36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: « 1 2 ... 32 ... 40 41 [42] 43 44 ... 51 52 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. május 31. 22:18 | Link

Karola

Maga sem tudta miért, olyan kis szégyenlős nevetgélés fogta el Lilit, minden bizonnyal azért, ahogyan Karola faggatta a őt. Pedig semmi érdekes nem volt ám!
- Jaj hát csak úgy azzaaal. Negyedikes, azt hiszem.
Gondolkodott egy pillanatig, hogy vajon mitől lenne gyanúsabb, ha megmondaná a nevét, vagy ha nem. Mert hát ugye ha elmondja, azzal azt bizonyítja, hogy emlékszik rá, ha viszont nem mondja, azzal túlzottan közönyösnek tűnhet, és az aztán végképp tök gyanús. Azt, hogy Karola esetleg ismerheti is, sőt, szorosabb is a kapcsolat köztük, mint két átlag levitás között, nem is sejtette. Úgy lehet, hogy az előbbi választ választja inkább.
- Bencének hívják, és mindenáron fent akart aludni ott, hiába mondtam, hogy megbüntethetik érte - rántotta meg a vállát, azt viszont már mellékesen direkt nem említve, hogy végül ő is maradt éjszakára. Persze nem együtt aludtak!
Ha már titkok, felfedezésük a könyvben lapuló levelek képében nagyon is érdekesnek bizonyult. És a másik lány ötlete egyáltalán nem hangzott hülyeségnek, Lilkót is épp úgy fellelkesítette. Majdnem teljesen biztos is volt benne, hogy az órán is megállja majd a helyét, ha ebből készülnek.
De mielőtt megmukkanhatott volna, Karola újabb majd újabb ötleteket dobált fel, láthatóan úgy lázba hozta az egész, hogy azt se tudta, melyik borítékot kapja fel legközelebb, vagy épp keressen-e egy üres papírt, hogy megírja saját jövő-elképzelését.
- Hűha, mit is írnék..? - tette fel maga is a kérdést, de annyira szórakoztatta még a két előbbi diák levele elképzelt jövőjükről, melyek teljesen kiütötték egymást, hogy jelenleg neki magának eszébe se jutottak saját kis céljai. De aztán mintha fejbedobták volna velük, hadarni kezdett:
- Seprűakrobatika bajnok leszek, megtanulok táncolni, és sütit sütni, egy vízesés mögött fogok élni, de néha egy nagyon magas fán, vagy egy olyan házikóban, mint a hobbitok. És lesz egy cójum is, meg egy cicám, akik nagyon jó barátok lesznek.
Hirtelen ilyesmik jutottak eszébe.
- Na és te? Itt van papír is - nyújotta, hátha Karola rögtön le is akarná írni terveit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bercel
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 558
Írta: 2020. június 4. 13:00 | Link

Mester

Szóval nem sikerült. Túl szép is lett volna, ha odamegyek és ott van, legyen bárhol is. De nem lehet velem elégedetlen senki, hiszen közben lelkiztem is Milcsi boy-jal, amit aztán igazán nem hittem volna. Pirospont is járna, de nem fogok kapni, mert az asszonyt nem sikerült felkutatnom, a nap meg már megy lefelé. Erről jut eszembe! Hol csámborog a nőszemély, ha egyszer otthon lenne a helye? Ah, benne van nyakig, érzem én.  Így bízzon meg az ember a saját házastársában!
Mire a könyvtárhoz érek, már rendesen fel vagyok háborodva, hiszen én itt egy összeesküvés áldozata lettem, ebben egészen biztos vagyok, és ez rendesen felpaprikáz, szóval mire benyitok a könyvtárba már paprikaszínű a fejem, és bizonyára szépen kiegészítette volna a sárgás por, de nem nyitottam végül ki a borítékot, ami most a férfi előtt landol az asztalon.
- Hol van Edit?
Teszem fel a kérdést. Semmi csókolom, semmi jó napot, egyszerűen tudni akarom, hogy hol van a nő. Nem azért nem találtam meg, mert nem ismerem fel, hanem mert gyakorlatilag a föld nyelte el, és elárulom, hogy nem vicces a helyzet. Sértett gyerekként karba font kezekkel nézek a férfira, és valljuk be, totálisan olyan vagyok, mint akinek elvették a kedvenc játékát, és nem olyan, mint akinek felesége van. De fel vagyok háborodva. Hát milyen oktatás ez, ahol simán megtehetik ezt egy gyerekkel? Mindjárt nekiállok itt lármázni, hogy elrabolta a feleségemet. Mindjárt, csak előtt még állok itt egy kicsit felháborodva. Nem, nem kell másik asszony, jó nekem a sajátom.
Hozzászólásai ebben a témában

Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. június 15. 14:28 | Link

Lili

Lilinek sem kellett sok ahhoz, hogy egy kicsit többet meséljen nekem a titokzatos fiúról, azon viszont nagyon meglepődtem, amikor Bence nevét mondta, talán még a szám is eltátottam egy pillanat erejéig.
- Bence? Őt ismerem - mondtam egy mosollyal, bár azt eddig nem tudtam róla, hogy képes lenne az éjszakát a csillagvizsgálóban tölteni. Egy kicsit furcsának tartottam a dolgot, de nem firtattam a témát ennél jobban, inkább csak mosolyogtam, míg a könyvtár hátsó végében rá nem találtunk azokra az érdekes levelekre. Egyik iromány izgalmasabb volt, mint a másik, ezen kívül még jó néhány bontatlan boríték árulkodott, de engem azért az is érdekelt, hogy vajon Lil miről írna, ha most ilyen feladatot kapnánk valamelyik órán. Éppen ezért érdeklődve hallgattam őt, miközben kíváncsian fürkésztem a pillantását.
- Nahát, ez igazán klassz Lili, nagyon érdekes jövőt látsz magad előtt - mondtam őszinte mosollyal, tetszett az, hogy nem voltak túl nagy vágyai, inkább csak kisebb, ám elérhető célok.
- Én? Hát én...nem is tudom - az ilyen játékokban soha nem szerettem, ha hozzám került a kérdés, mert hirtelen sajnos nem is tudtam volna választ adni erre a kérdésre. Lilivel ellentétben nekem nem voltak ilyen klassz ötleteim, meg igazából fogalmam sem volt a jövőmet illetően, ami egy kicsit azért zavart.
- Nem is tudom Lili, nekem nincsenek terveim, legalábbis most nem igazán jut eszembe semmi. De talán szeretnék valami olyasmit csinálni, amiben jó lennék, és szeretnék egy házat is, meg idővel talán családot, nem tudom - halovány mosollyal inkább vállat vontam, valamiért úgy éreztem, hogy az ő ötletei, és a még bontatlan levelek is sokkal izgalmasabb dolgokat tartogattak, mint amik jelen pillanatban az én fejemben előfordulhattak.
- Mit gondolsz Lili, mit csináljunk a többi, bontatlan levéllel? Talán eljuttathatnánk ezeket azoknak, akik írták, lehet hogy néhány öregdiák szívesen olvasná a saját sorait. Vagy tehetnénk javaslatot az igazgató úrnak is, hogy szervezzen valami öregdiák találkozót, és azon adja át ezeket. Vagy szerinted ez nem jó ötlet? - kissé tanácstalanul ácsorogtam vele szemben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. június 15. 15:26 | Link


A halvány lámpafényt tompán veri vissza tollam fém csiptetője, azonban nem állok meg bámulni az általa papírra vetülő kis téglalapot, körmölök tovább. Halkan surrog a tollhegy a papíron, ahogy újabb és újabb sort töltök meg a beadandóm szövegével, de írásom kapkodó, maszatos. Tekintetem már nem is a betűket figyeli, úgy írok tovább, hogy közben a tankönyvben lapozok egyet, keresve az információkat. Gyorsabban, gyorsabban, nem leszek kész. Feltűröm ingem ujját, és fél füllel hallom ugyan, hogy reccsen az anyag varrása, de nem zavartatom magam. Oda sem figyelve tűröm be a vékony, kibomlott cérnaszálat, s simítom hátra újra - már vagy ezredszerre - tincseimet. Meleg van, de nem mertem ablakot nyitni, így a polcok rejtekében próbálok minél kevésbé észerevehető lenni.
Az elmúlt időszakban kifejezetten óvatos voltam, nem császkáltam (annyit) éjszaka mint előtte, de teljesen megfeledkeztem erről a beadandóról a szülinapom miatt és... hát, ha nem is időben, de még leadás előtti este eszembe juttatták a többiek. Sötét varázslatok kivédése hm? Jó kis kutatómunka hm? Ehhez egy dolog lenne igazán szükséges, mégpedig az idő, de az meg ugye nekem pont nincs. Nagyon nőiesen hajolok az asztal fölé, lábaim a szék lábai mögé fűzöm, cipőm mellettem hever valahol, ahová vagy egy órával ezelőtt lerúgtam - akkor még nem sértettem szabályt ittlétemmel. Ellenben most... hajjajj. Ezek a könyvek nem találhatók meg a körletben, szóval nincs túl sok választásom, kénytelen vagyok ebből élni. Nem, nem nem, lapozgatom őrült módjára a tankönyvet, majd mikor csalódottan beletörődök, hogy ismét nincs benne az a rész amire szükségem van, felállok és a polcokhoz sietek. Igen, jól gondolod, ezért van előttem még három másik is. Lábujjhegyről próbálom lekalimpálni a vaskos kötetet, kecsegtető címmel, de ne már Masa, ne légy ilyen mugli - leinvitozom.
Nagyot puffan az asztallapon, én pedig elnyomok egy tüsszentést, ahogy kinyitva arcomba kapom legalább egy év porát. Bekönnyező szemekkel dobom le magam újra a székre, felcsapva valahol a kétszázadik oldal környékén, és visszatérek a munkához.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2020. június 15. 15:42 | Link

Mária

Minden elcsendesült azóta az éjszaka óta. Éli a megszokott életét, noha jelentősen több időt tölt a Bagolykövön kívül. Konferenciákra jár, vendégelőadói látogatásait megkétszerezte az AMS-en, illetve szélesebb körben is elkezdték keresni, mint fekete mágia és okkultizmus szakértő. Egyik pillanatról a másikra azon kapta magát, hogy minden szabadideje odaveszett és nem maradt más, csak a munka és a kutatás, de ez így van jól. Miközben az órai anyagait javítgatta, észre sem vette, hogy az idő hogy elrepült, így éjfél körül felállván asztalától kinyújtóztatja tagjait és az órára pillantva úgy dönt, meglátogatja a könyvtárat. A tiltott részlegben van egy-két olyan olvasmány, mely a segítségére lehet a nekromanciával kapcsolatos anyagokban, márpedig ilyesmit nem adnak csak úgy az ember kezébe. Bár eddig is volt hozzáférése ezekhez az iratokhoz, úgy vélte, jobb, ha nem ássa magát mélyre benne tananyag szintjén, de be kell látnia, hogy ezt nem lehet felületesen oktatni. Túl sok kérdése van a diákoknak, melyekre nem tud burkolt választ adni, nyíltat viszont nem adhat.
Éppen ezért éjnek évadján ahelyett, hogy hazafelé venné az irányt, inkább a nyugati szárny felé kanyarodik, kezében pennával és jegyzetfüzettel. Holnap úgysem lesz órája, nem baj, ha virraszt egy keveset. Amikor az ajtóhoz ér, bentről puffanást, majd egy aprócska tüsszentést hall, s rögtön ráncba szalad homloka. Nocsak, ezek szerint nem ő az egyetlen, aki látókörét ilyen késői korán kívánja szélesíteni. Remélte, hogy nem lesz itt senki, de neki végül is mindegy. Halkan benyit és az ajtót behajtva maga mögött beljebb merészkedik, ahol is... Mária?
Összepréseli ajkait és megfordul fejében, hogy visszafordul, csakhogy nem ő jár tilosban, hanem a levitás. Mi tagadás, kellemetlen lenne, ha pont ő futamodna meg. Mély levegőt vesz és beljebb sétál, tekintete lopva a könyvek borítójára siklik, majd tovább halad. - Maradj nyugodtan - hangja meglepően kedves, ezzel egyidejűleg közönyös is. Inkább olyasféle, mint amiből süt, hogy nem akar sem beszélgetni, sem konfrontálódni. Mindkettejüknek megvan a maga dolga, foglalkozzanak azzal. Hátrasétál a tiltott könyvek szakaszához és a megfelelő varázsigével feloldja azt, hogy belépve megkeresse a szükséges anyagokat. Mikor végez, kilép és az asztal lehető legtávolabbi pontján helyet foglal, hogy véletlenül se zavarják egymást a lánnyal. Nem felejtette el a kívánságát, igyekszik magát tartani hozzá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. június 15. 19:24 | Link


Ezerhétszáztizenhétben nyilvánították megbocsáthatatlannak - eh vagy ez a főbenjáró lenne már és arra fordítsam? Miért csak angolul találom meg amit keresek? Mindegy, nem akadunk fent ezen, mondjuk, hogy főbenjáró, szóval ezerhétszáztizenhétben lett főbenjáró átok a crutiatus a másik kettővel, izé, a jellemzői közé tartozik a nyikorog az ajtó és lábak kopp- oh. OH. Kezem mozdulatlanná dermed a közeledő léptek hangjára, csak hogy aztán még szorgosabb körmölésbe kezdjek fel sem pillanatva. Lábaimat már eresztem le a földre, hogy ha elküldenek még az utolsó pár gondolatot le tudjam írni, amit csak lehet be akarok sűríteni a sorok közé és a fejembe, ám a várttal ellentétben - nem ez történik. Csíkot húzva áll meg kezemben a toll, tarkómon apró pihék bizseregnek fel a hangra, miközben Henrik tovább sétál. Egy pillanatra önkéntelenül is hátára emelem, és ottfelejtem tekintetem, sőt ki tudja meddig bámulnám (pillanatra mi?), ha nem tűnne el a sorok között. Olyan rég szólt hozzám utoljára - teljesen kimegy a fejemből minden a crutiatussal kapcsolatban, bambán meredek a tankönyvre egész addig, míg a szék nem csikordul, s helyet nem foglal.
Ééééééééééééééés azután már az arcát fürkészem. Ujjaim között a toll fel-alá vándorol, hegyének nyomán apró satírozás marad a margón kívül. Nem tudnám jól megfogalmazni mit érzek, sőt mit jól, egyáltalán  nem, de balom idegesen szorul ökölbe, elrejtve remegő zavarom. Nem kérdezem miért nem küld el, őszinén örülök, hogy nem teszi, és nem, nem csak azért, mert muszáj lenne haladni, hanem mert- oh a fene, tényleg. Muszáj lenne haladni.
- Köszönöm - köszörülöm meg végre a torkomat, hosszas késlekedés után, pillantásomat már szegezve is a fejezetre. A hosszas csendességtől hangom kicsit mélyebb a szokottnál, még az én fülemnek is morcos hatást kelt, pedig én tudom, hogy a legőszintébb szó volt ez ami csak lehetett. Ahogy elhallgatok, elindul a fejemben a mi van ha zavarbaejtő szólama, és fejemen egy pillanat alatt szalad át, hogy ez az egy szó hány ezerféleképpen lenne értelmezhető, PLÁNE ezzel a hangsúllyal. - Tényleg - teszem hozzá halkan, de végeredményben lágyabban. Ez már elég barátságosan hangzott? Nem akarok vitát szítani... most olyan mintha... Igen, határozottan olyan, mintha madárlesen ülnék az erdőben, és megjelenne egy fülemüle, én pedig lélegzetvisszafojtva várnék, alig mozdulva, nehogy elriasszam. Mert ezt teszem nem? Elriasztom... Mindig csak elriasztom.
Fekete betűk sárgás alapon, ezt figyeld Masa, ne őt bámuld, kérlek! Légy normális, az ég áldjon meg! - korholom le magam, így egy határozott arcnyönyörgetés után visszakanyarodok saját dolgomhoz, fokozatosan véve fel a korábbi őrült jegyzetelési tempót. Gyorsabban gyorsabban... de igazából valahogy már nem megy olyan gyorsan, valamiért már nem bánom, ha tovább kell ittmaradnom.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2020. június 15. 21:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. június 16. 18:38 | Link

Karola

Szóval ismeri. Lilike próbált nem kiadni magából semmilyen furcsa hangot, és lehetőleg pofát se vágni a sokkoló infót hallva, de nem sikerült épp pókerarcot vágnia, és a nyögés, ami elhagyta ajkait, olyan volt, mintha valaki belerúgott volna a lagylábujjába. Maga sem értette teljesen a reakciót, de remélte, hogy Karola nem von le semmiféle téves következtetést belőle.
Lili legnagyobb örömére szobatársa nem firtatta a dolgot, csak mosolygott magában, ami ugyan nem volt teljesen semleges válaszreakció, sőt, valahol még bosszantó és frusztráló is, amiért nem tudta, mit gondolhat most a lány, de legalábbis sokkal jobb, mintha rögtön elméleteket kezdett volna gyártani Bencéről és róla, mintha csak az Edictum egyik szerkesztője lenne.
És különben is, ezek után olyan izgalmas dolgokra bukkantak, melyek bizonyosan lefölöztek minden légbőlkapott pletykát. Írásos bizonyítékok, kérem szépen! Ha erre nem harapnak az újságírók, akkor Lilinek bizony komoly mérlegelésre kell bocsájtania az írott sajtóba vetett, sosevolt hitét.
Mikor aztán ő maga került sorra, hogy írjon magához amolyan vágy-jóslatot, fel sem merült benne, hogy Karola minden szavát el is hiszi majd. Lili úgy képzelte, akik ezeket a leveleket írták, hasonlóan képtelen ötletekkel álltak elő, mint ő. Persze sütit sütni még épp megtanulhat, de a többinek a valószínűségében már most kételkedett, pedig eléggé élénk kis fantáziája volt.
- Hát ha ezekek csak a fele valóra válik a jövőmben, akkor még hozzá kell adjak pár dolgot - vigyorgott lelkesen. - Mondjuk csinálok világbékét is, hogy örüljön a sok szépségkirálynő. Mindegyik azt szeretné, úgy hallottam.
Korala jóval szerényebben, és félősebben adta elő aprócska terveit, melyeket bizonyosan mind el fog érni, legalábbis Lili úgy képzelte.
- És miben vagy jó? Vagy én úgy szoktam néha nézni, hogy miben vagyok nem teljesen béna? - nevetett.
Néha azért nem volt annyira vicces, de általában pozitívan állt hozzá, hogy nem ő volt a legélesebb kés a családi fiókban.
Nem nagyon tudta, mit kezdhetnének a többi levéllel, abban se volt biztos, hogy azok írói tudták volna, mit kell velük kezdeni, így csak széttárta Karola kérdésére a kezét.
- Nem is tudom, lehet páran cikinek éreznék, ha mindenki előtt felolvasnák, amit írtak sok-sok-sok éve. Szóval vagy névtelenül jelentessük meg, vagy.. hagyjuk itt?
Talán az se elvetendő ötlet, hogy rajtuk kívül más is örömét lelné a felfedezésben, amit ezek a borítékok nekik okoztak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2020. június 18. 21:28 | Link

Mária

Tudja, hogy könnyűszerrel elintézhetné, hogy egyedül legyen, megbüntethetné Máriát, de nem áll szándékában. Mint látható, kivételesen valami jóra használja a szabályszegést, tanulni pedig sohasem árt. Amíg nem fogják egymást zavarni, addig felőle cigánykereket is hányhat körbe, csak foglalkozzanak a saját dolgukkal. Ezzel a gondolattal tér vissza a tiltott részlegről szerzett könyvekkel, hogy leüljön és nekikezdjen az olvasásnak, ezzel egyidejűleg a jegyzetelésnek. Mégsem hagyja nyugodni a tudat, hogy egy légtérben tartózkodnak. Szinte érzi magán a pillantását, ahogyan felfigyel arra az apróságra is, hogy a penna hegye már rég nem serceg. A kérdés: mit vált ez ki belőle?
A köszönömre ráemeli pillantását és megfejthetetlenül nézi egy ideig Máriát. Fogalma sincs, hogy komolyan gondolja-e, vagy egy szarkasztikus megjegyzéssel van-e dolga, de úgy érzi, jobb, ha nem tudja. Pár pillanatig íriszei a lány előtt heverő papírra és a könyvekre vándorolnak, melyeket nyilvánvalóan nem lát kristálytisztán ilyen távolságból, majd még egyszer, utoljára találkozik pillantásuk, mielőtt szó nélkül folytatná, amit elkezdett. Az más kérdést, hogy negyedjére olvassa el ugyanazt a mondatot, mert egyszerűen nem tudja feldolgozni, de igyekszik arra fogni, hogy késő van és elfáradt. Tulajdonképpen ez sem lenne badarság. Mikor végre elkezdi összeszedni magát, akkor ismét kettészakítja a csendet egy halk, ám teljesen jól hallható "tényleg". Összepréseli ajkait és hátradől a székén, hogy aztán kezeit az asztalon nyugtatva ismételten felé nézzen. Sok mindent szeretne kérdezni vagy mondani, de az a furcsa helyzet áll fenn, hogy egy tinilány nem adott rá neki engedélyt. Nevetséges.
- Nincs mit - noha szigorúan akar szólni, hangja mégis lágyra sikeredik. Szíve szerint megdörzsölné arcát és megrázná magát, amiért ilyen elnéző. Nem kellene, hisz nincs mit jóvátennie, egyszerűen nem tett semmi rosszat, nincs miért vezekelnie. Küldje haza. Gyerünk. Mégsem teszi, csak visszafordul a könyvéhez és visszahajolva az asztal fölé tanulmányozni kezdi. Sokkal nehezebb úgy levegőnek nézni valakit, hogy közben egy légtérben tartózkodsz vele, főleg akkor, ha nem kerüli el figyelmedet egyetlen apró részlet sem. Talán fogyott? Sokkal kedvesebb. Olvasta, hogy összeveszett és szakított a barátjával, de jól van? Miatta történt? Tényleg el kellene tűnnie? És ezért adta le a tárgyát? Millió meg egy kérdés, amik kimondatlanul hevernek kettejük között, ő viszont makacsul nézi a már megsárgult lapokat és a pennát a kezébe véve jegyzetelni kezd. Sorról sorra zárja ki a levitást, mígnem végre tényleg csak a könyvre és a tananyagra tud koncentrálni. Így lesz jó.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. június 18. 22:02 | Link


Vajon lehet érezni a ki nem mondott szavakat? Az az ami megfeszül közöttünk, és addig csípkedi az arcom míg ki nem ül rá egy bolond mosoly? Egy halvány, már-már hitetlen vigyor, amit orrom aljának dörzsölésével próbálok leplezni, ne kapjon rajta, ha esetleg idenézne. Ha egy pár centivel magasabb lennék lábam nem járna ilyen könnyedén és hangtalanul előre-hátra a szék alatt, de így mivel eléggé hátrahúzódtam pont elfér a talpam anélkül, hogy zoknim a padlóhoz érne. Merthogy jár ám, önkéntelenül lelkesülve fel, még arról is elfeledkezem, hogy amúgy menynire fáradt voltam pár perce és mennyire elegem volt mindenből. Hozzám szólt, akkor mégsincs akkora nagy baj nem?
Elég, de komolyan.
Rám fagy az önámító, keserű boldogság, kis vésővel feszegetem le az utolsó darabkákat is. Hogy ne lenne baj, csak ámítom magam. Hajam előrehull, egy sóhaj után balom eltökélten mozdul a könyv felé, hogy lapozzon, míg jobbom folytatja tovább a beadandót - de hogy én hol vagyok mindenközben, az nagy talány. Próbálok, komolyan próbálok koncentrálni, hosszú hosszú percek múltán azonban feladom az önámítást. A plafonra nézek, egyszerre nyújtva ki ezzel elgémberedett nyakam és odázva tovább amire készülö- elég már... ha habozok később mitől lesz jobb? Rápillantok. Bár zavarba is jöhetnék, hogy nyíltan bámulni kezdem, most túl ideges vagyok hozzá, ajkamat rágcsálva kelek fel.
Bizonytalan léptekkel megyek közelebb, kezem végighúzom a széktámlák hepehupás csíkján, és az asztalt nem megkerülve megállok vele szemben. Figyelem, majd egy mély levegővégel után csikordul a szék, hogy rákuporodhassak - mégha csak fél fenékkel, felpattanásra készen is. Megköszörülöm a torkom, halkan, de ajkamat rágcsálva várok egy picit, hogy leírhassa ami épp a fejében van. Nem tudom mi erre az alkalmas pillanat, egyáltalán van-e, és csak reménykedni tudok, hogy nem megy el, de... nézem, és várok, majd úgy döntök lesz ami lesz, belekezdek.
- Khm. Én... én sajnálom amit mondtam. Nem kellett volna úgy beszélnem veled, sem elhajtani, és most is tiszteletben akartam tartani a döntésedet, amit akkor hoztál, amikor nem jöttél be odafent és sajnálom, biztos vagyok benne, hogy most is inkább örülnél annak ha nem ültem volna ide, hanem békénhagynálok és folytathatnád, de nem voltam rá képes, én... - nyelek nagyot - megijedtem. Attól ami történt, attól amit gondoltam róla, attól amit gondoltam hogy gondoltál róla és rólam, attól... az egésztől. Megijedtem, féltem a szemedbe nézni utána mert nem tudtam hogyan kellene kezelnem és... - behunyom a szemem, eddigi összevissza hadarásom suttogássá halkul, ahogy készülök rá, hogy elismerjem a dolgot. - Inkább bántani akartalak, csak hogy ne legyen kínos. - Jézus, ez eddig is ilyen borzalmasan önzőn hangzott? Megnyalom kiszáradt ajkaimat, tekintetemet lesütöm ölemben összekulcsolt ujjaimra. - Azt gondoltam, hogy ha úgy megbántalak, hogy többet ne akarj látni az megoldja a dolgot, de... attól még igenis bántottalak, és nem lett volna szabad. Nem akartam, hogy ez legyen - mutatok sután kettőnk közé -, nem... nem gondoltam komolyan amit akkor mondtam, és azóta is bánom, csak... Mindegy, csak bocsánatot akartam kérni. Nem azért, hogy... nem azért ami történt, hanem ahogy beszéltem veled utána. Én... ne haragudj. Most sem akarlak tovább feltartani, de nem akartam, hogy még az én szavaim is fájjanak... mármint lehet nem is jelentettek semmit. Mindegy. Túlkombinálom, valószínűleg nem zavart annyira mint engem, miért is kellett ezt most megint felhozzam...
Felváltva hadarok, és halkulok el, próbálom kimondani ami először eszembe jut, és mégis átgondolni mielőtt még nagyobb galibát okozok. Utolsó mondataimnál már szinte kapaszkodok első tincseimbe, egyszerre próbálva meg elbújni mögöttük, és erőt meríteni ahhoz, hogy ne pattanjak fel azonnal az idegességtől.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2020. június 18. 22:37 | Link

Mária

Tulajdonképpen minden tökéletesen halad, mígnem nyikordul a szék és lépések halk nesze űzi el a még épp csak megszokott csendet. Henrik úgy dönt, nem pillant fel, bizonyára egy másik könyvre van szüksége, azért mászkál, mégis, minden idegszála figyelni kezd és perifériájából látja, hogy közeledik. Hozzá. De miért? Nagyon erősen koncentrál arra, hogy ne reagáljon, elvégre nem szeretné, ha a lány azt hinné, érdekli ez az egész, hogy figyel rá, hogy akkor is látja, mikor pillantása nem éri el. Sercen a penna, majd ismét, de a gondolatok már elszálltak. Mit is akart írni a nekromanciáról? Őszintén szólva fogalma sincs, az pedig, hogy Mária helyet foglal vele szemben, végképp kiűz elméjéből mindent, ami a tananyaggal kapcsolatos. Hatalmas hiba volt itt maradni, vagy inkább hagyni a levitásnak, hogy az éjszaka közepén a körletén kívül tébláboljon. Mégis, mivel már fogalma sincs, mi volt a leírandó mondat vége, mintha csak szívességet tenne, megemeli fejét. Hozzáteszem, ez a hihetetlen lelkesedés tökéletesen leolvasható arcáról, ahogyan a ki vele felszólító mondat is.
Ahogy belekezd, Henrik szemöldöke rögtön megemelkedik. Excuse me? Leplezetlen döbbenettel hallgatja azt a katyvaszt, amit a másik összehord és nem tudja igazán, mit kellene éreznie, vagy gondolnia. Ja persze, hiszen szóba állnia sem lenne szabad vele, milyen kis butus. Ettől függetlenül, már amennyit ki tud hámozni az egészből, egy teljesen jogos félelemről beszél. Végtére is, bájital ide vagy oda, egy tanára megcsókolta, akit egyébként ki nem állhat és ezt már többször is a tudtára adta. Ha ez nem volna elég, ez a marha, ez a címeres ökör (ez volna Henrik - a szerk.) még el is ment hozzá, hogy pusztán pár órára rá, hogy kiütötte egy gurkóval, megbeszélje vele ezt az egészet. Oké, lehet, de csak lehet, hogy ő sem repesett volna az örömtől. Inkább bántani akartalak, csak hogy ne legyen kínos. Ha nem folytatná rögtön, a férfi minden bizonnyal hitetlenül nevetne fel, ezzel elismervén, milyen jó munkát végzett. Megbántottság, szégyen, megalázottság, cserben hagyottság, semmibevétel, meg még sorolhatnánk azt a rengeteg dolgot, amit magával cipel azóta is. A bűntudat. Egészen a gyengélkedőig nem érezte, de azóta igen, s nem akar elmúlni. Eközben, ha már erre kalandozik, arra is fény derül, hogy Mária ezek szerint nem bánja a csókot? Nocsak. Akkor most már teljesen össze van zavarodva, főleg most, hogy ismételten beáll a feszült csend kettejük közé. Csak néz maga elé és egy aprót biccent, de hirtelen nem tudja, mit is kéne először megfogalmaznia. Érzi, hogy nem hagyhatja válasz nélkül és már az is világos számára, hogy a csillagvizsgálóban valóban ezt akarta vele megbeszélni. Vagy...?
- Ezért vártál rám a csillagvizsgálóban? Ezt akartad elmondani? - tekintete végre megállapodik a lányon, de nem igazán lehet kiolvasni belőle semmit. Az biztos, hogy addig nem mond semmit, míg a választ meg nem kapja. Az, hogy ez helyeslő vagy nemleges, a folytatást tulajdonképpen nem befolyásolja, hiszen ajkai ismét elnyílnak. - Nem kellett volna megkeresselek a gyengélkedőn. Próbálom azt csinálni, ami neked jó. Először meg akartam beszélni, nem volt jó. Most elkerüllek, még a tantárgyamat is leadtad, erre ideülsz velem szembe és azt mondod, hogy ez sem jó. Elárulnád végre, hogy mit szeretnél? Vagy inkább térjünk rá arra ezúttal, hogy én hogy látom a helyzetet? - provokatív, de rengeteg feszültség gyülemlett fel benne. Fojtott hangon beszél, noha érzi, üvölteni tudna a lánnyal. Tudod mit Mária? Megbántottál. Nem beszélünk, de elegem van ebből a macska-egér játékból. Ezt kellene mondania. Határozottan a sarkára állnia, mégis... Ideje, hogy ő legyen keményebb. Mert az ő szívébe tapostak bele.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. június 18. 23:13 | Link


Nem lep meg a kedvesnek csak szemellenzővel, várakozónak alvómaszkkal mondható ábrázat, olyan régóta kikívánkoznak már belőlem ezek a szavak, hogy a nyilvánvaló szívesen-nem-látottság ellenére belekezdek. És csak mondom, és mondom, egyre jobban belekavarodva, hogy miközben tőle próbáljak elnézést kérdni, lehetőleg ne véssek rá újabb sebeket. Így is sokkal többet sikerült már ráaggatnom mint amivel a lelkiismeretem el tudna bírni - és már megint minden rólam szól. Tényleg önző vagyok. Halkan dobognak a másodpercek, kórusban a szívverésemmel, csak amíg előbbi egyet, utóbbi legalább ezret számlál. Fogalmam sincs, hogy elég érthetően fogalmaztam-e, hogy javítottam, vagy rontottam a helyzeten, nem tudom érti-e mit szeretnék tudtára adni, sem azt, hogy úgy ért-e mindent, mint ahogyan én teszem. Hiszen alig ismerem - nevetnék fel keserűen - nem csoda, hogy fogalmam sincs. És csak messzebbre löktem magamtól, honnan tudhatnám?
Bizonytalanul pislogok fel rá, ahogy elkezd beszélni, valahol örülök már pusztán annak, hogy nem állt fel, és hagyott itt. Kérdésére bólintok, hiszen leginkább valóban ez lett volna az egész célja, de hogy akkor is képes lettem-e volna így megfogalmazni a dolgokat azt kétlem. Talán akkor még tüskésebb lettem volna. Talán akkor csak megint bántottam volna, talán-... mondjuk ki mondja, hogy nem bántom most is? - Köszönöm - motyogom még miközben beszél, egészen halkan, nem zavarom meg abban amit mond, mégis melléfűzöm. Ami nekem jó. Tényleg értem - azt hiszem -, és próbálok hasonlóképpen rá gondolni, de lehet ehhez én kevés vagyok.
- Én... Én leadtam, mert... Mert azt hittem minél távolabb szeretnél tőlem maradni. Leadtam, hogy ne kelljen azon gondolkodnod, hogy vajon a következő órádat tönkreteszem-e valamivel; vagy hogy ne kelljen felelősséget vállalnod értem; és hát azért, mert ha nem vagy a tanárom... akkor az a múltkori... kevésbé... veszélyes rád nézve.
Bár először határozottnak indul hangom, nem tart ki sokáig, rövidre zárom, gyorsra fogom amit mindeképp úgy érzek, kikívánkozna. A felsorolás végéig nem tudom tartani a szemkontaktust, a lépcsőházas incidens felemlegetésével már nem tudom zavar nélkkül állni pillantását, így zúgó fülekkel sütöm le tekintetem az asztallapra. Mikor a végére érek csupán pár pillanatot habozok, aztán nagyot nyelve, bátortalanul intek felé. - Hogy látod a helyzetet?
Talán megbánom még, hogy feltettem ezt a kérdést, azonban ha ki is fejti, hogy soha többet nem akar látni, nem akarja, hogy közöm legyen hozzá, elege van belőlem, semmirekellőnek tart, és.. és... ilyenek, akkor legközelebb tudni fogom, és majd nem zavarom. Megpróbálom nem zavarni. Rossz vagyok az ilyesmi próbálkozásokban, de ha ezt szeretné mindent elkövetek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2020. június 18. 23:52 | Link

Mária

A bólintásra keserédes mosoly kerül arcára, hiszen ott is hibázott, csakúgy, mint a lépcsőházban vagy a gyengélkedőn. Hibázott, amikor megcsókolta, hibázott, amikor meg akarta beszélni és hibázott, amikor végül nem hallgatta meg. Remek kilátások kettejükre nézve, bár... Van egyáltalán mi, ha róluk van szó? Az indulatok pezsegnek benne, ahogy beszél, de visszafogja magát, mert nem ez a megfelelő alkalom és időpont arra, hogy kiabáljon a másikkal. Egyébként sem érezné jónak azok után, hogy Mária teljesen normálisan leült vele szemben és beszélni kezdett. Nem boríthatja rá két hónap sérelmét, ami ráadásul inkább csak saját bensőjében kreálódott, semmint valóban létezne.
- Tehát miután közölted velem, hogy többé nem kellene szóba állnunk egymással, én nem akartam beszélni veled. Teljesen logikus - bólint néhányat, miközben konstatálja, hogy már régesrég ismeri a Masa észjárást, csak mindig elfelejti alkalmazni, ha róla van szó. Kellemetlen. A levitásnál soha, semmi sem az, aminek látszik, márpedig egy olyan embernek, aki a realitások talaján mozog, igen nehéz ehhez alkalmazkodnia. Igazából mindig minden épp úgy van, hogy az a lánynak kényelmes legyen, mindig épp aszerint változik a kép, hogy mi a jó neki. Furdalta a lelkiismeret? Hát elutasította teljes mértékben! Most persze bántja a tudat, hogy ilyen goromba volt, hát akkor kérjünk bocsánatot, bár nyilván Henrik hibája és ő akarta ezt így. No persze. - Engem akartál óvni? Nem inkább magadat? Szándékosan elmentem, hogy megbeszéljük, de nem kértél belőlem, tudomásul vettem, tettem, amit kértél, Te is eszerint tetted, amit tettél, majd ideülsz velem szembe és azt mondod, hogy nem így akartad? Van fogalmad arról, hogy mit akarsz? - kékjei vádlón fúródnak Mária íriszeibe, azonban továbbra sem kiabál. Dühös, rettentően dühös, de még mindig úgy érzi, hogy képes szorosan fogni a gyeplőt. Na persze ez egyre nehezebb vállalkozás, miközben hirtelen minden idillinek tűnik.
- Szerintem ki nem állhatsz. Így látom. Teljesen mindegy, mit csinálok, mit mondok, gyűlölsz engem, bár fogalmam sincs, miért. Azt hittem, hogy mindent sikerült megbeszélnem veled, mégis megint ugyanott tartunk. De akkor ezek szerint azért az annyira nem derogál, hogy megcsókoltalak. Hogy hogyan látom a helyzetet? Úgy, hogy borzasztóan fiatal vagy és fogalmad sincs a döntéseid következményeiről, a szavaid súlyáról és a cselekedeteid jó része attól függ, épp milyen lábbal kelsz fel. Ne játszadozz velem - kékjei fenyegetően villannak meg, de miközben beszélt, a dühön kívül sok minden volt az arcán. Átsuhant rajta a fájdalom, az értetlenség, a tehetetlenség. Mert most, hogy itt ülnek, csak most ébred rá, mennyire sokat számít az a korkülönbség. Pedig Mária hamarosan végez majd, ha engedné, ha hagyná, hogy Henrik szeresse, akkor tudná és legálisan szerethetné. De nem adja meg a lehetőséget, mert gyűlöli őt, mert fogalma sincs, mit akar és mert önző. Henrik pedig nem tudja tovább tűrni mindezt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. június 19. 00:50 | Link



Nos, technikailag igen, de nem. Már nyitnám a szám, hogy megmagyarázzam, nem így gondoltam, de nincs egy épkézláb kifogásom, ami legalább számomra elfogadhatónak tűnne. Fogaim kattannak, fejem lehorgasztom, nem küzdök azért, csak hogy enyém lehessen az utolsó szó. Igazad van.
Szomorúan, igen, talán ez írja le legjobban az arcomra kiülő érzelmeket, szomorúan hallgatom válaszát. Azt mondom nem így akartam? Bólintás. Van fogalmam arról, mit akarok? Fejrázás. - El, eljöttél, ott ültél felettem komoran az ágy mellett az éjszaka közepén, miközben konkrétan előtted feküdtem kiterülve, teljesen leszedálva, zavarban és feszengve a meccs miatt. - Keserűen nevetek, épp mielőtt hitetlenkedve ráznám meg a fejem. - Akkor ott arra gondoltam, hogy egyedül szeretnék maradni, és később, mire higgadtan átgondoltam milyen hülyeséget mondtam, már nem tudtam visszaszívni. Igen. Akkor és ott valóban magamra gondoltam - tárom szét a karom -, de a tárgyleadásnál nem. Szerettem az óráidat - vallom be csöndesen, mintegy mellékesen. Épp csak egy apróság, ne is figyelj rám.
Abszolút értetlen fejjel nézek rá, még talán egy rendkívül értelmes "he" is kiszalad amikor azt mondja gyűlölöm, csak hogy ez az egész mélyvörös zavartságba csapjon át a csók ilyetén említésére. Ezer százalék, hogy én ilyet nem mondtam így, ezer százalék, hogy én ilyet nem mondtam így, ezer százalék, ezer... alig tudok figyelni arra amit ezután mond, szemgolyóim mindenhova villannak, csak Henrikre nem. Köhintek. Sőt, ez már rendes köhögés, próbálom rávenni magam, hogy értelmesen megszólaljak, mondjak bármit erre, de hát, nem egyszerű.
- Nem utállak - könyörög tekintetem megértésért - nem akarok játszani, én csak... igen, nem érzem a szavaim súlyát? Lehet. Amikor rájöttem, hogy tényleg nem fogsz hozzám szólni, először nem is értettem - mély levegőt veszek, zsongó gondolataimat próbálva kicsit lecsitítani. Pont a szavaknál, legalább egyszer válaszoljak normális ember módjára is. Nem a csókra. Nemnem. Nem. Remek, most már megint zavarban vagyok. Lassan, őrült lassan fújom ki az eddig benntartott lélegzetet, és minden könyveket pásztázni akaró porcikám ellenére visszavezetem pillantásom az övéibe. - Tudom. Nem tudok veled normálisan beszélni, eddig is ebből volt gond, és bár fogalmam sincs miért van ez így, de biztosan nem azért, mert utálnálak. Olyan vagy, mint- nem, ezt inkább hagyjuk, nincs is rá jó hasonlatom. Egyszerűen csak sajnálom, hogy ezen csúszunk el újra és újra, rajtam meg a szavaimon, ezért kértem bocsánatot, ezért kértem, hogy akkor mondd meg te mit látsz mert őszintén? Továbbra is úgy érzem, hogy valami bajod van velem. Valami ami miatt másképp kezelsz mint azt a rakat másik diákot a folyón vagy az osztályban. És az, hogy megcsókolsz majd később kijelented, hogy bájitaltól volt, és rákérdezel, hogy én akkor miért csókoltam vissza, nem olyan amire...
Hirtelen szakad vége a mondatomnak, a lassan előgyűrűző, értetlenségből táplálkozó indulatot mintha hirtelen elvágták volna. Sóhajtok, ajkamba harpva, hogy hagyjam abba, mielőtt olyat mondok amit megbánnék, megbánna. Megint el akarom marni magam mellől, de nem szeretném megint megbántani, tettem már elégszer. Ne fejezd be amit elkezdtél. Ne fejezd be. - Mindegy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. június 19. 08:33 | Link

Lili

- Igen, a világbéke az remek lenne - mondtam nevetve, ahogy Lili élcelődött a királynőkön. Persze ebben volt némi igazság, legalábbis amennyit hallottam ezekről a versenyekről. A szobatárs gondolatait követően rám került a sor, de hozzá képest őszintén szólva nagyon is bizonytalan voltam a jövőmet illetően. Apáméknak volt egy nagy terve, nem egyszer rágták odahaza a fülembe, nekem viszont ahhoz nem sok kedvem volt. De hogy mit is akartam? Hirtelen nagyon egyszerű, és általánosnak tűnő gondolatok ugrottak be, így azokat meg is osztottam Lilivel, végül elhallgattam, s gondolkodtam néhány másodpercig a kérdésén.
- Nem tudom, a tánc elég jól megy, de tényleg nem tudom - inkább elnevettem a válaszadást, mert ahhoz, hogy rájöjjek, miben is vagyok elég jó, hosszas elemzés várt volna rám. Ahhoz viszont nem volt kedvem, így a témát visszatereltem a levelekre, azok amúgy is érdekesebbek voltak, mint hogy velem mi lesz majd.
- Na várj, ha magamból indulok ki, és mondjuk valami cikis lenne a levélben, akkor nem biztos, hogy örülnék annak, ha írásban megjelenne, szóval az nem jó. Viszont gondolom azért írták a leveleket, hogy majd egyszer visszaolvashassák. Azt is megtehetnénk, hogy kérünk rá engedélyt, és visszapostázzuk mindenkinek a sajátját. És akkor nem kell megosztaniuk másokkal, viszont elolvashatják a régi írásaikat, és megtudhatják, hogy sikerült-e valóra váltani az álmaikat. Na? Benne vagy, hogy postázgassunk? - kérdeztem mosolyogva, s ha Lilinek is tetszett az ötlet, akkor elindulhattunk, hogy kiküldjük a leveleket. Ha nemet mondott, akkor viszont a levelek visszakerülhettek a helyükre, s mi folytathattuk tovább a felkészülést az órára.
  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2020. június 19. 10:07 | Link

Mária

Minő meglepetés, ezúttal a folytatás nem az, hogy de, pusztán csak egy lehorgasztott fej. Veheti ezt beleegyezésnek vagy egyetértésnek? Ilyen messzire sohasem merészkedne, elvégre mégis csak Máriáról van szó, az ki van zárva, hogy bármiben, akármiben is igazat adjon a férfinak. Némán hallgatja és megfeszül állkapcsa, hisz ő is tudja, hogy hibázott és nem akkor kellett volna, de ha tovább húzza, ha nem megy el aznap éjjel, ki tudja, mi történt volna. Talán semmi, talán a lány tényleg gyűlöli annyira, hogy jelentse házvezetőjének vagy az igazgatónak, ő azonban köszöni szépen, nem kér a botrányból. Akkor ezek szerint ő is önző lett volna...?
- Nem kellett volna emiatt leadnod az órámat, ha tényleg érdekel. Tudod, hogy csak úgy, ahogy eddig is, elkerültelek volna - ezek a szavak fájdalmasan csorognak ki ajkain, melyek keserédes mosolyra húzódnak. Nem akarta magát távol tartani és minél tovább gondolkodik az okokon, annál egyértelműbb számára: valamit érez. Az elején csak cukkolta, de már akkor is édesnek találta a dühös, sértett, pufókra fújt hörcsögarcot, azt a hihetetlen tüzet, amivel a levitás él. A folytonos ellenállás, de azok az apró, jelentéktelen pillanatok, amikor megszelídül. Mert volt ilyen, például a szökőkútnál, vagy amikor a kanapéján forró teát szürcsölgetett a takaró alatt és persze a lépcsőház. Talán a bájital csak egy ürügy arra, hogy még magának is tagadja, anélkül is megtörtént volna előbb-utóbb az a csók, de mennyivel egyszerűbb áltatni magát?
- Nem utálsz? - hitetlenül néz Máriára. - Pedig remekül sikerült elhitetned idáig - talán nem kellene közbeszólnia, de muszáj megállniuk itt. Végtére is, Henrik tényleg nem utálja a lányt, egyszerűen csak nem tudja kezelni. Olyan vad és logikátlan dolgokat csinál, annyira kiszámíthatatlan! A legutóbb szűkszavúan és gorombán beszélt vele, most pedig szinte könyörög a megbocsátásért. De meddig űzhetik ezt a játékot komolyabb sérülés nélkül? Hisz fogalmuk sincs, mit is akarnak pontosan vagy hol vannak a tűréshatáraik, csak felelőtlenül osztogatják a pofonokat egymásnak. De meddig?
Érzi az indulatokat a szavak mögött, de hagyja, hogy kijöjjenek. Végre őszinteségi rohamot kaptak, megvan a lehetőségük, hogy itt és most helyretegyék kettejüket, de amikor már mondana valami konkrétumot, mindig félbehagyja a gondolatmenetet. Ha lehetséges, ez még jobban idegesíti Henriket, mint az a csapongás, amit a másik leművel. Miért nem lehet egyenesen fogalmazni? Indulatosan rázza meg fejét, majd keresztbe fonja karjait maga előtt. - Egyáltalán nincs veled bajom. Mivel a diákom vagy, annak ellenére, ahogy rendszerint viselkedsz velem, igyekeztem normál mederben tartani a dolgainkat. Nem azt mondom, hogy minden esetben sikerült, de mondd csak, hány tanárral szemben engeded meg magadnak azt a hangsúlyt, mint velem? És hogyan kéne rá reagálnom? Nem engeded, hogy távolságot tartsak úgy, ahogy bárki mással - távolságot. De milyet, Henrik? Most már érezhetően szabadabban beszél, nem kertel különösebben, nem csomagolja be szavait. És a java még csak most jön. Merthogy bár az első etapra reagált, még mindig köztük feszül az ominózus csók, amire nem tud nem reagálni. Miközben feláll, ezzel hátratolva székét, előrehajol, kezeivel megtámaszkodik az asztalon, s talán hat annyira váratlannak ez a mozdulatsor, hogy Mária hátradőljön, ha viszont nem, úgy különösen közel kerülnek egymáshoz. Annyira talán nem, hogy könnyűszerrel összeérjenek, de nem kellene különösebben erőlködni ahhoz, hogy bármi megtörténjen.
- Miért is nem tudsz rá válaszolni? Ha most újra megtenném bájitaltól mentesen, akkor sem tudnál? Miért nem beszélünk a problémáról? Mitől félsz egészen pontosan? - acélkék szemei rabul ejtően próbálják megragadni Mária íriszeit, hogy ne tudjon szabadulni és végre egyenesek legyenek. Csakhogy Henriket már nem érdekli a válasz. Túl régóta vár az őszinteségre, így még mielőtt a lány úgy dönthetne, hogy reagál, visszavonulót fúj és elkezdi összeszedni a holmijait. - Én belefáradtam ebbe. Nem tudok olyasmit tenni, ami jó lenne neked. Remélem találsz valakit, aki igen - még udvariasan meg is hajol, azonban tartása merev és ahogy pakol, érződik rajta az ingerültség, a hevesség. Meg akarja rázni a másikat, az arcába üvölteni a nyilvánvalót, de így is elégszer hunyászkodott meg egy tinilány előtt. Míg olyan közel voltak egymáshoz, érezte a lány kellemes samponjának illatát, megfigyelhette az apró pöttyöket szemében, amik még a félhomályban is tökéletesen láthatóak. Mindent elraktározhatott, ami sohasem lesz az övé, mert már nem akarja, hogy az övé legyen. Belefásult. Ennyi.
Utoljára módosította:Ambrózy Henrik, 2020. június 19. 10:17 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. június 19. 22:10 | Link



De nem akartam látni, hogy elkerülsz. Ezt azonban, már nem mondom ki, hiszen tudom mi lenne rá a válasza - akkor nem kellett volna ezt kérnem tőle. És ez a legrosszabb, hogy igaza lenne, és én is tudnám, hogy igaza lenne. Nem tehetnék ellene semmit, sőt, bármilyen furcsa is erre rádöbbenni, nem is akarnék. Tényleg annyira kétségbeesetten ragaszkodok ehhez a beszélgetéshez, ehhez a pár pillanathoz, hogy minden ésszerű gondolatom ellenére képes lennék elismerni, hogy hibáztam? Kiforgatsz magamból.
- Nem - szakít ki gondolatmenetemből, mire tagadóan megrázom a fejem - egyáltalán nem. Ha utálnálak nem foglalkoznék veled, nem szólnék vissza, nem állnék a sarkamra, nem morognék, nem ülnék ide, nem próbálnám megbeszélni. Ha utálnálak észre se vennél - húzom el a számat, és csak arra tudok gondolni hogy hányszor mehettünk volna el egymás mellett olyan helyzetekben amikből végül aprócska konfliktusok lettek. De vagy nekem volt egy megjegyzésem, vagy neki, és hát talán az már tiszta, hogy egyikünket sem abból a fából faragták, aki ilyen helyzetben meghátrálna. Macska-egér játék? Én szeretnék lenni a macska, az aranyosabb és kevésbé falják fel a mese végén.
Ezúttal rajtam az értetlenkedés sora. Kétkedésem jól leölvasható az arcomról, nem is próbálom takargatni - hát miért piszkál folyton, ha nem azért mert idegesítőnek gondol, és le akar csapni? - Nem tudtam rád úgy gondolni, mint a többi tanáromra - motyogom kelletlenül. Nem tudom, hogy ez most rosszul esik-e neki, nem merek az arcára nézni, de ez az igazság. Nem mint tanárnak akartam bizonyítani a teljesítményemmel, hanem mint embernek, nem mint tanárnak feleseltem vissza, hanem neki. Talán már itt elromlott. - Először egy másik játékos voltál, egyként kezeltelek a többi squadronossal, aztán meg így maradt. Nem mint a tanárom gondolok rád, hanem Ambrózy Henrikként.
Hangom feljebb szökik - és még azt sem mondhatnám rá, hogy észrevétlenül -, ahogy megmozdul. Szemeim elkerekednek, de a várttal ellentétben nem dőlök hátrébb, szoborrá dermedve, levegőt is alig véve próbálom értelmezni mi történik. Egyszerre lesz melegem és sápadok el, próbálom magam nyugodtan tartani és figyelni mit akar mondani. Közel van. Túl közel van. Érzem az illatát, ahogy beszél hozzám a lélegzete az arcomon simít végig, úgy, ahogy ujjai talán sose tennék. Kiugrani készülő szívem próbálom visszanyelni valahová a helyére, de nem megy, ha nem szorítanám le kezem az asztallaphoz, a néma remegés könnyedén tetten érhető lenne ujjaimon. Ha újra megtenné? Ha újra meg- mi? Egy apró, eztnemtudomfeldolgozni nyüsszenés tör fel mellkasomból, de amint ráébredek mi tükröződhet a tekintetemben, egy torokköszörülés kíséretében megszakítom az addigi kínzó szemkontaktust. - Én - hangom még saját magam számára is erőtlenül gyengének hat, de nem is várja meg míg megtalálom a gondolatokat, amiket szélsebesen kikergetett a fejemből. Pakolni kezd. Reszketeg sóhajjal ejtem le az asztallapra a fejem szavai hallatán, és legújabb nyöszörgésem már nem a vágynak hanem a homlokomba nyilalló fájdalomnak tudható be-... állj. Nem a minek?
- Maradj - pattanok fel, mint akibe rugót ültettek, de nem azért amire talán először gondolna. Igen, neki dolga van itt, igen, nekem is lenne, de most inkább önkéntes száműzetésbe vetem magam halálom napjáig - a szívinfarktus mondjuk már kerülget, szóval legalább nem sokáig kell kibírjam. Ő a tanár, én a diák, ő jogosan van itt, én nem, nekem kéne holnapra ez a beadandó, de nem érdekel a beadandó, ő a tanárom, tanárom, tanárom. Ettől most talán jobb kéne hogy legyen?! - Maradj, már úgyis mennem kell. Végeztem.
Ugyan dehogy. Se a beadandóval, se a válasszal, de nem akarom látni, ahogy még egyszer elsétál előttem. Pillanatok alatt termek a könyvek kupacánál, saját cuccaimat mindenféle óvatosság nélkül söpröm a táskámba. Nekirugaszkodok az ajtó felé, de visszapattanok, el kell pakolnom a könyveket az asztalról. Olyan hülye tikkjeim vannak néha, úgy összekavart, hogy hirtelen nem tudom mérlegelni mi mennyire fontos. Visszafordulok, majd megint előre, mint egy robot forgok jobbra-balra, csak hogy mikor végre az elszelés mellett döntenék, felbukjak a saját cipőimben. Király. Sőt, remek. A szék hangosan megcsikordul, ahogy nekitántorodok, majd inkább már akaratlangosan vágom le magam a földre, hogy felvegyem lábbelijeimet. Halkan dünnyögök, motyogok, én magam sem tudom mit, csak kapkodok, szidom a cipőfűzőket, aztán a könyvekkel kezdek el rohangálni a polcok között... Ne merészelj megint kisétálni az életemből.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2020. június 20. 00:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Süveges Lili
INAKTÍV


SÜVILILI ^_^
offline
RPG hsz: 508
Összes hsz: 1299
Írta: 2020. június 28. 14:15 | Link

Karola

Lili nem értette igazán, Karola miért ilyen szerény és bizonytalan, biztos volt benne, hogy sokkal okosabb, meg tehetségesebb őnála, és ő mégis meg volt magával békélve így. Akkor aztán a másik lánynak végképp nem kellett volna ennyire tanácstalannak lennie önmagát illetően. Pláne, hogy mennyivel nőiesebb és csinosabb is volt nála, meg minden. Szóval még akár irigykedhetett is volna rá, hogy Lilinek szokása lett volna az ilyesmi.
- A tánc nagyon szuper dolog! Ha az jól megy, hát akkor az lesz az - lelkendezett felcsillanó szemekkel a szőke.
Elég volt Sárira gondolnia, aki szintén táncolt és nem is akárhogy. Mármint.. nem mintha látta volna ténylegesen táncolni, de bemelegíteni igen, és lényegében már abból leszűrte, hogy mennyire jó.
Visszaterelődött azonban a szó a levelekre, és Lili nem tudott nem egyetérteni Karolával, valóban nem tűnt helyénvalónak közkinccsé tenni őket. Viszont felkutatni nevek, vagy akár monogrammok és dátumok alapján volt Bagolyköves diákokat, és befogni az iskolai baglyok kétharmadát egy ilyen küldetésre már annál izgalmasnak hangzott.
Össze is rakosgatta a borítékokat egy kupacba, a könyvet pedig, amiből kipottyantak, jól kiforgatta, hátha talál még benne. Illetve egy-két másik kötetet is levett ugyanarról a polcról, és még két rég nem használt könyv lapjai közt rálelt még néhány önjóslatra.
Elosztotta Karola és maga között őket, és kutakodásba kezdhettek. Nem igérkezett egyszerű vagy akár rövid munkának, de cserébe közben elolvashatták őket, és jókat derülhettek némelyik képtelenségén.
Jó kis nap volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2020. július 8. 13:07 | Link

Mária

A válaszra kérdőn emelkedik meg szemöldöke. Tehát nem utálja Őt Mária, az viszont biztos, hogy nem is szereti, elvégre senki sem viselkedik így azzal, akit kedvel. Persze nem ez lenne az első alkalom, hogy Henrik fordítva van bekötve, meg se kottyan neki, lélekben felkészült a legnagyobb agymenésre is. Máriához illő vértezet.
- Akkor felvilágosítanál, hogy egészen pontosan mit is érzel irántam? - talán nem itt és nem most kéne feltennie ezt a kérdést a lánynak, de ha már ilyen őszinteségi rohamot kaptak, akkor gyerünk. Lássuk. Karba font kezei azt sugallják, hogy elzárkózik a továbbiaktól, azonban kíváncsi, várakozó tekintete leleplezi: érdekli, mit felel majd a levitás. Olyan régóta megy közöttük a huzavona, egyszer kell, másszor nem, ideje, hogy döntésre jussanak végre már. - Értem - szóval már nem egy a sok közül, de akkor mi? Vajon Zippzhar Mária Stella számára mit jelent ez a név és kit rejt? bizonyosan nem az okkultizmus és fekete mágia tanárt, ahogyan nem is egy ellenfél csapatának játékosát. De akkor kit? Ezt szeretné tudni már nagyon rég.
Ha ki akarja ugratni a nyuszit a bokorból, akkor ismételten neki kell lépnie, melyet meg is tesz azzal, hogy kimondottan közel hajol a másikhoz. Arcuk közel sem ér össze, de ha csak egy cseppnyi akarat is lenne bennük arra, hogy találkozzanak, nem kéne sokáig erőlködniük. Érzi az illatát, a hajából áradó sampont, viszont látja a szemében tükröződő ijedtséget is. Nem akarná, hogy újra megtörténjen, s erre rájőve ugyan érzelem nem tükröződik Henrik arcán, valamiféle keserűség járja át, ami kísértetiesen hasonlít a csalódottsághoz. Nem is érti, mit remélt ettől. Hogy Máriában hirtelen fellángol valami sohasem tapasztalt érzelem és térden csúszva könyörögni fog, hogy történjen köztük valami? Nem, ennyire naiv még ő sem lehetett, az viszont megviseli, amit a riadt íriszekben látott. Persze jobb, mintha undor lett volna benne, de nem vigasztalja különösebben, miközben felegyenesedve pakolni kezd. Mint egy csapdába ejtett vad, úgy nyüszített fel és az asztalon koppanó feje sem épp azt sugallja, hogy jó élményben lett volna része.
A hirtelen felpattanásra meglepetten hőköl kissé hátra, majd némán figyeli, ahogy a lány szerencsétlenkedni kezd. Amikor már úgy tűnik, hogy kisétál és maga mögött hagyja a kupit, hirtelen visszafordul, majd saját magában esik el, hogy tovább folytassa azt a valamit, amit épp csinál. A forgószél nem olyan szeleburdi és kaotikus, mint ő, de valamiért a férfi arcára még így is egy apró mosolyt csal. Figyeli, ahogy idegesen, durcásan próbálja bekötni cipőfűzőjét, majd némiképp ziláltan lát neki futkosni a sorok között. Egy megadó sóhajjal mozdul meg, hogy az asztalon maradt könyvhöz érjen és éppen akkor emeli meg, mikor Masa visszafordul, hogy tornádóként magával rántsa azt is. Ebből kifolyólag csak azt éri el, hogy kis túlzással fogják egymás kezét. Henrik szórakozottan pillant le rá, egyértelmű, hogy a bosszúsága jórészt elpárolgott - ami nem azt jelenti, hogy nem dühös.
- Mielőtt romba döntöd a könyvtárat, ezt majd én visszateszem a helyére. Menj, mielőtt meggondolom magam és megbüntetlek - arckifejezése szigorú, de a kedves, csintalan nevetőráncok ott gyülekeznek szeme sarkában. A könyvet fogva lép el a levitástól, hogy kikerülje és nyugodt léptekkel induljon el a sorok között és a helyére tegye. Ez volt az utolsó. Mire végez, talán Máriának is sikerül elszelelnie.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. július 10. 20:25 | Link



Ez látod, ez egy nagyon jó kérdés. Lassan bólintok, úgy, mint aki épp azt mérlegeli mennyit mondjon el, de a fejem mindeközben üres. Még a szedd össze magad féle hangok is szőrén-szálán eltűntek, a fülem zúg, ahogy egy pár hosszú másodpercig csak ülök, és nézek magam elé. Fogalmam sincs mi történik, vagy miért, és felrázni sem igazán tudom magam belőle, egyszer csak... vége szakad. Akkor pedig már nem tűnik olyan furcsának, olyan ijesztőnek, nem több egy apróságnál, egy kis csöndnél, szünetnél. - Neeem? - automatikus válasz, automatikus nem kívánt és nagyon nem kéne kimondani válasz. Rögtön meg is köszörülöm a torkom, és felteszem a kezem, megállítva ezzel, hogy felpattanjon idegességében. - Nézd... - csak szépen lassan - ezt nehéz így megfogalmazni. Kíváncsi vagyok - rád -, de hogy így nem egyvalahogyan, hanem amikor épp akkor. Sze - nyújtott hang - re - nyújtott hang - tem - nyújtott hang - hogy tudunk beszélni. - Le sem esik, hogy hangozhat ez kívülről, annyira elmerülök abban mit is szeretnék mondani. Megkockáztatom, hogy nem is fog, nem marad meg, csak továbblendülök, válaszokat keresve a kérdéseire melyek egyben az enyémek is. - Mármint általában nem szoktunk, meg úgy igazán nem tudom miről vagy mire gondolok, de hát ha érzés, hát te kérted, hogy érzést mondjak, ez egy érzés, meg... Hát nyilván, amikor veszekszel velem akkor például ideges vagyok feléd.. mondjuk ezt egyáltalán így? Rád. Szóval valami ilyesmi?
Nem hibáztatom, ha nem ért meg ebből semmit, de egyelőre az én fejemben is ugyanez a káosz uralkodik, így ez az egyetlen helyes válasz amit adhatok neki. Talán nem tetszik, talán ideges lesz az összefüggéstelen mondatok hallatán, de megpróbáltam, én tényleg meg. Zavartan húzom össze magam, kényelmetlenül fészkelődve. Furcsán tisztában vagyok azzal hogyan ülök, valahol azon gondolkodok vajon ő hogyan láthat. Minden kis mozgás, minden ficergés önkéntelen, a zavarommal jár, mégis most kínzóan tudatában vagyok a kisujjam megrezdülésétől kezdve a gyomrom vérre éhes savvértes kannibálpillangóin át még a pislogásaimnak is. Nem érted mi ütött belém? Akkor már ketten vagyunk.
Megijedek? Én? Neem, nem, sosem vallanám be, hogy megijedek. Ez csak... Nem tudok mit kezdeni magammal, belefagyok a mozdulatba, és még levegőt venni sem merek, várom mire készül. A legutóbb, amikor ezt csinálta sírás lett a vége. A legutóbb valami nevetséges bájital miatt kerültünk hasonló helyzetbe, és ahogy bámulok rá, szinte érzem a tenyerét a derekamon, az apró libabőrt a karomon. Miért? Miért, miért, miért? Ő az aki elhajol. Tehát jól tettem, hogy nem tettem semmit? Csak játszani akart, vagy tesztelni, vagy- nem tudom. Nem értem miért nem húzódtam el se akkor, se most. Nem fáj annyira a fejem az asztallaphoz verés után, mint fog egy északa után amit ébren töltök, forgolódva téve fel magamnak ezeket a kérdéseket újra és újra.
Megpróbálok elszelelni, de még ez sem jön össze, csupán a gyakorlatnak és az izommemóriának köszönhető, hogy nem esem hasra a tessék-lássék módon megkötött fűzőknek hála. Könyv könyv után kerül a helyére, mielőtt a nem várt segítég megakaszt a mozdulatban. Értetlenül nézek fel a rohangálásban kipirult arccal, csak lassan esik le mit szeretne. Bólintok, egy halk hümmögéssel engedve el kezét, ujjaim egy lélegzetvételnyi ideig bátortalanul lebegnek a testem előtt.
- Köszi - motyogom, némán figyelve ahogy eltűnik a polc mögött. Aztán spuri. Mire a könyv a polcon koppan, én már az ajtót teszem be magam után, szorosan rámarkolva táskám szíjjára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. július 11. 21:48 | Link

Ni v svayey tarelki | ¤


Már kívülről tudtam a könyvtárosok beosztását. Kedd volt, szóval a mai nap  Barkóczy Gellért ült a pultban délelőtt, egészen délután háromig. Őt pedig  Choi Min Jong váltja estig. Tehát ezen a napon teljesen Otets mentes a hely, így ezen a napon mindig meglátogattam kedvenc könyvtáros uraimat. Choiról tudtam, hogy szereti a kávét is, így néha egy-egy bögrével meg is leptem, hiszen mindig olyan sok idejét rabolom szegénynek.
Beléptemkor köszöntem Gellértnek, és azonnal a sorok közé vetettem magam. Mélyen tüdőmbe szívtam az áporodott könyvek illatát, miközben ujjammal végigsimítottam az egyes könyvek gerincét, mintha csak valami háziállatok lennének. Édes gyönyör volt ez számomra, amelyet nem szívesen osztottam meg másokkal.
Pár óráig csak bóklásztam a könyvek között, és jó párat belőlük fel is stócoltam az egyik asztalhoz. Volt ott barna, kék, piros és zöld. És mind azért, hogy a délután folyamán engem szórakoztassanak majd. Leülve a kényelmes kis székre felcsaptam az 'Okklumencia a kezdetektől' című könyvet. Reménykedtem benne, hogy találok valami olyat benne, melyet majd Keserű tanár úrnak elmondva segítségére lehetek. Akár csak a szorgalmi lista bővítésével kapcsolatban, vagy a vizsgákkal. Meg amúgy is, a házvezetőmnek előszeretettel segítettem bármiben.
Ölembe helyeztem hát a mélykék könyvet, s a szék hátsó lábain hintázva komoly olvasásba kezdtem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
Írta: 2020. július 11. 22:34 | Link

Idi syuda k pape
Ruha


Choi szeret csevegni, ezért tudom, hogy édes lányom keddenként jár be a könyvtárba, amikor én egész nap távol vagyok. Néhány hónapja még kiváló ötletnek találtam volna, hiszen ez tökéletes stratégia arra, hogy még véletlenül se kerüljünk egy helyiségbe. De a levelek felnyitották a szemem. Azok, amiket Tánya bontatott fel velem, mert nem volt jobb dolga, mint az öreget pesztrálni. Nyilván, ilyenek a nők.
MJ belement, hogy műszakot cseréljünk. Egyszeri alkalomról volt szó, úgy voltam vele, hogy a mostani próba lesz az első és az utolsó. Ha kosarat kapok akkor ennyi. Elfogadom a vereséget.
Ahogy belépek intek Barkóczynak, ő már indulásra kész, tehát pillanatok választanak csak el attól, hogy egyeduralkodóvá váljak a könyvtáron belül. A lányom sincs túl messze, ugyan nekem háttal ül, de azért annyira nem vagyok szerencsétlen, hogy ebből a szögből ne jöjjek rá, hogy ő az. Mégsem megyek egyenesen hozzá. Kicsit megállok. A pultnak dőlök, kezem a papírt markolja, ami érkezésem óta nálam van.
Néha azt kívánom bárcsak Odett lenne a lányom. Vele nem kell semmi hasonló kínosság, ő jön és körbeugrál, én pedig ésszerű keretek között próbálom olyan útra terelni, hogy egy nap ne csak híres legyen de boldog is. Bár lehet, ha ő lenne a lányom, nem lenne ilyen a kapcsolat kettőnk között, tény, hogy ez a titulus nálam inkább hátránnyal indít mintsem előnnyel. Mély levegőt veszek, aztán megindulok az asztal felé.
Néhány nagyobb lépés és már ott is vagyok, hogy le tudjam tenni az könyv mellé, amit olvas egy fényképet. Egy fényképet az anyjáról. Nagyjából annyi idős itt a nő, mint most Darya. Talán picit fiatalabb, de nagyon hasonlítanak. Ha nem lenne a cirkuszi ruha meg a fekete-fehér kivitelezés, talán azt lehetne mondani, hogy ő az.
- Mesélhetek róla, ha szeretnéd... - kezdem zavartan. Nem ülök le, sőt fel vagyok készülve az elküldésre.

Utoljára módosította:Mikhail Sergejevics Kazanov, 2020. július 11. 22:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. július 12. 16:57 | Link

Ni v svayey tarelki | ¤


Átolvastam az első két fejezetet, és arra a döntésre jutottam, hogy nincs is jobb hely az okklumencia gyakorlására, mint ez a könyvtár. Béke van és csönd. Ha valaki elkezdene zajongani, akkor biztos volt, hogy Choi pillanatokon belül elcsitítaná azt. Így hát lassan kiengedtem a tüdőmben lévő összes levegőt, lehunytam a szemem, és elképzeltem a nagy semmit. Fehér vagy inkább nagy feketeség honolt az elmémben, de tudtam, hogy nem elég ezt elképzelnem. Az üresség gondolatát is ki kéne zárnom a teljes siker érdekében. Nem gondolkodni. De hogy lehetséges az? Hiszen... anélkül az ember semmissé lesz. És már megint eltévelyedett a gondolatom. Koncentrálj, Darya.
Hirtelen egy hang szólalt meg közvetlenül mellőlem, mire összerezzentem. Szemeim azonnal kipattantak, de anélkül is tudtam kihez tartozik az a mély tónus. Sokszor álmodtam vele amikor kicsi voltam. Aztán pedig gyakran hallottam színevesztetten vissza az utóbbi egy évben.
- Én... öhmm... - vesztettem el hirtelen az összes gondolatom. Így kell ezt csinálni, okklumencia a javából. Keserű professzor is büszke lett volna rám ebben a pillanatban.
Lassan visszaeresztettem a szék elülső lábait is, de tekintetem még mindig Otets vonásait kutatták. Vajon ezt most egy csapda? És mi ez az ing rajta? Elkapott valamit és azt hiszi nem is velem beszélget? Ha az öltözködéskor ennyire félrenyúlt, akkor simán lehet, hogy ugyanez történt a velem is. Én vagyon az a tojásos ing rajta. Egy hiba.
Mindenesetre arrébb csusszantam a székkel, hogy le tudjon ülni a másikra. Szememet rá függesztettem, és csak lopott pillantásokat vetettem a képre, amelyet elém tett. Ennyi is elég volt arra, hogy felismerjem. Régebben órákat töltöttem a kis szobában, hogy az ő képeiket nézegessem. Gyakran el is aludtam közben, úgy találtak rám a nagyiék. Mikor felemeltek hogy ágyra rakjanak, azonnal felriadtam, és csak akkor voltam hajlandó a puha párnák közé feküdni, ha az egyik képet, melyen mind a ketten rajta voltak magammal vihettem.
Utoljára módosította:Darya Mikhaila Kazanova, 2020. július 26. 15:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
Írta: 2020. július 26. 15:34 | Link

Idi syuda k pape
Ruha


Látom arcán az értetlenséget. Tudom, megértem. Én sem tudnám hová tenni ellenkező helyzetben. Tányára gondolok. Aztán Katyara. Most már tényleg ideje, hogy szembe szálljak a félelmeimmel, a legnagyobb pedig ez a bogárszemű kölyök. Arrébb csúszik a székkel, talán azt akarja, hogy maradjak.
- Ez a kép egy fellépés után készült anyádról - kezdtem bele, megfogva a fotót.
- Nagyon boldognak tűnik, pedig nagyon hosszú nap állt mögötte. Tél volt, de rohadt hideg tél. Azoknak a napoknak az egyike, amikor még az orosz ember se akar lemenni a kocsmába inni. Valószínűleg ezért sem sikerült túl sok jegyet eladni az esti előadásra. Az a pletyka járta, hogy el is marad, mert nincs értelme megtartani. Anyád viszont hallani sem akart arról, mert aznap mutattuk be az első közös előadásunkat, amibe csak mi ketten szerepeltünk. Hónapok óta gyakoroltunk, hogy tökéletes legyen. Ezért fogta és bement a legközelebbi városba, ami három vagy négy kilométerre volt. A hóvihar kellős közepén. Nem egészen tudom mit csinált, de az összes jegyet eladta és elhozatta magát egy vendég házaspárral visszafelé.
Én nem voltam ott, néhány nappal azelőtt elutaztam, hogy leérettségizzek, nyolc körül érkeztem csak meg este, tehát én is úgy hallottam, mit csinált. Gondolhatod mennyire haragudtam rá, hogy ilyen veszélyes dolgot művelt, de ő csak nevetett, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy fennakadjunk valamin, ami "veszélyesnek" van titulálva -  megrázva a fejem.
- Anyád volt a világ leg...legvadabb nőszemélye. Ha azt hitted eddig, hogy én voltam kettőnk közül a kemény, nos, anyádra ütöttél nem rám, amikor fogtad magad és eljöttél a gyáva papához. - fejezem be.
Utoljára módosította:Mikhail Sergejevics Kazanov, 2020. július 26. 15:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. július 26. 17:49 | Link

Ni v svayey tarelki | ¤


Fogalmam sem volt róla miért van ott. Hogy vajon szándékos volt-e, vagy csak egy újabb délibáb, egy álom, amelyből hamarosan felébredek, és megint nem lesz mellettem. Elhagy, mint ahogy tette annyi évvel ezelőtt is.
Ahogy nekikezd, hatalmasat dobban a szívem. Mesélni fog. Anyáról. Olyan régi álmom ez, hogy hirtelen elhomályosul a látásom a feltörekvő könnyektől. Sűrű pislogások közepette igyekszem visszaszáműzni őket eredeti helyükre, és közben szememet a képre függesztem. Nem akarom, hogy Otets észre vegye. A falak, melyeket olyan rég felhúztam, neki se dőlnek le olyan könnyedén. Erős, orosz lány vagyok, aki egyedül is képes meghódítani a világot. Erre nevelt dedushka.
A történet rövid, mégis olyan hosszúnak érzem, ahogy elképzelem. Mindig ezt tettem. Testileg a könyvtár poros polcai között lestem számomra ismeretlen apámat, de a gondolataim havas tájakon jártak, ahol az emberek mosolyogtam édesanyámra. Mindenki újra oroszul beszélt és a cirkusz színes köpönyege újra elvarázsolta a népet. Ahol Otets is mosolyogva rántotta magához Katyat, hogy megróvó hangja ellenére is megmutassa mennyire nagyon szereti őt. Elképzelte, ahogy együtt hajtanak végre egy mutatványt, ahogy ő tette Nikitával olyan sokszor.
Aztán a hóesésnek vége lett, és a sápadt fény visszatért. Ránéztem Mishára. Azokra a ráncokra, melyek a történet következtében gyűrődtek fel, és azokra, melyeket én okoztam csak a jelenlétemmel. - Miért most? - kérdeztem. Volt rá tizenöt éve, hogy visszajöjjön hozzám, és még egyel több, mikor már én jöttem hozzá. Ő mégis ezt a napot választotta arra, hogy elkezdjen megnyílni. Tudni akartam.
Egy kis csönd állt be közénk. Éreztem, hogy kettőnk durak játszmájában most nekem kell lapot tenni. - Én is a tagja vagyok - jelentettem ki, hogy megtörjem a fagyat. - Mármint aaa cirkusznak - tettem hozzá, mert rájöttem, hogy ennyi nem biztos, hogy elég lesz hozzá. Megköszörültem a torkom, és úgy néztem az ölemben lévő kezembe, mintha ott lenne a puska, amely megoldja a fennálló helyzetet. Soha nem gondoltam át rendesen ezt a tervet. Vagyis de. Eleinte úgy képzeltem, mint egy filmjelenetben. Meglát, én meglátom, megörülünk és éjszakákon át beszélgetünk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
Írta: 2020. július 27. 23:08 | Link

Idi syuda k pape
Ruha



Nem állít le és nem is vág közbe. A kezdet nehéz, de ahogy lassan egyre tovább megyek magam is belemerülök az emlékbe. Annyira régóta eltemettem magamban mindent ami Katya. Hűséges voltam hozzá. Beszéltem hozzá, de nem akartam emlékezni a vele töltött időkre. Most átszakadt a gát. Talán azt se venném észre, ha mellettem a lány sírógörcsöt kapna vagy elmenne. Nem is meséltem a végére, hanem újra átéltem és közben narráltam a történéseket.
Csak mikor befejezem nézek rá. Csillog a szemem,úgyhogy túl sokáig nem időzök rajta, nem akarom, hogy tudja.
- Nos - tartok egy kis szünetet. Tekintetem a plafont figyeli. Ott egy folt. Hogy a fenébe sikerült nekik felkenniük az oda? Mélyet sóhajtok.
- Szóval amikor összeszólalkoztunk a Naviba, éjjel felbontottam azokat a leveleket amiket a nagyanyád küldött rólad Tánya biztatására. Csak néhányba néztem bele, de a hatás ugyanaz volt - lelkiismeretfurdalás. De ezt nem mondom ki, valószínűleg úgyis rájön ha néma marad a szó.
- Tudtam, hogy előbb vagy utóbb beszélnem kell veled. Rendezni azt a kapcsolatot ami jelenleg nincs közöttünk - rápillantok szomorúan, önkéntelenül Katya fényképét babrálva. Olyan nagyon nehéz ez az egész.
- Végül a legnagyobb lökést akaratlanul is Odett tette. Nem tudom milyen pletykák szállnak fel a kastély falai között. Azzal ugyanis tisztában vagyok, hogy elég rossznyelvű ez az iskola. A lényeg az, hogy régóta érik valami kettőnk között, ami akkor bontakozott ki, amikor eltűnt és én a karjaimban cipelve hoztam vissza, miután egy egész délelőttöt bolyongtam az erdőben üvöltözve a nevét - még a gondolat is rossz, hogy ez megtörtént vele. Nem tudom mihez kezdtem volna ha akkor nem lelem meg.
- Ahogy ott feküdt a karjaim között, te jutottál róla eszembe. Szegény lány, se apja, se anyja, mindenki átokként fogja fel a létezését.Pont mint nálad. Elveszett és hiába próbál erős lenni, kell, hogy legyen valaki aki biztatja és támogatja az úton. Ahogy téged is. Kedvelem Odettet. Már-már lányomként, de te fontosabb vagy számomra. Nem akarom, hogy egy vadidegen negyvenéves fószer cipeljen haza amikor kábult vagy és félmeztelen! Vigyázni akarok rád - az utolsó szavak valahogy szokatlanul erősnek és élesnek tűntek. Azonban igazak voltak. Darya előbb vagy utóbb találna magának egy apapótlékot ahogy Odett is tette. Odettnek szerencséje volt, de Darya akár rosszul is kijöhet a dologból. Annyi borzalmas ember van a világon.
- Hogy vannak? - kérdezek rá. Sok emléket idéz a cirkusz bennem. Régen kellemesnek neveztem volna, de Katya halála után csak keserű az egész.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. július 28. 01:52 | Link

Ni v svayey tarelki | ¤


Mikor legutóbb beszélgettünk Odettel, akkor is mondtam neki, hogy Tánya nagy hatással van otets-re. Bár akkor még nem gondoltam, hogy ennyire. A levelekről tisztában voltam. Elég korán megtanultam írni, hogy már két hónappal az 'áthelyezése' után magamtól írjam le Mishának, hogy szeretem. Nem voltak szépen összefűzött mondatok, melyek akár regényekbe is illettek volna, csak kacskaringós betűk egymás után hányva színes zsírkrétával. De az enyémek voltak.
Aztán a tinédzserkorom kezdetén elkezdtem feladni a reményt. Akkor csak babushka írt neki, és hiába láttam mennyire fáj ez neki, túl makacs voltam hozzá, hogy levegyem a súlyt a válláról. Az utolsó levél pedig újra tőlem érkezett. Az indulásom előtt. A szavak, melyeket akkor írtam, összhangban voltak a mostani mondataival. "Kedves Misha. Utánad megyek. Szükségem van rád, ahogy neked is rám. Találkozunk Magyarországon." Nem akartam hozzá kedves lenni. Még azt se bírtam leírni, hogy Otets. Hiába tudtam, hogy ő az apám.
Ezek a gondolatok most még jobban bántottak, mint ahogy Odettet a lányának hívta. Éreztem ahogy szikár könnycseppek hullanak alá az arcomról. Állkapcsomnál egy pillanatra elidőznek, majd továbbhullanak. Már képtelen voltam visszatartani őket. Nem tudtam hogy az fáj jobban, ahogy szőke barátnőmről beszél, vagy arról, ahogy a kettőnk közötti kapcsolatról. Még inkább arról, ami nincs.
Abbahagyta, én pedig éreztem, hogy reakciót várt. De mit mondhatnék? Hogy nincs semmi gond? De van. Hogy mostantól más lesz? Azt én nem ígérhetem. Azt pedig, hogy szeretnék javítani ezen azt már tudja. Hisz itt vagyok. A torkom óriási gombócban, és csak igyekszem valami logikus lépést tenni. Hogy kell lereagálni egy ilyen pillanatot? Hiszen sose volt benne részem. Lopott pillanatokban elhúztam a kézfejem a szemem alatt, bár előre tudtam, hogy fehér bőröm a szemem körül most égetően vöröslik.
Az egyetlen logikus lépés a megnyílás volt. Apró pici bébilépésekben.
- Hiányzol nekik. Vannak új tagok, de sokan emlékeznek még rád. Ivan sokszor panaszkodik, hogy nem vodkáztok mint rég - mosolyodom el, ahogy eszembe jut mentorom. Otets legjobb barátja.
- Ha... - elcsuklott a hangom. Ez egy nagyobb lépés lesz. Már éreztem is. - Lesz egy fellépés. Amolyan vizsga. Három nap múlva. Ha gondolod.... - emeltem rá íriszeimet újra. - Nem muszáj, ha nem akarod, csak gondoltam esetleg... - kifogytak a szavak. Nem mertem kimondani. Vajon megbuktam már, mint gyerek? És ha igen mikor történt pontosan?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
Írta: 2020. július 29. 12:32 | Link

Idi syuda k pape
Ruha


Nem egészen vagyok tisztában azzal amit az előbb mondtam. Annyira hevesen daráltam le, hogy nem egészen vagyok tudatába minden egyes szavamnak amit zavaromba elhebegtem. Ahogy vége csend áll be közénk. Nem felel. Talán még fel kell dolgoznia az információkat. Aztán sírni kezd. Megdöbbenve hőkölök hátra. Nem tudom mire számítottam. Odáig nem gondoltam át, hogy mi lesz a reakciója. Vagy az enyém ha sírni kezd. Öleljem meg? Veregessem meg a vállát. Fussak el? Annyi de annyi rossz válasz van amik közül ha megmoccanok biztos az egyiket bejátszanám. Ezért csak ülök. Várok, hátha abbahagyja, vagy kommunikálva jelzi, hogy melyik vigasztaló opció lenne számára a legalkalmasabb.
Végül a cirkusz felé tereli a beszélgetést. Arra, hogy régi barátom vodkára vár elmosolyodom.
- Az volt a cirkusz rémálma, amikor mi ketten leültünk vodkázni. A két legtöbbet bíró férfi. Mindig sok kellett ahhoz, hogy hatni kezdjen, aztán szedhettek össze minket az erdőben. Valamiért részegen mindig nyulat akartunk fogni, mert Ivan elhitte, hogy puszta kézzel el tud egyet kapni - bolond félnótás volt mindig is. Ezért találtunk egymásra annyira hamar és tartott olyan sokáig a barátságunk. De Katya halálát ez a kapcsolat sem bírta ki, ugyanúgy félbetört mind minden Oroszországi szál.
A következő kérés meglep. Arcomon teljes páni félelem uralkodik el.
- A cirkuszba? - kérdezek rá. - Én nem tudom...visszamenni...én...nem hiszem...hogy ez jó ötlet lenne... - hebegek-habogok értelmes mondatnak még a közelében sem vagyok feltehetőleg.
- Még nem...nem állok készen visszamnni - próbálom kicsit értelmesebben kinyögni a dolgokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Radetzky Bercel
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 558
Írta: 2020. július 31. 17:42 | Link

Kellene, hogy legyen öt hszem a hónapban part II.

Bálnaolaj! Szusszanva húzom át a bájitalösszetevők közé ezt a kártyát, és húzom el a megtévesztésemül szolgáló cápavért. Valahogy mindig a cápavér ugrik be az ártalom italáról, pedig nem is biztos, hogy lesz a vizsgán opcióba. Miért is lenne? Csak magamnak írtam fel, azért, hogy nehezebben találjak rá a jó megoldásokra, és ahogy látható, ez be is válik, mert feszt nyúlok a cápa után. Viszont máshogy meg nem tudok tanulni.
Fejem az asztallapra hajtva, lehunyt szemmel ismétlem el magamba négyszer, ötször az ital hozzávalóit, és amikor már úgy érzem, tudom magam elé terítem a kártyákat, hogy aztán összekeverve a kamu hozzávalókkal, illetve a vakító főzet és a kábítófőzet hozzávalóival, elkezdjem újra szétválogatni őket.
Szeretek itt lenni, itt tanulni. A könyvtár hátsó részlegére csak nagyon vészszükség esetében jönnek az emberek, vagy akkor, ha kamatyolni szeretnének, de kinek vak kedve vizsgaidőszakban értékes időt veszíteni ezzel, ugyebár?
Mondjuk nekem lenne, csak az én helyzetem meg olyan speciális, hogy arra már szavak sincsenek, így most kicsit úgy gondolkozom, mint az öregek, akiknek már nincs, ami mozgásba lendüljön. Tanulni, tanulni, tanulni. Szóval kivételesen most én is erre fordítom az időmet, az energiáimat, és amikor kockásra ült seggel felkelek, kiroppantva minden elgémberedett tagomat, akkor már csak arra tudok gondolni, hogy hazaérve bezuhanjak az ágyba, és egy akkorát aludjak, hogy mire felkelek, már megint fáradt vagyok.
Persze tanulhatnék otthon is, az előző tanévben megpróbáltam, de végül arra jutottam, hogy Editnek is, nekem is az a legtutibb, ha ezt külön intézzük. Kell a privát szféra, és ez a tökéletes megoldás. Nem is agyalok ezen tovább, hiszen kezem kérdés nélkül nyúl ismét a cápavér után.
Hozzászólásai ebben a témában

Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. augusztus 2. 13:43 | Link

Ni v svayey tarelki | ¤


Olyan szürreális volt ez az egész szituáció. Sokszor gondoltam már el, milyen lesz beszélgetni, végre találkozni. De rémálmaimban se volt ennyire hűvös a kapcsolatunk. Ő mesélt - talán nem is nekem, hanem inkább magának -, én pedig hallgattam. Mert minden egyes kis részlet egy újabb információ volt, melyet róla tudtam meg.
Könnyeimmel küszködve próbáltam folytatni az elinduló társalgásunk.
- Mindig nyulat akartatok fogni - mondtam vele egy időben mosolyogva. Ezt a történetet már annyiszor hallottam Ivantól, mégis újra meg újra végig tudtam hallgatni. Ezt is, meg az arról szóló meséit, amik a szüleim varázslatos előadásairól számoltak be. Mikor úgy mozogtak, mintha egy elme lenne két testbe zárva. Szinkronban. Azonban tudtam, hogy erre még nem térhetek át.
- Jajj nem, nem - biztosítottam azonnal, és a fejemet is ingattam hozzá. Nem hogy ő nem állt készen arra, de én sem. A cirkusz az egy olyan hely volt, ami egyszerre volt közös, de mégis különálló. Vele ismertem meg ezt a világot, mindenki hozzájuk hasonlított, de mégsem tudtam elképzelni, hogy ő is végignézze a mutatványokat.
- Ez egy táncfellépés. A művészetiben balettozom. Az a másik szak, amit végzek - magyarázom. - De nem muszáj eljönni, ha nem akarsz - teszem hozzá szinte azonnal. A véremben megbúvó félsz nagyobb volt, mint az akaratom. Mikor magyar földre léptem még az volt az elvem, hogy nem hagyom magam megfélemlíteni. Hogy nem fogok mást adni, csak magamat. Mert nincs mit veszítenem. És egy ideig működött is. Csak mostanra... elfogyott a kurázsi. - Biztos van ezeregy dolgod, nem akarlak feltartani, inkább felejtsd el - legyintettem a kezemmel, mintha eltudnám hessegetni a gondolatot is. Tekintetemet az előttem lévő könyvhalomra helyeztem. Ránézni se mertem. De hogy tőle féltem-e, vagy a szituációtól, azt magam se tudtam megmondani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 483
Írta: 2020. augusztus 3. 23:03 | Link

Idi syuda k pape
Ruha


Felnevetek halkan mikor velem együtt mondja ki a sztori csattanóját.
- Úgy tűnik nem tudok neked újat mondani - rázom meg a fejem mosolyogva. Talán ez így is van rendjén, ki tudja még mi mindent hallott rólam és az anyjáról, meg a cirkuszi életünkről.
A következő kérdése meglep és jó alaposan meg is rémiszt. Én nem vagyok ilyesmire felkészülve, ebben teljes egészében biztos vagyok. Túl sok fájdalmas emlék zúdulna egyszerre a nyakamba.
Szerencsére Darya sem ezt akarja. Ahogy elkezd magyarázkodni megvilágosodom, aztán jön is a zavart vöröslés, hogy mekkora hülye voltam amiért teljesen mást feltételeztem, mint a valóság. Nyilván nem menne haza Oroszhonba most. Tök random, év közben.
- Igen, elég sok dolgom van, mióta házvezető lettem - bólintok mélyet sóhajtva. De azért verjenek meg, imádom amit csinálok, pláne Tánya mellett. Sikerült egymásra találnunk valahogy, igaz az eleje nem volt túl fényes kapcsolatunknak, mostanra viszont már teljesen jól tudunk együtt dolgozni.
- Viszont szerintem nincs annyi, hogy ne tudnék elmenni megnézni téged - elvégre bőven spóroltam rá időt azzal, hogy tizennyolc évig egy fellépését sem láttam. Annyiba, hogy mostantól néhányra elmegyek nem fogok belehalni. Sőt, kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy Dashenka mennyire ütött ránk. Bár ha táncos lett és cirkuszos...valószínűleg eléggé.
- Most... most már igazán mennem kell, itt hagyom a képet, nézegesd csak. Majd, majd üljünk le valamikor egy teára vagy valami - állok fel, letéve az asztalra a képet. Nekem van másik, több is, igaz azért valamikor majd szertném visszakapni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 32 ... 40 41 [42] 43 44 ... 51 52 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet