdeklődni, nem-e tudják, hol lakik, és egy ilyen apró falu esetében azért elvárható, hogy a lakók ismerjék egymást, tudják, ki hol lakik. De most a levél magyarázattal szolgált arra, miért is nem találtam őt meg a faluban. Eleve rossz volt a feltételezésem, hogy ott él. Diák volt.
A felismerés annyira megdöbbentett, hogy újra és újra el kellett olvassam azt a részt, melyben azt írta, hogy nem fog tudni visszatérni a tanulmányai befejezése előtt. Ami pedig elég nyilvánvalóan azt jelenti, hogy tanulmányai vannak itt, és ha itt, hát hol máshol, mint a Bagolykőben? Hogy lehettem ilyen bamba, hogy sosem gondoltam rá, hogy ő is diák?
Ám nem is igazán ez számított most, hanem az, hogy elment, sok időre, és nem tudott elbúcsúzni. De legalább hallok felőle, jól van, és minden rendben! Ez számított igazán. És vele örültem, hisz nem akármilyen lehetőséget kapott. Keserédes öröm volt, hiszen most jó ideig nem láthatom, de akkor is. Azonnal megírtam a választ, észre sem vettem, hogy közben beszállingóztak páran, de aztán a madár idegi és fizikai állapotát elnézve úgy döntöttem, még nem küldöm vissza, mert biztosan nem élné túl.
Így hát egész nap az asztalomon gubbasztott, és mindenkit megcsípett, aki a közelbe jött. Egy idő után ezért inkább én mentem körbe a könyvtárban, megérdeklődni, hogy kinek mit segíthetek, de később visszaültem az asztalhoz, hogy kicsit haladjak a dolgaimmal.
Aztán határozott lépteket hallok, méghozzá közeledni, így aztán kíváncsian pillantok fel, ki az, aki még nem tudja, hogy veszedelmes bagoly vész van ma a könyvtárosi asztalnál. Egy férfi az, akiről biztosan elmondható, hogy nem diák, de a tanári karból sem ismerős. Köszön, és azonnal be is mutatkozik, míg én továbbra is csak pislogok ki a fejemből. A szemét figyelem. Valami azonnal megragadja a tekintetem benne. Valami különös.
- Levél..? - kérdezem kissé zavartan, mert még mindig Lori levele körül keringnek gondolataim. Aztán meglátom a kezében, hogy miről is van szó, eljut a tudatomig, hogy igazgató, és az, hogy Bogolyfalvi kirendeltség, majd a neve is. Füzy Dorián. Hát persze! Akit ugyancsak Doriánnak hívnak, mint a bátyámat! Ettől az információtól aztán összeáll a teljes kép, és végre sikerül észbe kapnom.
- Jajj, persze! Bocsánat! Én Tild-- mármint, Gryllus Matilda vagyok, örvendek - fogom meg ügyetlenül az ujjait, majd inkább gyorsan visszahuppanok a helyemre, melyről felpattantam.
- Nincs szükség a levélre, értesített az igazgató úr - mosolygok rá, és ijedten összerezzenek, mikor a bagoly megtámadja a férfi levelet tartó kezét, és belecsíp. - Hess! Nem szabad! Jajj, bocsánat! Kicsit kikészült szegény pára.. - Megpróbálom megfogni a madarat, és kicsit arrébb terelni, ahol legfeljebb a papírjaimat szaggathatja szét a csőrével, és nem mások kezét.
- Miben segíthetek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=299644#post299644][b]Füzy Dorián - 2014.05.25. 23:25[/b][/url]

A nő zavarán igyekszem felülkerekedni, arcomon egy apró változás sem tapasztalható, bár titkon azért elmosolyodom, de csak magamban, hiszen nem szeretném, ha egy ismeretlennek mondható ember azonnal bármit is levonna rólam, akár helyesen, akár tévesen. Nem akarom kiadni magam és azt hiszem ez a túlzott titkolózás fog egyszer a sírba vinni. Nehezen oldódom fel, és ehhez az elmúlt évek sem segítettek hozzá.
- A Tilda is megfelel, aranyos. Jobban illik önhöz, mint a Matilda.  
Érzem a kézfogáson, hogy zavarban van, és ezt feljegyzem magamba. Utána kell néznem ennek a nőnek, hátha megtudok róla valamit. Az olyanok miatt, mint ő vagyok itt, részben persze, de felszínre akarok hozni mindent, amit elfojtanak az emberek. Furcsa dolog tudom, mindenkinek van valami furcsa szokása, hát nekem azt hiszem ez lett. Tudom, ezt nehéz megemészteni, nem is kérném soha senkitől, hogy értse meg, nem is reklámozom a dolgot mondjuk. Nekem már csak ez maradt, hiszen a személyes bosszúm egy jó része már bevégeztetett, mégsem érzem azt a teljes megnyugvást, amit a hozzám hasonlók hirdetnek. Zavaró, frusztráló és bosszantó egyben. Én érezni akarom, a békét, a szabadságot, melyet a múltam súlyától megszabadulva tapasztalhatok meg újra.
- Semmi vész, érthető tőlük, hiszen rengeteg levelet kézbesítenek egy nap, szabad?
A válaszát csak remélem, miközben a levelet leteszem, és a belső zsebembe nyúlok, hogy egy kis zacskót vegyek ki, amit a papírvágójával lyukasztok ki, annyira, hogy a benne lévő bagolycsemegéhez a madár könnyen hozzáférjen.
- Remélem nem probléma, mindig van nálam egy adag. Felénk is sok bagoly megfordul, amikor a kirendeltségek között kommunikálunk.
Remélem, hogy ezzel enyhítem azért a bagoly indulatait, saját, enyhén vérző kezemet zsebre téve rejtem el a nő elől, nem olyan nagy dolog, fájt már ennél jobban is sebem, az ilyenekre már szinte nem is reagálok.
- Igaz is, az ügyem. Bájitalokkal foglalkozó könyveket szeretnék, illetve olyanokat, melyek Bogolyfalva és az iskola történelmét mutatják be. Szeretnék átfogó kutatást végezni, ha esetleg az évkönyvekből egy-egy példányhoz hozzáférhetnék, ahhoz igazán hálás lennék. Régen készültek már itt statisztikai adatok, és mostanában mindent számon kér az miniszter úr, nekem pedig maradt annyi szabadidőm, hogy némi kutatómunkát végezzek. Ha nem probléma hetente egy-két alkalommal jönnék, meghúzódnék valahol hátul, hogy ne legyek zavaró a diákok mindennapi életében. Tudom, hogy nem szívesen látnak maguk körül felnőtteket.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=301093#post301093][b]Gryllus Matilda - 2014.05.28. 19:22[/b][/url]

Ismét sikerül komplett bolondnak beállítanom magam, vagy legalábbis mérsékelten flúgosnak, valahogy az első találkozásaim rendszeresen kezdődnek kínosan, ráadásul most még egy ideg-összeroppanás szélén álló bagoly is mellém áll, hogy biztosan elég intenzív első benyomást keltsek a minisztériumi férfiben. Ő valahogy mégis kedves marad, és még a nevemnek is bókol, amit egy mosollyal köszönök meg, és amint túlteszem magam zavaromon, és a madártámadás okozta rémületen, hogy netán ujjakat kell mindjárt visszatennem a helyükre, és nem elájulni közben, tekintetem ismét megtalálja a férfiét. Nagyon különös.
- Nem, dehogy baj - rázom meg a fejem, közben nem is igazán fogom fel, hogy miről van szó. A bagoly feszült figyelemmel kíséri Dorián mozdulatait, és csak kis idő elteltével hajlandó elfogadni tőle az ételt.
- Bájitalok, helytörténet, évkönyvek, statisztikák.. - bólintok és összegzek is magamban, miközben felpattanok, hogy eleget tegyek a kérésnek. A hirtelen mozdulat megzavarja szerencsétlen baglyot, aki már épp hajlandóságot mutatott a csemege elfogadására, így aztán vadul felém kap.
Gyorsan kiugrok az asztalom mögül, és vérző kézfejemet rázogatva lépek Dorián mellé. Elkapom a karját, és elhúzom a veszélyzónából, ahol a madár nekiáll az irataimat pusztítani.
- Hagyjuk szegényt megnyugodni - nézek rá bocsánatkérően. - Nem szokott ám itt lenni, tudom, Athéné és a bölcsesség meg minden, de nem is az enyém, csak nem merem hazaküldeni, mert még lezuhan félúton. - Úgy tűnt, Lori valóban a világ másik végéről küldhette szegény párát haza, és bár sejtelmem sem volt róla, hogy kell egy ilyen vagy akármilyen madárnak a gondját viselni, megfogadtam, hogy rendbe teszem, mielőtt visszaviszi a válaszomat.
- Szóval a minisztérium szeretne kicsit konkrétabb képet kapni az iskola és környéke működéséről - térek a tárgyra, miközben látszólag véletlenszerűen intek pálcámmal a polcok felé, melyek mellett elhaladunk, és egymás után repkednek ki utánunk és követnek a levegőben egymásra rendeződve a kötetek. - Itt van pár évkönyv az elmúlt tíz évből.. ezek pedig a faluról szólnak..
Egyszercsak megállok, mire a könyvek majdnem nekünk ütköznek.
- De hogy jönnek ide a bájitalok? - kérdezem Doriánra pislogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=301798#post301798][b]Füzy Dorián - 2014.05.30. 12:24[/b][/url]

- Ne hozzam helyre a kezét?
Mondjuk ez egy kicsit buta kérdésnek sikerült, hiszen egy varázsiskolában nyílván a sérülés gyógyítás még most is az első varázslatok között van, mint az én időmben, nem mintha olyan öreg lennék, hogy azóta az egész hely kicserélődött volna, hiszen van olyan tanár, aki már akkor is itt tanított, mikor én kezdtem, és valószínűleg akkor is itt lesz, amikor a korosztályom gyerekei iskolába kezdenek járni. A szerencsés gyerekek, akiket nem vett el a sors és egy ittas sofőr az apjuktól. Érzem, hogy a villanásnyi gondolatra megfeszül a jobb öklöm, igyekszem azonban másban nem megmutatni, hogy a gondolataim sötét vizekre tévedtek.
- Olyasmi, bár inkább csak átfogó elemzést születések, halálozások, az iskola diákjainak száma, nemek és házak szerinti megoszlás, nemzetiség. Korábbi diákok nyomon követése. Amióta az iskola hivatalosan is megnyitotta a kapuit a külföldi diákok előtt, komoly változásokon ment körbe nem csak az itteni élet, de a faluban is egyre több külföldi diák telepedik le és válik szerves részévé a közösségnek. A minisztérium szereti figyelemmel kísérni ezeket a változásokat, és szereti a friss adatokat. Nekem pedig jól jön a túlórapénz és az új ismeret.
Hiszen nekem közöm sincs ilyen statisztikák gyártásához, csak pont jó helyen voltam, jó időben, és így a tervemet is könnyebben végrehajthatom majd. A nő mellett lépkedve máris látok néhány potenciális áldozatot, mint például az a fiút, akit gyakorlatilag elnyom a barátnője, de ő nem szól egy szót se, tűri azt is, ha hülyének nevezi, csak mert előbb lesz kész egy feladattal, mint a másik. Vagy az a lány, aki csak ül és hallgatja a barátnője szerelmi életét, pedig láthatóan szeretne ő is elmesélni valamit, ami talán nem annyira izgalmas, de számára fontos, mégis csendben marad.
- Ezek nagyszerűek. Nem zavarná, ha néhanapján jönnék, és itt elemezném őket? Ez a hely elég csendes. A minisztériumnak mindig történik valami, és a kolléganőm szeret sokat beszélgetni az irodánkban, otthon pedig nincs megfelelő hely, és nem is szeretném magamnál tartani huzamosabb ideig a könyveket, hátha valakinek szüksége lesz rájuk, és nem akarom, hogy bajuk essen, hiszen a könyvek igazi értékek.
Fel is veszem a felső könyvet és néhány oldal átfutása után elégedetten hümmögök, gyakorlatilag gyerekjáték lesz az egész, jobban nem is kívánhatok, és erre hivatkozhatva kiszabadulhatok Miss Csacsogina mellől, ami csak még jobbá teszi a napom.
- Az saját szórakozás, volt idő, amikor bájitaltan tanárnak készültem, sőt, papíron szinte az is vagyok, a záróvizsgák előtt el kellett utaznom, és kedvet kaptam a befejezéséhez, de rég nem gyakoroltam a mesterségem, és mostanában jutna időm az ügyet befejezni.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=303305#post303305][b]Gryllus Matilda - 2014.06.01. 11:49[/b][/url]

- Igazán nem szükséges, semmiség az egész - utasítom el megrázva kicsit fejem a kérdésre, habár eléggé fáj, és ha én próbálnám meggyógyítani, az bizonyosan katasztrófába fulladna, tekintve, hogy a legminimálisabb mértékben sem sikerült megörökölnöm anyám tehetségét a gyógyításban. Pedig hányszor megpróbált megtanítani akár csak a legegyszerűbb sebforrasztó varázsra is!
Nem is igazán értem, miért mondok nemet, hiszen a bizalmam könnyen adom. Talán túl könnyen is, de ebbe ne menjünk bele. Majd megmutatom Chaskének. Úgy is találkozom vele holnap, a nyelvleckék miatt. Apró mosoly jelenik meg az arcomon a gondolatra, és egy pillanatra nem is figyelek oda, és az egyik könyv ahelyett, hogy kiröppenne a helyéről és a többi tetejére rendeződne, egyszerűen átszeli a levegőt mögöttünk, és az egyik asztalon puffan, épp egy diák orra előtt, aki nagyot ugrik meglepetésében, aztán lelkesen felkiált, hogy pont ezt kereste. Persze egy könyvtárban nem illő hangoskodni, szóval gyorsan a szájára is tapasztja a kezét, és belemerül a kötetbe. Én pedig gyorsan visszaterelem a figyelmem Doriánra, miközben újabb könyveket ugrasztok ki a helyükről.
- Ez érdekes téma, én például már annyira megszoktam, hogy jóval több külföldi diák jár ide, hogy először mindig azt feltételezem, hogy angolul kell szólnom hozzájuk.
A férfi közben elkezdi nézegetni a számára előhozott könyveket, és örömmel látom, hogy sikerült eleget tennem a kérésének. Elég kellemetlen is lenne, ha idejönne egy minisztériumi megbízott és az igazgató külön engedélyét élvezve nem tudnám ellátni a megfelelő háttéranyaggal a kutatásaihoz. Valószínűleg el is bújnék szégyenemben.
- Azok bizony - mondom ragyogó mosollyal, mert boldoggá tesz, hogy így vélekedik a könyvekről. - Természetesen szívesen látom, amikor csak gondolja, ide nyugodtan beülhet, senkit sem zavar. - Miért is zavarna? Miről beszélek? - Itt van az emeleten a szobám is, ha netán kérdése volna, vagy szüksége volna valamire a nyitvatartáson kívül is, ott felkereshet.
Nem vagyok persze meggyőződve róla, hogy oda is talál magától, de ez a gondolat csak jóval később érik meg bennem, hiszen most egész más üt szöget a fejemben. Nem tudom hová tenni a bájitalokkal kapcsolatos érdeklődését, de miután megállítom a menetünket és kis híján agyonütöm magunkat a könyvoszloppal, ami utánunk érkezik, választ kapok erre is.
- Vagy úgy! Természetesen egész szekció szól a bájitalkészítés mesterségéről.. itt ni! - fordulok az egyik polcsor felé, és még ujjammal is mutatom az irányt. - De ha ezügyben lennének kérdései, inkább Felagund professzor felkeresését javaslom, én.. nem vagyok valami jó a témában. - Egyre jobb, se gyógyítani, se bájitalt készíteni nem tudok, kezdem magam egészen bénának érezni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=312610#post312610][b]Füzy Dorián - 2014.06.13. 23:11[/b][/url]

Csak biccentek egyet, jelezve, hogy megértettem, meg tudja oldani egyedül is. Ezek a mai nők már sokkal modernebbek, mint amilyenek fiatalkoromban voltak, mint amilyen Mara volt. A két lábon járó katasztrófa, akit mindig meg kellett menteni. Így is szeretettem belé, a törékeny, szinte életképtelen nőbe, aki aztán felemelt, és akinek az elvesztése a mélybe taszított ismét, ahonnan csak az apám nevelését megbosszulandó tudtam visszatérni újra, mostani állapotomba.
Követve a nőt van bennem annyi, hogy ne mérjem végig hátulról, ne akarjam kiismerni a járása, vagy a mozdulatai alapján. Ne akarjak rájönni, mi az, amit elnyom. Olyan érzésem van már az első pillanattól fogva, hogy ő túl tiszta ahhoz, hogy bármit is tegyek vele, így ösztönösen megindul a falépítés, hogy realizáljam magamban, nem szabad, ő egy tiltott terület, főleg a tervemet illetőleg.
- Nekem még egy kicsit fura. Az én időmben csak elvétve voltak még, mostanra pedig az a furcsa, ha valaki magyar, de legalább a gyermekek nyelvi- és kulturális tudása fejlődik, hiszen a barátaik révén sok új ismeretre tehetnek szert.  
A könyvek sokasága igazán örömmel tölt el, szeretem őket alapból, de ha egy adott témában több mindenre tudok támaszkodni, nem egyetlen forrásból kell kihámoznom a lényeget, majd a hitelességét megkérdőjelezhetetlennek beállítani. Ezek a könyvek nagy hasznomra lesznek, a munka talán csak órákat vesz majd igénybe, így talán odafent is elismerik majd a hasznosságom. Jó lenne, ha Andor úgy érezné, számíthat rám.
- Ha esetleg egy-két diák esetében kérdésessé válna a származása, akkor mindenképpen szeretnék segítséget kérni. Alapos és pontos szeretnék lenni, hogy a Minisztérium ne találjon munkát a hibámban.
Amikor a szobáját emlegeti egy kicsit megemelkedik a szemöldököm, de igyekszem leplezni a mellette kialakuló zavarodottságomat. Elvégre ez egy nagyon félreérthető mondat. Ráadásul helyesebb lenne, ha vigyázna az idegenekkel, és azzal, hogy kit enged a lakásába, hiszen magamat még én se engedném be, nem véletlenül nézek csak ritkán tükörbe. Mondjuk én sok mindent tudok a múltamról, amit mások nem, vagy csak kevesen, így érthető valamilyen szinten, ha megnyerőnek gondol. Én csak magamtól tartok.
- Igen, talán helyesebb is lenne, de először megpróbálkoznék a könyvekkel, hátha velük is sikert érek el, úgy emlékszem, a professzort nem jó feleslegesen zaklatni, én pedig igyekszem ezt még most is tiszteletben tartani.
Jobb is, mert attól a férfitól tartok, és tisztelem is persze. Nem akarom, hogy esetleg bármit is felfedezzen, hiszen ostobának a legkevésbé sem tartom. Valószínűleg már akkor is, mikor ide jártam, sejthette, hova jutok később, és nem akarok megkockáztatni egy találkozást vele.
- Akkor, ezt a hátsó asztalt el is foglalnám. Készítenék egy vázlatot, hogy a munkámat pontosan tudjam követni. Köszönöm a kedvességét.
A nő kezét megfogva, apró hálacsókot ejtek annak kézfejére, végig a szemébe nézve, majd zavartalanul helyet foglalva, hiszen neki is, nekem is dolgunk van még.