37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Melanie Laurent
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 7. 17:37 | Link

Ronald


Mivel ma nagyon meleg van, úgy határoztam, hogy hűvösebb helyet keresek magamnak. Egyik napról a másikra nyári meleg lett és sokan mások is úgy határoztak, hogy a napsütéses idő helyet, a hűvösebb árnyékot veszik birtokul. Nem mindenki bírja a hőséget, mint ahogyan én sem vagyok érte túlzottan. Ha ez így folytatódik, és nem jön egy kis lehűlés és eső minden növényzet kiszárad. Mióta itt vagyok nem volt időm arra, hogy körbejárjam az iskolát. Most van egy kis szabadom, és úgy határoztam, hogy a tanulás helyet egy kis kikapcsolódás is jár. Így gyorsan rendet raktam már, ahogy tudtam, mert össze vissza voltak a szobában a holmiijaim. Sőt még a rajzaim is az ágy alól kerültek elő. Nem vagyok rendetlen típus, de a kis szekrény és a szoba miatt lehetetlenség akár rendet tartani ilyen hely mellett. Azt hiszem nagyon gyorsan új szobát, kelessz kérnem és egy nagyobb szekrényt is beszereznem a holmimnak. Miközben ezen agyaltam és pakoltam lassan a szoba is jobban kezdet kinézni. Rendrakás után azonnal elindultam a kis felfedező utamra természetesen a rajz mappámat most kivételesen már a szobámba hagytam. Amire nagyon kíváncsi voltam és látni szerettem, volna az a könyvtár. Egy kis útbaigazítással mivel még nem nagyon ismerem a járást elértem a célom-megérkeztem a könyvtárba. A könyvtáros morcosan üldögélt a helyén, már is az volt a benyomásom róla hogy mogorva vénember Az egyik szemével olvasott de másikkal fürkészte a diákokat, nem tesznek ki valami csíntevést vagy engedély nélkül nem –, e visznek el valamilyen könyvet. Minden könyv elvitele és vissza hozatala után feljegyzést írnak ki mit vitt el. Beljebb mentem majd egyre közelebb és közelebb mentem a könyves polcokhoz. Ki húztam az egyik könyvet, ami a kezem ügyébe akadt és leültem a közeli padhoz úgy viselkedvén, mint aki olvasni akar majd figyeltem a többieket.
Utoljára módosította:Lenna Goldberg, 2013. május 12. 14:30
Hozzászólásai ebben a témában
Ronald Little-Leah
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 7. 19:29 | Link

Melanie

A mai nap korán kezdődött a számomra. Levelet kellett írnom a csaldáomnak, mivel megígértem, hogy kéthetente egyszer baglyot küldök nekik. Na nem Chosugát a hóbaglyomat, hanem egy rendszeresített hosszútávra szavatolt postai baglyot.
Chosugát nem akartam ilyen hosszú útra küldeni ma, amikor amúgy is nemrég tért vissza csomaggal megrakottan.

Miután mindent elrendeztem tudtam, hogy ez a nap nem a jó időről fog szólni a számomra, hanem a tanulásról. Most már muszáj elmennem a könyvtárba, mert egy méteres dolgozatot kellett leadnom SVK tantárgyból a sárkányokról.
Valamiért az órai anyagból és a könyvemből nem nagyon akart összejönni a megfelelő mennyiség.

Ahogy a könyvtárba beléptem minden csendes volt. Egy pisszenést sem lehetett hallani. Egyből a polcok felé indultam, könyvet keresni. Egy jó vaskos könyvet találtam, amin ezüstös betűkkel ez állt:
-Sárkányok avagy bestiák varázsló szemmel
a másik viszont ennél izgalmasabb volt mellette, vérvörös betűkkel:
-Tűzokádó bestiák Európában.

Könyveimet nézegetve  leültem egy félreeső asztalhoz. Belelapoztam a könyvekbe, adatok után kutatva és elkezdtem jegyzetelni. Már rendesen a délelőttben járt az idő, amikor hátradőltem és kinyújtóztattam magam. Volt időm körbenézni. Ebben a pillanatban lépett be az ajtón Melanie. Igaz eddig még nem beszélgettünk, de tudtam pár dolgot róla. Most itt lehet az alkalom egy kicsit megismerkedni. Nincs rohanás egyik óráról a másikra, se kviddics edzés, se pedig... hát igen, túl sok időm megy el mostanában.
A könyveket a hónom alá veszem, a jegyzeteimet a farmerem zsebébe gyűröm, pennámat a táskámba a dolgozatom mellé.
Komótos léptekkel elindulok Melanie asztala felé. Éppen a könyvespolcom előtt ül. Ahogy látom nem nagyon olvasgat, tehát unatkozik, vagy valakit vár.

-Szia! Látom te sem akarsz sokat tanulni. Mit olvasol?- kérdeztem a lánytól. Majd lehuppantam mellé. Láttam a meglepetést az arcán. Mélyen a szemébe néztem. Próbáltam kitalálni vajon mit gondola a hirtelen megjelenésemről, hiszen ő nem láthatott, mivel háttal ült nekem. Örömmel vettem, hogy nem lepődött meg nagyon. Rámosolyogtam majd újra megszólaltam:
- Amúgy Ronald vagyok, a barátaimnak csak Ron. Már láttalak párszor a suliban.
Ezzel jeleztem, hogy nem csak úgy egyszerűen leültem mellé és tanulni akarok, hanem szeretnék is beszélgetni vele.
Ahogy rám nézett mosolyogva azonnal tudtam nem tanulni jött. Ha az ember ilyen céllal érkezik nem szereti, ha megzavarják édes magányában "kedvese" a könyv fölött.
Hozzászólásai ebben a témában
Melanie Laurent
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 7. 21:23 | Link

Ronald

Nem nagyon figyeltem meg a könyv címét amit választottam csak a festett képeket csodáltam. Hát igen nem tehetek róla, megint csak a rajzolás, jár a fejemben, lassan már mániámmá vált ez az egész. Nem csodálom, volt kitől örökölnöm, mert a dédnagyapám is ennek a szenvedélynek élt. Ideje lenne már a szórakozásra is gondolnom, mert így lassan becsavarodom és nem csak a hobbimnak élnem. Erőteljesen fogtam, és becsaptam a könyvet a könyvtáros összehúzta szemöldökét, köhögött egyet, így akarta jelezni nekem, hogy nem így mennek a dolgok. Talán csak én felejtetem el, hogy egy könyvtár terembe a légy zümmögését is meg kellene hallania az embernek. Ilyen viselkedéssel, mint ahogyan most is, cselekedtem másokat, zavarhatok a tanulásban. Ismét kinyitottam a könyvet és immár a címét is elolvastam: Minden, amit a kvidicsről tudni lehet.
Nem lehet valami érdekes, de nem lehet azonnal elítélni egy cím alapján mit is tartalmaz valójában talán megismerhetem ennek a sportnak a fajtáját. Hirtelen egy mély hang miatt felriadtam nem annyira, mint aki megijedt csak váratlan volt, hogy valaki leszólít.
-Ő hát igen… olvasgatok magamnak.
Feleltem a srácnak és ráadásul alig tudtam kinyögni egy értelmes szót. Miközben ő már be is mutatkozott én csak néztem bambán magam elé.
-Szia… én Melanie vagyok Melanie Laurent. Nem hinném, hogy találkoztunk vagy legalább is én nem emlékszem rá. Talán rossz a memóriám.
Tettem hozzá egy csipetnyi mosollyal fűszerezve elhúztam a szám.
-Te is új vagy itt? Én néhány napja érkeztem elsőéves Navinés vagyok. Netalán csak nem tanulni jöttél?
Tettem fel Ronaldnak az újabbnál újabb kérdéseimet és kíváncsian vártam a fiú válaszát.
Utoljára módosította:Lenna Goldberg, 2013. május 12. 14:24
Hozzászólásai ebben a témában
Ronald Little-Leah
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 8. 18:24 | Link

Melanie

Azért megleptem kicsit a lányt, de sebaj. Tetszett a magabiztossága és az is, hogy hamar érdeklődni kezdett, tehát lehet vele beszélgetni.
- Tudom, hogy nem ismersz, de mivel új vagy nehéz is ilyen hamar megismerkedni ennyi emberrel. Én is csak látásból ismertelek még. Párszor feltűntél a folyosón amikor órára rohantál. -kacsintottam cinkosan.
- Én már másodikos vagyok, büszke Eridonos.- mosolyodtam el. Nyugodj meg. Ide nem sokszor járok fel. Persze néha muszáj itt is tanulni. Kellettek plusz információk a dolgozathoz, azt pedig itt lehet megtalálni.- mutatok szét a teremben a polcok felé.
-De ahogy látom te nem biztos, hogy tanulni jöttél. Kviddics? Szereted vagy most ismerkedsz vele?
Persze a könyve elég vaskos, emiatt inkább az utóbbira tippelnék.
Ekkor egyre melegebb napfény árasztotta el a termet. Egyik Eridonos társam felállt, hogy behúzza a vastag sötétítő függönyt az ablaknál amikor berepült rajta egy bagoly. Egyenesen az asztalunk fölé. Egy barna levelet hozott. Mivel elém ejtette biztos voltam, hogy nekem jött.
gyorsan bontogatni kezdtem. Elolvastam, majd elmosolyodtam. - Idén benne leszek a házunk kviddics csapatában.- mondtam nagy komolyan.
Közben a hóbagoly leszállt a vállamra és cinkosan belecsípett a fülembe.
-Na ne! Chosuga, ezt ne csináld.- vigyorodtam el. - A baglyom.
Hozzászólásai ebben a témában
Melanie Laurent
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 9. 17:25 | Link

Ronald

Őszintén  szólva valóban nem rémlett a srác arca, hogy találkoztunk volna. Meglehet, hogy az én figyelmemet kerülte el és nem ugrik be, hogy összefutottunk volna. Mivel csak néhány napja érkeztem, szinte senkit nem ismerek néhány osztálytársamon kívül. Kicsit meglepődve vettem tudomásul, hogy a srác már felfigyelt rám, jobban mondva, ahogy mondani szokták ki szúrt magának. De pozitív vagy negatív irányba? Ez valóban nagyon jó kérdés mivel egyes diákok szeretik piszkálni a kisebb jövedékeket, mivel még csak kezdők. Könnyebben tudják az embert becsapni. De óvatos leszek, nem akarok senkinek a használati tárgya lenni, de mivel ezidáig normálisnak tűnt Ronald, válaszoltam a kérdéseire.
- Igen meglehet, hogy találkoztunk folyosón, de mivel olyankor nem csak mi tartózkodunk ott, hanem több diák is megfordul sietve az óráira, és mindegyiknek nem tudom megjegyezni az arcát.
Talán egy kicsit nyersen tálaltam neki a dolgokat de hát ez az igazság. Néhány másodperc elteltével egy bagoly repült be a könyvtárba. Mindenki kíváncsian nézte és várta, hogy kinek viszi a postát. Nem kellet sokáig várni, hogy kiderüljön ki is a tulajdonosa. És az nem más volt, mint  Ronald.. Levelet kapott, amit nagy örömmel olvasott fel és az arckifejezéséből úgy tűnt nagyon is örül neki. Közölte hogy az évben benne lesz kviddicscsapatban, így nem tehettem mást és gratuláltam neki.
-Nahát ez aztán a hír biztosan jó lehetsz ebben a sportágban, ha téged választottak, szívből gratulálok. Én csak véletlenül vettem ki a kviddicsről szóló olvasmányt, de ha több időm lesz biztosan elolvasom.
A bagoly, aki a postát hozta egy ideig, körözgetett a könyvtár fölött, majd leszállt Ronald vállára és fülébe csipet majd közölte hogy a saját kis baglya.
- Nagyon aranyos de mintha féltékeny lenne, hogy még nem mutattad be nem, gondolod?
Utoljára módosította:Lenna Goldberg, 2013. május 12. 14:21
Hozzászólásai ebben a témában
Ronald Little-Leah
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 9. 20:40 | Link

- Jaj, ne haragudj. Ő Chosuga. Édesanyámtól kaptam tavaly év elején. Nagyon szeretem. Párszor már elment Londonba a családomhoz. Nagyon megbízható. Ha levelet akarsz küldeni, akkor nyugodtam szólj. Mindenkit hamar megtalál.
Kicsit elgondolkodtam, majd úgy éreztem itt az idő kicsit érdeklődni Melanie felé. Persze nem úgy mint ha rá akarnék repülni, hogy véletlenül se ijesszem el.
-Azt már tudom, hogy elsős vagy, de azt még nem, hogy milyen tantárgyakat vettél fel. Szóval mit tanulsz ebben az évben?
Azt hiszem ez komoly kérdés, hiszen az első évben én is csak 8 tantárgyat vettem fel. Most viszont mind a 15-öt. Érdeklődöm minden felé. Ki tudja melyik fog tetszeni annyira, hogy a harmadik évfolyamtól megtartsam.
-Igen, nagy szó, ha valaki a kviddics csapatban szerepelhet. Nekem szerencsém volt, jól repülök, amellett kiváló seprűm van, ami gyorssá tesz. De majd a mérkőzésekre, ha lejössz, akkor majd meglátod milyen is.
Kicsit elgondolkodtam. Vajon most mi lesz. Még felőlem nem is kérdezett, de magamtól elég sok mindent elmondtam.
Hagyjuk, had bontakozzon ki, talán akkor kicsit jobban kinyílik.
Hozzászólásai ebben a témában
Melanie Laurent
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 11. 07:04 | Link

Ronald


Nagyon kedves kis bagoly bár igaz, ami igaz féltékeny típusnak tűnik, de véleményem szerint inkább kicsit csalódott lehetett hogy a gazdája nem mutatta be azonnal. Azt hiszem, szeret a középpontba lenni Chosuga. Az én baglyom nem ennyire harcias, épp az ellenkezője, csendes kis jószág, talán túl csendes, mint egy megszokott bagolytól elvárható. Hirtelen kaptam őt egyik napról a másikra így nem volt még alkalmam nevet adni, de már nagyon ideje lenne.
Ronald felajánlotta a baglyát, hogy bármikor használjam, ha szükségem lenne rá, hogy postát küldjek, kölcsönadja, mivel nagyon ügyes állat.
-Kösz, rendes tőled, de nekem is van egy baglyom, akinek még nevet kell adnom első útjára még nem engedtem el, kicsit féltem, nehogy baja essék. Jelenleg még az iskolai baglyot használom, amit a tanár úr fel ajánlott azoknak a diákoknak, akiknek még nincs beszerezve ez a kedves kis jószág.
.Talán  Ronaldnak furának tűnhet, hogy nem a sajátomat használom, hanem az iskolai baglyot vettem igénybe.  De úgy érzem, hogy nincs felkészülve egy hosszú útra. Igen meglepő volt számomra hogy tudja elsős, vagyok érdeklődően, kérdezte volt milyen tantárgyakat vettem fel az évben.
- Az évben csak 5 tantárgyat vettem fel Bájitaltan, Bűbájtan, Jóslástan, Legendás Lények Gondozása és Repüléstan.
Gyorsan felsoroltam a srácnak mikre jelentkeztem az évben, tudom, hogy ez kevésnek tűnik de úgy vélem egyelőre elég. Nem akarok már is a közepébe vágni, így is lesz mit tanulnom. De Ronald a kétszeresét vette fel a tantárgyak közül.
-Hűha nem semmi, te aztán igazán szerethetsz tanulni, meglehet, hogy még én is felveszek pár tantárgyat a közeljövőbe.
Nem szeretnék szégyenben maradni, hogy lány létemre csak 5 darab tantárgyat vettem fel így javítottam azon és közöltem vele még jelenkezek néhány órára.
- Egyébként melyik a legérdekesebb órák? Nem szeretem az unalmas tanárokat, hogy el lehetne aludni az órán, tudnál néhányat ajánlani? A kviddics valóban nagyszerű lehet és megtisztelő érzés, hogy az ember bekerülhet a csapatba. Úgy tudom lányok is bekerülhetnek a csapatba, ha ügyesek e téren vagy tévedek?
Utoljára módosította:Lenna Goldberg, 2013. május 12. 14:18
Hozzászólásai ebben a témában
Ronald Little-Leah
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 13. 09:50 | Link

Melanie Laurent

- Találó nevet kell adnod a Baglyodnak. Legyen egyedi, de dallamos. Amikor kimondod örömmel töltse el. Hidd el, már most hűségesen követi minden kérésedet. Először kisebb távolságokra küld el. Ne félj, tud magára vigyázni.
- mondtam el szinte egy szuszra.
Láttam az arcán, hogy valamin nagyon csodálkozik. Talán a túl sok tantárgyamon? Lehet, gyorsan megnyugtatom.
-Tényleg nagyon zűrös a tananyag listám. Sokból kell jól vizsgáznom, ha évfolyamot akarok lépni. Még mindegyiket nem ismerem annyira, hogy nyugodt szívvel ajánljam. -itt egy kicsit megálltam és elgondolkodtam. Hiszen az, hogy mit tanulunk attól függ mihez akarunk kezdeni a jövőben. Igaz ezt nem lehet elsőre eldönteni. Az, hogy nekem melyik tetszik az szubjektív dolog, de azért elmondhatom.
-Az általad felsoroltakat szeretem, habár a jóslástant idén vettem fel. Viszont a Sötét Varázslatok kivédése fontos szerintem, habár a professzor kicsit szigorú. Viszont az Önismeret tantárgy hasznos lehet, a Melodimágia pedig a zenei mágia kifejezése. Ez érdekessége miatt tartottam meg az idén. Tavaly 8 tantárggyal kezdtem. Jövőre biztos leadok párat. Az idén sok múlik azon melyiket fogom annyira érteni, vagy kedvelni, hogy megmaradjon. -elgondolkodtam vajon melyikeket fogom leadni. Így az elején nehéz választani. Minden esetre lesz min gondolkodnom a szünetben.
-A kviddics olyan játék ahol nem számít, hogy fiú vagy lány, az ügyesség a fontos. Angliában van egy csapat, ahol csak lányok játszanak. A házunk csapatában is szerepelnek. Ha tetszik majd, akár jelentkezhetsz is, hogy kipróbáljanak.
Hozzászólásai ebben a témában
Melanie Laurent
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 13. 20:34 | Link

Ronald


Érdekes de frappáns nevet kell, adom a baglyomnak, mivel Ronald is ezt tanácsolta. Elmondta a véleményét a név terén, azt hiszem, elő kelessz vennem a naptáromat és átböngésznem a neveket. Mivel nagyon kedves és vidám állat vidám nevet is kell adnom neki. Azonnal el kezdtem a néven gondolkodni.
~Bibi,Cleo,  ...  Áh ezek túl hétköznapiasak valami egyedit kell találnom, ami ritka és különleges.
Egy pillanatra elgondolkodtam a neveken majd ideje visszatérnem a valóságba, mivel társaságban vagyok, nem felejtkezhetek el, arról hogy nem vagyok egyedül. Kicsit megnyugtató volt számomra az a tudat hogy talán ő is le ad pár tantárgyat az éven, ha úgy alakul és úgy hozza a helyzet. Talán csak én vittem túlzásba a dolgot. Annyi tantárgyat vállalok magamra amennyivel meg birok küzdeni az éven. Így mindenre szakíthatok időt akár a rajzolás terén is, mivel azt nem szeretném hanyagolni. De mértékkel, mert azt nem szeretném, hogy a tanulás rovására menyen. És ezt szintén közöltem a sráccal is.
 - Azt hiszem igazad az ember csak annyit vállaljon magára amennyivel, meg tud birkózni. Felesleges 10-15 tantárgyat fel venni, ha úgy sem tud rá szakítani időt, és ha az embert ráadásul nem is érdekli, akkor csak a jegyek romlanak lefele.
Fejeztem be a mondatomat gyorsan és egyszerűen majd fel álltam és vissza, helyeztem a könyvet a helyére, ahonnan elvettem. Majd visszasétáltam Ronald fele ne higgye, azt hogy megfeledkezem róla és lelépek egy szó nélkül. Mivel még dolgom akadt illedelmesen elköszöntem tőle.
-Őszintén szólva órákig tudnák veled beszélgetni, de van még a mai napra, van egy kis dolgom, amit el kellene intéznem. De ha lesz kedved, és rá érsz majd valamelyik nap szívesen, találkoznák veled és dumálhatunk.
Egy kicsit ostobának érzem most magam, mivel ez úgy jött le mintha randevúra hívtam volna el. Kényelmetlenek éreztem ezt a helyzetet, és úgy éreztem, hogy az arcom pirosodik, mint egy alma. Majd egy gyors köszönéssel faképnél hagytam a srácot és fel szaladtam a szobámba.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet