Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=770627#post770627][b]Weiler Dante - 2019.09.01. 20:37[/b][/url]

Mármint az, hogy tőle sréhen hangzik el egy ilyen utasítás, meglehetősen feltűnő, hát még hogy külön a nevét is említették - annyira nem szélesek ezek az asztalok, hogy a vele majdnem szemben ülő társaság párbeszéde, főleg a "Weiler" szó után ne üsse meg a fülét. Pedig nem ígérkezett ez a vacsora különösebben mozgalmasnak, ahogy általában a többi sem az.
Az arca a legenyhébb kifejezéssel élve sem tükrőzi bármifajta lenyűgözöttséget a fantasztikus ötlet miatt. Mégis honnan a fenéből jönnek ezeknek az ostoba ötletek? Hol vannak? Valami átkozott előkészítőben? Rossz épületbe tért be? Csak mert ő tudtával egy olyan oktatási intézménybe érkezett vissza, ahol már az elsőévesek is tizennégy évesen kezdik a tanulmányaikat. Erre egy háztársa unszolására úgy térdel előtte egy öngyilkos szerencsecsomag énekelve, mintha az élete függene tőle.
Az egész különösebben nem érdekelné, és ignorálva a jeletet vacsorázna tovább, de kinyúl felé egy kéz és a vállára csúszik. A villa és kés fémes hanggal találkozik a tányér szélével, ahogy lerakja az evőeszközöket. Megragadja a rajta pihenő kézfejet az ujjaknál, és hallani, ahogy az izületek (egyelőre nem a csontok) megropannak a rájuk kifejtett erőtől. Ezen a ponton fordul a fiú felé. Miközben még tartja a kezét, fokozatosan egyre nagyobb nyomást kifejtve rá, lassan vontatottan pakolja egymás után a szavakat, látszólag érdektelen hangszínen.
- Miután elengedtem a kezed, öt másodpercet kapsz eltakarodni. Ha azután is kartávolságon belül talállak, az estét csontforrasztó társaságában fogod tölteni a gyengélkedőn.
Fájdalmas nyögés a válasz, az ujjak rendezetlenül préselődnek egymáshoz; megérti, hogy fájdalmas, pont azért csinálja. Kivárja, míg a másik szemében felcsillan a felismerés szikrája, mennyire érdemes is komolyan venni a tanácsát, ezután viszont elengedi.
Semmi meglepő sincs abban, hogy tartozását letudva a diák farkát behúzva iszkol minél messzebb a rellonos fiútól. Dolga végeztével visszafordul a vacsorájához, nyúl is a poharáért, hogy igyon belőle, már a pereménél van a szája is, mikor..
Állj.
Automatikusan megáll a mozdulatban, bár külső szemmel nézve lehet úgy tűnt, mintha már kortyolt volna belőle egy keveset.
Szagolj bele még egyszer, mielőtt beleiszol. - Ismét a szájához emeli, valójában csak eleget tesz az utasításnak, és indeed, már érzi azt az enyhe szulfurra emlékeztető szagot, épp csak leheletnyi, de naponta bájitalokkal foglalkozik: ellenőriz, szagol, néha kóstol. Ezzel a gyakorlattal természetes, hogy feltűnik neki, valami hibádzik.
Így már mindjárt logikusabbnak tűnik, mire fel volt ez az egész nevetséges jelenet, és miért is biztatta ilyesmire Charlotte (nagyjából csak azért tudja a nevét, mert a bájitaltanáruk rokona, egyébiránt sosem beszéltek futó köszönésen túl) a másik diákot. Anélkül, hogy különösebben szélsőséges érzelmeket mutatna, felkel a helyéről és a Charlotte-al szemben ülő diákot rövid tőszavakban arrébb tessékeli, így a lány egyszer csak arra eszmélhet, hogy Weiler Dante vele szemben ül, mocsárzöld, metsző tekintete az övébe mélyed, kezében az italával, amelybe nemrég sikeresen belecsöpögtette a bájitalát. A pohár talpa koppan az asztal közepén közöttük, a fiú pedig egyelőre még nem engedte el.
- Azt hiszem, ezt magadnak szántad eredetileg. Nincs rossz kedvem, - ez a kijelentés mondjuk kissé hidegrázós az előbbi után - ezért meghagyom a választást, hogy te iszod meg magadtól vagy én itatom meg veled.
Weiler módszereit ismerve az utóbbi nem kedves dédelgetés lenne, de nem fenyegeti meg explicit módon, merthát mint mondta is: nem ideges egyelőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=773461#post773461][b]Weiler Dante - 2019.09.16. 15:01[/b][/url]

Hosszú ujjai a pohár peremét fogják körbe öt ponton, ahol az ujjbegyek az üveg szélére simulnak, miközben rezzenéstelen arccal pillant át a másik oldalra, Charlotte arcát figyelve. Nem érez különösebb dühöt a dolog felett, ettől függetlenül teljesen egyértelmű, hogy ezt a bájitalt nem neki kell meginnia. Nem is tervezi, viszont ha már megfőzték és ilyen ‘leleményes’ módon megpróbálták valamilyen okból pont neki beadni, nyilván oka van.
- Hn. Én is így gondoltam – válaszol az akár még meg is ihatom szókapcsolatra bólintva. Ezt is várja el legalább, ha már a lány besült a próbálkozásával előtte. Nem különösebben szégyenteljes, inkább csak megvan a következménye annak, hogy a személyére is fény derült. Szerencsésebb lett volna, ha Dante nem tudja, kinek kell viszonozni a szívességet.
- A szulfuros mellékillatból ítélve valamilyen hangulatbefolyásoló főzet. – Mivel el van keverve más itallal, nem tudná felismerni, pontosan miről is van szó, egyébként is a nagyteremben vannak, mindenhol különböző ételek, sütemények, italok illatai szállnak és keverednek. Extrém mód jó szaglás és még több éves, akár évtizedes tapasztalatra lenne szüksége a pontos bájital megállapításához.
- Ha már lefőzted, magad teszteld. – Amit saját maga tehet, azt Dante is saját maga próbálja ki. Más kérdés, hogy a következő projektjénél ezt nem teheti meg ilyen egyszerűen, ott más módszerelhez kell majd folyamodnia, de ebben az esetben nem látja akadályát az empirikus tesztelésnek. – Aztán meglátjuk, hogy valóban ezt a hatást akartad-e elérni és ezt a hatóidőt.
Kis szünetet hagy, keze lecsúszik a pohár aljára, ahogy a karcsú üveget közelebb tolja a lányhoz. Mivel a körülöttük ülők szótlanul hallgatnak, hallani a terítő tompa súrlódását a mozdulat nyomán. A fiú valamivel közelebb hajol, mocsárzöld tekintete metsző és kérlelhetetlenül hűvös tényszerűséggel fürkészi Charlotte-ot, milyen reakciókat mutat.
- Netán valami olyan ártalmas löttyöt akartál velem megitatni, amit te magad nem fogyasztanál el bármikor? Hmm? - Az utolsó hümmögés mély basszusa kellemetlen mellékzöngét rejt, ahogy maga a lusta ráérősséggel kiejtett szavak által formált kérdés is. Erre tulajdonképpen csak egyetlen egy helyes válasz létezik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=773637#post773637][b]Weiler Dante - 2019.09.17. 15:54[/b][/url]

Szemernyit sem változik sem a viselkedése sem gesztusainak éles jellege, pusztán azon egyszerű okból kifolyólag, hogy sosem fáradt a tudatos megfélemlítéssel. Ha a lány arra számít, hogy érdektelensége bármilyen változást vált majd ki, messze félreérti a fiú természetének jellegét. Amennyiben tudatos vagy stratégiailag megtervezettek lennének a mozdulatai, még dönthetne is úgy, hogy meghátrál, esetleg változtat, ám ez nála nem döntés kérdése. Ezt az übermensch tervezettséget meghagyja a ”hanyatló nyugatnak”, ahogy Charlotte makacs kérlelhetetlenségét is. Csak nem érdekli. Az érdekli, hogy mit akartak neki adni és az, hogy ezt lehetőleg az ”elkövető” fogyassza el.
- Kedvenc elfoglaltságom befolyásolófőzeteket fogyasztani. – Elhúzza a száját. Még jó, hogy nem itta meg, mert bár most nincs hidegfront, hogy különösen rossz legyen a helyzet, nem vállalná el a teljes kontrollvesztést így sem. Legutóbb valakinek a nyaka kötött ki az ujjai között, de kétli, hogy bájital hatása alatt olyan könyörületes lenne vagy habozna annyit, mint akkor.
Bár eddig nem volt különösebben ideges, de még csak mosts sem nevezhető igazán annak, átfut a fején egy halvány gondolat, hogyan rakja a helyére a lányt, aki most közelebb hajol, óvatlanul kartávolságon belülre. Cseppet sem udvarias, még annyira sem etikus, és legkevésbé sem egészséges gondolat az, milyen könnyű lenne megragadni a tarkóját és egyszerűen az asztallapnak szorítani, amíg a szája sarkán le nem csorgatja a bájitalt. DE, csak egy futó gondolat, egyetlen századmásodpercnyi bevillanás, mint lehetőség, nem több. Az valójában fel sem merül benne, hogy tényleg megtegye, de tartsa fel a kezét, akinek sosem ugrott be ilyesmi egy adott helyzetben.. még csak hasonló sem.
Végighallgatja az okfejtést a lány szájából, csak épp.. de még előtte a pohárcserét is végignézte, viszont, akárhogy is csűri-csavarja a mesteri tervet, valahogy mégsem tűnik számára olyan mesterinek.
- Remélem tudod, hogy éppen most vezetted le magad ellen a bizonyítékot hangosan, érthetően.. – Körbenéz a körülöttük ülőkön, akik már eddig is figyelték a párbeszédüket. – … öt háztársad előtt. – Nem is egészen érti, hogy gondolta ezt a diszkréció dolgot Charlotte azzal együtt, hogy kifejtette nyilvánosan, miként kívánja rákenni Dantéra az esetet. Mikor a lány hátrahajolna az előbbi testarttásából, ezúttal Dante tényleg kihasználja azt, hogy kartávolságon belül van és átnyúlva az asztalon, a vállánál fogva határozottan visszanyomja a székébe, mielőtt felpattanhatna. A lendülettől, ahogy visszapuhhan, megcsikordul alatta a szék lába. Használhatna átkot vagy bűbájt is, hogy mozdulatlanná tegye, de olyan nagy jelentőséget nem tulajdonít ennek a közjátéknak, hogy mágiát alkalmazzon.
- Inkább várjuk ki együtt, hogyan sikerült. – Máris hallani némi elnyomott káromkodást a Charlie melletti széken. A gondolat, hogy a saját maga által generált érzelmi kitörést közvetlenül a maga mellett ülőben váltotta ki, így nagy az esélye, hogy rajta csattanjon az ostor végül annyira ironikus, annyira.. karma, még ha nem is hisz benne, hogy valódi szórakozott mosolyt vált ki Dantéból. Hatalmas csörömböléssel csattan és reped meg a tányér centikkel a lány jobb karja mellett, ahol a kiválasztott tesztalany ül. Az A hÜlYe KuRvA! – hangzik el, immáron emelt hangszínen, a másik asztaltól is feléjük fordul már erre néhány szempár.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=778166#post778166][b]Weiler Dante - 2019.10.15. 12:07[/b][/url]

Csak hátradől ültében, maga előtt összevont kezekkel figyelni a jelenetet, amit a lány kreál nagy üggyel-bajjal. Hűvös tekintettel követi nyomon az eseményeket, mert azért összességében, ha őszinte akar lenni, nem nyűgözi le különösebben ez a színpadiasság. Dante az a fajta ember, aki a tényleges effektivitást és gyakorlatiasságot értékeli nagyra, ennek az egész közjátéknak pedig egyébként, ha belegondolunk, valójában semmi értelme. Se eleje, se vége. Nincs konkrét kifutása, nem akar benne elérni senki semmit, nincsenek kitűzőtt kommunikációs célok: semmi. Eleinte még volt, lehetett volna - megigya ő a bájitalt vagy megigya Charlotte, de ez az egész bizonyítás és bemártogatás..
... valójában bármilyen komolyabb számonkérésre kerülne sor, úgy is legilimenciával emlékeket néznének, vagy egy merengőben felmérné a tanári kar egyik tagja a jelenetet. A varázsvilágban nem egyszerű mesterség hazudni, ha komolyan utána akarnak menni a szavad hitelességének.
A nevenincs tanár - aki furcsa, hogy ennyire nevenincs, azt hitte, hogy legalább a tanári kart teljes mértékben ismeri (amúgy névre és arcra: igen) - láthatóan nem hiszi el az arcába mondott igazságot. Biztos valami gyakorlótanár, aki 1-2 hetet van itt, mert az iskola tanári gárdája valójában meglehetően egzakt, nem mászkálnak csak úgy mindenfelé mellékes 'mobok', főleg nem olyanok, akik komolyan felelősségre is vonhatnák.
- Mindössze szerencséd volt, hogy egy ostoba szubhumánt fogtál ki a magyarázatoddal. Nem mintha múlna rajta bármi is.
Bármelyik tényleges oktató valószínűleg kérdés nélkül fogta volna a grabancánál a lányt és küldené fél éves büntetőmunkára, minekután az az elhajított pohár könnyedén landolhatott volna valaki fejét, minekután ilyen mértékű agresszióig hergelt egy diákot a bájitalával. Szólhatna egy tényleges oktatónak, de sosem volt szokása az ilyesmi, meg aztán ilyen mélyen tényleg nem kíván elmerülni a jelenetben.
- Mindegy. Máskor próbáld a kísérleti italaidat valaki mással megitatni és lehetőleg hagyj ki belőle.
Hogy mással mi történik vagy milyen következményei lennének az már annyira nem foglalkoztatja, míg nincs hozzá közvetlen köze, mint most. Az pedig, hogy tárgyául akarták volna használni ennek a próbálkozásnak egyenesen nonszensz.
- Viszont én ezzel végeztem is. - Nem nagyon nyúlt hozzá az ételéhez azóta, ez így is marad, merthogy az utolsó mondatával felkel az asztaltól. Megvolt a kéretlen műsor erre az estére, és bár irritáltnak már nem nevezhető, de nem kíván ilyesfajta komédiában részt venni. Értékítélete felé nincs ugyan, mindössze alkatilag nem neki való az a szociális körtánc, amit Charlotte járt az elmúlt percekben. Biccent a lány irányába, majd elhagyja a nagytermet.