Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=678145#post678145][b]Fellegi L. Milán - 2017.04.28. 21:17[/b][/url]

Egy ideig tempósan pakolgatja be a szájába a falatokat és nem is igazán koncentrál semmi másra. Egy bájital receptjét pörgeti a fejében, pontosabban a hozzávalók listáját, miközben egy adag csirkepaprikást igyekszik villával az arcába tuszkolni, az pedig a nagy gondolkodásban eszébe sem jut, hogy talán azok a nokedlik nagyobb hajlandóságot mutatnának a megevődésre, hogyha kanállal próbálkozna.
Valami viszont nem stimmel, zavart érez az erőben. Furcsa érzése van, habár nem tudná megmondani, mi okozza ezt. Legalábbis egy ideig. Amikor azonban felpillant és körbejáratja a tekintetét, az Eridonos asztalnál elkapja Andris pillantását, aki általában Gyógynövénytanon szokott mellette ülni. Ekkor áll össze neki a kép a furcsa érzésről... Valószínűleg azt érezte meg, hogy figyelik.
Szentel egy pár gondolatot a srácnak. Nem tud róla sokat, mivel nem nagyon van alkalmuk beszélgetni - a GYNT ugyanis azon kevés órák egyike, amelyek Milán kitüntető figyelmét élvezik, méghozzá a legkisebb részletekig. Ettől függetlenül azért tud egy-két dolgot a fiúról, még egy párat pedig sejt. Féloldalas mosolyra húzza a száját, amely afféle köszönés akar lenni. Többre nem futja, ugyanis éppen a keze és a szája is eléggé tele van, a kapacitása nagy része mondhatni az evésre megy el.
Nemsokára azonban újra arra lesz figyelmes, hogy a fiú tekintete rajta van. Egy pillanatra óvatosan körbesandít maga körül, őszintén szólva leginkább egy csinos lányt keresve, aki ezt a sok-sok pillantást kiérdemelte. Körülötte azonban csak pár ember ül, közülük pedig a lányok mitagadás nem túl szemrevalók, a többség pedig így is fiú. Nem igazán érti a dolgot, de nem különösebben zaklatja fel, így újra enni kezd, habár most már kicsit lassabban, mert önkéntelenül is felrémlik előtte, vajon Andris milyennek láthatja, amint habzsolva teletömi a hörcsögpofit. És habár nem az a típus, aki a megjelenésével kapcsolatban nagyon kényes lenne, azért ez mégsem az a kép, amit szívesen láttat magáról.
Így már azonban ő is egyre ritkábban tudja megállni, hogy ne nézzen Andrisra, akinek a gondolatai közé láthatóan nagyon beférkőzhetett, ugyanis egy az egyben úgy néz ki, mint aki valamit nagyon szeretne a tudtára adni, csak éppen a kommunikációnak nem a szokványos módját választotta, hanem inkább szuggesztió segítségével igyekszik megoldani a dolgot. Tanácstalanul a tányérjába néz, hátha ott nem stimmel valami - de nem, nem cserélte ki senki ez ebédjét élő varangyokra, vagy változtatta a tányérját frizbivé. De akkor mi a fenét bámul rajta? Finoman végigsimít a szája mentén, hátha ezzel letöröl onnan egy kis félrement ételmaradékot, de nem igazán érződik úgy, hogy bármiféle hatása lenne. Kezdi magát kényelmetlenül érezni, nem is annyira a pillantásoktól, inkább attól, hogy nem érti az okát. Olyan nincs, hogy Fellegi Milán ne értsen valamit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=678347#post678347][b]Fellegi L. Milán - 2017.04.29. 17:31[/b][/url]

Ha eddig gyanította, hogy a fiú őt nézi a szemközti asztalnál, akkor attól a pillanattól kezdve biztos benne, amikor majdnem belefullad az innivalójába. Kissé szemöldökráncolva figyeli a jelentet, egy cseppet talán még aggódik is, mert egyáltalán nem biztos benne, hogy idejében ide tudná hívni Lorelait vagy Leont, hogyha szükség lenne rájuk. Szerencsére azonban erre nincsen szükség, pár pillanat múlva társai egyértelmű hátráltatása ellenére is túlteszi magát a fiú a dolgon. Kicsit megcsóválja a fejét, közben pedig újra a tányérjába néz, hogy most már végre kivégezze az utolsó pár falatot, ami még maradt. Pár pillanattal később azonban folytatódik az ő kis táncuk - újra magán érzi a fiú pillantását. Na jó, most már azért ez kezd túlzás lenni! Direkt nem néz Andrisra, inkább másfelé bámészkodik, ameddig a lehetőségeit latolgatja. Az agyában szinte láthatóan zakatolnak a fogaskerekek. Tegyen úgy, mintha nem vette volna észre? Ahhoz talán már azért egy kicsit késő. Kérdezzen rá, mit szeretne? Nem lenne az fura? Elvégre szinte semmi konkrét nem történt, éppen csak párszor tévedt össze a tekintetük, ráadásul az elmúlt egy-két percben már legalább annyiszor ránézett ő is Andrisra, mint amennyiszer az Eridonos rá. Az aztán igazán gyenge kifogás lenne, hogy ő kezdte. De azért mégis túl gyakoriak a pillantások ahhoz, hogy a véletlen műve legyen. Nyilván jár valami a fejében.
Miközben ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáznak a fejében, a fiú újra őt kezdi nézni. Milán pedig már éppen úgy döntene, hogy visszamegy a Levitába és későbbre hagyja ennek a rejtélynek a megoldását, amikor ismét elkapja a pillantást. Na jó, itt most elég ebből a bizonytalanságból! Felpattan az asztal mellől, felkap az egyik közeli tálról egy almát, majd határozott léptekkel megindul az Eridon asztala felé. Pár méretes lépés után pedig  fogja magát és elfoglalja az Andrissal szemben található helyet, mintha mi sem lenne természetesebb. Magában persze már kezdi megbánni az egészet, most fogják éppen minimum öten hülyének nézni. De ha már mindenképpen ez lesz a dolog vége, most már juszt is kideríti, amiért jött.
- Helló. Úgy tűnt, hogy beszélni szeretnél velem - mondja, miközben a mellette ülőket szinte teljesen kizárva, kékjeit Andrisra függeszti. Mialatt azt reméli, sikerül majd bármilyen érdemi reakciót kicsikarnia a fiúból, letámasztja kezeit az asztalra és úgy könyököl rá a fára, hogy karjait közben összekulcsolja. Na gyerünk, ki vele, mi a helyzet!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=678453#post678453][b]Fellegi L. Milán - 2017.04.29. 23:17[/b][/url]

A kijelentése láthatóan nagy hatást gyakorol a vele szemben ülőre. Persze ha kicsit jobban értene a non-verbális jelek értelmezéséhez, Milán valószínűleg azt is észrevehetné, hogy igazából közel sem a kimondott szavai nyomán jelentek meg másik Milánunk kétségbeesett reakciói, hanem már sokkal hamarabb - nagyjából akkor, amikor a Levitás popója a padot érintette. A válasz lassú, nyögvenyelős, sok benne a bizonytalan őőő-zés. Kérdéses, hogy a növény nevét volt-e ilyen nehéz kitalálnia, vagy az egész mondandóját.
Egy teljes pillanatra még azon is elgondolkodik, hogy meg kellene sértődnie. Tényleg a Fürgebab az első, ami az embernek eszébe jut, amikor ránéz? Mármint persze, jó Gyógynövénytanból, na de azért ez mégiscsak pofátlan skatulyázás. Meg egyébként is, ő ennél jóval izgalmasabb személyiség! Ez azonban csak egy rövid intermezzo, hiszen aztán ő is rájön - ez egész egyszerűen kamu. Az Eridonos úgy lesüti a szemét hazugság közben, mint ahogyan az igazi középső csoportosok szokták, arról nem is beszélve, hogy a Fürgebab a trollok betaknyosításán kívül szinte semmire nem jó - a legtöbb bájitalban ahol használják, simán pótolható mással is, ráadásul Bájitaltanon nem is ül mellette, úgyhogy erről nem neki kellett volna eszébe jutnia.
Egy vékony repedést piszkál az asztallapon a körmével, miközben azon gondolkodik, mégis mihez kellene ezzel a helyzettel kezdenie. Kedve lenne odaszúrni valami epéset, de úgy dönt rendes lesz. Aztán viszont mégsem bírja megállni, hogy finoman ne adja Andris tudtára, őt nem lehet ennyire madárnak nézni.
- Ah. Azt hittem, ezek a dolgok csak a Levitásokat foglalkoztatják még vacsoraidőben is - mondja, szemét enyhén megforgatva, majd hosszasan Andris barna tekintetébe fúrva, hogy egyértelműen megérkezzen az üzenet: "Valamit titkolsz!"
- Trolltakony haver, trolltakony. - Ennyi végül is a Fürgebab haszna. A trollok allergiásak rá. Remélhetőleg Andris kapcsol és úgy fog tenni, mint akinek most már világos minden. Egyszerűbb lenne mindkettejüknek, mert ha most az Eridonos elkezd értetlenkedni, akkor aztán tényleg éghetnek mindketten, mint a Reichstag.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=678787#post678787][b]Fellegi L. Milán - 2017.05.01. 15:25[/b][/url]

Nem kerüli el a figyelmét, hogy Andris úgy viselkedik, mint aki nagyon zavarban van. Hogy mégis mi a fenétől, azt persze már ő maga sem nagyon érti, de leginkább betudja annak, hogy nehéz helyzetbe került a megfelelő füllentés megtalálását illetőleg. Aztán hogy a füllentésre miért van szükség, az már végképp meghaladja Milán képességeit  - nocsak, ilyen is van - de tény ami tény, továbbra sincsen meggyőződve róla, hogy a Bagolykövesek között akár csak egy normális is akad. Így aztán bűntudata sincsen sok, amiért nem érti őket, elvégre az eleve feltételezné, hogy ő maga sem normális. Márpedig ő normális. Éppen emiatt tekint magára továbbra is Herzberges, nem Bagolyköves diákként. Lesz ez valaha máshogy?
Szerencsére Andris legalább annyira kapcsol, hogy helyeselni kezdjen a trolltakony dologra. Aztán persze el is rontja, Milán pedig csak egy gyengébb fintorgással tudja kiváltani a kikívánkozó igazságot, amelyet így végül hősiesen magában tart. Már miért írt volna olyat a jegyzetébe, hogy trolltakony? Nem ám, ő szép kerek mondatban leírta, hogy "A trollok allergiásak rá, messziről jelzi közeledtüket". Habár szereti a lényegre törő és rövid jegyzetelést, az óravázlatait mindig úgy készíti el GYNT-n és BIT-n, hogy akár tizenöt év múlva is tökéletesen tudja, mi hangzott el az órán. Szóval ez sajnos nem jött be.
- Örülök, hogy segíthettem felfrissíteni az emlékezetedet - mondja szórakozottan, persze a hangjából inkább bosszúság hallik, mint öröm. Végül megvonja a vállát, mint akinek láthatóan nincsen már itt több dolga, aztán feláll az asztal mellől, habár baljával még az asztalt támasztja,  miközben búcsút mond. Nem mintha a búcsú sokáig szólna, holnap ugyanis lesz közös órájuk.
- Hát akkor holnap! További jó étvágyat! - Ezzel a lendülettel pedig felkapja a bal kezét az asztalról, int vele egy aprót és a Levita felé veszi az irányt, hogy ott gondolkodhasson tovább, miért nézte ki a fiú a szájából a vacsorát. Andris megúszta, legalábbis egyelőre, de jajj neki, mert habár nem tud róla, ennek még itt nincs vége...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=698575#post698575][b]Fellegi L. Milán - 2017.08.30. 20:08[/b][/url]

Este tíz elmúlt, és halandó ember számára nyilván megmagyarázhatatlan, hogy Milán miért pont ilyenkor és miért pont itt írja a háziját. Egészen könnyedén megtanulta kiszűrni a zavaró hangokat, gondolatai egyértelműek és tiszták a tananyaggal és a feladatokkal kapcsolatban, így az a pár ember, aki ezen a kései órán még a Nagyteremben tartózkodik, igazán nem tényező számára. Egészen gyorsan és könnyedén halad a feladatokkal, addig, míg ez a kellemes állapot fel nem borul egy bizonyos valakinek köszönhetően, akit a szomszédos asztalnál pillant meg egy bögre kakaó és egy könyv társaságában. Zavarodottan pillant fel az Eridonos irányába, aki abban a pillanatban éppen nem néz rá. Lehet, hogy nem is vette észre. Majdnem egy hete nem látta, az utolsó elválásuk pedig meglehetősen viharosra sikeredett.
Sokat gondolt Andrisra. Ez tőle kifejezetten idegen szokás, ugyanis ő nem szokott sokat gondolni szinte senkire. Nórira, talán. Esetleg a szüleire. Itt nagyjából vége is a listának azon személyekről, akiknek legalább naponta egyszer szentel egy-egy gondolatot. Hiszen tudja mindenki, milyen... Mindig kattog valamin az agya, és sosem a körülötte levőkön. Ő az, aki csak néz rád, de tudod, hogy igazából nem rád gondol már jó pár perce.
És akkor itt van ez a valaki, akin mégis egész héten kattogtak a fogaskerekek. Nem csak a fiún töprengett sokat, hanem a töprengés miértjén is, így hamar megnyugtatta magát az egyértelművel – olyan drasztikus titkot tudott meg róla, hogy kész csoda lenne, ha nem jutna eszébe. Ugye az lenne?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=698578#post698578][b]Fellegi L. Milán - 2017.08.30. 20:12[/b][/url]

Lassan követi végig tekintetével Andris barátainak távozását, közben pedig meglepve állapítja meg, hogy tulajdonképpen észre sem vette őket, ameddig fel nem álltak az asztal mellől.
Az igazság az, hogy nincs kedve odamenni Andrishoz. Illetve ez így pontatlan. Igenis kedve van tisztázni a helyzetet és kedve van megkérdezni hogy érzi magát, ahogy azt is szívesen megtudná, milyen együtt élnie ezzel az egésszel... De tudja, hogy ez csak a fejében zajlana le ennyire egyszerűen. A valóságban kínálkozó végkimenetelek lehetőségei csak úgy sikítják a fejében, hogy hiba odamennie. Kínos és képmutató beszélgetés, ettől fél a legjobban. A Milán- és Andris-féléknek az őszinteség ilyen helyzetekben nem megy könnyen.
Tekintetét visszaerőlteti a házi feladatra, reménykedve abban, hogy a korábban olyan remekül szuperáló figyelmét hamar visszanyeri, de nem megy. A tekintetét tudja irányítani és viszonylag sokáig nem néz fel Andrisra, a gondolatait azonban nem sikerül. Harmadszorra olvassa ugyanazt a kérdést, de nem jut el az agyáig. Végül megadja magát és felnéz az Eridonosra, aki mintha hasonló gondokkal küzdene. Ebben ugyan nem biztos, de most is éppen őt nézi pár pillanatig, és mintha ő sem lapozott volna semmit az elmúlt pár percben.
Andris szemei leginkább világfájdalmat tükröznek, a Levitás pedig nem érti. Mi a baj? Nem tette elég egyértelművé, hogy megőrzi a titkát? Hiszen egészen eddig úgy tett, mintha mit sem tudna róla. Akkor meg Andris mitől fél? Ő is tudhatja, ahogyan a kastélyban mindenki, hogy még ha el is akarná pletykálni, akkor sem lenne kinek.
Szinte fizikai fájdalmat okoz a bosszúság, amit Andris savanyú arcát látva érez, kicsit talán egy pillanatra dühös is, de ez el is illan, ahogy jött. Nem, ő nem szokta elveszíteni a fejét, és most sem fogja. Sóhajt egy nagyot, majd lemondóan becsapja a füzetét és az asztalon hagyja, miközben a mellette fekvő pulóverét felnyalábolja és elindul az Eridon asztala felé. Ez így nem mehet. Valamit muszáj csinálnia. Ha már nem tudja megcsinálni a BIT háziját valaki miatt, ott komoly gondok vannak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=698580#post698580][b]Fellegi L. Milán - 2017.08.30. 20:15[/b][/url]

Ez a gondja az érzelmekkel, tökéletesen példázza a mostani helyzet. Nagy elánnal felpattant, de sokkal tovább nem is terjed a tudománya. Azt hitte, majd magától tudni fogja, mit kellene mondania az Eridonosnak, de nem tudja, így aztán ő sem jut el sokkal tovább a beszélgetésben az ijedt Andrisnál.
- Szia - mondja rekedt hangon, ami kicsit úgy cseng, mintha már napok óta nem használta volna. Enyhén megköszörüli a torkát, hátha azzal időt nyerhet.
Remek, te címeres ökör, sokáig jutottál. Eddig még egy hároméves is fent tud tartani egy beszélgetést.
Gyorsan, de nem elég gyorsan realizálja, hogy az önmarcangolás nem igazán fogja tovább vinni a társalgást. Egy egyszerű és sebes mozdulattal leül Andrissal szemben, közben pedig belebújik a fekete cipzáras pulóverbe, majd lekönyököl az asztalra, világító kék szemeit pedig a fiúra szegezi.
- Mi a baj? - Kerek perec, durr bele. Nem jutott eszébe jobb kérdés az őszinte kérdésnél. Végül azonban, hogy még érthetőbb legyen, mire céloz, röviden hozzáteszi:
- Nem fogom elmondani senkinek, nem kell így nézned rám. - Most pedig várja a megkönnyebbülést Andris részéről, mert szinte biztos benne, hogy ez okozta a problémáját. Ó Milán, ha tudnál bármit is az emberekről...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=698583#post698583][b]Fellegi L. Milán - 2017.08.30. 20:18[/b][/url]

Azt hitte, szinte hallani fogja az Andris lelkéről legördülő köveket, de semmi ehhez még csak hasonló sem történik. Sőt, tulajdonképpen semmi nem is történik, Andris mintha megkukult volna. Zavartan pillog rá egy párat, nem érti mi lehet a baj, miért nem tud az Eridonos megmukkanni. Végül aztán rájön, megérkezik a felismerés.
Bármennyire is halkan beszélnek, tény ami tény, nincsenek egyedül. Ez pedig Andris legnagyobb titka. Nem meglepő, hogy nem találja a megfelelő szavakat a válaszhoz, nyilván nem akar itt nyíltan társalogni erről a kérdésről. Hogy is lehetett olyan buta, hogy ezt itt szegezze neki?
- Bocsi, gondolhattam volna, hogy ezt nem itt kellene megbeszélnünk - mondja, miközben enyhén ráncolja a szemöldökét.
- Gyere, beszéljünk máshol, jó? - Feláll az asztal mellől és várakozó tekintetét Andrisra szegezi, akinek most már csak annyi lesz a dolga, hogy kövesse. Már ha szeretné.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=705936#post705936][b]Fellegi L. Milán - 2017.10.17. 22:04[/b][/url]

Az utóbbi napok számára a kétségbeesett hajszáról szóltak, amely alapvetően a Bagolykő melletti erdő növényeinek beszerzésére irányul. Mindjárt itt a tél, akkor pedig már nem fog tudni "leugrani" az erdőbe, amikor éppen úgy érzi. Illetve ugrani éppen ugorhat, csak semmit sem fog találni. A következő hónapokban csak abból dolgozhat majd, amit most begyűjtött, így aztán igyekszik előre is gondolni mindenre - még akkor is, hogyha önmagához képest ez mostanában rémesen siralmasan megy neki. Valakmi egészen más foglalkoztatja. Na de ne térjünk el a tárgytól. Semmi különös nincsen abban, hogy a mai vacsorát is módszeresen lekési, ahogyan a héten eddig szinte mindet. Így is meglehetősen erőlködnie kell, hogy ne maradjon kint még tovább, és legalább ilyenkor juttasson valamiféle táplálékot a szervezetébe - még ha ez csak a korábbi lakoma árnyékát, a maradékok összekaparását jelenti. Nem mintha a Bagolykőben az annyira siralmas sors lenne.
Fáradtan lép be a nagyterembe, át sem öltözött, így aztán koszos tornacsukában és a bokormászástól szakadt farmerében tündököl. A pulóver nagyon koszos lett, így azt legalább levette, hogy a szembejövő tanárok rosszalló pillantásait elkerülje, habár a rövid ujjú pólójában a mostani hűvösben kissé kellemetlenül érzi magát.
A nagyteremben már messziről kihallik a jó hangulat. Az Eridonosok elképesztő bulizást művelnek le a saját asztaluknál, ami a jellemüket tekintve nem furcsa, de azért mégsem mondható mindennapos jelenségnek. Még Milán is megenged magának egy közönyös (és talán kissé irigy?) pillantást a pirosak asztalának irányába. Noshát, a pillantása csak addig közönyös, amíg meg nem látja az Eridonoskupac közepén a fő felbujtót - azt a bizonyos másik Milánt. Megtorpan.
Hitetlen, elkerekedett szemekkel nézi a tömeg közepén gitározó és énekelő Andrist, aki nem sokban hasonlít az általa megismert Andrisra. Valószínűleg a bárgyúnál is ostobább látványt kelthet abban a pár másodpercben, amíg csak álldogál a Levitás asztal közelében, a szemöldökét ráncolja és tátott (na jó, csak picit nyitott) szájjal nézi a történéseket. Nem mintha bárki észrevenné őt vagy a zavarodottságát, láthatóan nagyon bele vannak melegedve. A bozontos farkasfiúból pedig olyasfajta lelkesedés (jobbak talán szenvedélynek is hívják?) árad, ami Milán lábát a földbe betonozza, a gondolataiba pedig beférkőzik a gondolat, hogy van ebben valami kicseszettül vonzó.
Most már csak az lenne jó, ha nem állna ott mint egy idióta. Ja, jó lenne...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=706667#post706667][b]Fellegi L. Milán - 2017.10.26. 11:30[/b][/url]

Amit Andris művel, az valami egészen hihetetlen Milán számára. Nem csak azért, mert eleve ritkán lát ennyire ügyesen zenélni bárkit, aki nem ebből él, hanem mert még mindig nagyon nehezen tudja összeilleszteni a fejében a csendes, zavarban levő és visszafogott Andrist ezzel a most látottal. Persze ha egy kicsit jobban foglalkozna mások érzelmi világával, lehet még az is eszébe jutna, hogy valahol Andrisnak is le kell eresztenie... Helyette az a rendkívül sztereotip gondolat úszik be a fejébe, hogy végül is most végre prezentálásra került a válasz a kérdésre, hogy Andris mit is keres az Eridonban.
Mikor a terembe lépett, még egészen lazán csinálta a fiú a dolgot, de mire Milán igazán belekábul a látványba, a szöveg már annyira felgyorsul, hogy bármilyen jók legyenek is a nyelvtanulási skilljei, alig tudja kivenni a szavakat. Egyetlen alaktalan masszává formálódnak össze mire a füléhez érnek, ő pedig már nem tudja megmondani, hogy mi a pontos oka annak, hogy nem érti. Az ugyanis elég egyértelmű, hogy elsődlegesen nem a szöveg köti le a figyelmét, sokkal inkább az előadó. Elég szemérmetlenül figyeli az Eridonos testének minden rezdülését, mint aki most lát csak meg először igazán valakit. Talán némi csodálat is elvegyül az érzései között - ő sosem lenne olyan bátor, hogy ilyesmivel ennyi ember elé kiálljon.
Persze mint várható volt (mármint számunkra, mert Milánban fel sem merült ez a lehetőség), Andris kiszúrja őt a tömegen keresztül. Egy pillanatra teljesen magától értetődőnek tűnne, ha a zene egyszer csak elhallgatna és csak ők ketten léteznének tovább. Persze az ilyesfajta érzéseket csak egy érzelmileg felkavart tinédzser szíve produkálja, a realitásnak nem sok köze van hozzá. Andris el is fordul hamarosan, Milán pedig végre képes lesz rá, hogy megmozduljon. Kissé elfordulva felvesz a Levitás asztalról egy croissant és meglepően nagy elánnal kezd el belőle darabokat tépkedni, amelyeket aztán szépen sorban a szájába teszeget. Kényszeríti magát egy ideig, hogy ne nézzen vissza Andrisra, egészen a szám végéig. No, azért a taps mégiscsak jár. Visszafordul az Eridonosok irányába és az asztalnak dől. Addigra persze egy ilyen cseppnyi croissant már rég eltűnt a bendőjében, úgyhogy újonnan felszabadult kezeivel ő is tapsolni kezd a művész úrnak. Andris pedig felé mosolyog. Erről sajnos nehezen tudja megállapítani, hogy neki szól-e, de a biztonság kedvéért felvonja a szemöldökeit és küld egy elismerő mosolyt az Eridonosnak, nagyjából azt üzenve vele, hogy "Merlinre, mikre vagy te képes!" Aztán persze lehet, hogy Andris nem is rá nézett, ez esetben pedig marhára reméli, hogy senki más sem, mert elég hülyén venné ki magát így ez a kis gesztus. Továbbra is csak támasztja az asztalt, néha hátrapillant, hogy mit ehetne még, néha vissza Andrisékra, azon tűnődve, mikor kezd el újra dalolni.