28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! ✴
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: « 1 2 ... 29 ... 37 38 [39] Le | Téma száljai | Témaleírás
Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, Levita lovag, DÖK tag, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós, Magántanuló, Elsős mestertanonc


young wolf
offline
RPG hsz: 134
Összes hsz: 1596
Írta: 2019. december 28. 00:25 | Link

-de nagyon csúnyán lebuktam.
𝕃𝕠𝕣𝕚𝕟


Legszívesebben most leejtené a fejét, homlokkal lefelé és kicsit megkocogtatná az asztal lapját. Nem, nem a lány miatt, hanem inkább saját maga, hogy eltolta a dolgot és persze, hogy most emiatt alakul ki minden baj. Azt pontosan nem tudja, mikkel és hogyan küzd, csak azt, hogy baj van, így fogalma sincs, hogy a méreg nem csak a szépségének árt és talán most még jobb is, ha jajveszékelne, még rontana a helyzeten, ennél jobban. Az meg a másik, hogy elintézett egy kiadós veszekedést is, a csók már csak a meggy a hab tetején, lehet, most kellene szünetet kérnie és elvonulnia cigit venni – úgy két hétre. De minden helyett csak egy nagyot sóhajt, akkorát, amekkorát az orvosnál is kell, oké, nincs semmi veszve, meg kell tanulnia kommunikálni, rendesen kimondani a gondolatait, nem olyan nagy dolog ez. Vagy de? Fogalma sincs. A fejét csóválja meg, az asztal lapján kopog kicsit ujjaival. Hogyan tudná lenyugtatni? Jó, ha testvéri viszály van, abba neki nincs beleszólása, de nem úgy tűnt neki abból a rövid ismertetőből, hogy ilyesmi fenyegette eddig őket. De tény, nem ismer mindent.
- Dehogy szükséges az, nyugodj meg kérlek – olaj a tűzre, mert aztán ez benne van a top tíz „ki ne mondd, ha valaki ideges” szövegei között, de ő barátságos mosolyt is villant felé, mintha ez számítana valamit. Gyilkosságot nem akar, még ha most tényleg csak az ideg mondatja ezt vele. Biztos.
- Azért ezt nem mondanám. Vannak nála sokkal rosszabbak – könyököl az asztalra. Hogy ő mennyire jó védőügyvéd, azt senki nem tudja, maga sem. - Vele élek, amúgy. Ha rá akart volna venni, már lett volna ideje zsarolni. De nem, nem tette. Szóval... felesleges ezen vitázni. Még mindig az én döntésem volt ez – nem tudja, mennyire ragadt meg az benne, hogy saját útját járja, amely a másiknak kedvező. Ennyi az, ami ideköti. Meg a rokonság. Hát komolyan. Mindig ilyen nehéz volt a lányokkal? Tényleg elfelejtette.
- Elfogadta a felajánlásomat. Ez bűn? Kérem a bilincset – megint mosolyog, halkan nevet, szinte alig tör ki belőle hang. - Gondolom csak a fiúnak, neked nem jár olyan. Nézd, figyelj kérlek. Nem azt mondtam, hogy minden lépésed figyelve van. Felőlem azzal csókolózol, akivel szeretnél, majd ha hazaviszed mondjuk, az már ott más tészta, de nem a kém vagyok, aki még fotóz is, meg ilyenek. Hjaj... már nem tudom jobban körbeírni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Darya Mikhaila Kazanova
Mestertanonc Levita (H), Művészetis tanonc, Elsős mestertanonc


Daváy otorvëmsja|Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 161
Írta: 2019. december 28. 16:22 | Link

Otets | ¤


Nem mondom, hogy nem félek. Sőt, reszketek. Hidegebbnek érzem a bőröm, mint a legfagyosabb Moszkvai estén. Hetek óta itt vagyok. Már a levelem is megírtam, és szinte biztosra vettem, hogy célba is ért, hiszen Pulia visszajött nélküle. Már csak annyi volt hátra, hogy ténylegesen elé állok. Biztosra vettem, hogy az első nem lesz egy kedves fogadtatás, hogy fel kell vérteznem magam a legrosszabbra. Hiszen minek ment volt Amerikába, ha nem azért, hogy előlem meneküljön. Az orosz maffiát ott se kerülhette volna el.
Addig megvolt, hogy leértem a könyvtárba. Nem először, hiszen amikor első körben voltam itt, valaki más foglalt helyet a pultban. Viszont már a belépésnél láttam, hogy ő van ott. Gyorsan az egyik hátsó sorba iszkoltam, és zsebemből elővettem a képet, amelyet még kiskoromban kaptam a babuskától. Ő volt rajta, amint engem tart a születésem után pár nappal. Még kis csúnya kukac voltam, az ő arcán pedig egy olyan mosoly volt látható, amit talán azóta soha nem villantott újra.
- Jól van Darya, mély levegő - mondta saját magának. - Meg tudod csinálni.
Pár levegő, és a polcról lekapva egy könyvet indultam el a pult felé. - Elnézést, megtudná mondani hol találom az orosz akrobatát? Mármint a könyvet... - próbáltam elviccelni a kezdést, bár igazság szerint fogalmam sem volt, hogy megismer-e. Végül is deduska mindig azt mondogatta, hogy anya szelleme bennem él tovább, annyira hasonlítok rá. A levelem után pedig számíthatott rá, hogy felbukkanok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
Házvezető Navine, Illúziómágus, Könyvtáros



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 87
Írta: 2019. december 29. 00:54 | Link

Scarlett



Igazából ebben az elmúlt négy hónapban egészen elfeledkeztem arról, hogy miért is jöttem ide. Az első hónapban talán még volt is rá indokom. Elhelyezkedni. Megszokni. Beilleszkedni. Ezekkel magyaráztam. Aztán valahogy ebből elkényelmesedés lett. Abból pedig megszokás, végül megfeledkezés. Nemrég vettem csak észre azt a levelet, ami az asztalom sarkán porosodott. North utolsó levelét, amiben felszólít, hogy az első nyom egy személy. Akinek van a birtokában - jobb esetben az ujján - egy gyűrű. Ezt elég részletesen jellemezte, így habár képet nem küldött róla, azért felismerném ha látnám. A probléma pedig itt gyökerezett ki. Egyelőre nem láttam a könyvtári látogatok kezén ilyen gyűrűt, sétáim közepette sem sikerült összefutnom senki hasonlót hordó emberrel. Ami azért volt furcsa, mert nekem éppen ezért kellett szeptember óta egy kötést hordanom a csuklóm körül karkötőre kötve, hogy a másik fél is megismerjen. Amolyan vakrandi, csak úgy tűnik az egyik fél egészen megvakult, a másik meg nem lát.
Már meg is fordult a fejemben, hogy január környékén küldök egy baglyot bujdosó barátomnak, hogy adjon kicsit nagyobb segítséget, mert a másik fél nem együttműködő,v agy borzasztóan rosszul játszunk egy csapatban, mikoris egy napon mégiscsak feltűnt az a gyűrű.
Ugyanolyan munkanap volt, mint az összes többi. Diákok lézengtek a sorok között és szorgos tanulók falták a könyveket az asztaloknál a halovány gyertyafényben. Én épp néhány visszahozott kötetet lebegtettem magam mögött, keresgélve a helyüket. Erre is van bűbáj, de sokkal jobban szeretek saját kézzel gondoskodni rólunk. S akkor megvillant. Először csak egy pillanatra láttam meg a könyvlyuk helyén, ahogy elsuhant. Néhány pillanatot tétováztam, nem voltam teljesen megbizonyosodva abban, hogy tényleg felismertem a tárgyat vagy csak a képzeletem játszott velem. Azonban ezt legjobban megtudni úgy lehet, ha utána jár az ember. Hamar átrobogtam a másik sorba, ahol egy szőke lány forgatott épp egy könyvet a kezében.
- Elnézést - köszörültem meg a torkom. Aztán viszont nem egészen jutott eszembe semmi, amit úgy odamondhatnék neki. Mégsem akartam azzal letámadni, hogy North és gyűrű, mert ha tévedek akkor ő azzal fog letámadni, hogy bolond és perverz.
Megvakartam hát kínomban a tarkómat, majd ráböktem a kezében tartott könyvre.
- Amúgy az egy nagyon szép könyv egy gyűrűvel eljegyzett lányról - fingom nem volt arról, mit tart a kezében - a férfi elszökött mert üldözték és a nőnek csak jeleket hagyott hátra, meg egy segítőt - folytattam. Ha nem is ő az aki, mert innen se látom a gyűrűt annyira nagyon, akkor legalább csak azt hiheti, hogy egy hirtelen könyvajánlást kapott egy flúgos könyvtárostól.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Scarlett Conroy
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Troublemaker, Svájc. 2017 réme
offline
RPG hsz: 454
Összes hsz: 2259
Írta: 2019. december 29. 19:07 | Link

Misha

  Egyik könyv követte a másikat, hol a polcra visszakerülve, hol pedig a földre lehelyezve. Sorokat olvasott át egymás után, tartalomjegyzékek követték egymást sorban, és már elég jelentős kis gyűjteményt rakott össze Scar, amikor valaki leszólította. Vagy valami hasonló. A szöszi felkapta a fejét, de az 'elnézést' jó ideig nem követte semmi, így körbenézett maga körül, hogy bizonyosságot nyerjen, hogy az a férfi vele szemben tényleg hozzá beszélt.
  - Komolyan mondja? - kérdezte a szőke elképedve, és mint valami őrült, úgy lapozta fel a könyvet. - Akkor biztos ebben lesz... - motyogta maga elé, de ahogy átnézte az alcímeket, lassan leesett neki a tantusz. - Nincs is benne a gyűrű. Maga rólam beszélt - préselte össze a száját Scar. Annyira elmerült az olvasásban, és olyannyira biztos volt benne, hogy az egyik könyvben találja majd a megoldást, hogy fel sem tűnt neki a férfi kötése.
  - Nem is tudtam, hogy valaki másban is képes volt megbízni - csapta be a bőrkötést a szőke, és felmutatta kezét, melyen ott virított az a bizonyos ékszer. Visszahelyezte a könyvet a helyére, és közelebb sétált az ismeretlenhez.
  - Scarlett Conroy - nyújtotta a kezét, mert úgy tűnt North nem egy jelet hagyott neki hátra, hanem egy bajtársat. És ezzel a gondolattal előbb vagy utóbb meg kell békélnie. - Hallottál mostanában felőle? Jól van? - kérdezte a lány, hiszen már hónapok óta járt ez a kérdés a fejében. Ha állatot látott az út mentén, ha gyűltek a viharfelhők, vagy ha csak szimplán zokni nélkül mászkált a lakásban. Olyankor persze egy pillanattal később már a lábán is termett a lábbeli, folyamatosan North hangját hallotta a fejében.
Utoljára módosította:Scarlett Conroy, 2020. január 2. 15:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Itt járt Lala Rolleyes
Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Red Squadron csapattag, Színjátszós, Másodikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 519
Írta: 2019. december 29. 21:07 | Link

Edith

Magam sem tudom, meddig álmélkodok a könyv adta rengeteg csodás kép láttán. A percek másodpercként suhannak el mellettem, ahogy kedvenc kötetem a kezeim között pihen. Jól tudom, hol kell kinyitnom. A legizgalmasabb résznél felcsapom a könyvet, pont ott, ahol a srác és a lány szerelme végre beteljesül. Elalélok a szavak olvasása közben, lábam remegőssé válik, arcom pedig kipirosodik a le nem vezetett feszültségtől. És akkor bamm, mint kegyetlen nyílvessző csap át a könyvtár csendes légkörén Edith kérdése, mire én természetesen megrémülök. Nem a szavainak van ilyen hatása rám, hanem a tudatnak, mi szerint engem itt és most rajta fognak kapni azon, hogy romantikus ponyvairodalmat bújok.  Nem tudom, van ebben valami irtó ciki. Sosem voltam az az igazi pasis pasi, akit Raphael szeretett volna fiának tudni. Mindig is inkább jobban húztam a feminin oldal felé, mégis a kedvenc könyvem és a lebukás kombója egyszerűen megrémít. Óriási léptekkel szelem hát át a köztünk kialakult terepet, de még így sem sikerül pont helyben kapnom a lányt. Hirtelen zavaromban felkapom az első kezembe akadó szakácskönyvet, amit ráadásul fejjel lefelé sikerül mancsaim közé fognom.
- Oh, tényleg – elnevetem a mondta végét, olyan jó kínosan, majd amilyen gyorsan felvettem, már rakom is vissza a helyére az olvasmányt. Nem nekem való ez. Sosem tudtam főzni, és ha akarnék is, biztos nem egy könyvtől kérnék tanácsot. Egyáltalán ki az a hülye, aki ilyet ír?
Szerencsére Edith épp megtalálja, amit keresett, így az én vallatásommal felmond, majd a saját érdeklődési körét kielégítő tárgyhoz rohan. Én nem kíváncsiskodom, igazából teljesen hidegen hagy, mi is van nála. Én egy kiadós könyvtár bulira jöttem ide, amelyben két tényező létezik. Edith és én, nem holmi jött ment hülye könyvek.  Csak unottan megrántom a vállam. Ám a tortúrának még koránt sincs vége, mert a csaj tévesen azt hiszi, hogy azért nézem, mert érdeklődéssel fordulok a szakterülete felé. Meg a nagy francokat. Olvasni kezd, belőlem meg akkor pattan ki egy olyan jó tini picsás nyüsszögés, amihez még topogok is egy kicsit, csakhogy teljes legyen a kép. Ám mikor végre figyelni kezdek arra, mit is mond a másik, felvetődik annak a lehetősége, hogy ez mégsem annyira dögunalom, mint ahogy sejtettem. Valami krimi szerű sztorit tár elém, vízbe fulladt nőkkel és lányokkal, és hogy azoknak meggyilkolását alultámasztó bizonyítékok hogyan tűntek el. Szememben izgatott fény csillan, ahogy én is lekucorodom Edith mellé a földre, majd nemes egyszerűséggel kikapom a kötetet a kezei közül.
- Hmmm… - vizsgálgatom a lapon helyet kapott mondatokat. Újra elolvasom, amit a lány az imént hangosan, de nem sok mit sikerül kiszűrnöm belőle. Szeretem a krimit, de sosem voltam egy igazi Sherlock Holmes, hogy bármilyen ügyet csak úgy felgöngyölítsek.
- Szerinted ez igaz? Mármint, valós történések vannak benne leírva? – Felmutatom az immár becsukott könyvet, majd társam felé fordulok. Mert ha valóban így van, akkor a csaj megnyert magának, maradhatunk itt, ameddig csak akarja, ám ha ennek az ellenkezője bizonyul be, akkor viszont úgy megrakom a csajt itt helyben, hogy csak na. Oh, hogy mivel? Hát könyvekkel, mi mással. Hisz mégis csak egy könyvtárban vagyunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
Házvezető Navine, Illúziómágus, Könyvtáros



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 87
Írta: 2019. december 29. 21:41 | Link

Dashenka


Ötödik napja terrorban élek. A folyamatos rettegés egyenesen az őrületbe kerget. Minden megmozdulásra megrezzenek, az idegen diákoktól pedig szabályosan rettegek. Szinte felkiáltok ha rám néz valaki, akit nem tudok beazonosítani. Azt hiszem még néhány nap és pánikbeteg leszek.
Már nincs több kivehető szabadnapom, tehát a párnákból és bezárt ajtóból ácsolt pajzsom áttörte a lányom. Immár sebezhető prédaként vagyok kiveszítve ennek az átkozott helyiségnek a közepén. Érzem csuklóim körül a kötelek szorítását. Érzem, ahogy a húsomba vág, s a vér lassan cseppenként csöpög a padlóra. Minden egyes csepp visszhangzik fülemben. " Le fog vadászni ", " El fog kapni " ," Felemészt ", ezt kántálják.
Tehetetlenségembe szinte beleőrülök, a szünetet határozottan máshol akarom tölteni, de addig még ki kell bírnom legalább egy hétig. Szívem vad kalapálását próbálom egy újabb spékelt kávéval csillapítani. A második már ma. Többet nem ihatok. Ez az utolsó. A könyv amin rágom magam, az önidegen módon a borítója alapján választott darab, ami olyan nagy, hogy elfedjen engem. Legalábbis elölről. Mást nem tudok tenni ezen felül, csak imádkozni. Én még nem állok készen szembenézni a múltam legnagyobb szörnyetegével Időt akarok. Örök időt és egérutat.
Hallom, ahogy közelednek hozzám. Remegnek a kezeim, homlokomon gyöngyöző izzadságcseppek csillognak.
" Csak egy sima diák Misha, ne aggódj " - próbálom magam nyugtatgatni, de annyit ér mint halottnak a csók.
Aztán megszólal. Már az, hogy női hangja van újabb aggodalomra ad okot,de az, amit mond.
- Az író vezetéknevének kezdőbetűjét keresse meg a sorok közti betűkön onnan el tud már igazodni - darálom le monotonan, fel se nézve a könyvből, s magamban csak könyörgöm, hogy menjen el, menjen el, menjen el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
Mestertanonc Levita (H), Művészetis tanonc, Elsős mestertanonc


Daváy otorvëmsja|Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 161
Írta: 2019. december 29. 23:39 | Link

Otets | ¤


Na tessék itt vagyok. Fogalmam sincs, hogyan képzeltem el fejben ezt a jelenetet. Néha azt szerettem volna, ha megölel és addig ismételgeti a nevemet, míg elfelejtem, hogy elhagyott. Máskor egyenesen irtóztam a gondolattól, hogy ez az ember hozzám érjen. Ismeretlen. Tizenöt éve a hangját sem hallottam. Néha pedig egyenesen azt képzeltem, hogy jól leteremtem, amiért nem csak elhagyott, de dedushkáék nyakába ilyen nagy terhet helyezett, mint én, miközben már öregek. No nem mintha rossz életem lett volna velük, de akkor is.
Tehát mindenhogy elképzeltem már, de nem így. Hátrahőköltem, és egy pillanatig értetlenül néztem csak rá. Vegyem le a láncom? De ha neki is ilyen micsodája van, akkor nem fog megérteni. Esetleg kérjem ki a könyvet, ami a kezembe akadt? Hiszen miért hoztam volna ide, ha nem ezért?
- Tudom, hogy tudod ki vagyok - szögeztem le az egyértelműt. - Kérlek nézz rám - mondtam neki a lehető legsemlegesebb hangon, ami tőlem tellett a jelen pillanatban. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok tőle. Lesz valami jövőnk? Változtat ez bármin? Aztán gondolkodás nélkül folynak ki belőlem a szavak.
- Mióta elmentél, éreztem a hiányodat. Megtört az egyedüllét, szinte meg is ölt egy kicsit. Egyszer visszamentem a cirkuszba, és akkor újra kicsit közelebbinek éreztelek. A világ minden viharával egyedül kellett szembe néznem. Tudod milyen érzés, mikor három évvel később mutatkozik csak meg a varázserőd? Utálom a tudatot, hogy nem ismersz, és hogy én se ismerlek téged. Nem tudom, hogy olyan emberré váltam-e, akire büszke vagy, hogy helyesen cselekszem-e. Ezért jöttem utánad, ha már te nem tetted - kipirosodott arccal néztem Mikhailra. Az apámra. Az apámra? A nevét hordtam, de mégsem éreztem annak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
Házvezető Navine, Illúziómágus, Könyvtáros



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 87
Írta: 2019. december 31. 18:26 | Link

Scarlett



Mikor a lány visszakérdez kicsit elhúzom a számat, mert ebből azt a következtetést vonom le, hogy rohadtul semmi köze az ügyhöz, csak épp hasonló gyűrűt hord. Így úgy látom jónak, hogy inkább ott is hagyom még a tartalomjegyzék elolvasása előtt, mert semmi kedvem szabadkozni egy áltartalom miatt.
Hátrálok hát pár lépést, majd sarkon fordulok és elindulok vissza az otthagyott könyveimhez. Teszek is pár lépést, mikor meghallom a hangját. Vállam felett visszatekintek, hogy akkor most mégiscsak vagy csak vádol, hogy szarul flörtölök, de aztán úgy tűnik csak megtaláltam akit North mellém szánt. Visszalépem azt a pár lépést, ha nem előz meg azzal, hogy elébem jön, aztán megrázom a kezét.
- Mikhail Sergejevics Kazanov - mutatom be magam - és ne aggódj, bennem is csak az első négy év után kezdett megbízni - remélem ezzel megnyugtatom kicsit, bár azt nem tudom, hogy milyen viszony fűzi a lányt Northoz. Akár ugyanolyan friss szerzet lehet itt Bagolykőn mint én, mert külföldi néven mutatkozott be. De az is lehet, hogy puszta féletlen és már évek óta ide jár.
- Az utolsó levele nyár végén jött, abban arra kért jöjjek ide és keresselek meg. Majd, bontsak fel egy dobozt, amit a levél mellé küldött. Az íróasztalom fiókjában van. - a lány utolsó kérdése után sejtem, hogy mégsem a történelem iránti szeretet kapcsolat össze őket, hanem inkább szerető státuszban lehettek. Esetleg North részéről nem viszonzott szerelem, mert ahogy megismertem a férfit, én teljesen képtelen vagyok elhinni, hogy voltak érzései más embertársak felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
Házvezető Navine, Illúziómágus, Könyvtáros



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 87
Írta: 2019. december 31. 18:42 | Link

Dashenka


Nem megy el. Sőt, nem is pontosít, csak egyenes és nyílt. Pont mint az apja. Pont, mint én. Mélyet sóhajtok. Úgy tűnik tényleg eljött az idő, hogy szembenézzek életem legnagyobb mumusával, a tulajdon lányommal.
Ahogy leteszem a könyvet és ránézek összefacsarodik a szívem. A vonásai, az alakja, minden annyira Katyára emlékeztet. Mindenben ott él, sokkal jobban, mint mikor utoljára láttam. Pedig már akkor ott ültek az arcán, az anyja mosolyával mosolygott, az anyja szemöldökével ráncolta a homlokát, ha nagyon koncentrált. Az anyja mozdulatával emelte fel a kezét, mikor elbúcsúzott valakivel. Épp ugyanúgy, mint régen Katya. Most sem más, csak erősödött minden. A gyermeki élek, amik eddig tompítottak, már eltűntek. Nem maradt más, csak Katya.
- Azért jöttél utánam egészen Oroszországból, hogy megtudd büszke vagyok-e rád? - kérdezem, hosszú csend után. Ez egy nagyon jó kérdés, amire nem tudom a választ. Büszke vagyok azokra, amiket gyermekként elért, amíg mellette voltam, de az a tény, hogy miatta halt meg életem szerelme...
- Dashenka, nem azért hagytalak ott aznap, mert rosszat akartam neked. Hanem, hogy megóvjalak magamtól és magamat tőled. Az, hogy nagyanyád ide engedett mérhetetlenül nagy hiba volt a részéről. Úgy jártál volna a legjobban, ha soha nem is ismersz. - Újabb sóhajtás hagyta el számat és megdörzsöltem az orrnyergemet, mintha szemüveg ült volna korábban rajta. Nem egészen tudtam, hogy mihez kezdjek ezzel a helyzettel, vagy, hogy ha sokáig mellettem marad képes leszek-e moderálni magam és nem minden kétségem, ami összegyűlt bennem rá zúdítani. Eddig könnyű volt visszafognom magam, mert mesze volt, de most, egy egyszerű veszekedés után, vagy ha csak levegőt vesz a közelemben...Nem tudok eltekinteki attól, hogy kicsi szörnyetegnek látom és nem a lányomnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Darya Mikhaila Kazanova
Mestertanonc Levita (H), Művészetis tanonc, Elsős mestertanonc


Daváy otorvëmsja|Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 161
Írta: 2020. január 1. 23:39 | Link

Otets | ¤


Elakadt a szókincsem is. Éreztem, ahogy a torkomba tolulnak a szavak, ott egy ponton összegyűlnek, és egymásba botlanak. Egy gombócot képeztek, amely már lassan levegőt sem engedett át.
- Én... nem tudom. Talán - tártam szét a karomat, hiszen ez volt az igazság. Éreztem magamban, hogy ide kell jönnöm. Tudtam, hogy valami nem volt jó eddig, és meg kell változtatnom. De arról hogy mit fogunk egymással kezdeni, arról előbb tudott volna a sas mesélni, mint én.
Dashenka. Először és utoljára is ő hívott így, másnak nem is hagytam. Most viszont a szó hallatán elfacsarodott a szívem. Éreztem, ahogy szúrni kezdett a szemem. Általában engedtem magamnak, hogy mások lássák, ha sírok. Hiszen ez sosem volt másnak a jele, minthogy élek. Most azonban teljesen más volt szituáció. Itt állt előttem az a férfi, akit egész életemben látni akartam. Nem akartam, hogy ez legyen az első benyomása rólam.
- A nagyit ne keverd ebbe bele, ő nem is tud róla, hogy te itt vagy
- szögeztem le kemény hangon. Azt még el tudtam nézni az embereknek, ha engem bántanak. Vagy egy számomra ismeretlen valakit. De a nagyszüleim tabunak számítottak. Tőlük annyi mindent kaptam, hogy egy élet is kevés lett volna azt visszaszolgáltatni. - Különben meg, honnan tudod te mi nekem a legjobb? - tettem fel az újabb kérdést. Nem veszekedni jöttem. Eleinte. Viszont nem tetszett, ahogy velem beszélt. Ahogy kioktatott, mintha tényleg az apám lenne. Lehet igaza volt, és a hátralévő időben inkább szépen elkerülgetjük egymást.
- Figyelj, nekem igazából egy kérdésem lenne. Miért? Miért hagytál el? És miért nem jöttél vissza hozzám az elmúlt tizenöt évben?
- váltottam újra halkabbra a hangom. - Én vártalak. Az apámat. A legjobb barátomat. Egy telefonhívás is elég lett volna... - Itt már nem én beszéltem, hanem a kisgyerek, aki még mindig bennem élt. Aki nem nőhetett fel apa nélkül, mert nem akart.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Scarlett Conroy
Független boszorkány, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Troublemaker, Svájc. 2017 réme
offline
RPG hsz: 454
Összes hsz: 2259
Írta: 2020. január 2. 15:56 | Link

Misha

  Kezetfogtak, ahogy azt illik, közben azért egy-két szempár feléjük villant, amiért beszélgettek. Hát, ezek szerint ezt már a könyvtárosnak sem szabad manapság.
  - 4 év... - morfondírozott a szőke. Négy évig takargatta. Négy évig nem mondta el. Négy évig hazudozott volna? Arcvonásai kissé megkeményedtek, de véletlenül sem a szemben álló férfi miatt. Úgy érezte egyre kevesebbet tudott Northról valójában.
  - Doboz? Az itteni fiókjában? - kérdezte Scar, és szemével azt üzente, hogy akkor gyerünk, menjünk, bár ez lehet nem minden kultúrában ugyanaz. Mikhailnak orosz neve és akcentusa is volt, mégis volt benne egyfajta kisugárzás, mely Scart az amerikaiakra emlékeztette volna. Kész időutazás volt ez a számára.
  - Lássuk akkor, mi van benne - bólintott a szőke, és amint Misha elindult, ő is követte. A maradandó könyveket a földön hagyta, és habár lehet ezért később még a könyvtáros orrolni fog rá, most valahogy egyáltalán nem érezte fontosnak a dolgot. Míg várt a férfire, körbelesett. Öten az ablaknál, hárman a nagy asztalnál és még heten szétszóródva a könyvtár területén.
  - Várj. Lehet nem kéne itt - váltott halkabb hangra Scar. Lehet, hogy nem hitte el azt a sok dolgot, amelyet North állított eleinte, de sosem tartotta őt teljesen hülyének sem. - Esetleg nincs valami olyan hely, ami teljesen biztonságos? Az erre tévedő szemek elől? - intett egy aprót a fejével jobbra, ahol egy kisebb társaság figyelt fel az ő kis diskurzusára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Itt járt Lala Rolleyes
Mikhail Sergejevics Kazanov
Házvezető Navine, Illúziómágus, Könyvtáros



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 87
Írta: 2020. január 4. 15:53 | Link

Dashenka


- Tehát lényegében titkolózol a saját nagyanyád előtt is. Az ilyesmit mindig a szívére szokta fenni. Majd este megírom neki. - vonom le a következtetést. Így már érthetőbb, miért nem volt semmi visszahúzó erő. A mama biztos figyelmeztette volna, hogy ez nem jó ötlet, mert ő ismer engem. Tudja, hogy amíg nem állok rá készen, nem jövök vissza önszántamból a lányomért, addig úgysem lesz jó. A sok- sok levél, amiben Daryáról lehetnek képek, megindító történetek, beszámolók, mind ezt támasztják alá. Egy egész évtizeden át csak küldte és küldte, nem zavartatva magát. Egyetlen választ sem írtam, a második után már ki sem bontottam a borítékot, csak dobtam a sarokba, ahol mára egész kupac nőtt belőle. De ő akkor sem adta fel, mai napig küldi őket. A legutolsót három hónapja kaptam. Ha azt kibontom, értesültem volna első kézből Darya érkezéséről, akkor meg tudtam volna akadályozni.
- Azért, mert anyád meghalt - nagyot nyeltem, még kimondani is rossz. Ilyenkor mindig fojtogatni kezd a bánatba. Hideg ujjai újból megtalálnak, én meg csak kapálózni tudok. De mindez pusztán sziszifuszi munka, soha nem fogok kijutni ebből a gödörből, akárhogy próbálkozom mindig majd vissza és vissza fogok csúszni.
- Hidd el nagyapád jobb apád volt, mint amilyen én valaha is leszek. Azzal, hogy őt kaptad helyettem nem veszítettél semmit, inkább nyertél. - nem tudom hova terelni tovább a szót, kellemetlen az egész beszélgetés, mert arra kényszerít, hogy a múlt felé forduljak, ami így is hátulról felemészt. Persze, most még az arcomat is dugjam oda, hogy marja meg azt is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mikhail Sergejevics Kazanov
Házvezető Navine, Illúziómágus, Könyvtáros



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 87
Írta: 2020. január 4. 16:16 | Link

Scarlett


Érzem, hogy a szám amit mondok valamilyen oknál fogva kicsit meghökkenti a nőt. Kíváncsivá tesz ez a reakció.  Szemem sarkából az arcát elemzem, de sokat nem segít. Az érzelem ami megkeményíti a mimikákat sokféle gyökérből eredhet.
- Nem túl nagy, úgyhogy itt zártam el - magyarázom. A lány tekintetéből megértem a célzást. Viszont én ebben annyira nem vagyok biztos, ilyen helyen, ilyen időben kinyitni, nem érzem feltétlen kimagaslóan remek ötletnek. A türelem sokat játszik North barátom életében, ahogy leszűrtem leveleiből, ezért gondolom, hogy nem várj el, hogy siessünk a megoldással. Ezt szerencsére Scarlett is hamar belátja.
- Az a legnagyobb probléma, hogy épp dolgozom. Nem tűnhetek el sok időre, mert feltűnő lenne - jegyzem meg, mert mondanám én, hogy meghívom egy teára odafenn a szobámban, s míg elszürcsölgetjük a 40%-os tátrateát addig megnézzük a doboz tartalmát, de nem volna helyes itt hagynom a könyvtárat.
- Nyolckor végzem. Mit szólnál, ha akkor futnánk össze valami csendesebb helyen? - kérdezek rá. Másik megoldás a könyvtár valamelyik eldugottabb zuga lenne, viszont ha engem keresnek, akkor mennem kell. Nem bujdosó diák vagyok, kinek semmi dolga, hanem könyvtáros, akitől ha segítséget kell kérni, akkor a föld elől is elő fogják kutatni a gyerkőcök és igazuk is van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Edith Ixchel Payne
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Bohóchalacska
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 200
Írta: 2020. január 6. 06:08 | Link

Theon
Én

Mit sem sejtve olvasok tovább, miközben a fiú levetődik mellém. Épp, hog csak a fülszöveg végére érek, s kikapja a kezemből a kötetet. Elengedem meglepettségemben, de amúgy sem túl jó dolog könyvek után kapdosni, a lapok okozta vágások igencsak fájdalmasak tudnak lenni az ujjakon, tenyéren. Ha igazán vicces lennék, ide szúrhatnék be valami olyasmi poént, hogy ezért veszélyes az olvasás, vagy ezért nem járok én könyvtárba, de minden ami eszembe jut csak a kicsik pityergő arca, amikor hasonló megesett velük. Talán Daisy és David veszekedtek egy képeskönyvön? Nem is emlékszem már pontosan, de az egyiküknek szép kis sebecskéje lett, elég keservesen is sírt miatta. Megpróbáltam én megnyugtatni, de se sebhegesztő bűbájom nem vaolt talonban, se tapasztalatom mit is kéne csinálni, így csak egy zsepit szorítottam a tenyerére, és kérleltem, hogy ne sírjon. Jó nővér vagyok, tudom. Pislogva figyelem, ahogy végre valami felkelti a mellettem ülő figyelmét, bár, hogy pont egy ilyen téma legyen az... kicsit ijesztő vagy Theon.
- Hát - töprengek el -, igazából simán lehet. Mármint, azok után, hogy vannak lóméretű pókok, én egy ilyen történeten már meg sem lepődnék. Ha jól láttam az író mugli, szóval biztosan valami gyilkos ár a háttérben - fogalmam sincs, csak találgatok -, de lehet, hogy az egésznek van valami alapja mondjuk a varázsvilágban.
Nem ez lenne az első alkalom, hogy valami ami itt létezik, oda is kihat, vagy éppen fordítva. Olyan szép szimbiózisban csavarodik egymás köré a két világ, hogy talán azt sajnálnám legjobban abban, ha mugli lennék - lemaradnék két kultúra ilyen nagymértékű összeolvadásáról. Térdeimet felhúzom, hogy államat rájuk támaszthassam, pálcám fejünk felől, a polcról nyújt fényt. A könyvet fixírozom, ami Theon kezében nyugszik, úgy teszem fel kérdésemet.
- Miért érdekel ennyire? Ha létezne, mit csinálnál?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Angelica Black Wing
Diák Levita (H), Levitás blogger, Szertelen Szfinxek csapattag, Színjátszós, Edictum szerkesztő, Negyedikes diák


Rímfaragó, extekergő, Várffy ösztöndíjas
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 1004
Írta: 2020. január 10. 20:02 | Link

Masa
Kérdezősködés

Ez már a második mandragóra rágós napom. Lassan kezdem megszokni, és csak olyankor érzem az ízét, amikor más valamit eszek. Tulajdonképpen főleg emiatt jöttem fel a könyvtárba, hátha találok valamilyen receptet, aminek erősebb az íze, mind a levélnek. Bájitallal nem szeretnék próbálkozni, még a végén kezdhetném elölről.
 A szakácskönyveken végigérve szomorúan jegyzem meg magamban, hogy bizony ezt ki kell bírni. Újra ugyanazzal buzdítom magam, hogy ez egy kihívás, egy izgalmas kaland, és máris jobb kedvem lesz.
 Egy kicsit még üldögélek a "Mágikus fűszerek és használatuk" egy újabb példánya fölött, utána pedig indulni készülök.
 Ebben a pillanatban viszont felbukkan Masa, és megfordul a fejemben egy ötlet
Hiszen ő már animágus! Talán van valami trükkje, vagy tanácsa. Most igazából bármilyen információt szívesen fogadok az animágiával kapcsolatban.
 - Szia Masa! - Köszönök rá suttogva, de azért úgy, hogy hallja. - Tudnál válaszolni néhány kérdésre? - Ez úgy hangzott, mintha egy kihallgatáson lennénk. Miért nem segítséget kértem csak? Elmosolyodok a saját esetlenségemen, és várom Masa válaszát.
Hozzászólásai ebben a témában

El se mentem, visszajöttem
Darya Mikhaila Kazanova
Mestertanonc Levita (H), Művészetis tanonc, Elsős mestertanonc


Daváy otorvëmsja|Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 161
Írta: 2020. január 14. 00:27 | Link

Otets | ¤

Dühös voltam? Igen. De azt is tudtam, hogy én voltam az az ember, aki utána jött, így nem játszhattam a sértődött tinédzsert. És amúgy sem volt értelme. Ivan előre felkészített, hogy mire számított. Misha... apa legjobb barátjaként látta már őt a legjobb és a legrosszabb passzban is, és tökéletesen tudta, hogy mire készülhetek. Több estét beszéltünk végig a lehetséges mondatokat boncolva, hogy mindenre legyen kézenfekvő válaszom. De soha nem gondoltam, hogy kimondja azt a két szót. Azokat, amelyeket belőlem próbáltak kihúzni az évek alatt, de soha nem tudtak. Mindig valami olyan megfogalmazást használtam, mint a "Már nincs köztünk", "Kicsi voltam, amikor elment", vagy nemes egyszerűséggel csak "Csak a nagyszüleim vannak nekem". Ez a két szó a szívembe mart. Karmaival erősen belekapaszkodott, mintha nem akarná elengedni, nehogy elfelejtsem. Éreztem, ahogy az arcomon minden izom valami más formát vesz vele, amelyet kevésszer lehet látni rajta. Mint az olajozatlan fém, nem egyik percről a másikra, hanem csak lassacskán alakult át.
- Az igazság az, hogy a jelenlegi állás szerint igazad van
- ismertem el. Bólintottam is egyet, és közben pedig a "Középkor varázspszichológiája" című könyv borítóját fixíroztam. - De én még emlékszem arra, amikor legalább próbálkoztál jó apa lenni. Megtanítottad az óra olvasását, elvittél szánkózni és mindig kaptam egy kis csokigolyót, ha segítettem neked. Nem is beszélve a kötéltáncról - kezdtem el sorolni a róla szóló emlékeket. Nem sokra emlékszem, inkább a boldogságra. Illatokra, és mindenekelőtt a színekre. Akkoriban minden sárgás narancsos fényben volt. Amikor elment pedig kék és fehér lett. - Én ezt az embert őrzöm a szívemben - ekkor rápillantottam, és elé raktam a képet, amit a nagyitól kaptam. - És anya is egy ilyen embert szeretett. - Tudtam, hogy az ő felemlegetése talán olaj volt a tűzre, de muszáj volt megpróbálnom. Nem hagyhattam, hogy ilyen könnyen kicsússzon a kezeim közül. Most nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 309
Írta: 2020. január 17. 12:42 | Link

Belián


A legrosszabb, amit Belián ebben  helyzetben mondhat, az az, hogy nyugodjak meg. Hát nem. Nagyon nem. Ha valamit nem fogok, akkor megnyugodni. Nagyon haragszom Denisre, mert ez azt jelenti, hogy nem bízik bennem, és nem tudom, hogy mégis mit tettem, ami miatt nem képes arra, hogy bizalommal legyen irántam. Ő az, aki fogta magát, és elköltözött, meg olyan furcsa mostanában, szóval nem hiszem, hogy az ő bizalma kellett volna, hogy meginogjon irántam. Így mikor Belián azt mondja, hogy nyugodjak meg, csak megforgatom a szemem, és összébb préselem az ajkaimat. Megnyugodni? Az most azt hiszem, hogy esélytelen lesz. Márpedig mindenképpen kellene, habár a nyakamat teszem rá, hogy a gyűrű már jelzett, már tudja a másik fél, hogy túlpörögtem. Néha túl érzékeny a mágiája, és egy film alatt is bejelez, úgy, hogy egymás mellett ülünk. Aztán persze olyankor jön a megállítás, a vizsgálat, az adatok feljegyzése, meg minden ilyen dolog, én meg csak kínosan érzem magam, hogy már megint itt tartunk. Persze most egyáltalán nem ez lesz, ha Cath felbukkan, mert most nagyon mérges vagyok. Elképesztően.
- Erre ne vegyél mérget.
Én nem vagyok benne biztos, hogy vannak. Tiszta fejjel talán, de most a vöröslő köd lepte el az agyamat, és ez egy olyan pillanat, amikor az ember nem tud tisztán gondolkozni. Ilyenkor nincs semmi, csak a méreg. De az meg úgy pörget, hogy amikor hallom, hogy nyílik az ajtó, tudom, hogy ő az. De még mennyire, hogy ő. Azért oldalra sandítok, és nem tudom, hogy rá mennyire legyek mérges, hogy mennyire volt ebben az egészben benne, mert pontosan tudom, hogy ő és a bátyám egy külön kis szövetségben élnek, és annak is a határai olyanok, melyek nem mindig tartják tiszteletben az ember magánéletét.
- Mennem kell, de igen, ez bűn. Mert olyan, mintha nem lenne bizalommal irántam.
Felkelve szépen betolom a széket, de nem indulok el azonnal, megtámaszkodva nézek le Beliánra.
- Felőled, de hidd el, Denis nem így gondolkozik.
Biztos vagyok benne, hogy ő egy kalitkába zárna, és még le is takarna, hogy még csak véletlenül se vegyen észre senki. És ez az, ami igazán fel tud mérgesíteni, az a nagy helyzet.
- Szia.
Ellépve tőle csak felkapom a cuccaimat, és elindulok a vörös nő felé. Most legalább jogos, hogy bejelzett a gyűrű. Most tényleg máshogy vert a szívem.


//Köszönöm a türelmet és a játékot! Love Love Love //
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bossányi Karola
Prefektus Levita, DÖK tag, Elsős diák



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 250
Írta: 2020. január 18. 11:24 | Link

Gábor

- Ez egy viszonylag egyszerűbb varázslat, nem ismered?-némi meglepettséggel pillantottam a fiúra, de aztán megfordult a fejemben az, hogy mivel korábban még nem láttam őt, valószínűleg csak időközben érkezhetett, s néhány dolog még kimaradt neki.
- Ne aggódj, majd megtanulod - tettem hozzá egy kedves mosoly kíséretében. Ezt leszámítva egy kicsit azért aggódtam, hogy hová tűnhetett a könyvtáros, bár volt egy olyan érzésem, hogy talán tényleg csak a mosdóba kellett elsietnie, s nem akarta nyitva hagyni a könyvtárat.
- Igen, ebben igazad van! Mondjuk, ha a megszokásokból indulunk ki, még ha mágia is, de én is le szoktam oltani magam után a világítást, ha megyek valahová. Szóval lehet, hogy ez tényleg csak egy beidegződés talán, reméljük- tettem hozzá bizakodva, hisz én sem gondoltam azt, hogy a könyvtáros ennyire felelőtlen lenne. Egész biztos, hogy itt valami rosszullét, vagy valami egyéb, sürgős dolog állhatott a háttérben. Bár az is igaz, hogy mi is túl sokáig tartózkodtunk odabent.
- Nem, dehogy is - nevetve megráztam a fejét, amint az ajtóberúgás jött szóba, hisz egyrészt az ajtó tényleg több száz kilósnak tűnt, másrészt pedig nem volt szándékomban a rongálás.
- Egyébként, úgy emlékszem, hogy van egy zárnyitó bűbáj, de sajnos azt még nem gyakoroltam eleget, nem hiszem, hogy menne - pillantottam a fiúra, bár feltehetően ő sem tudta, aztán ki tudja. Most jött volna jól Beni tudása, mert szerintem neki ez már biztosan ment.
A helyzet annyira azért még sem keserített el, mert végül is, nem maradtam egyedül, ott volt velem Gábor is, aki egész kedves srácnak tűnt, s ahogy sejtettem, ki is derült róla, hogy ő bizony még csak most érkezett.  
- Nahát, akkor ezért nem láttalak még - jegyeztem meg egy mosollyal, s ezután ráztam vele kezet.
- Nem mondhatnám, hogy régóta, ebben az évben kezdtem meg a tanulmányaimat, néhány hónapja vagyok itt, de nagyon élvezem - őszintén vallottam az érzéseimről, mert ezidáig tényleg mindenki kedves volt velem.
- Hű, nagyon sok mindent érdemes itt megnézni, mert gyönyörű az épület. Nem tudom, hogy például a nagyteremben voltál-e már. Hatalmas étkező, gyönyörű! A fénylő lelkek udvara is nagyon hangulatos, de ha valami izgalmasra vágysz, akkor érdemes lenne ellátogatnod majd a kívánságok termébe. Képzeld el, ha oda belépsz, és ott kívánsz valamit, akkor a szoba olyanná alakul. Nagyon izgi - igazi beleéléssel meséltem a fiúnak, s a kastély udvarát is megemlítettem, hisz a birtok is gyönyörű volt, mikor épp nem esett az eső, vagy nem fújt a szél.    
- A tiltott részlegbe? - amikor arról beszélgettünk, hogyan is üthetnénk el az időt, bevallom, egy picit meglepődtem a bátorságán. Ezidáig magam nem is gondoltam arra, hogy ellátogassak a tiltott részlegbe, hisz valószínűleg nem véletlenül lehetett tiltott. Bár az is igaz, hogy a kíváncsiságomat mozgatta a dolog, de egyelőre nem mertem volna belevágni egy ilyen kalandba.
- Nem is tudom, talán egyszer elmennék oda is, de nem is tudom - érezhette a hangomból, hogy egy kicsit bizonytalan vagyok.
- Viszont a Felelsz és mersz jó kis programnak tűnik, míg várunk a könyvtárosra - nevetve reagáltam az ötletére, miközben követtem Gábort a bejárati ajtó felé, s odaérve egy kicsit meg is rángattam azt.
- Öhm, ez nem nyílik. Jobb lenne, ha megvárnánk, míg visszajön a könyvtáros. Nézd..még az asztalát is rendezetlenül hagyta, egész biztos, hogy csak sürgős dolga akadt - pálcámmal közben megvilágítottam az asztalt, így a fiú is láthatta azt.  
- Egyébként meg...csak sokat olvastam este, egy izgalmas regényt, és talán nem sikerült magamat kialudnom. Na és veled mi a helyzet, honnan érkeztél ide, mit lehet tudni rólad?- kíváncsiskodtam, miközben az egyik közeli széken helyet foglaltam, s hellyel kínáltam a fiút is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

2019/20.Ősz/Tél legaktívabb gólya
Mikhail Sergejevics Kazanov
Házvezető Navine, Illúziómágus, Könyvtáros



offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 87
Írta: 2020. január 18. 14:51 | Link

Dashenka



Az embernek rosszul esik, ha valaki beismeri egy rá vonatkozó negatív tulajdonságát. Akkor is, ha ezt az állítást ő teszi, pár perccel ezelőtt. Közömbösen bólintok rá. Remélem legalább a fordítók átváltottak oroszra. Még csak az kellene, hogy az egész könyvtár hallja miről beszélgetünk.
Daryát látszólag nem zavarja  a környezet. Megértem, fordított helyzetben én is az érzelmeim hullámán próbálnék felülkerekedni, nem pedig azt vizslatni, melyik pápaszemes sandít ide, meg, hogy milyen gyakran teszi ezt a mozdulatot.
Miután leteremt engem, hogy rossz apa vagyok, azután áttér arra, amikor próbálkoztam ezen változtatni. Elkezdi sorolni gyermekkori emlékeit. Megesik rajta a  szívem. Kár, hogy a fejekből nem lehet kitörölni élményeket egyetlen csettintéssel. Ha ezt megtehettem volna tizenöt évvel ezelőtt, most nem lenne itt. Nem hajtaná semmi gondolatfoszlány felém. Élné az életét, békét hagyva nekem is meg magának is.
A szívem kezd meglágyulni, mint a mikroba tett fagyos vaj. Szegény kicsi rebenok. Talán megpróbálhatnánk még egyszer. Kezdésképp heti egy-két óra kötéltánc gyakorlat. Közben nem kell annyit beszélni, akkor túl tudunk lépni a múlton. Egyszer.
Pillanatnyi szünetet tart, ekkor már nyílik ajkam. Fel akarom ajánlani neki ezt az opciót, de ő megelőz. A mondata ledermeszt. Minden előző elmélkedésem eltűnik agyamból. Nevetséges mélázás volt. Soha nem fogja Darya visszakapni azt a férfit, aki kicsiként okította.
- Tévedsz Darya. Anyád tett olyanná, amilyen akkor voltam. Sem előtte, sem utána nem tudok az lenni mint aki közben voltam. Hetente egyszer színes inget veszek fel. Cifra, röhejes mintás darabot. Ennyi maradt hátra abból az emberből. - Felállok, kezdem úgy érezni ez a beszélgetés nem lesz jobb, minden további kifakadás csak olaj a tűzre.
- Ha olyanra vágysz add fel és menj haza. Otthon minden olyan mint anyáddal volt. Oroszország nem változik. Soha. Most pedig hozok magamnak egy kávét - keserűség szűrődik ki hangomból. Érzem, de nem tudom visszafojtani. Biccentek elköszönésképp a lányomtól, aztán hátat fordítva neki elindulok a könyvtár ajtaja felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 29 ... 37 38 [39] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet