37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet
Nagyterem - Valery Madelaine Fisher hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2017. október 13. 20:23 | Link


Sok mindent hallott. Érdekes dolgokat, olyanokat, amiket még az anyjának sem mondott el, mert egyszerűen túl értékesek ahhoz, hogy átadja őket. Lépteinek magabiztos, egyenletes koppanásait verik vissza a falak, mosolyogva köszön pár diáknak, akik kihagyják a vacsorát. Hosszú, vörös hajából előrehúz pár tincset, mielőtt belépne a nagyterem ajtaján, az iskola talárjában, ami büszkén hirdeti a házát. Nem kifejezetten látványos a belépője, nem tárja ki a nagyterem ajtóit, nem áll meg bennük, csupán arra a pár pillanatra, amíg kiszúrja testvéreit. Együtt esznek. Hogy ez mennyire édes, meghatónak is lehetne nevezni, ha birtokában lenne ilyen érzéseknek. Ennek hiányában viszont csupán egy sötét, apó mosolyt csal arcára a látvány, ami szinte azonnal el is tűnik. Kihúzza magát, kecsesen mozog az asztalok között, majd, amint eléri a célt, nemes egyszerűséggel arrébb tol egy diákot, aki épp elfoglalja a helyet, amit kinézett magának.
- Allan - hatalmas mosolyra húzódnak ajkai, ahogy szeretett bátyja felé fordul először. Nem meglepő, hogy a többieket figyelembe sem veszi egészen addig, amíg féltestvére rá nem pillant. Oldalra billentve fejét ölti fel legkedvesebb kifejezését, ahogy visszanéz rá. - Te hiányoztál a legjobban, édesem - oldalra fordítja fejét, a következő kiszemelt irányába. - Emily - cinkos kacsintás, mint aki tud valami olyat a lányról, amit senki más nem. Nem téved sokat, sőt, talán ez az egyik legőszintébb megnyilvánulása. - El sem tudod képzelni, mennyire hiányzott, hogy újra együtt legyünk - hirtelen megtelnek szemei lelkesedéssel, egész arca felvesz egy izgatott pírt, mintha már igazán várná, hogy bepótolják, amit eddig elhanyagoltak.
- Oh, Rosie, drágám - másodpercek töredéke alatt veszi át a hangja és az egész mimikája felett az uralmat az undor, mikor nővérére pillant. Látványosan méri végig, mint aki nem hiszi el, mit lát, majd tekintete lassan az előtte levő tányérra vándorol. - El sem hiszem, hogy pont benned kellett ekkorát csalódnom - finnyásan felhúzza orrát, lekicsinylően megrázza fejét. - Ha így folytatod, örökké ez a kövér disznó maradsz, de - megrántja vállát, miközben ismét Allan felé fordul. Finoman az asztalra fekteti kezeit, lábait keresztbe teszi a támla alatt. - ez nem az én dolgom - vált csevegőre a hangja, ahogy már nem is kíván több figyelmet fordítani a vörös hajú lányra.
Szál megtekintése
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2017. november 5. 18:24 | Link


Mindent figyel, még akkor is, ha tekintetét épp bátyjára szegezi. Észreveszi, hogy a számára ismeretlen, ám egyáltalán nem érdektelen tag is így tesz, viszont nem avatkozik közbe. Felírja Allan pillanatnyi elgyengülését, azt, ahogy fájdalmasan összegörnyed, egészen apró, önelégült mosoly bújik meg szája szegletében. Még mindig hatással van rá, ennyi év távlatából is meg tudja félemlíteni a puszta jelenlétével. Szegény, szegény kicsi Colton. Most nincs itt George, hogy megvédje, sem pedig Monica, aki annak ellenére, hogy rendszeresen elverte a fiút, mégis köré vont egy vékony védőburkot. Nincs itt senki, aki mögé elbújhatna. Emily mocorgása is szemet szúr neki, ami tovább táplálja az ereiben csorgó tüzet. Félreérthetetlenül járatja végig rajta tekintetét, kutatva a változásokat, felfalva a rezdüléseket. Ragadozóként viselkedik, ott támad, ahol tudja, hogy vér serken, utoljára hagyja a leggyengébbet, leválasztja. Rosiet. Csak rá kell nézni. Nincs benne tartás, nincs benne semmi, ami erőre vallana. Tudatosan mondja azt, amit, tisztában van a szavai súlyával, azzal, hogy mit jelentenek, azzal, hogy mit vonnak maguk után. Hát nem ez a legszebb az egészben? Szándékosan felemészteni valakit, tudva, hogy minden a te lelkeden szárad. Ösztönösen hátrál egy lépést a felemelkedő Coltontól, érdeklődve fordítja felé fejét, halványan oldalra is billenti, mintha egy új állatfajt méregetne.
- Oh, nocsak - hajszálnyi meglepettség hallatszik ki szavaiból, szinte el is száll, ahogy kimondja. Kifejezetten tetszik neki ez az új viselkedésfajta a bátyjától, eddig még csak nem is látott tőle ilyet. Tekintete finoman követi a megjelenő Emily mozgását, ahogy befúrja magát kettőjük közé. Oh, milyen bátor tett. Kiszélesedik mosolya, szétnyúlik az arcán, ahogy ujjait először éppen hogy a hajába akasztja, végig húzza őket rajta, kényesen figyelve arra, hogy ne húzza meg őket.
- Akkor is ennyire bátor lennél, ha tudnák? - a vékony, fehér végtagok megállnak a tincsek végén, hozzáérnek a lány derekához, éppen csak figyelmeztetés értékűen. A nővére már egyáltalán nem lepi meg. Mindig is Allan kiskutyáját látta benne, a vihácsoló, ám a legkevésbé sem veszélyesnek tekinthető csivavát, esetleg tacskót, akibe úgy rúghatsz bele, ahogy nem szégyellsz. Úgyis neked ugrik majd, és úgyis ő jár rosszul. A vörös hajú lánynál is pont azt érte el, amit el szeretett volna. Ugyan nem reagál rá, látja, hallja, azzal pedig, hogy nem figyel, azt az üzenetet közli vele, hogy nem fontos eléggé. Erőtlen, elenyésző légyzümmögés az újság csattanása előtt.
- Újra a testvéreimmel lenni, mi mást szeretnék? - hirtelen vált csevegő hangnembe, talán még fülsértőnek is lehetne nevezni a színt, amit megüt. Válaszát a felé magasodó Coltonnak intézi, végig igyekszik elkapni a tekintetét, míg sajátjába mímelt vidámság játszik.
Szál megtekintése
Nagyterem - Valery Madelaine Fisher hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet