37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2013. június 23. 13:47 | Link

Amanda

Szeretem a könyveket, olvasni is, de ez már túlzás.
És a könyvtárosunk szinte itt él, ezek között a könyvhalmok között, ahol mindent megtalálsz, olyan témájút is, amiről még csak álmodni sem mertél. Minden bizonnyal néhány itt töltött nap után becsavarodnék, pedig ha már év közben nem vagyok az a túlbuzgó szorgalommal rendelkező diák, aki mindent megcsinál, amit feladnak neki… hát, vizsgaidőszakban muszáj itt töltenem a fél életemet. Vagy csak a könyvekért jövök be, és kitulajdonítok egy párat, amíg szükségem van rá – néha egy kicsit tovább is. De most kivételesen tényleg jó ötletnek tartom az ittlétet, egyrészt mert bőven van időm a dolgozat elkészítésére és nem kell holmi összecsapott munkát kiadnom a kezeim közül, eközben pedig egész elviselhető az időjárás. Tiszta élvezet, csak a növények ne lennének olyan unalmasak.
Ahogy elnézem a velem szemben ülő lányt, aki látásból még ismerősnek is tűnik, de egész biztos, hogy nem beszéltünk még egy szót sem, nagyon belemerült a könyvembe. Vagyis a könyvbe, amire szükségem lenne. Mindenki tudja, aki egy kicsit is ismer, hogy a legkevésbé sem zavar, hogy mitől fosztom meg, én tanulni szeretnék kivételesen, és igenis kell hozzá az a lexikon, ami tele van ábrákkal. Egész oldalt kitöltő rajzokkal, amiken igencsak részletesen megtalálok mindent, amit a tanár feladott, mint kötelező tárgy, amiről írni kell. Ezek mellé adott pár témát még, amiről lehet szorgalmiként, vagy ha úgy érezzük, hogy nem tudunk többet kihozni az egészből, de ez még nem elég egy jó jegy megszerzéséhez, de szeretném a tényleges feladattal kezdeni, utána lehet szemezgetni. Egyébként még akár jófej is lehetnék, és akár valamiféle beszélgetést is kezdeményezhetnék, de pont azért menekültem ki a szobámból, mert valahogy ezen a tikkasztó délutánon nem kívánkozok bájcsevelyt folytatni. Senkivel sem. Sajnálom, ha valami nem tetszik, reklamálni a szüleimnél kéretik. Bár ezt hiszem ezen a téren egy kicsit már elkéstünk az ilyesmivel, de próbálkozni szabad.
Megmosolyogtat a hangnem, amiből kihallom az imént a sajátomból ismerős arroganciát, és tetszik ez a csökönyös utánzat. Kis híján még el is nevetem magam, de azért valamilyen szinten megértem a nemtetszését. Nem, azt hiszem mégsem.
- Hmm. Nem hiszem, hogy pont neked kell elmagyaráznom, hiszen egy ideje biztosan lapozgatod azt a kötetet, de tudod… tele van ábrákkal, részlet gazdag ábrákkal, amik igenis kellenek a dolgozathoz. Amúgy meg fő a precizitás. – Rántom meg a vállam az előttem heverő könyvmennyiség miatt való méltatlankodásra. Könyörögni nem fogok, emlékeim szerint soha nem tettem ilyesmit és nem is terveztem, tehát ha nem, hát nem. Egy idő után úgy is megunja, alapvetően egész biztos, hogy valami érdemlegesebbel kezdek, ha már olvasni vagy képet nézegetni támad kedvem.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2013. június 23. 16:15
Hozzászólásai ebben a témában
Amanda Humphrey
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 106
Írta: 2013. július 15. 20:47 | Link

Szelniczky Mínea


Vannak emberek, akik egyszerűen azt képzelik magukról, hogy jobbak, mint a többi. És hogy mi az érdekes bennük? Hogy pontosan úgy viselkednek, mint azok, akik őket legjobban irritálják, és akiket legjobban utálnak.
- Valóban nem nekem kell elmagyaráznod, de mi lenne, ha az egész iskolának elmagyaráznád? Most kiszaladnál, és elújságolnád mindenkinek. Addig sem idegesítenél! – gúnyolódott Amanda.
- Nahát, tényleg nagyon alaposan kidolgozott képek vannak benne. – úgy tett, mint aki csak most veszi ezt a nyilvánvaló tényt észre ~Még a sárga bigyók is látszódnak ennek az izéjén. ~ hajolt kicsit közelebb a könyvéhez. ~ Naná, majd biztos odaadom neked, te meg legfeljebb annyit morogsz, hogy na végre, de biztos nem köszönöd meg, nekem meg nem lesz könyvem. Pedig mennyi energiát belefektettem abba, hogy ezt megtaláljam! Aztán meg kinéznéd a betűket is belőle. Biztos nem kapod meg!~ Amíg a fejében jól kidühöngte magát, elfelejtett figyelni a külvilágra, ezért most igyekezett bepótolni, amiről lemaradt. Lopva megbámulta a lány arcát, ahogy elmélyülten a könyvei fölé hajolt, a sok haját, az írását. Elnézte, ahogy szorgalmasan írdogál, s egyszerre megutálta. Csak így, fél perc alatt. Ez annyira jellemző volt rá, mint a fákra az, hogy levelük van. Amanda agyon könnyen meggyűlöl akárkit, egyetlen szóért, de legalább ugyanilyen könnyű kiengesztelni is. De most még csak ott tartott, hogy gyűlölte a lányt tetőtől talpig. Utálta minden egyes porcikáját, ujjait, ahogy a pennát markolják, utálta a papírlapot is, amihez hozzáért.
~Minek kell neki még ez a könyv is? Ott van vagy ezer mellette! Hogy lehet valaki ekkora stréber? Stréber? Strééééber! ~
 - Levitás vagy, igaz? – bukott ki belőle a kérdés, még mielőtt alaposabban átgondolhatta volna. Gyorsan vissza is bújt a könyve mögé, nem mert a lányra nézni. Lélegzetvisszafojtva várta, hogy az mit válaszol.
Hozzászólásai ebben a témában

Ne nyugtalankodj! Úgyis másképp történik minden, mint ahogy elgondolod.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet